Vissza a témához. Gezoo "mikrofotonjain" mindig jót szórakoztam, mindaddig, amíg egy érdekes számítást el nem végeztem.
Ugyanis az elképzelés az Einstein-féle fotonokra sehogy nem helyes, ellenben a statikus elektromos térre sokkal inkább.
Számolni sem kell, hiszen a már ismert egyenletből minden kiolvasható. E=hf. A h ekkor nem más, mint a foton-gáz egyetlen "atomjának" az energiája. Az frekvenciát jelölő f egyszerűen az ütközések számát fogja megadni. Minél távolabb vagyunk a forrástól, annál kevesebb ütközés történik, így az átadott erő egyre kisebb lesz.
A statikus elektromos tér jól leírható így,
A problémát pont az f okozza. Ugyanis ha távolodunk a forrástól, akkor az ütközések száma csökkenni fog, ami miatt a kisugárzott foton frekvenciája is csökkenni fog. Ez egyértelműen nincs így a valóságban,
Egy ismerősöm "hite" ez, mondjuk én is hajlok az elmélet elfogadásában, csak használni tudnám és irányítani a segítségével a sorsomat akkor lenne ez igazán jó és szép dolog.
Ez az írás elsősorban IGe Általános Isten definíciójának cáfolataként jött létre.
Mit is tudunk Istenről ,a vallások bibliográfiáin kívül? Nos a "téma" engem is foglalkoztatott egy ideje ,így hát az alábbi írás: 6 és fél évnyi aktív kutatás és viták[...] Bővebben!Tovább »
Nem feltétlenül. A teret kitöltheti egy foton-tenger.
Mint minden klasszikus hasonlatban, ebben is lehet hibát találni, Ha frekvencia a "pontszerűen terjedő" tulajdonságtól függ, és ez mindig csak egyetlen foton szállítja a foton-tengerben, akkor a kétkarú interferométerben kialakuló interferencia már nem magyarázható.
Ugyanis az adott frekvenciájú hullámnak mindkét karban végig kell mennie, csak így kapunk helyes fázis-eltérést.
Úgy tűnik, csak két megoldás lehetséges.
A QED és a Feynman-Wheeler elmélet. Találni kellene valami eltérést a két elméletben, és le is lehetne zárni a kérdést.
A kvantumelmélet első, a tapasztalati tényeket helyesen leíró matematikai összefüggése, vagyis a Planck-féle sugárzási formula a pontszerű fénykvantumok feltételezésével csak abban az esetben származtatható, ha a fotonokra az ún. Bose-Einstein statisztikát alkalmazzuk, amint azt S. N. Bose indiai fizikus 1924-ben megmutatta [43]. Az így kapott elsőre szemléletesnek tűnő megoldás azonban megtévesztő, mert olyan esetek is megengedettek, hogy például két egymással ellentétes irányba haladó fotonra jut mondjuk egy bizonyos energiamennyiség, és nincs értelme annak a kérdésnek, hogy melyik foton mennyi energiával rendelkezik. A múlt század első felében Heisenberg, Pauli, Dirac, Feynman, Schwinger, és még sok más kiváló elme közreműködével sikerült egy olyan egységes elméletet, a kvantumelektrodinamikát létrehozni, amelyben a hullám-részecske kettősség egy magasabb matematikai egységben, az ún. kvantált térben oldódik fel. Ezek az elvont fogalmak persze nem sokat segíthettek abban, hogy a kettős természet megértéséhez intuitíve is közelebb kerüljünk, ugyanakkor a komplementaritás igen nagy pontosságú természetrajzával szolgáltak. Ezelőtt nem volt még egy olyan fizikai elmélet, amely ennyire pontos előrejelzésekre lett volna képes, s amely ugyanakkor a technikai haladásra ilyen nagy hatással lett volna. A formalizmus tényleges kidolgozásában Einstein nem vett részt, s a kvantumelmélettel kapcsolatos egyik 1935-ben megjelent nagyhatású közleményét is elsősorban az alapfeltevések kritikájának szenteli [45]. Élete vége felé egyszer megjegyezte, hogy ötven év elteltével sem jutott közelebb a kérdés megválaszolásához : “Mi a foton ? Persze manapság minden gézengúz úgy gondolja, hogy tudja a választ, de becsapja magát.”
Compton megjegyzi még, hogy a szórás kinematikájára vonatkozó állítást “a hullámelmélet nyelvezetével is felruházhatjuk, ha észben tartjuk, hogy egy egyetlen kvantumnyi energiát tartalmazó hullám csak egy irányban válthat ki hatást.”
Erre nem is emlékeztem. Miért nem említik meg legtöbb Compton-leírásban?
Tudjuk azonban, hogy minden optikai leképezés végső elemzésben interferencia révén jön létre. Mivel azonban a legnagyobb csillagászati reflektorokban 2.5 m átmérőjű tükröt is alkalmaznak, fel kell tennünk, hogy a fénykvantum keresztmetszete legalább is 2.5 m ! Immerziós mikroszkóp-objektivek nyílásszöge több mint 900 ; egyetlen fénykvantum tehát több mint 900 -os térszöget képes betölteni !
“A mondottak elegendőek lehetnek annakbemutatására, hogy olyan fénykvantumokról amelyek a terjedés során kis térrészekre koncentrálódnak, és mindig osztatlanok maradnak, szó sem lehet.” Az is problémát jelent, hogy a tapasztalat szerint két hullám találkozásakor az energiasűrűség az interferenciatérben 0 és 4 között tetszésszerinti érték lehet, ha a részhullámok eredeti energiasűrűségét egységnyinek vesszük. Hogy lenne lehetséges az, hogy az egységes egésznek képzelt fotonok megsemmisítik egymást, illetve számuk megduplázódik bármiféle anyaggal való kölcsönhatás nélkül az üres térben
Nem csoda, hogy Einstein sem volt elégedett a foton-elmélettel.
Ha a foton minden irányba halad, akkor józan ésszel ez csak úgy képzelhető el, hogy oda-vissza halad.
Nem feltétlenül. A teret kitöltheti egy foton-tenger. A detektálható "foton" lehet egyfajta tulajdonság, ami a foton-tenger fotonjai átadnak egymásnak. Ez a tenger független dimenzióban létezhet a fermion-tenger, vagyis a Dbrane felett. Egy foton-gáz.
Einsteinnek a Wien-félehatáresetben sikerült bebizonyítania, hogy ha a hőmérsékleti sugárzás bármely ν rezgésszámú komponense két különböző térfogatot foglal el, akkor e két állapotot jellemző termodinamikaimennyiségek közötti összefüggés pontosan olyan, mintha a sugárzás ε = hν energiájú részecskékből álló klasszikus gáz lenne
Szeretném tudni, hogy miért hiszed el, hogy van 3+1 dimenzió? Ha az időt elhasználod térdimenziónak, akkor hogyan haladnak előre időben a fizikai folyamatok?
(889) -et valahogy össze kellene egyeztetni a (884). Mert az oda-vissza mozgás jól elképzelhető, de a forgásos elgondolás teljesen értelmetlenné válik, ha az első kép szerint próbálom felépíteni,
Pedig valahogy annak is igaznak kell lennie, de valami nem stimmel. Valamilyen apró részelt.
Közben rájöttem, hogy ez nem probléma. Sőt így a helyes. A hullámoknak mindig minden irányba KELL haladniuk.
Hiszen a valószínűségi hullámfüggvény is így "terjed".
Ha útközben nem mértünk, akkor interferencia keletkezik. Ténylegesen minden irányba haladt a részecske.
Ha valamelyik résnél megmérjük, akkor ez a detektálás meghatározza, hogy a másik résnél már biztosan nem detektálhatjuk,
Miért?
Erre a kérdésre csak egyféleképp lehet értelmes választ adni, Mert egy folytonos vonalnak csak egyetlen vége van.
Ha a foton minden irányba halad, akkor józan ésszel ez csak úgy képzelhető el, hogy oda-vissza halad.
Az, hogy most az idődimenzióban teszi ezt, ne zavarjon minket. Hiszen Einstein már térszerűsítette az idődimenziót.
Akkor meg mi ezzel a probléma?
A foton egy pontból elindul, a fényforrásból. Eljut az egyik detektorig, majd visszaverődik onnan az időben. Visszamegy a forrásig, majd újra vagy az egyik detektorig vagy a másikig. Ahonnan nem verődik többé vissza, ott detektálódik.
Csak az egyik detektornál, annak ellenére, hogy mindkettőnél járt közben.
Az, hogy a foton hogyan talál vissza a fényforrásig, lehetne egy probléma. Csakhogy már arra is meg van az elképzelés.
A foton valójában a fénykúpon végtelenre megnyúlt elektron. Nem kell visszatalálnia. Csak egyszerűen rezeg.
Egy harmonikus oszcillátor. Egymaga az éter, az őt körül ölelő vírtuális részecsketenger.
"Most itt fékezni kell egy erőset. Ugyanis kezd a dolog átláthatatlanul összekuszálódni."
Kedves r3tro,
Megismétlem a korábbi véleményemet: A közölt gondolataid túl magas szintűek. Ez részben elismerés, mert hiszen a természet is túl magas szintű, tehát közelítesz hozzá.Másrészt kritika, mert nem tudod olyan egyszerűen leírni a dolgot, hogy mi is követni tudjuk sőt akár meg is értsük.
Mutatok egy példát, hogyanis gondolom az egyszerű fogalmazást, illetve az alacsonyabb, de mégis érthetőbb szintet:
". . . Térjünk most vissza a lenyugvó nap 300000000 m/s sebességű vörös színű sugaraihoz. Amikor elérik a külső ablaküveget sebességük 210-re csökken. Ezt a sebességet tartják mindaddig, amíg az üvegen belül haladnak. Érdemes felfigyelni rá, hogy a sebesség-csökkenés arányában a hullámhosszuk is lecsökken. (Ily módon helyet tudnak adni a kívülről érkező nagyobb sebességű hullámoknak.)
De mi történik a fénysugárral, amikor végre ismét kijut a levegőbe? Milyen sebességgel halad tovább? Az bizony felgyorsul, és mintha mi sem történt volna, ismét 300-al folytatja útját. Amikor eléri a második ablaküveget, akkor újra lelassul, majd kilépve újra felgyorsul. Ezt a bravúrt akár 100-szor is véghezviszi, ha 100 üveglapot helyezünk az útjába! Szinte lehetetlen, hogy a foton nevű piciny golyócskának titkos energiatartálya legyen, melybe eltárolja a mozgási energiát, majd amikor gyorsítania kell, akkor újra előveszi és felhasználja. . . . "
Ez tulajdonképpen egy egyszerűen megfogalmazott kérdés. Az lenne jó, ha az eddig elhelyezett hozzászólásaid esszenciájából válogatva viszonylag egyszerűen és képiesen válaszolnád meg a kérdést.
A komplett dolgozat egyébként (ha érdekel) itt található:
"A hullámoknak időben állandó hullámformákat kell kialakítaniuk, különben zavart keltenek a környezetükben."
Ha a hullám teszemazt egy körpályán mozog, akkor abban az esetben, ha a hullámhossz egészszer ráfér a pálya hosszára, akkor állóhullám keletkezik. Ez térben szimmetrikus, időben állandó formájú.
Ha a hullámhossz ettől kissé eltér, akkor is az előbbihez hasonó állóhullám keletkezik, csakhogy kissé forog. Ekkor ez megfelel egy forgó töltésnek. /az elektronnak fizikailag ott kell lennie a hullámfüggvény által kijelölt teren belül mindenhol, máskülönben ez az elképzelés értelmetlen/
Azt hihetnénk, most az jön, hogy ez a forgás elektromágneses hullámokat kelt.
Nos, nem. Mindig ragaszkodni kell a tényekhez, az elektromágneses tér fotonokból áll. Mint írtam, ezek a fotonok extradimenzióban nem mások, mint a végtelenre nyúlt elektron téridő metszetei.
A statikus elektromos tér ugyan így fotonokból áll, amit a jelenlegi fizika vírtuális fotonoknak nevez, mivel kimutathatatlanok. Csak az általuk közvetített erő valóságos számunkra.
Rakjuk össze. Az elektron ott van mindenhol az atommag körül, miközben vírtuális fotonokon keresztűl kapcsolatban van a többi elektronnal az univerzumban, Mivel a fotonok a fénykúpon "mozognak", így ez a kapcsolat nem végtelen sebességű.
Ha stabil az állóhullám, akkor a vírtuális fotonok egyszerűen zavarmentesen kapcsolják az elektront a téridőbeli környezetéhez.
Az elektromos tér statikus.
Nyilván ez a "támaszkodás" erőkifejtést tesz lehetővé. Ez az ismert elektromos erő.
Ha a hullámforma időben nem állandó, akkor a foton-támasz közvetíti a környezetnek ezt a forgást.
Egyetlen probléma maradt. Ha az elekron az összes többivel kapcsolatot tart, akkor hogy lehet az, hogy csak egyetlen másik elektron fogja átvenni az egész leadott forgásfelesleget?
