- Mester, mondd, mit tehetünk valójában a gyermekek szenvedése, az anyák kései magánya, a fűszálak hajnali remegése és a vágóhidak apokalipszise ellen? A mester nem felelt azonnal. Másnap is hiába várták tőle a választ. Harminchárom év telt el. A mester akkor összehívta a tanítványokat, fölemelte a tekintetét, és nagyon halkan azt mondta: - Semmit.
A vágyakozásnak hat csoportja van: anyagi alakzatok utáni vágyakozás, hallott, szagolt, ízlelt, érintett dolgok utáni vágyakozás, lelkiállapotok utáni vágyakozás.
Négyféle mohó vágy van: az érzéki gyönyörök utáni mohó vágy, a vélemény utáni mohó vágy, a szabály és rítus utáni mohó vágy és az "én" elmélete utáni mohó vágy.
Lin-csi kolostorában egy reggel így szólt az apáthoz ifjú tanítványa, Jen-csao szerzetes. - Mester! Éppen kerek egy évet töltöttem kolostorodban. Részt vettem foglalkozásokon, szorgalmasan dolgoztam, számos alkalommal vonultam vissza meditációra. Lelkem nyugalmát mégsem lelem. Most tehát elmegyek! - Járj szerencsével, Jen-csao! - válaszolta hűvösen Lin-csi, s otthagyta a szerzetest. Jen-csao megsértődött. - Várj, Mester! Meg se kérded, hová megyek? - Mindegy neked, hogy merre mész, Jen-csao! Lelked békéjét úgysem leled. - Azt mondtad egy éve, hogy itt nálad meglelem. Egész éven át nem kíméltem magam, minden percem ezért áldoztam. Ennyi erőfeszítés nem lehet hiábavaló! Rossz mesterem voltál, Lin-csi - panaszolta az ifjú, majd végtelen szomorúsággal hozzátette: Lelkem békéje távolabb van tőlem, mint valaha. Félek, ezután már valóban sehol nem lelem. - Egyszer, még ifjú szerzetesként, lent délen, a hegyek között többször is találkoztam egy öreg paraszttal - fogott példázatba a Mester, hogy megvigasztalja a tanítványát. - Ez az öreg paraszt mindig ugyanazon az úton járt meglátogatni a gyerekeit a hegy túlsó oldalán. És akárhányszor találkoztam vele, mindig egy marék földet vitt a zsebkendőjében. Egyszer aztán megkérdeztem tőle, hová viszi a földet. - A családunk egyik fele a hegy túlsó oldalán él, a másik fele meg ideát. Nehéz átmásznunk a meredélyen, amikor meglátogatjuk egymást. Ezért odébb hordjuk innen ezt a hegyet. - Azt mondtam neki: Öreg, ez a hegy nagyon nagy. Nem tudjátok elhordani. Hogy képzelitek? - Minden úton mindegyikünk elvisz a hegyből egy marékkal. Az itteniek is meg az ottaniak is, és majd az unokáink is. A hegy egyre kisebb lesz, mi pedig egyre közelebb kerülünk egymáshoz - felelte az öreg. - Jen-csao - emelte fel a tekintetét az ifjúra a Mester - te is így kerülhetsz közelebb a lelked békéjéhez. Csakis így. Ne legyen a munkádban erőfeszítés. Ne siess! Ne kapkodj! S meglásd, elhordjuk a hegyet, észre sem veszed - szólt a tanítványához Lin-csi apát egy reggel, kolostorában, a Huo-to folyó partján.
Egy szerzetes így szólt Joshu mesterhez: - Most érkeztem a kolostorba, mi a tanításod lényege? - Ettél már? - kérdezte Joshu. - Igen. - Akkor mosd el az evőcsészédet. A szerzetes feleszmélt.
Zen
Szabó János kommentárja: A mindennapi élet, a Zen ugyanaz; természetes és következetes. A dolgok egymást követik, a történés egyszerű és közvetlen. Bonyodalmak a képzelgésből, a spekulációból fakadnak.
Nansen még a kis hegyi kunyhójában élt, amikor betévedt hozzá egy ismeretlen szerzetes. Éppen dolgozni indult, ezért így szólt a vendéghez: - Érezd otthon magad! Főzzél valami kedvedre való ebédet, és hozz nekem is belőle. Mikor besötétedett, Nansen fáradtan, éhesen tért vissza a munkából. Az ismeretlen főzött ugyan, de meg is ette, majd összetörte az edényeket és kiborítgatta az élelmiszereket. Aztán lefeküdt és jóízűen elaludt. A kimerült Nansen melléfeküdt az ágyra, ekkor azonban az idegen szerzetes felkelt és szó nélkül távozott. Évekkel később, amikor Nansen elmesélte tanítványainak a történetet, hozzáfűzte: - Kiváló szerzetes volt! Még ma is szívesen látnám.
Zen
Szabó János kommentárja: A Zen szerzetesek egyszerű, nyugodt, szabad életet élnek. Nem szabad az, aki ragaszkodik a szabadsághoz. Anélkül, hogy tudnánk róla, könnyen rabjai lehetünk a "jóság" valamilyen formájának, de a meditációnak, a Nirvánának is. Az idegen főzött, evett, aludt, úgy mint a saját kunyhójában; formaságok, igények nélkül. Az egész világ az övé volt. Az edényeket pedig, - a meditáció, a Nirvána, a visszavonultság edényeit, - darabokra törte. Nansen megértette a nem-ragaszkodást és soha nem felejtette el a szerzetes látogatását.
Likuko azt kérdezte Nansen mestertől: - A házamban lakik egy kő. Buddhát szeretnék faragni belőle. Képes vagyok rá? - Igen, képes vagy rá. - Tényleg az vagyok? - hitetlenkedett Likuko. - Nem, nem vagy rá képes. - válaszolt a Mester.
Zen
Szabó János kommentárja:
A kő, Likuko saját maga. Azt kérdezi a Mestertől, hogy Buddhává válhat-e. Nansen gondolkodás nélkül igent mond, de Likuko kételkedik. Ekkor a Mester az ellenkezőjét mondja. A Zen nem gondolkodás, hanem cselekvés; nem elmélet, hanem tett.
Kegon mestertől azt kérdezte egy szerzetes: - Hogyan tér vissza a köznapi világba az, aki megvilágosodott? - A széttört tükör nem ad többé képet, a lehullott virág nem tér vissza a szárára.
Zen
Szabó János kommentárja: A Zenben nincs "ha" vagy "de". A Zen a teljes élet, itt és most. Sokan élnek a "ha" világban, azon gondolkodva, mi lesz majd, "ha megsérülök", "ha nem lesz kész", "ha meghalok", stb. A "ha" emberek mindig mentegetik magukat a "de" világban, "Szerettem volna megcsinálni, de", "szeretnélek látni, de" stb. A szerzetes saját "ha" világában tévelyeg. Törekedjen, s megtudja a választ!
A vándor eljutott egy völgybe, ahol egy öregembert talált, aki éppen kis mandulafákat ültetett. A vándor tudta, hogy a mandulafának sok-sok évre van szüksége ahhoz, hogy termést hozzon, ezért megjegyezte:
- Túl öreg vagy már ahhoz, hogy élvezd ennek a fának a termését!
Az öregember ránézett, s így felelt:
- Tudod, két alapelvem van. Az egyik: örökké fogok élni. A másik: még ma meghalok.
