Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
Az 1-es ("megállj") álláshoz vörös lencse, a 2-es ("szabad") álláshoz 1937-ig fehér, később zöld lencse tartozott, amit mindkét oldalra felszereltek, azaz "szabad" állásban mindkét irányból ugyanúgy nézett ki a jelző. A 3-as képhez (ami ugye a "megállj" állás háta, nem külön jelzési kép) fehér fény tartozott. (Annak, hogy a jelző "hátrafele" is adott fényt, gondolom azért volt jó, amiért a karos jelzőkön is: hogy a kezelő személyzet távolról is folyamatosan lássa, hogy ki van-e világítva a jelző.)
#2
Csak egy irányba adott jelzést. Ezt állomások előtt mellékvonalon 300, fővonalon 500m-re állították fel, és a dolga az állomás nyílt vonal felőli fedezése volt. Forgalmi szempontból egy nem biztosított, előjelzővel nem rendelkező bejárati jelzőnek tekinthető.
Az általad küldött képen a jelző hátát látjuk (a létra árulkodó), tehát a jelző a pálya jobb oldalán van és a képen látható (az állomásból kihaladó) vonatnak nem ad jelzést. Magyarországon egyvágányú pályán a pálya jobb oldalán szokás elhelyezni a jelzőket, kétvágányú vagy két párhuzamos egyvágányú pálya esetén kerül csak a külső oldalra.
Köszönöm a linket. Igényes munka, úgy látom telibefújta feketére a lámpaegységet, lencséstül ahogy van. Erre nem gondoltam, de a képeket elnézve jól áll neki - maradok én is ennél. :)
Nemrég egy utazgatásom során láttam pár ehhez hasonló jelzőt, sajnos - a még ismeretlen vonalon - mindig az utolsó pillanatban eszméltem fel, hogy jön... (ablak is beragadt, kaller is jött)
Elnézést a rossz képekért, de talán jó lesz valamire. Egyébként Horvátországban Pčelić és Daruvar között készültek.
Szeretnék némi segítséget kérni Banovits elektromos védőjelző készítésével kapcsolatban. H0 méretarányban bütykölök egyet és két kérdés merült fel bennem:
1# A tárcsán elhelyezett lencsék annó színezettek voltak, vagy csak a tilos jelzés lencséje volt piros az ábráknak megfelelően?
Ha a 2-es és a 3-as állás lencséje is színezett volt, akkor melyik állás milyen színnel bírt?
2# Csak egy irányban, vagy az adott vágányon mindkét irányú forgalomnak adtak jelzést? Ez már csak azért is érdekelne, hogy számít-e, hogy a vágány melyik oldalán hogyan helyezzem el.
Hogy érthetőbb legyen a kérdésem, az alábbi képen a jelző a vágány bal oldalán van, a létrás rész néz a vonat felé. Megfordíthatom-e, hogy a létrás rész a menetiránnyal azonos irányba nézzen?
(Fotó:Fortepan45380)
Előre is köszönöm ha valaki tud segíteni, vagy linkelni valamit ezzel kapcsolatban amit én nem találtam meg online.
Egy ekkora vontatási telep mindig állomáshoz vagy rendező pályaudvarhoz csatlakozik. Ahogy zetaman is írta, nem életszerű az, hogy a rajzodon szereplő módon a semmi közepén alagútból jöjjön elő, Viszont ahogy az eredeti terven szerepel, ott a jobb szélén egy házsor van, és nem alagútból bújik ki, hanem híd alatt jön át. Ez simán utalhat arra, hogy mögötte ott van a terepasztalon nem látható pályaudvar.
A másik meg az, hogy - szerintem - koronghoz csatlakozva nem szokott két külön mozdonyszín lenni. Általában a meglévő körfűtőházat bővítik hozzátoldással, néha eltérő stílusban. Egy ekkora koronghoz csatlakozó fűtőház a gőzösöket szolgálta ki, és nem nagyon maradt hely mellette, pláne két állás mellé öt. Vagy az eredeti nagy körfűtőből választottak le a dízeleknek, vagy - hasonlóan az itteni villanymozdony színhez - külön építettek nekik.
Ráadásul nálad a nézeti rajzon olyan, mintha a kettő közül kicuppantottak volna egy állást a nagyobb körfűtőből. Szerintem jobb lenne egybe építve, vagy építsd vissza az elbontott állást (azaz legyen 8 állás). :-) Ilyenkor az szokott lenni, hogy a két részt egy belső fallal választják el.
Az a csőfúvó állvány tényleg megszakítja azt a vágányt? :O Ekkora vontatási telephez mindenképpen kell a két vágány a szenelő körül, hogy egy mozdony kiszolgálása ne blokkolja a ki-bejövő forgalmat (jó, mondjuk nálad itt elől lévő vágányon van egy lehetőség) ill. két mozdonyt tudjanak egyidejűleg kiszolgálni. A csőfúvónak (vagymiaszösz magyarul) csinálj külön csonkát. Bár az eredeti tervben is így szerepel, de ott megvan a szenelő körüli két vágány.
És nekem furcsa ez a fajta körüljáró vágány, szintén be az alagútba.
Van egy csomó - leginkább német nyelvű - szakirodalom a témában, ha az egész asztalt ennek szenteled, érdemes utánanézni az alapoknak.
Abban biztos vagyok, hogy én a kört nem bújtatnám el, nem túl életszerű, hogy egy alagútból kijárva két-három mozdonyhosszal bármilyen üzemépületbe essen be a gép.
Az üzemépületek mögött vezetett nyílt pálya gyakori. (Avagy fordítva, értelmezés kérdése, mivel itt most az üzemen van a hangsúly.)
Szeretnék egy 1550x1000mm N méretarányú asztalt építeni (ami később esetleg egy még csak álmaimban létező nagyobb asztal bal oldali vége lehetne) Sínek a Fleischmann ágyazat nélküli sinei, (Peco StreamLine Code 55-ből 1850x1100mm lenne - azt sem tudom, hogy össze lehetne-e hozni a fordítókoronggal (ami már megvan) a Peco sint) +1 Trix íves váltó ( a Fleischmann íves váltója túl kis ívű). Az asztalt a Fleischmann 9152 fordítókorong köré szeretném felépíteni - 13 max. 16 pályával. Az ötletet innen vettem "http://www.modellbahn-traumanlagen.de/gleisplan-bahnbetriebswerk.htm" Az egész asztal digitális lenne (Digikeijs központ és vezérlők). Mozdony telep fordítókoronggal. A mozdonyok: 5 diesel (körfűtőházban) - 2 gőzös (egy kicsi és 1 nagy) 2 állásos fűtőház szintén a fordító koronghoz - 2 villany (külön 2 állásos fűtőház - némi pálya villamosítással). Az egyik verzió, ami fennmaradt eddig: Átfedéssel 2 körös - 1 külső kör ami szerelvénnyel is járható és egy belső kör amin csak mozdony mehet - a fordítókorongon keresztül vezet. 1 rejtett kitérő és 1 rejtett vakvágánnyal - A rejtett vakvágányon egy szénszállító szerelvény állhatna. Valószínűleg túlzsúfolt, és nem reális, de jelenleg erre van helyem és elképzelésem. A pálya sík csak egy része domb (hegy?) alá van rejtve.
Érdekes, lehet nem jól látom, de nekem úgy tűnik, hogy gyökirányból haladva a kitérőre nincs állítás, hanem a vonat vágja fel magának a váltót. Mondjuk Marklinnél nincs zárlat, az állítást meg lehet spórolni. :-)
Ja, már rohanok is építeni a diorámát. :D Mondjuk CSX GP40-2 mozdonyom nincs, de majd megoldjuk... Tényleg jópofa, és az a váltóállító és érdekes megoldás.
Jó a komment az első videónál, ha lefestenék a épület belsejét, már nem férne el a mozdony meg a hopper. :-)
@szergely22: a szűk ív modellben sem gond, a járművek is bírják, és terepasztalok egy részén amúgy is ez a normál ívsugár fővonalon is. :-)
Szerintem jó megoldás. Én is megszenvedtem a flexikkel a szegmenshatároknál rendesen, ráadásul nekem mindegyik látható részen van. Én azt szoktam mondani, hogy akárhogy néz ki (alagútban, nem látható részen), ha működik, és üzembiztos, akkor jó :)