Keresés

Részletes keresés

NAVIGATOR Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160027

Sziget kerékpáros teljesítménytúra 125A

május 24., szombat

 

 

Reggel 7:20-kor volt találkozó a két sporival Szigethalom Gyártelepen, ahova kis késéssel sikerült mindkét országútimmal befutnom. Egy extra SPD cipőt is vittem, mert az egyik srác elkérte mind a bicómat, mind a cipőmet. Ez volt az első tekerése koskormányossal és patentpedállal is. így két virsligumissal és egy slickes montival vágtunk neki a távnak.

Végül 7:45-kor elrajtoltunk az 1200Ft leszurkolása után. Gyönyörű időben, enyhe szélben tekertünk. A megbeszélt tempo 30-as átlag volt, de végül 32 körül alakult.

A szervezés elsőrangúnak bizonyult. Sok maratonverseny is példát vehetne róla. A rajtnál kaptunk részletes Budapest és környéke kerékpárostérképet és egy vázlattérképet az útvonalról. Terveztük, hogy Tassi-zsilipnél meglátogatjuk valamelyik éttermet, de minden regisztrációs pontnál bőségesen volt enni és innivaló. Degeszre ettük magunkat lilahagymás zsíroskenyerekkel és csalamádéval. Az utolsó pontnál már borral és pálinkával is kínálgattak, melyet örömmel el is fogadtunk. A "dopping" hatására a tököli töltésen összejött egy 40-42-es száguldás. Végül fél kettőre értünk a túra végére. Nagyobb forgalom csak Taksony-Dunaharaszti és a Kiskunlacházi szakaszon volt. Többnyire egymás mellett beszélgetve is tudtunk tekerni. Mindenki biciklispólóra barnult.

A barátomnak annyira megtetszett mind a bicikli, mind az SPD, hogy gondolkodik a beszerzésükön.

 

 

 

 

zéééz Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160026
és hétvégén a bringásúton parkoltak az autók a dunaparton sztendrén.....szép volt.....

őket miért nem büntetik ilyenkor végig szted?
Előzmény: NAR (160019)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160025
Megkockáztatnék egy panaszt a közigazgatási hivatal felé a közlekedés szabadságának alkotmányellenes korlátozása miatt.
Előzmény: _D_A_N_I_ (160024)
_D_A_N_I_ Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160024
Ahhhaaa...akkor már világos! Mind1 most már jó lesz így is :D!

Ezek a szentendreiek tényleg nem normálisak... Amióta bringán ülök mindig arra mentem, mert tényleg az az egyetlen normálisnak nevezhető út, amin lehet haladni a 11-esen kívül. És ráadásul azt sem értem, hogy miért pont Leányfalu felől nem lehet behajtani? A 11-esről meg ki vagyunk tiltva, úgyhogy kíváncsi lennék, mit mondanának arra a kérdésre, hogy mégis hogy menjek haza Leányfaluról bicóval... :(
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (160000)
cseya Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160023
Én úgy láttam, hogy csak egy kis részen tilos behajtani (talán egy kereszteződésnyi), már ha egyre gondolunk.
Előzmény: SzeZo (160021)
cseya Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160022
Fent vannak a Békás TT képek.
SzeZo Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160021
A kis komp az átkelő hajót jelentette volna Szentendrén. Nem tudom, hogy hívják az előtte húzódó utat (lehet, hogy Duna korzó), de az most egyirányú.
Engem eléggé meg tud hatni, ugyanis sokszor járok arra. Normális, bringával is járható elkerülő út nincs.
Előzmény: NAR (160019)
janimaci Creative Commons License 2008.05.26 0 0 160020
A második defekt után kiálltam.

janimaci
Előzmény: -sanci- (160009)
NAR Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160019
Komp a Határcsárdánál van, de ott kerékpárút van mindkét irányba, nem? A Dunakorzót mintha egyirányúsították volna (vagy teljesen kitiltották az autóforgalmat?), de az annyira nem tud meghatni...
Előzmény: SzeZo (160015)
dhpage Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160018
ezt most nem értem. akkor nem kerékpárút?
Előzmény: SzeZo (160017)
SzeZo Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160017
Az autóknak nem annyira széles. Viszont, talán jellemző az ottani tökfejekre, hogy eszükbe sem jutott kitenni egy "kivétel kerékpárral" kiegészítő táblát.
Előzmény: dhpage (160016)
dhpage Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160016
pedig az teljesen jó széles. idióták.
Előzmény: SzeZo (160015)
SzeZo Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160015
Nem. A kis komp előtt (Leányfalu felől) van egy becsatlakozás, ott van a szép tábla. Hogy meddig érvényes a tiltás, nem tudom, mert nem figyeltem.

SK A belső körút a 11-es. Mintha régen Duna-Kanyar körút lett volna a neve. Talán ezt nem nevezték át '90 táján.

Gyuri Nem tudtam elaludni az F1-en, mert egy tisztességes rablóhús nyárssal kellett elbánnom. Sikerült nekem is, meg Daninak is. Valahogy megéheztünk, mire haza értünk:-).
Előzmény: dhpage (160003)
-sanci- Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160014
Sella gyerek nagyon jól nyomta ma is, szurkoltam neki, meg Bruseghinnek is. Kiváncsi leszek a holnapi kronora, főleg hogy olyan rohadt meredek részek is lesznek. Érdekes, azt vártam kicsit jobban szétzilálódik az eleje mára, de nem, még mindig elég nyílt a dolog. Persze lehet holnap apait anyait beleadnak, utána pihinap lesz.
Előzmény: gyuri62 (160006)
J.K.F. Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160013
...ezt az utolsó feltevést le tudod ellenőrizni az órában, ha még nem törölted az adatokat: nézd meg, mennyi volt a max. speed.
Előzmény: J.K.F. (160011)
adam-85 Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160012

ja, szegény embert még az ág is húzza:-)

 

Előzmény: -sanci- (160010)
J.K.F. Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160011
Hmmmm, érdekes. Ilyen nagy eltérésnem szokott lenni nálam, az S710i-vel. Igaz, abban még volt autostart/autostop - ami az esetek 98-99%-ában működik is... :o)

Érdekes lenne megnézni, hogy vajon akkor is ilyen sokat csal lefelé a szoftver, ha egyszer sem állsz meg, pl egy edzőkörödön. Nem hiszem, hogy a kézi megállítás/elindítás miatt csalt volna ennyit, hiszen - úgy látom a két eredményből - az idővel jól számolt, mindkét esetben ugyanannyi volt a menetidő, csak a sebességed lett kisebb valamiért.

Egy dolgot tudnék még elképzelni, bár sok esélyt nem adok neki: a szoftver esetleg kiszűrt egy extrém-magas sebességértéket (a PPP4 tud ilyet) az adatok áttöltésekor (pl 102km/h), amit okozhatott például egy nagyfeszültségű vezeték...
Előzmény: cseya (159998)
-sanci- Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160010

Remélem taknyoltál párat :)

Előzmény: adam-85 (160008)
-sanci- Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160009

A középtávok márcsak ilyen mozgalmasak, valaki mindig nyomul az ember mellett.

A medvét nem látom az eredménylistán, nem bírt felkelni? :)

Előzmény: KissCADMan (160001)
adam-85 Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160008
sztem kúva sok sár volt.
Előzmény: -sanci- (160005)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160007
Hoppá-hoppá, egy 160000! Emlékszem, annak idején mekkora szám volt a 10000, de ez csak azt mutatja, milyen öreg vagyok itt. :-)
Hajrá, topik, előre a következő 160000 kilométerért!
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (160000)
gyuri62 Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160006
Kényelmesen hazaértünk (terv szerint:) a F1-re, amin aztán gondosan el is aludtam.....viszont így kipihenten tudtam nézni a Giro-t :)
Előzmény: SzeZo (160002)
-sanci- Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160005
Úgy látom jó idő volt, ha 6:21re kerekedett az időt. Nem rossz, nem rossz...
Előzmény: Pinyo (159964)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160004
Belső körút=11-es?
Előzmény: SzeZo (160002)
dhpage Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160003
melyiket egyirányúsították? ami a papsziget mellett megy? ezeknek teljesen elment?
Előzmény: SzeZo (160002)
SzeZo Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160002
Tudod, csaltam:-).
Leszedtem a csomagtartót, a sárvédőket és - a Békás 100 tiszteletére - feltettem az 1.3-as guimkat. Az egyetlen fölösleges dolog a termetes csengő volt. Ja, és kicsit dühös voltam a múltkori romlás miatt, így működött a csakazértis effekt.

A Békás 100-ról már mindent leírt Dani. Ez van, ha enyém az utolsó sorszám itthon, a gép előtt:-). Azért reggel kicsit rémülten vettem észre, hogy a lábaimban érezhető volt a tegnapi időfutam, de a Mekinél már nyoma sem volt az egésznek. Én is nagyon élveztem az egész túrát. Jó ilyen társaságban tekerni.


A szentendrei önkormányzat meg elmehetne a ... na, szóval oda!
Azzal, hogy Tahi felé egyirányúsították a parti utat, gyakorlatilag lehetetlenné tették a kerékpáros közlekedést. A belső körúton a rendőrök vadásznak a bringásokra, a város kockaköves utcáin meg annyi a turista, hogy oda normális ember nem küld bringásokat.
Lehet, hogy a rendőrök is tisztában vannak ezzel, mert egy járőrkocsi mellett húztunk el pont a behajtani tilos táblánál, de nem akadékoskodtak. Csak - ugye - mi van, ha kell egy kis aprópénz és eszükbe jut ott is bírságolni?:-(
Előzmény: Pinyo (159963)
KissCADMan Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160001
Szilvás Marci 2008

A tudományos felkészülés meghozta gyümölcsét, nem fáradtam el maraton közben. Ez jó is meg nem is. Erőmet jól beosztottam, a pulzusgörbém szép egyenletes. A 2 kulacs tökékletes, frissítésből beírok magamnak egy 5-öst.

Csak éppen lassan mentem. :)

Pár momentum szombat estéről:
- A füstölt tormás pisztráng isteni.
- Az RHCP Lite koncert fogjuk rá hogy jó volt. De csak ez első sorban ugráló 14 éves lyánykák miatt.
- Időben lefeküftem, de megérkeztek szeretett csapattársaim is. Így hajnal 1-ig tartott a szobánkban az irgumburgum. Kitalálhatjátok hogy Jánoska-medvécske volt a fő hangadó.
- Hajnal 6-kor meg kelni kellett, mert besütött a nap. Nem tom ki találta ki ezt a hülyeséget.:))

Rajt a milliomodik helyről megvolt. Szervezőknek itt bejegyzünk egy hibapontot az egyébként hibátlan rendezvényért. (Miért kell egysszerre indulni? Nem értem????

Zsolti és Árpi csapattátrsakkal bolyoztunk fel a hegyre.

Végigelőzhettünk így 3 millió pajtikát. Szórakoztató volt.

Sok ismerőssel sikerült pajtizni menet közben. így néha picit elfelejtettem tekerni.

Technika is jól szuperált.

Ördögoldalt megint nem sikerült kitekerni. Bár a toppon a miskolci különítmény nagyon szurkolt. Köszi.

Végül is Beával meg a Sanyival meccselgettem végig a távot. Tök jó volt 1 percet sem unatkoztam.

Szinte az utolsó pillanatig előzgettem, csak 1 fullis srác nyomott le pár másodperccel a végén.

Jó volt szép volt. A szilvásvárad marcit imádom.

Gulyás isteni.

Miért nincs S-es poló soha? Olyan lúzerek ezek a szervezők. Akkor minek kell előre méretet megadni.

Bár ez legyen a legnagyobb gondom. Szuper volt a szervezés.

4:07 -et mentem 155 AVHR-rel, így kategóriában 39 lettem. Elég béna egy eredmény de ez van.

Kb egy 10 perc benne maradt ebben a versenyben. no majd legközelebb.

Szabival gyorsan hazarepültünk, tök jó volt látni a sztrádána sok bringás autót.:)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2008.05.25 0 0 160000
Szia! Azért nem találja a rendszer a DaniManót, mert rövid o-val kerested, pedig hosszú.
http://forum.index.hu/User/UserDescription?u=293937
Ha még a birtokodban van a hozzávaló postaláda, akkor kérhetsz új jelszót.
Előzmény: _D_A_N_I_ (159994)
babolat Creative Commons License 2008.05.25 0 0 159999
Sikerült begyűjtenem az első perecet.Ennek ellenére tetszik a pedál remélem 1x csak megtanulom.
cseya Creative Commons License 2008.05.25 0 0 159998

Aha, akkor az óra lesz a pontosabb.

Egyébként S725X, 5 és 15 másodperces mintavételezéssel szoktam beállítani, és nekem a szoftver szokott kevesebbet kihozni. Van, amit tényleg egy az egyben átvesz, pl. a fordulatszámot, pulzust.

Konkrétan a mai Békás-100:

Óra

dst 106,1 km, avs 26,6 km/h,

Szoftver

dst 104,7 km, avs 26,2 km/h.

 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy- autostart/stop- funkció nem lévén, az ellenőrző pontoknál leállítottam a mérést, majd induláskor folytattam. Na de ez másfél kilométer eltérést okozna...?

Az is érdekes egy dolog (és valahogy az előzőből fakad), hogy a szoftverben az idősávot hiába állítom át "elapsed"-ről "real time"-ra, egyszerűen a kezdő időponthoz hozzáadja a nettó futási időt, szóval ez a kalap szamóca esete.

Előzmény: J.K.F. (159996)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!