Szégyen és gyalázat, de nem tudtam, hogy mi az a "petymeg". Rákerestem a neten, és kissé megborzongtam, mert elsőre az jött fel, hogy egy "cibetmacskaféle"...
Mivel ez szerintem nem igazán illik a libamájhoz, ezért tovább kutakodtam ... :-))
Ezt úgy kell elképzelni, hogy a rengeteget étterembe járó (és blogger) arc se akar minden áldott nap igényesen étkezni. :)
Tehát veszek egy jó perkeltet a Böszörményi úton levő tisztes kifőzdében, és ahhoz nem magam főzök pennét, hanem betolom a Rétisas másnapos köretmaradékát.
A megmaradt és hazavitt ételek már nem esnek olyan jól, mint az étteremben elfogyasztott. Egyrészt aznap álétalában úgysem eszünk belőle, másnap már nem olyan friss. A lefagyasztott maradékokkal hasonló a helyzet ...
Gratulálok! :-) Bár lehet, hogy én vagyok kákabélű, de így 60-hoz közeledve egyre nehezebben birkózom meg a méretes éttermi adagokkal. Kivéve a desszerteket, mert azokból szinte korlátlanul tudnék pusztítani :-)
Korsó sört csak nagy kánikulába iszom, étkezéshez inkább csak pohárral, mert nagyon eltelít és attól nem érzem jól magam ...
Egyetértek, hogy Boszinak elvileg toleránsabbnak kellene lennie, és mikor a sznobozással jön, nekem is össze kell szorítanom a fogamat :), de gyakorlatban Boszi ugye 80 felett van. Szerintem csodálatraméltó, ahogy halad a korral, meg ahogy tartja magát. Ezért én aztán - szintén - már nem is reagálok a fine-dining-ekézésre, mert végülis nem érdekes, felesleges, ez az ő heppje. Nekem is van 1-2, de már megtanultam visszafogni magam. Többé-kevésbé. :)
A túl kevéstől legalább nem hízom el. Meg hát ugye a fine dining-os miniadagok elvileg arra vannak, hogy jó sokfélét tudj enni. Szerintem én idáig még csak a Costes-ben maradtam éhes, és az is a csillaga előtt volt. A NOBU-ban konkrétan többször majdnem kipukkadtam az 5-6 (kis) fogása után. :D
Nekem a túl sokkal az a baj, hogy az emberben gátlás van a felét otthagyni. A csomagoltatás meg nem a műfajom. Szóval legyűröm, ha tudom, aztán ettől pocsékul érzem magam, fáj a hasam, alig bírok járni, és még lelkiismeretfurdalásom is van, hiszen vigyázni akarok a vonalaimra. Az így 50 felett még annyira sem könnyű, mint előtte.
Boszi vs tolerancia témában csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy magam is ismerem azt a kínt, ami minden egyes olyan hozzászólásnál megérint, és reakcióra sarkall (más kérdés, hogy ellenállok neki), amely arról szól, hogy jó nagy adag cupákos kaja van valahol (ld. alább, vagy legrosszabb példaként a Bábelék, nem az újonnan csillagos, hanem az -ék, a Pléhcsárda, amit, illetve még inkább akiket szerencsém volt korábbról - néhai A.B. látogatása előtt is - személyesen is ismerni, de végül is feladtam őket az itt elmondandók okán), szóval hogy a fine dining az fúj, legyen egy adag emberes, a férfi pediglen száz kiló felett férfi, szóval ilyenkor erős viszketegséget érzek én is, hogy reagáljak, de ez pontosan annyira értelmetlen és céltalan, rajtam kívül semmi másról nem szól, mint Boszorka fine dining utálata.
De megértem, ha nem tud neki ellenállni.
Részemről a legjobb stratégiának a nem reagálást tartom, ez hosszabb távon mindkét félnek előnyösebb.
A viszketést nem szabad elvakarni, ki kell bírni és akkor magától elmúlik. Mindkét oldalon....
