Szerencsére egyre többen fogadnak örökbe sintértelepről, menhelyről kutyákat.
Talán szükség lenne kezdő kutyásoknak ezzel kapcsolatos tanácsokra és tapasztaltabbaknak sem árt tapasztalatcsere. Főként ha felnőtt kutyát vesznek örökbe, akik a ki tudja milyen rossz múltjuk miatt problémásabbak, mint az ismert és kiegyensúlyozott környezetből vásárolt kölyökkutyák.
Persze, én sem mondom, hogy erőltetni kell azt amit a kutya nem szívesen csinál, de azért engedelmességi szinten nem árt megtanítani neki. Csak ennyit akartam megjegyezni.
Persze, a visszahozási készség nincs meg minden kutyában, de megtanítható. És szerintem ajánlatos is, mert az életben van, hogy hasznát lehet venni. Törpillánál meg szerintem nem a készség hiányáról van szó (a kutyák ugyanis azért imádnak a gazdi kedvében járni) hanem talán egy tudat alatti félelemről, amit szépen le kell fejteni idővel.
Egyébként hogy konkrét hasznot említsek visszahozás ügyben. Az unokatestvérem vizslája (aki már sajnos sok éve az örök vadászmezőkön) egy nagyon jófej kutya volt. Kajla, bohém, kelekótya idős koráig, de hihetetlenül okos és értelmes. Egyszer télen hógolyóztak a gazdijával. Imádott a hógolyó után futni, persze nem hozta vissza, csak csócsálta. Szóval az unokatesóm dobta nagy lendülettel a hógolyót -- és a kutya ugyanazzal a lendülettel a másik irányba lódult. Mindenki nevetett rajta, meg "szidták", hogy milyen buta. Egészen addig, amíg vissza nem jött, szájában az unokatesóm gyűrűjével. A nagy lendülettől lecsúszhatott az ujjáról és elröpült az ellenkező irányba, amit észre sem vett. A kutya viszont igen -- és visszahozta. Ettől kezdve még nagyobb tekintélye volt a családban, pedig alapjaiban egy nagy bohóc volt -- de rengeteg ésszel és hihetetlen hűséggel.
Így van, ahogy mondod: egyelőre csak a saját állandó játékaival játszik, botot, labdát hiába dobálok, futhatok értük én. : )
Az "apportosság" azért veleszületett tulajdonság is, van olyan kutya, aki sosem érdeklődik igazán a dolog iránt.
Bár akkor már az eldobott cucc után se fut valami lelkesen, nem csak a visszahozással van gond.
Egyébként ezek az enyimek csak bent a lakásban játszanak tárgyakkal, kint mindig van valami izgalmas illat, ami miatt már a második percben otthagyják valahol a játékot.
Nálunk hozzátartozott Ginával a birkózás a mindennapi menühöz. Igaz, hogy ezt általában ő kezdeményezte, mint valami hatalmi harc részét. Én belementem a játékba, és rendszeresen minden erőmet össze kellett szednem, hogy egy ereje teljében lévő németjucit a földre tudjak vinni és ott tartani. Persze, biztos vagyok benne, hogy ha igazán nyerni akart volna, akkor megteszi. Soha nem próbált meg bántani, még akkor sem, ha fölém került. Jókat hemperegtünk a földön, mindenki megrökönyödésére. A tesóm konkrétan hülyének nézett, hogy merek egy ekkora kutyuval birokra kelni. Megbíztam benne és soha nem csalódtam. Egyik télen apukámat véletlenül fellökte, felhúzni nem tudta, de fölé állt és melegítette, amíg oda nem érdtünk. Egyszerűen csúcs volt, kár hogy már nincs velünk.
Törpilla, a kutyának a játék fontosabb, mint gondolnánk. Ha menekülni jobban szeret, az szerintem nem igazán jó. A kutya játszva tanulja meg a verekedést, az üldözést és a menekülést. A kergetés, a dobbantás a félelmet rögzíti benne még akkor is, ha látszatra szívesen csinálja és jókedvű. Egy kiegyensúlyozott kutya éppúgy szeret birkózni is a gazdival. Inkább olyasmit kellene játszani vele, amitől odaszalad hozzátok. Szerintem legyen egy állandó játéka, amivel mindig együtt játszotok. Akkor kialakul a játékkal szemben az, hogy az a gazdival jó móka. És talán ha azt dobjátok el, akkor szívesebben hozza vissza. Hiszen a játék során eddig azt tanulta, hogy menekülni kell -- ugyan miért vigye vissza a játékot?
Ha érte elmegy, de nem hozza vissza, akkor tanulnia kell a dolgot. Rá kell jönnie, hogy ha visszaviszi, akkor azonnal újra eldobod, nem megtartani akarod. Neki ugyanis az a zsákmánya, nem szívesen mond le róla. Ha el sem megy érte, akkor is lehet tanítani, de hiába látja, a kutya nem igazán tanul ilyesmit utánzás után, akkor fel kell hívni rá a figyelmét, először húzogatni vele, aztán először kis távra eldobni.
Azért eszembe jutott valami, amiben kérnénk segítséget: Játszani nem tud!!!
Fogócskázni imád, erre a volt férjemet szoktam alkalmazni, mert kergetni kell, meg dobbantgatni, és akkor boldogan menekül, szökell, haláli. Szinte vigyorog.
De a kötél-, bot-, egyéb visszahozása nem megy. Mindig van valaki a futtatón, ahová járunk, már vagy százszor látta, mit kéne csinálni, de nem és nem és nem. Jutalomfalat motivációval sem. Mondjuk engem nem zavar, hogy nem hozza vissza, ha nem szereti, hát nem szereti. De ez azért normális? Én még nem találkoztam olyan kutyával, aki ne őrült volna meg az eldobott dolgok visszahozásáért.
Jó volt olvasni az írásodat, jót mulattam rajta. :-))) Egyébként a "pihe-puha izék"-ből nem szokott tépdelni és enni?
Picurunknak sajnos azért nem tudunk adni semmi játékot (Pedig Pajtinak van több kilónyi, de sajna ő sem kaphatja meg) mert azonnal szétszedi szilánkokra, de közben a felét megeszi. A legkeményebb labda, csavart-fonott játékok 5-10 percnél nem tart tovább nála. Ezért aztán nem kap más játékot, mint wc papír, illetve papír kéztörlő gurigákat, amiket veszély nélkül megehet. Bár, a rajta levő vékony ragasztócsíkokat le szoktam mosni.
Az egyedül hagyásnál a rendszerességet tanulja meg leghamarabb, ha nincs délutánonként mindig otthagyva, akkor meglehet ezért még egy ideig balhézni fog. De okos kutya, hamar megtanulja, hogy a "gazdi is ember". ;-)
Szia, mi ebkénk kösz, jól van ( Már naponta kétszer porszívózok!!)
Van: 1 db kosár (alvási célokra) , 1 db sárga pihe-puha szőnyeg ( napközbeni heverészési célokra) 1 db pihe-puha fehér (nem igazán voltunk normálisak), aminek kb. 5 cm-es hosszú pihe-puha izékéi vannak (Béni megőrül a pihe-puha dolgokért). A pihe-puha izékék közé kiválóan el lehet rejteni a következőket: lopott banándarabkák, csontszilánkok, némi szárazeledel, sárdarabkák, és van az a rágócsont vagy mifene, ami ragad, mint állat és tíz körömmel kell tépni a beragadt darabokat a pihe-puha izékékből.
Remélem érthető voltam és fenti mondatok hűen tükrözték az érzést, amit mostanában a fehér pihe-puha kivált belőlem. (Még szerencse, hogy van humorérzékünk).
A fehér kanapé iránti lelkesedés változatlan, de már nem érdekel. Kb. 2 méterről és hunyorítva még egész jó színe van:-)
Ennyit a tárgyi feltételekről.
Lelkiek: Béni Béni maradt, változatlanul mi vagyunk a hajnali utcák réme. Ahogy kilép a kapun, már azt nézi, kibe lehetne belekötni, már a fél kerület átmegy a másik oldalra, ha jövünk( csak poén, nem ilyen vészes:-) A lányom nagy sétákra viszi, amikor délután találkozik a haverokkal, természetesen Béni is megy.
Az egyedülhagyással már nincs gond. Tudja, hogy amíg nem kéváztam, békén kell hagyni, különben harapok. Szépen megvárja a kosarában, amíg felöltözöm, séta után megy vissza a kosarába. Ugatás, őrjöngés megszűnt. De mint kiderült, csak reggel lehet elmenni. A múltkor a lányomnak 1/2 5-kor mennie kellett, én meg 3/4 5-kor értem haza. De az a negyedóra elég volt ahhoz, hogy: gyümölcskosár a földön, könyv széttépve, párnák felborogatva, éktelen ugatás és nyüszítés. Mint a régi szép időkben. Érdekes, hogy reggelenként ez nincs. Úgy látszik megszokta, hogy délután van otthon mindig valaki.
Imád sétálni, imád minket, mi imádjuk őt. Ennyi. Ha lesz vmi extra, majd írok, üdv mindenkinek.
Szia! Kösz az érdeklődést. Ügyi majdnem változatlanul ökör, bár vannak kicsit jobb napok is. Mostanában remekül elfoglalja magát, potyog a dió, azt pedig nagyon szereti. Viszont iszonyú intenzitással őrzi a házat, a barátnőmet megpróbálta eltéríteni a kapun belül kerüléstől. Volt egy édes dobása, ezt le kell írnom. Az unokám hátulról megsimizte. Ügyi egy ugrással ráfordult a támadóra, de észrevette, hogy egy törpe áll mögötte, és azzal a lendülettel a levegőben vissza is fordult. Esett olyat mint az ólajtó, de nem ért hozzá a gyerekhez. Hát egyszerúen imádnivaló nagy mamlasz. A kandúrt változatlanul meg szeretné erőszakítani, így aztán sikerült összegyűjtenie pár forradást a szeme fölött. Egyelőre ennyi. Az edzés még nem indult be, az emberem minden energiáját leköti az építkezés befejezése, mert kell a kecsóknak a téli palota. Üdv.
Ez a kis eb tündérke. Még jó, hogy már van három kutyám, mert még képes lennék örökbefogadni még akkor is ha ivartalaníttatni akarsz engem ezért. (Különben is rég ivartalan öreg szüka vagyok.) Lehet hogy valamit félreértettem? Ha most megjegyzed, hogy nem a kutyus az állat, lehet hogy igazad van.
Bocsánat az offért, de hétfőn találtam egy csontsovány, még csak 4 hónapos tündéri kan kisfió kutyust. S.O.S. keresünkl neki egy felelőségteljes gazdit, aki mint családtagként bánna vele. Aki befogadná 2 havi eledelét és későbbi ivartalanítását is fedezem.
Ime az adatlapja:
Kellemes környezetben, családias, szerető otthont keresek, vidám társasággal. Szeretem a fiús sportokat (futás, séta, labdajátékok), 4 hónapos múltam (azt mondják, olyan jól nézek ki, hogy letagadhatok 1 hónapot), szeretek utazni ezért is megvan minden oltásom.
Ha találkoznál velem, hívd ezt a számot: 06 20 429 33 11
Végre, hogy letöltendő szabadságvesztés! Annyi, de annyi szörnyűség történt már, amit tulajdonképpen megúszott az állatkínzó. Most legalább precedens van arra, hogy börtön jár az állatkínzásért.
Egyébként ha már a témánál vagyunk, én Kelemen Anna kutyáját sajnálom. Biztos, hogy szakértő kezében kutya lehetne belőle. Erreföl mi van? Kelemen Anna megússza felfüggesztettel, a kutyáját meg elaltatják...
"A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ítéletével állatkínzás vétsége miatt 5 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélt egy férfit, aki a telkén megkötve tartott egy kutyát, azonban az állatot eleinte csak ritkán - hetente egyszer - etette, majd később nem adott neki sem enni, sem inni, ennek következtében a kutya éhen halt. A bíróság az ítélet meghozatalakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott az állatnak hosszantartó szenvedést okozott, továbbá a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát. A vádlott az ítélet ellen fellebbezett, azonban a Fővárosi Bíróság másodfokon eljárva helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, határozatában kiemelve azt, hogy a büntetéskiszabás során nem hagyhatók figyelmen kívül az állat tartásának körülményei sem, amelyek akkor is mélységesen elítélendők, ha a kutya gazdája az állat minimális gondozását ellátja. A határozat indokolása szerint a fedél nélkül tartott, rövid láncra kötött, napokig ellátatlan, az időjárás viszontagságainak kitett kutya már élete során is komoly szenvedésnek volt kitéve, amely a vádlott mulasztására volt visszavezethető. Az ítélet jogerős, így a vádlottnak be kell vonulnia, és le kell töltenie a kiszabott 5 hónapos fogházbüntetést.
Ádáz kutyám, itt heversz mellettem. Amióta a gazdád én lettem, ez a hely a legjobb hely tenéked: nem érhet itt semmi baj se téged. Rajtam csügg a szemed, hív imádás együgyű szálán csügg, boldog Ádáz.
Mert boldog ki jámborul heverhet valami nagy, jó hatalom mellett. S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád bosszújára megrablod a konyhát s csirkét hajszolsz vadul a salátás ágyakon át: jámbor, noha - Ádáz.
Elcsavarogsz néha messze innen, el is tévedsz kóbor hegyeinkben; avagy titkos kalandjaid vannak. Ág tép, gonosz ebek rádrohannak, zápor is lep, szőröd-bőröd átáz: ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.
Visszajössz, mert ugyan hova mennél? Hol lehetne egyéb helyed ennél? Szimatodból ezer láthatatlan ösvény vezet téged mindenhonnan hívebben, mint bennünket a látás: minden ösvény ide vezet, Ádáz.
Tudod, hogy itt valaki hatalmas gondol veled, büntet és irgalmaz, gyötör olykor, simogat vagy játszik, hol apádnak, hol kínzódnak látszik: de te bízol benne. Bölcs belátás, bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.
Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál, bizalommal tudnék én is Annál megpihenni, aki velem játszik, hol apámnak, hol kínzómnak látszik, égi gazda, bosszú, megbocsátás, s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!
Hogy ne szomordjunk el nagyon, bemásolok egy aranyos kis igaz sztoryt a kutyák eszéről:
Egy nyári zápor után félig meddig már felszáradt a forgalmas utca, és elindul a gazda és a vezető kutya. Egy gyalogátkelő közepén még hatalmas víztócsa terpeszkedik. A kutya természetesen kikerüli ezt és nagy ívben elvezeti a vakot a tócsától. A gazda azonban nem érti, hogy mért kellett ilyen nagy és fölösleges kerülőt tenni, úgy érzi, hogy a kutya valamit rosszul csinált, megszidja és visszamegy a kutyával és megismétlik az átkelést. A kutya megint elkerüli a tócsát, újabb ezúttal erélyesebb szidás, újabb ismétlés, határozott parancsok, egyenesen előre. Szegény kutya ekkor már szót fogadott és szépen belementek a mély tócsába. A gazda persze azonnal rájött, hogy miről is volt szó és gyorsan bocsánatot kért és ölelgette a kutyát. Vagyis egy magatartáskutató szemlélete alapján kétszer megbüntette a helyes viselkedéséért és egyszer megjutalmazta a helytelenért. Izgatottan vártuk, hogy mi lesz a következő tócsánál. A kutya természetesen a szabályt tartotta meg, és ugyan aggodalmasan, de megint kikerülte a vizet. Nincsen egyszerűbb magyarázat ezekre a jelenségekre, mint az , hogy a kutyák képesek a feladatoknak legalábbis egyrészét felfogni, megérteni és viselkedésüket a feladat elvégzése érdekében alakítani. Ehhez hasonló jelenséget más állatok esetében nem ismerünk, leszámítva azt a néhány emberszabású majmot, amelyet egészen kicsi korától kezdve emberi, családi környezetben neveltek fel.
Ez volt neki megírva... De biztos gyönyörű kutyaélete lehetett, és ez nagyon nagy szó, nagyon sok kutyának nem adatik meg. A mi előző két kutyánk is máig él a szívünkben...
Köszönöm szépen. Beteg volt, igen. Rákos. Két műtétet is túlélt, de nyár elején már biztos volt, hogy nagyon kevés ideje van hátra. Aug. 3.-án délben halt meg. Vele ment a szívem egy darabja. Patetikusan hangzik, de szó szerint így van.
Nagyon sajnálom a kutyádat... Ezt csak az tudja átérezni, aki már vesztett el családtagot. Beteg volt...? Persze, ha nem akarsz róla beszélni, nem faggatlak, de ha jólesik leírni, akkor írj.
