Igen, a somlóit is néztem, de azt jó lenne inkább barátokkal, kollégákkal, pincelátogatással... Ha jól láttam, még rövidebb táv, a vége felé egy vendéglővel, szóval remélhetőleg könnyű lesz megszervezni rá egy "csapatösszetartást". ;-)
Amivel most szemezgetek - szintén Orbán Imre szervezésében - a tihanyi és a badacsonyi barangolások, mindkettő 15-16 km, még utazással, rövid nappalokkal is simán teljesíthető.
Gratesz a teljesítéshez és a szép túrához. Remélem még az a szép kitűző jár érte.
Nekem is az egyik kedvenc túrám. 2017-ben is romos volt az Ify-kápolna, de még nem ennyire. Ráadásul még egy-két harmónium is volt az egyik szobában és a verandán.
Sajnálom, hogy így ér véget egy igen érdekes történetű műemlék élete. :)
Egyébként hasonló szép túra ilyenkor az "Öt kápolna a Somlón" is, szintén Orbán Imre szervezésében.
Kicsit megvariáltam a felkeresendő kápolnák (és a csúcskő) sorrendjét, nekem nem tűnt annyira soknak az aszfalt. A 2*1 km vasútállomás-Kisapáti országúton kívül nem volt sok - legalábbis az OKT ezen (Tapolca-B.tördemic) szakaszához képest egyáltalán nem.
Szép ez a környék, tavaly én még megtoldottam egy Csobánci-vár látogatással is. Az elmúlt évben 4-szer jártam erre, teljesen beleszerettem ebbe a környékbe. Idén már céltudatosan választanom más országrészt, hogy mást is lássak.
esetleg ha szóltál volna, elképzelhető, h Veled tartottunk volna és ott folytattuk volna ahol abbahagytuk ;) :D
egyébként pár éve Elsővel mi is megcsináltuk Orbán Imre mozgalmát és tényleg tetszett, hogy a Szt. György hegy fősodrán kivűl is megismerkedhettünk a heggyel, bár a végén az a rengeteg aszfalt taposás nem jött be, de legalább a vasútállomásra értünk be, ahol még volt időnk betérni a becsületsüllyesztőbe is :) :D
No, hogy egy kicsit ON is legyek végre, itt a szombati túrám beszámolója...
5 kápolna a Szt. György-hegyen
Nem mondott túl jó időt, az esőt hozó front viszont már elvonult a nyugati országrész felett, ezért errefelé terveztem a túrát. Elég korán indultam, így 4.12-kor már Kelenföldön a fehérvári személyen találtam magam, majd egy 20 perces átszállás után zötykölődtem is úticélom, Nemesgulács-Kisapáti vmh. felé. Nem volt rövid az út a sűrű megállásoknak és a füredi mozdonycserének köszönhetően, de 8.20 körül már kászálódtam is le a vonatról.
Gyors szerelésigazítás, útvonalkövetés indítása, és már bandukoltam is az aszfaltút mellett Kisapáti falu felé. A boltba betértem reggeliért, na és hogy kérjek pecsétet az igazolófüzetbe. Az eladó hölgy egyáltalán nem csodálkozott a dolgon, szívesen nyomta a bélyegzést.
Az első kápolna közel van a faluhoz, kis bemelegítésnek éppen jó volt. Előle szép kilátás nyílik a Csobánc és Gulács felé. Visszatérve az útra valami egészen furcsa köztéri alkotás található. Pisilőpont. De tényleg. OK, fiúknak szinte minden az, de ez „hivatalosan” is… Nem próbáltam ki, nem tűnt túl higiénikusnak, no meg parancsszóra nem is megy, nem így készültem… ;-)
A Darányi Ignác menedékház – leánykori nevén Szt. György-hegyi kulcsosház – az OKT-t járók számára is ismerős lehet. Gyors pecsételés, néhány falat reggeli, és a már jól ismert Kék jelzésen ballagtam a bazaltorgonák mellett a Szt. György-hegy teteje felé. A kilátás „szokásosan” parádés, a csúcskövön az évszám – ezt kell feljegyezni igazoláshoz – viszont már alig látszik. Lefelé a Khrsz jelzésen jöttem, amihez becsatlakozott a piros sáv is, majd a bazaltorgonás szakasz tetején visszacsatakozott mindkettő a Kékhez. Útközben panoráma a Tapolcai-medencére. Ez az útvonal a csúcstól (csúcsig) sokkal szebb, látványosabb, mint a Kék. Én erre vinném az OKT-t, így nem lenne kitérő a Szt. György-hegy csúcsa, amit vétek kihagyni, pedig ugye jelenleg nem érinti az útvonal.
Visszatértem a Darányi menedékházhoz, majd folytattam is utamat – ezúttal a hegy északi oldalán a P- jelzésen a Szt. Donát kápolna felé. Meglett a kápolna, az ellenőrző kérdésre adott válaszban viszont kicsit bizonytalan vagyok. Egy szelfi azért biztonság kedvéért befigyelt.
A Raposkától keletre eső Szt. Antal kápolnához szerencsére nem kell az országút mellett haladni, hiszen vadonatúj kerékpárút vezet a hegy nyugati oldalán. A kápolnától a térképen jelzett jelzetlen (hű, ez elég furcsán hangzik…) földúton haladtam, ami aztán sajnos egyszer csak elfogyott, de a bekerítetlen telkek között el lehetett érni egy másik földutat. Szerencsére elég kihalt volt minden, de ha itt vannak a telektulajdonosok, kaphattam volna rosszalló pillantásokat… Célszerűbb lett volna a kápolnától visszaballagni a Z- jelzésre. Majd legközelebb.
Újra felcaplattam a hegyoldalba, hogy ismét a Kékre csatlakozva a elérjem a Tarányi présházat és a mellette levő Lengyel-kápolnát. Igazolás itt is rendben, fényképek készítése, majd ballagás tovább az Ify-kápolna felé.
Hasonlóan lehangoló helyet nem nagyon találni a környéken. Nem nagyon vannak szavak leírni azt a pusztítást és pusztulást, amely az elmúlt években a természet – feltételezhetően jelentős antropogén rásegítéssel – véghezvitt. Szörnyű. Romok és mocsok mindenütt, csak (rövid) idő kérdése, hogy a homlokzat is leomoljon a rajta levő – még épnek tűnő – barokk szobrokkal. Nem lehetne legalább a szobrokat megmenteni??? A pusztítás még szembeötlőbb a bejáratnál levő felújított kereszthez viszonyítva. Lehet, hogy inkább innen kellett volna kezdeni a túrát, mert a többi kápolna egyébként rendben van, így viszont leginkább ez maradt meg bennem.
Innen gyorsan le lehet érni Kisapátiba, és a már ismert úton vissza a vasútállomásra. Az útvonal tulajdonképpen körbejárja a Szt. György-hegyet, közben a csúcsot is érinti. Fantasztikusan szép, különösen ilyenkor, tiszta időben, őszi színekkel. Csak azt az Ify-kápolnát tudnám feledni… :-(
Még egy sört a gallér mögé hajítottam (c. Hörpölin) a nemesgulácsi kocsmában, aztán zötykölődtem is vissza Budapestre, megállapítva, hogy kb. kétszer annyit utaztam, mint túráztam. De megérte.
Túratáv a vasúttól vasútig 14,2 km, szint kb. 650 m.
Még annyi, hogy a vasút versenyképességét az is rontja, hogy míg a busz végigmegy a települések főutcáján, addig a vonat sok esetben (pl. Őriszentpéter, Bajánsenye) a település szélén vagy legalábbis a központtól jó messze áll meg. Persze hogy Juliska néni inkább busszal fog utazni.
Én is úgy tudtam, hogy a magyar-szlovén vasúti kapcsolat megteremtése - ezáltal az adriai kikötők jobb megközelíthetősége - miatt építették újjá a vonalat. Szóval főleg a teherszállítás volt a cél, csak hát ha már megépült, van rajta némi személyforgalom is. (Mondjuk a napi 4 vonatpár már eleve kizárja a versenyképességet...)
2022. 10. 22. szombat Erre a napra már nem terveztem gyalogtúrát, mert esőt ígértek. Na meg annyira nem is fogott meg a sík vidéken való útkeresés, dzsindzsa-harc hangulata.
Végleg elhagyva a szállásunkat Berzence felé vettük az irányt, gondoltam kicsit felfedezzük a várost. A Festetics-kastélyt kerestük, de az évekig pszichiátriának használt, ma már üresen álló épület teljesen zárva volt, a rálátást takarták a bokrok, fák, így alig láttunk belőle valamit. El is ment az egésztől a kedvem, inkább továbbálltunk Hács irányába.
A falu egyik szélső utcájában parkoltunk le, és gyalog indultunk Béndekpuszta felé. Majdnem pont egy éve, a Dél-balatoni várak túramozgalom kapcsán jártam itt, s teljesen elvarázsolt hangulatával. Meg kellett mutatnom Klárinak is. Minden jóslat ellenére, a tavalyival ellentétben, napfényes időben volt részünk.
A régi kis kápolna mögött egy még régebbinek a romjai is látszanak. 1331-ben említik először írásos dokumentumok a települést. 1590 körül, a török dúlás elől a régi kápolnába menekült a lakosság. Egy portyázó török csapat rájuk gyújtotta a tetőt, mindnyájan meghaltak. A rom mellett áll az 1857-ben felszentelt és az 1970-es évek végéig használt újabb, klasszicista kis templom. A törökök által elpusztított béndekiek csontjai ennek altemplomában kialakított ossariumban vannak elhelyezve.
Az 1800-as években a Kacskovics-család birtokolta a települést, nekik van egy kastélyuk a közeli Gyugyon is. A család néhány tagjának sírja közvetlenül a templom mellett ma is megtalálható. Az utolsó családok 1970 körül költöztek el innen.
Természetesen benéztünk a szomszédos Gyugyra is. Gyugyot első ízben a somogyvári bencés apátság alapítólevelében említik, 1091-ben. Tiszteletreméltó múltja van a településnek, komolyan ápolják is: akár a Magyarok kálváriájára, akár az Örökkévalóság parkjára gondolunk. Végigsétáltuk mindkettőt, nagyon magával ragadott a hangulata mindkettőnket.
Még elautóztunk a már említett Kacskovics-kastélyhoz, ahol megállt az idő. Tavalyhoz képest semmi nem épült, igaz nem is pusztult. A tető ép, legalább áll az épület!
Innen már a Balaton felé vettük az irányt. Bogláron sétáltunk egy rövidet a parton. Ezeknek az őszi balatoni sétáknak is megvan a különleges hangulata. Ilyenkor jobban érzékelhető a táj szépsége, nem nyomja el a nyári nyüzsgő élet.
Ebédet követően még Siófoknál is megálltunk egy kis pihenésre. Hajdan itt nyaraltunk több éven át az éppen kúszó-mászó gyerekeinkkel. Ennek már 30-35 éve, jó volt keresgélni a régi emlékeket.
Kegyes volt velünk az időjárás is, a délutáni borús idő ellenére a beígért esőből hazáig egy csepp sem esett. Ma csupán 4 km-t sétáltunk, kellett ez a könnyed levezető nap. A teljes túrán összesen 60 km-t gyalogoltam.
Rendhagyó túra volt ez az idei, hogy összevontam a klasszikus túrázásomat a szokásos őszölésünkkel. Leginkább az éjszakai táborok hangulata hiányzott, de örülök, hogy most ezt legalább így sikerült megoldani.
Remélem sikerült némi kedvet csinálni ehhez a környékhez, sok szép túrát kívánok mindenkinek!
valami olyasmi lenne a logikus mint mondjuk az M7-esen,
Igen igen, csak az M7-esen kicsit más a lépték, ott Tárnokon Siófok/Nagyakanizsát (mondjuk 2 ó távolságot) kiírni más, mint Becskén kiírni Mátraverebélyt, hogy 74 km, ami (nekem) pl. 4 túranap.
Persze nem ellenzem, csak én személy szerint nem sok értelmét látom :))
vonat: kösz az infót
de miért dízel cucc jár egy villamosított vonalon? (én sem kötözködöm, csak nem értem)
Szívesen. OFF
Nem nagyon elmélyedve benne, de röviden: nincs ennél többre igény. Ha megnézed a vonal történelmét, láthatod, hogy 1980-ban megszűnt a forgalom, majd el is bontották. Végül 2000 körül építették vissza, de jórészt a teherforgalom miatti kapcsolatként. A lakosság, aki 20 évig megoldotta az utazását máshogy, az most sem igazán vonatozgat arra.
A Flirt motorvonat pedig 211 ülőhelyes, ami indokolatlan oda, ahová a 44 üh is elég. Villamos motorvonat ennél kisebb nincsen a MÁV-Startnál, Mozdony+1 kocsival járni pedig gazdaságtalan, irreálisan sűrűn kell karbantartani a mozdonyt a fék igénybevétele miatt, a végállomáson (amiből 1 határállomás: Hodos) közbe kell járni. Ráadásul az eltérő feszültség miatt a mozdonyt "lökdösni" kell az egyik oldalról a másikra.
Az már csak egy szomorú plusz, hogy a mostani energia költségek mellett jó eséllyel olcsóbb is egy kisebb fogyasztású dízel motorvonattal járni, a villamos vonatatás járiléskos költségei mellett (felsővezeték használat pl.)...
"de miért dízel cucc jár egy villamosított vonalon? (én sem kötözködöm, csak nem értem)"
Csak tipp, de ha elég oda egy szóló bz, akkor annak az üzemeltetése még mindig olcsóbb, mint ha egy szili (V43) közlekedne egy személykocsival. A flirt meg még szólóban is jóval nagyobb kapacitású, ráadásul azokra nagyobb szükség van más vonalakon (a 2-70-71-80-100-120-as vonalakon éppen most csökkentik a dupla flirtök számát szép csendben...).
Azt, hogy kinek mi lenne a legszimpatikusabb célpont, az eléggé változó, de ha a táblázáskor az alapvetően leírt szabályrendszer teljesült volna, akkor nem lett volna ekkora felháborodás.
De tömören összefoglalva, kb. egy napi kéktúrán 2-3 pecsételőhelyet érint az ember, mire elér a kiszállási ponthoz, így ha három célpontot tüntetünk fel egy táblán, akkor a kiszállási hely, pecsételőpont, legközelebbi érdekes pont (település, forrás, elágazás, stb... )
És természetesen turistaút csomópontban, ha már csinálunk oszlopot, akkor minden irány legyen táblázva.
>Vagy messzebbről (több pecsétponttal arrébb) is kiírnád, hogy hány km az OKT 25. szakaszhatára?
igen
>Ha igen, akkor az mire jó?
általában ezek a kiszállási pontok is, arra jó
meg látod ahogy közeledsz :-)
én sem a táblák alapján túráztam, felőlem aztán az összeset leszerelhetik akkor is elboldogulok valószínűleg
de ha már van...
valami olyasmi lenne a logikus mint mondjuk az M7-esen, ki van írva mindig a köv. lehajtó hogy pl Tárnok 3 km, és mindig rajta van Siófok meg Nagykanizsa távolsága is (de nincs rajta a velencei pihenőhely ott még, csak közvetlenül előtte, a fehérvári meki a siófoki víztorony a lellei cuki pedig semmikor)
vonat: kösz az infót
de miért dízel cucc jár egy villamosított vonalon? (én sem kötözködöm, csak nem értem)
A DDK-n található nagy kékkörös információs táblák némelyikén van olyan útvonalvázlat, ahol fel vannak tüntetve bizonyos szakaszhatárok, de ezek még valami régebbi logika szerintiek. Ilyet láthattál. Itt szakaszhatár volt a Harsányi-kereszt, Gálosfa, Ormándpuszta, tehát elég értelmetlen módon volt felosztva. Jelenleg nem ezt a szakaszolást használják, ilyen szempontból ezek az információk elavultak.
Húsvétkor még valami elektronyos motorvonattal jutottunk el Zalalövőre (ugyanezzel a gyorssal jöttünk) most meg szóló BZ volt
Emlékeim szerint ETCS és GSM-R tesztek voltak akkortájt, és olyan járművekkel kellett közlekedni, amik rendelkeznek ezekkel, ezélrt jártak 60+-os kék Flirtek.
Egyetértek, nagyon nagyon nagyon régen láttam olyan sárg táblát, amin nem volt jelölve mindkét irányban a következő pecséthely, igaz az OKT-n a magas sorszámú szakaszok felé haladtam, ők pedig ott kezdték a cserét. Az AK-n mostanában az tűnt fel, hogy a különböző pontokig kiírt távolságok is 90-95%-ban stimmelnek a GPS-hez képest, miközben a kütyü is téved. Tényleg kezdenek használhatóak lenni a táblák.
Mondjuk 1-2 helyen logikátlanul vannak a pontok kiírva, Sándorfalva felett pl. a Dóci letérő nem tudom miért fontosabb, mint a Dóc, Szili sarok amh. (Kéktúrás keresztségben "Hantházi erdő") holott utóbbinál van perfekt tömegközlekedés, előbbinél max évente 1-1 ember betér Dócra.
Azt nem merném állítani, hogy mindegyiken rajta volt, mert ennyire azért nem figyeltem, de volt jópár olyan is, amin szerepelt a következő pecsét. A szakaszhatár más kérdés, főleg a DDK-n valahogy megyék szerint vannak a szakaszok a tájékoztató táblákon, ami teljes marhaság. Pl. azt megjegyeztem, hogy a Harsányi-keresztnél van az egyik kb. a semmi közepén...
2022. 10. 21. péntek Nem túl jó időpontban ment vonat ma reggel Berzence felé, így autóval mentünk az indulási pontig, ahol 9 órakor búcsúztam el Kláritól.
Egy különleges szépségű csatornát kellett megkerülni induláskor, hogy aztán nekivághassak a nyugat felé vezető „útnak”. Csak idézőjelbe téve igaz, mert út az nem volt, csupán a harmatos füvű réten baktattam toronyiránt. A bakancsom derekasan bírta a vizes füvet, de a nadrágom szára kezdett átnedvesedni. Valahova ide terveztem a táboromat, ha sátorral jöttem volna. Érdeklődve figyeltem, milyen lehetőségeim lehettek volna, amikor észrevettem magam előtt valamit.
Egy róka bogarászott, még elfogadható távolságban előttem. Nem vett még észre, így kényelmesen fotózhattam. Később láttam csak, hogy két kis őz is rákerült néhány kép hátterére.
Aztán gyanút fogott a koma, és mint a szél, nekiiramodott az erdő felé. Egyszer még visszanézett, de ekkor sem találta biztonságosnak jelenlétemet, így el is tűnt a fák között.
Pár perccel később pedig ismét két őz ugrott meg a rét szélén húzódó vízmosásból. Őket is elég sokáig tudtam fotózni. Vadban gazdag rét volt ez, ha vizes füvével nem is túl kellemes.
Még őszi kikericset is sikerült fényképeznem (idén először), mielőtt elértem volna az erdőt. Út továbbra sem volt, bár itt-ott némi emlékét felleltem a sűrűben. Néhol látszott, hogy egy sávban nincsenek fák, szélessége alapján szekérút lehetett valaha, de ahol ritkább volt az erdő, a dzsindzsás aljnövényzet teljesen el is tűntette. Szóval dzsungelharc volt ez a javából! Reméltem, hogy a Vázsonypusztai-árok megszakítja ezt a vadságot, és találok valami utat.
Így is lett, de nem sok örömöm telt benne. Az árok egy jól kikotort, szabályos, mély folyású patak volt, és a térkép által remélt híd már régen az enyészeté lett… már ha valaha is volt. Keresgéltem valamiféle átjárót, de csak egy félig vízben fekvő gerendát találtam. –Jó lesz az, ha fixen áll a vízbe nyúló vége! –gondoltam, de nem állt stabilan. Ahogy ráléptem, kifordult alólam, én meg ágyékig bele a vízbe. A fényképezőmet mentettem elsősorban, így mire kikecmeregtem a mederből, csurom víz voltam. Na, ezt már a bakancsom sem bírta, csak úgy cuppogott benne a víz.
Úgy gondoltam, nem állok meg pucolkodni, inkább lendületesen folytatom az utat, akkor nem fázom meg. Így is lett, bár a közben meglelt nyiladékban időnként még gyalogosan is alig lehetett haladni a feneketlen sártól. Szerencsére erre már vezetett út végig, csupán Lankócpuszta közelében tett egy kis kitérőt. Később egy magányos, lakatlan tanya mellett vitt el az út. Érdekes volt itt, a semmi közepén, a magaslesek társaságában.
Ballagtam a bágyadt napsütésben, miközben úgy taktikáztam, hogy inkább a napfényes mező szélén (nem a szekérúton) mentem, hogy jobban száradjak. A fényképező tokra fröccsent víz száradt meg leghamarabb, de mire a vadászházhoz értem, már a nadrágom is szinte száraz volt. Valahol itt sikerült lencsevégre kapnom egy csuszkát egy közeli fa ágán. Kellett is az élmény, mert egy elég egyhangú szakasz várt rám.
Már közel a faluhoz egy sírkereszten akadt meg a szemem. Martincsevits Pál plébános emlékére állították, akit 1945 áprilisában a „felszabadító hős” katonák elhurcoltak a falu lakosaival együtt, s aki az éppen meggyilkolt paptársának akarta feladni az utolsó kenetet, mikor megölték. Az is szép világ volt…
Megrendülve értem el a falu szélét, ahol csupán érintve azt, a közeli tavak felé vettem az irányt. Közeledésemre kacsák, kárókatonák kaptak a levegőbe, csupán a kényelmes hattyúk maradtak a vízen, mit sem törődve velem. Végigsétáltam mindkét tó mentén, élvezettel figyeltem a vízi életet. Aztán a faluba érve már várt is rám Klári.
Nagy ámuldozásától kísérve kiöntöttem a vizet a bakancsomból, kicsavartam a zoknimat, majd új cipőt vettem fel. A cipőm még napokig száradt, nekem viszont semmi bajom sem lett.
Élvezettel vágtunk neki egy közös felfedezőútnak a tavak környékén. Láttunk egy hattyút, amint nehézkesen igyekszik szárnyra kapni. Nem csoda, hogy nem nagyon repülnek el az embertől.
Betértünk ebédelni a Posseidon étterembe. Kellemes környezetben, nagyon finomat ettünk, majd sétáltunk tovább a part mentén.
A közben borongóssá vált időben felmentünk a vasút túloldalán lévő szőlőhegyre. Fantasztikus kilátás van innen a tóra. Jó nagyot jártunk, és élveztük az ódon pincék szépségét.
Kellemes hangulatban telt ennek a napnak is a délutánja, bár az idő elkomorodott, és sűrű felhők takarták az eget. Nagyjából 14 km-t mentem a mai napon, beleszámolva a délutáni sétánkat is.
A RP-DDK-n a Mecsek és a Geresdi-, Szekszárdi-dombság kapcsán ezt meg tudom erősíteni, nekem is feltűnt, hogy a kezdeti káosz után végre informatívak voltak a sága táblák!
Akár az AK-n, akár a DDK-n jártam idén, a táblákon a következő pecsételőhely mindkét irányban mindig fel volt tüntetve. Távolság is, várható idő is. És több mint 700 km-t mentem ebben az évben, szóval én legalább nem a levegőbe beszélek.
A különböző letérések (forráshoz, kilátóhoz) is jelölve voltak a táblákon, nekem ezek is hasznosak voltak, mert sok kitérőt tettem. Ha úgy tűnik, hogy próbálnak kijavítani valamit, akkor legyünk konstruktívak; nem kell zsigerből rögtön a negatív megjegyzés. Bár azt gondolom, hogy a kéktúrázó közösségben a "sárga tábla" egyfajta vörös posztó lesz még egy ideig.
Meg az lenne az igazi, ha a turistaút-elágazásoknál nemcsak a Kék lenne jelölve, hanem az is, hogy a többi útvonalon hova lehet eljutni. Szerintem lejárt a fenntartási időszak, lehet ésszerűsíteni a feliratokat.
Valaki felrakott egy fotót a face-en, hogy egy matricával átjavították a megváltozott L. István-Tapolca szakasz miatt a távolságokat. Azt nem tudom, hogy minden útvonal-módosításnál az összes táblán (ahol szükséges) átjavítják-e az adatokat, de azért vannak kétségeim...
kérdés mit nevezünk kijavításnak? hogy lekerültek róla olyan dolgok amik nem is a kék mentén vannak? ettől még önmagában nem lesz tökéletes :-(
pl egy forrást barlangot felesleges 10+ km-en keresztül minden táblára kitenni de bezzeg a köv. pecsételés, szakaszhatár na az meg oda kívánkozna mindre, az meg nincs rajta
Tegnap kaptam a hírt, miszerint az összes hibás kéktúra tábla, az un. sárga táblák mindegyike ki lett javítva. Így legyen, én ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom, de ha igaz az jó, de hogy sok pénzbe is kerülhetett az nem jó.
Végleg elhagyva a szállásunkat Berzence felé vettük az irányt, gondoltam kicsit felfedezzük a várost. A Festetics-kastélyt kerestük, de az évekig pszichiátriának használt, ma már üresen álló épület teljesen zárva volt, a rálátást takarták a bokrok, fák, így alig láttunk belőle valamit. El is ment az egésztől a kedvem, inkább továbbálltunk Hács irányába. 
A régi kis kápolna mögött egy még régebbinek a romjai is látszanak. 1331-ben említik először írásos dokumentumok a települést. 1590 körül, a török dúlás elől a régi kápolnába menekült a lakosság. Egy portyázó török csapat rájuk gyújtotta a tetőt, mindnyájan meghaltak. A rom mellett áll az 1857-ben felszentelt és az 1970-es évek végéig használt újabb, klasszicista kis templom. A törökök által elpusztított béndekiek csontjai ennek altemplomában kialakított ossariumban vannak elhelyezve.
Az 1800-as években a Kacskovics-család birtokolta a települést, nekik van egy kastélyuk a közeli Gyugyon is. A család néhány tagjának sírja közvetlenül a templom mellett ma is megtalálható. Az utolsó családok 1970 körül költöztek el innen.
Egy különleges szépségű csatornát kellett megkerülni induláskor, hogy aztán nekivághassak a nyugat felé vezető „útnak”. Csak idézőjelbe téve igaz, mert út az nem volt, csupán a harmatos füvű réten baktattam toronyiránt. A bakancsom derekasan bírta a vizes füvet, de a nadrágom szára kezdett átnedvesedni. Valahova ide terveztem a táboromat, ha sátorral jöttem volna. Érdeklődve figyeltem, milyen lehetőségeim lehettek volna, amikor észrevettem magam előtt valamit. 
Így is lett, de nem sok örömöm telt benne. Az árok egy jól kikotort, szabályos, mély folyású patak volt, és a térkép által remélt híd már régen az enyészeté lett… már ha valaha is volt. Keresgéltem valamiféle átjárót, de csak egy félig vízben fekvő gerendát találtam. –Jó lesz az, ha fixen áll a vízbe nyúló vége! –gondoltam, de nem állt stabilan. Ahogy ráléptem, kifordult alólam, én meg ágyékig bele a vízbe. A fényképezőmet mentettem elsősorban, így mire kikecmeregtem a mederből, csurom víz voltam. Na, ezt már a bakancsom sem bírta, csak úgy cuppogott benne a víz.
Úgy gondoltam, nem állok meg pucolkodni, inkább lendületesen folytatom az utat, akkor nem fázom meg. Így is lett, bár a közben meglelt nyiladékban időnként még gyalogosan is alig lehetett haladni a feneketlen sártól. Szerencsére erre már vezetett út végig, csupán Lankócpuszta közelében tett egy kis kitérőt. Később egy magányos, lakatlan tanya mellett vitt el az út. Érdekes volt itt, a semmi közepén, a magaslesek társaságában.
Már közel a faluhoz egy sírkereszten akadt meg a szemem. Martincsevits Pál plébános emlékére állították, akit 1945 áprilisában a „felszabadító hős” katonák elhurcoltak a falu lakosaival együtt, s aki az éppen meggyilkolt paptársának akarta feladni az utolsó kenetet, mikor megölték. Az is szép világ volt… 
Megrendülve értem el a falu szélét, ahol csupán érintve azt, a közeli tavak felé vettem az irányt. Közeledésemre kacsák, kárókatonák kaptak a levegőbe, csupán a kényelmes hattyúk maradtak a vízen, mit sem törődve velem. Végigsétáltam mindkét tó mentén, élvezettel figyeltem a vízi életet. Aztán a faluba érve már várt is rám Klári. 
