Keresés

Részletes keresés

FOMA Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106760

Ez történelmi tapasztalat, és egyáltalán nem magyar sajátosság. Pl. a bűnözőkből nagyon jó kis fosztogató, szabadrabló csapatok váltak a németektől a szovjetekig a II. vh.-ban, addig sem otthon tevékenykedtek. Amúgy hazai példának jó a taxisblokád, ahol sok helyen képzett börtöntöltelékek álltak a vártán, és élvezték, hogy milyen fontos emberek lettek, közben érdekes módon a bcs-k száma meg visszaesett annak ellenére, hogy járőrözésre alig jutott rendőr.

 

A másik, hogy a nemanaponlebarnultozás azért nem túl szerencsés, mert ügyesen eltereli a figyelmet arról, hogy bizony sápadtarcú testvéreink is bőven kiveszik a részüket a bűnözésből, főleg, ha a kárértéket nézzük. A bűnelkövetőknél már megvalósult a rasszok közötti összefogás.:-)

Előzmény: gaunt (106754)
Hiryu-reload Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106759

(Az újzélandiaknak meg a magyar katonákról..)

Hiryu-reload Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106758

Amerika hivatalosan is felkérte a magyarokat az Iszlám Állam elleni harcra

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: az Iszlám Állam közvetlen fenyegetést jelent Európa biztonságára, durva támadást intézett az ellen az értékrendszer ellen, amelyet Magyarország tisztel. Az Iszlám Állam elleni harc ezért közös feladata az Egyesült Államok által vezetett nyugati összefogásnak - tette hozzá , kiemelve: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a - száz-százötven magyar katona részvételételéről szóló - döntés a leggyorsabban megszülessen.
[...]
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország a nyugati értékközösséghez tartozik, és ebből adódnak kötelezettségek. A miniszter kitért arra is, hogy Irak északi - stabilabb részén - több kiképzőbázis jönne létre, ahol nyugati vezetéssel képeznék ki a helyi katonákat, és a magyarok feladata az lenne, hogy ezt a tevékenységet biztosítsák. Hozzátette: a magyar katonáknak a hasonló feladatokban nagyon fontos tapasztalataik vannak például Afganisztánból.

http://www.atv.hu/…/20150306-amerika-hivatalosan-…/hirkereso

sz332 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106757

Azért remélem ismerték a tisztelt tanárok a kauzalitás és korreláció közötti különbséget...

Előzmény: fekvőrendőr (106756)
fekvőrendőr Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106756

Igen, komolyan elhiszem azoknak a tanáraimnak akik ezt tanították. Nem hasraütés alapján mondták ezt.

Előzmény: gaunt (106754)
SPAS12 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106755

 

Aha.

Azért van kevesebb bűntény mert a "kriminálisok" az éppen első vonalban nyomják.

Nyilván ugyanaz a brilliáns logika mint ez:

 

https://www.youtube.com/watch?v=TtAax4gtSs0

 

 

Előzmény: gaunt (106754)
gaunt Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106754

Hehehehe... Komolyan is gondolod? Majd szerinted ez visszatartaná a nemanaponlebarnult vadembereket a fosztogatástól és gyilkolástól? A "rendőrség" még normál körülmények között sem tudja (nem is akarja...) őket megfékezni, gondold csak el mi lenne ha csökkentett létszámmal "vigyáznának" a rendre.

Előzmény: fekvőrendőr (106749)
Hiryu-reload Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106753

Mellesleg: 

Kicxsit böngésztem a cikkek között. 

Új trend, hogy Aliék a frontvonal mögött támadnak, mindegy mivel:

legyen az kés, öngyilkos támadó, IED, ATGM.

Tehát sok szerencsét az esetleg kiküldött katonáinknak a biztonságosnak hitt táborőrző-vétő feladatokhoz.

Előzmény: Hiryu-reload (106752)
Hiryu-reload Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106752

Nem fog.

 

Összehangolt biztosan nem.

 

-Irán hordja át a saját alakulataiz és milicistáit Irakba.--Is elelni harc örve alatt. Szvsz már elég indok, hogy a többi állam NE működjön vele együtt- főleg amíg az IS a proxyhadseregét, a Hezbollaht is üti....

 

-Van egy nagy orzág az óceánon túl, amelyiknek a néger elnöke egy sértődött m.j.m.

 

Lakosságának 52 százaléka ott tart, hogy csapatokat kellene küldeni, aztán darabokra robbantani az IS tagjait, aztán napalmot dobni a maradványaikra, hogy biztos hullák maradjanak. De mivel a fekete ember béna kcsa lett,  csakazértsem álláspontra helyezkedett, bármit is mond a konzervatív többségű kongresszus. 

Eddig is fúrta pld a jordán légierő bevetéseit, (is)- beígérve ha rendes munkát végeznek, nincs alaktrész az F16-osaikhoz.

Ensz felhatalmazás sincs. (Ami nem csoda, megnézve az ENSZ államait)

 

NA, ebbe a katyvaszba akar kivinni a Szíjjártó gyerek  egy rakás alulképzett, megfeleleő felszereléssel nem rendelkező, alulfizetett és motiválatlan magyar katonát.

 

Személyi állomány minőségéről nem is beszélve.

Előzmény: sz332 (106744)
Hiryu-reload Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106751

Hát az azt követő hetven évüket elnézve....:)

Előzmény: tuzer (106725)
fekvőrendőr Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106749

A Rendőrtisztin pszichológiából az első órákon tanultuk, hogy a "kriminális személyiség" egyik fő jellemzője, hogy igényli a feszültséget, izgalmat. Ezért egyértelműen kimutatható, hogy háborús helyzetben szignifikánsan csökken a bűncselekmények száma. Ennek két oka van, egyrészt a háborús helyzetre jellemző nagyságrendekkel szigorúbb ítélkezés, ami kevéssé visszatartó, de kissé csökkentő tényező, másrészt, mert a kriminális személyiség "törvényes keretek között éli ki" a feszültségét, követ el olyan cselekményeket, mint katona stb. melyeket békeidőben büntetnének.

Úgyhogy elég lesz a kevesebb rendőr...

Előzmény: SPAS12 (106746)
FOMA Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106748

"egy áká minden másodiknak?"

 

Akkor nagyon kevés embert kell behívni, hogy minden másodiknak jusson. Vagy majd a horvátok lesznek olyan kedvesek, és visszaadják.:-)

Előzmény: SPAS12 (106746)
SPAS12 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106747

http://fn.hir24.hu/itthon/2011/09/06/orban_ne_arra_figyeljenek_amit/

 

"ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok".

 

Amig önmagukat szemenköpő politikusok irják ,addig nyugodtan figyelmen kívül hagyható.

Idézhettem volna a másikat is, de ez most az aktuális.

Előzmény: tuzer (106736)
SPAS12 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106746

Szóval a 23-4 ezer fős MH vadul küzd az ellenséggel ,miközben az 50 ezer fős rendőrség meg derék keretlegény módjára elkezdi begyűjteni a frontlógósokat.Aki menekül lelövik.

Aha.

És ha begyüjtenék, ugyan  hova? Milyen ruhát kapnak? Mihez fognak kezdeni velük? Golyófogónak, egy marék lőszer meg egy áká minden másodiknak?

Na és ki fog bűnt üldözni? Mer ugye a rendőrség éppen a behivóparancsokat kézbesiti.

Nevetséges.

A maffiózók , bankrablók, fosztogatók bűnözők addig hibernálnak? Vagy anarchia?

És a rendőrök nem fognak menekülni?Őket ki fogja begyűjteni?

Nyilván mindegyik lánglelkű hazafi . Már mehetnek is az első vonalba az AMDikkel.

 

 

Előzmény: M.Zoli (106731)
sz332 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106745

Láttuk hogy mennyire működött ez Kárpátalján is... 

Előzmény: M.Zoli (106731)
sz332 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106744

Ezt mondom már mióta. Teljesen várható volt, hogy megindul az IS ellen egy szárazföldi támadás, esélyesen az összes környező

ország részvételével. Ebben pedig sajnos (vagy szerencsére) nekünk is részt kell majd venni. Mert most még van lehetőségünk eldönteni,

hogy hol vívjuk meg ezt a harcot. Arra számítani pedig, hogy az IS féle őrülteket az érdekli, hogy ki vesz ott részt, hát, nem gondolnám.

Ezek elmebetegek. Kisgyerekeket öltek meg csak azért mert keresztények. Civileket gyújtottak fel, fejeztek le, több ezer éves műkincseket,

könyveket törtek össze, gyújtottak fel. Embereket hajtottak rabszolgaságba. Mindezt 2014-2015-ben. Csak idő kérdése, hogy mikorra erősödnének

meg, hogy EU-ba jöjjenek.

Előzmény: trizs77 (106743)
trizs77 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106743

Külügyminiszter :

 

...."....

Az Iszlám Állam közvetlen fenyegetést jelent Európa biztonságára.

A terrorszervezet elleni harc ezért közös feladata az Egyesült Államok által vezetett nyugati összefogásnak.

Ha megszületik a döntés, száz-százötven magyar katona kapcsolódhat be a küzdelembe.

 

Ahhoz azonban, hogy ez megtörténjen kétharmados parlamenti többség szükséges......."

 

 

trizs77 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106741

Sajnos ON téma.................................:-((

 

http://hvg.hu/itthon/20150306_Szijjarto_hivatalos_felkeres_erkezett_hog?s=hk

 

Lehet kezdeni - pár magyar katonának - csomagolni.

 

Hivatalos dolgokat intézni.

Oltásokért menni.

Közjegyző előtt végakaratot írni. (ez nem kötelező, de célszerű)

Stb.

 

 

 

 

trizs77 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106740

Trizs! Látjuk mi, hogy te vagy a tökéletesség.

 

--------------------

 

Ezt majd kinyomtatom és nőnemű ismerőseimnek, rokonaimnak fenne hírdetem.

Mindíg hozzá teszem, hogy számomra ismeretlen (de szimpatikus  urak) állították ezt megalapozottan rólam, mert már írásaimból is ezt szűrik le.

 

............................:-)))

 

 

Előzmény: kovacsgyula44 (106737)
tuzer Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106739

Példád zászlóként kellene hogy lobogjon előttünk.

 

Mint ahogy minden valamit is magára adó tüntetésen szokott lobogni, miután meglocsolták némi öntettel, a könnyebbség kedvéért.

Előzmény: kovacsgyula44 (106737)
tuzer Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106738

Ráadásul megteremthető az a kultúra és jog, amikor a munkaadó is örül a katonaviselt munkavállalónak.

Egyébiránt egyetértek.

Előzmény: kovacsgyula44 (106735)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106737

Trizs! Látjuk mi, hogy te vagy a tökéletesség. Példád zászlóként kellene hogy lobogjon előttünk. Mink viszont ilyen csekély képességű medvebocsok vagyunk, irkálunk össze vissza. Nem is értem miért barátkozol velünk.

Előzmény: trizs77 (106734)
tuzer Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106736

Figyu, van itt egy érdekes kérdés: honnan van az idézet?

XXXI. cikk

(1) Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.

(2) Magyarország önkéntes honvédelmi tartalékos rendszert tart fenn.

(3) Rendkívüli állapot idején vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek. Ha a hadkötelezett lelkiismereti meggyőződésével a fegyveres szolgálat teljesítése összeegyeztethetetlen, fegyver nélküli szolgálatot teljesít. A katonai szolgálat teljesítésének formáit és részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg.39

(4) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára rendkívüli állapot idejére - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - honvédelmi munkakötelezettség írható elő.

(5) Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - polgári védelmi kötelezettség írható elő.40

(6) Honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - mindenki gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítésére kötelezhető.41

Előzmény: SPAS12 (106730)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106735

A hazai tanulság az, hogy a magyar politikusoknak és katonai felső vezetőknek teljesen mindegy, hogy a hadkötelezettség, vagy a szerződésesek korában élünk, a tartalékos komponenst képtelenek működőképes állapotban tartani. Emlékezz rá, hogy a döntnökök áldásos tevékenysége nélkül mekkora bukta lett volna mondjuk egy tartalékos tüzér osztály éleslövészete még sűrűn benn a VSZ-ben. Az amik Nemzeti Gárdája és Tartalékos Parancsnokságai éles bevetésre tudnak produkálni tartalékosokat. Azért, mert a haderőben fenntart egy egészséges rivalizálást az up or go az együttműködési készséggel együtt, ez megteremt egy egészséges fluktuációt. Az egész haderő szervezeti kultúrája olyan, hogy a kilépők motiváltak a NG-ba belépésre. Van folyamatos fejlesztés, akkor cserélik első vonalbeli eszközeiket, amikor az tartós tárolásba helyezve komoly képességet biztosít a tartalékos komponensnek vagy 10 évig. Magyarországon az első vonal haditechnikája is rohad. Fiam szolgált Soma alatt sorozatvetős szerződésesként. Most negyven éves. Ha hívják önkényes tartalékosnak és azt ígérik, hogy 20 nap alatt megtanítják csapott célgömbbel célozni, homokzsákot tölteni, akkor valami miatt nem megy. Ha azt ígérnék, hogy buli van, gyertek egy hétvégére, van új MLRS-ünk, ellőhettek vagy negyven rakétát, hanyatt-homlok rohannának. Az ami példát lehetne másolni egy gyenge 10 ezer fős hadosztállyal itthon is, de csak vízfej mentesen.

Előzmény: tuzer (106720)
trizs77 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106734

Látom téged is érdekel a téma, mert többször is hozzászólsz.

 

 

-----------------

 

Így van.

Így tartom helyesnek.

 

Ha ukrán témához van mondanivaló, akkor odamegyek az Ukrajnával foglalkozó topikba.

 

Ha egy idegen ország fegyverkezési, katonai, katonapolitikai kérdéséhez érzek olthatatlan hozzászólási vágyat, akkor felkeresem a katonai topikot.

 

S így tovább.

 

 

trizs77 Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106732

Latom teged is erdekel a tema, mert tobbszor is hozzaszolsz.

 

----------------

 

Igen.

 

Csak az a különbség, hogy ha én a Paprikáskrumpliról írok, akkor NEM a repülőszerencsétlenség topikban teszem ezt meg.

 

Ha az ukrán helyzetről van véleményem, akkor NEM a hogyan neveljük a spánielt topicban teszem meg.

 

Ha pedig Oroszország fegyverkezéséről van véleményem, akkor NEM a Magyar Honvédség topiban mondom el.

 

 

 

 

Előzmény: M.Zoli (106716)
M.Zoli Creative Commons License 2015.03.06 0 0 106731

az 50 000 rendor peldaul.

Előzmény: SPAS12 (106730)
SPAS12 Creative Commons License 2015.03.05 0 0 106730

vinnék ?

és ki?

Előzmény: tuzer (106726)
sz332 Creative Commons License 2015.03.05 0 0 106729

Ha lenne eszük, az egészet fel lehetne építeni az airsoft sportra. De amilyen a magyar honvédség, jóval nagyobb biztonságban érezném

magam egy szedett-vedett szabadcsapatban, mint a fantasztikus honvédeink fantasztikus vezetése alatt...

Előzmény: vazul1980 (106727)
sz332 Creative Commons License 2015.03.05 0 0 106728

Ja, mert ez úgy történik, hogy az ellenség bejelenti, hogy holnap jön, úgyhogy jól készüljön fel mindenki. Annyi idő alatt már mindenki a határ másik oldalán lenne... lásd még Ukrán helyzet...

Előzmény: tuzer (106726)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!