Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Minden, ami létezik, felfedezésre vár. Sohasem késő nekivágni. Számunkra a legnagyobb erőpróba önmagunk meglelése, lelkünk rejtett zugainak felfedezése és rendbetétele. Nemcsak arra kell törekednünk, hogy jó, szerető, érzékeny és intelligens emberré váljunk, hanem arra is, hogy tőlünk telhetően a legjobb, legszeretőbb, legérzékenyebb, legintelligensebb emberré legyünk. Nem másokkal kell versengenünk. Mindenki önmaga ellenfele."
( Leo F. Buscaglia)
Gyerekkoromban magányosnak éreztem magam, és az vagyok ma is még, mert olyasmiket tudok és vagyok kénytelen jelezni, amikről mások láthatóan nem tudnak és többnyire nem is akarnak tudni.
A magányosság nem úgy jön létre, hogy senki nincs körülöttünk, hanem sokkal inkább azáltal, hogy senkivel nem lehet megbeszélni olyan dolgokat, amelyeket fontosnak érzünk, vagy hogy az ember érvényesnek tekint olyan gondolatokat, amelyeket a többiek valószínűtlennek tartanak. Aki többet tud másoknál, elmagányosodik. De a magányosság nem szükségképpen ellentéte a közösségnek, tudniillik senki nem érzi jobban a közösséget, mint a magányos ember, és a közösség is csak ott virágzik, ahol külön-külön senki sem felejtette el a maga sajátszerűségét, és nem azonosul a többiekkel.
Mándy Gábor: Társ
Valahol a világban kell, hogy legyen egy társam. Aki elfogad és megszeret. Ötmilliárd emberből egy. Aki úgy érez, mint én. Lehet, hogy már nem él? Vagy még meg sem született?
Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat látod-e vállainkon? Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér - Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.
A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek telepednek küszöbeinkre Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak csókjainkban.
Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk vidékeit Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.
Társasjáték Játék neve: Élet Mindannyian ismerjük többé kevésbé szeretjük Sokféleképpen játszhatjuk. Lehet szellemi, fizikai, tudatos, tudattalan, érzéki vagy érzéketlen. Mozoghatsz benne egy síkon, és űzheted több síkon. Megnyerheted, de el is vesztheted Akárhogy teszel, még tart mindig játszanod kell, Ez egy társasjáték és ez egyedül nem megy. Megpróbálhatod. Léphetsz más helyett, róhatod a köreidet egyedül. Vagy beállsz a sorba, és te is egy leszel a sok közül. Választhatsz, de akármit teszel a te választásod lesz Játszhatod tisztán, csalva, vagy megcsalatva. De ismerned kell a játékszabályokat. Ez a játék egyszer mindenkinek véget ér. A vég a cél, a cél a vég.
"Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet, Példálózás helyett példát mutatnék, Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék, Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék, Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot, Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat. A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék, Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném, Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat, Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről, És többet a szeretet hatalmáról."
Tóth Árpád: Ma lelkemet...
Ma lelkemet libegni bontom, Mint zászlót zúgat szűzi szél, Kitűzve büszke bástyaponton, Magasra leng a horizonton, És leng s ragyog és leng s zenél.
Ragyog és leng, mint drága kelme, Melyet ha duzzaszt tiszta lég, Úgy csattog, mintha énekelne, S mint nagy selyemszárny, égbe kelne, S kék keblére zárná az ég.
Ma délután megszületett Horváth Magor ! Sok boldogságot kívánok Neki az életben!
Kerényi Grácia: Köszöntő
Kisbaba, kis pólyásgyerek, Isten hozott, köszöntelek. Elhagytad az anyaméhet, kezdődik az emberélet. A meghitt sötétségnek vége, kijöttél a fényességre. Hiányzik a puha meleg, Panaszkodol pólyásgyerek Eddig miden óvott, védett Kezdődik a szabad élet. Körülötted tág levegő, Amibe tested belenő; Nem tápláló piros erek, fehér tejjel anyád etet. Akaró jóság vesz körül: Örömvirág-csöppség, örülj! Végtelenből nyíló szemed Tanulja a szülő szemet, Hogy ne fájlald, hogy ne érezd: Kiszolgáltatott az élet. Az ember elvész egyedül, De téged jóság vesz körül, Gondoskodó, bölcs szeretet Ez is meleg, pólyás gyerek! Majd megszokod a levegőt, A rugdalóztató erőt, A fényeket és hangokat, Éhségedet, sírásodat, A belső és külső zenét Anyád szemét, apád szemét. Örömvirág vagy, kisbaba, köszöntsön az öröm szava: azé, ki jól imádkozott. Pólyásgyerek, Isten hozott!
Egy mosoly gyógyít, mint egy kedves szó. A mosoly többet ér, mint a hatalom. Egy mosoly visz előre, boldogan a holnapra. A mosoly a lelked tápláléka, de csak akkor, ha őszinte és tiszta. Egy mosoly bárkit táplál, öreget, fiatalt, gazdagot, szegényt. A mosoly a boldogság forrása, de nem mindenki érti még. Egy mosoly tanulható, és tanítanod is kell midig. A mosoly az élet gyógyszere, hangoztasd mindenhol, mindig. Legyen szép a napod!
Bizony, mind álmosabb közönyöm, sandább búvom. Napjaim utálom, emlékim unom. A való bennem épp hogy felrévül Mint vakult tükrön, lénye kényszeréül. Rossz gondok, apró piszkok, szenvtelen szépségek.
Talán egyedül téged Ha még magamban elbecézlek Tűnődve, vajon látom-e még Kócos, fiús fejét Sárga, selyem vánkosán?
Másként kicsim, e szép világnak nem akad Vágyam számára csodája, bája, élve. Szemem mint visszásra nincsen egyébre. Mintha elátkozott lakat Őrizne engemet.
Hitemre! ami nincs s ördög vigye Kedvem jön olykor, hogy irigye Legyek ama garázda gazfickónak, Kinek oly átkozott könnyen lobbant szíve S kinek, mint eredetijét a mozikép Éppúgy majmolom tovább életét, Mind álmosabb közönnyel, sandább búval,
Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában : az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket. Ilyenkor megijed az ismeretlentől, az úttól, aminek nem látja a végét, az előreláthatatlan kihívásoktól és attól, hogy örökre meg kell válnia a megszokott kis dolgaitól. Az emberek változásra vágynak, de közben azt is akarják, hogy minden maradjon a régi.
"Néha csend tölti be a szívet és a lelket, ha a zajos világ meghátrál és megengedi, hogy ráleljünk a békére. Olyan rövid ez a pihenő! Becsüld meg a pillanatot!" (Pam Brown)
Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsívárulni . Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni. Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti. Utat választani, de nem a sikerét hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni. Egyszerűen boldognak lenni - disz, ragyogás, külcsín nélkül.
„Tatioszt olvasva az az érzésem támadt, örülök, hogy embernek születtem...”
Igen,kedves JAHORKA ,valóban nagyon szép kis történet ....
elküldöm Neked a másik kedvencemet is .
"Ott ültem a vonatsíneken, vártam....az egyetlen megoldást. Nem az jött...amit vártam. Egy kisfiú közeledett felém a a sínek között. Csak képzelődöm, gondoltam, és tovább bámultam a talpfák közé szórt köveket. - Mit csinálsz itt? Szőke hajú, ötéves forma kisfiú állt előttem. Nagy barna szemeivel a tekintetemet fürkészte. Éreztem, hogy olvas benne, most olvassa ki belőle az elmúlt évtizedeket. Elfordultam, nem akartam, hogy lássa. Elkéstem. - Ezen a vonalon nem jár vonat. - Honnan?... - Honnan tudom, miért vagy itt? Ismerlek, ugyanúgy, mint önmagadat. Ismerlek már több évtizede...Most eljöttem, hogy mutassak neked valamit. - Mit? - Állj fel! Nézz egyenesen a sínek közé a távolba, látod azt a pontot, ahol összeérnek a sínek? - Látom. - Ott van a boldogság. Ezen a pályán mindenki arra tart. Gyere induljunk mi is. "Szegény gyermek, hogyan mondjam meg neki, hogy sohasem érhet oda...ahol összeérnek a sínek..."
- Tudom, ne gyötörd magad, Tudom, hogy nem érhetek oda, de mutatok valamit. Nézz le a lábad elé, mit látsz? - Semmit.
Nézd meg jobban, láss is, ne csak nézz. Mit látsz? Egy kis virágot, lila szirmokkal...Sok kis virágot...Hiszen itt mindent elborítanak az ibolyák! Ez gyönyörű! - Most nézz fel az égre. Ott, mit látsz? - Felhőket...Bárányfelhőket. De érdekes! Ott az egyik...Most olyan alakja van, mint egy angyalnak...Gyönyörű felhőcske! Ott egy másik épp most alakul ki, mintha gomba nőne ki az ég kék szőnyegéből! Csodaszép! - Mit érzel most, ebben a pillanatban? - Boldog vagyok!...Boldog vagyok? - Igen...itt és most összeértek a sínek."
„Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle. Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha. A Szeretet Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek. Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is összetartoznak, mert találkozásuk szent találkozás. A kicsi magányos szívek olyanok, mint a születő csillagok: pislákoló fényükkel még nem tudnak ragyogni. Te tündökölni jöttél. A szeretet tudása mellett magaddal hoztad a csillagidőt. Te akartad úgy, hogy a Szeretet Palotájában is a csillagidő törvényei szerint élj. Ragyogni jöttél, bár tudtad, a csillagszikrák sugárzása csupán egyetlen pillanatig tart: az egyik fény átadja helyét a másik fénynek.”
“A vallás elválaszthatatlan a csodától. És itt nemcsak a csodás tettekről és legendás eseményekről van szó, hanem az imádságról is. Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig – ebben a kőkemény törvényvilágban – csoda.” (Müller Péter: Titkos tanítások)
Jó éjt, Arozika!
Sok szeretettel gratulálok, Mamának, Babának!!!
