Kicsit megvariáltam a felkeresendő kápolnák (és a csúcskő) sorrendjét, nekem nem tűnt annyira soknak az aszfalt. A 2*1 km vasútállomás-Kisapáti országúton kívül nem volt sok - legalábbis az OKT ezen (Tapolca-B.tördemic) szakaszához képest egyáltalán nem.
Szép ez a környék, tavaly én még megtoldottam egy Csobánci-vár látogatással is. Az elmúlt évben 4-szer jártam erre, teljesen beleszerettem ebbe a környékbe. Idén már céltudatosan választanom más országrészt, hogy mást is lássak.
esetleg ha szóltál volna, elképzelhető, h Veled tartottunk volna és ott folytattuk volna ahol abbahagytuk ;) :D
egyébként pár éve Elsővel mi is megcsináltuk Orbán Imre mozgalmát és tényleg tetszett, hogy a Szt. György hegy fősodrán kivűl is megismerkedhettünk a heggyel, bár a végén az a rengeteg aszfalt taposás nem jött be, de legalább a vasútállomásra értünk be, ahol még volt időnk betérni a becsületsüllyesztőbe is :) :D
No, hogy egy kicsit ON is legyek végre, itt a szombati túrám beszámolója...
5 kápolna a Szt. György-hegyen
Nem mondott túl jó időt, az esőt hozó front viszont már elvonult a nyugati országrész felett, ezért errefelé terveztem a túrát. Elég korán indultam, így 4.12-kor már Kelenföldön a fehérvári személyen találtam magam, majd egy 20 perces átszállás után zötykölődtem is úticélom, Nemesgulács-Kisapáti vmh. felé. Nem volt rövid az út a sűrű megállásoknak és a füredi mozdonycserének köszönhetően, de 8.20 körül már kászálódtam is le a vonatról.
Gyors szerelésigazítás, útvonalkövetés indítása, és már bandukoltam is az aszfaltút mellett Kisapáti falu felé. A boltba betértem reggeliért, na és hogy kérjek pecsétet az igazolófüzetbe. Az eladó hölgy egyáltalán nem csodálkozott a dolgon, szívesen nyomta a bélyegzést.
Az első kápolna közel van a faluhoz, kis bemelegítésnek éppen jó volt. Előle szép kilátás nyílik a Csobánc és Gulács felé. Visszatérve az útra valami egészen furcsa köztéri alkotás található. Pisilőpont. De tényleg. OK, fiúknak szinte minden az, de ez „hivatalosan” is… Nem próbáltam ki, nem tűnt túl higiénikusnak, no meg parancsszóra nem is megy, nem így készültem… ;-)
A Darányi Ignác menedékház – leánykori nevén Szt. György-hegyi kulcsosház – az OKT-t járók számára is ismerős lehet. Gyors pecsételés, néhány falat reggeli, és a már jól ismert Kék jelzésen ballagtam a bazaltorgonák mellett a Szt. György-hegy teteje felé. A kilátás „szokásosan” parádés, a csúcskövön az évszám – ezt kell feljegyezni igazoláshoz – viszont már alig látszik. Lefelé a Khrsz jelzésen jöttem, amihez becsatlakozott a piros sáv is, majd a bazaltorgonás szakasz tetején visszacsatakozott mindkettő a Kékhez. Útközben panoráma a Tapolcai-medencére. Ez az útvonal a csúcstól (csúcsig) sokkal szebb, látványosabb, mint a Kék. Én erre vinném az OKT-t, így nem lenne kitérő a Szt. György-hegy csúcsa, amit vétek kihagyni, pedig ugye jelenleg nem érinti az útvonal.
Visszatértem a Darányi menedékházhoz, majd folytattam is utamat – ezúttal a hegy északi oldalán a P- jelzésen a Szt. Donát kápolna felé. Meglett a kápolna, az ellenőrző kérdésre adott válaszban viszont kicsit bizonytalan vagyok. Egy szelfi azért biztonság kedvéért befigyelt.
A Raposkától keletre eső Szt. Antal kápolnához szerencsére nem kell az országút mellett haladni, hiszen vadonatúj kerékpárút vezet a hegy nyugati oldalán. A kápolnától a térképen jelzett jelzetlen (hű, ez elég furcsán hangzik…) földúton haladtam, ami aztán sajnos egyszer csak elfogyott, de a bekerítetlen telkek között el lehetett érni egy másik földutat. Szerencsére elég kihalt volt minden, de ha itt vannak a telektulajdonosok, kaphattam volna rosszalló pillantásokat… Célszerűbb lett volna a kápolnától visszaballagni a Z- jelzésre. Majd legközelebb.
Újra felcaplattam a hegyoldalba, hogy ismét a Kékre csatlakozva a elérjem a Tarányi présházat és a mellette levő Lengyel-kápolnát. Igazolás itt is rendben, fényképek készítése, majd ballagás tovább az Ify-kápolna felé.
Hasonlóan lehangoló helyet nem nagyon találni a környéken. Nem nagyon vannak szavak leírni azt a pusztítást és pusztulást, amely az elmúlt években a természet – feltételezhetően jelentős antropogén rásegítéssel – véghezvitt. Szörnyű. Romok és mocsok mindenütt, csak (rövid) idő kérdése, hogy a homlokzat is leomoljon a rajta levő – még épnek tűnő – barokk szobrokkal. Nem lehetne legalább a szobrokat megmenteni??? A pusztítás még szembeötlőbb a bejáratnál levő felújított kereszthez viszonyítva. Lehet, hogy inkább innen kellett volna kezdeni a túrát, mert a többi kápolna egyébként rendben van, így viszont leginkább ez maradt meg bennem.
Innen gyorsan le lehet érni Kisapátiba, és a már ismert úton vissza a vasútállomásra. Az útvonal tulajdonképpen körbejárja a Szt. György-hegyet, közben a csúcsot is érinti. Fantasztikusan szép, különösen ilyenkor, tiszta időben, őszi színekkel. Csak azt az Ify-kápolnát tudnám feledni… :-(
Még egy sört a gallér mögé hajítottam (c. Hörpölin) a nemesgulácsi kocsmában, aztán zötykölődtem is vissza Budapestre, megállapítva, hogy kb. kétszer annyit utaztam, mint túráztam. De megérte.
Túratáv a vasúttól vasútig 14,2 km, szint kb. 650 m.
Még annyi, hogy a vasút versenyképességét az is rontja, hogy míg a busz végigmegy a települések főutcáján, addig a vonat sok esetben (pl. Őriszentpéter, Bajánsenye) a település szélén vagy legalábbis a központtól jó messze áll meg. Persze hogy Juliska néni inkább busszal fog utazni.
Én is úgy tudtam, hogy a magyar-szlovén vasúti kapcsolat megteremtése - ezáltal az adriai kikötők jobb megközelíthetősége - miatt építették újjá a vonalat. Szóval főleg a teherszállítás volt a cél, csak hát ha már megépült, van rajta némi személyforgalom is. (Mondjuk a napi 4 vonatpár már eleve kizárja a versenyképességet...)
2022. 10. 22. szombat Erre a napra már nem terveztem gyalogtúrát, mert esőt ígértek. Na meg annyira nem is fogott meg a sík vidéken való útkeresés, dzsindzsa-harc hangulata.
Végleg elhagyva a szállásunkat Berzence felé vettük az irányt, gondoltam kicsit felfedezzük a várost. A Festetics-kastélyt kerestük, de az évekig pszichiátriának használt, ma már üresen álló épület teljesen zárva volt, a rálátást takarták a bokrok, fák, így alig láttunk belőle valamit. El is ment az egésztől a kedvem, inkább továbbálltunk Hács irányába.
A falu egyik szélső utcájában parkoltunk le, és gyalog indultunk Béndekpuszta felé. Majdnem pont egy éve, a Dél-balatoni várak túramozgalom kapcsán jártam itt, s teljesen elvarázsolt hangulatával. Meg kellett mutatnom Klárinak is. Minden jóslat ellenére, a tavalyival ellentétben, napfényes időben volt részünk.
A régi kis kápolna mögött egy még régebbinek a romjai is látszanak. 1331-ben említik először írásos dokumentumok a települést. 1590 körül, a török dúlás elől a régi kápolnába menekült a lakosság. Egy portyázó török csapat rájuk gyújtotta a tetőt, mindnyájan meghaltak. A rom mellett áll az 1857-ben felszentelt és az 1970-es évek végéig használt újabb, klasszicista kis templom. A törökök által elpusztított béndekiek csontjai ennek altemplomában kialakított ossariumban vannak elhelyezve.
Az 1800-as években a Kacskovics-család birtokolta a települést, nekik van egy kastélyuk a közeli Gyugyon is. A család néhány tagjának sírja közvetlenül a templom mellett ma is megtalálható. Az utolsó családok 1970 körül költöztek el innen.
Természetesen benéztünk a szomszédos Gyugyra is. Gyugyot első ízben a somogyvári bencés apátság alapítólevelében említik, 1091-ben. Tiszteletreméltó múltja van a településnek, komolyan ápolják is: akár a Magyarok kálváriájára, akár az Örökkévalóság parkjára gondolunk. Végigsétáltuk mindkettőt, nagyon magával ragadott a hangulata mindkettőnket.
Még elautóztunk a már említett Kacskovics-kastélyhoz, ahol megállt az idő. Tavalyhoz képest semmi nem épült, igaz nem is pusztult. A tető ép, legalább áll az épület!
Innen már a Balaton felé vettük az irányt. Bogláron sétáltunk egy rövidet a parton. Ezeknek az őszi balatoni sétáknak is megvan a különleges hangulata. Ilyenkor jobban érzékelhető a táj szépsége, nem nyomja el a nyári nyüzsgő élet.
Ebédet követően még Siófoknál is megálltunk egy kis pihenésre. Hajdan itt nyaraltunk több éven át az éppen kúszó-mászó gyerekeinkkel. Ennek már 30-35 éve, jó volt keresgélni a régi emlékeket.
Kegyes volt velünk az időjárás is, a délutáni borús idő ellenére a beígért esőből hazáig egy csepp sem esett. Ma csupán 4 km-t sétáltunk, kellett ez a könnyed levezető nap. A teljes túrán összesen 60 km-t gyalogoltam.
Rendhagyó túra volt ez az idei, hogy összevontam a klasszikus túrázásomat a szokásos őszölésünkkel. Leginkább az éjszakai táborok hangulata hiányzott, de örülök, hogy most ezt legalább így sikerült megoldani.
Remélem sikerült némi kedvet csinálni ehhez a környékhez, sok szép túrát kívánok mindenkinek!
valami olyasmi lenne a logikus mint mondjuk az M7-esen,
Igen igen, csak az M7-esen kicsit más a lépték, ott Tárnokon Siófok/Nagyakanizsát (mondjuk 2 ó távolságot) kiírni más, mint Becskén kiírni Mátraverebélyt, hogy 74 km, ami (nekem) pl. 4 túranap.
Persze nem ellenzem, csak én személy szerint nem sok értelmét látom :))
vonat: kösz az infót
de miért dízel cucc jár egy villamosított vonalon? (én sem kötözködöm, csak nem értem)
Szívesen. OFF
Nem nagyon elmélyedve benne, de röviden: nincs ennél többre igény. Ha megnézed a vonal történelmét, láthatod, hogy 1980-ban megszűnt a forgalom, majd el is bontották. Végül 2000 körül építették vissza, de jórészt a teherforgalom miatti kapcsolatként. A lakosság, aki 20 évig megoldotta az utazását máshogy, az most sem igazán vonatozgat arra.
A Flirt motorvonat pedig 211 ülőhelyes, ami indokolatlan oda, ahová a 44 üh is elég. Villamos motorvonat ennél kisebb nincsen a MÁV-Startnál, Mozdony+1 kocsival járni pedig gazdaságtalan, irreálisan sűrűn kell karbantartani a mozdonyt a fék igénybevétele miatt, a végállomáson (amiből 1 határállomás: Hodos) közbe kell járni. Ráadásul az eltérő feszültség miatt a mozdonyt "lökdösni" kell az egyik oldalról a másikra.
Az már csak egy szomorú plusz, hogy a mostani energia költségek mellett jó eséllyel olcsóbb is egy kisebb fogyasztású dízel motorvonattal járni, a villamos vonatatás járiléskos költségei mellett (felsővezeték használat pl.)...
"de miért dízel cucc jár egy villamosított vonalon? (én sem kötözködöm, csak nem értem)"
Csak tipp, de ha elég oda egy szóló bz, akkor annak az üzemeltetése még mindig olcsóbb, mint ha egy szili (V43) közlekedne egy személykocsival. A flirt meg még szólóban is jóval nagyobb kapacitású, ráadásul azokra nagyobb szükség van más vonalakon (a 2-70-71-80-100-120-as vonalakon éppen most csökkentik a dupla flirtök számát szép csendben...).
Azt, hogy kinek mi lenne a legszimpatikusabb célpont, az eléggé változó, de ha a táblázáskor az alapvetően leírt szabályrendszer teljesült volna, akkor nem lett volna ekkora felháborodás.
De tömören összefoglalva, kb. egy napi kéktúrán 2-3 pecsételőhelyet érint az ember, mire elér a kiszállási ponthoz, így ha három célpontot tüntetünk fel egy táblán, akkor a kiszállási hely, pecsételőpont, legközelebbi érdekes pont (település, forrás, elágazás, stb... )
És természetesen turistaút csomópontban, ha már csinálunk oszlopot, akkor minden irány legyen táblázva.
>Vagy messzebbről (több pecsétponttal arrébb) is kiírnád, hogy hány km az OKT 25. szakaszhatára?
igen
>Ha igen, akkor az mire jó?
általában ezek a kiszállási pontok is, arra jó
meg látod ahogy közeledsz :-)
én sem a táblák alapján túráztam, felőlem aztán az összeset leszerelhetik akkor is elboldogulok valószínűleg
de ha már van...
valami olyasmi lenne a logikus mint mondjuk az M7-esen, ki van írva mindig a köv. lehajtó hogy pl Tárnok 3 km, és mindig rajta van Siófok meg Nagykanizsa távolsága is (de nincs rajta a velencei pihenőhely ott még, csak közvetlenül előtte, a fehérvári meki a siófoki víztorony a lellei cuki pedig semmikor)
vonat: kösz az infót
de miért dízel cucc jár egy villamosított vonalon? (én sem kötözködöm, csak nem értem)
A DDK-n található nagy kékkörös információs táblák némelyikén van olyan útvonalvázlat, ahol fel vannak tüntetve bizonyos szakaszhatárok, de ezek még valami régebbi logika szerintiek. Ilyet láthattál. Itt szakaszhatár volt a Harsányi-kereszt, Gálosfa, Ormándpuszta, tehát elég értelmetlen módon volt felosztva. Jelenleg nem ezt a szakaszolást használják, ilyen szempontból ezek az információk elavultak.
Húsvétkor még valami elektronyos motorvonattal jutottunk el Zalalövőre (ugyanezzel a gyorssal jöttünk) most meg szóló BZ volt
Emlékeim szerint ETCS és GSM-R tesztek voltak akkortájt, és olyan járművekkel kellett közlekedni, amik rendelkeznek ezekkel, ezélrt jártak 60+-os kék Flirtek.
Egyetértek, nagyon nagyon nagyon régen láttam olyan sárg táblát, amin nem volt jelölve mindkét irányban a következő pecséthely, igaz az OKT-n a magas sorszámú szakaszok felé haladtam, ők pedig ott kezdték a cserét. Az AK-n mostanában az tűnt fel, hogy a különböző pontokig kiírt távolságok is 90-95%-ban stimmelnek a GPS-hez képest, miközben a kütyü is téved. Tényleg kezdenek használhatóak lenni a táblák.
Mondjuk 1-2 helyen logikátlanul vannak a pontok kiírva, Sándorfalva felett pl. a Dóci letérő nem tudom miért fontosabb, mint a Dóc, Szili sarok amh. (Kéktúrás keresztségben "Hantházi erdő") holott utóbbinál van perfekt tömegközlekedés, előbbinél max évente 1-1 ember betér Dócra.
Azt nem merném állítani, hogy mindegyiken rajta volt, mert ennyire azért nem figyeltem, de volt jópár olyan is, amin szerepelt a következő pecsét. A szakaszhatár más kérdés, főleg a DDK-n valahogy megyék szerint vannak a szakaszok a tájékoztató táblákon, ami teljes marhaság. Pl. azt megjegyeztem, hogy a Harsányi-keresztnél van az egyik kb. a semmi közepén...
2022. 10. 21. péntek Nem túl jó időpontban ment vonat ma reggel Berzence felé, így autóval mentünk az indulási pontig, ahol 9 órakor búcsúztam el Kláritól.
Egy különleges szépségű csatornát kellett megkerülni induláskor, hogy aztán nekivághassak a nyugat felé vezető „útnak”. Csak idézőjelbe téve igaz, mert út az nem volt, csupán a harmatos füvű réten baktattam toronyiránt. A bakancsom derekasan bírta a vizes füvet, de a nadrágom szára kezdett átnedvesedni. Valahova ide terveztem a táboromat, ha sátorral jöttem volna. Érdeklődve figyeltem, milyen lehetőségeim lehettek volna, amikor észrevettem magam előtt valamit.
Egy róka bogarászott, még elfogadható távolságban előttem. Nem vett még észre, így kényelmesen fotózhattam. Később láttam csak, hogy két kis őz is rákerült néhány kép hátterére.
Aztán gyanút fogott a koma, és mint a szél, nekiiramodott az erdő felé. Egyszer még visszanézett, de ekkor sem találta biztonságosnak jelenlétemet, így el is tűnt a fák között.
Pár perccel később pedig ismét két őz ugrott meg a rét szélén húzódó vízmosásból. Őket is elég sokáig tudtam fotózni. Vadban gazdag rét volt ez, ha vizes füvével nem is túl kellemes.
Még őszi kikericset is sikerült fényképeznem (idén először), mielőtt elértem volna az erdőt. Út továbbra sem volt, bár itt-ott némi emlékét felleltem a sűrűben. Néhol látszott, hogy egy sávban nincsenek fák, szélessége alapján szekérút lehetett valaha, de ahol ritkább volt az erdő, a dzsindzsás aljnövényzet teljesen el is tűntette. Szóval dzsungelharc volt ez a javából! Reméltem, hogy a Vázsonypusztai-árok megszakítja ezt a vadságot, és találok valami utat.
Így is lett, de nem sok örömöm telt benne. Az árok egy jól kikotort, szabályos, mély folyású patak volt, és a térkép által remélt híd már régen az enyészeté lett… már ha valaha is volt. Keresgéltem valamiféle átjárót, de csak egy félig vízben fekvő gerendát találtam. –Jó lesz az, ha fixen áll a vízbe nyúló vége! –gondoltam, de nem állt stabilan. Ahogy ráléptem, kifordult alólam, én meg ágyékig bele a vízbe. A fényképezőmet mentettem elsősorban, így mire kikecmeregtem a mederből, csurom víz voltam. Na, ezt már a bakancsom sem bírta, csak úgy cuppogott benne a víz.
Úgy gondoltam, nem állok meg pucolkodni, inkább lendületesen folytatom az utat, akkor nem fázom meg. Így is lett, bár a közben meglelt nyiladékban időnként még gyalogosan is alig lehetett haladni a feneketlen sártól. Szerencsére erre már vezetett út végig, csupán Lankócpuszta közelében tett egy kis kitérőt. Később egy magányos, lakatlan tanya mellett vitt el az út. Érdekes volt itt, a semmi közepén, a magaslesek társaságában.
Ballagtam a bágyadt napsütésben, miközben úgy taktikáztam, hogy inkább a napfényes mező szélén (nem a szekérúton) mentem, hogy jobban száradjak. A fényképező tokra fröccsent víz száradt meg leghamarabb, de mire a vadászházhoz értem, már a nadrágom is szinte száraz volt. Valahol itt sikerült lencsevégre kapnom egy csuszkát egy közeli fa ágán. Kellett is az élmény, mert egy elég egyhangú szakasz várt rám.
Már közel a faluhoz egy sírkereszten akadt meg a szemem. Martincsevits Pál plébános emlékére állították, akit 1945 áprilisában a „felszabadító hős” katonák elhurcoltak a falu lakosaival együtt, s aki az éppen meggyilkolt paptársának akarta feladni az utolsó kenetet, mikor megölték. Az is szép világ volt…
Megrendülve értem el a falu szélét, ahol csupán érintve azt, a közeli tavak felé vettem az irányt. Közeledésemre kacsák, kárókatonák kaptak a levegőbe, csupán a kényelmes hattyúk maradtak a vízen, mit sem törődve velem. Végigsétáltam mindkét tó mentén, élvezettel figyeltem a vízi életet. Aztán a faluba érve már várt is rám Klári.
Nagy ámuldozásától kísérve kiöntöttem a vizet a bakancsomból, kicsavartam a zoknimat, majd új cipőt vettem fel. A cipőm még napokig száradt, nekem viszont semmi bajom sem lett.
Élvezettel vágtunk neki egy közös felfedezőútnak a tavak környékén. Láttunk egy hattyút, amint nehézkesen igyekszik szárnyra kapni. Nem csoda, hogy nem nagyon repülnek el az embertől.
Betértünk ebédelni a Posseidon étterembe. Kellemes környezetben, nagyon finomat ettünk, majd sétáltunk tovább a part mentén.
A közben borongóssá vált időben felmentünk a vasút túloldalán lévő szőlőhegyre. Fantasztikus kilátás van innen a tóra. Jó nagyot jártunk, és élveztük az ódon pincék szépségét.
Kellemes hangulatban telt ennek a napnak is a délutánja, bár az idő elkomorodott, és sűrű felhők takarták az eget. Nagyjából 14 km-t mentem a mai napon, beleszámolva a délutáni sétánkat is.
A RP-DDK-n a Mecsek és a Geresdi-, Szekszárdi-dombság kapcsán ezt meg tudom erősíteni, nekem is feltűnt, hogy a kezdeti káosz után végre informatívak voltak a sága táblák!
Akár az AK-n, akár a DDK-n jártam idén, a táblákon a következő pecsételőhely mindkét irányban mindig fel volt tüntetve. Távolság is, várható idő is. És több mint 700 km-t mentem ebben az évben, szóval én legalább nem a levegőbe beszélek.
A különböző letérések (forráshoz, kilátóhoz) is jelölve voltak a táblákon, nekem ezek is hasznosak voltak, mert sok kitérőt tettem. Ha úgy tűnik, hogy próbálnak kijavítani valamit, akkor legyünk konstruktívak; nem kell zsigerből rögtön a negatív megjegyzés. Bár azt gondolom, hogy a kéktúrázó közösségben a "sárga tábla" egyfajta vörös posztó lesz még egy ideig.
Meg az lenne az igazi, ha a turistaút-elágazásoknál nemcsak a Kék lenne jelölve, hanem az is, hogy a többi útvonalon hova lehet eljutni. Szerintem lejárt a fenntartási időszak, lehet ésszerűsíteni a feliratokat.
Valaki felrakott egy fotót a face-en, hogy egy matricával átjavították a megváltozott L. István-Tapolca szakasz miatt a távolságokat. Azt nem tudom, hogy minden útvonal-módosításnál az összes táblán (ahol szükséges) átjavítják-e az adatokat, de azért vannak kétségeim...
kérdés mit nevezünk kijavításnak? hogy lekerültek róla olyan dolgok amik nem is a kék mentén vannak? ettől még önmagában nem lesz tökéletes :-(
pl egy forrást barlangot felesleges 10+ km-en keresztül minden táblára kitenni de bezzeg a köv. pecsételés, szakaszhatár na az meg oda kívánkozna mindre, az meg nincs rajta
Tegnap kaptam a hírt, miszerint az összes hibás kéktúra tábla, az un. sárga táblák mindegyike ki lett javítva. Így legyen, én ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom, de ha igaz az jó, de hogy sok pénzbe is kerülhetett az nem jó.
Első nap sikeres átszállás ZEG-en (ez sosem egyszerű mert 5 perc van rá, most is késett, de tudtak rólunk és megvártak)
Húsvétkor még valami elektronyos motorvonattal jutottunk el Zalalövőre (ugyanezzel a gyorssal jöttünk) most meg szóló BZ volt
11 előtt hát nekivágtunk, remek napsütéses idő, erdő-mező, Csödén virágot ábrázoló bélyegző (eddig fel sem tűnt hogy mindegyiken templom van, csak itt a vita miatt..)
Egyetlen túrázó párral találkoztunk Pusztaszentpéter előtt.
Már nem az Oszkár-tanyán van a bélyegző, eszembejutott kaminósteve morgása a kitérő miatt, meg a ládaoldalon olvasható történet a dokumentumfilmről és a 2 nap múlva bekövetkező elhalálozásról :-(
Eztán 2 jó nagy kurfit leír a kék, ahelyett hogy egyenest menne a nyiladékban, nem értettem, miért.
Aztán végigjárva megértettem.
Gyönyörű volt az aranyló avarszőnyeg! Még a kullancslegyek sem tudtak rontani az élményen, pedig mindennel megpróbálkoztak :-)
Aznapi gazdánk értünk jött és elfuvarozott Nemesnépre egy hajdani parasztházból kialakított remek szállásra. A zuhanytálca pl egy dézsa, most már nem mondhatom hogy még életemben nem fürödtem dézsában :-)
Második nap már munkanap úgyhogy voltak buszok, reggel a szomszéd Márokföld faluban kezdtem a haranglábas mozgalommal (a nemesnépi haranglábat még előző nap meglátogattam) addig a gyerekek vakaróztak még egy sort a szálláson. Meg volt beszélve hogy a 7:13-as buszhoz mennek ki, én is arra szállok föl Márokföldön.
Kiderült hogy ez egy iskolajárat, rajta egy óvónéni, tanítónéni, minden gyereket név szerint ismernek persze, te ide üljél te oda.. Betérünk ide, betérünk oda. Volt aki nem heverte ki a szünet végét és elpityeredett anyától való búcsú után, de aztán jöttek a spanok és elfelejtették az egész sírást
Na, közeledünk a megbeszélt megállóhoz majd 20 perc késéssel, ott áll két porontyom, rajtuk ugye hátizsák, erre a buszsofőr mintha nem hinne a saját szemének: hát ezek meg kicsodák?
Tanítónéni döbbenten: fogalmam sincs
Majdnem meghaltam a röhögéstől de megkönyörültem rajtuk: hozzám tartoznak :-)
Csesztreg cityben megtámadtuk a közértet, én még elviharzottam igazolni az Őrségi tavak mozgalomhoz, aztán a kék kereszten nekivágtunk. Voltak izgalmas részek de végül átértünk a kékre, innen jobbára aszfalt vagy jól járható makadám, egy kondítás a haranglábnál (a későbbieknél már ki volt írva, hogy ne harangozz paraszt, persze kicsit szofisztikáltabban)
Szentgyörgyvölgy csodás fakazetták, csodás ABC csodás pihenővel előtte, hullámfülű kecskék, cirógatható idegen macskák, majd Velemér előtt újból erdei szakasz.
A templommal szerencsénk volt, egyrészt ki volt írva hogy nov 1 után nincs látogatás de mégis ott ült a néni, másrészt kettőig ült ott és tizenperccel előtte érkeztünk, pont körbe tudtunk nézni az "önkéntes" adomány leszurkolása után (azért az idézőjel, mert önkéntes, de ki van írva hogy felnőtt 300 gyerek 150 vagy valami ilyesmi, szóval konkrét összeg meg van határozva)
Én már voltam itt kb 15 éve de ugyanúgy lenyűgözött az ezredéves alkotás, a gyerekeknek már nem okozott ekkora élményt
Gödörházán ismét harangláb, geod. torony, sajnos használatban van, kulcsra zárva :-(
Nagyjából itt már eléggé kész voltunk, de még átsétáltunk Szomorócra az önkormis szállásra
Remek turistajelzések vannak errefelé, az irányjelző nyilacskáknak fa alapjuk van, vannak új táblák Szent Mártonnak, Vasfüggönynek, másnapi Szertől-szerig piros szíves jelzés is ide tartozik, Őrvidék turistája... jó volt itt lenni!
Már sötétedett mire a szállásra értünk a néptelen utcán, élénk bagolyhuhogás közepette, kulcs a megbeszélt helyen, konyhapulton a szajré amit kértünk a vacsorához. Begyújtás, főzés, kaja, tűz pattogásának hallgatása.. aztán képszakadás.
Harmadnap reggel már 7-kor úton voltunk, szállásadónkkal nem is találkoztunk, otthagytuk a pénzt a szobában, számlát majd e-mailben küldi. Változatos terep: aszfalt, aranyló avaros út, végeláthatatlan hosszú sóderes, volt minden. Én még Bajánsenyén feldobtam egy kis talpalással a haranglábhoz meg vissza. 11 körül Őrin voltunk, bevásárlás aznapra meg másnapra, kemencés szállás elfoglalása, aztán dél körül irány tovább immár nagyja csomag nélkül Kondorfára
Én botor azt hittem lesz még idő kitérni Pityerszerre, de rosszul hittem :-( Én már voltam, de a kölykök még nem. Mondjuk ahogy meséltem, nagyon nem hozta őket lázba.. :-)
Kondorfa előtt volt 2 túrázó szembe + 1 kutyás helyi hölgy, ja még Bajánsenyén a kanyarban is két srác.. Más senki.
Kondorfán már sötétben jött a busz Szentgotthárdról, rajta iskolások.. Nekem annyira fel sem tűnt, fiam mondta, hogy "csórik" most érnek haza..
Mi még nem értünk haza mert a Bognár étterembe voltunk hivatalosak egy irgalmatlan.. hát hogy is fejezzem ki szépen a zabálást :-) "all you can eat foglalkozás"-ra
Nem érte szó a ház elejét, ettünk böcsülettel.
Üröm az örömben, hogy az itteni neten lecsekkolt időjóslástól lekókadtunk, 20 mm, reggel 9-től egész nap. Egyesek szerint csak du. kettőig. Uhh.
Otthon a háziak nagyon kedvesek voltak, nem sajnálták a fát a kemencéből, irgalmatlan melegünk volt egész éjjel
Negyednap reggel 6 után talpon voltunk, f7-es busszal repültünk vissza Kondorfára. Iskolajárat Szentgotthárdra. Alapból ilyenkor szoktam a másik oldalamra fordulni. El vagyunk kényeztetve!
7-kor szerelvényigazítás Kondorfán, pecsételést már megejtettük előző nap, felhőzet csekkolása, nem tűnik vészesnek, hajrá!
A Z kiágazása utánig tudtunk eljutni, ahol egyébként némi fanyűvés van most, a kihelyezett tábla szerint a pusztuló fenyvest cserélik tölgyre
Itt kezdett esni alapjáraton, azért beöltöztünk hátha abbahagyja. Megtette. Aztán megint picit rákezdett, Hegyhátszentmárton előtt találkoztunk egy csapat köszönni nem tudó celldömölki iskolással :-) a faluban megint nem esett, a Kastélydombnál viszont zuhogott. Aztán megint csak csöpögött-pötyögött. A cipőm bírta, ám a két kiskorú nem volt ilyen szerencsés Ivánci pecsételésnél megkajáltunk a teraszon, jól át voltunk fázva, tettem egy bátortalan kísérletet hogy esetleg van valami meleg ital, forró csoki, miazmás, de persze nem volt :-(
Viszont cserébe elállt az eső!
Himfai tónál fel kellett volna mennem a gátra és onnan csinálni az igazolófotót, valami hódtámadás miatt ez nem javallott, úgyhogy csak épp fellebegtem a sarkára és úgy fotóztam :-)
Halogy után pedig ismét egy 3 killás kitérő harangláb kedvéért, ha ez nincs, pont beértünk volna a nádasdi szállásunkra szárazon, így viszont jött a nagy fekete felleg és megmutatta hogy a víz az úr
Ez a szálláshely nem túlcsillagozott, egy éjre épp jó volt. Volt étterem is, 3 husiért fizettünk majdnem annyit mint előző nap az evészetes kihívásért
De legalább SZÉP pozitív volt...
Ötödnap öregurasan 8 körül indultunk, én mondjuk előtte rotundáztam meg bejártam két boltot is mert az elsőben nem tartottak semmi reggeli itókát csak tejet
A túrósbatyu meg belekarcolt az 500-ba :-O
Mondjuk finom volt meg elég nagy, nadehát...
Kenyér 1400 :-O
El vagyunk kényeztetve!
Meg is lett a böjtje, 11 km folyamatos aszfalt az elején hogy szokjuk, aztán egy picit nem, (Katafa után szuper kilátás szerintem az Alpannoniás hegyekre) Döröskei-tónál fotó a tavas mozgalomhoz aztán megint aszfalt, pofaszélben.
Azt hittük sose lesz vége :-(
Rába-híd, bélyegzés ahol épp összefutottunk egy kollegával, kis energiapótlás aztán egy utolsó nekirugaszkodás a vasútig. Az erdei részt szerettük, avarszőnyeg szélcsenddel, a szántóföldit nem szerettük, pofaszél és kavicsos út.
A "Déli pihenő"-nél bélyegeztünk valami kör alakú Vasban kéken pöcséttel, ezt elfogadják a szigorú ellenőrök? Heyjoe-ról szedtem... remélem igen
A f3-as vonatot épp lekéstük (bíztam benne hogy késni fog, mert nemzetközi) nem késett
A következő egy személy volt, 4 átszállásos hazaúttal, na az viszont késett :-)
Nem sokat, csak hogy épp ne tudjuk megvenni a jegyeket Szombathelyen. Mert az első vonat jegyvizsgálója csak gyesev határig tudott adni, ez nem tudom mindig így van-e vagy csak most romlott el a kütyüje, egy kézzel írt "sajtpapírt" kaptunk... Szerencsére a celldömölki vonaton megértőek voltak és adtak pótjegy nélkül - mondjuk felszállás előtt azért biztos ami sicher megkérdeztük A győri 7 perces átszállás az EC-re volt még necces, de az a személy percre pontosan érkezett
Kis "akklimatizálódás" a kelenföldi aluljáróban: fiam pár perc szemlélődés után megmondta a frankót: itt annyi furi embert látni 5 perc alatt mint az elmúlt 5 nap alatt összesen se
Durva, hogy a füzetben hátulról kezdve elértünk az első oldalra, már csak négy kocka üres.
Kisinas, akivel OKT-zni 6 évesen kezdtem, 7 évesen már a 60 éves a kéktúra 60 km-ét "nyomta" BKValjától Bódvaszilasig, kifejlett 17 és fél éves lett
Jövőre már nincs hatalmam felette :-) gondoltam addig még jövő húsvétkor gyorsan letoljuk a maradékot. Igenám, de a jáki templom még nincs kész.. azt csak meg kéne várni és úgy megnézni.
Kaptam egy ígéretet, miszerint nem fog ebből problémát csinálni, Írottkőig még tuti eljön velünk.
Hát igen! Tudod kivettük a szabit, szállás lefoglalva etc. Ilyenkor a jó öreg turista közmondás mindent felülír: "Akkor kell menni. ha jól esik...." :D
Végleg elhagyva a szállásunkat Berzence felé vettük az irányt, gondoltam kicsit felfedezzük a várost. A Festetics-kastélyt kerestük, de az évekig pszichiátriának használt, ma már üresen álló épület teljesen zárva volt, a rálátást takarták a bokrok, fák, így alig láttunk belőle valamit. El is ment az egésztől a kedvem, inkább továbbálltunk Hács irányába. 
A régi kis kápolna mögött egy még régebbinek a romjai is látszanak. 1331-ben említik először írásos dokumentumok a települést. 1590 körül, a török dúlás elől a régi kápolnába menekült a lakosság. Egy portyázó török csapat rájuk gyújtotta a tetőt, mindnyájan meghaltak. A rom mellett áll az 1857-ben felszentelt és az 1970-es évek végéig használt újabb, klasszicista kis templom. A törökök által elpusztított béndekiek csontjai ennek altemplomában kialakított ossariumban vannak elhelyezve.
Az 1800-as években a Kacskovics-család birtokolta a települést, nekik van egy kastélyuk a közeli Gyugyon is. A család néhány tagjának sírja közvetlenül a templom mellett ma is megtalálható. Az utolsó családok 1970 körül költöztek el innen.
Egy különleges szépségű csatornát kellett megkerülni induláskor, hogy aztán nekivághassak a nyugat felé vezető „útnak”. Csak idézőjelbe téve igaz, mert út az nem volt, csupán a harmatos füvű réten baktattam toronyiránt. A bakancsom derekasan bírta a vizes füvet, de a nadrágom szára kezdett átnedvesedni. Valahova ide terveztem a táboromat, ha sátorral jöttem volna. Érdeklődve figyeltem, milyen lehetőségeim lehettek volna, amikor észrevettem magam előtt valamit. 
Így is lett, de nem sok örömöm telt benne. Az árok egy jól kikotort, szabályos, mély folyású patak volt, és a térkép által remélt híd már régen az enyészeté lett… már ha valaha is volt. Keresgéltem valamiféle átjárót, de csak egy félig vízben fekvő gerendát találtam. –Jó lesz az, ha fixen áll a vízbe nyúló vége! –gondoltam, de nem állt stabilan. Ahogy ráléptem, kifordult alólam, én meg ágyékig bele a vízbe. A fényképezőmet mentettem elsősorban, így mire kikecmeregtem a mederből, csurom víz voltam. Na, ezt már a bakancsom sem bírta, csak úgy cuppogott benne a víz.
Úgy gondoltam, nem állok meg pucolkodni, inkább lendületesen folytatom az utat, akkor nem fázom meg. Így is lett, bár a közben meglelt nyiladékban időnként még gyalogosan is alig lehetett haladni a feneketlen sártól. Szerencsére erre már vezetett út végig, csupán Lankócpuszta közelében tett egy kis kitérőt. Később egy magányos, lakatlan tanya mellett vitt el az út. Érdekes volt itt, a semmi közepén, a magaslesek társaságában.
Már közel a faluhoz egy sírkereszten akadt meg a szemem. Martincsevits Pál plébános emlékére állították, akit 1945 áprilisában a „felszabadító hős” katonák elhurcoltak a falu lakosaival együtt, s aki az éppen meggyilkolt paptársának akarta feladni az utolsó kenetet, mikor megölték. Az is szép világ volt… 
Megrendülve értem el a falu szélét, ahol csupán érintve azt, a közeli tavak felé vettem az irányt. Közeledésemre kacsák, kárókatonák kaptak a levegőbe, csupán a kényelmes hattyúk maradtak a vízen, mit sem törődve velem. Végigsétáltam mindkét tó mentén, élvezettel figyeltem a vízi életet. Aztán a faluba érve már várt is rám Klári. 
