Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
A pontosság kedvéért: A DSK-k gondjait szinte már a kikerülésük pillanatától jelezték a kint szolgálók. Jóval korábban, mint 2010 augusztusa! Az ominózus támadás előtt már több súlyos meghibásodást is produkáltak és több harchelyzetben is becsődöltek. A célzottan a tűzszerészeknek beszerzett Cougarokat még Szekeres vette az amerikaiaktól. A 2010 decemberében átvett Maxx Pro-kat ugyan a jelenlegi HM vezetés idejében vették át, de gyanítom, hogy az első kérelmek még 2010 áprilisa előtt mentek el az amerikaiak felé.
akkor ebből lett vmi nagyobb balhé? úgy értem nagyobb "sajtófelhajtás" vagy vmi, mert annyira nem emlékszem rá, azért gondolom, független az átlagpolgár honvédséghez való hozzáállásától, ez eléggé bicskanyitogató dolog
Hende Csaba első útja Afganisztánba vezetett, kijelentette, hogy a missziós feladatokban részt vevő katonák védelme prioritást élvez. Az amerikaiaktól az út menti bombák elleni fokozott védelmet biztosító Cougar járműveket szerzett. Beárnyékolja persze ezt a képet az, hogy a miniszter kinevezése után szinte azonnal beleszaladt két magyar áldozattal járó afganisztáni összetűzés kezelésébe. A kivizsgálás megállapította, hogy a régi orosz gyártmányú T-55-ös harckocsi tornyokról leszerelt és az amerikai Hummerekre applikált 5 db DSK 12,7 mm-es géppuskából 4 üzemképtelennek bizonyult a konfliktus során. Hende minisztériumának és vezérkarának 20 hónap kellett, hogy 2012 áprilisában végre lecserélje a hadrafoghatatlan fegyvereket.
Ja, a HM költségvetése az 55 oldaltól kezdődik. Szanaszét vannak még utalások a HM-re, pl a honvédelmi illetményalap 40140 lesz 2016-ban, devizacsapda:2016 végén még mindig 93,9 Md lesz a Gripen tartozás, Hende meg büszke, hogy milyen jól újratárgyalta.
Szokás szerint, a 303 oldalas anyagból a benyújtást követő néhány napban hiányoznak a fejezeti indoklások, annak hiányában pedig komoly elemzés nem készíthető.
Nem lehet mindent a fabatkára fogni. Kósza majd kijavít ha tévedek,de ha jól emlékszem Szlankó könyvében is említve volt és még a VKF is nyilatkozta ,hogy az egykori OMLT állománynak 20 hónapba(?) telt a meghibásodott DSK kicserélése .
Régen néztem rá a szervezetekre, nem vettem észre, hogy végre a Légijármű Javító Üzem is visszakerült az ÖHP-től a logisztikához. A VK csoportfőnökségei felsorolásának a sorrendje nem követi a NATO által elfogadott sorrendet, ezek szerint nem véletlen, hogy nem is teszik hozzá zárójelben hogy szü (J1) feld (J2) műv (J3) log (J4) stb. Ez azért is furcsa, mert Benkő vezds úr Fehérváron át tudta verni a J rendszert. Persze, ha Pesten J van, akkor Fehérváron csak G lehet, a dandároknál meg csak S. A kurva életbe, lehet hogy Pesten direkt azért nincs betű, hogy Fehérváron maradhasson a J, a dandároknál meg a G?
Elég érdekes miért kell levinni először Kaposvárra, sosem értettem. Sőt igazából azt se, hogy akkor amikor már minden harcolót 15455285-szer átszerveztek, átköltöztettek miért van egy logisztikai alakulat reptér, autópálya és vízi út nélkül az ország legutolsó sarkában amikor minden más alakulat a másik felében van - hogy mindenki kocsikázhasson több száz km-t egy pár ezer forintos cucc leadása miatt...
Az is érdekes, hogy pl. ha Afganisztán túlsó sarkában kell valami akkor is az NTE-n keresztül megy, holott közvetlenül olcsóbb, gyorsabb, egyszerűbb lenne...
Afgánban szükség van alkatrészre például. Megveszik, a Boci lehozza kaposvárra, felveszik raktárba, becsomagolják, majd viszik vissza pld. ferihegyre, hogy feladják.
Bizottságilag betekerik, felrakják teherautóra, onnan leszedik biztottságilag, majd felrakják bizottságilag a repülőre, kint bizottságilag lszedik a gépről, majd ugyan így kinyitják a csomagolást. Ha valamit nem találnak, akkor azt kaposvári raktároson verik le, ő kapja a HTk-t. Addig az ő sara, amíg a kintiek vissza nem igazolják, hogy megvan minden. Pedig egy pár kézen átment.
A logisztika is csak annyira jó, amennyire hagyják.
Sajnos így megy, örülj, hogy kapsz valamit felkiáltással elintézik a dolgot, a végrehajtó meg szenvedhet mert jó drágán szinte használhatatlant kapott.
Legjobb, hogy a felhasználót alig vonják be és mossák kezeiket. Korábban is, most is megy az állandó karbantartás futtatása drágán, mert az ugye nem beszerzés, nem valami új vásárlása és egyszerűbb papírozni.
NTE egy vicc, előtte kb 6-7 fő csinálta ugyan azt a munkát (+PRT saját logisztikája) és csak káosz volt, amihez értettek, vagy a lábon lövéshez. Tisztelet a kivételnek. Nem is értette senki, minek neki saját FP, táboron belülre!
Az NTE (ahol gondolom jogász és személyügyes is volt) még a HJT missziós szabikra vonatkozórészét se ismerte... De azon fel voltak háborodva mikor megkérdeztem, hogy biztos elintézték-e a papírt a szabiról. Mikor hazajöttem kiderült, hogy olyan szabi már nem is létezik...
Szerintem sem túl sok veszteséget okoz a HM költségvetésében a korrupció. Korrupció gyanúsak az ügyészségi szóvivő által "gengszterszervezetek"-nek titulált Zrt-k, Kht-k. Az igazi veszteséget az okozza az államnak, az adófizetőknek, hogy a HM nulla képességre költ el évi 250 milliárdot.
Anno-anno egy kb. 750 milliós költségvetésű katonai alakulatnál ('90-es évek) kb. 10-15 millió forintra saccoltuk (belső beszélgetéseken) amit valószínűleg elloptak.
Ebből a legnagyobb tétel az üzemanyag és az élelmiszer volt.
De a 2% az kb. reális volt.
Akik megbuktak azok párszázezer forinttal buktak meg.
Akik nem buktak meg ?..................:-))
--------------
Nem tudom most, hogy van, de akkoriban a logisztikában is lehetett lopni, de kicsi tételeket.
A nagy üzletek (lopások) nem a logisztikában köttettek, hanem a :
- őrzés-védelemben,
- ingatlan beszerzésben,
- ingatlan építésben,
- ingatlan felújításokban,
- ingatlan bérbeadásokban, hasznosításokban,
- nem csapat, hanem sereg szintű eszközbeszerzéseknél.
A pályázatok kiírását, azok elbírálását és tálalását a döntéshozó parancsnok felé mind-mind a logisztikusok végzik. A beszerzések döntés előkészítői tehát ők. Arra vigyáznak, hogy a "kötelezettségvállaló" a parancsnok legyen, azaz ott legyen a parancsnok aláírása. Noha a parancsnoki felelősség oszthatatlan, de nincs az a (nem logisztikus!) parancsnok, akit egy kicsit is felkészült logisztikus ne tudna a saját szája íze szerint befolyásolni! A parancsnoki felelősség fedezete mögé nagyon szeretnek bebújni a logisztikusok (is). Tisztelet a nagyon kevés kivételnek!
Annyit azért meg kell említeni, hogy abból a 30 fabatkából a kedves, sem a kollégák sem a HM_MH helyzetét nem átérző logisztikus legalább 10-et szó szerint a semmire költ. Szégyen.