Most látom csak, hogy Nádasdladánytól keletre van egy még jobb fekhely. A szerzői jogot megsértve beküldöm a képet. A Sorhegy (vagy Sörhegy?) utcán végig, s onnan valahogy be lehet jutni az erdőbe. Kicsi hétvégi telkek vagy micsodák vannak arra, legfeljebb kutyák ottléte valószínűsíthető estefelé, az autóforgalom szinte ki van zárva. Az erdő (erősebb nagyításban jól láthatóan) némelyik tagban ki van irtva, tehát jelenleg bozótos, de a felső szélén az árnyék nagyságából kikövetkeztethetően elég magas. Mivel sokszínű az őszi fénykép, biztosra veszem, hogy nem nyárfás, hanem becsületes gyertyános-tölgyes, ahogy az a vadkempingezéshez dukál.
Én, ha holnap levizsgázom sikeresen, a péntek délutáni repülőgép-indulás előtt reggel még tervezek valami kis levezető 100 km-t a környéken, ideg-nyugtatási célzattal... teljesen kikészített ez a tantárgy, ha valakit érdekel, beírhatom az egyik tétel A) kérdését poénképpen :-D (van A, B, C kérdés persze)
A Tescóban vettem, és hátsó csomagtartóként árulták, de kisült róla, hogy a homlokcsőhöz is rögzíthető, mert az egyik végén lehetőséget kínál egypontú, szimmetriasíkbeli elhelyezésre. Alumíniumból van, jó vastag, és kb. hétezer forintba került.
Hozzá kell tennem, hogy a kábelkötegelővel valaha hozzája csatolt alkatrészes nejlonzacskó leszakadt róla rég, használati utasítása ennek goromba felbontása nélkül elolvashatatlan volt. Néhány másik zacskó tartalmának helyszíni elemzése azonban azt mutatta, hogy hiányzik belőle egy tartozék. Mivel az ott található zacskók mindegyike lyukas volt (bizonyítva a vásárlók leleményességét és helyszíni elemzési hajlamát), nem zavartattam magam, egy másik zacsiból kihúztam a hiányzó alkatrészt, és belecsúsztattam az enyémbe.
A pénztáros nem tette szóvá, hogy a zacskó különvált a csomagtartótól, sem azt (nem vette észre), hogy lyukas, de viccesen megjegyezte, hogy ezért a pénzért már egy fél biciklit is lehetne kapni. Ezt a vélekedését a beszerzés okozta örömömben ráhagytam...
Köszönöm. És tök igazad van - talán kár izmozni ilyesmiken: menni kell és kész. A futás úgyis inkább az én világom, csak túlélem valahogy kicsit meggyötört combokkal is.
(off elnézést kérek a floodért, az imént kidobott a blogmotor, és gyorsan újra megírtam a hozzászólást. on)
Nem így értettem én sem - ellenkezőleg, köszönöm a tanácsokat. Épp ezért írtam.
Adalékként leírom, hogy csak tavaly óta tekerek, akkor vettem egy outit, korábban max a gyerekkori montin mentem a boltba. Azóta kb 1500km-et tekertem országútin. Talán nincs annyira a zsigereimben még az outis pozíció - viszont az is igaz, hogy Matuzék remekül rámszabták a bringát, és kár lenne feláldozni ezt a biztonságot. Mondjuk bármikor vissza lehet alakítani.
Nem ezt vettem le én sem - és ellenkezőleg, köszönöm a tanácsokat. Pont azért kérdeztem utána, hogy az esetleges problémákról is tudomást szerezzek. :)
Csak ugye az a helyzet, hogy vagy ilyen sufnimegoldások, vagy vissza az outi beállításokra, mert a keret egyelőre nem egy triatlonon cangára szól. Viszont nem tekerek régóta (tavaly ültem először outin, előtte bohóckodás az ABC-ba kb, azóta pedig mondjuk 1800 km összvissz), tehát szerintem nincs bennem olyan "mélyen" az outis testhelyzet. De az biztos, hogy Matuzék jól rámszabták a bringát.
"Nem beszélve arról, hogy nem mindegy milyen tempót szeretnél menni. Igazán a könyöklőnek, telekeréknek, és egyébb aerodinamikai csodáknak 35-40 fölötti tempónál jönnek ki az előnyei."
Igaz-igaz. Síkon a 35 km/h-t tudom tartani. Ez ugyan nem sok, de sokkal könnyebbnek éreztem könyöklővel, mint a koskormány alsó fogásában. Az edzőkörömön ugyan ugyanannyit mentem könyöklővel (először) tegnap, mint korábban anélkül, de úgy, hogy az emelkedőkön gyorsan kipukkantam, míg síkon gyorsabb voltam.
Én sem akarlak lebeszélni róla, csak készülj fel rá, hogy nem egyszerű a méretedre jó országúti vázból jó dőfutam bringát építeni, és azt megszokni, illetve valóban gyorsabban haladni vele, mint a megszokott outi bringáddal.
Úgy tűnik, akkor ebben elég nagy a szórás. Bence (ő a nagyobb, a kisebb Anna, és még csak most lesz 2) idén nagyon tavasszal tanult meg pótkerék nélkül menni. Pár héttel később már meg tudtuk tenni, hogy én is bringával megyek mellette, erre néhány héttel pedig kiderült, hogy tudom nyeregből tolni (itt Sztendrén a Püspökmajornál bármerre indulunk, hamarost dombra futunk rá, féltem is, hogy a pótkerék megszünte ezért majd visszaveti, de kár volt parázni), ami azért nagy szám, mert gyakorlatilag a kormány alatt megy, szóval biztosan kell már egyensúlyoznia. Kábé 5 alkalommal voltunk csak a megszokott pótkerekes útvonalán (2-3 km, bő félóra) itt a 'házkörül', ahhoz képest sík viszonylatban, aztán már lementünk a Dunához egy párszor programra (vagyis oda majd vissza kellett tekernie). És elkezdtünk itt a tágabb környéken tekerészni, le a Villasori tóhoz, meg néhány utcán össze-vissza, ezekből már több mint egy órás út is lett, 8 km körül. Szóval mostanra elértük, hogy 10 kmt szinte megállás nélkül le tud tekerni, egy órát simán kibír, és tulképp a forgalmat is megszokta. Dömörkaputól felfele 5 km/h-val megy, síkon 8-10-el, és szerencsére nem fáradt eddig még el sosem annyira az emelkedőtől Dömörkaputól, hogy lefele le tudjon figyelni. Átlagot még nem mértem, de a lassan megcélzom vele innen a leányfalui játszóteret, az innen le a Dunához, majd végig sík a bringaúton, az talán jó lesz erre. Már ha persze lesz ereje vissza is jönni... Eddig még sosem értük el ereje határait.
Nem terád gondoltam :) a rövid, de pozitív véleményt itt találtam. Bár lehet, hogy kicsit marketingszagú. http://www.beginnertriathlete.com/gear/review.asp?reviewid=939
Elbizonytalanodtam: amikor megláttam ezt a csövet a proatlonnál, azt gondoltam, hogy hej de jó, most spórolok egy csomó lóvét ezzel a megoldással, kettőazegyben. De teljesen logikus, amit Gyuri ír, és kevés esélyét látom, hogy rám nem lenne hatással az, ha a tengely fölött ülve tekernék.
Viszont alaposabban szeümgyre véve a képet, ami belinkeltél: nekem talán rövidebb a könyöklőm (a spinacci tartójára tettem párnát, és arra könyöklök, kicsit barkácsolt és rendhagyó megoldás), azaz talán nem kéne annyira elöl ülnöm, hogy kényelmesen elérjem, mint Gyurinak. Ez talán segíthet.
Amúgy a Matuz-cikkben leírtak nem éppen azt taglalják, hogy (idézem): "A lényeg, hogy a felsőtest és a lábak nagyjából 90-95 fokos szöget zárjanak be (sic!). Hogyan mérjük ezt az állandót? Ha a kerékpárost oldalról szemléljük, a váll forgáspontja (ízületi vápa középpontja), a csípő „forgója”, illetve a pedáltengely a nyeregvázcső vonalában meghosszabbított állásában (*) kell, hogy kiadja ezt a szöget. (Országúti kerékpárosok, akik a legtöbb időt a bolyban töltik, 95-100 fokban hajoljanak előre, míg az időfutammenőknek, hosszútávú triatlonosoknak inkább a 85-90 fokot célszerű megcélozni.) A hát legyen egyenes, ne görbítsük az erőfeszítés során."
*Ezt én csak úgy tudom vizualizálni, hogy a hajtómű fölött kell ülni, mert máshogy hogy adná ki a 90 fokot? Vagy rosszul gondolom?
Na, akkor ti lesztek a motiváló tényező. Idén Bencét felviszem még párszor Dömörkaputól, és ha már elérünk egy menetben a 12"-ossal a Király-kúti-nyeregig, akkor már egy szintre ér a fiaddal. :) Írok mailt, ha már belenő Bence a 16"-osba, hátha még ti is itt fogtok akkor tartani.
Nna, nem szokásom a titkaimat kiadni a világ fülébe, de egy trükk nem a világ. Turista- vagy megyetérképem nem lévén az illető területről, előkaptam a Frigoria-atlaszt. Ez egypár zöld foltot jelöl Nádasdladány és Jenő közé. Ha úton vagyok, ennyi elég is: erdőszélen mindig van út, onnan pedig egy-két csapás, melyen be lehet váltani az erdőbe. Baj csak akkor lehet, ha bekerített erdő vagy pl. nyárfás az a zöld folt. Ennek azonban kicsi az esélye.
Most azonban itthon vagyok, és rárepültem erre a térképre:
http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=google&mid=7&tid=13903&cx=18.235717&cy=47.134056 (műhold-üzemmódban vagy hibridben). Úgy tűnik, a Nádasdladány déli végén délnyugat felé kezdődő erdőfolt ma is létezik, és a széle jellegzetesen elkülönül a környező szántóktól. Ott tehát dűlőút is van. Ahol az erdő beszögellik, ott bizonyára van bejárás is a fák közé.
Egy hátránya van mármost a dolognak: mivel kiírtam ide, legalább a helyet tudni fogják a gonoszok. Az időpontot mindenképp érdemes volna titokban tartanod...
---
Ha ez nem jönne be, a magam részéről megpróbálnám Kiskeszi felől északi irányban elérni a Séd völgyét. (Az előző helytől nagyjából ÉK-re; eltéveszthetetlen a a vasút és valami csatorna alkotta lapos X, attól érdemes délre keresgélni.) A Séd túloldalán van egy erdő. És amint írva van, az erdő megnyílik az üldözött előtt, és betakargatja árnyékába. Csak ne feledd az akác szúrós ágait összeszedegetni lefekvés előtt...
Akkor ehhez képest nálunk a nagyobbik gyerek (6,5 éves) valami brutál! Nem túl rég, a CM napján letekert velünk összesen 38 km-t... :-O a kisebbik az utánfutóban figyelt persze. A végére elfáradt, de azért még maradt ereje este rosszalkodni :-) Ez a táv természetesen több részletben volt, kis, 16"-os kerekű bringával, úgyhogy mókuskerekezett rendesen (össz. nettó idő: 3:17, eszerint az több, mint 11,5 km/h átlag!)
Most kezdett nyaggatni, hogy neki váltós bringa kellene, mert gyorsabban akar menni :-D
Most nézem az "edzésnaplót", mert mindent beleírtam, még a gyerekkíséréseket is.
Szóval 6 évesen (16" bringa) 18km volt max, ez kb. 2 óra volt, de ez sok volt, elment a figyelme a végére. A 8-9 km/ó átlag volt jellemző.
Hétévesen volt már 30km, meg Velencei-tó kör belefért 14-15-ös átlaggal, de ez már 20"-os váltós bringával volt. Ezek haladós, de sokszor megállós menetek voltak (fagyi, büfé, strand). Inkább ilyen Margitsziget jellegű 10 km-es "túrák" voltak 10-12-es átlaggal.
Nyolcévesen 40 feletti km (szűk 3 óra) volt a csúcs. Megállásokkal és kajával persze
Igazából 7 év alatt egyben max. 20-30 percet szeretnek tekerni, erre kell számítani.
Egészen együtt túrázni nem mentünk sose, túl nagy volt a teljesítmény lépcső a gyerekek között.
ha már úgyis ez a téma, szerintetek, hogy a TDF nem, vagy csak részben UCI kontrollált verseny lesz idén, lehet megint láthatunk egyedi időfutambringákat?
Ezt neked kell eldöntened...........alkati kérdés is persze.
Nem beszélve arról, hogy nem mindegy milyen tempót szeretnél menni. Igazán a könyöklőnek, telekeréknek, és egyébb aerodinamikai csodáknak 35-40 fölötti tempónál jönnek ki az előnyei.
Kiábrándítóak. Ha tudnám, hogyan kell hozzászólásokat linkelni, akkor megtenném, de nem tudom: ha rákeresel a hozzászólásaimra, akkor egyet fogsz látni a futóbolondoknál, egyet meg itt az eredménytelenségről.
Viszont: hány évesen vitted el először a gyerekeidet és mekkora távra? Szerinted nem túlzás a pár hónap múlva 5 éves fiunknak, hogy Dömörkaputól kerékpároztatom?
Látom, nem egyszerű ez a dolog... :) Összességében végül is ajánlanád? Egyrészt persze ki kell próbálni ahhoz, hogy rájöjjek, beválik-e, másrészt mégiscsak 17 ezer forint. Amúgy láttam egy pozitív reviewt a neten róla, s talán a te problémád nálam nem merül fel (egyébként megnéztem, s ezzel a csővel sem ülnék pont a hajtómű fölött, de valóban minimálisra csökkenne a dőlésszög hátrafelé).