Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Élsz, s egyszerre megrohan a kaland. Mi ez a kaland? Nem ismertél meg senkit, nem nevetett a szemedbe az olcsó, boldog, vacak öröm, egyedül vagy. S mégis történik az órákban körülötted valami. Az élet, délután négykor, egyszerre izgalmas lesz és veszélyes. Mindenfelé jelek figyelmeztetnek, a köznapinak értelme van. Egy ajtó nyílik, mintha a végzet küldöttje nyomná le a kilincset. A napsugár szíven döf, mint az orgyilkos pengéje. Fülelsz, neszelsz. Mi ez a kaland, ami betört az álmos, ólmos létezésbe? Azután egyszerre megérted és elsápadsz. Megérted, hogy élsz. Ez az egyetlen kaland.
.... élt egyszer egy hatalmas, bátor harcos, aki az erdőt járva védelmezte a gyengéket és segítette a rászorultakat. Szívének egyetlen kívánsága volt csupán, mindenek felett szerette volna megtalálni igaz szerelmét. Sokat csalódott már, és igen régóta kutatott, mikor hírét vette egy helynek, ahol egy öregasszony kívánságokat teljesít. Bár nem hitt az ilyen mesékben, mégis úgy érezte, hogy el kell mennie oda, és szerencsét kell próbálnia. Meg is találta a csodálatos képességekkel rendelkező asszonyt egy mély, sötét barlang gyomrában. Ősz haja alól bölcsességet sugárzó, világoskék szemei elő-elő villantak. Selytelmes mosolya alig észlelhető volt ráncai között. A férfi mégis magabiztosan lépett be a félhomályba. Lassan magába szívta a levegőt, és ajkait szóra nyitotta, ám az öregasszony felemelte jobb kezét, s így szólt: - Várj, édes fiam! Valamit tudnod kell, még mielőtt kívánsz! Jól gondold meg mit kérsz, és hogyan, mert én csak a kérésedet tudom teljesíteni, nem a szíved mélyén rejlő kívánságot! Nem látok a fejedbe, csak a szavaid alapján ítélhetek. Csak egy kívánságot teljesítek! Egyet, s visszafordíthatatlant! A férfi elmosolyodott, hisz már jó pár éve ugyan az a gondolat jár a fejében, s ezt a gondolatot többször megfogalmazta magában. - Meg akarom találni az igaz szerelmemet! - jelentette ki magabiztosan, s kérdően nézett az asszonyra. - Jól van hát! - nevetett amaz, s a férfihez lépett. - Add a véred, s kérésed hamarosan teljesül! Egy ütött-kopott ócska tőrrel megvágta a férfi tenyerét, s a kicsorduló vért egy maréknyi kőre csöpögtette. A férfi egy holdtöltével később visszatért az öregasszonyhoz. Szemei zokogtak, öklei görcsösen választ követelve rángatóztak teste mellett. Az asszony nem tűnt meglepettnek, mikor meglátta őt. - Mi bánt, édes fiam? Mondd! - Megtaláltam őt! Az én szerelmemet, az egyetlenemet, de elveszítettem! A karjaim közt halt meg, egy vadászbalesetben! - Hmm... - gondolkozott mélyen az öregasszony, majd mint aki megvilágosodott felkapta a fejét, és így szólt: - Ha valóban így történt, akkor nem az igaz szerelmedet találtad meg, s a szíved becsapott! - Hogy lehet ez? - kérdezte csodálkozva, és reménnyel telve a férfi. - Amikor a szíved becsap, úgy érzed szerelmes vagy, de csak elvesztegeted az érzést egy olyan emberre, akit valójában, egészen mélyen nem szerelemből szeretsz! Ebben az esetben egy holdtöltén belül meghal a kedvesed! S ha ez megtörténik, tudhatod, hogy nem ő volt, akit kerestél! A férfi mérhetetlenül boldog lett. Új életre kelve sietős léptekkel távozott a barlangból. Ám egy holdtölte múlva visszatért. Szemei kérdően csillogtak, kezei reménytvesztve, fáradtan remegtek a teste mellett. - Mi bánt, édes fiam? Mondd! - kezdte az öregasszony, bár már jól tudta a választ kérdésére. - Megtaláltam őt, biztosan érzem! Ő volt az, kit szívemből szerettem, s mégis elragadta tőlem a halál! Megbetegedett, és meghalt, de ő volt az, te is tudod, igaz? - Meghalt? - nevetett fel az asszony. - Ha meghalt, nem ő volt az, kit keresel. Majd megérted, ha megtalálod őt!
A férfi szomorúan távozott a barlangból. Napokon keresztül sétált az erdőben gondolkodva. Úgy érezte, a két kedvese halála az ő lelkén szárad. Miatta haltak meg. S már bánta azt is, hogy kívánt az öregasszonytól. Nem sokkal később mégis találkozott egy nővel, akibe beleszeretett. Boldog volt, és reménnyel teli. Mégis állandóan eszébe jutott, az előző két kedvese. Érezte ugyan, hogy ez most más, ennél hatalmasabb, erősebb érzést elképzelni sem tudott. Mégis rettegett attól, hogy őt is elveszíti. S holdtölte előtt egy nappal arra kérte kedvesét, hogy soha többé ne találkozzanak. A lány zokogott, a férfi szíve megszakadt, de így érezte helyesnek. S holdtöltekor ismét elment az öregasszonyhoz a harcos. Szemei könnyben úsztak, kezei remegtek a dühtől. - Tudod, miért jöttem! - mondta az asszonynak, aki elégedetten mosolygott, s így válaszolt: - Tudom, édes fiam! De még mindig nem érted! Nincsen már dolgom veled, menj! A kérésed teljesült!
A férfi otthagyta az öregasszonyt. Tudta. Már tudta, hogy megtalálta azt, akit keresett. Az igaz szerelmét, akit ellökött magától, csak azért, hogy ő élhessen. S haragja lassan elhűlt, szívébe béke költözött. Napjait ezek után úgy élte, hogy tudta: igaz szerelme él. S ennél nagyobb boldogságot már el sem tudott képzelni.
Thalis Silvenier: Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
Van még tennivalónk. Vannak még feladatok.
A legalkalmasabb hely itt van. Pontosan itt. A legalkalmasabb idő pedig most van. Pontosan most. Ha nem tudod, hogyan kezdj neki jól, kezdj neki rosszul, de kezdj neki. Ha egy dolog ér valamit ebben az életben, azt mindig nehéz megcsinálni. Semmi sem könnyű, csak a zuhanás. A legtöbb probléma, ami akadályozhatja a sikert és a boldogságot, igen bonyolult. Egy nehéz és bonyolult feladat megoldásának az útja pedig az, hogy nekilátunk. Nem várunk. Nekilátunk - valahogy, ahogy éppen tudjuk csinálni. Mert a tanulás módja az, hogy próbálkozunk. Az élet - mesterség, nem pedig tudomány. Elsajátításához gyakorlás, türelem és állhatatosság kell, az, hogy újból és újból elölről kezdjünk dolgokat. A világon senki sem tanulhatja meg, hogyan kell csinálni valamit, csak ha csinálja. Különösen, ha arról van szó, hogyan biztosítsuk a és hogyan jöjjünk ki embertársainkkal.
Megszülettél, és amikor eljön a pillanat, vendégeskedésed befejeződik e bolygón. E két pillanatot nem határozhatod meg, ám amit közöttük teszel, abban az Idő lehet a barátod, és lehet az ellenséged. Intézd úgy, hogy a barátod legyen.
Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül. A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik. Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint. Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben. Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál, és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted s a hóvirágok között abban a világban.
MÉG A MOHA IS VIRÁGZIK
Ne hidd, hogy csak az orchidea virág. Meg a rózsa, meg a szegfű. Még a mohának is van virága.
Pedig a moha sohasem lát napot. Sűrű erdők nyirkos homályában él, földhöz ragadtan, nyomorultul. Ő a legnyomorultabb a növények között.
Mégis eljön évente az idő, amikor kivirágzik. Kivirágzik, örömet ünnepel. Akár a rózsa, az orchidea, vagy a szegfű. Semmivel sem kisebb az öröme, mint az orchideának, vagy a szegfűnek.
Sőt, ne feledd, egy nagy előnye is van: senki emberfia nem tépi le különlegessége miatt a moha virágját.
Fogadd meg a tanácsomat és gondolj sokat, nagyon sokat a mohavirágra.
Szeretnék valakit becézni, ülni és lenni valakivel, téged szeretnélek dallal igézni és álomba ringatni el. Szeretnék az egyetlen lenni, aki tudná: hideg volt az éj. Szeretnék rád figyelni odaki: mit mond a Mindenség s a Mély. Az órák egymást hívó hangja bong, látni az Idő fundamentumát. És lenn egy idegen bolyong, és riaszt idegen kutyát. Mögötte csönd. Nagyra tárt szemem rád zárom, köréd; szelíden őriz s mindjárt elbocsájt, ha valamit megmoccant a sötét.
Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség ! - Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ? " Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. " A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is. - Ez meg micsoda ? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt. - Csúnya ! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van. A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy fáj neki ? " - gondolta a farkas - " Miért kell bántani ? " - Nem szeretem a virágot ! - dörmögte a medve - Tépjük ki ! Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját. - Nézzétek ! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt ! - Szóval még veszélyes is ! - jegyezte meg a róka - Ki kell irtani ! A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták. A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. " Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! " Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele. Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette. - Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ... Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében : életében először, sírni kezdett.
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyán és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
" - Idefigyelj - mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?! Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel. - Idefigyelj - mondta. - Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted? - Értem - hebegtem megrendülve. - Dehogyis érted - csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted? Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek - akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha. - A megbízható embert még ellensége is tiszteli - mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél..."
Ki a szivével érez az ne szégyelje kimutatni a szép érzelmeket más előtt bűn takargatni Mert aki kitudja mutatni az el is várhatja másoktól is hogy tiszta szívvel és lélekkel fogadják el és szeressék őt,mint amilyen. Ha pedig nyitottsága mégis zárt ajtókra talál gondolkodjon el azon,hogy rossz helyen él és keresse azt aki méltó az ő nemes szivére
Te választod az örömöt. Te választod a szeretetet. Nyúlj ki befelé, és keresd meg magadban, Hol lakik az öröm. Látogasd meg belül a szeretet lakhelyét. Hozd elő mindkettőt. Engedd, hogy átérezhesd őket ITT és MOST.
a hang... a hangot a csend szüli meg és észre talán csak úgy veszed, ha már vele-száll, vele zeng szíved...
a fényt a szem fura mágusaként úgy zárja keretbe a vaksötét, hogy élesen álljon a kép eléd!
sose bánd azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ csupa rész az egész, bánat vagy nevetés, amíg élsz, de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz, itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén, vagy a lét peremén, hol a hang meg a fény elenyész, sosem árt, ami ér, sem a rossz sem a jó sose kész...
a csend... a csendet a hang szüli meg és észre talán csak úgy veszed, ha hozzásímulsz, s veletart szíved
sose bánd azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ csupa rész az egész, bánat vagy nevetés,amíg élsz, de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz, itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén, vagy a lét peremén, hol a hang meg a fény elenyész, sosem árt, ami ér, sem a rossz sem a jó sose kész.
sose bánd azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ csupa rész az egész, bánat vagy nevetés, amíg élsz, de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
