Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2015.01.27 0 0 10488

Szia.

 

Akkor még egy cipőben járunk. :D

Nekem úgy mondta a srác, aki hívott, hogy ez egy ilyen előszűrés... Beszélgettünk is nagyjából 20-30 percet. Sok mindent kérdezett, és rengeteg adatot bevitt a rendszerükbe...

 

Csak néhány: Mióta vezetek? Milyen kategóriákkal rendelkezem? Volt-e balesetem, hány km-t vezettem? Merre lakok, állandó lakcímem van-e Pesten, melyik buszgarázs lenne az ideális, délelőtti vagy délutáni műszakot választanék? stb..

 

Elmondta, hogy minimálbéres bejelentés vagy, azon felül a többi zsebbe megy, ez zavarna-e stb.
Aztán mondtam, hogy nekem minden tökéletesen megfelel, hitelt nem akarok felvenni, amit akartam eddig az életben, az már van, akár lakás, akár más, és pont. Egy a lényeges szempont, hogy a társadalombiztosítást (még ha szart sem ér) azért fizessék.

 

Én is akartam több kérdést feltenni, de mivel nincs náluk a tanulmányi szerződés, így semmilyen részlettel nem tudott szolgálni. 


Engem az érdekelt volna, hogy pl hány évre köt le a szerződés? 2.. 3.. 5? 

A PÁV2 és az EÜ2 orvosi vizsgálatot, hogy intézik? Nekem kell bejelentkezni egyikre-másikra, vagy ezt is ők készítik elő? 
Hol képeznek ki D kategóriára? Van autósiskola, amivel le van szerződve a VT, vagy csak egyszerűen a saját telephelyükön oktatnak. Mindegyik buszra kell-e típusvizsgát tenni, vagy megválaszthatod ezt is.. 

Esetleg ha nem sikerül a PÁVII elsőre, akkor felbontják-e a tanulmányi szerződést?

Fizet-e a tanulási idő alatt, akár csak a minimálbér valamennyi részét, vagy bérlettérítést legalább kapok? Minden nap be kell-e járni H-P-ig, stb stb..... 

Szóval kérdések tömkelege lenne, de nem sikerült választ kapnom rá :(

Előzmény: vpetyka74 (10486)
b.chris Creative Commons License 2015.01.27 0 0 10487

Ennek a titka az átszerelés. Mikor már sokadszorra mész végig a vonalon, van, hogy össze kevered, hogy most épp 153-as, vagy 154-es vagy. 213-as, vagy (1)214-es. Sokszor volt már olyan, hogy a 240E megállt minden megállóban Budaörs felé, amíg nem szóltam neki, hogy Ő most 240E és nem 88-as. Megköszönte, és onnantól nem álltunk meg mindenhol. Még a BKV-s időben volt olyan, hogy a 88-as a Móricz felé nem ment le Kelenföldre, hanem rögtön a Sasadin állt meg, mert elfelejtette, hogy most épp nem 240E, hanem 88-as.

Az emberek hibáznak, ilyenkor szólni kell neki, és háborogni. Ha tud, valahol vissza fog térni a saját útvonalára.

Ahogy anno szintén még BKV-s korszakban, mikor a 240E a Villányi felé indult, aztán mikor jeleztem neki, a Karolnia, Bocskai útvonalon útba ejtettünk a Kosztolányit. (Már az M4 átadása után )

Előzmény: Levi9562 (10485)
vpetyka74 Creative Commons License 2015.01.27 0 0 10486

Üdv MrSaxoBeat. Én is jelentkeztem ,tegnap hívtak adateggyeztetés miatt,és röviden elmondták mit várhatok.Kb két hét múlva hínvak a pontos részletekkel.Írtad hogy az előszürésen már túl vagy ez pontosan mit jelent?

Előzmény: Törölt nick (10482)
Levi9562 Creative Commons License 2015.01.26 0 0 10485

Nem célom más besározása, mocskolása, csupán az énfajta egységsugarú utas igényeit próbálom vázolni. Hiszen nem értem miért olyan nehéz megjegyezni hogy egy adott járat melyik útvonalon megy. Sajnos rendszeresen vannak ilyenféle benézések, bakik, amik sok embernek adnak bosszúságot. Jelen esetben a 213as busz ment el balra a bikásnál holott egyenesen kéne mennie. Volt anyázás rendesen. Nem írnám le ezt ha nem történnének ezek rendszeresen és napi szinten is. De jó példa lehetne a 153/154 kombó ahol néha random választják az útvonalat az andor és a pályaudvar között. Erre nem lehetne jobban odafigyelni, mert ez így több mint elégtelen...

430 322 Creative Commons License 2015.01.26 0 0 10484

"... - Udvarias kiszolgálás (az utasnak mindig igaza van) ..."

 

Pont az ilyen elméletek miatt tart ott a budapesti közösségi közlekedés, ahol tart.

Előzmény: ymuh (10480)
08-73 Creative Commons License 2015.01.25 0 0 10483

Hmm, a kérdéseim az idei VT-s változásokkal kapcsban:

 

Ha elvileg májusban elbúcsúzunk a botváltós MAN-ektől, akkor a helyükre jönnek az új Lion's Cityk? Mert ugye azok jó eséllyel a most MAN-es dél-budai és csepeli vonalakra kerülhetnek majd.

Illetve a kérdés, hogy az újonnan érkező csuklós Conectok mely vonalakra kerülnének majd? Lehet tudni?

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2015.01.25 0 0 10482

Még nem sikerült aláírni a tanulmányi szerződést. Csak a pannonjob előszűrésén túlvagyok, és minden rendben volt, értesíteni fognak, mikor kell aláírnom a szerződést (két héten belülre ígérték). Gondoltam puhatolózom egy kicsit, akik már túl vannak ezen a történeten korábbról :)

 

Unatkozó rendszergazda Creative Commons License 2015.01.25 0 0 10481

Picit módosítanám:

 

-Udvarias kiszolgálás ( Az utasnak általában igaza van, kivéve, ha nem.)

 

 

A mérce a Volánbusznál és a BKV-nál sem magasabb, csak őket kevesebb dologért ráncigálják meg komolyan. (pl. járdázás: a VT*nél fáj a zsebednek, a többinél nem számít.)

Előzmény: ymuh (10480)
ymuh Creative Commons License 2015.01.25 0 0 10480

Feladatok:
- Kressz szabályainak maradéktalan betartása, munkakezdés előtti műszaki átvizsgálás
- Udvarias kiszolgálás (az utasnak mindig igaza van)
- Előrelátó vezetés a balesetek elkerülése és a műszaki állapot megóvása érdekében
- Menetlevél pontos vezetése
- Problémák jelentése telefonon illetve futár rendszeren keresztül

 

Viszonylag alacsony a mérce az Arrivánál, cserébe a helyesírás sem éppen a sajtó-kommunikációs "osztály" erőssége...

Törölt nick Creative Commons License 2015.01.25 0 0 10479

Sziasztok.

Van itt olyan, aki a VT-Transmannal tanulmányi szerződést kötött, és általuk szerezte meg a D kategóriát?
Részletek érdekelnének :)

 

Alkalmassági vizsgálat, PÁV2, szerződés hány évre szól, hol tanulták a D kategóriát, saját belső képzés vagy kiszervezett tanfolyam autósiskolába, gyakorlati képzés hogy működött stb...

W25 Creative Commons License 2015.01.23 0 0 10478

HB oldala szerint:

Eredet: 2005: EvoBus Stuttgart; 2005-2014: Hotliner, Prága (2005-2007: 1171; 2007-2014: 033)

Előzmény: FKU-911 (10477)
FKU-911 Creative Commons License 2015.01.23 0 0 10477

Egy eléggé alap kérdés, de az MWS-385 "honnan jött?" :)

430 322 Creative Commons License 2015.01.23 0 0 10476

Válasz egyben a 10465. és 10466. hozzászólásokra:

 

A linket nem tudom megnyitni, de emlékeim szerint úgy jöttek ezek a buszok a 14-es és 114-es viszonylatokra, hogy borítás nélküli zöld ülések voltak bennük. Még arra is emlékszem, iszonyat kényelmetlen volt. Én ha minden nap ezekkel a buszokkal utaznék, akkor nem érdekelne a különböző formájú, színű, stb. ülések, ha már nem egy műanyag lapon ülök.

 

A többire nem reagálnék, valóban "beteg" darabok, mindig csak hosszabítják a futás idejüket (noha már régen semmi keresni valójuk nem lenne Budapest utcáin), ahogy hallottam a 200 db. új busz érkeztével sem dobálják ki őket, egy részük megy át a Bogáncsba. Ezek persze mende-mondák, a többi akkor biztos, hogy ha már elmúlt.

Előzmény: nemeza (10464)
BPI-383 Creative Commons License 2015.01.22 -1 0 10475

Pl. ki lehet kapni simán, ahogy mondod. 
Még pénzbe sem kerül...

Bár én olyanokat szereznék be mint az LYH-107, ami jó nagy peronnal rendelkezik a második ajtónál. (gyakorlatilag JVP kivitel 3 ajtóval)

Előzmény: nemeza (10474)
nemeza Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10474

A VT-s (ex Frankfurti) C1-eseknél szerintem több utast bír a C2. Ráadásul a C1-en esélyed sincs zsúfoltságban kijutni pl. a 4-esekből (sok embernek kell megmozdulnia).

Ezért szerintem a szélesebb utasfolyosó sokat segít egy zsúfolt járművön. De gondolom vizsgáztatás/forgalomba helyezés előtt ki lehetne kapni éppenséggel 2db ülést az ajtós oldalról..

Előzmény: BPI-383 (10473)
BPI-383 Creative Commons License 2015.01.22 -1 0 10473

túlságosan szűk, legalábbis ami az első ajtó környékét illeti. 

 

"Kérjük fáradjanak a jármű hátsó részébe! Köszönjük!" - van ilyen bemondás a FUTÁR-ban amúgy. ;)
És amúgy is tanácsos rászoktatni az utasokat, hogy fáradjanak beljebb, hisz az összajtós járatokon is útban lehetnek, ha túlságosan elől állnak.

 

legjobb talán az volt, amikor hemzsegtek a C2-k a 14-esen 

 

Az meg a másik fele, ott a második ajtónál hiányzik a peron.
Szvsz inkább oda álljon a T. Utas, és ne az első ajtóhoz.

 

És nem mellesleg a C2 nagyon nem tanácsos olyan járatokra, ahol zsúfoltságra van esély...

Előzmény: FJX-220 (10472)
FJX-220 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10472

Szerintem a C1 túlságosan szűk a 14-esre, legalábbis ami az első ajtó környékét illeti. Ugyanígy az SL és a Localo is szűk, a legjobb talán az volt, amikor hemzsegtek a C2-k a 14-esen, hétvégenként rendszeresen C2-t adtak 9-ből 8 forgalmira.

Előzmény: BPI-383 (10449)
BPI-383 Creative Commons License 2015.01.22 -1 0 10471

Több kellene belőle, de szívem szerint támogatnám, ahogy ezt írtam korábban is. :)

Előzmény: nemeza (10470)
nemeza Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10470

C1 :)

Előzmény: BPI-383 (10469)
BPI-383 Creative Commons License 2015.01.22 -1 0 10469

Hát ez így van, a Localo viszont nagyon jól bírja, ha elektronikai hiba miatt nem szabályozza le az ECU.

 

@ bpi-211:

Akkor a 150/250/258-ra és a 14-esekre milyen típust raknál be? (lehetőleg VT-st mondj)

 

Ha C2-t mondsz, arra alapból mondhatom, hogy biztos bukta...

 

@ Törzs utas:

Valószínű elektronikai hibás volt, és az ECU leszabályozta a fordulatszámát.
De ha nincs ilyen gondja az adott kocsinak, úgy megy fel a hegyre, mint a golyó.

 

De ennek a nem javítása (is) a műszak hibája...

Előzmény: Törölt nick (10467)
Villámhetes Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10468

Nem csak ott,én voltam a 213-ason,kollégáim a 114(Volvóval is!)214-esen.

Előzmény: Törölt nick (10455)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10467

Aabenraa viszont nem bírja a hegyet.

Előzmény: nemeza (10457)
BPI-383 Creative Commons License 2015.01.22 -1 0 10466

Szinte mindegyikben le van már cserélve.

De az a helyzet, hogy szinte mindegyikben másfajta ülés van...

Előzmény: 430 322 (10463)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10465

Elég sokban van már cserélve. Egy részében valószínűleg kiszuperált VT-s Ikarusokból származó Halas vagy egyéb ülések, másokba tököli/szigetszentmártoni bontós cucc ("kocka" Mercik, Setrák, régi MAN-ok ülései) van beépítve.

Előzmény: 430 322 (10463)
nemeza Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10464

Ha a VT akarna, biztos tudna venni bele, de - őket ismerve - csak akkor költenek rá egy fityinget is, ha muszáj. Még a motorok generálját sem csinálták meg, ami hosszú távon az érdekük lenne, nemhogy olyan felesleges dolgokkal foglalkozzanak, mint utaskomfort.

 

Szerintem ennek van a legkulturáltabb utastere - ilyennek kéne lenni mindnek. Nem tudom megvan-e még a gazdája, nagyon szépen rendben volt tartva. (141 törzskocsi volt)

 

Eredetileg így jöttek: A képen valamennyire látszik. Később kaptak egy bugyit - de mivel ezek szétszakadtak hamar, jött a jelenleg is meglévő - kulturált megoldás.

http://busport-online.hu/gal_vt/hsj473.jpg

Előzmény: 430 322 (10463)
430 322 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10463

A HSJ-476 utasterében kicserélték az üléseket, vagy az valamilyen okból kifolyólag már így érkezett?

Az ülések cseréjével is lehetne ezeknek a buszoknak növelni a komfort érzetet, pláne, ha még évekig szolgálnák a budapestiek utazását. A beszerzésben közre működhetne a BKV, hiszen volt/van/lesz selejt a bőven a Ik400-as szériájából. Egy minimális, jelképes összegért lehetne nagy darab számú ülésekhez jutni.

Törzs utas Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10462

Még  2012 táján volt olyan, asszem egyik KLN-s talán a 097 volt ott mindig... a lényeg, hogy alig bírta a Tordai utat megmászni!

Előzmény: bpi-211 (10461)
bpi-211 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10461

2.: Az, hogy te bírod a Localo-t, egy dolog, de attól még egy rakás sz*r marad. És pont, hogy a 14-es családra, 150/250, 212-re baromira nem való. Ha dél-budai vonalakat kéne még mondani, ahol van keresnivalójuk, 102, 149, 153, 253 jellegű vonalakat lehetne megemlíteni.

 

Az Aabenraa-kat a 21/240-en nem szerettem. De a szellősebb járatokra tökéletesek. Sok ülés van bennük, nincsenek elcseszett dobogók, nincsenek plusz szintkülönbségek, kihasználatlan helyek, össze-vissza vezetett kapaszkodók, stb. Az utasterüket viszont nem ártana kicsit rendbe szedni, ez kár hogy elmaradt a jegykezelő beszereléssel...

 

A 14-es család az utóbbi időben végre egész használható lett, már egész sok normális busz is jár rajta. Viszont amikor SL, vagy Localo jön, továbbra is inkább várok egy vmilyen 33-ast... Baromi kíváncsi leszek, hogy mik kerülnek rá nyártól, sztem off 415-ös is lesz rajta, mert egyelőre nem hinném, hogy full ap-s vonal lesz.

Előzmény: BPI-383 (10458)
nemeza Creative Commons License 2015.01.22 0 0 10460

Üléselrendezés / állóhelyek.

 

Engem nagyon bosszant az állóhely kialakításnál az a korlát elrendezés, amikor a korlát nem a lépcső vonalában, hanem a felső ülésnél van. Totál balesetveszélyes, és használhatatlan. Most meg nem mondom, hogy KLN KOE vagy KXM-eseken van így..

Előzmény: BPI-383 (10458)
BPI-383 Creative Commons License 2015.01.22 -1 0 10459

De amúgy némelyik Aabenraa hátsó ajtaja is szeretett körforgalomban kanyarodáskor kilengedezni itt a 87-esen...

Előzmény: nemeza (10457)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!