Csak kicsit nehezen megy, ha napi 24 órából 18-at dolgozol, azt is otthon, plusz a háztartás, plusz a gyerkőc.
Tehát ezzel az időbeosztással valószinű, hogy jó pár napot igénybe fog venni.
Csak megörültem annak, hogy pont erről a virágról voltak itt képek, és azért tettem fel a kérdésemet:))
Virágos tapasztalatom nincs túl sok, csak íriszeim vannak cca 50 féle, a kipusztíthatatlannak mondott leánderemet meg valószinű, hogy a télen mégiscsak sikerült kinyírnom.......
Plussz 3 daturám, és viszonylag ki is merült a "virágos tudományom"
A gond az, hogy Magyarországon tutira nem tartják tiszteletben a telekhatárt és a magántulajdont, ha nincs kerítés. Például nekünk a mátrai telkünkön is ki-, be-, átjártak, amíg nem kerítettük be, és a mostani (Gödöllő környéki) telkünket is szinte sajátjaként használta a szomszéd (fogalmam sincs, miért, mert nem engedtük meg neki), míg nem volt köztünk kerítés. Például a megkérdezésünk nélkül nálunk teregette szét a sz.rjait (például lemosott használt linóleumokat) a fűre száradni, aztán kerülgethettük naphoszat, meg hasonlók... Szóval teljesen úgy tekintette, mintha az öve lenne a mi telkünk is. :-(( Sajnos az emberek mentalitásának stb. kellene nagymértékben megváltozni ahhoz, hogy a kerítésnélküliség itt is megvalósítható legyen.
Szerencsémre, nekem is jó a szomszédságom (bár ronda a sok összevissza kerítés), de azért lehet fölötte növényt meg lekaszált füvet csereberélni, a lécek között szomszéd kutyust finom falatokkal kényeztetni, meg nyaraláskor mi is locsoljuk egymás zöldjeit.
Nálunk reggel szakadt az eső, jó hétvégét és kánikulai jövő hetet ígérnek. (Az meg már túlzás is lesz.)
Ha tudnád, mit vesztesz azzal, ha nem olvasod el ezt a topicot elejétől végig!*
Nem nyálazásnak**, hanem információszerzésnek és tapasztalatcserének, szórakozásnak és ismerkedésnek kellene felfognod. Mit nyersz azzal, ha csak bekukkantasz és elrohansz tovább aggódni? És mit nyerünk mi a társaságoddal, mit tanulhatunk tőled?
*Nem azért, mert én nyitottam (de, azért!) **Irgumburgum!
Igy igaz. . ."more, better, faster" van itt is a zaszlon. . .:((
Nalunk divat a "house sitting" - ha valaki nincs otton a szomszed, barat atkoltozik, hogy ne legyen csabito a lakatlan haz. Persze vannak automata lampak is, amik idonkent felgyulladnak, kialszanak, hogy ugy nezzen ki mintha. . .
Jo a jo szomszed. Aki elkotorja a havat elotted is, mire felebredsz egy hoviharra, aki levagja a fuvedet, amig nyaralni voltal, aki kolcsonadja a levelfujot, ha a tied eppen nem mukodik. Szomoru, ha az emberek annyira csak a maguk javat nezik, hogy arrol elfeledkeznek, hogy ezek az erzesek is gazdagitanak.
Szoval nalunk ma esik, vihar van, es a hetvege is ilyen lesz - legalabbis reszben. :((
Magyarországon kerítésből a legrokonszenvesebbet egy régi tihanyi kiránduláson láttam: a sajkodi nyaralóknak mind egyforma, alacsony sövénykerítésük volt - ott senki sem akart hivalkodni vagy cifrálkodni. (Pont azt nem szeretem a kerítésekben ha státusszimbólumon csinálnak belőlük - bár miből nem csinálnak az emberek.) És emlékszem, gyerekkoromban a nagymamám mutatott egy régi szokást a szőlőhegyen: a pincéhez vezető út torkolatánál (kerítés, kapu sehol) egy keresztbetett ág jelentette, hogy nem tartózkodik ott a gazda. Vagyis NEM ILLIK a területre mégcsak belépni sem... Attól tartok, az a világ elmúlt... Vagy csak keveset járok az országban. Mindig csak a kert, vagy elrohanunk valahova külföldre, de a kirándulásokról valahogy leszoktunk.
Oldalt a keresőbe beírtam a klemátiszt, többféle módon is, és elég kevés hozzászólást dobott ki, azokat mind végigolvastam, de itt a több mint 10ezret nem fogom végignyálazni:)))
Ha konkrét személyt bombázol kérdéssel, a felső sárga csíkon klikkelj rá a "válasz"-ra!
Ami meg a konkrét növényt illeti: fajtától függ, hogy mennyire mászik, de ami idén nagy növekedőképességet mutat, attól ugyanezt elvárhatod jövőre is. A szárak erősebbje - az én tapasztalataim szerint - nem fagy el, bár tél végén semmi jót nem néz ki belőlük az ember. Amíg jobb tanácsot nem kapsz valami specialistától, (aki majd megmondja, mit csinálj az előkotortnevűvel) én a következőket ajánlom:
1. Ne aggódj annyit! 2. Ha a célod elsősorban a takarás, csak annyit vágj vissza, ami elfagyott a télen (gyenge hajtások, illetve hajtásvégek). Idővel nagy gubancot kapsz majd, ami alul felkopaszodhat, és a fejed fölött virágzik. 3. Ha a virágokat szem előtt akarod tartani, a legalsó életrevaló rügypárig vágd vissza. Egy jóltartott növény sok virággal örvendeztet majd meg. 4. Válogass a hajtások között, egy részüket hagy hosszabbra, más részüket vágd vissza. 5. Ne aggódj annyit! 6. Olvass vissza a topicban, én most egyszuszra többszáz lemaradást hoztam be, és tudom, több hullámban rajongott itt a nép a klematiszokért, és linkek is voltak szakirodalom irányába. (De a nevüket tudnod kell.) 7. Ne aggódj!
Nalam akkor vandulnak visszafele - mert a columbine is jott sotetlilaban, es nem ultettem ilyent. . .viszont a magvetesbe meg besegitek :)) lelkesen kiszorom a beerett magokat. Nem is banom, tetszik ugy ahogy van!!! Az analog viragom meg erosebb mint valaha, es sokkal de sokkal tobb. Nem ultetgettem at, ahol nonek nonek. Jujj de orulok nekik!!!
A keritesek. . .akiknek kutyajuk van azok altalaban a hatso kertet bekeritik. Nalunk is az egyik szomszed ezt tette, de nem latni a keritest, mert aranyesot ultettem ele :)) Divat a "privacy fence" is, ami legtobbszor deszka, es nem keriti az egesz kertet, csak egy reszet, pl utca front, halo ablaka elotti resz stb. Szeretem ha a kerites csak noveny (vagy noveny takarja), mert igy ha kinezek, nagyobbnak latszik a kertem, mert a szomszede is benne van :)) Viszont kellenek kis meghitt zugok is. . .no oda jonnek a takarasok. . . Igy ezeknek a kombinacioja jellemzo a keritesekre errefele.
Amin meg mindig nevetek ha latom, azok a kapubejarok. Sokan epitenek kobol jelkepes oszlopokat, kapubejarot, sokszor kapuval - ami aztan allandoan nyitva van :))
Persze vannak olyanok is, ahol "elektromos pasztor"-bol van a kerites, es fotocellas a kapunyitogatas. . .leginkabb az ozek miatt. Vannak annyira erdos reszek errefele, hogy az ozek hatalmas karokat tesznek a kertekben, a hazakban, kullancsot terjesztenek, no es ami ellen nincs vedettseg: rengeteg balesetet okoznak az utakon.
Orulok, hogy nalunk nincs szukseg semmilyen keritesre. A szomszedok nagyon rendesek, nagyon kedvesek, segitjuk egymast, neha elturjuk a masik apro-csepro dolgait, szoval toleraljuk egymast - es az eredmeny kellemes egyutteles.
Most kezdtunk a gyerekek utjan baratkozni az egyik uj szomszeddal - atjarnak halakat etetni. . .
Igen, a gyűszűvirág hivatalosan kétnyári, de zárójelben hozzá szokták tenni, hogy esetleg rövid életű évelő. Hát nálam biztos, hogy rövid életűek, és nem is szaporodnak önként, mindig gondoskodni kell az utánpótlásról.
A te kerted viszont egy erdei tisztás, az az ő természetes élőhelyük, nyilván magról is kelnek, meg visszavadulnak, ezért látsz olyant is, amit nem ültettél. Nálam a harangláb (columbine) viselkedik így - évről évre elveti magát, a zöme visszatért a sötétlila alaphoz, de időnként felbukkan egy-egy kék, meg rózsaszín. (Most itt van az asztalom sarkán egy csokor lila, sárga sásliliomokkal és akantuszlevelekkel körítve, egy kis vigasz, hogy még nem lehetek otthon.)
A kerítéstelen kerteket én is mindig megcsodálom a filmekben (és irigylem is, a szép fás utcákkal együtt). Csak azt nem értem, ha ott kutyát akar tartani valaki, akkor hogy oldja meg? Az is feltűnt, hogy Kanada francialakta részein meg kerítéseznek, ezexerint angolszászéknak jobb ízlésük van. (Legalábbis szerintem - egy kerítés sem lehet olyan szép, mint egy szép kert.)
Az fajtától függ, hogy tud-e önállóan akapaszkodni, vagy málészájú, és neked kell kötözni. (Az én kékem ilyen.) Az meg tőled függ, mit vagy hajlandó nézegetni a télen. Valljuk be, a csupasz ágak és elszáradt levelek nem nyújtanak szép látványt. De idő hiányában én úgy szoktam hagyni, és tavasszal szabadulok meg a fölöslegtől, amikor már látni, hol éledeznek a rügyei.
Brigi, ilyenem nekem is van - de meg picike, nem viragzik . . .egeszen beleszerettem ezekbe!!!
Atoms, itt sem lehet mindenutt megtenni - de vannak telepulesek, ahol nem is lehet maskepp (nem engednek keritest epiteni - meg azt is megszabjak, milyen messze lehet a haz az uttol - de ilyen otthon is van, nem?) Vannak telepulesek, amik biztosnagosabbak mint a tobbi - vigyazunk is ra. A vitak a telekhatarrol meg mennek :))
Amikor telket (hazat) veszel, megjelolik a telekhatarokat neked, es a legtobben eltuntetik a hatart jelzo colopot. No en megmentettem. . .tettem egy bele egy prizmat, igy allandoan lehet latni, mettol meddig. Magam miatt tettem, mert tudtam, kesobb akarok ultetni sovenyt, jo tudni, hogy hova. Kesobb jol jott, mert ket masik szomszedom disputalt arrol, ki meddig. . .
Outdown - orulok az analog kesztuidnek!!! Ugy hallottam ketnyariak - es nalam evek ota jonnek vissza, egyre nagyobbak. . .hogy van ez? Hianyoltam az eredeti halvanysargat, de most latom, megvan, viragzik. Nem ultettem rozsaszineket, most megis vannak - miert? Nem mintha bannam. . .sot!!!
Igen-igen, azt kap, összegyűjtött esővizet, oscomotot tettem a gyökereihez, plussz ahova elültettem, ott kiszedtem a földet, és virágfölddel töltöttem fel.
Igaz, hogy kicsit korai a kérdés, de nem akarom kipusztítani télen.
Tényleg vissza kell majd vágnom, és lefejteni a kerítésről, vagy nem kell.
Adj neki sok vizet, és gondoskodj róla, hogy a tövénél ne száradjon ki a talaj. Egyelőre mulccsal, később, ha már jól begyökeresedett, ültethetsz a tövéhez valami takaró növényt, ami beárnyékolja.
Épp a minap számlálgattam, hogy talán lesz 5-6 db nem analóg rókakesztyűm. (-:) Még csak bimbósak. És lesz 10 szál szarkaláb is. Addig is a zöldjükben gyönyörködöm. Látszik rajtuk, hogy egészségesek, és jól érztik magukat, pedig teljesen szabályellenessen most áprilisban ültettem át őket.
Most jutott eszembe, kérdezted, hova vannak ültetve? A kisablakoktól legtávolabbra, a teraszka alatt a földbe. Off. Amúgy két hete kb. pont a ballagás előtti éjszakán, azokon a hangulatos, mindig nyitott kis ablakokon akart valaki betörni. Szerencsére úgylátszik nem fért be:-))) és feladta, csak a virágaimat rendezte át, de nem tett semmi kárt.
Ez nagyon jól néz ki!
Én is így csinálnám meg. Nem lenne kerítés+kertkapu+egyéb vackok, csak kocsi+ gyalog bejáró és előkert. De itt Mo-n? Mikor a melósok így is átmásznak a kerítésen a szomszédból még ha otthon vagyunk akkor is! Pedig már fél éve beköltöztünk! :(
elkeserítő
Ez is nagyon szép, érdekes, milyen változatosak a sziromszámok. Ez is biztos valami új, jobb alternatívája a Nelly Mosernek, ha jól emlékszem a nevére. Amiket Ti felsoroltok, egy sem ismerős a régi (kb. nyolc éves) emlékek között.
Gzönyörűek!.... Nekem a Piilu az egyik kedvencem...:o)) Tavaly tavasszal vettem, de rengeteg virágot hozott... Idén pedig meg sem merem számolni mennyi bimbó van rajta....:o))