A jánosnapi retek valószínűleg nekem is azért maradt földibolha mentes, mert már kifejlődött saláták mellé vetettem. Hagyma nem volt a közelben, úgyhogy most majd a jégcsapretekkel kipróbálom ezt a párosítást. Tavaly a jégcsap is tiszta kukac lett:-(
Szóval ha most nem szedem, akkor még több időt kell később rászánnom. Köszönöm, erre voltam kiváncsi. Hát akkor neki esek amint tudok! Egy jó kis zöldborsó levest úgy is régen ettünk már. Most káposztát eszünk káposztával annyi van, hogy már kezdünk megcsömörleni tőle. :-)
Tavaly nekem sem volt rajta, idén viszont van egy pár darab, a fekete fajtából. Lepermeteztem a káliszappanos keverékkel, és úgy tűnik, a nagy részük kifeküdt, de ahogy nézegettem a leveleket, petéket nem raktak rá. Akkor vajon mi a francot csinálnak rajtuk?
Hát még én sem láttam paradicsomon tetűt soha. A szomszéd 2 méter magas gazjairól jöhettek át, néhányuk már teljesen átnyúlik a paradicsom fölé. Nem győzőm tépkedni. A kenőszappanak utánanézek köszi!
Én muslica szerűségeket láttam rajta. Kérdeztem a szomszédot, hogy mi lehet, azt mondta nem tudja, permetezzem le. :) Eddig nem láttam, hogy valami kárt okoztak volna.
Ennek az elkerített ágyásokna mi az előnye. Könyvekben meg tv-ben is sok helyen láttam már. Ez a magas ágy? Hamarabb felmelexik, nem taposódik annyira? Nem nehezebb művelni? Én néha betérdelek a növények közé.
Nem kell szerénykedni, nekem tetszik, hangulatos. Jöhet máskor is:)
Az összevisszasággal meg nincs baj. Kis területet be kell osztani. Majd este hozok képet én is, már csináltam, de nem volt idő feltenni. Nekem is vegyes minden.
Gyönyörű üvegházad van. Meg az ágyások is nagyon szépek. Ez a szarkaláb tényleg borzasztó tömegben tud nőni, de szép lesz tőle a veteményes. Amúgy meg nagyon rendes veteményes, látnád most az enyémet! Éppen készülök gyomlálni, csak nemrég mindent bevizezett egy zivatar. Éppen a komlót fejtettem le a málnáról, meg mögüle a kerítésről. Utálom csinálni, és az eső előtt nem tudtam teljesen befejezni. Ronda érdes a szára, a málna közé is be kell préselni magam. Most vettem hosszúujjú pólót, hogy ne szúrjon annyira.
Arra ügyelj, hogy a kis békák ki tudjanak majd mászni a medencéből. Tegyél bele valami pallót. Ahogy átalakulnak ebihalból békává, tüdővel kezdenek lélegezni, és belefulladhatnak a medencébe. Valószínűleg nem maradnak ott, egyébként is sok veszély fenyegeti a kicsi békákat, fogyni is fog belőlük sok.
Készítettem néhány képet a mi kertünkről. Sem nem olyan nagy és szép, mint a Tiétek, sem nem olyan "termékeny", de a miénk és mi így is szeretjük.
Az ember van ezzel így néha.
Ezekről a parikról néhány hónapja félve kérdeztem Tőletek, hogy nem bonsai parikat nevel-e, mert annyira nem nőttek. Mostmeg.....nem győzön őket kordában tartani.
Cukkinik (sima, sárga és csíkos vegyesen). A kert több pontján is van, ahol találtam helyet nekik. Mögöttük a rebarbarák.
Azok a kis izék, azok a padlizsánok. Elég későn lettek pohárba rakva, de mióta kiültettem őket elég szépen megindultak.
Az üres ágyásba a borsó helyére répát szórtam másodvetésként.
Szarkaláb mindenhol. Szegényt úgy kell írtani, mert az egész veteményest,(ami amúgysem nagy) benőtte. Úgy, mint a ruccola. Az már a fű között is nő. Nem is szeretjük:-((
Ez a vetemény egy része. Hát elég nagy az összevisszaság.
A paradicsomban okozhatnak bármilyen gondot a tetvek? Tavaly kezdtem el kertészkedni és permetezni csak a gyümölcsfákat és a szőlőt szoktam. A veteményesben még nem használtam semmilyen permetet. Igaz engem nem zavar egy-két kukac itt-ott, több gondom eddig szerencsére nem volt. Ha nem muszáj, akkor a továbbiakban sem permeteznék. Olvastam a csalános permetről. Úgy kipróbálnám, de már harmadszor vágtam neki a közeli erdőnek és egy-két tetves csalánon kívül másmilyet nem találtam. Nem godnoltam, hogy ennyire ritka a csalán a mi térségünkben. Bár a vonatról sokszor látok csalánmezőket, de menetközben azért még sem ugrok le érte. :-)
Még nem ismertek, de én már hónapok óta ebből a topikból szedem az ötleteket kis kertem gondozásához. Először is gratulálok a gyönyörű kertekhez, bár már én is itt tartanék! Régóta érlelődik bennem egy kérdés, és most a békás hozzászólás miatt fel is teszem. Van egy kis medencénk, melyet tavaly lubickolásra használtunk, de kinthagytuk télire és most hemzsegnek benne az ebihalak. Tegnap egy-kettőnek már lába is volt. Kiváncsian figyelem őket, de egyben egyre jobban tartok tőle, vagyis attól ami lesz belőlük. :-) Szerintetek békakorukban odébb fognak állni, vagy már végleg megtisztelnek minket több százan a kicsi kertünkben? Egyébként úgy olvastam, hogy védettek, főleg a leveli béka. Ez is olyasmi lehet, ezt abból tudom, mert volt 3-4 felnőtt példányunk is. Őrület mit művelnek éjszakánként, most már szerencsére egy kicsit ritkábban. Így néha-néha aludni is tudunk egy jót! :-)
Bocsi az OFF-ért! És hogy valami idevalót is kérdezzek: Nagy gond, ha a borsó learatására egy kicsit később kerül sor, mint kellene? Csak hétvégén tudok ügyködni a kertben, és annyi más dolog is van, hogy csak futok magam után. :-)
Nekem is az jutott eszembe, hogy a kutya okos állat, lehet nevelni. A miénk elhordta a cipőimet mindenfelé, gyakran az út közepén ejtette el. Rávertem a cipővel az orrára vagy kétszer. Nem is kell nagyot, csak hogy tudja mi az ábra. Azóta a szomszédok cipőit is hazahordja. :))
-Egy Koós Jánossal készült riport jut eszembe: Sétáltak a kertjében a riporternővel, és az meg kérdezte, hogy a két hatalmas kutyájával mit csinált, hogy ilyen szépen követik őket az úton, nem rohannak a fűre, a növények közé.
-Megneveltem őket- felelte Koós.
- hogyan?
- Amikor leléptek a járdáról rájuk sóztam a seprűvel-
Én úgy mint maga a béke nem kedvelem, megfogni, meg simogatni egyebek, de rendkívül hasznos állat!!! Úgymint a sün is! A vakond is hasznos! Minden állat hasznos, kivéve a pondrók, hernyók, kukacok, meg a légy. :) (Ez elég sarkosra sikeredett...)
Nehogy bántsd már a békákat... a kutya meg le van szarva, ha ennyi esze sincs, hogy az nem árt neki, akkor ne ugassa. Távolítsátok el a kutyát ha nem szereted, hogy ugat, vagy rakjál rá láncot estére, aztán rakd oda ahol nincs béka. Oldd meg, nagy fiú vagy már.
A kertben valószínű még ennél is több élőlény van. Vannak, amik főleg éjjel járnak. A békék igen sok káros rovart, csigát összeszednek. A kutyát meg, ha ok nélkül ugat fel kell rugni:))
Mit lehet tenni a bekak ellen??? kezd mar idegesito lenni megyek tegnap palantaert a melegagyba es ahogy felemelem a paprikat kiugrik egy kis beka.Szerezek be par db. golyat hatha azok megirtsak???
Hálistennek sok eső volt mindere, így holnap megint adok a palántoknak voldüngeres kezelést,meg lisztharmat ellen levédem őket egyben,sőt levéltetű ellen is. A borsó nagyon jó lett ,nem mértem le mennyit szedtemle, de 2 corás reklám szatyorral lejött róla, és még nem tudom szedni a másik fajtát, mivel a később érik be. A burgonya alól már kikotortam olyan tojás nagyságú új burgonyát, de még nem bántom őket hagy növekedjenek. Csinálok képeket és felteszem őket az életem első kertjéről.
Málna közé mi nőhet, ami ugyanúgy néz ki mint a málna, de mégsem az?
Gondolom szeder, különbség csak annyi (legalábbis nekem), hogy az egyik szára talán tüskésebb. Nyilván a jelenlegi, termést hozó málnát felismerem:) De nem szeretném kiszaggatni az új málnahajtásokat (amik majd jövőre hoznak termést). Viszont valahogy csak szelektálni kellene a nem odavalókat, mert nagyon sűrű....
Nekem most kb 110 centisek a nagyobb lugasparadicsomok, 2 szálat hagytam meg felfutni a hónaljhajtásokat pedig mindig szedem kifelé. Gratulálok a palántákhoz, én idén vett palántákat használtam ápr. végén kerültek kiültetésre.
Nekem is szépek. Talán az idő is kedvezett, meg a gilisztakomposzt amit tettem alájuk. :) Azt hiszem Il-től olvastam valahol, hogy a lugasparadicsomnak nem szabad engedni, hogy 5-6 fürtnél többet neveljen egyszerre.