Elnézést kérek, de csak most tudtam gép elé ülni. Nagyon meglepett, hogy ekkora port kavart ez a kis cetli :) Csupán bizonyítékként akartam felhozni, hogy az említett személy nő, de mindenki elkezdte elemezni az egészet :) Sok érdekes elképzelést írtatok, de akkor leírom, hogy én hogyan olvasom ki. Szerencsére az évek alatt már teljesen ráált a szemem az anyakönyvekre, így csak a legfontosabb infókat olvasom ki belőle.
Jó megfejtés volt, hogy a bejegyzés 1778. június 16-án íródott. Azt tudni kell, hogy ebben az időben Zámor Sóskút filiája volt, tehát a sóskúti pap intézte a zámori ügyeket. Ezért van az, hogy bár a házasulandó felek zámoriak, de a bejegyzés a sóskúti ak.-ben van.
Az második cellában a vőlegény neve van. Alatta az állapota, hogy özvegy, utána pedig az életkora, aminek megállapítása először elgondolkoztatott, de egy korábbi bejegyzésnél látott megegyező karakter segített a kiolvasásában: '30'. Az ezt követi 'Pl:'-ről bevallom, hogy fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel, mert nem kulcsfontosságú információ. A harmadik cella a vőlegény származási va lakhelyét tünteti fel.
Na a negyedik cella érdekes. A megállapított női név feletti zavaró kis szót én kapásból 'cum', azaz értelmileg "(házasságra lép) vele". Igaz, nem emlékszem ilyen példára máshol. Egyébként ugye a lány még hajadon és 18 éves. Ötödik cella: lakhelye Zámor.
A hatodik a tanúkat tartalmazza. Az első Andr(eas) Lisicſka a másik Joann(es) Frank.
A hetedikben pedig a helyet jelöli, hogy hol készült, ami teljesen biztos, hogy Soskutiensis. Amúgy az írás nem halványul, csak a papír ott végződik és hajlik befelé. Azért olyan furcsa.
A teleplüésen munkálkodó papok teljes névsora megtalálható az egyházmegyei honlapon: Bulovszky János
Én az „Ann:” rövidiításnek magamban az Anni 'évek' feloldást adtam, tehát itt most egy 18 éves ment volna hozzá egy 70 éveshez.
> az utolsó jel esetleg lehetne (-9, -us)
Az én böngészőmben a „lehetne” szó és a kezdő zárójel közt csak egy üres téglalap jelenik meg. Gondolom ez valami olyan unicode-os karakter lenne, amelyiknek a szegmense nálam nincs telepítve...
Ezt nem tartom valószínűnek. Az „Ann:” a férj nevénél is alul volt, nem látok motivációt arra, hogy miért tévesztené el a helyét. Ugyanakkor négy biztos nagy „A” is van a mutatványban: ezek mind egyformák, miért az ötödiket írná másképp.
A nagybetűk mérete valóban általában azonos, de ahogy a kis k kiugrik a kisbetűk közül, úgy a nagy K is kiugorhat a nagybetűk vonalából. Ha a tanúk rovatában a „Frank” csn.-et nézzük, akkor annak kezdőbetűje is nagyobb, mint a rovat többi kezdőbetűje.
Ui. Amúgy a „Cran” olvasathoz nem ragaszkodom, csak jeleztem, hogy az én szemem mit vél látni.
4. cella: mi áll a "Kráßni" felett? Mi van a 18-as szám mögött??
7. cella: mi a Sóskút végződése?
Az utolsó kérdéshez: az utolsó jel esetleg lehetne (-9, -us) is. Bár elvétve még előfordult, de a 18. században már kimondottan ritka.
Megjegyzés:
Hogy jön ki a dolog a menyasszony évszámával?
Az oké, hogy a vőlegény 1770-ben megözvegyült, 1778-ban újra nősült, de azt kötve hiszem, hogy a hajadon felesége 1718-ban született volna? Vagy vénleányt vett el?
A magyar etimológiai irodalom szerint a -fi tagos apanevek ritkák, ennél csak az -i < -é birtokjeles csn.-ek a ritkábbak. A ritka alakulatoknál az esetlegességeket nem fedi el a „nagy számok törvénye”, így én nem is tartom különösképpen elemezhetőnek és elemzendőnek, hogy miért van Mihályfi és miért nincs Miklósfi. (A magyarban a produktív apanévi típus a képzőtlen személynévi.)
Az -i végű apanevek elterjedtségének a vizsgálatát eléggé megzavarja az, hogy azonos alakú lakosnevek is vannak (lehetnek). Nincs Szentgábor községünk, így Gábori csn. ebből a forrásból nem keletkezhetett.
Nem lehet, hogy a Kráßni felett lévő írás: Ann, és esetleg akár az á ékezetének vélt vonal egy 1-es? -- a maradék évszám hiányozna.
Ugyan más formájú lenne az A, mint lejjebb, de a Cran-ban az zavar, hogy a C után egy magas betű következne (pl. l).* Tehát én inkább Clam-nak olvasnám, vagy a "Cl"-t egy A-nak.
* Ez szerintem nem lehet az alatta lévő K része. A nagybetűi mind egyforma magasok, és ha a K része lenne, akkor ráadásul a nagy K-nál is a szár kosszabb lenne, mint a felső karja.
Pedig igen. Nagyon sokáig az 1-est ponttal írták. Még a 19. században is találni rá példát (bár a 19. sz.-ban inkább parasztbútorok festésén, a művelt, városi körökben eddigre már kihalt). A barokktól kezdve írták ponttal az 1-est, művelt rétekeg legkésőbb a 18. századig, természetesen a római számjelölés 1-esének, az i-nek* az interferenciája a pontos egyesnek az eredete.
--
* A római számokat jellemzően kisbetűs alakjukkal írták a középkortól a kora újkoron át egészen sokáig, a nagybetetűs "epigráfiai" stílust idéző változat modernnek mondható.
Még pontosabban nem -ÿ, hanem -ij, tehát Junij. Olvasata junii, azaz a lat. Junius birtokos esete. (Június 18-a). [Az más kérdés, hogy -ÿ és -ij vonalvezetésre szinte mindig megegyeznek, megkülönböztethetetlenek, de itt a grammatikai funkciónál fogva egyértelmű az -ij olvasat].
A szóvégi i gyakori allográfja a -j, különösen amikor másik i-t követ. Ezt az grafotaktikai tulajdonságot soká az után is megtartotta, hogy szó elején/belsejében már elkülönült az i/j funkciója.
A Kráſʒni-val lehet, hogy igazad lesz... de nem vagyok teljesen biztos benne/teljesen meggyőzve.
A hosszú ſ nyúlványa figyelemre méltó észrevétel, a ß ligatúra megmagyarázná a nem szlávos alakban jelentkező szláv csn.-et. Két fenntartásom azonban lenne ezzel kapcsolatban:
- A feltételezett ʒ kontúrja igen leegyszerűsített, a középső protuberancia nem látható.
- Az általad feltételezett „i8” olvasat nem valószínű, mert előtte az „Ann:” ’tkp. kor’ rövidítés mutatja, hogy ez „18”. Azt pedig nem várom, hogy az „1” számjegyet ponttal írja a bejegyző. A pont tehát inkább a feltételezett ʒ-hez látszik kötődni…
> Mintha lenne ott még egy szó. Vagy csak cifrázta a jobb felső szárat
A cifrázást nem találom valószínűnek, hiszen annyira kiüt a duktusból, és igazából vonalvezetési kapcsolat sem látszik. Igazából, mintha a nagy K felnyúló szára tényleg egy mási szóra érne rá. Nagy K-t is jó lenne látni, de mivel a zavaró másik vonal (szó) eltávolítás után kb. olyan mind a „Soskuti…” k-ja (csak kifejezett hurkokkal), így a k-ban nem kételkedem. Olvashatnám még H-nak, de úgy viszont malformált nevet kapunk.
A zavaró vonalban én a „Cran” betűsorozatot vélem kiolvasni. Emiatt az vetődött fel bennem, hogy az író latinosan kezdte el írni a Kráßni vezetéknevet, a hibát észrevéve félbehagyta, majd a helyes formában újraírta. Ez ellen az szól, hogy ez a feltételezett próbálkozás nincs egy sorban az „Apolon:” keresztnévvel, inkább tűnik úgy, mintha utólag került volna oda.
Tök más téma, de egy kósza gondolat átfutott a fejemen.
Miért van az, hogy bizonyos -fi végű apanevek elterjedtek, másoknak viszont nyoma sincs, legfeljebb -i végű alakban, vagy úgy sem? A tövéül szolgáló keresztnév akkori gyakorisága magyarázza? Vagy valami belső, nyelvi logika? Vagy más? Véletlenszerű kihalása a viselőinek? És miért van az, hogy az egyik -fi végű alakban terjedt el, a másik pedig -i végű változatban?
Ha csak az RMCsSz-t nézem, Péterfivel dunát lehetne rekeszteni, ugyanakkor a Péteri jóval ritkább. Viszont Jánosfi alig van, szemben a Jánosi elterjedtségével.
Gáborfi - elvétve akad. Gábori - nulla.
Mihályfi - rengeteg. Mihályi - jóval kevesebb.
Miklósfi - szinte nincs. Miklósi - tömegével.
Barabásfi - majdnem semmi. Barabási - annyian, mint az oroszok.
Benedekfi - szép számmal. Benedeki - páran.
stb, stb, stb
Szóval, miért Benedekfi, Mihályfi, Péterfi, de ugyanakkor Miklósi, Barabási, Jánosi? És nem csak az RMCsSz, de a mai telefonkönyv is ezt az arányt hozza (kivéve a Gáborit, mert abból jóval többet talált).
Amúgy jól kinagyítottam és átnéztem... nagyon amatőr és nagyon autodidakta paleográfus vagyok, de úgy látom, még senki nem említette, hogy az bizony Krászni. Az s alul egy hurkos z-ben folytatódik, és az a hurok rátolódott az alsó sor 18-asára (pontosabban: i8).
A K viszont elbizonytalanít. Jó lenne más szókezdő K betűket is látni. Mintha lenne ott még egy szó. Vagy csak cifrázta a jobb felső szárat, amikor odaért. Kicsit elszaladt a keze a lendülettől...?
A „Soskutienſ[is]” plauzibilis, bár az e-t nehéz belelátni. (Én egy szlovák „Soskutinsky” melléknevet látnék bele, ha nem tudnám, hogy megcsal a szemem.)
> Thom(as) Lisi?stein-nek véltem kiolvasni
A fenti névben hosszú ſ után ugyanolyan betű áll, mint az alatta lévő vezetéknév utolsó betűje: ezt „Frank”-nak olvastuk. A „Soskuti…” pedig példát mutat arra, hogy a k és a t nem íródik hasonlóan. A „Lisi?ſk…” pedig már távol került a némettől, vö. http://www.verwandt.de/karten/index/l_29.html
A keresztnév „Andr:[eas]” olvasatát is meggyőzőnek tartom. Ha megnézed, milyean a d a vőlegény neve alatti „vid:[uus]” rövidítésben, Akkor meggyőző, hogy ugyanilyen betű szerepel, amelynek felívelő szára díszesen előrenyúlik. A szár vége alatti nagy A betű pedig megfelel a mennyasszonyi rovatban lévő „Apolon:[ia]” első betűjének.
> De vajon mi van a Krásni fölé írva?
Ez jó kérdés: magam nem is tudtam volna a név kezdetét Kr-nek azonosítani, ha a kérdező nem olvasta volna ki. Ha erre jár Andreas de Szered, akkor ő talán többet és jobbat látott, mint a feltöltött mutatvány.
De én is kérdezek: mi van a dátum rovatba írva? Tudom, hogy június 16-ra utal, de nem tudom biztosan kiolvasni. Latinul „16o Junii” volna, de a vége mintha más lenne. talán itt lehetne az író nációjára közelíteni.
> Azonban hogy Zámoron németek is jelen voltak, mutatja a vőlegény, Langerman neve.
Ha jól sejtem az a beírás, amelyet vizsgálunk 1778. 06. 16-án keletkezett. Sejteni vélem, hogy ha Zámor neve mellett 450 lakos mellett a száz évvel későbbi helységnévtárban is ott áll a „pusztai” jelző, és egyházközségileg Sóskút részeként említi, akkor ez 1778-ban még inkább így lehetett. Vagyis bár zámoriak közt köttetett a házasság, a kéz sóskúti volt.
Nem ismerem túlzottan a római katolikus delegálási szokásokat. A település weblapja szerint a falut 1777-ben székesfehérvári püspökségnek-káptalannak ajándékozza az uralkodó. Kérdés tehát a fehérvári püspökség német papot küld-e ide.
Mert ebből a szempontból vélhetően a pap nacionáléja és műveltsége számít. Amúgy a Pilisben érdekes asszimilációs jelenségek játszottak le. Az eredetileg vegyes szlovák-német falvakból hamar eltűnt a német szó, viszont a szlovák ajkúaknál a német vezetéknév nem ritka. Ez azért van, mert itt voltak vegyes házasságok, mikor is a férj német volt, a feleség szlovák. A gyerekekkel a feleség foglalkozott: az anyanyelvüket a szlovák anyjuktól, a családnevüket a német apjuktól örökölték. És mivel a gyermekszám az ilyen vegyes házasságokban is sokkal nagyobb volt, mint az egynemű német házasságokban, a német elem felhígult, majd eltűnt. Ezért itt a német vezetéknévből egyébként sem feltétlenül következne német nyelvhasználat.
> ha a szlovákokra az evangélikus felekezet tipikus is
Csak lokálisan az alföldön. A szlovákok 70%-a egyébként római katolikus és csak 7%-uk evangelikus.
Nekem természetesen hiányoznak ezek a háttérinformációim. (Különös köszönet a felekezeti hovatartozás szempontjából; ha a szlovákokra az evangélikus felekezet tipikus is, óvatosnak kell lenni az általánosítással). Azonban hogy Zámoron németek is jelen voltak, mutatja a vőlegény, Langerman neve.
A német kéz elképzelhető, azonban a pilisi szlovákok katolikusok: tehát német luteránus* pap nem feltételezhető. Az 1873. évi helységnévtár szerint Sóskúton csak szlovákokat említ, Zámoron pedig szlovákokat és magyarokat. Az 1913-as helységnévtár Sóskúton már csak magyarokat talál, de a község honlapja szerint 1930-ra másfélszer annyi német van mint magyar: azzal a megjegyzéssel, hogy a szlovákokat németnek számolták. Hogy ebből kijön-e az, hogy amikor a szóban forgó anyakönyvi bejegyzés keletkezett (amit nem tudunk, mikorra datálható), akkor már lehetette- német kéz a plebánián, nem tudom.
* A szlovák luteránus pap cseh helyesírással írt volna a králicei biblia mintájára — és Kráſna nőnemű formát. Ebben éppen érintettség miatt meg vagyok győződve.
Ez tényleg nem az én területem, ezért inkább csak ötletszerűen: a luteránus (német?) pap német helyesírása interferálhatott, aholis <s> pro /z/, akárcsak a Krasni-ban, ahol ugyancsak németes (bár ez eredeti szlovák is lehetne) <s> pro /s/.
A te végső olvasatodra én is gondoltam, azonban két, a rövid s betű kapcsán bennem felmerült problémát nem akartam megoldani:
- Az s és ſ egy néven belüli keveredne. Ennek a valószínűségét nem tudom felmérni.
- A jelenkorban a kiolvasott névhez (Sóskúton is!) a Lizicska tűnik illeszthetőnek (< szlk. lyžička ’kiskanál’ z-ző nyelvjárásban ≠ szb-hv. lisička ’rókácska’ ≠ szlk. Lysická ’liszicai (nő) [vö. szlk. Lysica, m. Liszica > Trencsénladány]’). Megint csak nem tudom belátni ekkora szemelvényből (s kevés gyakorlattal), hogy a rövid s betű jelölhet-e /z/ hangot.
Én az "L" olvasatodban bizonytalankodom, a ?-lel jelölt betű viszont egyértelműen rövid (nem hosszú) s. v.ö. A Sóskútban. Tehát esetleg Andr:[eas] Lisicſka. (Én az L-edet először Sz-nek olvastam volna, de az úgy nem játszik).
Mivel nem tudom, hogy Lengyelország közepén mennyire lehet cseh protestáns etimológiájú csn.-ekre számítani, a Hauska esetén mindkét adtam megoldást egyaránt érvényesnek célszerű elfogadni. Ezért is írtam le mind a kettőt.
Neked nem kell egyetértened, mert mi csodálkoztunk, nem te. Én mindenesetre itt, beleértve Sóskút környékét is, női Veseli-ket nem nagyon ismerek. Veselákat inkább. Sőt arra felé az Altovák, a Fuhlovák is gyakoriak. Tehátnekem nemhogy a szláv nevekhez tapadna német asszociáció, hanem fordítva.
A Zámor hn.-et magamtól nem tudtam kiolvasni, mert a "zám:" rövidítésnél a zámuž 'férjhez' asszociációról nem tudtam szabadulni. A Frank csn. nekem is kijött, a keresztneve azonban nem. Ezt nem említettem, mert a lokalizálás szempontjából nem találtam specifikusnak.
A "Soskut..." végére lennék még kíváncs, ki hogyan olvassa.
"Ez persze így van, de a primér érzet, ha csak egy mindenestül szláv nevet kapunk ellentmondó nemi asszignációval, mégiscsak a meglepetésé kell legyen."
Ezzel nem tudok egyet érteni. Ehhez túl sok női Novotny-t, Wessely-t, stb. ismerek, sőt, Stary-t. -- Nyilván, igaz hogy a cseh eredetű nevek Bécsben sokkal gyakoribbak, mint MO-n.
A vélhetően magyar anyakönyv és a parciáliasan magyaros írásmód (-i) külön erősíti a Magyarországon (a magyar névhagyomány szerint) rögzült családnév érzetét, tehát a meglepetés korlátokban marad.
De hogy valami konstruktívat is mondjak, a vőlegény és a menyasszony zámoriak voltak, ami a Sóskút melletti Pusztazámor lehet, az egyik tanú pedig talán Joannes Frank.
