Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
“És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.”
A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket, vagy a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vígasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, bárki képes derűs arccal megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.
Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst - bár nélküle semmi nem történhetne meg - csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), - akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...
"Rosszul él, aki mindig csak élni kezd" - mondja Epikurosz. "Miért" - kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!
Somlyó György: Mellékdal egy szerelmes vershez
A vers nem vallomás csak alkotás mindenkinek szól és senkinek sem teneked is és teneked sem üzenet sem és rejtelem sem nem csábítás nem ámítás nem rábeszélés nem kibeszélés nem akar semmit csak ezt a semmit nem kell komolyan venned s nem lehet félretenned nem szabad zokon venned s nem kéri rokonszenved nem lehet szaván fognod s nem lehet megtagadnod nem is kell rá felelned csak nem lehet feledned virág mit bárki leszakít de amiből kinyílt a vágy a mag azért te vagy
„Szeresd az embereket, és bocsáss meg nekik, amikor csak teheted -- mert megbocsátani nagy dolog, ha nem a legnagyobb. A megbocsátás háromszorosan is jó: egyszer annak, akinek megbocsátottál, aztán magadnak -- hiszen az emberség legnagyobb példáját adtad ezzel --, végezetül nemes emberi cselekedeted, amellyel két embert egymáshoz szelídítettél, átformálja kettőtök kapcsolatát, majd az egész életed.” (Seneca)
Senki nem ismeri az utat, amely előtted áll. Még soha senki nem járt ezen az úton, és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad.
Olyan egyedülálló, mint amilyen egyedülálló te vagy. Igen, egyedülálló vagy, és különleges, egyedülálló módon kell hozzájárulnod az élethez:
Ez a te igazi rendeltetésed.
Menj hát az utadon, menj azon az egyedülálló módon, amely csak a tiéd, de ne próbálj mielőbb célba érni. Mert nincsen cél. Maga az út a cél, a cél csak az út vége és egy új út kezdete.
Élvezd hát utadat, a te egyedülálló, csodálatos életutad. Engedd, hogy az élet mindennap megajándékozzon, és ha készen állsz, engedd, hogy "belső mestered" vezessen. Életed egyedülálló melódiáját eképpen fogod egyre tisztábban hallani magadban. És énekelj! Mert minden a te örömödre teremtetett. Az egész teremtés éretted van!
A boldogsághoz elengedhetetlen, hogy az ember hű legyen önmagához. A hűtlenség nem az, hogy hiszünk vagy nem hiszünk valamiben, hanem hogy azt hazudjuk magunknak, hiszünk abban, amiben nem hiszünk. (Thomas Paine)
Kék és narancssárga
“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)
"Valakinek meg kellene mondania nekünk,rögtön az életünk kezdetén,hogy haldoklunk. Akkor a végső határig kiélnénk életünket, minden egyes nap minden pillanatát . Tedd ezt!Bármit akarsz tenni, CSINÁLD MOST!Csak meghatározott számú holnapod van." (Michael Landon)
Hogyha hó fúj fenn a hegyen, S jégkristály nő kék ereszen, Hogyha szépen csillog a tó, És csillag formát ölthet a hó, Akkor kiált minden gyermek: Száll az angyal, hozzád siet!
Hogyha díszt ölt a kisváros, És selymet húz, mi ősszel sáros, Hogyha mosolyt csal arcodra Egy kis kéz gyúrta hógolyócska, Akkor int majd minden ember: Ott a tündér! Ne engedd el!
Hogyha szobád édes homály, S ünnepi fény násztánca vár, Hogyha finom illat jár át, Fenyő, kalács, család vár rád, Akkor nevetsz reám lágyan: Érzem, itt vagy! Újra nálam.
És ha akkor két szép szemed Lel bennem egy szép emléket, Szívedbe egy érzés toppan, Elringatlak karjaimban. Halkan súgom, csakis Neked: Kis angyalod megérkezett.
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel. Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk, nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat. Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket, a csodálatos embereket. Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után... Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet. Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból... Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást. Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban. Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok Jó utazást!"
Csak elsuhant a távolban és csak messziről nézett feléd. Csak pár percre láttad álmodban és csak gondolatban jött eléd. Látod – mégis megérintett és mégis áttörte a falat. Mégis megsebezhetett és mégis bánat maradt. -Torjay Attila -
„Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben."
Nézzük meg, édes, hogy a rózsa, amely ma reggel kinyitotta bíbor kelyhét a nap felé, vajon a bíbor ruha ráncát s színedhez hasonló zománcát ma estig megtartotta-é. Ó, jaj! Elég pár röpke óra, s lásd, édes, már hullatja sorra gyönyörűséges szirmait! Ó, jaj! A természet kegyetlen, hogy nem tart tovább egy kehely sem, mint pirkadattól estelig! Azért tehát higgy nekem, édes, amíg virágos dísszel ékes korod legzöldebb ága hajt, szakítsd, szakítsd hát ifjúságod: mert a vénség, mint e virágot, szépséged úgy szakítja majd.
"A szeretet az emberi léleknek olyan, mint testnek az oxigén. Nem csak egy dolog a fontosak közül. Mégcsak nem is a legfontosabb. Hanem a Minden. Mert ahol szeretet van, minden van. Ahol pedig nincs, ott semmi jele sincs az életnek."
Jó éjt kívánok és szép hetet! Sajnos, nem tudtam előbb jönni!
Johannes Hadlaub Gyermeki szerelem
Karját markoltam én, nem bírt velem, kezemet hirtelen megmarta hát: Azt hitte, fáj, ha megharap? de nem, kéj volt nekem, az angyalát! Oly enyhe, kellemes volt, élvezet, nem fájdalom. S ha mégis fáj, csak az talán, hogy íme már nyoma veszett.
"A természettel átélt egység élményére nincs szavunk. Benne vannak valamiben, ami bennük is van. Bennük van a Hold, a Nap, a csillagok és az ember számára érzékelhetetlen, titkos áramlatok. Ez a szeretet"./Müller Péter/
