Keresés

Részletes keresés

Dr.W.Gy. Creative Commons License 2021.04.20 -1 0 722990

Fatboy Slim: 1-0, G: Boli

Válts nicknevet.!:   6-0 (Isael, és mindent megbocsájtunk :P )

efotvenhet: 6-0

Dr.W.Gy: 0-0 (Isael kihagy mindent, Tökmag nem tud passzolni, de az ő szuper négerük sem fejel öngólt. Rebrov a 88.percben feleslegesen cserél).

Előzmény: efötvenhét (722987)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722989

Valszeg beleterveztek a milliárdokba egy milliárdot az ügyek elsimítására. Kap belőle hivatalosan részesedést majd az uefa/fifa, meg zsebbe a Cefre félék pár milliót. A csapatok elfogadják, hogy kizárják őket a BL-ből meg az EL-ből, sőt akár a válogatottakból is, de véletlenül a bajnokságban maradhatnak. Persze ha hétközire tervezik, akkor a BL/EL-lel biztos ütni fogják egymást, tehát itt vagy-vagy.

 

Én leszarom a BL-t már elég régóta, meg ezen csapatok többségét is, de az uefának pont hogy ezekután lazítania kéne, eltörölni az összes bérelt helyet, max a 1-2.helyezetteknek, természetesen fel lehetne tölteni a kisebb csapatokkal, van itt még bőven jobbfajta olasz meg német, és lehetne több lehetőséget adni a kicsiknek. Vagy hogy lesz? Lesz egy el clasico a bajnokságban, majd egy a szuperligában, egy hét múlva meg a BL-ben? 

Előzmény: Lorinc_d (722985)
efötvenhét Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722987

Fatboy Slim: 1-0, G: Boli

Válts nicknevet.!:   6-0 (Isael, és mindent megbocsájtunk :P )

efotvenhet: 6-0

Előzmény: Válts nicknevet.! (722984)
nuggerforever Creative Commons License 2021.04.20 -1 2 722986

Lassan elérjük ezt a szintet. Szól majd viktorról és kubatovról a dal. Biztonságiak között volt már lövöldözés :D

A wc-be is csak pisilni járnak csoportosan. 

Előzmény: pipppen. (722981)
Lorinc_d Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722985

Valami megegyezes nyilvan lesz mert a haboru nem erdeke senkinek, de most szerintem az UEFA van lepeskenyszerben.

Ha az UEFA valoban szankcionalja a klubokat es jatekosaikat akkor azzal sajat maguknak is artanak. Ez az idei EB igy is eleg izzadtsagszagu, legtobb klubnak es jatekosnak a hata kozepere sem hianyzik, versenynaptarat is boritja, Europaban erre-arra rendezve fel- es negyedhazakkal es javareszt vendegszurkerek nelkul mar eleve eroltetett egy EB, de ha meg a jatekosok kremjet is kititljak akkor rajtunk kivul senkit sem fog erdekelni. Nem csodalkoznek ha lenne meg jegyarusitasi kor (foleg ahol telthazzal tervezik rendezni a meccseket mint Budapest) ahol a jegyeket olcsobban adnak mint az elso korben, ha nem jon Krisztianoo es a hasonszoruek akkor a divatok mar kevesbe kivancsiak a francia vagy a portugal B-csapatra.

A Szuperliga meg koszoni szepen de ellesz, a beveteleinek jelentos resze amugy is Azsiabol jon majd amire az UEFA-nak keves a rahatasa, es nem kizart hogy masok is fognak csatlakozni hozzajuk. Rebesgetik a Roma-t de lehet a Bayern es a PSG is meggondolja meg magat, minek tomjek penzzel az UEFAmaffia lehutoit amikor sajat maguknak is megkereshetik azt a penzt.... Tulzottan nem erdekli oket ha nem jatszhatnak a BL-ben es az EB-n, ugyanugy meglesz a penz raadasul csak szimplan egymas kozott focizgatva es nem kell utazgatniuk Moszkvaba, Budapestre meg Kijevbe mindenfele "keleti suttyohoz".

De deal lesz persze elobb-utobb, de csak ugy hogy a topcsapatok nem jarhatnak vele rosszul.

Előzmény: Dr.W.Gy. (722969)
Válts nicknevet.! Creative Commons License 2021.04.20 -1 0 722984

Fatboy Slim: 1-0, G: Boli

Válts nicknevet.!:   6-0 (Isael, és mindent megbocsájtunk :P )

Előzmény: Fatboy Slim (722983)
Fatboy Slim Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722983

Mai tippem:

 

1-0, G: Boli

efötvenhét Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722982

tenkes

Előzmény: pipppen. (722981)
pipppen. Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722981
Előzmény: efötvenhét (722980)
efötvenhét Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722980

tudod linkelni?

Előzmény: solozo (722976)
Détáridöme Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722979

mocskos csaló!

Előzmény: Magam alatt (722978)
Magam alatt Creative Commons License 2021.04.20 -1 0 722978

Ledöbbenve olvasom,hogy solymosi vezeti a mai derbyt.😳

Küzdeni mindig! Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722977

Akkor a tizenkettek tényleg valami elementárisan komoly konspirációt adnak itt elő az UEFA megtörésére, ha még a JPMorgant is be tudták vonni ebbe az elterelő hadműveletbe (akik legjobb tudomásom szerint máig nem kommentálták, ergo nem tagadták a hírt). Persze nem egy komoly társaság az igaz, így könnyedén blöffölhetnek a SzuperLiga finanszírozásáról, bagatell 4,8 Mrd USD-ről. Közben meg a CEO jót kuncog a CFO-val kettesben, hogy milyen ügyesen átverik és megzsarolják az UEFA-t... a miért is?

Előzmény: nicko (722975)
solozo Creative Commons License 2021.04.20 0 6 722976

Off. Hogy mik vannak...?

Most olvastam egy jó kis cikket a szerb hoolok polgárháborús dolgairól meg Arkan szerepéről.

Vannak benne érdekes részek...

Pl. van egy küldetéstudatos, ambiciózus politikus-elnök, aki abszolút többséggel megnyeri a választást, de ez nem elég neki, mert az ország legnépszerűbb klubjának B-közepében nem ő a legnépszerűbb. Ezért aztán megbízza hű emberét, hogy csináljon valamit. A hű ember beszélgetésre hívja a tábor vezetőit, és közli velük, nem kéne politizálni a kanyarban. A fiúk meg -- mit ad isten -- belátják, igaza van az embernek. Aztán az ember még megszünteti a kisebb ultracsoportokat, marad a placcon egy nagy. Az elnök úr elégedett, hű szolgája megkapja a merchandising-kereskedelemből járó pénzt, és ő szervezheti az idegenbeli túrákat.

Hát ilyenek mentek a sötét Balkánon... :-)

nicko Creative Commons License 2021.04.20 0 0 722975

A Ferrari a F1-ben pont ugyanezt a műbalhét szokta előadni x évenként mielőtt megkötik az új szerződéseket, hogy kilép a bajnokságból, ha......

Előzmény: Dr.W.Gy. (722969)
Küzdeni mindig! Creative Commons License 2021.04.19 0 0 722974

Hát ööö... a nyomásgyakorláson, zsaroláson jócskán túl vagyunk. Olvass bele Ceferin nyilatkozataiba. Ez nem egy kontrollált folyamat.

Előzmény: Nyugdijas_szektor (722973)
Nyugdijas_szektor Creative Commons License 2021.04.19 0 0 722973

Nagyjából minden évben eljátszák ugyanezt, amikor napirenden van a BL átszervezése. Az eredmény is a szokásos lesz, még több csapat indulhat a főtáblán alanyi jogon, még több lóvét kapnak a csoportból továbbjutók, még nehezebb lesz egy kis ország csóró bajnokának odakerülni a húsosfazékhoz.

Előzmény: Détáridöme (722949)
itepgolab Creative Commons License 2021.04.19 0 2 722972

A Besenyoooopistabaaacsi azt mondta, hogy tenyallas van. Az UEFA belengette a jelenlegi BL-bol a szakadar csapatok 

azonnali kizarasat. Mi kovetkezik ebbol? Csoportunkbol nem a Juve es a Barcelona, hanem mi es a Dinamo jutott tovabb.

Igy most a PSG a Kijevvel jatssza az elodontot, es a gyoztes jon ellenunk a dontoben...

Hát ne éljen Eduárd? Creative Commons License 2021.04.19 0 3 722971

Most kellene kib*szni őket a saját bajnokságukból, így jövőre se bajnokság, se bl, aztán finanszírozhatják a nulla bevételből messzit, ronaldót meg a többi trógert.

 

Szvsz úgyis megegyeznek valahogy, maximum besz*patják még jobban a többieket megint.

Előzmény: Dr.W.Gy. (722969)
doncike Creative Commons License 2021.04.19 0 2 722970

"Nyomtak egy all-in-t, de jórészt blöff."

 

Nem vagyok otthon a pókerben, de ha all-in-t nyomtak, akkor akár blöff, akár nem, innen már nincs visszaút.

Én nem látom, hogy innen ki hová tudna emelt fővel kihátrálni, milyen kompromisszum lehet ebben.

Előzmény: Dr.W.Gy. (722964)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2021.04.19 -1 1 722969

De valojaban tok mindegy :-)

En igazabol kisse hatradolve rohogok ezen a kuplejaron. Valaki beszopja. Vagy az uefa/fifa maffia, az jo lesz. Vagy ez a sok muanyag futballcsufolasa csapatok, az meg jobb. Remek buli lesz ez.

Az volna a legjobb, ha kizarnak oket a picsaba, a szurkolok beragnanak, a szponzor kilep es mehetnek az 5.ligaba a PL helyett. Oriasi lenne a Bratford kulso vs. M.City.

Előzmény: pipppen. (722968)
pipppen. Creative Commons License 2021.04.19 0 1 722968

nem mindegy az uraknak, hogy melyiket nem nézik :D

Három csillag Creative Commons License 2021.04.19 0 0 722967

Ez nem rasszizmus, hogy komoly kampányt indítsanak ellene. :D :D

Előzmény: Hát ne éljen Eduárd? (722963)
Détáridöme Creative Commons License 2021.04.19 0 0 722966

akkor az EB is buktavári lenne.

Előzmény: Hát ne éljen Eduárd? (722963)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2021.04.19 0 1 722965

Elképzelem, ahogy holnap kizárják őket mindenhonnan, a PSG a BL győztes mert ő nem áruló, az EB-re meg nem mehet a fél angol meg olasz válogatott. Április 1-én is túlzó volna.

Előzmény: Hát ne éljen Eduárd? (722963)
Dr.W.Gy. Creative Commons License 2021.04.19 -2 1 722964

Én se tartom valószínűnek. Nyomtak egy all-in-t, de jórészt blöff. Majd jól megalkudnak, hogy több lé menjen az ő zsebükbe, kevesebb a platinifélék zsebébe, aztán marad minden a régiben (mármint az új BL felállásban, ahol a kicsiknek még kevesebb lapot osztanak). 

Ahogy itthon is az nb2 az "őszinte retró", van esély, hogy majd a konf.liga is az lesz. Szívesebben mennék ki Bécsbe egy Rapid meccsre, mint bármelyik BL csoportkörös csapatunk ellen. 

Előzmény: Fatboy Slim (722962)
Hát ne éljen Eduárd? Creative Commons License 2021.04.19 0 1 722963

Most kellene az uefafifának keményen, határozottan beleállni.

 

Az összes szuperligás klub mostani és a már leigazolt játékosát kizárni az eb-ről és a vb-selejtezőkről.

 

Pluszban kiszórni őket a most futó nk-i kupákból is.

 

De úgysem lesz semmi, majd megszervezi az uefa a szuperligát bl néven, a kiscsapatok meg mehetnek a 3.-4.számú kupába.

Fatboy Slim Creative Commons License 2021.04.19 0 0 722962

Szinte kizartnak tartom. Az olasz csak-csak. A spanyol .... hat nem tudom. Az angol, ahol koztudottan a PL-en kivul semmi mas nem letezik szamukra, ugy elkpezelhetelennek tartom.

Előzmény: Dr.W.Gy. (722950)
Magam alatt Creative Commons License 2021.04.19 0 5 722961

Hasonlóan gondolom.

Amúgy,ha jót akarna az uefa,akkor visszaállítaná a BEK,KEK,UEFA-kupasorozatot úgy,ahogy régen volt.

Előzmény: Détáridöme (722957)
Válts nicknevet.! Creative Commons License 2021.04.19 0 5 722960

Van valami kis örömöd az életben? Gyerek? Kutya? Kártyázás? Modellvasút?

Szerintem koncentrálj arra, hátha nem okoz annyi keserűséget.

Előzmény: nuggerforever (722958)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!