... így hát, hogy kellemesen nyugodt, és langyosan álló legyen életed, inkább elmenekülsz magadtól is? Ugyan nem ismerlek, de azért tovább kérdezlek: hogy haladsz a megformálásoddal? Még vésővel dolgozol, vagy már csak a csiszolásra vársz? Azt az ajtót a hátad mögött, teljesen bezártad, jól elreteszelted, vagy inkább nyitva hagyod, hogy gyakran hátrapillantva mindinkább megnyugodhass, mégis jó helyen vagy?
De jó hogy itt vannak köztünk... Kellenek nagyon...Honnan tudhatnánk azt, hogy mire is képes a szerelem, ha ők nem mutatnák meg? Én titkon irigylem őket, bár engem megölne az ő sorsuk...azt hiszem...
Ők így, mi úgy... De a mi hullámaink sem kisebbek azt hiszem... A Te lankáid Neked pont olyan meredélynek tűnnek a domb tetejéről, mint nekik sziklás hegyorom...
Nem tudom én it tennék ha valaki egy ilyen verset írna rólam, nekem... Ti tudjátok???
Jó, hát elnagyoltam. A költő kategóriába tartoznak mindazok, akik kimondjak és azok is, akik meg is élik, akik magasba reppennek, majd mélybe hullanak, suttogják közben vagy elhallgatjak, szavaikkal világokat ajándékoznak, majd egyetlen mozdulattal egy egész világot vesznek el tőlünk.
Nem azért, mert kimondják, hanem azért, mert megélik.
Azt mondod költőt soha? Mi nem éljük meg ugyanezt mindennapjainkban? Azért mert ő kimondja? Azért mert megfogalmazza azt, amit mi suttogni sem merünk?
És meg fogalmazta ezt is...
Nők
Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más,
s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen cikázó tétovaságommal,
ha nem volnátok ti,
megértők, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hű sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel,
s hócipőben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagok az örömtől, hogy vagytok,
és én is vagyok mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé,
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.
Igazad van, ne csak klasszikusokkal kezdjünk.
Ez teljesen megengedett.
Sőt. A saját költemény is megengedett, olyannyira, hogy felszólítom az érintetteket, írjanak bátran. Persze bevallani nem kell, de elemezni lehet. Nincs is szebb annál a világon, mikor a saját versedet magyarázza meg neked valaki. :-)
A képről, pedig még csak annyit, hogy miért nem tudod összekapcsolni? Ne zavarjon, hogy a lány, még él, ez csak muló állapot ... :-)))))
Havária Barátom: a kép csodálatos! Beleborzongtam, mikor a vers után megpillantottam.
Nem jó a gondolatnak egyedül lenni.
Megnevez mindenféle állatot.
De egyik se lesz társa csak a tárgya.
Ki bocsát mély álmot a gondolatra?
Ki alkot egy csontjából életet?
De teherbe ejtve képzelt képedet
hajnalodva elhagyja a házat.
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Sikoltva, marva bukjék rám fejed
S én tépem durván bársony-testedet.
Nagyon is síma, illatos hajad,
Zilálva, tépve verje arcomat.
Fehér nyakad most nagyon is fehér,
Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.
Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
Megállt az élet, nincsen több sora,
Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.
Fehér ördög-lepel hullott miránk,
Fehér és csöndes lesz már a világ,
Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
Megöl a csend, ez a fehér lepel:
Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.
"Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom.
Eltékozoltam mindenem, amiről számot kellene adnom.
Ifjúságom, e zöld vadont, bujának* hittem és öröknek,
És most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek"
Drága Valaki Más!
Kérsz még egyet?
Adok szivesen :
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete `bellül` a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.
József Attila: Álomban enyém vagy
---------------------------------
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Skipping!
Babits verssel ébredtél...ugye ez nem amit én sejtek...
"-Kilroy: megint csak nahát. Egyik legkedvesebb versemet idézted. Az a jó, hogy ezt aztán tényleg felesleges elemezni. :-)"
Tényleg nem nagyon kell elemezni :-) Btw több költő közt véletlenül Adyt is szeretem. Csak szebb lett volna pontosan idézni... Ja, különben asszem én inkább a hangulatért írok ide, de hangulat nem csak úgy magától van, hangulata a verseknek van. És "A lírikus epilógja" rulez!
Valaki Más:
"Kilroy, MEK-en Ady összes rajta van"
Igen, asszem több költő is olvasható ottan, említették már nekem. Azért természetesen thx. Btw "Elbocsátó, szép üzenet" rulez!
Lappantyú:
""Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis.
Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis." (J.A.)"
Rulez!
