Keresés

Részletes keresés

iudex Creative Commons License 2001.04.11 0 0 451
Bocs, hogy én is beleótvarkodok, de szvsz kicsit pesszimistán nézed a dolgot. Lehet, hogy jó nagyot szakítanak a fiúk a zsozsóból ezért a koncertért, de meglepne, ha csak ez motiválná őket. Hiszen egy-két év óta erős áramlat lett a nosztalgia, amit tökéletesen meg is értek. Fiatalabbak számára talán furcsa, ha egy együttes már a nyolcadik búcsúkoncertéjénél tart, bevallom, ez nekem is vicces, de önmagában az, hogy a régi nagy bandák újra összeállnak, nekem tetszik. Ha most jönnének rá, hogy hajaj, nekünk most kell csinálni még 5 lemezt vadi új dalokkal, meglepne. De hogy eredetiben élvezhesse az ember a régi dalokat, ez örömmel tölt el. Annál is inkább, mert -nem szeretném a maiakat megsérteni- azt kell mondjam, kilomérerekkel verik a mostani átlagbandák átlag alatti zenéjét, úgy zenei tudásban, mint szövegben. Ahogyan egy alkalommal a Karthago egyik tagja -talán Szigeti volt, de lehet, hogy Takáts- megfogalmazta, amikor egy technoparódiát adtak elő: "Mi tudunk úgy csinálni, ahogy ti, de ti nem tudtok úgy, ahogy mi". És ez nem nagyképűség, teljesen igaza van. Nem véletlen, hogy erre a nosztalgiára ráépült a Sláger rádió. És jól tette! Igen sok tizenéves is megcsömörlött már a mai stílusoktól, rájöttek arra, mennyivel jobb zenét csináltak szüleik, pedig még az erősítő se volt profi, és nem géppel csinálták azt a zenei hangot, ami nincsen is a valóságban. Ez nem a pléh-bekk világa. :)
Előzmény: Lappantyú (450)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.11 0 0 450
jaja, bocs, nem gondoltam én semmi különösre. csak hogy nem készülök a koncertre, majd tévében nézem meg és hogy azért nem örülök én olyan nagyon ennek a koncertnek, de azért meg is értem őket valahol - hát erre vonatkozott, hogy csináltam már én is olyan melót, amit nem kedveltem, de fizettek érte.

már gondolom, hogy néhány fellépő zenész is hasonlóan áll a dologhoz.

így már rendben?

Lappa

Előzmény: Talia (449)
Talia Creative Commons License 2001.04.10 0 0 449
Lappa, ugye nem haragszol, de én se értem, mire gondoltál. Ha lennél szíves kifejteni...

Találtam valahol a hálón egy írást ami nekem nagyon tetszett, ideteszek egy részletet, miszerint:

Legyél magas, boldog és szőke!

A borító fekete-fehér fotó: a férfi szemlátomást szomorú rajta. Mindössze öt betű és négy szám színes: Zorán 1997. Nem mintha 20 éve, az első szólólemezén fültől fülig ért volna a Metró egykori énekesének szája, de a borító legalább napszítta sárga volt. "Nekem nem elég a zene/nekem nem elég a szó/nekem csak az elég, ha előadható" - énekelte akkor. "Vehetsz dalt, nem is kell, hogy értsed/ Vehetsz tudást, lesz rajta sok pecsét" - énekli most (Itt a vásár). "Legyél szőke, magas, gazdag/Ne értsd félre, ez csak jó tanács" - fűzi még hozzá, és a nyilvánvaló irónia ellenére keserű a mosoly a Lusta dal hallatán.

Pedig hát a Sztevanovity testvérek verhetetlenek voltak, ha azokról az árnyalatról árnyalatra építkező, gunyoros énekekről volt szó. Őket hallgatva olykor még azt is elhittük, tényleg nem a tükör a görbe. ...

Előzmény: Lappantyú (447)
iudex Creative Commons License 2001.04.10 0 0 448
No. Mi a baj? Az, hogy a Dunatévén is megy? Vagy a helikoffer? Esetleg a jegyár? Én se nem leszek ott, majd megnézem az m1-en. Szerintem az én plusz 4 dioptriámmal úgyis többet fogok látni a tévében, mint ha elmennék, és 120 méterről azt saccolgatnám, melyik fiú melyik. És csak hangról próbálnám fölismerni őket, ami kb. a koncert végére sikerülne is. :)
Előzmény: Lappantyú (447)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.10 0 0 447
akkor majd megtekintem a Duna tévén és a tévéegyen is, hogy helikopterrel hogy szól a citromízű és a sárika... :-(((

Lappa_is csinált már olyan melót, amit nem kedvelt, de fizettek neki érte

Előzmény: iudex (446)
iudex Creative Commons License 2001.04.10 0 0 446
Na, egy kis friss, ropogós hírecske:

Origo:

Az ülőhelyek már elfogytak a nyári Illés-Metró-Omega koncertre
2001. április 10., kedd, 16.45

A hatvanas évek magyar beatkorszakának három legfontosabb zenekara, az Illés, a Metró és az Omega a Népstadionban ad közös koncertet június 2-án. Mindhárom zenekar ötven perces programot ad elő, gigantikus díszletek között. A "szuperkoncert" iránti érdeklődésre jellemző, hogy az ülőhelyekre szóló jegyek már elkeltek, és elfogyott az állóhelyek fele is.

Az Illés együttes a közismert felállásban - Bródy János, Illés Lajos, Pásztory Zoltán, Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs - adja elő az együttes legjobb dalait, várhatóan 14 szerzeményt. A Metró együttesben Brunner Győző, Fogarasi János, Frenreisz Károly, Sztevanovity Dusán, Sztevanovity Zorán és Veszelinov András lép színpadra. A zenekar felállása fájóan nélkülözi Schöck Ottót, aki két évvel ezelőtt elhunyt.
A Metró az előzetes program szerint 13 legismertebb számát játssza el. Az Omega együttes színeiben Benkő László, Kóbor
János, Debreczeni Ferenc, Mihály Tamás és Molnár György zenél majd együtt, előadva a zenekar 14 legnépszerűbb dalát.
Az Illés-Metró-Omega koncert producere Rosta Mária, főrendezője Bozsogi János, koreográfus-rendezője Román
Sándor, díszlettervezője és produkciós menedzsere Rózsa István.
A színpad a Népstadion futballpályájának teljes hosszában épül fel. A díszlet 16 méter magas lesz, azaz magasabb a Népstadion toronyépületénél. Háromhajós színpadot építenek, a középső rész tükörből készül, amelyet megdöntve állítanak fel a különleges fényhatások elérése érdekében. A két szélső hajóban helyezik majd el a két, egyenként 44 négyzetméteres kivetítőt - ismertették a rendezők.
A közönség érdeklődésére jellemző, hogy az ülőhelyekre szóló jegyek már elkeltek, és elfogyott az állóhelyek fele is. A jegyek 1900, 3500, illetve 5000 forintba kerülnek.
A koncertet 18 kamerával, két közvetítő kocsival és helikopterről rögzíti a Magyar Televízió, és háromszor egyórás koncertfilmként mutatják majd be a magyar 1-en és a Duna TV-ben. A koncertfilm rendezője Antók Tamás lesz. (MTI)

Lappantyú Creative Commons License 2001.04.10 0 0 445
visszavonom a múltkor tett észrevételezést a honlapkészítő sráccal szemben [miszerint faragatlan vagy hasonló, mert nem válaszolt a neki írt levélre, hogy hibádzott valami a honlapon].

írtam most is, hogy a turné rövid u és visszaírt, hogy kijavította és köszöni. valószínű, hogy a múltkor csak nem volt ideje, esetleg elveszett az éterben valahol a levél... :-)

Lappa_gyorsan vonja le következtetéseit

Talia Creative Commons License 2001.04.10 0 0 444
Ja, és újabb üdvözlet Dotisnak a távolból. Egyszer majd csak olvassa és akkor örülni fog neki. Talán pont ínségesebb időkben :-)
Előzmény: Lappantyú (440)
Talia Creative Commons License 2001.04.10 0 0 443
Jól van na, tudom én azt, csak épp kötözködős kedvemben voltam... Örülök, hogy túl vagy a vizsgán és várom a leveled!
Előzmény: Lappantyú (442)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.10 0 0 442
nem, dehogyis megszokásból. az nem a "nem olvas" szekcióra vonatkozott, mármint a mosolygás, hanem az üdvözlés mellé kijáró mosolygást jelentette. ennek a szmájlinak ám sok az értelme, nem csak a röhögést jelképezi.

Lappa_túl a vizsgán, megnyugodva, felfrissülve mindjárt ír levelet Talianak

Előzmény: Talia (441)
Talia Creative Commons License 2001.04.09 0 0 441
Szegény tényleg nem olvas, de hogy ennek te miért örülsz... :-) Vagy csak megszokásból rakosgatod a sorvégekre a :-)-kat :-)
Mondom én :-)
Előzmény: Lappantyú (440)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.07 0 0 440
nem is szoktál háttérzenét hallgatni?

/me megőrül néha a csendben, szóval olyankor rádió.

És tényleg jó lenne, ha mások is hozzászólnának, de ha nem, hát ketten is jól vagyunk. :-)

Lappa_üdvözli Dotist ezen a napon, bár gyanítja, hogy nem olvas bennünket :-)

Előzmény: Talia (439)
Talia Creative Commons License 2001.04.07 0 0 439
Te Lappa, mi itt olyan jól elbeszélgetünk, de képzeld, milyen izgalmas lenne, ha néha mások is hozzászólnának :-) Talán ha beindulnak a koncertek...

Bocsánat a hibás tájékoztatásért, a Maxima nem 1. emelet hanem 1. szint, azaz alagsor. Hoztam egy belépőt biztos ami biztos, legföljebb visszaviszem, ha mégse megyek el.

Tali_aki ki nem állhatja a háttérzenét és ezért (is) gyűlöli a bevásárlóközpontokat

Előzmény: Lappantyú (438)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.06 0 0 438
nem is mondtam én olyast, hogy kizárja, csak kíváncsi voltam, hogy miként megy egy ilyen szponzorcsere.

aligváromakoncertet.hu

:-)

Lappa

Előzmény: Talia (437)
Talia Creative Commons License 2001.04.06 0 0 437
Nem hiszem, hogy az OTP támogatása kizárná a HP támogatásának lehetőségét, így valószínűleg a HP önként lépett le. Kár. Ha nekem lenne sok pénzem, biztosan támogatnám a jó zenét. Persze van aki erről másképp gondolkodik.
Előzmény: Lappantyú (436)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.03 0 0 436
Az ügyben csak én bambultam el, hogy a három kék szponzorból egy kékből zöld lett? Már hogy az OTP lépett a HP helyére.
Vajon ez úgy van, hogy a HP azt mondta, hogy mostmár inkább a Shygys-ot támogatja vagy jött az OTP és közölte, hogy bármi áron, de be akarja verekedni magát a szponzorok közé?
Fura dolga van egy muzsikusnak, ha önmagát menedzseli. Délután kettőkor tárgyalás, jól szabott öltönyösök, kávé, légkondis tárgyalóterem, kilátás a Dunára... És hát tenyer kinyit, hogy valami kis aprópénzt lökjenek bele.

Tudom, persze, hogy tudom, hogy ez nem így megy, csak időnként van egy kis ilyesmi íze a dolognak. Lehet ilyesmi íze is.

Lappa

Lappantyú Creative Commons License 2001.04.03 0 0 435
A vécében vehetők át a jegyek?! Hogy mik vannak!

:-)))

off. Taliadrága, én most tiszta zizi vagyok, mert jövőhéten vizsgázom és tanulok nagyon, miben is állapodtunk meg? on.

Lappa

Előzmény: Talia (434)
Talia Creative Commons License 2001.04.02 0 0 434
Tegnap láttam egy hirdetményt az utcán az ingyenes nagypénteki Zorán koncertről, a következők álltak rajta, hátha valakit érdekel:

...valami drogos segélykoncert...
április 13. 19 óra
Marczibányi Téri Művelődési Központ
belépés korlátozott számú ingyenes belépővel, melyek átvehetők a Maxima nevű üzletben (WC 1. emelet Jókai Mór sétány 57.)
Jegyek megrendelhetők a ... telefonszámon
További információ a ... telefonszámon

A Királyerdőbe meg senki sem jön rajtunk kívül? Vagy csak nem írtok?

Talia Creative Commons License 2001.04.02 0 0 433
Egy hibát kijavít, kettőt csinál helyette, hm? :-) vagyis inkább :-(
Előzmény: Lappantyú (432)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.02 0 0 432
most látom, hogy a honlap nyitó oldalán hosszú "ú" val írták a turné szót. ehh, ez a Péter nevű pasi, jobb lenne inkább mégse ő lenne a gondozó. :-(

Lappa

Lappantyú Creative Commons License 2001.04.01 0 0 431
oops, megértettem. lassúdad vagyok egy kicsit, bocs! :-)

Lappa

Előzmény: Lappantyú (430)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.01 0 0 430
Pár nappal ezelőtt mi? [nem értem, hogy mit akartál mondani]

Lappa

Előzmény: syrius (429)
syrius Creative Commons License 2001.04.01 0 0 429
Bocs most látom, Te meg pár nappal ezelőtt.
Előzmény: Lappantyú (428)
Lappantyú Creative Commons License 2001.04.01 0 0 428
Tegnap láttam egy plakátot az utcán, hogy Zorán koncert április 13-án a Marcibányi téren és hogy ingyen, mert jótékonysági vagy hogyan is, az az igazság, hogy miután ez húsvétkor van, én biztosan nem leszek Pesten, szóval nem olvastam el rendesen. Akit esetleg érdekel, az talán hívja fel a Marcibányi téri művközpontot [így mondják ezt még?], ott biztosan tudnak valami infot adni.

Üdv.

Lappa_aki azt számolgatja, hogy idén nagypéntek 13-a :-)

syrius Creative Commons License 2001.03.31 0 0 427
Nem vesztettél vele semmit. Metro és Zorán két olyan külön világ amire nehéz példát mondani. Nekem sok év kellett míg rájöttem, de asszem erről írtam évekkel (?) ezelőtt.
Előzmény: Lappantyú (426)
Lappantyú Creative Commons License 2001.03.26 0 0 426
Lehet, hogy inkább a Metróval foglalkoznak kevésbé. :-)

Amúgy nem voltam a Metró koncerten, csak láttam a tévében (vagy videóról vagy már nem emlékszem), ha jól emlékszem, kedvem lett volna elmenni (akkor még), csak akkor még ösztöndíjból éltem és nem ment.
[most menne, de most meg nincs kedvem - így van ez]

Oké, elfogadom, hogy ez nem a tavalyi turné folytatása - majd meglátjuk, hogy milyen típus lesz. Én mondjuk bizonyosan nem megyek vidékre sehová, csak Csepelre, ha lesz, aki eljön velem. Konzultáció ügyben e téren számíthatsz rám. :-)

Lappa

Előzmény: Talia (425)
Talia Creative Commons License 2001.03.24 0 0 425
Érdeklődtem néhány művháznál, van ahol már van jegy, sőt van ahol már le is foglalták a jegyek jó részét, érdemes lesz igyekezni. A Királyerdőre is rá kéne telefonálni hétfőn, ott mi a helyzet. Lappa, majd konzultálunk, jó? A majdnem-vidéki művházakkal pedig nincsen semmi bajom, nem is mondtam én hogy nincsenek olyan jó hely mint az Erkel, csupán csodálkozom. Azt már csak szabad :-)

>én egy koncerten nem feledem el, hogy más zene is van a világon
Látod, volt a napokban a rasszista Gerendás koncert, Rumci megnézte és jól érezte magát. Én pedig két Presser-buli között egyszerűen nem vagyok képes elmenni, pedig amúgy kedvelem a Petit. A Presser és Zorán-turné közti két hetet is kevesellem, de hát ezen nem tudok változtatni. Ami még kicsit aggaszt, hogy hogy fognak így koncertezni, mikor nyakukon az IMO, arra is kell készülni, nem? Akkor nem megy ez a "rendes" turné rovására? A fene abba a nyavalyás IMO-ba, inkább foglalkoznának a turnéval, hogy olyan jó legyen amilyet megszoktunk :-( Igaz, minden évben félek, hogy nem lesz olyan csodálatos mint az előző volt, és eddig még mindig csalódtam :-) Már úgy értem, jó értelemben :-)

Talia Creative Commons License 2001.03.24 0 0 424
A ZM-nek volt egy oldala www.zeneszmagazin.hu címen, de felújítás ürügyén már ezer éve nem működik. Amúgy sem voltak kint a teljes cikkek, csak amolyan kedvcsináló.

Te voltál a '92-es Metró-bulin??? Nekem csak a CD van meg, az is inkább megszokásból, hallgatni nem szoktam. Bár annyira nem szörnyű, viszont ritka pocsék a hangminőség, hogy hogy lehetett ilyen rosszat kihozni belőle?

> hisz ez a koncert volt tavaly az Erkel színházban
Teljesen kizárt, kedves Lappa, hogy ez a turné a tavaly tavaszi folytatása lenne, ugyanis rengeteg helyre mennek, ahol egy évvel ezelőtt már bemutatóztak az Ablak mellett lemezzel: Szolnok, Tatabánya, Debrecen, Miskolc, Pécs, Nagykanizsa, Kecskemét, Szeged - itt mind jártak a lemezbemutató műsorral, ennyi erővel egy nagyobbacska pesti bulit is be lehetett volna iktatni mostanra...
A tavaly ősz a tavaszi turné folytatása volt úgy-ahogy, de akkor más városokba mentek, sőt még a műsor is változott, nem is olyan keveset.

Ha visszanézel az elmúlt évekre, a lemezbemutató turnék között mindig voltak turnék, amikor nem egy új lemez, hanem egy új koncepció adta a vezérvonalat. '93-ban volt az unplugged. Akkoriban ez nagy újításnak számított. Aztán Majd egyszer lemezbemutató. Aztán a '97-es majdnem-heavy-metal turné. Elég meglepő fordulat az előző évek csendes-akusztikus hangulata után, nekem legalábbis. Utána megint egy lemezbemutató 1998-ban, majd egy évre rá kialakult a mostani felállás: dobok és zongora ki a sunyiba, sok-sok gitár és harmonika - főleg ez a harmonika a maga különleges zamatával -, rengeteg ütőhangszer, melegebb, bensőségesebb és érettebb megszólalás mint valaha, és végül megint egy lemezbemutató, Az ablak mellett. Ennyi a történetnek az a része, amit már én is ismerek.

Ezek szerint most megint ki kéne találniuk valamit, ami még nem volt. Kíváncsian várom :-)

Lappantyú Creative Commons License 2001.03.23 0 0 423
Zenész magazin nincs a Neten, ugye?

Akkor jelentkezzen még, aki topictalálkával akar jönni a csepeli Zorán koncertre, én elintézem a jegyvásárálást és miegymást, ha leszünk négyen-öten.

Lappa

Előzmény: Talia (422)
Talia Creative Commons License 2001.03.22 0 0 422
Rumci, most mér szólsz közbe, olyan jól elvoltam :-)

Lappa, persze hogy megyünk Csepelre, naná, majd itthon maradok... Mehetünk együtt, miért is ne. Az IMO-ról pedig nagyjából egyezik a véleményünk, Illést már nem, Omegát sose, a Metrót pedig Zorán közbenjárása még aránylag elviselhetővé teszi, ha már a három közül muszáj választani.

Más. Zoránnal van egy beszélgetés-kivonat a márciusi Zenész(magazin) Háttér rovatában.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!