Keresés

Részletes keresés

provó Creative Commons License 2005.10.11 0 0 13

Sokkal rokonszenvesebb lenne, ha minden derék kezdeményezést támogatnál. Az indián kérdés pedig számunkra is egyre fontosabb, ezért beszélni kell róla.

 

Ha nem tudsz jót mondani valakiről, aki előre próbálja vinni a tudományos kérdések megválaszolásának ügyét, akkor inkább csendben kell maradnod. Van persze ideje a támadásnak, a gúnyolódásnak és a kárörvendezésnek is, de ez talán nem az volt.

Előzmény: Galgadio (11)
eguzki Creative Commons License 2005.10.10 0 0 12

...már 40, sőt akár 50 ezer évvel ezelőtt lépett az amerikai kontinensre...

 

Ezek szerintem a Calico-hegységben előkerült leletek lehettek. Az 1950-es években nagy mennyiségben bukkantak kalcedonból és jáspisból készült tárgyakra, úgymint: szakócák, vésők, kalapácsok. Kezdetben hajnalköveknek vélték őket, ám Ruth D. Simpson régész számos szakértővel megvizsgáltatta a leleteket, többek között Louis Leakey is szemügyre vette őket. Leakey elfogultsága közismert volt, és ennek megfelelően 50 000 évesnek titulálta az előkerült tárgyakat. Leakey 1963-tól haláláig, 1972-ig munkálkodott többedmagával a Calico-hegységben. Nyilatkozata szerint a leletek közül több mint 600 egészen biztosan ember készítette eszköz. A San Bernardino múzeum Leakey véleményét követően még annál is régebbinek állapította meg a tárgyak korát, nevezetesen 200 000 évesnek! Bár ez szerintem erős túlzás, nem gondolod Galgadio?

 

Előzmény: Galgadio (9)
Galgadio Creative Commons License 2005.10.10 0 0 11

Konkrétabban?

Előzmény: Tiszteletes úr (10)
Tiszteletes úr Creative Commons License 2005.10.10 0 0 10
A te hozzászólásoddal és hozzáállásoddal sem lehet dicsekedni, édes fiam!
Előzmény: Törölt nick (4)
Galgadio Creative Commons License 2005.10.07 0 0 9

A cseh származású Ales Hrdlicka vaskalapossága közmondásos volt. Állítólag ki is rúgott olyanokat, akik nem azt tanították, ami neki tetszett...

 

Az időskálára visszatérve Kaliforniában 20-25 ezer éves maradványokat találtak, de vannak olyan - igaz egyenlőre elég halvány - jelek, amelyek arra utalnak, hogy az első Homo sapiens már 40, sőt akár 50 ezer évvel ezelőtt lépett az amerikai kontinensre.

Sajnos költözés után vagyok, szanaszét vannak a könyveim (még nincs könyvespolcunk), de ahogy időm engedi, megpróbálok néhány idevágó jó témát földobni.

Előzmény: eguzki (8)
eguzki Creative Commons License 2005.10.07 0 0 8

 

Louis Leakey visszaemlékezéseiből egy témába vágó idézet:

 

"1929-ben, illetve 1930-ban, mikor a cambridge-i Egyetemen diákokat oktattam, mélyebben vizsgáltam a kérdést, hogy milyen régen jelent meg az ember az amerikai földrészen. Bár nem állt rendelkezésre konkrét bizonyíték, amely indokolta volna ezt a távoli időt, én annyira el voltam telve a közvetett bizonyítékoktól, hogy azt kezdtem el mondogatni a diákjaimnak, hogy az ember legalább 15 000 éve itt van Amerikában. Soha nem fogom elfelejteni, mikor Ales Hrdlicka a "nagy ember" a Smithsonian intézetből Cambridge-ben járt és a professzorom (én csak tanársegéd voltam) azt mondta neki, dr. Leakey azt tanítja a diákoknak, hogy az ember már 15 000 évvel ezelőtt, vagy már még korábban megjelent az amerikai földrészen. Berontott a szobámba - nem vesztegette az időt azzal, hogy kezet rázzon -, és rögtön kérdőre vont.

-Lekaey, mi ez, amit hallok? Maga eretnekséget tanít?

-Nem uram! - feleltem.

-De igen. - erősködött. - Azt tanítja a diákjainak, hogy már 15 000 évvel ezelőtt is élt ember Amerikában. Milyen bizonyítéka van erre?

-Nincs határozott bizonyítékom- feleltem-, csupán közvetettek. De ha figyelembe vesszük, hogy Alaszkától a Horn-fokig milyen sokféle nyelv és civilizáció van, akkor nem lehetséges, hogy csupán néhány ezer éve van jelen ott az ember, mint ahogy azt ön jelenleg gondolja."

Don Quixote Creative Commons License 2005.08.04 0 0 7

Jöttek is a harcos népek,

huronok és irokézek,

Komancsok és dakoták,

kik a prérit lakozták.

 

Don Quixote Creative Commons License 2005.07.26 0 0 6

Kedves Regionalbahn!

 

Hát jó sok áltudományos zagyvaságot hordtál össze. De mi lenne ebből a vitaindító, amire érdemes reagálni?

 

La Mancha lovagja

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (5)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.26 0 0 5

Szevasz Teve!

 

Egy kicsit rosszul fogalmaztam a topikindítóban: nem egyszerű és bonyolult őstörténeteket kell szembeállítani, hanem dogmatikus és alternatív őstörténeteket, akár a magyar őstörténetben.

 

Alternatív, de nem délibábos történészek szerint az indiánok eredete, őstörténete jóval komplexebb annál, minthogy Kr. e. 12-13 ezer körül néhány mongoloid vadászhorda átkelt Ázsiából aztán lassan elszaporodtak.

 

Durva közelítéssel monogenetikus és poligenetikus származáselméleteket lehet megkülönböztetni.

A monogenetikus azt mondja, hogy átjött néhány kis létszámú szibéáriai vadászhorda, amelyek ugyanahhoz a kulturális és embertani csoporthoz tartoztak. Elszaporodtak, benépesítették Amerikát, a különböző környezeti hatásokra különböző népcsoportokká fejlődtek.

 

A poligenetikus elmélet hívei viszont azt mondják, hogy a kontinens hosszú évezredeken keresztül több hullámban, különböző eredetű és különböző embertani csoportokhoz tartozó népcsoportokkl népesült be. Ezek természetesen egy idő után elkezdtek keveredni egymással, így egy idő után hihetetlenül tarka embertani-nyelvi mintázat alakult ki. A különböző kutatók a bevándorló hullámok számát 3-12 között határozzák meg.

Egyesek azt állítják, hogy a hajózás fejlődésével már nemcsak Kelet-Ázsiából, de Európából, Afrikából és Óceániából is érkeztek - természetszerűleg kisebb létszámú - embercsoportok. Többek között Amerikába érkező keltibérekről, keltákról, japánokról és föníciaiakról is olvashatunk néhány alternatívnál. De ha ezeket a kétségkívül merész elméleteket ki is rostáljuk, azt komoly kutatók is állítják, hogy Amerika ősi és mai csontleleleteit elemezve a mongolid elemek mellett ausztralid, melanezid és polinezid embertani típusú bevándorlókat lehet kimutatni.

 

Sokan azzal az alapfeltevéssel sem értenek egyet, hogy az indiánokat a mongolid nagyrasszba sorolják. Szerintük az őshonos amerikaiak külön nagyrasszba, az amerindid nagyrasszba vagy Homo americanus embercsoportba sorolandók.

 

Ismét mások azt állítják, hogy a bevándorlás több hullámban történhetet ugyan, de ma már az egyes hullámokat aligha lehet elkülöníteni.

 

Egyenlőre most ennyi jutott erről az eszembe.

 

RB

 

 

 

Előzmény: NevemTeve (1)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.26 0 0 4

Szia!

 

A Kik voltak az amazonok? topik 8 hozzászólásával sem nagyon lehet dicsekedni...

 

Üdv: RB

Előzmény: Don Quixote (3)
Don Quixote Creative Commons License 2005.07.26 0 0 3

Már megint kezded, hogy teljesen megalapozatlanul nyitsz topikot?

 

Nézd már meg az eddigi topikjaidat: a Kik voltak az ibérek? 90 hozzászólás után elsüllyedt, a Kik voltak a kelták? 150 után most kezd süllyedni. Hát nem volt ez elég tanulság?

Tkp. mit akarsz az indiánusokkal? Szerintem lerágott csont...

 

Üdv. La Mancha lovagja

Don Quixote Creative Commons License 2005.07.26 0 0 2

Ősh0n0s amerikaik topik.

 

La Mancha lovagja

NevemTeve Creative Commons License 2005.07.25 0 0 1
Hogyan kell elképzelni a 'bonyolult őstörténetet' szembeállítva az 'egyszerű őstörténettel'?
Az indiánok és eszkimók közötti rokonság még elfogadható, vagy már az is kétséges?
Előzmény: Törölt nick (-)
huzat Creative Commons License 2005.07.25 0 0 0
-Sheriff, sheriff!
-Igen?
-Jönnek az indiánok, jönnek az indiánok!
-Barátok vagy ellenségek?
-Szerintem barátok, mert együtt jönnek.
0
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.25 0 0 topiknyitó

Kik voltak? Honnan jöttek?

 

Valóban Ázsiából érkező proto-mongoloid vadásznépek, vagy ennél jóval bonyolultabb az őstörténetük?

Topikindítónak talán ennyi...

RB

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!