Szerintem a megváltozott körülmények, hangok, mozgások, neszek és hőmérséklet hatására lehet hogy egyelőre nem alszik vissza.Majd ha megszokik mindent, akkor eldől, mi lesz. Lehet hogy már egyáltalán nem alszik vissza, lehet hogy csak 1-2 napot, 1-2 hetet. 18 fok felett és lakásban tartott mókik nemigen alszanak téli álmot. Nálunk is kb. 22 fok van mindig és egyáltalán nem aludt eddig egyetlen napot sem, kb. 10-12 órát alszik viszont naponta, legalábbis ennyi ideig az odúban van, nem látunk be, hogy mit csinál, mert eltorlaszolja a bejáratot fészekanyaggal :-) Néha halljuk, hogy vakarózik, vagy zörögnek a mogyorók (tudod, esti nasi bespájzolva)
Mazsola bő 4 hónapja van nálunk, de tegnap és tegnapelőtt csinálta azt először, hogy kint akart elaludni. Mindkét nap kb. du. 4 körül engedtük ki és szombaton elment magától 8 óra körül aludni, de tegnap még este 9-kor is a szekrény tetején pihengetett pofival a szoba felé, aztán végül sikerült "beterelni" a kecóba. Én mondjuk elkövettem azt a hibát, hogy van kint kajája (gyümi+ a szobapáfrányban a saját kis raktára), de ennek ellenére még soha nem volt rá példa, hogy kint akart volna elaludni.
Ti hogyan terelitek vissza, ha kint akar elaludni?
Szoknia kell az új környezetet, mindent, azután a téli álom miatt is nem eszik annyit, amúgy meg nem ezekhez a kajákhoz volt szokva 4,5 hónapig, én ezekre gondolok.
Azt irtad, hogy sokat alszik. Akkor biztos nem kell neki annyit enni.
Pumukli nem alszik, és sokat eszik, de nagyon válaogatós. Ilyet, hogy táp, meg alma meg sem eszik,. Csak a mogyoró, dió, mandula, narancs, aszalt gyümölcs, sütimorzsa. Ezeket eszi. (fene a gusztusát)
Zeusz ma már megmutatta magát, persze titokban, amíg főztünk. Véletlenül rajtakaptam a szobában, hogy hancúrozik az ágakon, de úgy meglepődtünk mindketten, hogy csak néztünk egymásra :)
Kérdésem az lenne, hogy alig eszik. Van tápja, alma meg mogyoró bent (törve), de eddig a mogyoróból evett egy szemet, meg az almát rágcsálta meg egy kicsit. Lehet, hogy félénk és azért nem mer enni???
Segítségeteket kérném. Szeretnék leendő mókus tulajdonos lenni csak nem tudom hogy hol/kinél vegyem meg a kis mókit illetve hogy érdemes e kivárni a tavaszt vagy most is vannak olyan korúak akiket már/még haza lehet vinni vagy még javában alusszák a téli álmuk:) Félek az állatkereskedésbe venni hátha ott nem foglalkoztak vele annyit kiskorában mint tenyésztőknél. Mennyire van ennek alapja? Ha esetleg van vki tenyésztő akit ajánlani tudtok azt megköszönöm:)
Kis segítségre lenne szükségem! Észrevettük, hogy Zara pofácskáján a szája egyik oldalánál búbok nöttek, mintha valami pattanás lenne :S Nem tudom, hogy fáj-e neki, nem piszkálgatja, nem tűnik betegnek. Mi az isten lehet? A dokihoz való szállítást, hogy oldjátok meg? Rendben, hogy van szállító ketrec, de annyira nem szelíd, hogy kézben meg tudjuk fogni, főleg nem egy idegen ember, meg ugye most itt a vad korszak is :S:S Aggódom érte..
No, reggelre felkelt, de érdekesmód a ketrecben lévő egyetlen terasza alá húzta föl magát és ott aludt. Érdekes pozíció....de sokszor lejár, amikor csend van, körbenéz, de az első neszre ugrik is vissza. Pedig ha tudná, hogy mekkora birodalma van... :)
Ez szerintem mókusfüggő. Nálunk Almánál hiába volt 2 odú is, 2 hétig az alomban aludt, sose bújt el.
Mogyit meg harmadnap kézbevettem és megsimogattam. pár napig volt ijedős csak,amíg megszokta az új zajokat. Ő kezdettől békésen aludt a madárházában, mert az az övé volt a kereskedésben. aludt amikor megvettük, ezért madárházastól együtt kaptuk őt meg.:)))) De sose bújt el előlünk, nem félt, barátkozott.:))) Sose felejtem el amikor harmadnap benyúltam és hopp, csak úgy megfogtam, ő meg nem ellenkezett, tetszett neki hogy megsimiztem.:)))) Almánál viccesebb volt az első kézbevétel. Amikor meghoztuk őt, nem tudtuk áttenni a ketrecbe mert kiszökött. Hajkurászás közben megfogtam, marokra, és csak a fejecskéje látszott ki a markomból. Ő rámnézett és rámmorgott. Azt hittem álmodok:DDDD Kis tökmag, és rámmorog, olyat jót nevettem rajta, majd beraktam az új helyére.:DDD Azóta is morgós a kicsike, ez az ő egyedi jele.:D
Amúgy sokan mondják ezt az odút ne rakj be az elején dolgot... Nem tudom, lehet van benne valami. De én fölöslegesnek tartom. MErt ha fél picit, és el akar bújni, hadd tegye, úgyse maradhat ott örökre, egyszer megszokja a helyét, és nem lesz gond, előjön. De ez a ti döntésetek.
Olvastam a régi hozzászólások közt, hogy valaki, ugyan így, december 7-én vett augusztusi születésű mókit és neki a tenyésztő azt tanácsolta, hogy mókuslakot még ne rakjon be. A miénk is augusztusi, akkor kivegyük, hogy az elején ne bújjon el????
Amúgy már 4 órája van a finom melegben, de még mindig alszik :)
Én most meg már könyörgök Mazsinak, hogy irány aludni, ugyanis 16 óra óta kint van, azóta rosszalkodik, nem hajlandó bemenni a kecóba, pedig most már álmos, olyan édes, ahogy pihen és pislog :-)
De édes!!! Nagyon halkan beszéljetek hozzá és egyelőre (egy-két napig) sok nyugalmat a kis drágának! Víz mindig legyen, naponta friss. Akkor most nagy az izgalom :-))
Nekem a téli álom ügyben nincs tapasztalatom, ebben nem tudok segíteni, de Zeuszhoz sok sikert és még több örömöt kívánok Neked! De ne ijedj meg, ha majd felébred és dőlöngél össze-vissza, nehéz lesz neki a mozgás, amíg "ki nem enged" teljesen.
Ma elhoztuk a tenyésztőtől a kismókust. A Bp-Szeged útvonal kicsit se hatotta meg, végig aludta az egészet, mint egy kis csecsemő. Ébren még nemigen láttuk :). Zeusznak neveztük el :) Jelenleg téli álmot alszik, de egy 23fokos szobában mennyi idő alatt ébred föl?
Mazsola is nagyon szereti a lisztkukacot, naponta 4-5 db-ot simán elfogad, de én is meg akarom majd kérdezni mókitenyésztőtől, hogy mennyi az "egészséges" hetente.
Ti mit tudtok/mit enged közben csinálni, mialatt kint van a móki? Nálunk a téli időszakban, jobb ha ülve maradok vagy ha arrébb kell menni, csak nagyon megfontoltan, van mikor azért is odaszalad hozzám, ha ránézek, bár ez csak akkor van, ha nagyon vad. Nemigen szereti a mozgást.
Mogyinál ez se segítene. Nem csak úgy finoman odakap, hanem kegyetlenül rászorít az állkapcsával, ha vad. Nem is az hogy most vérzik, az mellékes, hanem azon szenvedsz utána, hogy úgy összeszorította a fogait, mint valami kis csípőfogó, és az fáj, nem a seb. Az mellékes. Szóval attól hogy nem vérzik az ujjam, még fájna nagyon. Meg utána alapból mindig olyan kis bűntudatosan gubbog az ágon... Nem akarja ő ezt, csak az a fránya ösztön. Inkább vigyázok ilyenkor. Ált. akkor kapok csak harapást, ha épp kezdődik a vadkorszak, és hirtlelen akkor is vad (pl este) amikor már nem szokott. vagy ha épp etetgetem, és nyugodtan elfogadja a rácson keresztül a kaját, csak hirtelen az 5-6. alkalommal megvadul és harap egyet a kajaelvétel helyett. Szóval alapból tudom mikor mit szabad, csak balesetek vannak. Amúgy meg egy sima vastag télikesztyű a tesztelőm, hogy most harapni fog-e. Ha nem, akkor le is veszem a kesztyűt, ha meg igen, akkor a vastag kesztyű tompította a harapást.:D
Amúgy meg ha vadóc, jobb békén hagyni az ő kis lelkivilágával, nem piszkálom még föl pont akkor egy alomcserével, v valami.:)
Vegyetek ötujjas bőrkesztyűt, na, azt nem harapja át. Persze ne valami drágát, mert azért meg fog rajta látszani a harapásnyom. Nekem ez segített még régen, mikor élt a lánymókusom, és vad korszaka volt. Beleharapott 2x, látta, hogy nem használt semmit, és inkább békén hagyott. Vagy éppen kesztyűben fogtam meg, akkor is harapott kettőt, látta, hogy nem használ, és inkább nyugton maradt, míg visszaraktam. Persze utána már nagy volt a szája... :DD
Hát azt nem mondanám, hogy barátkozik, de már meg tudjuk simogatni ha kint van, engedi magát...persze látszik rajta, hogy fél, de már ez is haladás! Általában délelőttönként többször kijön az odújából, akkor felméri a terepet, garázdálkodik, persze ha meglát akkor már fut is vissza. Továbbra sem piszkáljuk, néha benyúlunk, megsimizzük, hogy azért szokjon is minket. Lehet, hogy a téli álom miatt is ilyen... És már az is haladás, hogy tudtunk róla egy pár képet csinálni. :-) Ja és a kezünkből nem fogad el semmilyen kaját, még a lisztkukacot sem...pedig az minden móki kedvence...