A szerdai sajttáj. A Majd Leonardban tartották. Ez egy antikvárium, kávézó és étterem a Markó utca és a Balassi utca sarkán, nem messze a Parlamenttől. Mint a neve is mutatja, Picinek is van benne érdekeltsége. Végül is már régóta működik, de mostanában van átalakulóban, például Pici receptjei szerint főznek majd, a név és a logo is az ő keze nyomát viseli, mint ahogy az étlap, az összes felirat, de még a Foglalt tábla is az ő keze írásával van/lesz. Érdemes benézni, nagyon klassz a hangulata már most is, és ez csak még jobb lesz, ha így megy tovább.
Kevés újságíró volt csak, de legalább családias volt a hangulat. Zorán kezdett beszélni, elmondta, hogy a tavaly májusi Erkel színház-beli koncertje után úgy gondolta, idén májusban lesz a következő, de aztán közbejött az Illés-Metro-Omega, úgyhogy áttette a bulikat november 10-11-12-re. Csakhogy június 10-én nekiállnak a lemeznek, az úgy október körül jön majd ki, és talán korai lenne nyomban novemberben nagy koncerteket tartani. Ezzel megszakad egy sorozat, mondta, hiszen az elmúlt évtizedben minden évben volt egy-egy nagy koncertje Budapesten. (Nem kukacoskodni akarok, inkább a múltidézés kedvéért: 1996-ban nem volt. 1991-ben volt egy gyönyörű, retrospektív Erkel Színház, hosszú évek után először sok kísérőzenésszel a színpadon. 1992 márciusában a Metro előzenakraként játszott Zorán először teljes koncertet a BS-ben. 1993-ban a Vigadó-beli sorozat után novemberben újra a BS-ben, 1994 és 1995 végén ugyanígy. 1996 novemberében lett volna a következő, de mint tudjátok, akkor nem lehetett. 1997 májusában volt az a nagyon kemény - és nagyon felemelő - Élet dolgai koncert, aztán 1998-ban és 1999-ben is májusban volt, ahogy tavaly is az Erkel Színház.)
Szóval Zorán 2002. május 6-7-8-án játszik az Erkelben, és a novemberi időpontokat "asztal alatt átpasszolta" Picinek. Ő vette át a szót. Elmondta, hogy egészen fellelkesült a márciusi turné alatt, mindannyian szomorkodtak, hogy véget ért. És persze pesti koncertet kell tartani, ez magától értetődő. Már csak azért is - vágott közbe Zorán -, merthogy Pici ezután már folyamatosan koncertezni fog. Először azt hittem ironizál, hiszen néhány hónapja ez még valóban (kissé keserű) poén lett volna - de nem: nagyon komoly volt. És Pici is nagyon komolyan mondta, hogy igen, beleszeretett a koncertezésbe, márciusban életében először érezte azt, hogy minden működik, megfelelőek a körülmények. Szóval ha minden jól megy, Pici tényleg rendszeresen koncertezni fog a jövőben!
Na, itt abba kell hagynom, folytatás szerdán (hasonló részletességgel), addig off-line leszek. Csepelről is majd akkor.
Szia Dotis! :-)))) Köszi az infot. Bár én tizenegykor már inkább a párna felé fordítom a fejemet, mint a tévé felé, de biztos vannak itt nálam éberebbek is.
Kicsit összekuszálódott az életem az elmúlt időben, úgyhogy hónapok óta rá se tudtam nézni a topicra, de majd a hétvégén... Most csak azért írok, merthogy tegnap délelőtt közös sajtótájékoztatót tartott Zorán és Presser Gábor.
A lényeg: november 10-11-12.: Pici az Erkelben, előtte rövid vidéki turné, néhány buli.
2002. május 6-7-8.: Zorán az Erkelben, Pici természetesen vendégként itt is jelen lesz.
Június 10-én kezdődnek az új Zorán-lemez felvételei, Pici már rég megírta a dalokat, most Dusán dolgozik a szövegeken.
Megírom részletesen is, ha lesz egy kis időm - lehet, hogy csak holnap.
Voltak ott többek között a Mai Laptól meg a Népszavától, lehet, hogy már a mai számban is van valami.
A most futó turné különben május 2-ától teljesen át fog alakulni. Amit Csepelen láttunk, az még az őszi program volt, a turné első fele tulajdonképpen az őszi kamaraturné utózöngéje. Szolnoktól viszont "nagyzenekar" lesz, Pipi, Lattmann Béla, Kornél, Orosz Zoli, Papp Gyula (!) és két lány. A program is más lesz, a 23 dalból 10 más lesz. (Pedig én nagy lelkesen jegyzeteltem Csepelen, gondoltam, felveszem egy kazettára a dalokat, hadd hallgassák a gyerekek, amíg a turné Tatabányára ér.)
[ez csak egy olyan szubjektív benyomás, inkább önvallomás, mint koncertelemzés. naplóba illene, de most ide írom inkább, nektek]
Valahol olvastam egyszer, hogy Zorán a családjával elment egy vendéglőbe, ahol oldalt játszott egy zenekar. És a lánya, aki akkor még kicsi volt, megjegyezte, hogy milyen rossz a zenészeknek: senki nem figyel rájuk.
Az én életemben sincsen az első sorban a zene. Vannak kedves zenészek és vannak kedves zenék. Majdnem mindig szól köröttem valami muzsika, de nem vagyok igazi rajongó típus. Ritkán utazok kilométereket egy koncertért. És már rég nem veszek meg egy újságot csak azért, mert valamelyik kedves zenész mosolyog rám a címlapról.
De tegnap, ahogyan a csepeli művelődési ház székén ücsörögtem, nagyon jól éreztem magam. Elsősorban talán azért, mert ott ült mellettem a Kedvesem, akit életében először cipeltem el Zorán koncertre és akin láttam, hogy nem csak tetszik neki, amit hall, de picit csodálkozik is, hogy ez ennyire jó lehet.
Másodsorban meg saját furcsa érzéseim miatt volt ez nagyon jó. Kettős érzéseim miatt. Mert láttam, mennyire átszövi mégis az életemet ez a zene.
Az egyik oldalon vannak azok a dalok, amelyek élethelyzetekhez kötődnek és ha megszólalnak, akkor ezek az élethelyzetek jutnak az eszembe.
...amikor először hallottam meg a Hadd legyent. Tizennyolc éves voltam és egy osztálykiránduláson, Pécsen, eldugott, istenhátamögötti antikváriumban bukkantam a kazettára és négy napig hallgattam megállás nélkül, a walkmen zsinórját a ruhám alá rejtve.
...amikor először ücsörögtem az ágy szélén és bámultam a semmibe, mert a szerelemnek múlnia kell.
...amikor húszévesen eldöntöttem, hogy akkor én már soha többé nem várom inkább a májust.
...amikor a barátoknak ajándékZoránkazettát csináltam, rajta egy-egy sornyi idézettel a Dusán szövegekből.
...amikor meghalt egy barátom és a temetőben állva csak morzsolgattam magamban a sort, hogy ugye csak játék ez.
...amikor olvastam a levelét, hogy bocsássak meg, de még nem tud jönni, még másutt van dolga, de higyjem el, hogy jó lesz egyszer majd.
Élethelyzetek, amelyekben már végérvényesen ott laknak a dallamok, összenőttek, együvé tartoznak. Az én életem részei lettek.
A másik oldalon meg azok a dalok vannak, amelyeket nem kötök semmihez, de megénekelnek, engem énekelnek meg, néha a dallammal vagy a füttyszóval, néha a szöveggel is. Ahogy telnek az évek, egyre több és több sor szól rólam. Rólunk. Vagy róla.
Ücsörögtem a széken és hagytam magam elvarázsolni. Hagytam magam nevetni, egy kicsit sírni és rácsodálkozni a profizmusra, a tiszta hangokra, a jól sikerült hangszerelésre, a lányok szépségére, a színpad jókedvére, Zorán bájára.
Nem, én nem vagyok igazi zeneértő. Nincsen fülem, hogy kihalljam a muzsikából az apró kis nüanszokat és nincsen tehetségem elemezni ezeket. Nem biztos, hogy feltűnne az elhangolódott gitár hangja. Nem mindig vettem észre, hogy számítógépes alapot kapott az élő zene.
De azért úgy hiszem, hogy tegnap este nekem is énekeltek. Sőt. Egy kicsit csak nekem énekeltek.
Csak nem odavaslósi vagy? Egyébként van egy ismerősöm, aki ugyanannak a villamosnak a vonalán lakik, csak közelebbb a Határ úthoz, és ő dolgozott valaha a Rózsában; na ő még kispesti.
Ma a Zenebutikban mondta Zorán, hogy azért nem lesz tavaszi nagy pesti koncert, mert a lesz a nyári triumvirátus. De ősszel lesz új lemez is meg pesti nagy szokásos jóbuli is.
Még valami. Igen, Zoránnak nem "olyan fenemód képzett a hangja", amit írtam inkább amiatt írtam, mert a "szerinted hol lenne Zorán" megjegyzést azért kicsit durvának éreztem. Maradjunk annyiban, hogy a realitás valahol a kettő között van. A fenemód képzett hangokat pedig nem is szeretem, lásd Tokody Ilona, és nem én vagyok az egyetlen aki közülünk citromba harapott annakidején :-)
Turné-ügyben Lappának is igaza lett, úgy tűnik, meg nekem is. Az első néhány koncert a tavalyi őszi turné folytatása, tehát lemezbemutató-jellegű anyagot játszanak. A turné második felében olyan városokba mennek, ahol tavaly már jártak a lemez ürügyén, ezeken a helyeken valószínűleg az új műsor lesz majd. Ezek szerint a kétféle plakát sem véletlen: az első helyszíneken a barnás színű ablakmellett, a későbbi helyszíneken pedig már az új fekete-fehér. A zenekar felállása sem ugyanaz lesz korábban meg későbben, ha minden igaz. Holnap este a Királyerdőben még az első változat várható. Remélem, senkinek nem okoztam csalódást.
Egy álmos mosoly ide a végére mert ugye, holnap azért mégiscsak koncertre megyünk :-)
Ugyanmár, Taliadrága, ne döbbenjél meg nagyon ilyesmin, hiszen
... ez nem az élet, ez csak egy film.
De ezt mintha már írtam volna valahol. :-)
Nekem nem is tisztem és nem is akarom a vitátokat eldönteni, de a szívem Peppers szavaihoz húz inkább, nálam is megérintős dolog a zene, hogy képzett vagy képzetlen emberektől származik, az majdnem mindegy, ha ott van és megérint.
És én azt azért nem mondanám, hogy Zoránnak (kit is imádok, tudvalévő :-))) olyan fenemód képzett a hangja. Én utálnám, ha másmilyen lenne, de azért maradjunk a realitásnál.
Érted. Viheti a hóna alatt bárki a képzettségét, ha rosszkor van rossz helyen.
Meg aztán van még valami, amit én látok mindenféle művésznél. Ez az egyéniség, amit nem lehet iskolában kapni a diploma mellé csomagolva. Lásd: egy csomó kellemes művészember azért kellemes, mert van egyénisége. Ez még egy-két félrenyúlást is kompenzál. Ellenben azzal, ha valaki képzett, de tök személytelen figura.
Utoljára meg azt mondom, hogy képzetlen, papíros nélküli zenész is lehet profi ebben a magyar popbizniszben. Mert itt a profizmus tökmást jelent. Mondjam, sajnos...
[ja, amúgy én a Tabánba leginkább a hangulat (és a sör) miatt járok, pluszban szól a zene és ez nekem tetszik, jó a hangulata, Tátrai lemezem nincsen egy darab sem, Somló is csak egy]
off. már két levél ment, valamelyiket megkaptad? ha nem, akkor írd már be ide kérlek, mert itt remegek a bizonytalanságban. :-) on.
Én is elmondtam nagyjából mindent, azt hiszem, ráadásul hamarosan új témáról beszélgethetünk, hiszen már napok óta tart a turné :-) Lappantyú, reméljük, jót szórakozott, a többiektől elnézést a hosszadalmas elkalandozásért.
A Lajcsi-témában pedig tényleg megdöbbentem kicsit, úgy látszik, én voltam a naiv. Az ember mindig tanul. Sajnos nem mindig jót.
A Zoránról írott dolgaiddal teljesen egyetértek -szerintem is azért jók, amiért :). Ez rávilágít arra is, hogy náluk a csapat teljesítménye számít, és a művészet sokszor (Zoránéké pedig biztosan) nem egyéni műfaj. (Ide tartozik még, hogy én semmit sem unok jobban Zorán-koncerten, mint a "Nem kell mindig" elővezetését. Hihetetlenül mesterkéltnek érzem.)
Szerintem éppen a csapatmunkához kell olyan lelki folyamatoknak működniük, amelyek végképp semmilyen kapcsolatban nicsenek az oktatás hagyományos formáiban megszerezhető képzettséggel. Ezek a dolgok Zoránéknál szerintem már akkor eldőltek, amikor Dusánnal rövidnadrágban rohangásztak a prágai játszótereken. Vagy még Belgrádban, és ezt komolyan mondom.
Nem voltam ott Gödöllőn. De én is voltam már úgy, hogy a koncertterem őrjöngött, én meg pocséknak éreztem a pordukciót. Ezért (is) írtam korábban, hogy nem vagyunk egyformák, és ami nekem nem tetszik, még lehet nagy műalkotás.
Ott szerintem félreértesz valamit, hogy a zenélés alapvetően más lenne, mint a költészet, festészet, fényképezés, tánc, vagy akármilyen művészet. És ott is, hogy a képzett emberek színvonalas dolgokat csinálnak. Sőt, mostanság éppen ott tartunk, hogy az elképzelt "elitizmus" helyett pont az totális "vulgarizmus" valósul meg. Lásd Dáridó. Lásd Hollywood. Lásd Danone. Mindenhol remekül képzett emberek munkálkodnak valami targikomédián.
Gyarmati Andrea lehet, hogy valós dolgokat állít egy olyan tenyészsport esetében, mint az úszás. De még a sport sem csak ilyen tud lenni. Van egy saját példám: én a pályáról is jól ismerem Dávid Kornélt (az egyetlen, NBA-be került magyar kosarast). Ő kb. tizenöt éves korában kezdett kosárlabdázni - a hagyományos iskolázottság áldásaiban részesülő többség mögött addigra már 5-6 év kosárlabdatanulási múlt van. (Mögöttem is annyi volt.) Ezt szokás "behozhatatlannak" minősíteni. Jelen pillanatban mégis ő játszik Amerikában, én meg a gombokat nyomkodom a számítógépem előtt.
De ezzel tényleg messzire kerültünk Zorántól, és azt hiszem, tényleg mindent elmondtam, amire képes vagyok.
Hja, van amelyik vonat kisiklik. Semmi se tökéletes ezen a világon. Kösz a felvilágosítást - Dáridó-ügyben nem vagyok kifejezetten tájékozott, tény és való.
Sok mindenben nem értek egyet, de per pillanatnyilag nyamvadtabb vagyok annál, hogy beszálljak a vitába. Egy apró részletet azonban nem bírok megállni: a Dáridó egész estét betöltő atyja Zeneakadémiát végzett, mégis azt csinálja, amit. A pénzt jobban szereti.
"Szerinted hol lenne Zorán, ha az iskolázottság - vagy akár a képzettség - tényleg perdöntő volna"
Viccelsz? Zorán elsősorban énekes, énekelni pedig, de ezt nyilván te is tudod, tanult, énektanártól is, és a mai napig képzi, karbantartja a hangját, gyakorol, ha nem is úgy mint az első időkben. Azt nyilván te sem tartanád életerős elképzelésnek, ha bérmunkában gitározásból - vagy éppen zongorázásból - akarna megélni, de erről szó nincs.
Zorán sose volt gitáros a szó klasszikus értelmében, de nincs is rá szüksége. Ha nem vetted volna észre, náluk munkamegosztás van. A képzettség és technikai tudás nemcsak rá, de a zenésztársaira is értendő, hiszen ők mind együtt adják össze azt, ami a színpadról lejön vagy a lemezekből kisugárzik.
Zoránékban az a korszakalkotó találmány, hogy mindenki azt csinálja, amit a legjobban tud. Ezért jó nekik. És mindent az csinál, aki a legjobban tudja. Ezért jó a közönségnek. Pici zenét szerez, Dusán szöveget ír, Zorán énekel, a zenészek pedig hangszereken játszanak, mindenki azon a hangszeren amihez a legjobban ért. Itt még lehetne folytatni a felsorolást és megemlíteni a hangmérnök, a koncertszervező, a grafikus, stb. kitűnő munkáját - hosszú a lista.
Hogy Zorán miért jutott el oda, ahol most van? Egyrészt "mert ő a Zorán" a maga erős (de nem erőszakos!) egyéniségével, másrészt mert tud énekelni, harmadrészt mert megtalálta maga mellé a megfelelő embereket - vagy a megfelelő emberek találták meg őt, de ez most már majdnem mindegy.
Tavaly volt a tévében egy portréfilm Egerszegi Krisztináról, és, bár hírhedt tévékerülő vagyok, még én is megnéztem. Itt mondta Gyarmati Andrea azt, hogy a világelső úszók eredményeiben van 5 százalék tehetség, 5 százalék szerencse és 90 százalék nagyon kemény munka. Ha valaki rettenetesen tehetséges, akkor 7 százalék a tehetség és csak 88 százalék a munka. Talán ezek a számok a zenészek teljesítményére nem húzhatók rá egy az egyben, de a megjegyzés mindenesetre elgondolkodtató és annyi bizonyos, hogy a profi zenészek teljesítménye mögött elképesztően sok munka áll ami már - szerintem - önmagában is tiszteletet érdemel. Mert az, hogy egy vásznat bekensz fekete festékkel és a közepére festesz egy kis fehér és egy közepes szürke négyzetet (lásd Barcsay Múzeum, Szentendre), lehet, hogy művészet, de a gyakorlatban egy gyerek is meg tudja csinálni. De azt, hogy te képes legyél alkotni valamit amit egyáltalán zenének lehet nevezni, na azt nem adják ingyen.
De nézzük a másik oldalról. A zenei képzettség nem garantálja azt, hogy valaki jó zenét fog játszani. Ez igaz. De azt nagyjából egészében garantálja, hogy nem fog nagyon silány zenét játszani vagy vásári produkciókban részt venni. El tudod képzelni, hogy ha valaki komolyan veszi a zenélést és még el is végezte a dzsessz tanszakot, akkor elmegy a Dáridóba vagy egy hasonló műsorba "zenélni"? Vagy legalább elgondolkodik. Öregem, azért tanultam és gyakoroltam ennyi évet, hogy kiálljak a girlandok közé tátogni meg bohóckodni?
Nehogy azt hidd azért, hogy én a technika alapján szeretem vagy nem szeretem a különböző zenéket, zenészeket. Példa. Nekem a Beatlesből Harrison volt a kedvencem, hozzám nagyon közel állt az a zenei világ amit ő hozott, szerettem nagyon a lemezeit, noha sose volt az igazán jó gitárosok között, ellentétben mondjuk a Tátrai Tibusszal - azért mondom pont őt, mert őt nem szeretem. Így aztán a Tibuszt nem hallgatom, igaz, már Harrisont se hallgatom, de ennek más oka van.
Lappa meg szereti a Tibuszt és esetleg elmegy őket meghallgatni május elsején :-) Huh...
Azért nem ártana kicsit többet foglalkozni a zenével, akár általános iskolában is. Mert az iskolai irodalomórák azért adnak valami alapot, rajzolgatni-festegetni is elkezd szorgalmasan akinek erre hajlandósága van, de a zeneoktatás gyakorlatilag nulla. Megtanulsz néhány magyar népdalt (ami nem baj, sőt), hallasz arról hogy élt egyszer Mozart meg Beethoven, de hasznosítható tudást mindössze annyit sikerült belém verniük, hogy dó ré mi fá szó lá ti dó. Minden amit ezen felül tudok, az iskolán kívül ragadt rám.
Még valami. Azt írtad, a művészi teljesítmény (nem lehetne ehelyett egy kevésbé patetikus kifejezést bevezetnünk?) fokmérője a személyes élmény. Egy dolog itt nem tiszta. A személyes élmény két félen múlik: az előadón és a befogadón. Én voltam a gödöllői Presser-koncerten, kicsit álmosan, kicsit fáradtan, kicsit szétszórt hangulatban, mert akkor az így alakult. Talán csak a front tette. Számomra az volt a leghalványabb koncert. Ugyanakkor mindenki - aki frissen és vidáman beült a sorokba - megesküdött rá, hogy az az este volt a turné csúcspontja. Akkor most volt Gödöllőn művészi teljesítmény vagy nem volt?
Lappantyú valóban hazament és jó is volt neki otthon, bár ezt a beszélgetést sajnálja kicsit, hogy nem hallotta. :-(
Peppers, Talia, drágák vagytok, hogy így vitatkoztok, esküszöm élvezem. Békebíróként meg csak annyit: akár melyik oldalról közelítitek is a dolgot, majdhogynem ugyanott álltok. A jó zene környékén. :-) De ne hagyjátok abba egymás meggyőzését a világért se!
A művészi teljesítmény számomra abban a személyes élményben fogható meg, amit a befogadó hallgató-néző átél. És ha ez az élmény a "teccik-nem teccik" szintjén marad, akkor legfeljebb közepes a művészi színvonal. A komoly művészi teljesítmény sokkal több mindent mozgat meg az emberben, semmint hogy az a "tetszik" kitétellel elintézhető legyen.
Mivel az élmény személyes, és nem vagyunk egyformák, a színvonalas művek nagyon sokfélék lehetnek. De attól, hogy valami "nem tetszik", még felismerhetem, hogy nagy mű, mert megérthetem, hogy más átéli azt a bizonyos élményt a mű befogadásakor.
Én magam szinte semmi összefüggést nem tudok felfedezni a művész iskolázottsága és a befogadó által átélt élmény - vagyis a művészi színvonal között. A tehetség és a művész képzettsége persze számít, de ezek nem egyenlők az iskolázottsággal.
Az általam ismert iskolák azt hiszem, alapvetően alkalmatlanok (vagy legalábbis alig-alig alkalmasak) arra, hogy művészeket képezzenek, vagy akár a művészi tehetséget ápolják. Arra alkalmasak, hogy zenészi, irodalmári vagy építészi bizonyítványt állítsanak ki. A tanárokon sok múlik, persze. De legalábbis én az iskolákon kívül több jó tanárral találkoztam, mint az iskolákban.
Azért talán mégsem véletlen, hogy pont Zorán kapcsán jönnek elő ezek a témák. Szerinted hol lenne Zorán, ha az iskolázottság - vagy akár a képzettség - tényleg perdöntő volna a művészi teljesítmény formálásában?
Péntek este egy Tátra utcai kávézóban volt egy élő beszélgetés Zoránnal. Gondoltam, Lappantyú úgyis hazament a falujába és szívja a friss levegőt, akkor legalább ebben a füstös és zsúfolt városban is legyen valami jó és elmentem Zoránt meghallgatni.
Most csak annyit, hogy lesz új lemez hamarosan (nyilván ősszel), és Zorán annyit jegyzett meg az induló turnéval kapcsolatban hogy többet fog gitáron játszani mint eddig, ezért nem véletlen a plakátokon látható kép. A turné első két hetére pedig már elkeltek a jegyek :-)
Rumci, látod, hogy a Pepperssel sem bírok :-) és még te is jössz nekem ezzel a hülye Paganinivel akit nem is ismerek.
Naszóval, Peppers. Nekem nem egy ilyen "elszállt lufi" elképzelésem van a művészetről hanem egy sokkal földhözragadtabb.
Persze, nem arról van szó, hogy húzunk krétával egy vonalat a földre és ide állnak azok, akik elvégezték, mondjuk, a zeneműv főiskolát, amoda pedig azok, akik nem. Elképzelhető, hogy valaki megtanulta konzi nélkül azokat, amiket Presser Gábor a konziban tanult meg, de akkor valahol megtanulta, és ezen van a hangsúly. Az igaz, hogy az iskola a veleszületett képességeket nem és az emberi tényezőt esetleg csak kis mértékben befolyásolja. De azt, hogy egy zenei iskola egy zenész fejlődését ne segítené, szerintem legfeljebb azok állíthatják, akik ilyet nem végeztek el (savanyú a szőlő).
A költészettel való összehasonlításod nem jó, mert a különböző művészeti ágak nem működnek ugyanarra a kaptafára. Mert ugye, költő még csak lehet valaki erre felkészítő iskola nélkül - bár Radnóti magyar-francia szakot végzett, ha jól emlékszem, és ez szerintem cseppet sem vetette vissza a "művészetét" - de azt nehéz elképzelni, hogy valaki komoly tanulmányok nélkül legyen például építész. Szegényt maga alá temeti az első mű, amit megtervez, akkor aztán tényleg lőttek a további fejlődésnek...
És visszatérve a zenére, az iskola csak az első lépcső. Én hallottam jónevű zenész szájából, hogy harminc éve játszom a hangszeren, de csak tíz éve érzem, hogy igazán jól játszom. A szakmai fejlődés nem áll meg az iskola kapuján kilépve - ha mégis, az szomorú -, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a zenei oktatás hiábavaló dolog.
És mit értesz művészi teljesítmény alatt? Ez a "teccik - nem teccik" típusú osztályozás vagy ennél valamivel kézzelfoghatóbb? Októberi köd a délibáb tükrében nyár derekán?
Rumci. Nem azt mondom én, hogy fantáziátlan emberek technikai bravúrokból építkezve élvezetes zenét fognak csinálni, hanem azt, hogy ha választani lehet aközött, hogy valakinél a tehetség és a tudás egyaránt megvan, vagy pedig a tehetség még rendben lenne de a tudása többé-kevésbé hiányos, akkor az előbbi eset a jobbik. (Ezt akartam én mondani már az elején is, csak másképp fogalmaztam és mindenki félreértett. Ebből az derül ki, hogy én se tudom magam jól kifejezni...) A tudás jó esetben nem öncélú szerzemény, hanem eszköz arra, hogy a mondanivalót formába öntsük, és nem hátrány, ha egy művésznek "nem kell küszködnie a kifejezéssel". Szerintem sok olyan zenész van, akinél tehetség és tudás szerencsésen összejött. Például akikkel Zorán dolgozott az elmúlt években, a sokzoltán, Horváth Kornél, Borlai, lányok, stb. Nem kihagyni Presser Picit se. Zorán kicsit maximalista, de igaza van.
Előkotortam egy cikket, hogy Pege Aladár miképp nyilatkozott nemrég egy interjúban.
- ...olykor fennáll a veszély, hogy a rögtönzésben eluralkodik a technikai bravúr, a zene átcsap virtuozitásba - esetleg a muzikalitás kárára...
- ...annál, akinek van technikája. Akinek nincs technikája, soha az életben nem csap át sehova. És szó sincs arról, hogy a muzikalitás kárára; ez egy rossz, magyar szöveg. ... Üres virtuozitás sosem volt, és sosem lesz. A "virtuozitás" szó magába foglalja a zeneiséget és a hangszertudást.
Érdemes elolvasni az egészet, helyenként kicsit szélsőséges és mint minden vélemény, ez sem száz százalékban szent és igaz, de azért akad benne megfontolandó...
"még a technó, sőt a magyar nóta műfajában is akad (elvétve bár) egy-két izgalmas alkotás"
Aláírom, de nem látom be, hogy ennek bárhol is az ellenkezőjét állítottam volna...
"Zámbó Jimmy ... énektechnikailag az utóbbi évtizedekben nem nagyon volt hozzá fogható"
Az elismerés teljesen jogos, az más kérdés, hogy nem úgy használta fel a képességeit, ahogy az az én ízlésemnek vagy a tiednek megfelelne. Pontosan erről van szó. Szét kell tudni választani azokat a dolgokat, amik nem ugyanazt jelentik.
na azt azért ne erőltessétek nagyon, mert kiszeretek belőletek. :-)
off. levelem megkaptad vagy elkeringett valami röppályán? on.
Mindenkinek kellemes húsvétot, jó pihenést. Én bepakoltam az összes Zorán kazettámat a hátizsákba, mindjárt utazok cirka öt órát, legalább jó társaságban telik majd az utam. :-)
Hát én ehhez most már fáradt vagyok, majd holnap folytatjuk. Mellesleg, volt valaki aki ma dolgozott is vagy mindenki csak az interneten ült egész nap? :-)
Ha a technikát ennyire fontosnak tartod, akkor szerinted Paganini lett volna a zenetörténet legnagyobb alakja? Mert szerintem nem. Elképesztő technikával is lehet zeneileg érdektelent csinálni, és minimális technikai tudással izgalmas dolgokat. A zenei értéket műfajhoz sem kötném, mert bár ízléstelen bluest nehéz csinálni, unalmasat lehet; még a technó, sőt a magyar nóta műfajában is akad (elvétve bár) egy-két izgalmas alkotás. Szerintem az eredetiség, a kreativitás a legfőbb érték a múvészetekben, meg az (és ezt Weöres Sándor mondta a jó költészetről, de ez kiterjeszthető a többi művészetre is), hogy igazán hatni tudjon. (S valljuk meg, Zámbó Jimmy is tudott hatni, ha sokunkra csupán negatívan; énekileg, énektechnikailag – és ezzel lehet, hogy sokak ellenszenvét vívom ki – mellesleg szerintem az utóbbi évtizedekben nem nagyon volt hozzá fogható. Amit énekelt, arról lehetne már jócskán vitatkozni. Vö. Paganini.)
