Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
majdnem*: a fegyveres topikokban továbbra sem javasolt (értsd: engedett) a politikai eszmék futtatása, agitálás, győzködés! Ilyenekre ott van a politika fórumcsoport. Köszönjük megértésed!
"Egyszer majdnem megvettem a csövet tőle, de az ára nekem is egy kicsit irreálisnak tűnt. De emiatt nem kezdtem el rögtön fikázni, és alázni mindenhol. Elintéztem azzal, hogy "Köszönöm szépen, nem kérem" és ezzel be is fejeztük a..."
Több helyen is voltam. Elsö 8 honapot a kalocsai HK kiképzöben.
A második 8 honapot elméletileg Hodmezövásárhelyen, de ebböl 5 honapot a Bakonyban terepen töltöttem. Hajmáskér térségében. A harmadik 8 honapot szintén HMVhelyen kezdtem, de ebböl is 4 honapot Kéktó térségében, Szeged mellett terepen voltam. Itt föleg ujoncok kiképzésével kellett töltenem az idömet. Közben elég sokszor voltam a Kalocsa melletti lötéren (Öskü) löni.
Egyszer majdnem megvettem a csövet tőle, de az ára nekem is egy kicsit irreálisnak tűnt. De emiatt nem kezdtem el rögtön fikázni, és alázni mindenhol. Elintéztem azzal, hogy "Köszönöm szépen, nem kérem" és ezzel be is fejeztük a csőboltolást :-)
A szerszámokat meg ne keverjük bele ebbe a témába, mert mindenki tudja, hogy egy szerszám azért drága, mert sok tervező munka volt vele, és nagy valószínűséggel az értékének a sokszázszorosát lehet vele megkeresni.....
Nem tudom miért lenne drágább előállítani egy porkohászati úton készült csövet, mint egy bugába kiöntött acéltömbből kikovácsolt többször hengerelt huzalt készíteni. Nem gondolod hogy sokkal bonyolultabb eljárást igényel, és hatalmas gépeket a huzalkészítés? A porkohászat sokkal egyszerűbb. Összekeverik a porokat, szerszámba töltik, majd összepréselik/hőkezelik. Ezért is találták ki ez az eljárást, mert sokkal gazdaságosabb a munkadarab elkészítése, bonyolult formák is könnyen kialakíthatók, és olyan komponenseket lehet összekeverni, amiket amúgy nem lehetne egymásba olvasztani.
Egyetértünk ebben,-én abban vitatkozom Szimizsóval,-hogy a Fég porkohászati acélból készített volna fegyvercsővet,-mert mint Chato írta,-az méreg drága lett volna,-és mivel azoknak extrém magas a széntartalmuk(2-4%),-ezért iszonyú kemények,-és ezért a puska ára tízszerese lett volna!!! Az meg képtelenség,-árban ugyanis megfizethezetlen lett volna!!!!!.....:)))
Megnyugtatásként,elmondom,hogy naponta dolgozom ilyen módon előállított anyagokkal.
PL:váltólapkák,marók,fúrók,gravírozótűk,
Ha az árukat nézzül,akkor Longi,rá nem jellemző módon,nagyon elkótyavetyéli azt a szép darab csövet.Ugyanis egy ilyen módon készült,mondjuk D18-as újmaró,kb 30.000.- be kerül.
Akkor a Longi csöve ajándék!
Szerintem vedd meg!Ha nem is tudod most semmire használni,akkor sem kér enni.Ennek csak több lesz az értéke.Jó befektetés lehet.
a lövedék amit kilöttem az ágyubol, pontosan 16mm-el volt nagyobb, mint a csö. magán a skulon körben 2db 4cm széles kemény bronz csik volt, elöl és a hátulján is, ezek a nagy nyomás következtében beleolvadtak a huzagolásba és megvezette a skulot. kb 22km-re lehetett vele célzottan löni, persze itt már keményen kellett számolni ballisztikát.
De 2-4km-en simán be lehetett löni vele egy 50cm-es körbe menet közben!
Ma már egyébként akármi megtörténhet fegyver anyag témában. Készítenek már teljesen műanyag kompozit fegyvert is, meg robbanó motort is ugyanígy. Én magam ehhez nem értek, amit viszont gondolok a témáról az viszont logikai következtetés alapján az, hogy gazdasági szempontok alapján egy légfegyver cső és egy tűzfegyver cső technológiában lehet azonos, de terhelhetőségben az előző sokkal gyengébb. Igen tudom, hogy a FÉG minősége az azonos anyagban rejlik, talán igaz is, de nem hiszem azt, hogy ugyanazt bírja is mint egy golyós vadász puska csöve. Ha nincs rá szükség akkor egy mondjuk 16J cső miért bírná ki mondjuk 3000 bár nyomást?
Anno 75-ben T55 harckocsizo voltam. Az ágyu rajta 100-as volt. A huzagolás 1cm-es volt a mélysége is. A hüvelyben 48kg fekete spagetti szerü löpor volt. Elsütéskor 250.000 atm nyomás volt átlagosan. Az ágyu falvastagsága cca 5cm volt...
Porkohászati anyagból gyártott pengéjű kések 30 ezer forintnál kezdődnek...... akkor mennyi lenne egy fegyvercső anyagköltsége???.....No erről ennyit!!!!.......
Nem mindegyik csővét keménykrómozzák ám,-sőt megsúgom,-csak a hadifegyverekét általában.... porkohászati úton nem gyártanak fegyvercsővet,-mert k...a drága lenne,-meg értelmtlen is.........;-)
Szeretem amikor a tűzfegyverek szilárdsági tényezőivel "vagdalkoznak" egy tized akkora nyomástényezőjű fegyvercső anyagminőségéhez képest. A tűzfegyverek csövét mindig is rugalmasabb/szívósabbra tervezik, hogy ne robbanjon fel a 2-3000bar nyomású lövés kiváltásakor. A magas nikkel tartalma teszi lehetővé a cső kopásállóságának javítása azzal, hogy a huzagok kialakítása, polírozása után keménykrómozzák a cső belső falát, vagy a külsejét is.
Ez így jó! De azt is tudni kell, hogy a porkeverékbe egy olyan alacsony olvadáspontú komponens is kell, ami viszonylag kis hőmérsékletű hőkezelés után is megfelelően össze is tartja az anyagot. Ezért a leggyengébb szakítószilárdságú komponens határozza meg a nyomásállóságot. Viszont a kovácsolhatóság is a "kötőanyag" keménységétől függ. Egy légpuskában max. 150bar nyomást kibír egy 5mm-er falvastagságú huzagtüskére kovácsolt cső. Tehát azt gondolom, hogy nem légbőlkapott a porkohászat útján előállított légpuska cső. Azt nem garantálom, hogy a Fég csövek is így készültek, de nem kizárt....
A puskacsővek milyen keménységű anyagból vannak szerinted?....
Azért kérdem,-mert nagyon nem mindegy àm ,-hogy milyen anyagból csinálják,-hogy ne is kopjon túl hamar,-de ne is legyen rideg,-mert akkor meg szétvetheti a nyomás!!!.
A S&W cég 5-6 alkalommal hőkezeli a pisztoly csővet mire a gyártási folyamat végére ér a munkadarab.....
Az biztos,-hogy sokkal puhább mint egy 57-59 R° kemenységű késacél!!!......:)))
Természetesen robbantással. Legálisan vásárolható riasztópatronnal is előállítható a nyomás. 10mm-es falvastagság elbír ekkora nyomással. A common rail rendszerű befecskendezős motorokon kb. ekkora az üzemanyag nyomás, és a szelepek is bírják. Elektromos vezérlést kell szerkeszteni, és kész.
Forgácsoló vagyok így én is tudom . adott egy "x" anyagminőségű fémpor, megfelelő szemcsemérettel ezt magas nyomáson összepréselik majd hőkezelik , jó dolog mert olyan ötvözet is készíthető ezen eljárással ami a hagyományos ötvözéssel nem érhető el.
Nos akkor szeretném tudni, hogy a porkohászati eljárással készült fémek hogy készülnek, és milyen tulajdonsággal bírnak szerinted. Természetesen arra is kíváncsi lennék, hogy milyen fizikai határai vannak az előállításának szerinted. Én ezt anno tanultam, de érdekene, hogy Te is tudod-e?
Meg sem merném közelíteni, nem hogy az arcomhoz emeljem. Egyébként robbanás nélkül mivel csinálnál ekkora nyomást? Milyen méretü lenne a tartály és mekkora lenne a tömege? Ekkora nyomáshoz tartozik falvastagság is szerintem.
Azért elélveznék egy olyan légpuskától aminek a lövedékét 2200 bar tolná előre. Nem is vágynék Kalasnyikovra. :):):):) Ha van Longinak ilyen, már meg is vettem, csak nehogy komolyan vegye valaki.
Miért ne lehetne porkohászati úton előállított a cső maga? Te tudod mit jelent ez a fogalom? Sok olyan nagy keménységű/kopásálló anyagot készítenek, amit másképp nem lehet előállítani.
Persze, hogy készül amerika éppen elveszti a világuralmi pozícióját. Az orosz és Kína meg megszerzi.
Ezt állítják a világpolitikai elemzők is, aminek valóban az lehet a vége, hogy Amerika belesodortatja Európát is belharcokba.
Ukránoknál már megkezdték ezt.
Amerika azért is ideges, mert az Európai Hadtest kezd egyre jobban önálló lenni és különállóan tevékenykedni a NATO-tól.
Az oroszoknak ez kedvező, mert így Európa védelmére kelhetnek. Energiában már így is függünk tőlük. Amúgy meg az Oroszoknak több köze van Európához, mint Amerikának. Amerika csak fejőstehenet lát bennünk, meg ahova telepítheti /kedves és környezettudatos/ rakétáit.
A klíma változás pont az Afrikai életteret szűkíti. Nem véletlen ez a migráns áradat.
A bevándorlókat szervezetten pénzelik, hogy ide jöjjenek! Hogy kik az már nyilvánvaló és vitán felüli. Természetesen belejátszik a technika is /szállítás, kommunikáció/ a nagyszámú tömegek mozgatásában.
A klíma sokszor volt még ettől is szélsőségesebb mindenhol a világon, mégsem volt ilyen népvándorlás, vagyis szerintem a klíma kevesebb százalékkal játszik közre, mint többen gondolják.
Hát gyerekek ezt már nem bírtam kihagyni, hogy ne írjak. LongRebell hirdetésére keveredtem és felütöttem a fejem, hogy nocsak, de ismerős név valahonnan :-))) és ahogy belekukkantottam idézek: "PCP légtartály!(húzott acélcső(2200bar)"
2 200 bar !! Na azt megnézném magamnak, de azt a kompresszort is ami ekkora nyomást elő bír állítani. Én 600 báros kompresszorral dolgoztam , de az se volt egy furulya. Na és azt a pusekot is amihez ilyen nyomás kell. :-))))
Miközben az elmúlt hetekben kiderült, Kínának is megvannak a maga gazdasági bajai (lassuló gazdasági növekedés, a jegybank devizaleértékelése), Peking szép lassan megingathatatlan befolyást szerez Afrikában. Ennek nyomai lépten-nyomon láthatók is a kontinensen derül ki[...] Bővebben!Tovább »
A Csajnizok európa helyett (lehet tudnak valamit és nem akarnak háborus övezetbe élni? ) Afrikában csinálnak mega-Giga beruházásokat területeket vesznek és Ötszázezre "kis" város-lakónegyedeket épitenek.
Nem kell, hogy kicsit is vitázz velem, mert gyakorlatilag egyet értek a mondandód nagyjával! ;-) Egy percig sem állítottam az ellenkezőjét! :-))
Továbbra is fenntartom azonban azt, hogy nem szabad elhanyagolni az álló, szabad kezes lövészet gyakorlását- függetlenül attól, ki milyen mélységig van benne akármilyen lövészetben-, mert azonnal, és látványosan előhoz (és megbosszul) minden lövészhibát!!!:-DDD Amíg egy "stabil"támasztásból esetleg azon töprenghet a lövész, hogy a szél, lövedék, vagy egyéb külső tényező miatt nem lőtt belső tízest, addig állva, szabad kézből látványosan sok-sok centit mellé tud lőni, s ott nincs mellé beszéd! :-DDD
Ismersz, nem fél disznóért vettem az ORSZI-tól a százalékot- ennek ellenére kínzom én is magam az állóval, mert máshogy nem kapok ilyen gyorsan, és pontosan visszajelzést a hibákról....
Olimpiai, és egyéb, csúcskategóriás versenyzőket meg egy percig sem gondolnám ide mosni, mert egyrészt ez egy hobbi lövész oldal, másrészt meg olyan távol állnak tőlünk edzés technikailag, hogy gyakorlatilag külön állatfajnak tekinthetőek( legalább is azon pár embert, akiket személyesen is ismerek) :-DDDDDD
A "hobbi" lövészek is megérdemlik az "okosságot", én legalább is nem sajnálom senkitől az infót, amit hasznosnak vélek. Nem kerül pénzembe tovább adni a tutit! :-DDD
Van olyan nyugdíjas klubtársunk, aki sem a fekvőt, sem az állót nem tudja már lőni igazán. Neki a precízkedés- és a HFT nagyon bejön! Mégis, évekig(tényleg!) rimánkodtam neki, mit és hogyan tartson szem előtt! Mára eljutottunk odáig, hogy versenyekre jár, nem mindig az utolsó, és nagyon élvezi végre, hogy azért el is találja már, amit eddig csak szeretett volna! :-DDD
Van, aki hallgat az okos szóra, van aki izomból ellenáll- az majd tanul a saját hibáiból.;-)))
Na, mára ennyit engedélyezett az álomtündér, már hív az ágyikóba! ;-)))
Tudod vannak emberek akik nem divatból tartanak kutyát, hanem komolyan elvárják tőle a házőrzés feladatát. Az enyém tutira kibelezné aki éjszaka zavarni szeretetné a nyugalmunkat egy kerítés mászással. Ez a dolga, erre lett tenyésztve. Érdeklődj arrafelé ahol taroltak a migránsok, bementek e oda ahol mondjuk kuvaszok voltak. Tutira oda mentek ahol pincsi volt az udvaron
Ezzel mi a gond? Szándékosan elsétálok a település azon utcáiban ahol bizonyos emberkék előszeretettel gondolják azt, hogy nem vonatkoznak rájuk az együttélés szabályai. Van barátom aki ugyanezt teszi két közép ázsiaival. Senkinek nem kell félni, de ezeknek igen, hogy ne jusson eszükbe éjszakai látogatás. Ennyi a történet.
Ha elmegyek a kutyával sétálni csak annak kell félni aki szeretném, hogy féljen. A kutya nem dönt, én döntök helyette. Kína és Észak Korea azt teszi amit az orosz megenged neki. Mindkét ország militarista és fegyverei orosz alapokon terveződnek, kell a segítség. Még Kínának is létszükséglet az orosz.
Az álló kézből lövészetet csak az tudja magas fokon elsajátítani, aki az ehhez szükséges különleges képességekkel születik. Kiváló látás, erős gerinc, a sima izomzat dominanciája, idegrendszer, a piramidális reflex ív lassabb kémiai huroksebessége.
Aki ezek mindegyikével nem születik együtt, az nem fog az első 50-be kerülni a világversenyeken.
1.000.000 emberből egy rendelkezik születetten ezen adottságok mindegyikével.
Ezek mellé lehet gyakorlással megtanulni a megfelelő lövész technikákat.
A "támasztós" lövészetben a fenti született adottságok nélkül is meg lehet tanulni a fegyver sütését, a célzás fortélyait, a légzés szabályait, de egyben ez elegendő is ahhoz, hogy megfelelő fegyverrel az élvonalba lehessen kerülni.
A "támasztós" lövészet tehát összehasonlíthatatlanul több ember számára vezethet komoly sportsikerekhez.
Azonban a "támasztós" lövészetben tökéletesen fel lehet ismerni, hogy kik azok, akik a lövész technikákat egyáltalán hajlandóak a megfelelő szinten kigyakorolni és azután velük lehet megpróbáltatni az álló kézből lövészetet.
Így ki fog derülni, hogy azok közül, akik már tudnak célozni és sütni, kik rendelkeznek az álló kézből lövészethez elengedhetetlenül szükséges született adottságokkal.
Az utóbbi tíz évre visszatekintve a légfegyveres lövészetben, de az 50m-es 0,22-es olimpiai lövész számban is csak néhány név tűnt fel, pontosan azért, mert született adottságokhoz van kötve.
Ezzel az egésszel nem szembe szállni igyekszem a véleményeddel, hanem kiegészíteni azt.
Általában ösztönösen minden ember, vagy majd minden ember letámaszt. Az élsport szabályai persze kötik a sportolót, de felszabadultan, kötöttségek nélkül szinte mindenki a letámasztást alkalmazza. A fekve lövés szintén kényelmetlen, amikor már fájnak az izületek egyre jobban kivitelezhetetlen. Térdelve, vagy állva valamire letámasztva kényelmes és akár több órán keresztül is elviselhető. Aki mondjuk egy LGR-t tart a kezében és lőni akar egy órát, az még a kanalat is elejti ha szabad kézből teszi. Mondjuk azt elhiszem, hogy aki erre gyakorol megerősíti azokat az izmokat amik a puska tartását segítik, de magamból kiindulva otthon, szabályrendszer nélkül a kényelmes póz nagyon fontos. Pisztoly lövésnél a hátratett kéz és oldal állás szintén sokkal kényelmetlenebb és számomra eredménytelenebb is a fegyveres erők által használt kétkezes fogásnál. Két kézzel fogva egész testtel a cél felé nézve sokkal jobban lő az emberek jelentős része. Én a légpisztolyt is két kézzel fogom és jól lövök vele. Persze Te a sportlövésről írsz amit nem lehet egyéni szabályok szerint űzni ez egyértelmű, nem is cáfolni akarlak csak én így gondolom amatőrként, hogy ahogyan Ti lőtök az nagyon megterhelő a gerincnek, nyaknak és kéznek. Többek között ezért nem lehet eredményesen csak úgy beugrani egy versenyre, tuti izomláz és hátsó eredmény a vége a puskától függetlenül.
a Jelszavam Fokozatosság , Menjen jól a fekvő mivel 90%-ba ez a HFT, azt mostanság fogom elkezdeni a térdelőt és az állót is . én sziluettet nem lövök meg Precízt sem ezért csinálom így.
Évek óta lövöm a HFT-t. Meg a sziluettet..meg még sok mást is, amit állva kell! ;-)
Sokan elfelejtik( a HFT versenyzők közül is nagyon sokan!), hogy az állva, szabad kézből lövés az egyik legjobb alap a célzás-légzés-sok egyéb más lövészet technikai összetevő megtanulására, összehangolására!!! Fekve könnyebb lőni HFT-t ? Hogy a bánatba ne! Én is úgy lövöm, ha csak lehet! Ettől függetlenül aki "csak" támasztásból erőlteti a lövészetet még gyakorlás közben is, az erősen félmunkát végez! :-((
Rokiként nagyon is átérzem, milyen nehéz egy 40+5 lövéses sziluettet végig lőni(rendre az utolsó-relatíve könnyű- kosokat hibázom el) egy közel 5 kilós Dianával, vagy ZKM-el, de ennek ellenére is erőltetem, mert máshogy meg nem tanulható rutint ad a mindennapokban...;-)))
Csak azt ne gondolja senki, hogy bármely szuperhatalomnak vannak békés szándékai. Az orosz és amerika egyforma gazember, a saját népük is feláldozható a politikájukban.
:)))..Most nincs vita,- de keveri itt mindenki rendesen a sz..rt,mert a politika már csak ilyen!!!.... Mindenesetre Európa sokat veszít az embergó miatt az oroszokkal való kereskedelem befagyasztása miatt!!!!....
:).....Szerintem összetett problémakör ez,-sok tényezős játszma!.Az oroszokra mindig bizalmatlanul fog tekinteni a nyugat!..Az, hogy északon Nato erők vannak közvetlenül a határ túloldalán,-nem öröm Szásáéknak,-az se lenne,-ha keleten is megismétlődne....
Az Eunak szüksége lenne az oroszokkal való kereskedelemre, viszon az Amik továbbra is az embargó fenttartására kérik őket,-és nem érdeklik, hogy az Eu mennyit veszít rajta,-mert erős Európa sem érdeke!!....
Ukrajnát nem a tesokért kóstolta be,-az csak indok!!!!
Geopolitikai okok miatt segíti a jelenlegi EU barát kormány elleni lázadókat!
Nem akar Putyin egy NATO országot a határai mellet,-nem lenne pufferzóna.......Putyin szeretne egy olyan nagyhatalmi státuszt,-mint ami a CCCP-nek volt,-persze önmaga vezetése alatt.......
Üdv! A Baltikumban (Észt, Lett, Litvánia) közel 1 millió orosz kisebbség él. Nem fogja hagyni őket ahogyan Ukrajnában sem hagyta magára a kb. 3, 5 Millió orosz anyanyelvű testvéreit!.....
Én nem a hidegháborútól tartok, hanem egy élestől Most megmutatta Putyin az izmait, ezután vissza veszi a jussát ami a balti államoknál kezdődik. A következmény borítékolható.
tehát valóban pánik van az Amiknál,-kiváncsi vagyok mit lépnek,-de nem vagyok optimista,-ahogy Róka sem,-mert generálni fog egy versengést, -ami nehogy hidegháborúhoz vezessen!!! Az oroszok bejelentették,- hogy jelentősen emelni fogják az atom fegyvereik fejlesztésére szánt anyagi forrásokat és azok számát is!!.......
Elismerésem nekik . én keveset lőttem állót mert tudom hogy atom instabil vagyok benne, voltak nekem is jó pillanataim , De az én Csapásom a HFT igaz támasztunk mikor lehet de azon kívül sok az ismeretlen tényező amivel számolni kell. Pont Mogyoródon cáfoltam magamra 20 méteren álló testhelyzetből támasz lehetőség nélkül kelllett leküudeni 5 célt csirke sziluett. mondom itt nullázok egy kövéret. erre beállok beigazodok lövéshez amennyire tudtam a sportlövészet modszertana és eszközei c. könyv után , azt nekivágtam , első lement mondom ilyen nincs ,vihogtam mint őrült a puska persze 25 centis fel le jobb bal kilengésekkel mozgott vihogás után is . de valahogy sikerült 5/4-et " közbelövéssel elkapni "
MenüBal – RadA Magyar Népköztársaságért, a dolgozó népért!Az USA menti a menthetőtSzerző: AdminKeserves lépésre kellett hogy rászánja magát a világ elsőszámú latorhatalma-az USA!A Kaszpi-tengerről a szír terroristák bázisaira indított orosz rakéták becsapódásának füstje még el sem oszlott, Washingtonban máris döntött a Pentagon. Mentsük ami menthető akciót hirdettek. Az akció keretében azonnal elrendelték a Perzsa-öbölből a “Theodore Roosevelt” amerika repülőgép-anyahajó “kimenekítését”, a teljes kíséretével egyetemben.Föl is kerekedett az armada, és tegnap este 11 óra tájban a Hormuzi-szoroson átvágtázva elhagyta a Perzsa-öböl Amerika számára váratlanul veszélyessé vált vizeit oly sebesen, hogy még tán vissza se néztek!
A “Theodore Roosevelt” távoztával 2007-óta első alkalommal fordul elő, hogy a Perzsa-öböl vizét nem szennyezi amerikai cucc.Peter Daly nyugalmazott altengernagy, az US Naval Institute vezérigazgatója fájdalmasan sóhajtott fel a menekülési akció hallatán: “Hát igen! Oroszország lett a Jolly-Joker ebben a régióban is”
Ezeket a tényeket a legmérsékeltebb amerikai szakértők sem tagadják. Sőt a múlt héten 15 év után kivonták az anyahajókat az öbölből. Az ok hajmeresztő. Az új Szuhojok megjelentek a légtérben és teljesen blokkolták az anyahajók és az Awax-ok kommunikációját, műholdas kapcsolatát. Azonnal kivonták az egész flottát. Amerikai szakértők elektronikai hátrányokat emlegetnek.. Az orosz most olyat mutatott a világnak, hogy mindenkinek egyértelmű a fölénye. Ezt meggyőződésem, hogy minden kétkedő is tudja, vagy hamarosan kénytelen lesz elismerni. Nem biztos, hogy nekünk ez jót jelent. Túl közeli még az ittlétük, nehogy errefelé gondolkodjanak.
Látnád, mit tud lőni 10 m-re légpisztollyal, ha oda teszi magát, nem mondanád....;-)
Bár, az életkorát ismerve még bőven igazad is elehet..;-)
Azért az nagyon látszott mind a felnőtt, mind a gyerek mezőnynél, kinek volt álló, szabad kezes "gyerekszobája" a lövészet alapjainak tanulásakor! :-DDDD
Megjegyzem halkan, a nagy számú gyermek csapatból az egyik(ráadásul légpisztolyos) lövészünk egy ott és akkor először kézbe vett távcsöves légpuskával fullos pályát lőtt a "lövészpárbaj" versenyszámban, amire a felnőttek sem voltak képesek a saját, jól ismert fegyvereikkel! ;-)
Anno 1976-ban a keszthelyi ezrednél a szovjet KUB család SZPU önjáró indító állványok és a SZURN célvezető lokátor állomások elhelyezésében tevékenyen közreműködtem. Ezzel egy időben az SZ 60-as csöves légvédelmi lövegeket elszállították az ezredtől.
Aligha létezik eredetibb helyszín a földi telepítésű légvédelem eszközeit bemutató múzeumnak, mint egy volt légvédelmi bázis. A zsámbéki 11/3 légvédelmi rakétaosztály egykori bázisa ma ilyen hely. Egy múzeum, ahol lokátorokból, légvédelmi tüzérségi, csapat- és honi[...] Bővebben!Tovább »
A cégek előszeretettel spórolnak azon, hogy műszerészt nem alkalmaznak, ezt elvárják a villanyszerelőtől. Nálunk az ügyelethez a beugró a jogsi, erősáramú végzettség, műszerész szakma és a kapcsolások miatt a villamos mű kezelői. Mondjuk nem is gyakran számolnak le kollégák.
És mivel nézed meg, hogy a PLC bemenetek, kimenetek megvannak vagy sem. Mivel nézed a 12-24 voltos szelep tekercseket. Javíts riasztó nélküle. A GPRS és rádiós kommunikációról nem is beszéltem. Nálunk kB ennyi az elválás a villanyszerelőtől.
Vegyél egy olcsó kínai láncfűrészt és meglepődsz. Nekem összevágott már vagy 20 méter fát hiba nélkül. De van olcsó német Black&Decker fúrógépem és egy nagy kalap xszar. Kínaiból is van tartós szerszám de nem ingyé. Az oroszoktól vásárolt közel 30 éves brutális fúrógépem direkt sem lehet megölni. De ha igazán dolgozni akarok, csak a Makita és Bosch gépemet használom, ezek ipariak és szenzációsak. De kemény valutáért. A villanyszerelő szerszámaim mind felsőkategóriások, de használok olcsó kínai multimétert is, amiből évi kettőt elhagyok. Mindíg van a zsebben.
Igen arra készül, hogy szinte ingyen legyen fúró az olcsó fúrógéphez ami mondjuk egy emeletes házban a barkácskészlet tartozéka ahol esetleg fát vagy lemezt kell fúrni, komolyabb munka nem adódik, esetleg szakértelem sincs. Aki szakember és van lehetősége az nem vesz ilyet, a barkácskészlet készlete is mondjuk Bosch vagy Makita. Minden igényt ki kell szolgálni. Akinek fordítva forog a fúrógép és erőlködik, annak pont jó a semmitérő egyszerhasználatos.
próbáltak volna meg ,agyarországon 3000Ftos pólót árulni. az öccáz forintost vette mindenki. Utána meg hőbörög a sok paraszt hogy kinyult a nyaka az első mosástól. Egyébként Győrben megfigyelhetőek a magasabb árfekvésü dolgok is némely kinaiban. van esernyő 900 Ftos bilivasból meg 3500 Ftos is fa nyéllel normális vászonnal stb.
Én mindig azt mondom az ócó kinai dolgokra mint pl a lider légpuska hogy az árához KÉPEST jól megoldották. 4000 Ft egy első szlávia irányzék ők meg 8 000ből összehozak egy légpuskaszerüséget :-))) Igen, humorral kezelendő. :-)
Nekem is sántít ez a dolog biztosan aki barkácsol mindenki vett már kínai fém csigafúrót megkérdezném milyen fémre készítették ?Esetleg higanyt lehet vele de még azt sem , Merthogy még az alumíniumot sem . Akkor ezt direkt készítik ilyennek ?
Minden nézőpont kérdése. Gázpisztoly ügyben sokszor elhangzik, hogy ócska spiáter, ne vedd meg.
Én meg azt mondom, hogy vedd meg nyugodtan, ha elfogadod a gyártási célt. Ezeknek a célja annak a maximális 5 tárnak a hiba nélküli kilövése amire terveződött. A további tárakat csak nasiként lövi hiba nélkül. Aki csettingetni szeret, vegyen acélt dupla vagy tripla áron. Aki 50 ezresért szeretne komolynak kinéző és használható amatőr puskát, vegyen kínait. Aki a kinézet mellé komoly pontosságot is szeretne tartós anyagból, annak ki kell nyitni a bukszát. Soha nem értettem, hogy mások ezen mit nem értenek.
Soxor kitárgyalódott , hogy nem azért gyárt szemetet mert ennyit tud a kinai ipar. Olyat gyártanak amilyet megrendelnek tőle vagy amire piaci igény van.
Amire az apám tanított az bizony az, hogy soha ne tartozzak politikailag sehova, a saját utamon járjak. Ezért a kapcsolataimat nem befolyásolja a hovatartozás.
Már én is látom a végét. Boldog nap lesz. De nem panaszkodom mert van egészségem, gyerekeim, házam autóm és munkám. Ezzel sokan kiegyeznének. Ja és vannak kínai puskáim, ez már csak nasi az élettől.
Igen tudok segíteni ha kell, de csak másodkézből. Össze tudlak hozni ügynök ismerőssel ha a közelben laksz. Csak ügyfél vagyok, húzzák a sokadik bőröm.
Á dehogy van gond. Viszont a róka vadászik és a friss husit szereti. Dögöt is eszik, de gondold el az ő szemszögéből az ember mélyhűtött kajáit. Az nem dög? Közöm nincs a fundamentális rókához. Gyerekként az Mhsz- ben rókáztunk a rádiós szakkörön belül. Nem az italtól, ez egy kiváló ügyességi játék!!!!. Onnantól vagyok rókásból róka.
Helyben felkoncolták a franciák...... nem volt lőporfüst,-nem tudták beazonosítani az osztrák légpuskás szakaszok helyét,-ezért veszélyesek voltak a franciákra!!!!....
Az ősembernek sem volt légpuskája,oszt" mégis kidöglött a mamut !Némelyik versenyvas olyan dög nehéz,bunkónak megteszi! Nem mondom,jobb erőnlét kell az ilyen vadászathoz,mint egy mai,betépett puskás körhajtáshoz! ;-)
:-).............Róka jó fiú.......... Kicsit balos beállítottságú,-és "szimpatizál" az Amikkal,-de ezt leszámitva jó srác,-csak ne szidd a kínai holmikat,-mert akkor kihozod belőlre az ádáz ravaszdi ragadozót.....😜😜😜
Látod látod a nem odafigyelésből kerekedik ki a parttalan vita, ugyanis nem arra utaltam a tiszteletteljes kiigazításommal, hogy az ominózus fejfedő honnan ered, csupán csak az orosz elnevezésének az eredetére utaltam, amiből mi magyarok származtatjuk az usánka nevet. Csak képzeld magad elé azt az orosz embert aki egy sapkában látja az USA nevet, hogyan értelmezi, és olvassa? Segítség képen megsúgom, hogy az orosz abc a 18. század óta nem használja az S betűt. :-)
( az volt a jelentése mint a mostani 3 betűnek ami kiejtve a mi Z betűnknek felel meg)
Viszont az amerikai Alaszkában is ezt hordták már az aranyláz idején.
Na most azt amit az amcsik segélyként küldtek? Az nem előbb volt? Á tudom. az alaszkai Usankákat a hó alól összeszedték, majd jött a háború és elküldték. Így volt az!
Kivetkőzött népművelő vagyok mert visszatértem az elsőként tanult szakmámhoz. Ott sem tanították, az érdeklődésem miatt tudom amit tudok. Nem eleget sajnos. De a világháborúban annyi fegyver vett részt, hogy követhetetlen. Elég a partizánok sufni fegyvereire gondolni, akár sorozatlövőt is "faragtak".
Tisztelettel, de kijavítanálak: Az oroszoknál is csak 1918 környékén jelent meg, akkor is a fehérek seregében. Eredeileg Kolcsak után колчаковка [kolcsakovka] volt a neve. Az ушанка [usanka] elnevezés az уши [usi] fülek szóból ered.
Az egész ország azt hiszi, hogy orosz sapka. Pedig amerikai és segélycsomagban küldték a ruszkiknak, aztán a benne lévő USA feliratból lett usanka. Jól mutatott a szőke négeren, Putyin is nevetett. A kínai pirelli számomra emészthetetlen. Idióta olaszok mit tettek.
Nem is tudtam, hogy egyetemet is végeztél, gratulálok. :-) Persze attól, hogy nem katonai vonalon még olvashattál volna a témáról, de örülök, hogy így a vérére megvilágosodtál :-D
Hááát elég szerény az ez irányú műveltséged. :-D :-D :-D :-D ........ Pedig egyetemet végzett embernek kéne ám tudni hogy bizony nem csak ez a típus létezett:
Igazad van, hiszen csak tigrisek és t34-ek harcoltak egymás ellen, a többi német típust pld Panzer IV-et amiből vagy hatszor annyi készült mint tigrisből említeni sem érdemes :-D És másik oldalon is csak t34 volt, más típus nem is készült ;-)
csak annyi különbséggel, hogy azért a medvének nem feltétlenül okoz lelki válságot ha odavész a humán erőforrás, az eszközöket meg pont nem úgy készítik, hogy jó legyen az még a 4. világháborúra is :-D
Mindenki a német fejlesztések továbbgondolásával ment előre. A rakétatechnikában von Braun mint háborús bűnös az Apolló programot vitte tovább, így megúszta a kötelet. Hadifoglyok és zsidók ezreit dolgozata a halálba. Az oroszok a saját szerzésű német koponyákkal messze megelőzték a világot.
Az ilyen ezközökről korrekt statisztika létezik. A K36d az ellenfél tiszteletét is kivívta amikor Anatolíj Kvocsúr élesben bemutatta. Az ami pilóták szerint az ő katapultjukban meghalt volna. Hát ez van.
Azért a mai orosz gépekben benne van a K36d katapult ülés ami minden éles helyzetben megment magasság és sebességtől függetlenül. A Martin B. katapult a nyomában sem ér. Akkor csak számít a pilóta.
Azért jó, hogy egy nehéztankot hasonlítotok össze mindig egy közepes harckocsival, ami tömegében is fele akkora volt, a többi paraméterét nem is tekintve ;-)
ami győzött az a mennyiség és a szinte korlátlan nyersanyag és ember anyag.
az anyag minőség és védelmi képességet tekintve:
a tigrist 30 napra tervezték, a t 34 est 8 órára!!!
20 x többet tudtak gyártani egységnyi idő alatt.
1 tigris átlagosan 13db t 34 est pusztított el mire kiiktatták tehát a maradék 7db elég is lett a fölényhez.
a shermannál ezek a számok: - 1 hétre tervezték ,1 tigris elpusztít 6 ot mire kiiktatják, és 10x többet tudtak belőle gyártani.
tehát a német technika sokkal jobb volt- de minek?
ezt elkalkulálták a nagy precízkedős (nincs áthallás :-D ) mániájukban.
de az is igaz 2 nagy ellenféllel kellett harcolniuk és 2 irányban is.
az orosz vadász pilóták bevett harci taktikája volt az, hogy ha elfogy a skúló akkor egyszerűen nekirepül az ellen félnek.
ezt a mai napig - a csúcs technikákon is - oktatják nekik......
a mai csilli-villi ami gépek csak tiszta ( még az anyahajók fedélzetét is naponta többször felseprik) és teljesen sík felületről tudnak fel- leszállni, úgy, hogy a pilóta kb 15 perc mire segítséggel be kászálódik és be kötik meg rá dugdossák a kütyüket.
ezzel szemben
az orosz gépek a gidres-gödrös kecskeszaros legelőről is fel-le szállnak, és a pilóta beugrik 1edül be szíjazza magát és hajrá...
Minden western arról szól, hogy az elismert és rettegett revolverest a végén leszedi egy ismeretlen giliszta. Kár, hogy oly kevés az időm és messze is vagy. Gyakorlok, hogy ha esetleg párbajoznánk én győzzek:):):). Ja és viszem magammal a kedvenc gyöngyház berakású Coltodat, aztán elvágtatok
Hosszú-hosszú évekig szituációs lővész voltam,-bajnokságot is nyertem.....:))). Szóval nyerhetsz,-de esélyed annyi,-mint hogy a giliszta magasugró bajnokságot nyerjen...:-D
Kiteszünk két célt aztán egyszerre egymás mellett lépünk tízet, fordulunk és kapáslövés. Melyikünk győzne? Én szoktam ilyet és jól megy rövidre vágott qb-vel
Nekem sincs meg DVD-n. Én is a neten néztem meg, igaz, hogy rákötöttem a nagy TV-t a PC-re, meg a nagy hangfalaimat..... Az ágyúlövés, az ágyúlövés volt! :-) De majd beszélek a szomszéddal. Ő szokott filmeket letölteni...
Melyik hónapok alatt kedves Python??? A tél beálltával egy métert sem mentek tovább, viszont visszafelé sem tudtak jönni. Rommel is megmondta, hogy például a Messerek sem bírták a homokot, a lőfegyverek sem.
A "patkány",meg az "egér" is fényesen bizonyított! ;-)
Az egyikből,tán egy készült el teljesen,az is csúnyán bukott(tán,ha egyet lőttek vele,néhány napos nekikészülés után)A nagyobbikat,meg már hagyták is a ..csába!;-(
A Porsche féle Tigrist a bemutatóján,többet oltották,mint hajtották!Sose került gyártásra.
Azt hittem ezt is megmagyarázod, hogy jobb volt a Tiger! ................ :-D :-D :-D :-D
Egyébként jobb volt sokkal mert ki sem lehetett lőni csupán hátulról, és repülőről zuhanóbombázva, de nem az orosz télben voltak jobbak... meg későn gyártották már és keveset.
Nem jobbak voltak, csak az időjárási és terepviszonyoknak jobban megfeleltek. Ültem mindkettőben, egyik Merci, mások Zaporozsec. Persze a mocsárban mi a jobb?
Ebben egyetértek veled,-A Tigrisek csak a 88-as lővegükkel voltak hatékonyabbak a T 34-eseknél és a Shermannoknál!!....Lomha gyenge teljesítményű mototokkal sok gondjuk volt,-ha nem voltak ideálisak a terep viszonyok.....
Gyuri! A batár Tigris harckocsik nagyok és lomhák voltak hatalmas tömegükkel beleragadtak a sárba. Sokszor egymást vonták húzkodták ezzel szétzilálódott az alakulatok része lemaradtak, sokszor nem indultak a csontig hatoló fagyban. A T-34 könnyebb gyorsabb fürgébb és döntött homlok páncéllal akkori idők egyik legjobb tankja volt. Nézd meg a háború vége felé gyártott Josziv Sztálinokat melyekre Curchil is azt mondta: "Minek adjunk mi tankokat az oroszoknak, több és jobb van nekik mint nekünk!"....................... :-D :-D :-D :-D :-D
igen. itt egy cikk például a pentagon-vizsgálatról, ahol 363 hibát talált a vizsgálóbiztos. itt egy másik egy hiteles szakitól, aki könyvet írt a sztoriról. itt egy interjú egy (amerikai) berepülőpilótával, aki szerint konkrétan vacak a gép és egy 40 éves f-16 porig alázza légi harcban. itt egy cikk a gépágyúról, ami 2019-ig használhatatlan, mert nincs hozzá szoftver. itt egy másik arról, hogy nem fér bele a szuperbomba, amit hozzá terveztek. és ehhez csak néhány perces hanyag guglizás kellett. én simán meg vagyok győzve, hogy tényleg pocsék, főleg az ezermilliárd dolláros árcédulához képest.
:))) Téged tényleg nem lehet komolyan venni Róka...
Hogy a német fegyverek nem működtek hóban, homokban?......Fél oroszországot lerohanták hónapok alatt,-és észak Afrika nagy részét......no ennyit a gyerekes érvelésedről!!!!.Részemről befejeztem a diszkurzust veled,-nem tudlak komolyan vennia...:-D
Érdekes, hogy 69-ben amcsik a holdon jártak, de most az Orion projekt keretében, ahol a mély űrbe akarnak embert eljuttatni egy a projektről szóló filmükben arról beszél a NASA mérnöke, hogy a Hold körüli Van Allen gyűrűk olyan mágneses sugárzással bírnak, melyek minden elektromos berendezés működését megbénítják, ezért ennek leküzdése még feladat elé állítja őket 2014-ben... ez most komoly? :-DD
Kínaiak pont most készülnek bizonyítani, hogy még senki nem lépett a holdra. Azért ebbe belebuknak szerintem, bár annyiszor vezették már félre az emberiséget, hogy akár igazuk is lehet. De nem hiszem, hogy így lenne.
Minden háborút megnyertek, senki nem tudott tartósan földet foglalni tőlük. Ha valaki mindig győz, abban a szerencsén kívül van más is. Azt se felejtsük el, hogy mindig a kettősség jellemezte az országot. Az iszonyúan szegény muzsik mellett létezett Európa kulturális, tudományos központja is a cári udvarban. Ez jelenleg is így van. Egyébként az oroszok egyáltalán nem szegények, a nyomorgó tömeg a múlté. Ezidáig mindenki megszívta aki az orosz medvét bekóstolta, pedig volt aki földre vitte, de megrázta magát és nyert. Oroszországot nem lehet legyőzni, abba belehal az ellenség is és így van ezzel Amerika is. Katonailag ezért nem konfrontálódnak, gazdasági cselekkel operálva ejtenek sebeket egymáson. Amerika hátránya a gazdasági hanyatlásban, a Kína uralta állampapírokban és az egyre inkább feszítő etnikai belső ellentétből fakad. Neki lételeme a háború, mert pénz van benne és azt a hatalmas sereget harcoltatni kell, különben otthon virtuskodna elégedetlenségből. Lásd mit okozott a hazavitt és felesleges orosz katona, az afganisztáni hadszinteret. Nem a győzelemért vívtak, a muníció elhasználása és a haderő ritkítása volt a cél, bevetették még a csecsen konfliktust is. Mára pont jó méretü a hadsereg, a szinvonal is jó, most a gazdagodásért, olajért harcolnak, győzelem lesz a vége.
Tény hogy vannak esetenként kiugróan jó, korát meghazudtolóan sikerült orosz fegyverek szinte minden területen de az általános szinvonal az sajna a béka segge alatt van. Ahogy irod szemtől szembe a ruszkik mindig a létszámfölénybenbiztak.
Melyik verzió érdekel a Kurskról? Az ütközés az USS Memphis-el, ütközés egy óriás tintahallal - ez a leginkább filmre való - vagy a torpedó találat a Nagy Pétertől? Egy dolog biztos, az igazság kiderítésében mindenkit megakadályoztak mind az amcsik, mind az oroszok ;-) Mindenesetre az amcsiknál tele a gatya az új Borej osztálytól :-D
Egyébként a titkosszolgálatuk is előkelő helyre sorolt a szakirodalomban. Ha Obama leejt egy kanalat Putyin tudja ki nyúlt le érte a földre és kipattant a metlaki vagy sem.
Kihasználva a saját ország klímáját stratégia, odamenni úgy, hogy nem volt tisztában a rá váró időjárási szélsőséggel meg katonai stratégiai hiba. Óriási hiba. A szemtől szemben meg a ringben műkszik, háborúban nem.
Na akkor ez így butaság. A német fegyver hibája az volt ami egyben nagyszerűvé is tette, vagyis a gondosan megépített tökéletes szerkezet. Lőtéren nagyon fasza, az afrikai és orosz hadszintéren ócskavas. Nem a tél győzött, meg a kurva meleg, hanem az, hogy a német hadsereg fegyverzete nem bírta az állandó sarat, esőt és a -30 alatti fagyot. Tehát itt van a Te álláspontod hibája, hogy a lőtérről nézed a fegyvereket. Persze, hogy kézbevéve, célratartva egy német világháborús fegyver jobbnak tűnik mint az orosz. De háborúban meg nem működik és ez a lényeg. A német tervező is tudta, hogy bele fog esni a hóba meg a sárba. Erre mit talált ki? Vízhatlan tokot például az oldalfegyvernek. De azt a pisztolyt elő kell venni a hóban, sárban és vége. Az afrikai hadszintéren meg a homokot nem bírták és ez volt a baj.
Az orosz meg akár 40 év után kiásva is képes működni. A precizitás, a hatalmas nagy megmunkálási pontosság a hadi fegyver halála. Na ezért a világ legjobb fegyvere a Kalasnyikov. Ha kell szögelnek vele, ha kell simán át lehet úsztatni a vállon egy folyón, sárban, homokban és hóban is működik. Nem lősz le vele 100 méterről egy fácánt? Na és akkor mi van? Az emberalakot simán, és erre terveződött.
Beleolvastam a cikkbe, ez tényleg olyan origósra sikeredett ;-) 1.5 éve a Fekete-tengeren a Donald Cook-on nagyon betojtak az amik, mert a fejlettnek hitt Aegis rendszerüket - amit ugye az oroszoktól loptak a törököknek eladott 300-as rendszer megszerzésével - egy Szu-24 annyira ócskavassá tette 90 percre, hogy csak néztek a bárkán, mint a lukinyúl. Az oroszok a "láthatatlanság" helyett a cross eye zavarásban hisznek ami olcsóbb és hatékonyabb a szakértők szerint. Én nem tartom egyiket sem jobbnak a másiknál, de abban valahogy biztos vagyok, hogy semmivel nem hatékonyabbak az amik és ugyan úgy lopnak haditechnikát, ahogy mindenki :-D
Tudod,lehet,hogy a precíziós eszközök fejlesztésében lemaradtak,de a "vasnyulat"le tudják lőni(hiába van a rohadékon golyóálló mellény) és nekik ennyi,pont elég!! ;-DD
Elektronikai fejlettségben soha nem fogja utolérni amerikát az orosz,-mert sokkal több anyagi forrást tud rászánni....Tehát amit állítasz az egyszerűen nem igaz!!!!!!. Ellent mondana minden gazdaságtani törvényszerűségnek... Az oroszok csak árnyékuk az egykori katonai erejüknek a szovjetunió összeomlása óta,-ezt el kell ismerned...
A mostani olajárak csökkenése és az embargó okán igen nagy szarban vannak,-ez is tény! Igencsak sebezhetőek,-mert csak a nyersanyag export jószerivel az egyetlen bevételi forrásuk..
Tehát haditechnikában is le fognak maradni a tőke hiány miatt!!!.A fejlesztéshez anyagi források kellenek Róka,-anélkül nem megy!!!.
Szóval vesztésre állnak,-nagyon úgy néz ki... a Fehérfejű sas megtépázza az orosz medve buksiját...:))))))Az oroszok katonai potenciálja rohamosan csökken,-az Amiké meg nő,-ezek tények,-bármennyire szeretnéd az ellenkezőjét..........;-)
Volt már a kezed között? Nekem naponta többször is. A műszaki vizsga egy vagyon a kopó alkatrészek iszonyat ára miatt. Az autó kirázza a beled ha nincs leterhelve. Hiába rendeltük meg automata difizárral, platós kivitele miatt még a vizes füvön sem indul el ha picit emelkedik az út. Rengeteget fogyaszt, viszont jól megy. Soha nem vennék saját célra.
A siklót is engedték, pedig a kezdetektől életveszélyes volt. Amikor a csempék lehulltak az orosz felajánlotta, hogy lehozza őket a sikló meg jó lesz raktárnak az űrállomáson. Nem, inkább a halálba küldték a legénységet, ma már nem titok, hogy 70-30 arányban volt esélyük. A 70 volt a halál esélye. Gratula nekik emberségből.
Na látod, hogy na látod!!!!!!!!! Annak is nézz utána, hogy a szakirodalom szerint a műhold vezérlésű fegyverek terén is jóval Amerika előtt jár, az elektronikai hadviselésben is fölénybe került. A lemaradás amiről írsz már legalább 20 éve nem igaz. Az általad írt hasznavehetetlen tengeralattjárók esete is a múlt homályába vész, ma már nem igaz. Amit tudomásul kell venni, hogy napjainkban amit Kína és Oroszország nem tud legyártani, vagy megvalósítani azt senki más se tudja. Tudom, hogy szokni kell még a gondolatot, de így van. Aztán hibás a gondolatmenet amikor jön a kérdés, hogy akkor miért olyan a Lada amilyen és miért nem olyan mint egy BMW? Először is a bömös nem bírja azt az igénybevételt amire az orosz utak késztetik. Másodszor ha amúgy is tengelyig sárban jársz, oda nem kell bőr, meg hifi és a csomó kütyü, oda stabil motor kell jó erős futóművel, osztályon felüli fűtéssel. Az utak meg azért rosszak, mert a fagyhatás 2 méter alatt van, tehát soha nem áll meg ott semmilyen burkolat. Önmagában a tény, hogy a legészakibb területeken életben tartják a városokat egy technikai csoda.
El is akarja számoltatni erről Amerika Japánt. Olvasható volt a napokban, hogy kérik az infót erről a nyílvánvaló "jó" üzletről. Talán ha Jeep vagy Hummer lenne az egyen autó az beleférne, hiszen nekik hozná a hasznot.
az f-35 egy alapjaiban elfuserált konstruckió. ha utánaolvasol, tele lesz a a net csúnyábbnál csúnyább sztorikkal. eddig bő ezermilliárd (!!!) dollárba került és még messze nem működik. a különbözetet majd elverik az oroszok üzemagyagra. az f-35 a történelem ledrágább fegyverrendszere és a szakma szerint egyértelműen szar.
Nem a vita kedvéért, de mesterlövész fegyverben az élvonalban vannak az oroszok Gyuri bátyám, a kínaiak is orosz Orsis fegyverrel nyertek sorban 2 alkalommal a nálunk megrendezett mesterlövész világkupán, előtte Remingtonnal a harmadikak lettek. 2013 augusztusában az USA-ban rendezett világkupán egy F kategóriás versenyző 308 Win-es Orsis fegyverrel 915 méteren 12x-et lőtt, ami 0.5 MOA nagyságú volt. Egyszóval tudnak Ők, csak nem annyira ismertek.
A világon az egyetlen ország aki nagyjából teljesen önellátó. Most, hogy megszerzi az arab olajat is, Amerika nyakán a kés, de a póráz mindenképpen. Miután Kína fúzionál az orosszal a terv az, hogy ő meg gazdaságilag fogja sanyargatni. A cél pedig egy belső elégedetlenség ami akár polgárháborúhoz vezet. Megérdemelnék ha ez sikerűlne, hiszen ezt a forgatókönyvet játsza a világháború óta, amerikai szervezésben lángol a világ.
Sokkal hamarabb tudja csökkenteni a sebességét repülés közben a F 35-ös és az elektronikája sokkal fejlettebb... erre gondoltam...
És egy lényeges szempont az üzemanyag fogyasztás,-az orosz gépek erősek,-de baromira sokat fogyasztanak!!!.Egy F35-ös bárhol leszáll,egy orosz gép csak repülőtéren..Óriási hátrány ez egy háborúban....
Nekem az tünt fel hogy az összes Iszlám államos Toyota terepjáróval rohangál , dubaiban az taxik nagyrésze Toyota rav4 szóval az arabok autó terén eléggé a japán márkákat azon belül is a Toyotát részesitik előnyben. régebben Merci mániásak voltak a 90es évekig.,. Hol vannnak a BMW terepjárók Hummerek, Chevrolet, Ford terepjárók stb?? Valamit tudhatnak ezek a japánok is.
Szerinted azok a gazdag államok akik gyártják miért teszik? Gondolod, hogy a gazdag arab fegyveresek a piacon nem vennének jobbat ha lenne? Az említett fegyverek lőtéren biztosan jobbak, de a fronton tutira nem. Vietnamban miért használták az amerikaiak is? Eldobta az M16-ot és zsákmány Kallert használt. Légiót megjárt ismerős szerint öldöklésre szigorú körűlmények között nincs jobb, csak szebb meg modernebb. De strapabíróbb és stabilabban működő nincs.
annak, hogy helyből felszáll, semmi köze nincs a manőverezőképességhez. sőt, a plusz súly valószínűleg csak ront rajta. az orosz gépek (már az előző generáció is tudta) változtatni tudják a gázsugár állászögét menet közben, ami félelmetes trükkökre teszi képessé a gépet. ezt a manővert például máig nem sok nyugati típus tudja. ez nem meggyőződés kérdése, ebben tényleg kurva jók az oroszok.
Komoly hadiflottájuk van, a legjobb, főleg az amerikaiaknál csendesebb, nagyobb és jobban rejtőzködő tengeralattjáróik. Anyahajójuk csak 1 van, mert nem kell több. Az óceánok urai, hiszen hadi kikötőjük van az északi vizeken, a Fekete tengeren, Szíriától bérlik évtizedek óta az egyik legnagyobb kikötőjüket, a Csendes óceán térségében is van több. Amerika el sem jut a közelükbe sem. Az általad említett fegyverek sárba téve, vízben áztatva, -50 fokban is működnek? Ha valamit a legnagyobb számban használnak a katonák, azt azért teszik mert az a legjobb.
A Szovjetunióban/Oroszországban készült fegyverek:
Az RPK és az RPK–74golyószóró hosszabb és nehezebb csövet kapott. A lőszerellátást 70 db lőszert befogadó csigatár biztosítja, de használható hozzá az AK bármely tára.
A SZVD és SZVDSZ (Dragunov) mesterlövész puska szerkezete az AK-hoz hasonló, gázdugattyús, forgózáras rendszerű, viszont csak egyes lövések leadására alkalmas.
A Szajga[4] vadászpuska (karabély) szerkezete kb. 90%-ban megegyezik az AK-val. A változattól függően többféle – többek között 7,62 × 39 mm-es, valamint 5,56 × 45 mm-es – lőszer tüzelésére alkalmas Szajga az izsevszki IZSMAS-ban, az egyik legelső AK–47-est gyártó üzemben készül.
AMP–69 – puskagránát kilövésére is alkalmas verzió
AMMSz - univerzális szabványfegyver az AMD-65 nyomán, de hosszabb csővel, módosított csőszájfékkel, elülső pisztolymarkolat fa csőköpeny-markolatra cserélve, alulra behajtható válltámasszal
NGV-5.56 mm-es gépkarabély,a 0 szériánál elakadt
NGM-5.56 mm-es gépkarabély,a 0 szériánál elakadt
Na tegye valaki mellé az amerikai M16 variációit. Nincs még egy ilyen sikerfegyver a világon, és ez csak egy töredéke a variációknak.
Ha amerikai óriás terepjáróban ülsz jobban tudsz csajozni, menőbb fickó vagy. Egy Uaz Patriottal meg mindenhova eljutsz és kihúzod a Hummert. Ez jellemző az egész orosz amerikai fegyver összehasonlításra.
Olvasd a szaklapokat, fele árból kihozták a csúcsgépüket jobb minőségben. A helyből felszállásra csak anyahajón van igény, az orosznak abból csak egy van. Nem azért mert nem tudna többet, hanem azért mert akkora ország, hogy bárhova eljut szárazföldön, ahova meg nem, azt leszórja ballisztikussal és annyi. Amerika csak a déli részre tud elgyalogolni, mindenhova hajó kell. Na ez a magyarázat. A MIG 21 óta minden repülőjük jobb volt az amerikainál repülés tecnikailag. Fegyverzetben volt lemaradás. Ma már ez megfordult.
A Szuhoj rendelkezik a valaha volt legnagyobb kaliberű gépágyúval és pont fele annyiba kerül mint a Raptor. Ami viszont perdöntő, hogy az orosz gép export képes, míg a Raptor nem adható tovább a kínos hibái miatt. Az orosz picit butít az elektronikán és úgy adja el, mert azért vigyáz a fölényére. Jelenleg Irán és India jelentkezett be vásárlóként, ezzel el is dől, hogy Amerika és Izrael nem fogja soha leigázni Iránt. Putyin ki is mondta, hogy Amerika soha többet nem teheti meg, hogy büntetlenül leigáz országokat. / ezután most az orosz teszi ugyanezt/. A szerencs forgandó, a politika undorító. A haditechnikát pont ezért politikai hitvallás nélkülözésével kell nézni csak a technikára koncentrálva. Ha így nézzük megláthatjuk akár a kínai haditechnika fejlődését is. Ha nem, akkor csak a Western fegyverek nagyságát látjuk meg. Pedig például kézifegyverek esetében a kevés alkatrész, a szétszorható mütyűrök nélkülözése és a felesleges koloncok elhagyása a nyerő, ezek az orosz fegyverek. Hadi fegyvereket meg sportfegyverekkel összehasonlítani nem érdemes. Egy csodás, gyönyörű, minden porcikájában kidolgozott mesterművet nem szabad egy hadi fegyverrel összevetni, mert az kb 10 percet bírna a fronton. A világ leggyakoribb gépkarabélya Kalasnyikov és nem más gyártó terméke. A legjobban bevált fegyver az összes létező igénybevételt figyelembe véve a Kalasnyikov és nem más. A legtöbb variációban gyártott fegyver a Kalasnyikov. Miért nem valamely nyugati darab?
Ott a hiba a gondolkodásotokban,-hogy egy helyből felszálló gép,-pl mint az F35-ös,-az manőverezési képességben összehasonlíthatatlanúl jobb mint egy hagyományos gép.Meg aztán ma már nemigen kergetik egymást a gépek,-a harcok a horizonton túl kezdődnek és fejeződnek is be... De kínosan hallgattok arról,-hogy melyik ország mennyit költ fegyverkezésre???.
És azt ugye veszitek,-hogy ahol a több anyagi porenciál,-ott nagyobba fejlődés.....:)))))
az oroszok cuccai sokkal jobban néznek ki ráadásul. egy mig-21 vagy egy mi-24-es helikopter szerintem könnyfakasztóan szép tárgy. én a kelet/nyugat-észak/dél-fekete-fehér satöbbi kérdésekben pártatlan vagyok, de az orosz haditechnika fölénye a nyugatival szemben szerintem egyértelmű. tegnap mondjuk pont megszórták iránt rakétákkal véletlenül, menstégükre legyen mondva, hogy most próbálták ki először ezt a típust.
Van egy írásos dokumentum arról, hogy simán győztek az amik, míg aztán elkezdtek lepotyogni. Ezzel egy időben kémfelvételeken és közeli kabinképeken jól látszottak az európai kinézetű és néger Vietkong pilóták. A légierő hamar rájött, hogy orosz és kubai pilóták ültek a katapultban vietnami szinekben. Az orosz repülők sokkal erősebbek, a hajtómű sugárnyaláb szögbe állítása miatt akár helyben fordulnak, nem esnek át és iszonyat gyorsak. Valami titok miatt a pilóták meg simán bírják a 10 feletti terhelést. A Raptor szárnya 9-ig van a helyén, ezután leesik.
a mig-15 egy generációval öregebb a phantomnál és semmiféle rakétája nincs. a korai phantomoknak meg gépágyújuk nem volt és ha elég közel került a mig, közelharcban simán lenyomhatta a lomha f-4-et. nem beszélve a mig-19 / mig-21-ről. azoktól féltek a phantom-pilóták, mint a tűztől, mert fordulékonyabbak voltak. gondolom erős volt a különbség a vietnami és amerikai pilóták kiképzésére költött pénzek között is. ezen a fronton a szovjetúnió jelenleg szarrá veri a teljes mezőnyt, ez tény. az új generációs vadászgépük még akkor is is röhögve köpi arcon az amerikai konkurenst (teljes joggal), ha az előre köszön, jó hangosan.
a földön dagály van, és vehetsz fel, most hogy új határok, dagály túlmutat a földet, a bolygó felszínén és a tengerek, lehetőségek mint te, csak még egy kör felé, egy új vízió az emberiség ünnepelni.
döntöttünk úgy, hogy az eheti vess egy pillantást a világ öt legjobb körökre osztott játék, hogy megtisztel. tudjuk meg, mi játékok lett volna a listát?
rántás, mozgassa, lengj, további követelményeket kevesebb.
de azt is, hogy egy magas, ma lesz ebben az évben, hogy tisztában a nagy részét amelyek a régi fél év. senki nem megy most komolyan.
Vannak hiteles számítógépes animációs dokomentum filmek a vietnámi légiharcokról a MIG15 és a Phantom F4 B között a Discovery csatornán...... Igen ritkán került ki MIG a harcból győztesen...... :))))
Elektronikailag legalább 10 év lemaradásban vannak a ruszkik,hiába próbálod az ellenkezőjét bizonyítani...
Azt nem mondtam,-hogy buták a ruszkik,-de a katonai potenciáljuk a béka segge alatt van a 80-as évekéhez képest,-ezt tudnod kéne!!!
A haditengerészeti erőkülömbségek még nagyobbak,-olvass utánna....:))))
Na ez a plakát nem az én életérzésemet tükrözi róluk. Viszont a demokráciának hívott amerikai élet sem igazán mosolygós, Milliók senyvednek ellátás nélkül, a népesség komoly része nincs biztosítva így ha beteg elpatkol, halomra lövik egymást az idiótábbnál idiótább tömeggyilkosok, egy az egyben Kína kezében a gazdaság irányítása és mindenkit megfigyel legalább 3 szervezet. Komoly besúgóhálózat és titkosszolgálati irányítás jellemzi az államot. Amerika nem a szabadság hazája az tuti. Ellenben sokat tesz azért, hogy háború legyen a világban.
Az akarat megvolt. A hozzáállás és a bevetett technika mennyisége, milyensége döntött.
A specnaz alakulatok legalább annyira kegyetlenül háborúznak mint az ISIS, ezért rettegnek tőlük. A légierejük és rakétatechnikájuk pedig jelenleg olcsóbb és sokkal jobb az amerikaiakénál.
A fegyverkezési verseny úgy alakult, hogy a Szuhoj T 50 jobb mint a Raptor és fele annyiba kerül, pont az elektronikai fölénye miatt. Az orosz műholdvezérlésű fegyver irányítás már sokkal jobb az amikénál. Elég ha a távvezérlésű tank fejlesztéseket nézed. És akkor még ott a megfoghatatlan ,ismeretlen tényező, miszerint a raptor 9g-t tud, a Szuhoj 12-őt vígan viszi és élve marad a pilóta. Ezen az amik döbbennek leginkább meg. Szóval olvass célirányosan és vetkőzd le az orosz eleve buta felfogásod. Utáltam őket amiért itt lebzseltek, rendszer ellenség voltam, de ha fegyver akkor az orosz legyen felfogásomnak van alapja, sokan gondolják így. Irakban a 70-es évek orosz technikája volt. Amikor orosz katona kezeli a legújabb orosz technikát más a helyzet és ezt a helyzetet amerika kerüli. Vietnamban az orosz MIG 15 orosz pilótával hamar légifölénybe kerűlt, erről is olvashatsz. Szóval ne légy elfogult, mert hiteltelenné válsz.
Python elméleti és gyakorlati tudására tapasztalatára érdemes figyelni. Mi nem haragszunk meg egymásra, legfeljebb néha baráti tüzet lövünk a másikra, vigyázva annak épségére. Mindketten elfogultak vagyunk csak más égtáj gyártói felé.
Szervusztok! Néha olvasgattam itt. Most megtetszett a légpuskázás. Láttam van már ebből országos bajnokság is. Régebben csak állva lehetett lőni légpuskával. Van valahol elérhető lista, hogy Eger környékén hol lehet ilyet lőni?
Laci bácsira felfigyelt a TV,hogy milyen szépen "énekel".Meg iskereste a"Hiradó" stábja kamerákkal,mikrofonnal-ahogy illik!
Felkérték,hogy "énekeljen" már valami szépet!
Mire az öreg-jó be vót mán baxva-rákezdi:
"csavaros a csavaros a disznó faxa.."
Ejnye ,Lacó brácsi!Hááttnem mondunk a kamerába ám ilyen csúnyákat,amikor csúnya szavakhoz ér a nótába,akkor inkább mondja azt,hogy "mhümmmhümm"Megértette?
Mire Lacó brácsi:"Csavaros a csavaros a..mhümmmhümm faxa.."
Aztán csak addig locsolták az öreget hideg pájinkával a slagból minusz 10 fokba,mig el tudta énekelni,hogy?
Az akarattal volt ott a probléma az Amiknál Róka,-nem a technikával!!.....
Hiszen ők fegyverezték fel az Isis-t,meg ugye mint tudjuk nekik Assad a fő ellenségük,-és ezügyben egy oldalon állnak!.....
Na ez a háttere a látszólagos sikertelenségnek!!!...
De ha össze akarod hasonlítani az Orosz és az Ami technikát,-akkor gondolj az iraki háborúra!! Az irakiak orosz technikával voltak felszerelve,-és igen erősnek számított a haderejük világviszonylatban is....
És mitörtént?...:))))))
Mint kés a vajon,-hagy ne részletezzem! Az orosz tankokat százával lőtték ki az Abramsok,-míg a nekik nem volt veszteségük!....:))))
Az iraki radar rendszert blokkolták a támadás előtt E bombákkal....
Persze azóta a ruszkik is sokat fejlesztettek,-bizonyos területen jobbak is talán,-de azért még nem nőttek fel ám az elektronikai fejlettségi területen az amikhoz....
Szóval megint mellé nyúltál,-de ezt már megszokhattuk.....:-D
Csak azon gondolkodj el,-mennyit költ el a két ország évente a hadserege fejlesztésére,-és fenttartására......
Elárulom:...az amik többszörösét,-mint az oroszok!!!!
Vedd már le a vörös színű szemellenzőt,-mert rossz irányt mutat!!!
Ez a Kína-Orosz imádat nem tesz hitelessé........:)))))
Soha nem írtam, hogy szakértő lennék. Leírják ezt helyettem sokan önjelöltek. De ha a szakértelem német nyelvtanon alapszik tutira laikus vagyok. Ha civilként szakértő valaki azon hamar kattan a karperec. Hát ez van. Nehezen emészthető, hogy a szakértői vélemény ellenére az orosz fegyverek jobbnak és hatékonyabbak bizonyulnak a nyugatiaknál. Szó szerint leparancsolták az égröl az amerikaiakat és Izraelt. Ma megindultak a speciális alakulatok és az Isis menekül. 1600 km-ről lövik sebészi pontossággal az állásokat. Az amik ugye felsültek, Putyin meg nyerésre áll. Pedig micsoda semmire való fegyverei vannak több évtizedes lemaradással.
Szokásodhoz híven,kapufát lőttél!Mondtam már többször:ne logikázz,ahhoz neked hiányzik valami!!!
Gondolkozz!Mitökömnek variálnék nickekkel?Ahhoz te és néhány általad félreinformált kis gagó, pirinkók vagytok!!!Én jobban szeretem pacekba elmondani,mikor melyikőtök,miben volt ügyes,vagy éppen FAX!
El méláztam a fű hatásairól!Álmokat gerjeszt!A minap plédájul egy barikában,szintén elindította az álomlátás folyamatát!Úgykis megörültem.Máris nem érzem magam annyira egyedül,ebben a betépett világban!Jány,igen jópofa álmot rittyentett össze!Volt abban humor,élc,gúny,mindenből egy csipetnyi,Épp' annyi,hogy kellemesen fogyasztható legyen az álom!(és nem olyan csúnya rémálom,mint az enyémek"szoknak" lenni)De hát a collegínával,más-más célzattal legeljük aztat a qva füvet!Mindjárt le is szaggattam éden kapujáról a táblát,mellyen ez állt:Ki itt belépsz,hagyj fel minden kedéllyel!(persze,csak álmomban ám!)Visszatért a humorba vetett hitem!!(remélem,ez az egy fecske......)
Apropó álom!
Álmomban éden neve megváltozott XYZOSS-ra!Hogy ez miért történhetett,nem is értem!(a buta agyammal)
Hogy egy ilyen aktívan dobogó jogi vénával megáldott valaki,miért váltogatja az elnevezéseit?!Háááát,nem értem!Tudom,buta vagyok,de szerintem,ennek is a fű az okozója.
Gyakran fogjuk érdemes tükröző, mi magunk és felejtsük a kreativitás, el barátokkal a csoportok tájékoztatják a fickó igen az anyája, legdrágább berendezések, legfontosabb......
aki segitséget nyújt a bűn elkövetéséhez!(Benne van az elnevezésben is!
pl. lehet valaki pszichikai bűnsegéd is..
Valaki fenyeget valakit,a pszichikai bűnsegéd pl.csak beáll az ajtó mellé-és nem csinál semmit.
Viszont személyes (félelmetes) megjelenésével(mondjuk egy "ruhásszekrénynyi gyontetovált ,rosszarcú skacc-a maga 160 kg-jával..eleve félelmet ébreszt és minden-személyes jelenléte nélkül esetlegesen-lehtséges (jogos) ellenállást vagy védekezést "meghiúsít"
Btk 13. § (2) Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés miatt nem büntethető, illetve tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg.
14. § (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt.
Fax se tudja. Talán az egyik megveszi a boltban a késok t az elkövetőnek, a másik meg lefogja az áldozatot amíg az elkövető nyiszál. De nem biztos, lehet tökéletesen ugyanaz is.
Mintha elhangzott volna valami hasonló is, amit megboldogult apósom mondott, ha elfelejtette felhúzni a sliccét: "döglött gyesznóra minek ólajtót zárni " :-DD
( Az öregedés egyik első jele, ha az ember elfelejti felhúzni a cippzárt, az idő haladtával pedig lehúzni felejti el egyre sűrübben :-DD )
A fórumon nem lehet becsületsértés elkövetett, mert ahhoz mindenki számára egyértelműen be kell tudni azonosítani a nicket. Ez meg ugye nem lehetséges.
Dehogy veszem komolyan:(:(. Ha elől repedt akkor nem lehet, hogy a cerka állt magától célra? Ez egészséges lövészeknél előfordulhat, a ruha meg nem bírja.
Hazafelé jövet beugrottam egy ügyvédhez és előadtam a sztorimat minden részletével együtt....
Az egész ügyvédi munkaközösség szét röhögte magát....! Ráadásul még fizetnem sem kellett mert olyan jól szórakoztak, hogy azt mondták, menjek máskor is hozzájuk.... Többen is jelentkeztek,hogy ha esemény lesz akkor hagy képviseljenek, ingyen és bérmentve, mert jól jönne a szakmai karrierjük során egy ilyen jellegű ügy.....
Hazáig pislogtam....hogy mi történt aztán én is jót nevettem az egészen......
Részemről minden jellegű parázsvitát és vitát lezártnak tekintek.....! Ezzel kapcsolatban nem is kívánok válaszolni az érintett ügyben senkinek.....
Hiába vannak szép hölgyek, nem veszünk olyan méretű terepmintás gatyát mint amit 18 évesen hordtunk a seregben. Azonkívül ha a lövész gatyája hátul reped, az annak a bizonyítéka, hogy hátul is lőtt és nem 7,5J energiával. Ruhaiparban szinte minden gyártó termékében benne vannak a kis sárga kezek. A fegyverek terén mint már sokszor kitárgyaltuk a kínaiak az ötvenezres kategóriában nem rosszabbak egyik gyártó termékeinél sem, talán időnként jobbak. A német verseny célú fegyvereknél rosszabbak. Viszont a mai német verseny célú fegyverek sem érik el 30 évnél öregebb elődeik minőségi színvonalát.
A saját tapasztalatom szerint a németek semmiben nem hozzák a régebbi műszaki színvonalukat ami a hírüket megalapozta. Gyakorlatból mondom, hogy az elektronikai termékeik és erősáramú dolgaik nagyon nem a " német " minőséget jelképezik. A kültéri acéllemez szekrényeik pont úgy rozsdásodnak mint az olcsóbb kínai Rital koppintások, a mágneskapcsolók, kis relék élettartama szintén nem jobb a kínai Tracon termékeknél. Sajnos ezt nap mint nap tapasztalom, mint ahogyan a cégünknél lévő autók minőségét is. Ezernyi bajuk van a német haszonjárműveknek, egy Renault Kangoo sokkal stabilabb mint az Opel, vagy a csaló német márka furgonjai. Hát ennyi a német minőségről. Kolléganőm vadi új Golfja állandóan valami hibát produkál, pedig a IV-es szériáig agyonverhetetlenek voltak.
Fegyverek terén meg a nyugati fegyver fanoknak látni kell, ahogyan az orosz Szuhojok leparancsolták az égről az amerikai és az izraeli légierőt Szíria felett. Ugatnak, morognak, de hallgatnak a szakértőikre akik azt mondják, hogy az Új Szuhojnak jelenleg nincs NATO ellenfele, a fegyver vezérlését meg csak értetlenül nézik, 50km-rel hamarabb indít rakétát mint ahogyan az amerikai gépek egyáltalán észlelik. A buta Szergej mit ki nem talál ugye? Tegnap olvashattátok, hogy az északi sarki, meg déli sarki felügyelet is az övék, az amerikai kutatók mata részegen költik az államok pénzét a semmire. Rendőrséget akarnak oda telepíteni az észveszejtő alkoholizálás miatt. Na ez van, lehet felháborodni. Viszont amíg el nem felejtem, az is igaz, hogy az orosz specnaz alakulatok preciziós mesterlövész fegyvereit lecserélték angol fegyverekre, hogy ezt se hagyjam azért ki. Cserébe ugyanezen külföldi alakulatok előszeretettel használnak víz alatti egységeiknél orosz klón fegyvereket.
Ezt,pont jókor meséled!Ma került "szabadlábra"RÓKA,aki,mint tudjuk,foggal körömmel fogja óvni (szakadt)kínai gatyád jó hírét!(csak foggal-körömmel nehogy tovább tépje!!!) ;-DDD
Nyáron egy Tatabányai versenyen kb. másodszor volt rajtam egy terepmintás nadrág - naná, hogy méd in csájna - rögtön az első pályán, kötelező térdelő pozíciónál középen kiszakadt. Higgyétek el, meglehetősen kínos végiglőni úgy egy versenyt, hogy az ember legrégebbi haverja néha bele akar kíváncsiskodni, különösen úgy, hogy a mezőny egyetlen, fölöttébb csinos hölgytagja a szomszéd pályán lő. Ne vegyetek kínait ;-)))))))))))))))
( Happy end: a dobogó harmadik fokára már megvarrt nadrágban álltam )
most komolyan ami energia bele feccölődik a "pereskedésbe" (és) meg a fenyegetőzésbe (ami ugye egy fegyveres fórumon elég necces is) azt nem kéne inkább mondjuk 1 profi videó elkészítésébe fektetni???
igaza van Nedónak egyre szánalmasabb lesz ez az egész.
Olvasd el ujra meg ujra figyelmesen amit irtam....sajnos neked sokat kell tanulnod még az életben....a lényeg hogy az ügyész szerint megvalósitottad a szándékos becsületsértést.....az ugye tudod mit jelent.....
A nemsokára találkozunk az neked mióta fenyegetés?pedig fogunk találkozni.....
Nem mosakszom, mert nincs miért...... Én most sem tudom, hogy ki vagy, elég rossz az arcmemoriám..... Így azt sem tudom,hogy szerepelsz-e a videókon... (bár ha így magadra vetted, akkor biztos....)
A svájcit nem ismerem... Csak a zoliD65-öt....
Néhány videón viccelödni, nem meríti ki a becsületsértés fogalmát..... Nem lett kétségbe vonva a szereplök teljesítménye és a nemi identitásuk sem......
A patkányozás... Nagy általánosságban használtad azokra a nickekre akik negativan véleményezik a videót....
És nem utolsó sorban ne fenyegetözz!!!!!! " nemsokára találkozunk"
Amugy huzd alá nekem légyszi hogy hol nevezlek én téged patkánynak?vagy iq szegénynek?szerintem az irományomban senki személyére nem használtam jelzőt......de te valamiért ezt magadra vetted....tehát te rögvest minősitetted is magad....
Én nem patkányoztalak le téged...Nem neveztelek genetikai hulladéknakés iqszegénynek sem!!!! Tehát megkérlek, hogy mellőzd az ilyen kijelentéseket!!!
Nem vagyok " kiskovi svájcinéger....! És az itt lévő nickek közül csak néhány emberkét ismerek, a jelentős részét nem ismerem, tehát nem a haverjaim.....!
Na és a rövid sztorim....
Nem vagyok egy nagy rutinos fórumozó... Csak néhány nicket ismerek( személyesen) Tavaly elött megláttam ezt a precízíós lövészetet ( MAPOSZ) tetszett is a dolog... Aztán amikor elkezdtem kérdezősködni felőle itt a fórumon, akkor kaptam az ívet meg a magaslóról lekezelő dumákat.... utána már persze engem sem kellett félteni....!!! Néha igen átváltottam személyeskedőbe is. Voltam kitiltva is emiatt!!!
És te is tudod én is tudom és mindenki tudja, hogy a zöldön nem különb szövegek is mentek-mennek.....
Aztán tavaly amikor megtörtént a nagy bumm... Én sokáig nem is foglalkoztam vele, hogy mi folyik itt, csak másoktól hallomásból hallottam róla.
A jelenlegi helyzetet csak egy általam feltett kérdés váltotta ki, hát ez van. De ha egy igénytelen, szinvonal nélküli videó kikerül a legnagyobb közönség elé ( youtube) akkor el kell viselni a hideget és a meleget is....
Ha lett volna szigorú moderáció, ahogy annak idején volt,akkor nem fajult volna idáig a dolog. De hát a lazaságért is ki kaparászott annyit,, Hát ti. Na akkor még egy ok, hogy szembesüljetek a negatív hullámmal...
A patkányozás és genetikai hulladék-ozás is becsületsértő.....!!! :)
Ne kövess el büncselekményt!!! mert lementettem..... :) :)
Elgondolkodtató hogy ma magyarországon a lövészeti sport olyan lett mint a foci.....a csapat játszik de sajnos a hozzánemértő huligánok...patkányok....genetikai hulladékok....és iq szegények lerontják és tönkre teszik azt
kevés sportiasságot egymás sport tiszteletét ami mára megmaradt.....ez nem sportszerü amit kiskovi svájcinéger és hozzá hasonló véleményezők tettek itt a forumon.
Mivel itt mindenkinek elérhetősége megvan....és mindenkiről tudni minden adatot igy nem nehéz senkiről sem kideriteni hogyvalójában ki kicsoda...
A dolog lényege,hogy ha kiderül rólukhogy sportköri tevékenységet folytatnak akkor sajnos maguk alatt elvágták a fát mert ami jelenleg erről az oldalról lementésre került az sajnos bizonyiték egy büncselekményre ami ugye nem maradhat büntetlenül....igen....ezen megnyilvánulások véleményezések másik részről becsületi sérelmeket szült ami semmiképpen nem fér bele egy sportolo magatartásába életvitelébe és példamutatásába.tehát akik nyilvánosan megaláznak másokat vagy ugy véleményeznek nyilvánosság elött hogy az mások becsületét sérti az büncselekményt követ el.
Magyarországon ezért nincs komoly lövészeti sport mert ilyen emberek ilyen mentalitással birnak....
Lejáratni másokat megsérteni mások önbecsülését az megy a kiskovinak meg hasonszörü haverjainak....
Ha komoly sportolok lennének akkor egymást meghivva egymást segitve egymás sportját ajállva haladhatnának egy olyan közeli jövö felé ahol gyerekeink is ezt tanulnák és nem az ellenségeskedést....áskálódást mások önbecsülését sárba taposni...stb
A sportolok mentalitása az összetartás az összetartozás a tisztelet ...ez mélto egy sportolonak nevezett emberhez...
Ezen forumi megnyilvánolások sportszerütlen viselkedésre utalnak.ha viszont nem sportolók akkor a civil gyenge iq val rendelkezök táborároz tartozó személyek.
Jómagam nagykaliberrel is lővö sportoló vagyok aki nem itéli el az airsoft sportot de még a gyerekem bb bogyoköpködöjét sem...
Javaslom gondolkodjatok kicsit....inkább össze kellene tartanunk....fognunk....hogy a közeljövöben eme lövészeti ágazatot szélesitsük....szebbé jobbá elérhetővé tegyük mert majd gyerekeink igy is tulsok idöt töltve a computer elött csak majd az ellenségeskedést tanulják tőletek
Hol a fegyelem itt ?mert egy lövészeti sport alapszabája a fegyelem...
Kérlek benneteket béküljetek meg....ne bántsatok senkit....inkább löjjetek sokat és jókat....cseréljetek infót hisz ezen oldal itt azért hozódott létre....nem pedig a bajságért......
Nekem az a furcsa, hogy minden egyes emberkének ( nicknek) meg van a saját sztorija, sértődése arra, hogy miért támadja vagy utálja a másik felet.....
Egy kicsit furi, hogy mindig ugyanazokkal az emberekkel van gondja sok mindenkinek.....!!!! Ez a két-három ember meg ön-ön hibáján kívül rábélyegzi a szakágára ezeket a negatív dolgokat......
Gyuri egyáltalán nem érdekel a maposz és, hogy mi a helyzet, és ki mit mond. Nem ügyködöm semmin éntőlem azt csináltok amit akartok. És hogy mi lesz az sem. Amit itt a mieink írtak azt ők akarták. De csinálhatsz akármit a tagságunk nagy részének ez a véleménye és nem akar veletek közösen semmit. Az ellenségeskedés csökkenéséhez tettek kellenek és nem csak itt irkálni róla. Na itt van mit tennetek. Szívesem beszélek veled bármiről de amit itt írtál az nem érdekel és pont.
Gyuri kissé rosszul emlékszel.... A Lampel hsz. kapcsán NEM VOLT ANYÁZÁS!!! Egyedül a Zolikának anyáztak (állítólag fikanick) mert beszólt egy kevés hsz.-el rendelkező emberkének, hogy maradjon a kispadon.....!!! Más anyázásra nem emlékszem!!!!
Az tény, hogy magával ragadott a lavina, de az elején teljesen qlturáltan kérdeztem,hogy ez hsz.,hogy jön ide......!!!!
Sanyi a másik oldal beszél vagy utal folyamatosan a szövetségi ellentétre, kár ezért a Bélára rontani. és az sem szerencsés, hogy ezt itt történik, később minden ilyet kihasználnak.....
Sanyi! Nem én szítom a tüzet. És ha ilyen gondod van velem azt nem itt kellene megbeszélni, úgy látom nincs pontos ismereted a dolgokról. Tudod a szövetség egyesületekből és annak tagjaiból áll, ők választják meg a vezetőséget köztük téged is. Kicsit ismerkedjél a témával és a tagok véleményével mielőtt ilyet írsz.
Attól még, hogy valaki egy Egyesület, Szakosztály, vagy Szövetség tagja, még nem annak véleményét mondja el, hanem magánvéleményét, magánemberként, nick néven.
Egyébként is, az itt fórumozó nickek, (már akiket én be tudok azonosítani) az adott szövetség tagjainak csak a töredékét képezik!
A szekeret úgy kell közösen tolni, hogy az egyik szövetségnél megkapja a versenyző, hogy döntse el hova tartozik, mert előbb utóbb a másik szövetség tagjai akként fognak rá gondolni, ahogy érdekeik kívánják? Ha az érdekek úgy kívánják, akkor "A" szövetség, ha pedig úgy, akkor "B" szövetség tagjaként fognak rá tekinteni?
Na, ezek után én annál fogok versenyezni, ahol ilyenekkel nem cseszegetnek! Valamint addig be nem teszem a lábam annak a szövetségnek a versenyére, ahol ezt megkaptam, addig, amíg az illetőnek a szövetséghez bármiféle köze van!
PS: A félreértések elkerülése végett, szeretném jelezni, hogy ezt szerencsére nem tőled kaptam meg. Az illető majd biztos magára ismer.
Annyit hadd szögezzek már le, a félreértések elkerülése végett, hogy a HFTA nevében nem látok senkit aki megnyilvánult volna. Addig pedig nem szerencsés úgy levetíteni a dolgokat, hogy a szövetséget belekeverjük.
Légfegyveres topik, ahol magánemberek beszélgetnek.
Gyuri az általad idézett szekeret sohasem fogjuk együtt tolni, veled még talán de olvasgass vissza a saját fórumotokon. Annak idején volt próbálkozás a szövetségek közötti kapcsolat építésre. Ez hiba volt részünkről de most már vége, senkinek sem kell közülünk a kapcsolat a ti szövetségetekkel.
Kedves topictársak, hátra kéne dőlni, venni egy mély levegőt és lazítani. Nem tudom, a két szakág néhány képviselője közti ellentét mikortól datálódik ( gondolom, több éves a történet ), mi az eredendő oka ( lehet, már senki sem tudja ) de ez a feszültség nem tesz jót senkinek. A verekedések mindig úgy kezdődnek hogy a másik visszaüt. Nem vagyok már teljesen kívülálló, de amikor kezdőként az voltam, a hasonló "csetepaték" alkalmával ( volt már egy pár ) mindig ez a Monty Python jelenet jutott eszembe:
:-D..... pedig megnéznélek fehér habos balett szoknyában spicc papucsban,-ahogy piruettezel a Hattyú halálában...
Értem én,- hogy mit mondasz,-de nagyon nem volt szükség erre az egész viharra,-tudom,- hogy csak egy lavorban volt,-de valahogy ilyenkor úgy élem meg,- én legalábbis,-mintha kint lennék az óceánon egy lélekvesztőben......ez lehet hogy az én hibám....:)
véleményem szerint amiből kiindult a vita,-a Lampel hsz-e,-az nem tetszett Kovinak,-oszt ebből kinőtt egy egyre jobban elmérgesedő személyeskedő anyázkodó indulat lavina!! Aztán előkerültek videók,-és azok kapcsán kritikák,de tisztán személyeskedő lealacsonyító megjegyzések is!!!!.....
Most felmerül a kérdés,- kinek jó ez?....
Szerintem senkinek,-mert nem viszi előbbre a sportot,-csak ellenségeskedést rossz hangulatot,-rossz szájízt szül! Én elsimítottam már pár vihart a két szakág között felkérésre,-most azt gyanítom megint lesz dolgom,-mert ugye,- mint a politikában,-azért a színfalak mögött van kommunikációra hajlandóság mindkét részről,-hiszen lenyugodva lehiggadva azért másként lát mindent az ember...
Remélem tanultunk megint valamit ebből az esetből,mert jó lenne már együtt tolni a szekeret,-de egymás mellett állva egy irányba,-s nem a két végén nekifeszülve letolni a másikat az útról.......:)))
Gyuri vazze hagyd már ezt az összemosást . aki kritizált az senki sem 1 lövész klub tagjait kritizálta, cinkelte, gúnyolta.
hogy értsd:
az én kedvencem a kommandós frizurás de azért érző szívű szöveg és nem a srác. csak az teszi viccessé, hogy nem 1 150 kilós vadbarmot látsz közben hanem egy átlagos szemcsis fickót.
ez kb olyan mintha azt mondanád nzsolt a balett táncos. és megmutatnád a képemet hozzá, szem nem maradna szárazon ezt garantálom.
Nemtom,hogy hovatartozásuk végett ítélt-e negatívan!Nekem úgy tűnt,hogy csak a videókat "szólta le"!Ládde,millen finoman fogalmaztam?(hogy ne mondjam,hogy RÖHÖGTE KI!!)
Kik reggeltek? Tudod pontosan, vagy csak sejted, vagy csak találgatsz?
Ekézéssel be lehet próbálkozni, de ahogy látom senki sem szende lányka itten! :-D
Valósak a fröcsögések "kritikák"? Ha igen (újból jelzem, hogy szerintem kritikán aluliak a videók), akkor ez ellen lehet tenni, korrigálni, javítani, kicserélni, fejlődni, stb.
Ha nem valósak a kritikák, akkor lehet tiltakozni, helyesbíteni, cáfolni, letolni ha személyeskedés alakul ki, stb.
Egyet nem lehet tenni: Erőnek erejével eltüntettetni mindent majd szépen elégedetten körbepislogni és bólogatni, hogy "bizony itt nem történt semmi és bizony minden a legnagyobb rendben!"
Nem, nincs rendben! Pláne unszimpátiát kelt, ha ezt esetleg jogi úton, vagy perrel fenyegetőzve próbálják meg_nem_történtté_tenni.
Nincs igazam? Persze, hogy nincs! ;)))
Nincs itt ellenség ebben maximálisan igazad van. Voltak, vannak (és ha ebben az irányba halad a dolog akkor) lesznek visszás momentumok. Kell ez? Kell szerepelni erőnek erejével olyan közösségben (itt) ahol többszöri konkfliktust szült már több beírás, teória, megnyilvánulás kapcsán? Na itt jön majd (jogosan), hogy miért ne, hiszen demokráciában vagyunk (haha). De akkor (újra a hasonlat) ne csodálkozzon a qrva ha megdugják.
Szerintem tanult ebből és tanulságos volt mindenkinek. Itt kellene ezt most abbahagyni. De természetesen nem úgy, hogy mindent elsikálunk mintha semmi sem történt volna.
A videókat nem kötelező megtekinteni! Igaz! De felrakni sem kötelező a netre! De ha már fent vannak akkor had legyen már dicsérhető és kritizálható! Szerintem.
Én nem alkottam véleményt PSP sporiról,-és nem egy nicknek tekintem,-hanem egy sporttársnak,-aki úgyanúgy szereti a légfegyveres lővészetet mint én...
És mert negatív véleményt alkot emberekről csak azért,-mert egy bizonyos lővészklub tagjai,-ez szerintem helytelen dolog,- vagy rosszul gondolom drága Barátom?....:-D
Csak kérdezem:Te ismered azt,akivel éppen írkálsz?Vagy csak egy nick-el trécselsz a virtuális világból?Miért várod el,hogy csak "ismerősökről" alkosson bár ki is véleményt?A videón,ugyan olyan ismeretlenek ficeregnek!
Kapta sem ismeri a daystates embereket meg az EV 2-est sem , Kérdezném én is, milyen alapon alkot véleményt róluk?!!!!!! arcát nem vállalva :) ,visszanyalt a fagyi megint . :)
:)........Nem lesz kötelező megnézned azokat a videókat,-úgyhogy gondolom,- meg se fogod nézni,-hogy ne kelljen elmarasztaló kommentekkel fáradoznod...:-D
Sok embert nem is ismersz abból a csapatból,-milyen alapon alkotsz véleményt róluk!!!!!!
Én ezt egyszer,már megálmodtam!Rájuk esett egy svéd jogi könyv,(persze,csak álmomban)ettől,már ilyenné váltak!Én (álmomban)már azt is vízionáltam,milyenné alakulnak,ha egy Biblia esik rájuk! ;-DDD
A jövőben is számítani lehet arra, hogy ilyen hangulatú videókat fel fogunk tenni, elsősorban azért, hogy akik még nem jöttek közénk, lássák hova tartanak. "
mondtam nem vitázok veled, a jogot jobban vágod tuttira, de véleményem és hozzá normám is van (sima eccerü olyan panel prolis), és az eddig megvédett még mindig.
de figyelemmel fogom kísérni a pereket, ( ha nem leszek esetleg érintett) mert ha ezeket valahogy megnyeritek, én azonnal váltok és ebből fogok megélni. :-D
Hidd el, ebben a dologban én nem érvelek, csak a joggyakorlatot próbálom megvilágítani mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy a "szerintem nem léptem túl" eléggé meredek pálya, aki soha nem járta, ne ezzel kezdje.
A Fonyódi Lőtéren bárki sportolhat, egyszerű emberek is, mint például én is. A videók célja a hangulat bemutatása a lőtéren, amikor éppen nem a lövész feladat teljesítése zajlik. Nálunk ilyen a hangulat, az emberek fesztelenek, vállalják magukat.
A jövőben is számítani lehet arra, hogy ilyen hangulatú videókat fel fogunk tenni, elsősorban azért, hogy akik még nem jöttek közénk, lássák hova tartanak.
Igen kitettük a nyilvánosság elé, de nem eleve alpári kommentekkel, ezzel prekoncepciót kialakítva a nézőkben.
Nem tehetünk arról, hogy akik eleve alpári, lealacsonyító kommentekkel továbbcitálják ezeket a felvételeket nem ismerik a különbséget a nyilvánosság és a nagy nyilvánosság fogalma között.
Arról sem tehetünk, ha az itteni fórumos közösség messze fölé helyezi magát kommentjei szerint azoknak az embereknek akiket a videókon látnak.
Mindezt szabad, de csak a társadalom által elfogadott normák keretei között. Ezeket a normákat az elmúlt napokban messze túllépték. Az itt megjelent kommentek zömükben nem kritikák.
Az a megjegyzés, hogy gyenge a felvétel minősége, az kritika. Azonban az, hogy "ezek nem lövészek" az nem kritika. Főleg akkor, amikor kiemelkedő lövész teljesítményeket kommentelnek így. A magyar közegészségügyi helyzetben pedig valaki fogainak hiányos állapotát nagy nyilvánosság előtt "igénytelenség"-ként aposztrofálni - az becsületsértés.
"Nem fegyelmezhet senki egy fórumos közösséget, mert nemtetszőt írtak, véleményeztek valakikről!"
Különösen tiltott:
Az egyes nickeket sértő, lejárató, illetve egyértelműen velük kapcsolatosan alpári vagy sértő módon kinyilvánított véleményeket - személyeskedést - tartalmazó hozzászólások.
Van 1 mondás miszerint: Aki kurvának megy ne hisztizzen, ha megdugják! Ezzel azt mondanám, hogy aki engedte magát kitetetni a netre, annak tudnia kell, hogy érni fogják pozitív és akár negatív kritikák is! Akár személyes és akár nagyon ocsmány is! Nos a youtubén is lehet véleményezni, sőt Kamcsatkában is és akár másik fórumokon is fogják, de bekerülhet akár valami vicces videók közé is! Ez ezzel jár!! Nem fegyelmezhet senki egy fórumos közösséget, mert nemtetszőt írtak, véleményeztek valakikről! Ha nem bírják a kritikát, akkor le kell vetetni a videót! Vagy be fogják perelni mindazon személyt aki kiröhögi a videót??
Álljunk már meg emberek! Ez a nyilvánosság!
Amúgy láthatóan azzal van a gond, hogy az a szövetség rakta fel a videót és most próbálja a kritikákat bármi áron leszedetni.
Ilyen lehet a direkt provokáció is, ami odáig fajulhat, hogy tényleg eltüntetik az egész vitát.
Nem mondom, hogy ez történt, de ez is könnyen kivitelezhető.
Egyébként elég durva lenne ezért perelni, sőt egy totál nagy égés lenne, mert akkor még a média is felkapná a videókat.
Egyébként tényleg kritikán aluliak a videók, de ez személyes megjegyzésem, amit vállalok is. Elvégre ez a szólás szabadság.
Nos ezért nem kellene ríni, hanem szép csendbe elülepíteni a dolgot, leszedni a videókat a netről és fogadni profi videókészítőket.
Kicsit árnyalja a képet, hogy amit te mondasz és beazonosítható, ám önmagukban személyhez nem köthető nickek egymás közötti fikázása nyilvánosan és képmással - amely olyan adat, amely közvetlen visszaállítható kapcsolatban áll az érintettel, magyarán mondva azonosítja azt - bemutatott személyek becsületének csorbítása olyan nagy különbség, hogy míg az elsővel nem is foglalkozik senki, a második viszont nem kíván külön bizonyítást. Remélem érthetően fogalmaztam.
Mondta Joe,-most azt beszélik meg az admini testületben,-hogy döntésre várnak az egész cirkusz komplett szanálásával kapcsolatban......erre céloztam...
hoho-hoho csak ne mismásoljuk el a mi oldalunk "" gyalázkodását ""
amit ha töröltek is belőle hszt, azé nem lehetett oly primcsi ha nem járt utána kitiltás, gondolom ezt abból, hogy két újdonánc nick meg kapott kitiltást.
Teljesen jogos amit mondasz!!! Nem a videón szereplő emberek gyalázása volt az én célom.... A kommandós hsz.-em idézet volt a narrátori szövegből....
Igaz, hogy nem a teljes szöveg környezetet idéztem.... És a videón szereplő emberke sértegetése nem volt szándékomban, hiszen nem is ismerem.....!
A videó és a videót narráló tette ezeket a videókat teljesen szinvonaltalanná....
Amúgy ha a nagynyilvánosság elé tárnak ilyen videókat( akár én is....) benne van a pakliban, hogy lesz akinek tetszik és lesznek birálói is.....
A becsületét nem sértettem meg mert nem mondtam, hogy tolvaj vagy bármi egyébb...
"Már elég nagyfiú vagyok ahoz, hogy eldöntsem mit mikor mondok....."
Az jó, gondolom tisztában vagy a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés fogalmával, meg az is aki tartalom szolgáltatóként ennek felületet biztosít.
Persze ha gondod van valakivel nem egyszerűbb lenne azzal rendezned és nem másokat gyalázni? Ez kb. annyira értelmes dolog, mint bárkibe belerúgni az utcán, mert az is úgy néz ki mint akit valójában utálunk...
No, hát értem én kigyelmed! Ha nem lenne megosztva a sportág, meg + ne soroljam, még lehetne 1-et értés is. De a Szét b.aszott nemzeti sport, most mindegy, hogy MHSZ keretein, vagy más most már szétaprózott kis klubbok által de csak vita megy. Itt lehetne ami összefogná a volt, van, és lesz sportlövészeket. DE ez már csak ájdejaaaaaaaaa!!!!!!
Akkor lesz csitulás ha nem lesznek ilyen sárga sapkás majomparádé megnyilvánulás,rám, és még egy Ft sporira célozva, nem, nem veszek mindent magamra csak nem hülyéből rakták össze a "gyárba" .
Mindent lehet kultúráltan a másikat is tiszteletben tartva megvitatni.....
A Lampel feltett valamit,-nem sértve senkinek sem a személyiségét...
Erre elindult az a méltatlan lealacsonyító mocskolódás,-de már nem a Lampel ellen,-hanem a Fonyódi csapat ellen.....
Nyilvánvaló,-hogy kik állnak az erre az alkalomra alakult nickek mögött....
Megint az van,-hogy egy viszonylagos csend után a régebbi fő hangadók alig várva az alkalmat kezdik támadni a másolik szakág
sportolóit.... Erre nincs mentség!!!
Túl kéne már lenni a régi sérelmeken,-mert sehova nem visz ez gyűlölködő parttalan sárdobálás....
Megint az van,-hogy csak a ti részetekről volt a mocskolódás,-a másik fél nem ment bele a sárdobálásba, az adott felületen,hogy elejét vegye a még mélyebb válságnak a két szakág között....
A hangadókat meg kell zabolázni mindkét táborban,-csak ez a lehetséges megoldás,-ha valamiféle közös egymást támogató és segítő jővőt szeretnénk elképzelni magunknak a lővész sporton belül......... Uff,-én szóltam!........:)))
de az sem használ a kívánt tűzszünetnek, hogy szokás szerint egy kevesek által olvasott helyen tesz valaki egy kinyilatkoztatást eljátszva ismét az áldozatot de azért oda ütve megent.
amire tudható, hogy jönni fog a válasz.
"sportolóhoz méltatlan magatartásuk előre látható volt, ezért még az OB előtt megettük a szükséges lépéseket.
az óvintézkedések végül is feleslegesnek bizonyultak, de a jövőben is így fogunk eljárni."
vagy a tegnapi provokációs fika nickek alpárisága csak ezt kellett elérje? igazolandó az üldözési mániát, meg az erre elkötött forintokat.....
"A sárga fórumon néhány nyilvánvalóan más sportágból való ember összeomlott. Teljesen elszakadva a realitásoktól nyilatkoztak a lövészetről."
erős csúsztatás a fika nickek összemosása ismert nickek megnyilvánulásaival akik mellesleg azért csak karcolták a jó ízlés határait.
A face-en szerettem volna csatlakozni egy léges adás-vétel csoporthoz....
Azonnal el lettem utasítva! Írtam a Pythonnak, hogy már nem is látom a csoportot....( ekkor még nem tudtam,hogy 2 léges csoport van...) Erröl késöbb világosítottak föl. Így azt sem tudtam, hogy mindkét csoportban szinte ugyanazok az emberek az adminok.....
PYTHON...Aért kuncsorogni,nem kuncsorogram! Ezt szögezzük le! Két dolgot kérdeztem, te válaszoltál és én megértettem..... Nem nyaggattalak tovább, de hogy miért.......
Ráadásul te ajánlottad fel, hogy megpróbálsz közbenjárni, de nem lesz egyszerü.....Tehát egy kicsit túlzásnak érzem a hsz.-edet.....!!!
A tegnapi örületet, megint a lampel inditotta el....kinyitott egy szelepet, amin kiömlött a sz@r is.....Ez egy nem szigorúan moderált topik, ezt akarták elérni, akkor mi a baj....????
Volt idő,mikor az OFFOLÓ-ból KLOFFOLÓ-t csináltunk,"asse vót jobb"!
A görénykedés,nem topis specifikus!!A szúrkapiszka,nem előre kijelölt helyeken indul!Ezek a "meccsek",nem előre kijelölt ringben játszódnak le!Ha így lenne,nem görénykedésnek hívnám,hanem vitának!
A néhány palit,akinek lételeme a sunyiság,nem tudod egy topicba kényszeríteni!Így hát,szerintem 2 variáció marad:Vagy lex...ni és hagyni a rohadékot sunyulni,vagy ott és azonnal "belerúgni",ahol és amikor elkezdi!Én tudom,hogy a második,nem üdvözítő megoldás,de az elsőhöz,meg nem elég edzett a gyomrom!!
Nektek is, természetesen! :-) Nem lövöm az FT-t, így az időpontokat sem tartom számon, sorry!
Holnap azért nekem is elkelne a jó idő! Bár amivel lődözni szándékozok, az nem annyira szélérzékeny, de esőben az a lőtér rögtön egy kisebb mocsárrá változik- az pedig nem szerencsés a cél állításnál!:-(
Ne füstölögj annyit! ;-) A hagyományos módszerek is viszonylag hatásosak!! :-)))
Azt nem ígérhetem, hogy a felajánlott meggyléből fogsz kapni-Janika ma edzésen, egy frissen felrakott Diana távcsővel annyi X-et lőtt, hogy össze sem tudtam számolni-, de a tavalyi almámból meg tudlak majd vigasztalni, ha kidugod jövő vasárnap hozzánk az orrocskádat a versenyünkre! :-DDD
Egyébként meg nagy kalappal minden versenyzőnek, akik holnap az OB.-n megmérettetik magukat a légpuskák mögött!!!
Ja, és szélcsendes, napfényes időt a verseny alatt(ha már teremben fogtok lövöldözni...) :-DDDD
Miért baj ez?Most nem szenyált,nem sértődött,nem hülyézett le senkit(még burkoltan sem)
Rájadásul a társaság kedvéért bemásolta Weöres Sándor egy jópofaságát!Mindig így kéne viselkednie!!!(mondjuk,a felvezető mondatára,azonnal összehúztam a szemöldököm,de lám,Neki lett igaza!! ;-( )
Szinte biztos vagyok, hogy le fogjátok fikázni, de én is megpróbálkozom azért betenni ide valamit:
"Volt egy brillős, a csuszbugó Gimbelt és gált távlengibe, Minden mimicre purrogó, Mómája ingibe. " Vigyázz, jön Szajkóhukk, fiam! Foga maró, karma furó! Ügyelj, Csapcsip madár zuhan S a brunkós Bromboló!" Markában nyüsztő penge reng, Elrágdos minden manxomot. A tamtam-fánál megpihent, Mély gondjába rogyott. Állt fergető eszmék körén, S jött Szajkóhukk, nézése láng, Nagy káka-törzsek erdején Bugyborékolva ráng. Bal, jobb! Bal, jobb! És át meg át Nyüsztő penge nyekdes, nyikol, Fejét veszi, máris viszi, S eldiadalogol. " Szajkóhukk már nem él, fiam? Karomba, lándzsás pöszöröm! Dicsdús nap, ó! Jahé! Jahó!" Csuklorkant az öröm.
Volt egy brillős, a csuszbugó Gimbelt és gált távlengibe, Minden mimicre purrogó, Mómája ingibe."
Szereintem meg a válaszát angolul beírta a google fordítóba, és azt másolta ide :-) Attól ilyen idióta a megfogalmazás. De jópofa szövegek jönnek elő! :-D
Erőlteted a dolgot!Nem férsz ki belőle!Pedig egy vendégeskedőktől érdekli a bajusz!Esztendőt élt esernyőnek,Gyuri már tudok!Fondorlatos trükkjeivel,idejemúlt ócskaság.;-) Meg is van ám pottyant,na meg azt is!(hasonlított Gregorka kocsibalesetet!!)Meg is lett sűdölve a megbokrosodott ácskapocs(De nem ám csak úgy? ,-DDD)Az aranyos szájú tőkéspipitér sem érted?A murmuc Apafi,szóval ott vigyorog!!Olykor mindig ma,pedig,kékre festi.(vagy ZŐDre?)Meghidegült!A Szahara is qrvásul csuklik!(két pofával is?)Szerintünk?!
ezúttal a maszkos a kevés figyelmet nagy részében a holnap,, nézd meg a hú, hogy ha van nem, amikor álca a mutatkozik rejtélyben. Hogy agg eszközök ma mint terjedését legyen szíves osztozik. szuper vad lovagolni, viszont két kerek arról, hogy üljön. csak figyelni van ahol.
Lehet,hogy fertőzés!Lehet,hogy valami puruttyakór okozta járvány.De ÉLET!!! ;-)
(Most nem is akarok szenyálni,(nem is olyan családból való vagyok)de látod,hogy van akinél ez a terület genetikailag torzult!Ugyan így fogalmaz,bár komolynak hiszi(magát).Lehet,hogy mutáció?) ;-DDD
Új hatás nem tudni kivonás alatta. Barátok tenni szavak, zavar lenni torony benne. Lehetőség tenni gondolat, csökkenni addig míg minusz a fej. Felrepül csodálkozás, torz elme érteni hirtelen szavak tőlem. Lelni sok barát, sok puszi zsákba bele. Régi barát ránt telefon, fehér sivító, guruló doboz. Sárga házban lenni ördögmasina, éj leple, püföl gombok. Lelni újra barát sárga kép. Szív reped, robban, lenni otthon, anya ölelés, család. Olvasás ad tudás Füles megoldás.
Abba ne hagyjátok ezt a L'art pour l'art társaságba oltott Nostradamus szövegvilágára hajazó párbeszédet, én mondom, irodalmi értéke vagyon, vagy legalábbis leszen, legalább addig ne hagyjátok abba, mígnem követőkre nem talál ez a stílus a magyar, majd a világirodalomban ;-))))
Hát azért,mert csak!Erősvést kétélű az ügy!Te és ez a táré,miért van még itt,ha mint írod,sosem volt ott?!Nem látod a kérdést az erdőtől?!Ha óbégáz,hát óbégáz,tilos neki!Nem értesz Te semmit!Nem a dolog a gond,hanem a megfelelő!Mindig csak ez a gyönyörű hitetlenség!Néha,néha,azé...
A Kettnernél vetted nem a Nimród vadászboltban "átellenben" ? 1997 márc 1 után amikor a régi területbérleti szerződések lejártak,hamarosan kezdtek a kisemberek kipotyogni a vadászatból,utánna valamikor csukott be a Nimród vadászbolt/Erdei Termék Vállalat boltja/a Wimpassing gumiárúüzlet után/ illetve a Kettner pont azért nyitott ott szemben üzletet hogy a régi vevők odajárjanak....
Még az Andrássy úti boltjukban vettem anno közel 20 éve az egyetlen újonnan vásárolt légpuskámat, egy FÉG LG427-t, amit azóta meggondolatlanul eladtam. Meg egy egyenként csomagolt RWS R10-et, a dobozáért, gondoltam jó lesz majd ha egyszer újra rászánom magam versenyre járni - ez mostanában teljesülni látszik :-)
Nem mondom,hogy a pesti boltjukban nagyon bevásároltam volna,talán valami apróságot/kacsasíp/ meg kínomban valami sörétes patront,/,már a végén 2000-ben/nem volt egy olcsó hely....Érdekes a bécsi boltjukban a Grabneren vettem Winchester lőszert a P-9 parámhoz viszonylag olcsón igaz 91-ben/?/Én még akkor kezdtem vadászni /1974/ mikor 860 ft volt egy egycsövű IZS -18-E,3500 ft egy IZS-43 vagy 4500 ft egy 12-es Merkel dupplapuska,1200 egy kakasos Tula.Ja és volt A MAVOSZ "fénykorában" 46-48 ezer vadász.....