Hát ha a domborzati és laksűrűségi viszonyok a döntők, és nem az, hogy hol mennyiért lehet telket szerezni, akkor az első budapesti híd valószínűleg Pest városmagja és a Tabán közt épül fel, a második valahol a mai Alkotmány utca vonalától a Viziváros felé.
Azért kérlek, hogy tekintsd meg Buda, Óbuda, Pest együttes domborzati térképét, a város (települések) fejlődését egészen a Lánchíd építése óta és kérlek, hogy mondd meg, hogy mi más helyeken lehetett volna hidakat építeni, hogy ne éppen egy - egy dombnak, hegynek szaladtak volna neki az átkelések egy ilyen adottságú helyen települt városban, ahol délen a Budai síkság gyakorlatilag a Kosztolányi tér metszésétől dél felé, északon, Óbudán pedig gyakorlatilag a jelenlegi, Flórián téri csomóponttól észak felé indul. Sajnos alapvetően elsősorban Pest város sugaras közlekedés-szerkezete jelölte ki, határozta meg leginkább a klasszikusan belvárosi (leginkább az Árpád híd és a Petőfi hid közötti területen) hidak elhelyezését az adott budai parti domborzati feltételek mellett. Lehet, hogy nem is a legjobb helyeken létesültek, de sokkal jobbat talán nem lehetett volna kitalálni. Vagy talán, így, elkésve, jó 170 év után, tapossuk meg utólag William Tierney Clark sírját (mert sikerült neki a legkritikusabb helyet, a Várhegy oldalában megtalálnia), mert-hogy éppen ő javasolta anno Széchenyiék számára, hogy itt épüljön meg a Lánchíd. Az Eskű - téri híd helyet is lényegében a fejlődő, Millennium - korabeli főváros Pest-i - oldali tengelye, a Hatvani utca valamint a Kerepesi út jelölte ki. A többi belvárosi híd helyét pedig a belvárosi kis és nagy körutak helyezték oda, ahova végül is kerültek. Ezzel az erővel nyugodt szívvel és joggal kárhoztathatnánk azt is, aki azt az ökörséget álmodta meg, hogy a főváros bal - folyóparti, belvárosi közlekedése legfőbb útirányát éppen egy valamikori Duna - folyómederre tervezte és ezáltal eleve korlátozta az ennek mentén épülő épületek által a szmötyi - jellegű egykori folyómeder-alapra építhető épületek méretét - talajterhelését mind a Nagykörút, mind pedig az Andrássy út esetében ? És ez még folytatható tovább.
Hiába, errefelé népszokás a hidakat a budai oldalon hegynek nekivinni, vagy valami félelmetesen elcseszett úthálózattal fogadni. A Galvaninál pont sikerülne értelmes úthálózatra ráilleszteni, errefel elutáljuk.
Dehogyisnem érted, hiszen leírtad, amit mondani akartam a hozzászólásomban. Ha az egyik megvalósul, akkor a másikból hosszú évtizedekre nem lesz semmi.
Nem értem, amit írsz. A kettő nem teljesértékű alternatívája egymásnak, de az aktuális kérdés az, hogy melyiknek a megépítése az előbbrevaló. Ezt el kell dönteni, lehetőleg az alapján, hogy melyik hasznosabb a városnak (rosszabb esetben hogy melyikre lehet pénzt szerezni).
Az egyik megépítése nem veszi le a fejlesztési tervekről a másikat, de ettől még eléggé nyilánvaló, hogy mivel szomszédos hidak, az egyik elkészülte a másik beruházás hasznosságát csökkenti, tehát nem valószínű, hogy a másik nagyon elöl lesz a prioritási sorrendben egy jó darabig.
Szvsz. hasonló a dolog az északi M0 vs. Aquincumi-híd kérdéshez. Ott a fontos, de a kettő közül kevésbé hasznos beruházás mellett döntöttek, és most nincs is napirenden a másik.
..és Solymáron a polgi már azt is közölte, hogy decemberben kellene a NIf nyilvánosságra hozza a nyomvonalvizsgálat eredményét és akkor kezdhetik a Fórumokat..
2 órától,de érdemes a fősólymot A Sólyom Környezetvédeők 20 fős csapatától, 1óra 50 után is megtekinteni a szűkebb pátriájában..
1.23.51.. nem kapható Uniós forrás az M10-re. (Solymár közgyűlés)
Mivel buszokkal is az M0 nyugat ad új útvonalakat a városba és a városrészek közt, ez a jövő hét kedden fontos lesz!
Dec 10.-én Budakeszin is közmeghallgatás!
Itt lehet írásban feltenni a kérdéseket,javaslatokat Budakeszi városvezetése számára: Pl..mit tesznek a súlykorlát nélkül érkező északi forgalommal,hogy ne árassza el a települést Solymár ,Hidegkút felől,ha nincs M0 nyugat, mert nem fog 15 km helyett 100km-t kerülni (Bécsi út-Kesztölc-Bicska-és vissza a budaörsi csomóponthoz) biztosan!
"És persze nem az átterhelés a fő cél, valóban ha akorom ez a kaki tologatása, de talán így evvel a forgalomtechnikával egy kritikus kereszteződésen kicsit javítani sikerült."
Ehhez képest pl. szombat délelőtt a 34-es busz nem tudott beállni a megállójába a Czetz János köznél, mert a sor addig ért... Igazából az nem tetszik, hogy a sugárirányú forgalmat prioritizálják a keresztirányú forgalommal szemben, ami abból a szempontból jogos, hogy a sugárirányú nagyobb, viszont abból nem, hogy a sugárirányú forgalmat lenne jobb csökkenteni.
..eddig kiment..csak tervezésről van szó és még a környezetvédelmi engedélyre van kis idő..
Igazából ez a fővárosnak érdekes és a közmeghallgatásnak,hiszen a II kerület akire ráömlik az északi szakasz súlykorláttal nem terelhető forgalma,ha nincs addig M0 nyugat,mire ideér.
A kamionokhoz is van hír: Azaz az M100 esélyéről.. " A szlovák féllel már elvi egyetértésre jutottunk a parassapusztai átkelésről, viszont napirenden tartjuk annak lehetőségét is, hogy az M1-estől Esztergomig megvalósuló M100 egy új Duna-híddal kiegészülve biztosítana színvonalas összeköttetést..."
- mindezt a Komáromi hídhoz tervezett, már elfogadott 120km összekötés fényében mely az M1-M7-M6, sőt a Dunaújvárosi hídon az M5-ig viszi a szlovák tranzitot, miközben a szlovákok nem preferálják az új esztergomi hidat, ami a 63-as útjukra viszi Esztergom forgalmát Komárom felé a rövidebb gyorsforgalmin!..jön az útprogram felülvizsgálata!https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20191122-a-gazdasag-erosodesevel-tobb-penz-jut-kozlekedesre
Na..volt egy településvezetői találkozó a budakörnyéki agglomerációban,ahol elhangzott,hogy a térség közlekedési problémáját az M0 bezárás nélkül nem lehet megoldani..sőt Wittinghoff szervez a témában egy találkozót, ahol Karácsony is ott lesz! Az M0 nyugatra már 12 milliárd ment ki,ami elég lenne az Aquincumi hídra, a bécsi úti villamos hosszabbításra..
- .. Bp. 02.-ker, Nov. 26. 17 óra, Móricz Zsigmond gimnáziumban lesz ezt is érintő közmeghallgatás...s.t.b.. az M0 nyugat face csoportban olvashatók az aktualitások.
Mivel hogy eddig is a hegy felől bal nagyív így volt biztosított, a Csillaghegy mentőállomás előtti kurflis elhaladással.
Amúgy dehogynem volt gond a Duna felől a bal nagyív, sok konfliktus volt.
És persze nem az átterhelés a fő cél, valóban ha akorom ez a kaki tologatása, de talán így evvel a forgalomtechnikával egy kritikus kereszteződésen kicsit javítani sikerült.
Ugyanakkor egy másik közeli kereszteződés, a békásmegyeri HÉV-közút még rosszabb, és ott még fény sincs az alagút végén, hogy mikor lesz jobb.
Közben átadták az utat, az lett a vége, hogy a Mátyás király útján a hegy felől jövőknek két egyenesen haladó sávjuk lett, majd a lámpás kereszteződés utáni első utcánál a belső sáv balra kanyarodik. Gondolom az az elgondolás, hogy így ez a lámpa kevésbé torlasztja vissza a Mátyás király útját a HÉV felé (és mivel ott délutánonként simán össze-összejött 200 méteres sor, létező problémát próbálnak megoldani).
Az építkezés miatt most is a Czetz János köz felé kerülnek, aminek van egy olyan következménye is, hogy teljesen lehetetlen időpontokban (pl. vasárnap délelőtt) is néha két lámpaváltásra van szükség ahhoz, hogy ki lehessen kanyarodni a 11-es útra. És talán a Királyok útja - Nánási út továbbterhelése sem cél. Ha több helyen lehetne kanyarodni, ezek a problémák kisebbek lennének.
" Ugyanakkor a bal nagyívben balettozók nem fogják a Mátyás/hegy felől egyenesen jövőket megfogni, így az kevésbé fog a kritikus Csillaghegyi hév megállónál lévő kereszteződéshez visszatorlódni, ami viszont létfontosságú."
Figyelembevéve, hogy az egyenesen haladóknak van elsőbbségük, eddig sem volt ez jellemző. Pláne, ha három ütem lenne (11-esen egyenesen/jobbra; Mátyás király útján egyenesen/jobbra; Mátyás király útjáról balra).
Az említett bal nagyív a Czetcen keresztül lemenve a benzinkútig tökéletesen kiváltható, vagy akár úgy is, hogy a parti úton lemegy az ember fia a Monostoriig, vagy a Pók utcáig (kétségtelen így viszont növelve a parti út forgalmát). Ugyanakkor a bal nagyívben balettozók nem fogják a Mátyás/hegy felől egyenesen jövőket megfogni, így az kevésbé fog a kritikus Csillaghegyi hév megállónál lévő kereszteződéshez visszatorlódni, ami viszont létfontosságú.
Lassan készen lesznek a III. kerületi Mátyás király útja felújításával és meglepve látom, hogy megszüntetik a Duna felől a Flórián felé balra kanyarodási lehetőséget, marad egy sáv a hegy felé a régi Csillag mozi előtt. Az igaz, hogy az utóbbi években olyan erős lett abban a kereszteződésben a szembejövő forgalom, hogy a balra kanyarodók rendszeresen beragadtak, és 3-4 autónál több nem tudott balra kanyarodni - de a megoldást nem értem (sőt, duplán nem értem). Azzal, hogy egy sáv maradt a hegy felé, az esetlegesen jobbra kanyarodó járművek (pl. 134-es busz) jól fel fogják tartani az egyenesen haladókat, ha gyalogosnak kell elsőbbséget adni - és az bizony el fog tartani egy darabig, amíg egy lassúléptű idősebb gyalogos átér a 2+3 sávon. Ha már ezt a megoldást választották, lehetett volna a középső sávot meghagyni az egyenesen haladóknak, a jobboldalit meg a kanyarodóknak. A másik dolog, amit nem értek, hogy a 11-es úton "szomszédos" kereszteződésekben 3-4 ütem van a lámpaváltásban (a Czetz János köznél 3, a Pünkösdfürdő utcánál 4), ide miért nem fért be 3? Egy a 11-es úton egyenesen haladóknak, egy a Mátyás király útján haladóknak, egy meg a Mátyás király útjáról balra kanyarodóknak - és akkor nem kellene azt a háztömböt sem kerülgetni...
A budapesti Innovációs és Technológiai Minisztérium megkeresésünkre e-mailben úgy válaszolt, hogy a magyar kormány a közútfejlesztéseket összegző útprogramban új, négysávos összeköttetést (M100-as autóút) épít az M1-es autópálya és Esztergom között. Az M100-as autóút megépítésével időszerűvé válhat az új esztergomi híd és a kapcsolódó közútszakaszok megvalósításának ügye is. A kérdést a két ország szakminisztériumai egyeztetéseiken napirenden tartják. A beruházásról döntés még nem született, a fejlesztés finanszírozásában szükség lehet a következő uniós ciklusban elérhető forrásokra.
Ha az ország vezetése esetleg az M10+M100 megépítése mellett dönt, azt M0-Nyugatnak nevezve, akkor mit kezdhet a főváros? Nem ő rendelkezik az M0 EU-források felhasználásáról.