Szeretnénk a csapattársaimmal együtt a segítségeteket kérni, abban, hogy az általunk készített kérdőívet töltsétek ki.
A kérdőív az alábbi linken elérhető és maximum 5 percet vesz igénybe a kitöltése. Számunkra azonban nagyon sokat jelentene és segítene a beadandó munkánkban.
Nem baj gyerekek, majd pénteken új variációkat is ki lehet próbálni a felcsúti Sasok ellen. Egész pályás letámadás, létszámfölény megteremtése, menekülés az ellenfél elől... meg ilyenek. Gurulós labdába is belefejelünk és kézből rúgjuk majd a tizenegyest... raven ha már az iróniánál tartunk hehe.
Tudjatok, hogy nem kenyerem az ironia, de abbol a szempontbol megnyugodhat a szakmai stab, hogy tegnap a ligakupa meccsen pontosan azokat a tamadas variaciokat lattuk a fiataloktol, amit a nagyoktol szoktunk, es a hatekonysag sem tert el jelentosen... (es most jonne a szmajli, de inkabb sirni volna kedvem...) :)
Amilyen tehetletlen beszari volt korábban, tavasszal annyira sikerült összekapnia magát. Ha azt a formát hozza, simán helye kéne legyen a védelemben...
Tartom, amit a lelátón is szoktam mondani: állományban, bár gyengültünk, de annyit nem, mint amennyit a játék képe és eredményessége romlott tavaszhoz képest. Hogy ki a felelős, döntse el mindenki maga...
Sivic mestert. Vagy José Murinhot. De tréfa mellőzve, nekem sincs lövésem se kit lehetne...,talán Csankot. Szeret vadászni, a környékünkön is volt már néhányszor.
Ilyen előfordul bárkivel, szerencsétlen öngól volt.
De hogy már másodszor kezdünk el emberelőnyben úgy játszani, mintha tőlünk állítottak volna ki valakit, az félelmetes. Meg a cserék, mire várt? Egyetlen jó csere az volt, mikor lehozta Rajczit, de őt fel se lett volna szabad engedni a pályára. Pekárt meg jó lenne már elfelejteni, mert az a rakás szerencsétlenség még itt is bűnszar a többiek között, nemhogy nem nb1-es szint... Szégyen volt a tegnapi második félidő.
Hát ("háttal nem kezdünk mondatot édes fiam" - Kati néni tanítónéni) Mészöly Kálmán is aszonta, hogy magyar edző kell és punktum. Sivic egy kicsit ellenpélda. Moniz is kezd ellenpélda lenni (nem nálunk). Horvát Feri is kezdi megbánni a kis pénz kis edző stratégiát. Nem tudom. Egy biztos, ezt a nem túl acélos Újpesti gárdát meg kéne itthon fogni, különben Bekő sporttárs is megbánhat egy-két dolgot.
Szervusztok kedves fiatalok, újra a pályán (in the pitch again, régebben mint kte1911 szerepeltem).
Nade úgy vettem észre, hogy edzőváltáson töritek a buksitokat. Semmi jónak nem vagyok az elrontója, de kérdem, hogy kit akarnátok? Tornyi, Mezey, Csank (most nem ér rá). Kto, kto, kto? Vagy кто такой?
Konkrétan félidőben szerintem elaltatja a játékosokat, nem egyszer félidő után csak teng-leng a pályán az egész banda.
Bekő alkalmatlan, ez már látszik. Alapból az nem tetszik, hogy áll az oldalvonal mellett és láthatóan tanácstalan. Annyit szokott csinálni, hogy üvöltözik a játékosokkal, de valami ordenáré módon néha... Kihagy valaki egy helyzetet, azonnal leb*ssza mint a pengős malacot. Éljen a pszichológia.
Én igazság szerint már jóval korábban edzőt váltottam volna, félek, hogy már késő, de ne legyen igazam. 1-2 meccs és simán a kiesőzónában találjuk magunkat. Ha marad az edző, azért kell drukkolni, hogy legyen két csapat, aki még nálunk is rosszabb....
Amúgy belegondoltam... 11 forduló alatt sikerült lőni 14 gólt, és kapni 22-t. Na, mindkettő rohadt gyenge. 2 hónap alatt 3 meccsen is kaptunk 5-öt vagy 6-ot? Vicc. (főleg, hogy ebből egyik egy másodosztályú csapattól volt... ja és a szar pálya nem magyarázat, a Szolnok is ugyanazon a pályán játszott) A tegnapi gyalázatról nem is beszélek... Alapból egyik meccsen se látom az elképzelést, a támadásaink abszolúte esetlegesek, semmi taktika. Megy a láthatóan ötlettelen, céltalan gurigázás, és kész.
Tegnap is Gréczi mintha pályán se lett volna, és nem azért, mert hogy olyan rossz volt, mert amikor megkapta nagy nehezen, akkor egész jól szállt be (a tizenegyesgyanús helyzet, a lövése, egy beadása), hanem mert nem passzoltak neki a többiek.
Pekár? Vicc az az ember, tegnap is a kedvencem tőle az volt, mikor a 2. debreceni gól előtt eladta a labdát és derogált neki 1 métert mozdulnia, megpróbálni visszaszerezni. Nagy ígéretnek indult (és ezért lehet meg leszek kövezve), de egy tehetségtelen nímand ő is, tegnap már félidőben le kellett volna vinni, nem hogy végig fent tartani a pályán. (fel se kellett volna küldeni) Tipikusan az a játékos, aki ha választhat, hogy elviszi a védő mellett és egy az egyben kapusra viszi, vagy felvágja magát, akkor utóbbit választja. (tegnap is volt ilyenje, hogy inkább felvágta magát, csak ne kelljen futni) Balázs is egy nulla folyamatosan, nem is értem, hogy hogy járhat már lassan 150 nb1-es meccsnél... Egész csapatban aki értékelhető, az kb Vukaszovics, meg Barry, aki nem egy világmegváltó tehetség, de legalább akar, és fut.
Az a baj, hogy tudna ez a keret játszani (még ha talán a leggyengébb keret is, mióta nb1-ben vagyunk), ha akarna, ezt megmutatta pl. a Kispest ellen a nyitófordulóban, de mégse teszi, és ez eléggé edzői felelősség.
Mar csak ket pontra van tolunk a kiesohely, nem lehetne mar most edzot valtani es nem megvarni a meg rosszabb helyzetet?
Nekem egyebkent nem is abbol van elegem, hogy vegtelenul szarul cserel es ragaszkodik egy-ket borzasztoan teljesito emberhez, hanem abbol, hogy amikor kijovunk a masodik felidore akkor nem erzem azt, hogy na ezeket most felporgettek a szunet alatt, hanem folytatjak ugyanazt a monoton, eredmenytelen daralast.
Nem csak a Sivic fele csapatjatek van fenyevekre de meg a HorvathF fele kuzdoszellem sincs meg sajnos.