Nekem elég gyanús, hogy már július elején is baromi meleg lesz ott, a család meg azon agódott, hogy vajon elég meleg-e már olyankor a tenger stb. és nem kellene-e később menni.
Ez így van. Viszont kb 200ft-ért visz a helyi busz a belvárosba kb 15 perc alatt, és elég sűrűn is jár. Ott azért meg már van mit nézelődni és mit csinálni. Belekből még a bejutás is picit körülményesebb, pláne Kadriye,Bogazkent esetén ha a semmibe van a hotel.
Nem voltam tőle elragadtatva, vannak szebb helyek! Belek, Lara a közelsége miatt jó, és a hotelek minősége miatt. Előbb mennék a Kemer- vagy Side- vagy vállalva a hosszú transzfert is Alanyába.
Viszont maga Lara, ahol a hotelek vannak az egy nagy nulla, normális vásárlási lehetőség nincs. Egy kis rossz indulattal azt is írhatnám, hogy panelhalmaz.
Igen, Belektől amúgy szinte minden érdekesebb :-) Belek csak a Luxusról és a golfról szól. Igaz nem homokos part, de nézz rá Kemer környékére, szerintem meg látványban az van ott leginkább, illetve Dalaman, de az meg már megint egy másik műfaj részben és Debrecenből nem elérhető, viszont Pestről átszállással igen.
Azt pedig amit majd a törököknél tolnak eléd és ahogyan, azt élvezni fogod ;-)
Igen, e felől nem nagyon van kétségem, tudom, hogy ebben a törökök nagyon jók. Mi anno még gyerek nélkül voltunk együtt Isztambulban egy hetet pár éve, nagyon szerettük, meg én korábban egyedül is szintén. Persze Isztambul az más műfaj, de egyik kedvenc városom.
Közben úgy néz ki, hogy az Oceana Resortra esett a választás, nem éppen a legolcsóbb, de azért nem is a legdrágább, eléggé tetszett amit olvastam/láttam róla minden szempontból. Az is tetszett hogy talán Side érdekesebb mint Belek, csak hogy nekünk felnőtteknek is legyen valami érdekes a környéken ahova be lehet ugrani egy fél napra:-) Meg láttam egy Manavgat nevű kisvárost a közelben ahol lehet hajózni is pl. a folyón.
Eljöhetnél hozzánk szakácsnak:-)) Csak hülyéskedek persze. Igen, remélem hamarosan nekünk is összejön egy ilyen típusú nyaralás (is) amiről írsz mert igazából az én világom ez lenne.
Mi elég sokat járunk (meg kicsi gyerekkel jártunk is) önellátós apartmanba tengerpartra nyaralni, de a nők mindig nagyon élvezik.
A titka az, hogy ebben a 7-14 napban én főzök és azt, amit itthon nem eszünk {tintahal, polip, halak, kagylók, rák, nyúl, kecske, birka, stb. a helyben beszerezhető alapanyagoktól függően}.
Osszátok meg az asszonnyal a tennivalókat, mindjárt nagyobb kedve lesz önellátós apartmanban nyaralni :-))
Nem akarlak eltántorítani az All Inclusive-től, pláne nem Törökország tekintetében. Viszont mivel te egy igen tapasztalt egyéni utazó vagy, azt amit az iroda kínál, egyénileg is le tudod szervezni jóval olcsóbban. Mindössze a hátránya valóban az hogy Pestről átszállással tudsz eljutni.
Nem mellékesen a feleségednek igaza van, ha neki kell főzni, mosogatni egy apartmanban az neki már nem igazán nyaralás.
Azt pedig amit majd a törököknél tolnak eléd és ahogyan, azt élvezni fogod ;-)
Hát most mit mondjak erre?:-) Igen, anno mikor nem volt gyerek hátizsákkal hihetetlen jó volt Malajzia, Hongkong, Szingapúr, Portugália és sok más egész olcsón kihozva, de most egy 3 évessel ilyennek mi nem merünk nekiindulni, de még egy önellátós apartmannak sem Görögországban.
Persze ez is olyan, valószínű mi szúrjuk/szúrtuk el, ha arra gondolok, hogy láttam én Malajziában világvége szigeten egy ( sőt, több ) svéd párt két kicsi gyerekkel és úgy elvoltak hogy ihaj. Mi meg azon aggódunk itt, hogy mennyi meg milyen csúszda, medence, játszótér stb. a gyereknek. Van kontraszt:-)
Nyilván gyerek és szokatás kérdése is vagy csak szimplán bátorság, nem tudom.
A másik, hogy feleségem az apartmanra kb. azt mondja, hogy akkor itthon is maradhatunk mert itt is tudja a reggelit készíteni, főzni, takarítani stb.:-)
Meg a gyerek..., hát nem az típus aki megül egy helyben fél órán át egy étteremben mondjuk mert azt mondod neki, hogy na, most van vacsoraidő, most tessék enni, főleg meg nem biztos, hogy megeszi pont azt amit elé tesznek, szóval sajnos több oka van annak, hogy ide tévedtem és all inclusive-ot tervezek, pedig valahol a hideg kiráz tőle:-)) Főleg meg az árától, mert én is nonszensznek érzek valahol egy hét nyaralásért +600k Ft-ot. De egyszer mondjuk, hogy belefér, bár még nem mondtuk ki az igent.
De próbálom úgy felfogni, hogy rengetegen "túlélték" ezt a típusú nyaralást, olyan rossz nem lehet. Na jó, itthon kipróbáltuk már a wellnesst három napra egy jobbféle helyen, nem az én világom, de azért nem olyan rossz, hogy mindent az orrod elé raknak. A gyerek imádta egyébként.
Nem is azért írtam, de az előzményeknél az olvtárs már a 600ezres ajánlatikra is rácsodálkozott. Csak a saját szempontjaim alapján nyilatkozom: Nem alaptalanul.
Júni vége 639ezer lenne. Remek hotel, de nem véletlen csodálkozott a 600ezres ajánlatokon. Biztosan van akiknek megér ennyit, de kis ügyességgel akár szervezett út keretein belül ennyiből közel 2 hét Karibi nyaralás is kijön télen (ami ott főszezon)
Bocs, hogy belekotyogok! Mi az idén voltunk a Paloma Gridában , igaz egy 9 évessel, nagyon jól éreztük magunkat! 2018-ban a Paloma Ocean-t terveztük, de végül a férjemnek a Sunis Kumköy tetszett meg. Szóval a Paloma Grida jó választás ha belefér a költségvetésbe.
Gyerekeknek a Sherwood Exclusive Kemer(Göynük) igen jó választás, mondjuk felnőtteknek is, irodáknál viszont nem épp olcsó. Göynükben van Dínó park is ha esetleg a gyereket érdekli.
Hát, én ugyan még nem jártam a Török Riviérán, de hasonló cipőben járunk mint ti, két felnőtt + egy 3 éves gyerek és mi is június végi vagy július eleji indulásra keresgélünk olyan hotelt amelyik gyerekbarát, lehetőleg parkos, zöld környezet + gyerekmedence sok játékkal, kisebb csúszdákkal.
Nekem lentebb ajánlottak többet is a többiek, nézd meg azokat, pl. Sentido Turan Prince elég jó áron mozog. Mi a héten el akarjuk dönteni, hogy hova.
+ 2 hotel amit mi gondoltunk és elég jók gyerekkel, sőt, ezeknek nagyon jó értékelése van pl. tripadvisoron is: Paloma Oceana Resort és Paloma Grida.
Ezek mondjuk sajnos 600 fölött vannak valamivel július eleji indulásnál.
Amennyiben Pestről indultok érdemes megnézni még az alábbiak útjait is:
Anubis travel
Kartago Tours
orex travel
Robinson Tours
Illetve általában a teljes kínálat fent van és jól kalkulálható a startutazas.hu oldalon. Tény kell játszani vele, de legalább teljes ár látszik és elég jól szűkíthető a kínálat a kereső segítségével.