Keresés

Részletes keresés

Mazsola0070 Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25290

Tegnap tapasztaltam, hogy elég nehéz a környéketeken jó éttermet találni...:)

Meghívónk ugyanis meglepetésre a meleg miatt nem főzött, hanem meghívott minket étterembe, viszont nem foglalt, így úgy vasárnap 10 óra körül vadul elkezdtünk a környéken egy jó éttermet keresni, ahová el lehet sétálni, így nincs baromi messze.

 

Zuzu - oda a meghívó szívesen ment volna, de mivel nem jár a Hegyvidékbe, nem tudta, hogy a Zuzunak lőttek, annyi.

 

Pane Vino (Exbodrogi) - mint kiderült, az étterem szombaton-vasárnap zárva és hétköznap sem lehet vacsorázni, úgy tűnik átmentek hétköznapi menüztető menzába.

Ebből következően az a la carte étlapra is szarnak nagy ívben, már vagy öt éve, hogy megvették ifj. Bodrogitól a helyet, de a mai napig is a Bodrogi ételei köszönnek vissza az étlapról.

Úgy tűnik itt már régen nem dolgozik olyan séf, akinek az a feladata, hogy havonta új ételeket találjon ki.

 

Larus - a meghívó nem szereti, neki túl "fájndájningos" a hely, az étlapját elnézve a mostani felhozatal nekünk sem jött be.

 

Biggining - tavaly bejött a hely, de az étlapja gyanús volt, mert most is vadul a novemberi libanapokat hirdeti. A Facebook oldala szerint ez is "végleg bezárt"......

 

Ezüstponty - a meghívónak volt ott néhány rossz tapasztalata, legutóbb nekünk is, nem vágytunk oda.

 

Végül már ott tartottunk, hogy mindegy, taxit hívunk és elmegyünk Rosensteinékhez (a meghívó ismeri, mondta, hogy biztos lesz asztal), de ott meg nyári szünet van augusztus végéig, meg a legújabb szokás szerint vasárnap ez is zárva (zsidó étterem lévén a szombatot még érteném, na de vasárnap?)....:)

 

Már ott tartottam, hogy megkérdezem, hogy kenyér, zsír, meg lilahagyma van-e (tökéletes szülinapi ebéd), végül felfedeztük a Jardinett-et, az nyitva volt, hely is volt, a kaja is jó volt.

 

Kíváncsi vagyok mikor zár be végleg....:)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Boszorka (25288)
nagypapi51 Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25289

...A bolt nem zárt be, Józsi eladta az üzletet...

Némileg félreérthetően fogalmaztam, helyesen: Józsi boltja bezárt, és kinyitott új tulajjal.

A neve ua? - mert hogy a Mészársteak weblapja még mindig GJ-t dicsőíti.

Azért, ha betérsz, számolj majd be!

Előzmény: Boszorka (25287)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25288

A volt olasz helyén, már hónapok óta kint van a biztató felirat, de semmi mozgást nem láttam eddig. A Zuzu kivülről tényleg úgy néz ki mintha, de definitiv zárva van és úgy tudom, hogy a konyhagépeket meg ilyesmit elvittek. Talán az étterem berendezés az üzlet tartozéka, mert kezdettől fogva kb. ugyanez volt.

 

Vissza térve a hus üzletre, Józsi állítólag 30 év után végleg megunta, de jó lenne tudni Attila merre ment, mert ő biztos folytatja valahol.

Előzmény: Mazsola0070 (25284)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25287

A bolt nem zárt be, Józsi eladta az üzletet. Hogy az uj tulaj majd mit csinál vele, az majd kiderül. Állítólag valami magánszemély vette meg, de nem hinném, hogy beállt már eladni. Igaz, miután nem voltam itthon, nemigen jártam náluk, de az üzlet megy, mindig vannak vevők szép számmal.

Előzmény: nagypapi51 (25278)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25286

Szoktam oda járni, nekem a hely régi vadászterületem. Ott laktam mikor nyitották és még utána is egy darabig. Főleg a lenti élelmiszerbolt érdekel, ahol sok minden van, ami máshol nincs. Nekem lényegesen könnyebb oda menni mint akármelyik más delikátesz üzletbe. Ha már ott vagyok megnézem a zöldségest is, ami egyébként már szintén a valamikori sajtoshoz tartozik. Az egész földszint az övék már és nagyon irigylem őket ezért.

Előzmény: sunnysun222 (25275)
Hepci Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25285

Olyan, mintha hidrogénbomba-támadás történt volna: az élet véget ért, maradt a csendélet. Talán a bérleti díjat fizetniük kell a szerződés szerint még egy darabig, azért nem ürítették ki.

Három étterem dőlt be néhány hónap csúszással, ki tudja, melyik helyén nyit valami és mikor. De a legegyszerűbb magyarázat az a feliratra, hogy a pláza gazdái nagyokat hazudnak - mégis jobb ilyet kiplakátolni, mint hogy pl. "Fasz tudja, mi lesz itt és mikor".

:D

Előzmény: Mazsola0070 (25284)
Mazsola0070 Creative Commons License 2019.08.19 0 0 25284

Múltkor írtad a Zuzuról, hogy a "hely üres és nincs semmi kiirva se."

 

Tegnap elugrottunk a Hegyvidékbe (alapvetően virágért, mert a közelbe mentünk vendégségbe) és megszemléltem a Zuzut.

 

Az ajtón benézve teljesen úgy tűnt, hogy 5 percen belül nyit, az asztalok közül némelyik megterítve, a pultra odakészítve a különböző tálalási segédeszközök, tényleg úgy tűnt mindjárt feltűnik egy pincér és nyit.

 

Az ajtóról levéve az étlap, és egy kiírás: vasárnap zárva (szerintem korábban mi vasárnap is voltunk), viszont a kiírás szerint más napokon nyitva van.

 

A korábban elég aktív Facebook oldalukon továbbra is május 2-i az utolsó beírás.

 

Nem tudom, ez a hely hibernálódott, vagy mi van? Ha bezártak, miért nem ürítik ki, mire várnak?

 

Viszont a portál másik oldalán (ha szembe állok az utcán, a virágostól jobbra), nagy betűkkel kiírva, hogy itt új étterem nyílik hamarosan. Hol, a Zuzu helyén? vagy van másik étteremhelyiség is ott? 

 

Előzmény: Boszorka (25249)
Hepci Creative Commons License 2019.08.16 0 0 25283

Ezek csak ruhát árultak, azt viszont atomdrágán. A márkanévről (Slam) még nem hallottam.

 

Nyilván sokkal pöpecebb hajós az ember, ha nem sima, 2000 forintos kínai shortban kúszik fel a fedélzetre, hanem 23000 forintos, hajósboltban kapható, egyébként szintén kínai shortban. :)

Előzmény: beetee (25281)
nagypapi51 Creative Commons License 2019.08.16 0 1 25282

...Ha egy megfelelő méretű jachtot sikerült eladni...

pedig csak vattát akart venni :)

 

Előzmény: beetee (25281)
beetee Creative Commons License 2019.08.15 0 0 25281

Végül is érthető.

Ha egy megfelelő méretű jachtot sikerült eladni, akkor a haszonból eléldegélnek bolt nélkül is...

;)))

Előzmény: Hepci (25280)
Hepci Creative Commons License 2019.08.15 0 0 25280

Yachtbolt (Slam) már nincs, bezárt.

Az volt egyébként az egyetlen üzlet, ahol soha nem láttam egyetlen vevőt se. Kizárólag a tulajdonosnak tűnő arc és a párjának tűnő nő üldögéltek bent, kb. egy éven keresztül. :)

Előzmény: lapinagile (25276)
Hepci Creative Commons License 2019.08.15 0 0 25279

Nem zárt be, csak új tulajdonos van (Gál J. kiszállt, állítólag érdekes körülmények között).

Előzmény: nagypapi51 (25278)
nagypapi51 Creative Commons License 2019.08.15 0 0 25278

Gál Józsi húsboltja bezárt, egyelőre nem tudni, folytatja-e máshol.

 

Előzmény: Havel Ina (25277)
Havel Ina Creative Commons License 2019.08.15 0 0 25277

En amikor Magyarorszagon  vagyok, a hentes, a halas es esetleg a zoldseges miatt megyek be a Hegyvidekibe rendszeresen... Jol ertem, hogy a hentes megszunt? A facebook oldaluk szerint meg mindig az a cimuk... 

https://www.facebook.com/pg/MeszarSteakHentesEsMas/about/?ref=page_internal

Ha elkoltozott, valaki tudja, hogy hova?

Előzmény: Boszorka (25274)
lapinagile Creative Commons License 2019.08.14 0 0 25276

Persze, a szolgáltató része tökjó. Csak mellé nem yachtbolt, Bottichelli meg Moschino kellett volna (csak), hanem életszagú, emberközeli helyek. A Vörös Homár remek, de esetleg bejönnének gyerekesek, nyugdíjasok egy jó Csirkefalóba vagy pizzásba. Budagyöngye kínai kifőzdéje pl. remek. Ez egy proccparádé lett, ahol a jóérzésű, akár tehetősebb emberek sem érzik magukat komfortosan.Pl. egy kis Szega nagyon elférne, meg egy normális zöldséges. "Kedvencem" a giganagy csiriviri csokoládébolt a pláza szívében, amit kb. Mikulás és Húsvét idején látogatnak az emberek.  Kevesebb több lett volna. 

Előzmény: Boszorka (25274)
sunnysun222 Creative Commons License 2019.08.13 0 0 25275

Látod drága Boszi, ez a Budagyöngye/Hegyvidék összevetés egy pillanatra érdekes is lehet... Zuglói lévén jártam ugyan mindkettőben, de csak felületesen, nem komoly és stabil látogatóként... De amenniyre az emlékeim sejtetik, a Gyöny9be szivesebben és gyakrabban mennék kajákért, spéci dolgokért, mint a H.Vidékbe...

A Budagyöngye előnye szerintem a lényegesen régibb "megléte" és ennyi idő alatt főleg a lennti élelmiszer boltok tudtak megerősödni... A sajtos izmosodása egyenesen látványos. Ami feljebb van az mindig is felejthető volt és most is az... Ha manapság is jóval látogatottabb B. Gyöngye, akkor az az lennti élelmiszernek köszönhető... (És a jóval mérsékeltebb áru kajáldáknak, amik sose akartak Michelin csillagot szerezni és a "gazdagokat" kábítani... Szerintem ilyen színvonalú hasonló "élelmiszeres" nincs a Hegyvidékben. Azért mert a D. telepakolta a polcait hóótdrága marhaságokkal, attól az még nem biztos, hogy menő... De Te drága Boszi, mit keresel a B.Gyöngyében? Az neked hiperszónikus távolságra van sokszoros átszállással... Honnan az összehasonlítás???

Előzmény: Boszorka (25272)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.11 0 0 25274

Józsi hentest elfelejtheted. Én itt lakom és nagyon boldog vagyok hogy van posta, gyógyszertár ujságos minden. Napi vásárlásért lesétálni a MOM-ba meg kicsit messze van nekem. Autonk nincs.

Előzmény: lapinagile (25273)
lapinagile Creative Commons License 2019.08.11 0 0 25273

A Hegyvidék egy steril és sznob fos. Lejárnak csirkelábért a cuki nyugdíjasok séta gyanánt. Jómagam becsukott szemmel lerohanok Józsi henteshez és kimenekülök. Illetve szuper a Líra könyvesbolt.

Teljesen felesleges volt, "tájidegen" az egész, ott a MOM két sarokra, a kőgazdagok meg továbbgurulnak az M1-en 250 km-rt ha választékot akarnak.
Mérhetetlenül sajnálom az imádott kis piacos bevásárlóhelyet, ami anno volt. Zöldséges, helyes hentespár, szuper virágos és egy kis delikatesz üzlet.

Az egész, mint valami Szeretlek-Magyarország imázspláza. Nem véletlenül a 12. kerületben.

Előzmény: Boszorka (25272)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.10 0 0 25272

Én kétszer voltam a delizába, de soha nem vettem semmit. Vevőt soha nem látni ott, vannak elképzeléseim miből élnek, de lehet, hogy csak élénk a fantáziám. Igazán jó sonkák, felvágottak, sajtok és sok más minden is a Budagyöngyében kaphatók. Az árak ott is elég elszálltak, de legalább a minőség jó.

No és ott remekül megy az üzlet, ami mindjárt ellent mond Sunnysun elképzelésének. Ugyanis a Budagyöngye sokkal kisebb mint a Hegyvidék. Igaz nem tudom még milyen üzletek vannak ott, mert csak az élelmiszer részlegen alul szoktam megfordulni.

Előzmény: Mazsola0070 (25270)
Hepci Creative Commons License 2019.08.10 0 0 25271

Én egyszer viszonylag türelmesen átvizsgáltam a Delizia választékát (konkrétan csokis mogyorókrémet akartam venni, de nem olyan fos minőségben, mint a Nutella és utánzatai).

Azt tapasztaltam, hogy vannak ugyan máshol még nem látott cuccok, de ezek semmivel se jobbak, mint a Nutella, csak sokkal drágábbak. Igazán magas minőségű krémet (magas mogyorótartalom, segédanyagok hiánya) nem találtam egyet se - minden kb. olyan beltartalmú volt, mint a Nutella, csak kétszer-háromszor-ötször drágábban.

Utána nézegettem mást is, de ugyanez volt a helyzet.

Az az üzlet és a választéka kifejezetten tájékozatlan/pénzes idiótáknak szól.

Jellemző a kávézójuk is: a Raj Ráchel-féle flódniból kb. felet adnak, 990 forintért.

Előzmény: Mazsola0070 (25270)
Mazsola0070 Creative Commons License 2019.08.10 0 0 25270

A Deliziában nagyon különleges, Magyarországon nem kapható dolgok (is) vannak, ehhez mérten nagyon különlegesen horror árakért. Oda nem igazán lehet bemenni úgy, hogy az ember ne hagyjon ott minimum 20 ezer forintot, úgy, hogy hazafelé azon gondolkozik, hogy tulajdonképpen mi a túrót is vett ennyiért.

 

Mi akkor voltunk utoljára, amikor vettünk valami lekvárt, amit a szemközti CBA-ban több, mint ezer forintért olcsóbban adtak. Úgyhogy nem csak arról van szó, hogy a különleges külföldi dolgoknak meg kell fizetni az árát, hanem úgy tűnik egészen különleges árréssel is dolgoznak.

 

Azt mondjuk nem tudom hogyan élnek meg már ilyen hosszú ideje, amikor mi voltunk néhányszor, rajtunk kívül sosem volt senki, de biztos a környék kőgazdag milliomosainak az még túl korai időpont volt...:))

 

 

Előzmény: Boszorka (25268)
sunnysun222 Creative Commons License 2019.08.09 0 0 25269

Szerintem nem annyira a közönség pénztárcájának vastagságával van ott a baj, hanem a ház viszonylagos kicsinységével és feltehetően az ezzel  nem egészen "harmonizáló" bérleti díjakkal... Mert feltételezhetően a beruházó is úgy gondolta, hogy arrafelé vastag a pénztárca és akkor jól fog ott menni a vállalkozóknak is... De hát, akinek valóban vastag a pénztárcája, az nem biztos, hogy ott turkál valami kacatot, hanem akkor inkább már min. legurul a MOM-ig... Vagy tovább, egészen Milano-ig...

Előzmény: Mazsola0070 (25262)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.09 0 0 25268

Az én"kedvenceim" a gyerekruha üzlet no meg a Deliza. De megy a patika is és az ujságos is és valamelyest a tisztitó is. Bár a jelenlegi már minimum a harmadik.

Előzmény: Hepci (25267)
Hepci Creative Commons License 2019.08.09 0 0 25267

Megy a posta is. :D

A vendéglátóhelyek most egyszerre dőltek be, plusz az atomdrága hajós (hahaha) ruhákat áruló üzlet is a lifttel szemben, elég kínosan néz ki a dolog, üres üzletek sora egymás mellett a főhelyen.

Előzmény: Boszorka (25266)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.09 0 0 25266

Szerintem a CBA kényszerből megy, mert nincs más. Ment eddig a hentes, de nagyon, majd meglátjuk mi lesz belőle és megy a halas etető részlege. Az összes többi inkább pénzmosodának tűnik mint üzletnek. Igazán naponta megfordulok ott, de igen sok üzletben még soha nem láttam vevőt, amin nem is csodálkozom.

Előzmény: Hepci (25265)
Hepci Creative Commons License 2019.08.08 0 0 25265

Khmmm, ehhez jó lenne tudni, mibe fáj annak a hatalmas hodálynak a bérlete. Gondolom, nem csak azért volt 4500 a brassói, mert nettó másfél milla volt (zsebbe) a konyhafőnök fizuja...

Jelenleg sorozatosan dőlnek be a boltok a Hegyvidékben, pedig nyilván nem mindenki haut couture kirakatboltot üzemeltet vagy olyan balfasz, hogy képtelen lenne összeadni kettőt meg hármat.

Előzmény: Boszorka (25264)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.08 0 0 25264

Szerintem bárki megélne, aki hétköznapi embereknek hétköznapi ételeket főzne. Szemlátomást nem én vagyok az egyetlen, aki szeretni tudni mit fog enni és zuzapörkölt tarhonyával cimszó alatt, nem egy mély tányér alján valamit szeretne kapni. A zuza nyomokban megvolt, de az a maszlag ami állítólag tarhonya lett volna, az nem tudom miből volt. Kirántott csirkecombot már egy mezei kifőzdében is ettem jobbat, mint amit a sztárszakács elém tolt. Mindez nem volt olcsó, de nálam nem az áron múlott, hogy pár próbálkozás után kerültem a helyet. Itt szerintem az ebéd vendégekből kell megélni, mert este nemigen járnak az emberek egy kicsit kieső bevásárlóközpontba vacsorázni. A MOM más kategoria, bár nem tudom este van-e ott forgalom.

Magyarul ide nem sztárszakács kell, hanem egy ügyes vendéglős.

Előzmény: Hepci (25263)
Hepci Creative Commons License 2019.08.08 0 0 25263

Vannak alapdolgok, amiket meg kellene tenni egy étteremnek, a Zuzuban ez se sikerült.

Például nem sikerült megoldani, hogy az aktuális étlap szerepeljen a honlapon és a faszbukon.

Aztán engem mindig egy viszonylag kedves pincér szolgált ki, aki viszont egész egyszerűen nem tudott magyarul beszélni: úgy intonált, hogy szinte mindig minden érthetetlen volt, amit mondott.

És hát a finnyás hegyvidéki népek, akik a szerintem egyáltalán nem olyan hűha kajákat toló halas bisztrót eltartják, úgy tűnik, nem vágynak fine dining-ra (Tanti és részben a Budai Milieu) se, viszont nem kívánnak csirkecombot se enni krumplipürével és koviubival, négyezerért, vagy brassóit, négyezerötszázért (Zuzu).

Őszintén kíváncsi lennék, hogy egy Budán jól bejáratott brand (pl. Bíró Lajos vagy a Mezzo by Haris family) egysége megélne-e itt...

Előzmény: Mazsola0070 (25262)
Mazsola0070 Creative Commons License 2019.08.08 0 0 25262

Kíváncsi leszek, ki lesz a következő próbálkozó, a bevásárlóközpont elhelyezkedésére figyelemmel úgy tűnik eddig a vastagabb pénztárcájú látogatókra gyúrtak, de lehet, hogy jobban megélne ott egy kínai ruhabolt vagy egy gyorskajálda.

Előzmény: Boszorka (25249)
Boszorka Creative Commons License 2019.08.08 0 0 25261

Nem csodálkoznék, de nem hinném, hogy úgy fog menni mint eddig. De lehet, hogy nem is az a fontos. Van ott már néhány "mosoda" a házban.:-(

Előzmény: Hepci (25259)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!