januárban kigyulladt, majd leégett a Károli Gáspár Református Egyetem kollégiuma, a tűzben pedig egy családapa is életét vesztette. A tűz következtében a református egyház komoly kármentési munkára kényszerült a környező épületekben, ennek költsége pedig már eddig is jelentős tehertételt jelentett a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. Ezért az egyházkerület arra kérte a ferencvárosi önkormányzatot, engedje el a közterületfoglalási díjat, amelyet azért kellene fizetnie, hogy munkagépeket állomásoztathasson az épület környezetében a bontási és újraépítési munkálatok alatt. A helyi Fidesz ennek megfelelően javaslatot nyújtott be a csütörtöki közgyűlésen, melyben azt javasolják, az önkormányzat ne csináljon üzletet a balesetből, engedje el azt a 200 millió forintot, amit az egyházkerületnek a közterület elfoglalásáért kellene fizetne.
A csütörtöki ülésen aztán Baranyinak sikerült megint mindenkit összezavarnia azzal, hogy a javaslatot- rendkívül empatikusan- lesöpörte annyival, hogy
bontsák le kézzel belülről az épületet.
Ez azonban építészetileg lehetetlen, illetve életveszélyes, az épület helyreállíthatatlan, a romokat pedig csak kívülről, munkagépekkel lehet lebontani
hal istennek a gyereknek mar (kopp kopp kopp) jo ideje semmi baja, nincs sarokfajas sem, pedig azzal sokat kuzdottunk, es vegre a jaras/futas is normalis (es egyre gyorsabb)
Hű, nekem most egy 10 napos elmeresetelés hiányzik....... Szauna, jacuzzi, pihi, könyv, és 1 GB chill zene a telefonban..... No, ez jó lenne, de max 2-3 nap lehet ilyen......
Pedig mindig nagyon figyelek, hogy legyen idő, most torlódás van...