Börzsöny: a Csóványos északi oldala az Oltárkő felé, valamint a Nagy-Mána gerince (remélhetőleg az évekkel ezelőtti jégtörés utolsó nyomait szép lassan pakolgatják az erdészek).
Van benne egy két kérdés, amire esetleg Ti tudtok választ adni. Kiemelve:
Az M4 építkezések miatti elkerülő útvonalat biztos jól meggondolták, esetleg lejárták? :). A másik a pecsétek elhelyezésének szempontjai is érdekelnének.
Ja és egy megjegyzés. A boltos a Nagykereki szálláson, amikor a pecsét felszereléséről beszélgettünk így fogalmazott:
Gerecse 50 Héreg - Bánya hegyi erdészház szakasza (azt hiszem, zold jelzes) eleg kellemetlenul meredek, raadasul kellemesen emelkedobol eleg alattomosan valt kaptatova aztan negyvegtagossa (foleg, ha sar is van), de olyan nagy magaslatot nem ersz el vele, de tuloldalt lesz a marvanybanya.
A Spartacus-ösvénynek is van egy szép szakasza, kellemes túrával összeköthető a Vadálló-kövekkel is akár (Visegrád - Spartacus-ösvény - Pilisszentlászló - P+ - P3 - Prédikálószék - Vadálló-kövek - Dömös). Nekem nagyon tetszik ez az útvonal, igaz, a kitett szakaszok azért még nem a szívem csücskei :-)
Van olyan, hogy valami ártatlan vadnak néz ki, aztán közben vadász...
:)
Más.
Idei túratervek teljesítéséhez elkezdtem a felkészülést.
És durván konstatálnom kellett, hogy igen, nekem tériszonyom van. Na most ezen dolgozni kell sürgősen.
Ezért arra kérem a tisztelt bíróságot, hogy ha valaki tud Börzsöny-Pilis-Vértes-Gerecse tengelyen valami kitettebb helyet, amihez elég a gyaloglás, még nem kell hegymászótudás és vagy ami nagyon durván meredek, ne tartsa magába - köszönettel venném! Vadálló, Vaskapu, Csikóvár keleti oldal lefelé rajta van a listán.
Jelenleg a Kiskevélyen tornáztatom az idegeimet, de idővel be fog ütni a megszokás, minél több és változtosabb a terep, annál jobban járok, szerintem.
Az egyik vad sétál az erdőben, legelészik, a másik "vad" meg remegő mutató újjal ül a blognak névadó építményben és vár. Nos, lehet, hogy az utóbbiak nyugalmáról van szó. :)
Sajnos a badacsonyi rész elég nagy csalódás volt. Lesenceistvánd - Sümeg - Szent György-hegy - Szigliget - Badacsonytördemic a Szent György-hegy területén lévő 1-2 km-t kivéve végig aszfaltúton vezetett (ill. a 71-es út mellett kerékpárúton), szép táj, viszont túraként értelmezhetetlen volt a nyomvonal.
Illetve a "termeszetjaro.hu" nevével ellátott, sárga irányt, távolságot jelző sárga táblácskákkal is akadt gondom bőven...
1. Zalaszántó és Rezi között az aznapi 30 km végéhez közeledve elértem a túra legmagasabb pontját, itt egy tábla fogadott, hogy az OKT vonalán Rezi még 2-3 km, Vállus pedig 6,7 km vagy hasonló. Na most Vállusról tudtam, hogy az majd a Reziből induló következő 30 km-es túrám végpontja lesz, és lehet, hogy az adott táblától valóban 6-7 km távon elérhető Vállus, de az egészen biztos, hogy nem az OKT vonalán.
2. Ugyanez a pontatlanság, Szigliget belterületén állok, már a pecsételőhelyen túlhaladva, Badacsonytördemic felé, amikor látok egy ilyen táblát, amely visszairányban jelzi a Szigligeti várat (1 km), előreirányban jelző Badacsonytördemicet (2 km), de ELŐRE irányban jelzi a Szent György hegyet is, amit viszont még Szigliget előtt érint az OKT. A táblán természetesen kék jelzés, OKT vonalán felirat.
Valószínű, hogy az a logika mögötte, hogy a tábla irányát követve tényleg elérhető abban a távolságban az adott pont, viszont megtévesztő, mert nem az OKT vonalán haladva éred el az adott pontot, sőt, ahogy az első példában is látszott, az OKT nyomvonalát követve lényegesen hosszabb az oda vezető út...
Míg a Vértesben, Gerecsében, Budai-hegységben nem kellett telefonon csekkolnom a nyomvonalat GPS-szel, a szajki tavak óta haladva folyamatos problémát jelent a jelzések hiánya, egyes esetekben meg egyszerűen hibás a felfestés. Keszthely és Vállus között, már Nagymező után északnak haladva két olyan pont is volt, ahol a kék túrajelzés kanyarodásra szólított fel, ám a következő jelzés mégis az egyenesen továbbhaladó úton volt... persze, az elágazástól még nem látszott egyik lehetséges útvonalon sem a következő jelzés... ezeken a helyeken azért is húzós volt, mert a kék és piros jelzés jó darabon együtt megy, és az egyik megtévesztő kanyarodási jelzésnél csak a kék kanyarodott, a piros nem, aztán mégis egyirányban folytatódott mindkettő.
kb. a jelölt helyeken, és ezek mind frissnek látszó, új jelzések voltak.
Persze, ma már telefon+GPS megoldja az ilyen helyzetet, de azért a mobilinternetnek (háttértérkép), az akksinak (power bank-kel) is vannak korlátai, napfényban meg a kijelző is csak nagy fényerőn olvasható jól. Meg persze a megállással, útkereséssel járó kényelmetlenség.
---
Viszont a fentiektől eltekintve elég sok szép helyre eljutottam már a túra keretén belül, megismertem egy csomó kis falut, ahová adott esetben majd nem a túra keretén belül is szívesen visszatérnék egy hétvégi pihenés céljából, és a lábaim, hátam, vállaim is kezdik megszokni, hogy lehet gyalogolni napi 30 km-t kb. 20 kg-nyi felszereléssel. :)
Bizony többen! Nem mindig persze, de most azt hiszem elérjük ezt a számot, pláne ha a négylábúakat is beleszámolom :) Egyfajta telekocsi rendszer a miénk, de special edition :) Több éve van már ez a csapat- én 5, lassan 6 éve ismerem őket-, de úgy igazán talán 3 éve indult be a dolog. jelenleg Marci és a haverok néven futunk, de épp folyamatban van egy "normális" névadási folyamat, illetve lesz egyen cuccunk is :D
Szép nagy csapat lehet! Több, mint huszan?? Saját buszod is van esetleg?
A Bableves Csárdát egyébként manapság én is mindig érintem a túra végén, ha arra kékezem, mert Felsőtoldon szoktam szakaszolni és onnan már csak egy köpés. Értem, sőt megértem én a hedonizmust...
Alapvetően megmaradok én "hedonistának", csak időnként kísérletet teszek a határaim feszegetésére. Ha minden jól megy, holnap egy Palóc Grand Canyontól a Palóc Pompeiig tartó kirándulás zárul majd le hazafelé menet egy Told Gold Fogadó látogatással Alsótoldon. Természetesen a Bableves Csárda lett volna a fő csapásirány, de a csapat létszáma meghaladja a Bableves befogadóképességét.
Szerintem Pitvaros és Mezőhegyes között járnak, de hogy Királyhegyestől délre, a most már "csak" 5 km hosszú, gyakorlatilag nyílegyenes dűlőúton ki gyalogol, azt nem tudom.
Egy megszállotról tudok:-)
Az attrakció arrafelé a Langó-kápolna, a közelében van az M43-as kihajtója, és a busz is megáll. Szerencsére:-)
Én a végigmenő manóra voksolok és egyszer már nagyon szeretném kipróbálni, milyen lehet az. :) (Lehet ehhez a Peremtúra a Gerecsében elnevezésű 20 km hosszú utat kellene választanom.)
Sikerült kihasználni az elmúlt napokat, sok probléma oldódott meg.
A legfontosabb a Marosháti ZÖLD, mely sajnos továbbra sem folyamatos (az M43-ast kerülni kell, jelzés azonban nincs), de a Királyhegyestől délre lévő szakadás "felszámolása" már realitás, a trekk elkészült.
Okozott némi problémát a megközelítés, de a szerencse nem pártolt el tőlem, rátaláltam a megoldásra.
Két egykori tanya is felkerül majd a térképre, na és találtam füves utat, mely kb. féltávon kivezet az országúthoz. Azt hiszem, ez nagyon fontos, hisz a dűlőút közel 5 kilométer hosszú, gyakorlatilag nyílegyenes. Egy helyi traktoros mesélte, hogy ez illegális út, a hivatalos térképen sincs, de van.
Az egyik tanya már-már erdőfolt, de még látszanak az épület falai.
A jelenlegi állapot:
Ez az utolsó jelentősebb szakadás a TUHU térképén.
És hova lesz így a hedonizmusod? Bár aki szereti a múlt hétvégi "baráti" időjárást, még akár élvezheti is. :-))
Én egy kicsit ropogósra fagytam múlt vasárnap az Írott-kőn az Index stábját várva (befejezték a Kék menetet), ma meg 20 fokban jöttem haza?! Hát mi van itt?
Reményeim és ígéretem szerint jövő héten én is írok (Rövidebben? Hosszabban?) az Északi Zöld egy szakaszán szerzett tapasztalataimról. Addig is hadd osszak meg egy másik tapasztalatomat, ami talán az életközépi válság elleni küzdelem egy újabb lépcsőfoka lehet az esetemben. Vagy csak nem vagyok normális.
„Csörög a fagyos föld, hideg van, hópihe fészkel a hajadban, gyűlnek a varjak az egekben, gyűlnek a gondok a szívedben.”
Csorba Győző: Csörög a fagyos föld
Alapvetően hedonista természetjárónak tartom magam. Többnapos túrák esetében rendszerint ragaszkodom azokhoz a szállásokhoz, amelyek biztosítják a vetett ágyat, a meleg vízzel ellátott fürdőszobát, és ha van rá lehetőség, akkor a vacsorát. Ehhez képest a múlt hétvégén, amikor egy bájos kis lehűlés érte el az országot, péntekről szombatra virradó éjszaka másodmagammal – hogy ne legyek totálisan off – a Kevély-nyergi OKT bélyegzőhelytől néhány méterre aludtam egy sátorban.
Pénteken 21.00 magasságában sétáltunk fel a Kevélyek árnyékában magát szégyenlősen meghúzó tisztáshoz. A csillagok hidegen ragyogtak, a szürreális méretű Hold korongja vonzotta a tekintetet. Lepakoltunk az esőház padjaira, társam tűzrakásba kezdett, míg én a hidegre való tekintettel önmagam sajnálatába, és ez a tevékenységem olyan 20-30 percig ki is tartott. Ekkor tudatosult bennem, hogy:
1. Amíg nem kerülök bele a hálózsákba, addig fel kellene vennem a hátizsákomban felcipelt több réteg ruhámat.
2. A fejemen fityegő vékony, kendővé formált csősál helyett vegyek már fel egy normális sapkát.
3. Ne álljak szerencsétlenül, önmagam sajnálva a setét éjszakában, hanem igyekezzek valami hasznos tevékenységet folytatni.
Ennek, valamint a fellobbanó tűznek
köszönhetően már komfortosabban éreztem magam. Megsütöttük és elfogyasztottuk a grillkolbászokat, majd ittunk néhány kortyot A. Attila, az istenadta nép újkori Robin Hoodjának kedvenc italából. Villámgyorsan átöltöztünk, és a hálózsákokba fészkelődtünk. Éjfél körül, már az álom feneketlen mélységéből visszakapaszkodva köhögés és közeledő léptek neszére tágult kosárlabdányi méretűre a pupillám. Egy-két percnyi fülelés után meggyőztem magam arról, hogy a Gyatlov túracsoport tragédiája hat évtizeddel később nem a Pilisben fog megismétlődni, és gyorsan elaludtam.
Hajnalban a sátor belső hőmérséklete -8 °C volt, ami -10 °C alatti külső hőmérsékletet feltételezett.
Reggel hat óra körül kiólálkodtunk a zúzmara lepte sátorból. Egy másik sátor is állt a tisztás Nagy-Kevély felé eső oldalán, így az éjszakai rémületem okozóira is fény derült. Keményre fagyott talaj zörgött a talpam alatt, amíg a Stromfeld emlékpad kilátást nyújtó tömbjéhez sétáltam. Az Encián Emlékek kódját most nem láttam a padon vagy annak a közelében, de lehetséges, hogy nem is kerestem eléggé.
Az erősen eljegesedett vizeinkből
összecsorgattunk annyit, hogy tudtunk kávét főzni, megreggeliztünk, jót beszélgettünk egy debreceni kéktúrázó párral, még megmártóztunk a Nagy-Kevély mögül előbukkanó Nap sugaraiban, majd a felszerelésünket elcsomagolva,
nagy létszámú, jellemzően a tapasztalt életkorba tartozó tagokból álló turistacsoportokat üdvözölve ereszkedtünk le a hegyről.
