sajnos én nulla tudatosságot fedezek fel a szélsőink játékában(a többiekében sem sokkal többet) ez lehet az én hibám is, de erősen ovodafoci stílusban nyomják.
ovodafoci: mindenki a labda felé vagy középre csoportosul.
Igaz de miért jönnek befelé? Kinek csinálják a helyet? Az első félidőben látszott a láki u.ezt próbálta és a jobb oldalunkon folyamatosan jött fel a védő és létszámfölényben voltak vagy 5-6-szor. A 2. félidőben már lereagáltuk és gyakorlatilag momentumuk sem volt. Középpályán a rövid passzos kényszerítők hiányoznak, főleg ha egy 30m-es sávban folyik a játék, és a szélsővédők komolyabb bekapcsolódása a játékba. Ha ez meglesz akkor látványosan javulhat a játékunk. Korcsmárt meg kivettük a játékból hogy ráállítottuk a főkondásra, tény hogy semmit nem tudott is összekondálni, de ettől nem is volt összjáték középen.
Végre egyszer egyetértünk: a középpályán van a gond. A labdaszerzés még csak-csak működik, de irányító nincsen, a két szélsőnk meg állandóan befelé jön, taktikailag abszolút képzetlen. A támadók alig kapnak labdát. Ha megnézed az összefoglaló, csak Zalehtől és egy másik csatártól jön értékelhető beadás/passz a többiek felé...
A középpályánkat hetek óta Erős egymaga jelenti... sajnos...
Csak azért lett sokszor elsütve hogy megtanulják ők is, ha már csak 50-en jöttek turistáskodni. lol De hát náluk ez a szint. A kókuszgolyó qrva gyenge, ha Vaskó is simán levette a pályáról. Az ivelgetéseket is el kellene már felejteni, főleg ha ilyen "óriási" csatárokkal játszunk. Középpályás játék 0.
mivel képtelenek vagyunk sok gyors passzal végigvinni egy akciót saját télfélről indulva és az előrevágott labdákat csatárink képetlenek összeszedni ezért az ellenfél kapujához sokkal közelebb kellene labdákat szerezni, ahonnan 1-2 passz és ott a gólhelyzet. Persze így nagyobb esély alekontrázásnak de jó középpályás szűréssel megoldható.
vagy pontrúgások, elvétve adódó helyzetek, átlövések segítségével mindig be kell szenvedni egy gólt és tartani a nulla kapottat.
Én tegnap megpróbáltam volna egy Kiss-Korcsmár cserét Zaleh középpályára Kiss védelembe és egy Kőhalmi-Lukacs vagy Freud cserét már korábban. Miután lehozta Erőst Korcsmárnak kellet volna középpályán intézni valami egyedül...
nekem az is tetszett, amikor egyik játékos nem tudta átrúgni a D felöli kerítésen a labdát+vicces beszólások:)
Urbányi egy nagy kamugép. Támadófoci mindenkinek elmagyarázta hol a helye a labdavesztésnél illetve labdaszerzésnél. Vagy a játékosok nem értik, nem akarják megcsinálni, Urbányi baromságot magyarázott, Urbányi nem mondott semmit csak nyilatkozott.
Mit látunk a pályán? Mindenki visszaáll a saját térfélre gyakran még Kokó is az. már komoly siker ha egyszerre 2 ember letámad. Támadófoci...
A szélsőink Kőhalmi,Nagy, vagy éppen Freud, védekezésben nem fognak senki hanem középre mennek, mert miért ne és így a szélen mindig van üres embere a Debrecennek. biztos ami biztos alapon Zaleh és Vermes is szívesen húzódik középre vagy kalandozik kicsit a pályán az embere követése helyett. A siker teljessé tétele érdekében támadásnál meg szintén bemenne középre tömörülni labdával vagy labda nélkül a pálya széthúzása helyett. Mindenkinek megértette mi a feladata...
Ezenkívül ha megvan a labda és támadunk a támadást jó esetben 2 esetleg 3 ember vezeti a többiek meg lemaradva követgetik a támadást. magyarul a kőhalmi kiugratásának kivételével, amit jól elqrt még kontrázni sem tudtunk.
Én elviselem a védekező focit is csak akkor ne ígérjünk mást meg azért kotorjunk már be meccsenként egy gólt valahogyan.
Egyénileg kb ugyanaz, mint Sopron ellen. Nagy jól cselez nem tud beadni végén mindig elbassza. Kőhalmi nagyon gyenge. Korcsmárt most bűn játszatni. Erős és Kovács erőlködik de lassan tervezni kellene a búcsúmeccsüket.
Ja és faszán igazoltunk. Kopunovics nem jobb mint pl Kisznyér igaz a jelenlegi Kovácsnál ne gyengébb. Habi még mindig csak ligacsapatfélidőkre. Lukacs padon ül, bele sem merek gondolni, mire képes, ha ide nem fér be. Zaleh meg háát harcos kemény sokat fut de a elég ügyetlen.
Ez a csapat most ennyire képes. Nehéz szurkolóként elfogulatlannak lenni, de a jobb játékosokból álló Debrecen ellen, leht, hogy kihozták magukból a maximumot! Urbányi nyilatkozatai nem kompenzálják a pályán látottakat. Az ígért agresszív futball már azon megbukik, hogy nagyon pontatlan a játék. Már a sima passzokkal is gondok vannak. A pontos játék pedig a technikai fogyatékosságokon bukik meg. Nagy O, Tisza, Korcsmár az, akik néha próbálnak ésszel játszani. Nagy és Tisza képes jól cselezni is, de mostanában gyenge a kiviteleszés. Ehhez még hozzájön Vermes lendülete, aki a számára idegen baloldalon is az egyik legjobb. Ennyi. Kokónál már sajnos az is a pozitívumokhoz tartozik, ha gond nélkül át tudja venni a labdát és hátrapasszolja a feladónak. A kapu felé a legritkább esetben fordul. Azt, hogy több ember egyszerre mozogjon, így alakítsunk ki létszámfölényt, már nem kellene említenem, mert magyar pályán szinte elképzelhetetlen. Így hiába várunk szép játékot, vagy 1-2 akciónál többet egy meccsen.
nem akartalak a debreceni topikban oltani, mert ott esetleg még magára vehette volna olyan is, akire qrvára de nem jellemző a magadfajta viselkedés, de ha már idetévedtél, akkor... szóval a tegnapi cinizmus részemről az annak szólt bmeg, hogy itt dózsázól, meg vered a nyálad a, miközben 4-5-6 évvel ezelőtt, amikor qrvára de nem volt annyi rendőr, mint mostanság, el se mertetek jönni nagy átlagban, nemhogy hozzánk, de még a többi pesti csapathoz sem. most meg szánalmasazol, meg nézőzámozol, és pont azt nem veszed fel a tábor mondanivalójából, amit kellene, ergo vagy birka vagy, vagy nem vagy benne még nálatok sem a dolgokban, csak akkor azt nem tudom, hogy mi a f.szért pofázol annyit!? úgy látszik egyébként, hogy akinek kellett, az levágta a "szurkolói nincsenek", és "elfogyott az ingyenjegy" mondókát... (még akkor is, ha szerintem is unalmas volt már a vége felé, sokszor lett elsütve)
El hiszem hogy egő volt szegény lákistákra, hiszen szurkolói nencsenek, elfogyott az ingyenjegy! :lol: Az az 50 szerencsétlen turista aki megjelent képviselte debrecent. Legalább néha szurkoltak volna. Na ez a szánalmas öcsi. Vagy itt is "sztrájkoltatok"?
Légy szíves ne gyere ide okoskodni! Te is csak addig lehetsz büszke a "hatalmas" debreceni hazai nézőszámra, amég megy a csapatnak! Emlékszem én, nem volt ez mindig így... Gondolkodj el ezen!
Arra meg külön büszke lehetsz, hogy ennyien tudtatok megjelenni Budapesten... Vedd már észre, hogy a nézőszám vita értelmetlen! Bohóc....
Urbányi István: – Ezzel a döntetlennel nem csökkent az esélyünk, de így most már egy meccsen dől el a továbbjutás. Védekezésünk masszív volt, az egész védelem magabiztosan és jól játszott, külön kiemelném Vaskó Tamást, aki Sidibét „levette” a pályáról. Relatíve sok helyzetet dolgoztunk ki, ha nagyobb szerencsénk van, most is szerezhettünk volna gólt. Az Újpest azonban képes gólt lőni Debrecenben is. Most lesz tíz nap szünetünk, ezalatt gyakorolni fogjuk a helyzetek kihasználását, az Újpest előtt ugyanis reális elvárás, hogy gólokat rúgjunk. Minden elismerésem szurkolóinknak, akik a kapu mögül mindvégig példátlan szurkolással buzdítottak minket.
Köszönjük István. Most már csak a gólok hiányoznak, de nagyon.
mert a link vegebe betettek a pontot a szam utan. Az meg valoszinuleg defaultot ad, ami az mtk :) Elkurtak ezt az uj nso dizajnt... nem kicsit, nagyon...
az NS szerint akár ma estétôl is. Ugyanis szerintük ma Újpest-MTK kupanegyeddöntô lesz :-))) Érdemes megnézni a hülyéket, még a címerünket is betették...
ez a magántőke invesztálás már meg is történt: a füvet felújították 2006 nyarán, átépítették a VIP páholyok ablakszerkezetét, és a műfüves pálya bizonyos részeit kicserélték.
"Még ma rendeződhet a Fradi-ingatlan sorsa 2007. március 21., szerda 10:30
Elképzelhető, hogy már ma aláírják az Üllői úti Fradi-ingatlan sorsáról szóló négyoldalú szerződést.
Dámossy Zsolt, a Ferencváros elnöke a Magyar Rádióban elmondta: a nyílt pályázatos konstrukció lényege, hogy az ingatlanfejlesztő a telken a haszon egy részét a Fradi támogatására költi, így a klub vissza tudja fizetni az adósságait, a telken pedig felépülhet egy modern stadion.
Elbert Gábor sport-szakállamtitkár közölte: az állam azért mond le az 5 és 10 milliárd forint közötti értékű terület tulajdonjogáról, mert úgy véli, hogy az állami beruházásokba a magántőkét is be kell vonni."
Ugye jól értem, hogy ha a Dare Group magántőkét invesztál a Megyeri úti stadionban, akkor az állam lemond a terület tulajdonjogáról a javukra?
Mától retteghet az MTK-tábor, ugyanis Magyarországon innentől tilos nácizni! Lenáciztak egy politikust, és precedens értékű perben ítéltek meg neki kártérítést:
Qrva egyszerűen: be sem engedik őket a városba vagy ki kell menniük onnan.
A 2000-es EB-n volt szerencsém az angol táborban végigélni pár meccset, láttam, hogy a belgák hogy csinálták. Eleve be sem mehettünk a városba, pontosabban aki bent volt, annak ki kellett menie. Egy, az autópályabehajtóban kijelölt parkoló volt a találkozási pont, ott kellett a kocsikat ledobni. Ott jegyellenőrzés után buszokba tömtek minket és azzal vittek egy újabb lezárt területre a stadion mellé. Hasonló volt, mint amibe mi zárjuk a makikat, csak nem rácsos, hanem kordosnos és persze sokkal nagyobb.
Több helyről jöttek ide buszok, de ami közös volt, hogy mind lezárt területről érkezett.
Sehogy. Azt, hogy a rendőrség hogyan képes kezelni egy tömeget, október és március választ adott. 200 ember összejön valahol, és káosz van egész Budapesten.
De majd a több ezer utcákra vonuló külföldi szurkolót megtanulják addig kezelni. A lényeg, hogy adják nekik az esélyt. :)))
ismét lezárják majd a fél stadiont nem lehet bejönni a Megyeri út felől ráadásul a jegyvásárlás beléptetés is tovább tart ráadásul most mindenkinek jegyet kell venni.
Könyörgöm, ezek mi a f...ról írkálnak már megint????
"Szerdán rendeznek egy má sik mérkőzést is, a Diósgyőr a Zalaegerszeg csapatát fogadja. A Magyar Kupa történetében a DVTK eddig öt alkalommal szerepelt a döntőben (1942, 1965, 1977, 1980, 1981), ebből kétszer, 1977ben és 1980-ban a piros-fehérek vehették át a serleget. Az együttes utoljára 1985-ben, a Rába ETO búcsúztatásával jutott a legjobb négy közé, majd utána a Honvéd jobbnak bizonyult nála. Szerdán azonban nagy lépést tehet a gárda annak érdekében, hogy huszonkét esztendő elteltével a DVTK újra az elődöntőbe jusson."
Milyen újra????
A DVTK már réges régen megszűnt! Az a DVTK legalábbis igen!
Nagyon jó volna most már hivatalosan is kezdeményezni, hogy az MLSZ foglaljon állást benne, ki kinek a jogutódja és milyen címekkel bír jelenleg!
Aki jogutód, de ledobott tartozásokat, azok ellen büntetőeljárás vagy fizetési meghagyás, aki nem jogutód, az ne viseljen címeket!
Ááá... eddig évi legalább 2 meccsünk volt a lúzer csapatotok ellen, idén hiányzott volna, ha nem mérkőzhetünk valami hasonló színvonalúval. Sajnos csak 1 meccs, de valamit azért pótol.
Szélesit azt az ótvaros bunkó parasztot, aki lefejeli az ellenfelét? Tipikus dózsás mentalitás.
A Hertha játékosa elkezdett szidni, s együtt álltunk fel, közben pedig összeért a hajunk. Ekkor az ellenfelem eljátszotta a nagy halált, hátraesett.
Az ilyen tahókat kellene száműzni a magyar fociból. Szépen lejáratja az országot...
Bezzeg , amikor a szajbabaszott Dragoner fel Europanak alairt, es nemzetkozi botrany lett belole, az helyenvalo volt. Fradi csalad, Fradi erkolcsok.Kukadobalo, istenfelo letyere felrekuro kapus, kopkodo, ellenfelet megtaposo lofeju paraszt, a fegyelmi bizottsag ele havonta beidezett kadarkas Tokoli ...allai rendelettel korteleznem oket csikszeredai telephelyvaltasra. Odavalok.Oda, a sotet romaniaba.
"Az elmúlt idényben minden eddigi rekordot megdöntve összesen 1,52 milliárd eurós bevételt könyveltek el a német labdarúgó Bundesliga első és másodosztályának klubjai.
A 36 egyesület több mint 10 százalékkal szárnyalta túl a korábbi csúcsnyereséget, és 460,73 millió eurót folyósított adó formájában az államkasszába.
A klubok a foglalkoztatásból is alaposan kivették a részüket: tavaly összesen 34 103 ember dolgozott a Bundesliga 1-ben és 2-ben, ami ugyancsak 10 százalékos emelkedést jelent."
Egyébként meg olvasom, hogy a nyughatatlan MTK-szurkolók már megint verekedést provokáltak. Ezúttal ártatlan Vasas-drukkereket találtak be egy kocsmánál, orrokat törtek be. Egyszóval balhéztak.
Én nem értem, hogy mikor rak már rendet az MLSZ. Ezek miatt az elvetemült MTK-s futballhuligánok miatt nem jár senki focimeccsre!!!
Javaslom 5 millióra büntessük meg az MTK-t és tiltsuk be a pályáját fél évre!!!
Nem elég, hogy haknicsapatként (hogy ne használjak durvább hasonlatot...) azzal játszanak és ott, aki és ahol fizet érte, most még felvállalt bohócnak is beállnak.
Akkoriban már Újpesten elkezdődött egy másfajta marketing tevékenység. Lehet azt mondani nem volt a legjobb, de elkezdett olyan hézagokat betölteni ami szükséges egy labdarúgó klubnál. Utána a Ferencvárosnál is olyan emberek kezdetek a marketinggel foglakozni akikre ugyancsak leeht azt mondani nem a legjobb, legrátermetebb, viszont agilisek és meg akartak tenni mindent a Fradiért ami az erejükből tellett.
Az Újpest talán első ízben az FC történetében nem hímeztette a címert a mezre, hanem szitáztatta. Versenyben dőlt el ki az aki ezt megcsinálhatja. Minőség, ár stb...szokásos. Így történt, hogy nem a régi bevált vállalkozó nyomta a mezeket hanem egy Százhalombattai cég. Egy időben voltak a cégnél az Újpest és Ferencváros mezei is nyomáson. Az Újpest mezekre felkerültek a csillagok és érkeztek a Nike mezek is. Akkor látta meg a Ferencváros prominense a készülő mezeket és jó ötletnek tartotta a csillagokat és változtatott a sémán és a Fradi címer fölé is került 2 csillag.
Bevallom én ebben az időben voltam ennél a cégnél. Láttam az elkészült Újpest mezeket és a készülő Fradi mezeket.
A mondat végére a pontot tulajdonképpen 2 ember tudná tenni. Az egyik a Fradi marketing irodájának a munkatársa aki ha akarja megerősíti ezt a történetet ha akarja mond egy másikat. A másik Sz. S. vállalkozó aki Fradi szurkoló és Százhalombattán ő készítette a mezeket.
Szerintem meg az ötlet a jó és követendő, teljesen gyerekes azon lovagolni ki miért, mikor csinálta azt. Ami jó azt alkalmazni kell és kész.
Az már beteges rivalizálás ha ilyenekben kötözködik a másik oldal.
Talán valami ilyesmi miatt nincs az Üllőin Himnusz (Kispesten már van). Ők most azt fogják mondani nem a meccsekre való. talán ugyan azt fogják hangoztatni mint az SZDSZ. Csak azért, mert valahol ez mindennapos.
Amikor a csillagok felkerültek a mezre, akkor került fel a válra is a nemzeti szinek.
Szerintem az is jó ötlet volt..
Legközelebb arról fogunk vitatkozni hol volt elöbb SMS akció a klubbért és csapatért?:))
azért a Honvéd ellen nagyon korán sikerült egy szöglet után megszerezni a vezetést. Az viszont tény, hogy akkor jobban pörgött a csapat, gyakran 2 játékosunk ment egyszerre a labdákra ez a következő 3 meccsen nem így volt. Nincs kedvük vagy valami gond van az edzésekkel esetleg vmi más?
remélem Lukacs azért játszott csak egy félidőt ma mert szerdán végre láthatjuk tétmeccsen, remélem nem ő a Popovics 2.
Nem tudom vannak-e ágak, de sokkal jobban örülnék, ha lehetséges, egy elődöntőnek. Oda-visszavágó alapon, ez lenne az igazi. Csak először jussunk túl kis mészölyéken..
persze a döntőnek is meglenne a feelingje, pláne, ha vidéken rendeznék..
Nem tesz semmit, csak igazából ennek az útszéli hangnemnek már nem volt meg a bája, úgyhogy inkább higgadjon le mindkét fél, mert ez a téma szerintem a legteljesebb mértékig érdektelen. :)
nyakunkon a magyar-kupa, meg a sorsdöntő bajnokik, csak ez számítson!!
Ez hihetetlen amit ma itt előadtatok. Azért mert egy 24.ei eseményről 25.-én ír a honlap, attól még az esemény 24.én történt. Ezt kb egy óvodás gyerek is megérti, kivéve ha fradista. :) De azért még írd be nyolcvanszor, hogy a hír 25.én jelent meg a honlapunkon. Ha neked ettől jobb lesz, akár hozzá is írhatod, hogy nálatok meg 24.én tettek fel képet, hogy majd elkészül a tavaszi rajtra egy mez. Az egészben az a legjobb, hogy nem látod,hogy mindenki csak röhög rajtad, hogy milyen szánalmas vagy, és közben még te írod,hogy beégetted lg-t.
Ennek ellenére csak nálunk került szóba 15.-én a topicban a kormány leváltása, és az események lekövetése. Nálunk hangzott el az a ritmus is amit sikeresen lenyúltatok. "Elkúrtad, elkúrtad..."
de mit számít egy kép, mikor 24-én bemutatták ugyanezt a mezt az ankéton? Ha öt év múlva került volna fel kép a mezről, attól még ott volt, be lett mutatva, csak te tök hülye vagy ahhoz, hogy bármit is megérts...
Azért nem került fel, mert volt négy másik hír az ankétról még 24-én.
De ha nem vagy egy orbitálisan nagy gigafasz, akkor el tudod olvasni a hírben, hogy ez volt az a mez, amit előző nap bemutatott a Puma az ankéton. De te egy kibaszott buta seggagyú zöld majom vagy, aki azt se tudja, hogy február vagy március volt-e előbb. Te semmit nem tudsz. Te egy agybeteg fasz fradista vagy. Aki most eltakarodik innen a büdös kurva anyjába.
tényleg makacs dolgok, de legalább egymás között vitassátok már meg, hogy mi a taktika. Van kép, vagy nincs kép? Volt ankét vagy nincs ankét? Mert ti is állandóan belezavarodtok...
És akkor írjuk le a tényt:
2005. február 24-én az Újpest bemutatta szurkolóinak csillagokkal ellátott mezét
2005. február 24-én az FTC felírta a honlapjára, hogy majd egyszer lesz csillagokkal ellátott meze.
És felhívom a két belinkelt mezen (Fradi, dózsa) lévő csillag formájára, méretére és szinére, amiből kiderül, hogy egy helyen lett rányomtatva a mezre....
Mutass egy képet, hogy ti az ankéton bemutattátok a mezt, mert ez így kurva kevés. az aznapi hírekben a honlapotok miért nem tesz említést a dologról (a 12-es mezes hír mellé befért volna)? Miért a mi hírünk után lett a tietek kitalálva?
Azon a napon, amikor az Újpest bemutatta az új mezét a szurkolóknak az ankéton, az FTC felrakott egy képet a honlapjára, hogy két hét múlva milyen lesz a meze.
Micsoda felelőtlenség ez! Ezzel megfosztanak egy tehetséges edzőt a rutinszerzéstől. Egyébként én Vizer helyében egyszerre alkalmaznám Bonettit, Landit, Selymest, Nagy Tamást és Csertőit. Amolyan vetésforgó rendszerben ülnének a padra. Ez sem lenne komolytalanabb, mit ami most van.
Ha majd jól kizsidóztad magad akkor, pakold össze az intelligenciádat és vidd vissza
abba a topikba ahová tartozik. Ilyen átlátszó provokációnak, mint aminek te ültél fel itt, kevesen esnének áldozatául, minke válaszolni neki. Nem kell válaszolnod, előre is
Ezután edzőink külön-külön biztosították a megjelent szépszámú közönséget, hogy az Újpest FC számára nem lehet más cél a tavaszi idényre, mint a bajnoki cím megszerzése
Tehát, felpakoltatok a honlapotokra egy képet, és rá pár órára mi megvalósítottuk ugyanezt. Biztos nem kellett rendelni ilyen csillagokat, meg megszervezni,hogy rányomtassák. És még greenie is ott volt pont akkor, amikor az Újpest mezekre ezeket feltették. Teljesen hihető történet. :)
"akárhányszor egy fradissal beszélgetek mindig azt mondja hogy csak nekik van aranylabdásuk ők voltak egyedül a blben és hogy soha nem estek még ki az első osztályból/ez mos már nem igaz/. "
De igaz. Soha nem estünk ki. Minket kizártak, talán zsidó létedre is megérted a különbséget.
Mezszállítónk, a Puma az ankéton hivatalosan is bemutatta a tavaszi idényben használatos mezeket, amelyeken már látható a két aranyszínű csillag a klubcímer felett, továbbá a mezek bal vállán szerepel a hazánkat jelképező piros-fehér-zöld trikolór is.
te meg azt döntsd el, hogy a feliratról (amit nyomnak) vagy a csillagokról (amit hímeznek) beszélsz...
És azt is eldönthetnéd, hogy ha nekünk február 24-én már kész példányunk volt, nektek meg március 3-án készült el az első darabotok a február 24-i bejelentés után, akkor ki lopott kitől és mit..
Nem érdekes, hogy lassan minden egyes fradistáról kiderül, hogy ott volt, amikor nyomták a mezeinket? A Fradi-tábor kapott rá megbízást, vagy csak hazudnak?
A technikai vezetőnk pedig 2005-ben Bodnár István volt, akiről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hájfejű. Kb. 30 kiló volt az ember, vékonyka fejjel...
Szerintem ne tetézd tovább. Fingod nincs az egészről.
Tudom, hol nyomatják mezeiteket (milyen véletlen, hogy a Fradi mezeket már több éve ott számozzák).
Saját szememmel láttam ill. hallottam a történetet.
Persze, nyugodtan kampózhatsz tovább, nem újdonság tőled.
Én lőttem öngólt?
Okoska! Évek óta egy és ugyanazon a helyen feliratozzák, számozzák a mezeket, valamint látják el a reklámokkal. A hímzést egy utcával odébb. Újpest kellős közepén. Ott fradi mezzel nem foglalkoznak.
Én nézzek utánna? Legutóbb szombaton a meccs előtt voltam ott...
Hű de okos vagy...
Találj most ki egy hihetőbb történetet...
Ui: Van egy tippem, melyik helyről beszélsz, de oda k. régen nem visz semmit a klub.
ne haragudj. Én ott voltam az ankéton, a mezt láttam február 24-én. Aznap, amikor ti jeleztétek, hogy szeretnétek, ha lenne... Hogy mikor kerül fel a honlapra, az a szerkesztők dolga, nem az enyém...
ne gyerekeskedj már itt ezzel a "ha később került a honlapra, meg sem történt" színvonallal. Volt ott 500 ember aki látta a csillagokkal ellátott mezt.
Mi az, hogy elloptuk? A ti mezeteken már rajta sincs, mert leszedtük?
Természetesen három héttel korábban prezentáltunk ilyen mezt, mint ti, és ti aznap jelentettétek be egyáltalán, hogy készültök rá, amikor nekünk már készen is volt. Innentől minden más mese mese meskete...
Valóban, a több mint 7000 nézőben maradt hiányérzet az 5(!) kapufa után, de hát nem lehet mindenhol akkora parádé, mint újpesten, ahol 3000 ember előtt 60 percig emberelőnyben egy büntetővel parádésan nyert a hazai csapat...
Értem. Szóval Újpesten a február 24-i ankéton (ez volt ugyanis a csütörtöki nap) már készen volt a két csillaggal ellátott mez.
Míg a IX. kerületben a február 24-én kitalálta a klub vezetősége, hogy március 3-ra készen lesz egy két csillaggal ellátott mez.
Van olyan projekt, amit nem buktatok be? Tisztára mint a Greenie a "fradihoki.hu"-ról loptuk az "utehoki.hu" elnevezést baromsága. Igaz, hogy másfél évvel korábban volt már utehoki.uw.hu, mint a zöldek honlapja, de sebaj...
A majmokkal az állatkertbe!!!! A lovakkal az ügetőre!!!
Azt mondja a Kovács, hogy 520 mill adóssága volt 2005 decemberében a Dózsának, hónapok óta nem fizetett a játékosoknak, APEH-nak. Plusz a 150 ligahitel. Tehát, 670 mill minusszal nem lettek kizárva.
Akkor az a gyerek már több osztályt fog elvégezni nálad! 8 és félévesen még nem felsőosztályba járnak a gyerekek! Végzősként a 4. elemiben nem tanultátok a matematikai műveleteket 4 jegyű számokkal?
2005-ben a tavaszi idény március 12-én kezdődött. Azaz, ha azelött 1 nappal került rá a csillagotok, akkor igencsak elkéstetek vele a nálunk február 24-ére elkészült mezeinkkel szemben.
Persze biztos dolgozhattunk volna hatékonyabban is, csak ehhez egy minimális segítséget kellett volna kapni belülről és nem az „ ezek csak a szurkolók emberei” hozzáállást. A Fradinál minden sokkal lassabban és körülményesebben működik mint , ahogy kellene. Hogy egy utolsó példát említsek az a 10 perces munka, hogy a mezre felkerüljön a két arany csillag több mint 9 hónapi harcunkba került és ugyan az az ember aki a VIP-et is lefújta ezt sem akarta engedni. Csak a technikai vezetőnek köszönhető, hogy rajta van, mert engedély nélkül rárakatta a mezekre a bajnokság kezdete előtt 1 nappal és így sikerült megelőznünk a lilákat ebben.
A gond csak az, hogy korábban hivatalos volt már a két csillag, mint nálatok. Ti hamarabb jelentettétek be, hamarabb tettétek fel a honlapra, de akkor nekünk már kész volt a mez (nektek még nem), és meg kellett várni az ankétot. És aztán másnap délelőtt került fel a hír a honlapra - ezt bizonyítja az időpont is. Csak nem gondolod komolyan, hogy délelőtt tartjuk az ankétot... :-)
Azért jelentettétek be olyan hamar, mert a kommunikációs osztályotok megneszelte a hírt, és próbált egyet fricskázni. Az más kérdés, hogy a mezeket nem tudta prezentálni.
Bajnoki csillagok a mezen [2005-02-24 14:08]
A Ferencvárosi Sportmarketing Kft. kezdeményezésére, a klubvezetésünk jóváhagyásával és szurkolói támogatással, a tavaszi idénykezdettől a futball mezeinken a Fradi-címer fölött két aranyszínű csillag lesz látható. - FTC.hu - Egy csillag külföldi (pl. olasz) példákból könnyen kitalálhatóan 10 bajnoki diadalunk büszkeségére emlékeztet minket, és figyelmezteti minden bel- és külföldi ellenfelünket, hogy ki ellen is lép pályára. A megújult mez a március 3-án megrendezendő szurkolói ankéton kerül bemutatásra, melynek helyszínéről és pontos időpontjáról az FTC.hu időben értesít majd minden érdeklődőt. Reméljük 2 év múlva csillagjaink száma 3-ra emelkedik, színével és mennyiségével tudatva minden vetélytársunkkal, hogy ebben az összevetésben ismét csak az irigység maradhat számukra.
-->
Hivatalosan is bemutatták az új Puma-mezeket
Magyarországon először Újpesten jelzik arany csillagok a bajnoki címeket
A csütörtöki szurkolói ankéton nem csak a 12-es mezszám visszavonultatása volt történelmi jelentőségű esemény a klub életében, hanem szurkolóink számára az is meglepetéssel érhetett fel, hogy hazánkban elsőként Újpesten kerültek fel a mezre a bajnoki címeket jelképező arany csillagok (minden tíz aranyérem után egy csillag, csakúgy, mint Olaszországban).
Mezszállítónk, a Puma az ankéton hivatalosan is bemutatta a tavaszi idényben használatos mezeket, amelyeken már látható a két aranyszínű csillag a klubcímer felett, továbbá a mezek bal vállán szerepel a hazánkat jelképező piros-fehér-zöld trikolór is.
Egyúttal örömmel tájékoztatjuk az Újpest-család tagjait, hogy a bérletet vásárló szurkolók által kitöltött kérdőív kiértékelése alapján az Újpest FC úgy határozott, hogy a hazai rendezésű mérkőzéseinken csapatunk ezentúl mindig a hagyományos csíkos mezben lép pályára.
Azért mikor a bolha fasszopózik a biztonságos távolból, számíthana rá, hogy nem mindig lesz az a távolság olyan biztonságos. Talán tanultak belőle, bár kétlem.
Kopunovics abszolút nem ide való én Kisznyérrel kezdtem volna, és aztán az utolsó félórára behoztam volna még Kokót.
Szerintem egy irányító középpályás nagyon hiányzott, mert nagyon messze voltak középpályások és a csatárok egymástól, Tiszát jobban visszakéne húzni.
Mészárossal nem lett jobb a baloldal, viszont az első félidőben a jobboldalon Zaleh és Kő csinált egy-két szép dolgot, néhány mecs és mégjobban összeszoknak.
Kevesen voltak, akik igazán jól játszottak. Viszont Vermes lendületes játéka tetszett. Lehet valaki szerint most hülyeséget mondok, de Vermest egyszer meglehetne próbálni középpálya egyik szélén játszatni.
szerintem is Zaleh vitt életet a középpályába a heléyn jobbhátvédként meg Kiss elég jól nyomta vagy Vermes is jó szélsővédőnek, ő ma nagyon igyekezett és összességében jó is volt attól függetlenül, hgy néha nem jött a támadással.
Balajcza magabiztos egy nagy hibától eltekintve. Vaskó ma jó volt nem kegyelmezett Fecének. Böjte is jó volt. Erős és Korcsmár viszont gyenge. Nagy remekül cselezgetett de nem sok helyzetet tudott kialakítani. Kőhalmi elég súlytalan volt. Tisza sokat pepecselt nekem ma nem tetszett, egyébként Nagyra és Korcsmárra is jellemző, hogy túlbonyolítják a dolgot fepörgetik cselezgetnek a gyors játék helyett. Kopunovics meg harcolt kihagyott 1-2 helyzetet de nem ő fogja megnyerni nekünk a bajnokságot.
Mészáros nem alkotott vmi nagyot én szívesebben megnéztem volna Lukácsot ha egészséges.
Baromi idegesítő volt, hogy óriási távolságok voltak a középpályások+szélső védő és a 3 támadó között és csigalassúsággal értek fel a támadáshoz.
A mai napnak számomra egyetlen pozitívuma volt (megint elég lustán, sőt néhe kifejezetten idegesítően játszottunk), hogy Zaleh, középpályára állításával jelentősen feljavult a középpálya. (Ami addig nem is nagyon volt.) Mindig jó helyre tette a labdát (na jó majdnem mindig), ésszel is és erővel is játszott, és a kapura is veszélyes volt. Ott a helye szerintem, ahol ma játszot az utolsó húsz percben. Ha ezt így képes folytani, igen nagy erőssége lehet a csapatnak.
alapvetően egyet is értenék azzal, amit mondasz. De mivel voltam Sopronban, most azt mondom, igazuk volt! Nagyon elkanászodtak a soproniak (hazai pályán), állandóan faszszopó Újpesteztek, meg mutogattak. Megérdemelték...
Emlékszel arra az esetre, amikor a pályára beszaladt a tábor Sopronban? Na az sem véletlenül volt, azt is a helyiek provokálták ki...
Tudom, a Bicskei szerint meg teltház volt a kamera felőli oldalon :)
Nézd, a tribün tele volt, ami 1500 néző. Alatta, a korzónak a kijelző felőli vége full üres volt, középen az első 4 sorban nem ült senki, a másik sarkát nem láttam. De az is lehetett úgy 1500 néző.
A vendégszektorban voltak saccra 47-en, a tábor 1200-as szektorában meg mintegy 400-an lehettek...
De számolhatunk másképpen is: 3500-es az egyik oldal, 5500-es a másik. Na most, az egyik oldalból az ülőhelyek le voltak zárva, a vendégszektorban meg nem volt szinte senki. A táborban 400 ember volt.
Vagyis az 5500 néző akkor valósult volna meg, ha a kamera felőli oldal 90%-ig tele van. Ami viszont nem volt igaz.
felidoben 1-0 . Keves helyzet, az ellenfelnek tan nem is volt. Tisza bevert egy buntetoyt,ezzel megyunk.Kopunovics nevbet meg sem emlitik a kozvetitesekben, ez nagyjabol jelzi,hogy mit alkotott eddig.
Kifizeti 520 millióból a klub minden adósságát, beletol még vagy 300 milliót a működési költségbe. És közben nincs szaros 1 millerje arra, hogy megvegye a játékvezetőket, mint az MTK, az FTC, vagy a Loki. Az a Loki ami új magyar csúcsot döntött: fél percen belül kapott egy full kamu büntetőt és kiállítottak az ellenféltől egy játékost szabálytalanság nélkül, amit a DVSC góljánál követett el...
Percekig rohogtem a videon.A futball egy egyszeru jatek.A szogletnel a kapusra nem figyelt senki.Labdat megkapja, befejeli,az ukranok meg szopnak.Igy kerek a vilag.
Értem én :o), hogy nem Te írtad, de attól még ez a 2 dolog szúrja a szemem. Inkább a második. Amúgy meg had írjanak róluk, legalább elszállnak maguktól. Nekünk (konkurenciának) ez jó, bár a magyar foci egyik nagy baja - szerintem - a beképzelt "sztárok". Akik természetesen nem mebuknak kint, csak valami hihetetlne pech-széria áldozatai...
Ez nem realitás, hanem tény. :o( Viszont idén akár nyerhetünk is. Ahogy az esély minden évben megvan, csak általában nem élünk vele. Na de most! :o) (vagy sem)
A cikket nem láttam, lehet, hogy igazatok van, csak ez így nagon vagdalkozósra sikerült. Az építkezős rész se az igazi, de az öttusát rugdosni... Csak remélni tudom, a következő főszerkesztő vagy ki nem volt úszó lesz, mert a végén Darnyi, Egér, KovácsÁgi, stb. is csak egy jelentéktelen sportág képviselője lesz hirtelen, hisz' ott még kevesebb szurkoló van a versenyeken.
Tobbsegeben realisan latod a dolgokat. Ez szimpatikus. Pl. a Loki topikban is. "...Megyünk a lilákhoz, ahol igen kevés babér termett mostanában..." :)))
Örülök, hogy minden sportágnak és klubnak megvédjük az érdekeit, miközben arra, hogy a Nemzeti Sport kirohanást intéz az Újpest ellen...semmi válaszunk nincsen. Nem védjük meg az Újpest FC érdekeit, nem háborít fel minket a lap eljárása, stb.
Nem tudom, ki írta ezt, de: "Időközben azonban épített egy akadémiát, ami termelni kezdte a mai magyar futballvalóságnál sokkal képzettebb játékosokat" - ez a magyar nyelvben nem feltétlenül egy épületet jelent (gondolom, itt erről van szó), hanem egy szervezetet. Egy csapatot. Akármit. Lásd csapatépítés. Azt malterrel szokják? Az öttusát (ami magyar sikersport) csak azért pocskondiázni, mert egy nekem nem tetsző cikket egy volt öttusázó ír - meglehetősen érdekes kezelése a magyar sport értékeinek. Azért van rejtett dícséret is: az öttusázók igencsak szapora fajta, ők tartják fent még a magyarságot, nélkülük már rég elfogytunk volna, hisz annak a pár tucat öttusázónak többezer rokona van, akik szurkoltak a magyarok sikeréért.
Jelentem, Várszegi Gáborral, az MTK tulajdonosával rokonságba kerültem.
Ezt nem én mondom, hanem Kálnoki Kiss Attila, a Nemzeti Sport főszerkesztője. A szerkesztő úr mai cikkében, miközben elvégzi a szokásos cipőtörlést egykori klubján, az Újpesten és annak tulajdonosán, megteszi a szintén obligát nyelvcsapást az őt és kollégáit személy szerint finanszírozó MTK tulajdonosa felé imígyen: "Időközben azonban épített egy akadémiát, ami termelni kezdte a mai magyar futballvalóságnál sokkal képzettebb játékosokat". Minthogy anyai ükanyámon keresztül vérségi kapcsolatban állok a szóban forgó futballakadémia egykori építtetőivel, így most meg vagyok illetődve, kissé meg is zavarodtam, nem tudom, felhívjam-e a család többi tagját: gyerekek, helyzet van, a Nádasdyak Várszegire magyarosítottak, méghozzá kétszáz évvel ezelőtt, de csak most derült ki. Le van írva, márpedig a Nemzeti Sport nem hazudik, különösen a főszerkesztő úr mond igazat, ha a profizmusról ír.
Amihez semmi köze nincs és nem is volt soha.
Kálnoki ugyanis öttusázó volt, márpedig a modern pentathlon az a sportág, ahol valódi profizmusról szó sem lehet, egyszerűen a versenyzőkön és a családtagokon kívül a nagyközönséget nem érdekli, na. Kálnoki ennek ellenére ír a profizmusról (amelyet nem ismer), a futballról (amelyet szintén nem ismer) és Kovácsról, az Újpest tulajdonosáról (akit lehet, hogy ismer, de hogy Kovács eddig nem büszkélkedett ezzel, az is tény). Az viszont már teljesen jogos, hogy a szerkesztő úr és brancsa mindig, mindennel kapcsolatban az MTK futballakadémiáját hozza fel példáként, hiszen ebben a témában valóban otthonos, a szerkesztőség tagjai csupán azért nem teszik ki cikkeik végén a fizetett közlemények nemzetközileg elfogadott jelét, az X-et, mert nem ismerik ezt a bonyolult betűt.
Így állunk tehát, az egykori öttusázó ebben a cikkben egykori sportolói önmagát idézte: lelőtte az Újpestet tulajdonostól, szurkolóstól, átlovagolt évszázadokon, családokon, klubokon, belesz.rt saját fészkébe és benyalt gazdájának, ahogy szokta. Megtette, amit megkövetelt a haza, hogy egy egykori legendás MTK-s mondást idézzek, a követelmények közé értve a belesz.rást meg a belenyalást is.
Ez tényleg csak pletyka volt, miért nem engem kérdeztek ilyen dolgokról? :lol:
A játékosok hozzáállásával nagyon nem volt megelégedve, /tisztelet a 3 kivételnek/ lehet hogy mondott valami olyasmit hogy ezért nem érdemes ezt csinálni. De ezt nem kell komolyan venni. A 3 ember Balajcza, Nagy Korcsmár. Azt hiszem mindent elmondtam.
Szegény makik, megint álmodoztak. Én még azért vártam volna azzal a közleménnyel. Ez a bajnokság elúszott sajnos, de mi legalább jővőre is megpróbálhatjuk, mig ezek a szerencsétlenek, talán maradhatnak a másodosztályban.
Azt hallottam, hogy a Gangsta Zoli féle média hokicsapat is szeretne indulni jövőre az első osztályban, mert vérszemet kaptak azon, hogy mindenféle noname csapatocskák (titánok, macik) leverik a fradit, mint vak a poharat.
Neked nincs jobb dolgod hülyegyerek? Nagyon keményen tudod itt a neten osztani az észt! Inkább azzal törödj, hogy menj buzdítani a másodosztályú csapatocskádnak!
Csak nehogy egyszer kiderüljön, ki is vagy....
Ne itt pofázzál bele mindenbe, élőben legyen nagy a szád kisfiú!
akkor jó a mikrofonjuk. Az ülőtribünön kb. 300 ember volt jelen...
És én még a melettünk lévő tábor hangját se hallottam, nemhogy az ülőtribünt...
Amikor elhallgattunk néhány másodpercre, olyan síri csend volt a stadionban, mintha gyászszünet lenne. Élmény lehet meccsre járni a kedvenc falvatokban.
no, foteldrukkerként eddig tartózkodtam attól, hogy aktuális dolgokba belepofázzak, de most egy hozzászólást engedjetek meg.
életemben először beleolvastam az ujpestfc.hu fórumába és elképedtem. arról folyik parázs vita, hogy jó-e nekünk KP vagy sem. 5 oldalt olvastam vissza, egyetlen hozzászóásban sem merült fel a játékosok vagy az edző felelőssége. hihetetlen, hogy vannak, akik a mai napig szerelmes rajongással öveznek néhány totálisan szánalmas képességű, gyalázatos hozzáállású magyar focistát, és amikor azok újfent szemen köpik őket egy szemét produkcióval, akkor elkezdik szidni azt a klubvezetőt, aki végre rájött arra, hogy nem attól lesz Újpesten (és Mo-n) foci, hogy ha X helyett Y játszik mondjuk balszélsőt, hanem ha az alapoktól kezdünk el építkezni.
szvsz majd ha lesz még 10 ilyen klubvezető, aki hasonlóképpen gondolkodik és cselekszik (plusz pénze is van), akkor kb 10 év múlva talán lehet egy olyan bajnokság, amiben értéke van az első helynek. addig részemről tökéletesen mindegy, hanyadikak vagyunk.
alapvetően futni kellet volna kezdeményzni, keményen odaállni nem csak kóvályogni a pályán. amíg ezek nincsenek gyakorlatilag mind1 ki hol játszik, max véletlen találunk 1 gólt szöglet szabadrúgás után vagy kósza akcióból.
érthetetlen, hogy Kispest ellen még volt tűz a csapatban mindenki ment ezerrel tegnap meg...
Urbányi megint szépen elmondta kb ezeket, miket itt leírtunk(nso tv) de erre bárki képes lenne, ő az edző neki ezeket ki kell javítani valahogy, ha kell korbáccsal.
egyébként fasz kivan, hogy örökké ide jutunk, hogy nem elég a játékosok alulképzettsége de még nem is akarnak igazán.
Egyik probléma a tegnapi játékban, szerintem az volt, hogy az ellenfél tizenhatosára bejátszott labdát a csatáraink, nem voltak képesek elpattanás nélkül levenni.Amint levették a labdát az elpattant tőlük, arra pedig azonnal rástartoltak a zalaegerszegi védők és kivágták a fenébe.
Sándor sérülése miatt nem volt igazi támadó középpályás, ezért mindenképpen kellett volna valakit behozni irányítani, vagy pedig Tiszát kellett volna inkább középre behúzni, és legalább nem kell a baloldalon kószálnia, és nem vonja ki magát a játékból teljesen.
Mivel ez nem igazán történt meg, így elég nagy volt a távolság a csatárok és a középpályások között.
Olivér nagyon akart sokszor elvitte a labdát csak s végén 90%-ban elbaszta sajnos és baromi gyakran elesik. Korcsmár is egész jó volt akart meg minden csak sajnos mindkettő elég hiányos képzést kapott, mert alapdolgokat rontanak nagyon gyakran.
Kopunovicsot én nem érzem annyira tragikusnak persze túl jó sem volt de Kokónál több élet volt a játékában. javaslom próbálkozzunk Kisznyérrel Székivel felváltva a csatárposzton.
engem is elkeserített a tegnapi eredmény, de azért ne szaladjunk ennyire előre. március közepe van, és Urbányi harmadik bajnokija volt a padon. türelem. igaz, én nem láttam a tegnapi meccset, nem tudom hogy' játszottunk...
Sokan istenítik Vaskót,de szerintem teljesen alkalmatlan arra,hogy egy Újpest szintű csapat védelmét irányítsa. Zaleh eddig nem volt rossz,de tegnap tragédia volt.
Kovács csak akadályozta a támadásainkat,ez a Kopunovics meg úgy lihegett egy sprint után mint egy tüdőbeteg.
Balajcza volt az egyetlen értékelhető,meg talán Tisza. a többi meg...
Azt hiszem,hogy ebben a félévben kiderül Urbányi alkalmatlansága. Legalább az ősznek tisztán,egy új (remélhetőleg jobb) edzővel mehetünk neki.
Hihetetlen nagy nulla volt ma minden. Ilyen lelketlen, elkepzeles nelkuli jatekot, egyeni teljesitmenyeket meg a legborzalmasabb Kisteleki idokben sem lattam. Monnyuk, az a csapat tele volt a mi, szeretheto fiainkkal, annak a korszaknak volt valami romantikaja. Ennek nincs.
Csak nehogy elkezdje valaki visszasirni a jo oreg Meszoly Gezut, konyorgom.
összességében ez nagyon gyenge volt, az egy dolog, hogy a csapat jelentős részénél alapvető hiányosságok vannak de, hogy nem is próbálkozunk... Urbányi nem ezt igérte...
nagyon visszaálltunk nem volt letámadás középpályás labdaszerzés méterekre áll mindenki az emberétől félidő végére kicsit felpörögtek a fiúk és volt valami élet a pályán de eddig nagyon gyenge meccs mindkét részről. Korcsmárra kellet volna kezdeni.
Csak strong, utetoro, Chandler és a többi elborultan gondolkozó kedvéért:
"Kiderült, hogy a korábbi nyilatkozatokkal, feltételezésekkel ellentétben az azonosított támadók többsége nem a rendőrség és a magánbiztonsági szolgálatok által jól ismert futballhuligán. "
Persze ez nem hír, úgyhogy mivel nem fogják naponta 50-szer elmondani a sajtóban, hogy NEM futballhuligánok, ezért ti még 5 év múlva is azt fogjátok felhozni, hogy ezek a szélsőséges neonáci újpesti huligánok szétverték a tévészékházat, de sebaj. Ti biztosan tudjátok. Ezt is. Jobban. Tudom, hogy így lesz, nem kell cáfolni. Ami a rögeszmétek, az az is marad. A tények nem számítanak. Legfeljebb egy kicsit zavarnak. De csak nagyon kicsit.
Az itthonmaradóknak (van tippem a nickekre...) kellemes csámcsogást.
engem kicsit meglepne ha két center lenne egyszerre a pályán ha Nagy mégis játszhat akkor egyik szvsz kimarad. legyen már bevethető Habi,Füzi,Lukac is egyszerre, nagyon ütős csapatot lehetne összerakni. Főként a két ballábasra lenne nagy szükség. Balajcza-ZalehVaskó(Vermes)BöjteFüzi-NagyKorcsmárErősLukacs-TiszaKovács(Velibor)
1. Kockaztatnunk kell, ha a harmadik helynel jobbat akarunk.
2. A kezdo elvileg jo,remelem,nem az lesz belole,hogy Koko,es Tisza szelso kozeppalyasok lesznek a negyedik perctol...
3. Urbanyit meg most sem csipem, de az becsulendo,hogy bevallalja az esetleges kockaztatast(3csatar), es azt is,hogy rangadon a kezdobe rak egy "ujoncot".nem volt ez mindig igy...egy Szabo Andras soha nem lepte volna meg egyiket sem.
A vizitdij nem 1 orszagban mukodik, valoszinuleg nem veletlenul.
Izraelben a fizetesednel alapbol levonjak az alapszintu egeszsegbiztositasi hozzajarulast, es te kothetsz maganuton olyat, amilyet akarsz.Van olyan csomag,amiben benne van az is, hogy a korhazban egyagyas szoba, es 24oran at privat apolo.Meg se mertem kerdezni,mennyibe kerul...meg nekik is be kell fizetni a 12 sekeles cuccot, de itt pl. ugy van,hogy a haziorvosnal nem fizetsz,csaka szakrendelesen.
A kozeli rokonodnak mondd meg,hogy tudod,hogy nagyon kemenyen dolgozott, meg kurva sokat, fizette is a tb-t, de amit fizetett, az ma a meleg vizre nem lenne eleg, es ugyanez igaz a nyugdijara is.
Neked is megirom,voltam a londoni egeszsegugyi intezmenyekben.Ott tobb penz van,a szakmai kepzes is jonak tunik( a filippin noverek az erettsegi utan NEGYEVES noverkepzot vegeztek otthon) , ezzel egyutt sok baj van.Keves az agy, gephiany is van...ott is szopik a beteg.
120+ beteg gyerekre vigyazok (egy magankorhaz bizt.ore vagyok) nap,mint nap, tudom, milyen megrazo egy gyereket szenvedni latni.Ha a Svabhegyen meggyogyulnanak a jo levegotol, akkor azt mondanam,hogy a Bela Kiraly uti kormanyudulot (fasz tudja,allami kezben van-e meg,vagy mar elsefteltek) alakitsak at azonnal gyermekkorhazza, de a jo levego ugye nem csodaszer, "csak fajdalomcsillapito". Pl. a Bukkben, a Borzsonyben, a Matraban lehetne csinalni ilyen intezeteket, es ott szerintem olcsobb lenne.Nem tudom,mi a legjobb megoldas,de az nem,hogy egy tobbmilliardos ingatlan+ evi szazmilliok(esetleg milliardok) mennek el fajdalomcsillapitora.A svabhegyi ingatlan arabol az Alfoldon/hegyekben egy ezer+szemelyes hasonlo celu intezmenyt fel lehetne huzni.
3.Az is teny,hogy az asztmara a jo levego nem gyogyszer.
+1: Ami szerintem nagyon fontos,a kronikus betegsegek miatt fenntartott helyek szama nem csokkent,hanem szinte mindenhol nott. Ez nagyon jo.Az akut eseteknel meg talan hasznos lesz,hogy csak az fekudjon be, es csak annyi idore,amennyire valoban muszaj.
Meg valami. En csak a Budapestre vonatkozo adatokat neztem, ugyanis ott,illetve annak vonzaskorzeteben el a csaladom donto tobbsege, egesz pontosan az allando kapcsolatban levok kozul mindenki.Az altalam istenitett komcsik...ha nem lennel"ujonc" a forumon, akkor tudnad ( kb. ezerszer leirtam),hogy egyaltalan nem istenitem oket,de ok az egyetlen alternativa a szamomra elfogadhatatlan Fideszre, igy ... hidd el, en orulnek neki legjobban, ha a Szadesz is menne a levesbe a kisgazdak,meg a Miep/3.ut/fasztudjami utan.Tudod, ez olyan,hogy nem mindenki volt oda Herczeg Mikiert( en komaltam ) , de ha kozte, meg egy Mori Tomi kozott kell valasztani , akkor...
nagyon meleg ez a kezdő nincs egy szélsőnk sem sérültek vagy padon ülnek(gondolom nem véletlen) nincs ballábas játékosunk és Sándor is kezd... így is nyerni kell!
Urbányi viszont elég eltérő stílust képvisel eddigi edzőinktől, legalábbis szövegben mindenképpen, remélem a pályán is látunk valamit ebből.
Én kizárólag a bezárandó kórházakkal foglalkoztam, és az aszthma aspektusát vettem figyelembe.
Tudom, hogy mit jelent, ha egy gyerek végre egyetlen napig nem fullad, amikor előtte majdnem meghalt, mert nem volt lehetősége egész évben fent élni valahol a hegyen.
Azt nem tudom, hogy mi zajlik a kórházakban, de a menedzser típusú gondolkodást alkalmatlannak találom, noha sajnos ez irányítja a világot.
És változtani a dolgokon csak lépésről-lépésre lehet, nem egyszerre, mert az csupán azt a látszatot kelti, mintha a managerek tartoznának valainek, és közeleg a határidő.
A világot nem lehet statisztikákkal irányítani, nem lehet belőle kihagyni az embereket.
A világ nem matematika.
Akkor sem az, ha az kényelmesebb.
Mindennek oka van.
Láttam azokat a gyerekeket, akik görnyedt háttal érkeztek a Svábhegyre, mert nem kaptak levegőt.
És tudom, hogy mennyit jelent egyetlen óra is odafent.
Szerintem Magyarország van annyira erős, hogy a manager gondolkodást is túléli.
Ui: Aki nem volt sohasem aszthmás, az el sem tudja képzelni, hogy mit jelent. És ebben a tekintetben egyetlen forintért sem kár. A modern világ kitágít, nem bezár, és csak az infantilis butaság képtelen lépést tartani vele, igaz egy kicsit többet kell dolgozni, és a tudás sem árt. MInél jobban megy valami, annál nehezebb fenntartani, annál inkább fontos a felelősség, és annál inkább lényeges az igazmondás.
A gyerekekkel pedig senki se üzleteljen. MIndannyiunknál többet érnek.
Én egy olyan kórházban dolgozom,ahol hatalmas a pazarlás!...
Mivel ez súlyponti kórház-vagy nem is tudom hogy mondják-nem fogják bezárni...
Az orvosok mindenkit megoperálnak,kezelgetnek-még,aki alkalmatlan a műtétre,altatásra stb-re..-mivel ők is pénzből élnek...
Szükség van a reformokra,de a szolválást az orvosok felé-nővérnek egy "Köszönöm" sincs-nem fogja megszüntetni...
Talán csökkeni fog "az anyukát bedugjuk doktornénihez vaskos boríték ellenében az aktív osztályra,amíg mi a Karib tengeren nyaralunk "tipusú gondolkodásmód..jah meg a 18 óra után az állami intézetben a magán rendelés is megszünik...
Az ágyakat nem megszüntetik,hanem "igény "szerint fogják elosztani,mivel öregszik a társadalom,sokan idős korukra egyedül maradnak és vkinek őket is el kell látnia...a haldokló és gyógyíthatatlan betegek utosó napjai sem megoldottak,ők is aktív ágyon vagy otthon szenvednek...
Szóval sok helyre kellene a pénz...nekem sem tetszenek bizonyos döntések,de valahol,valamikor el kell kezdeni a változtatást,mert ez így tovább nem fog működni...
Hozzánk pl 4 db 1,5 millás ágyat fognak hozni 2 hét múlva....tavaly 2 db kurva jó lélegeztető gépet kaptunk-mivel orvosaink nem tudják használni,csak amortizálódik...-
Szóval én bent a mhlyemen nem tapasztalom,h nincs pénz...
Azért ott még nem tart a világ, hogy egy tisztagondolatú embernek elnézést kelljen kérnie, mert megszólal. Nyomjad nyugodtan, amit leírtál mégiscsak az Újpest szurkolók többségének a véleményét tükrözi.
Dehogy is. Csak megint az a kibaszott kettős mérce...
Emlékszel, mikor a zsidók itt topzódtak, hogy a klub kiállt a határon túli magyarokért? Vagy mikor szökőévente egyszer felharsan a stadionban egy "buzi mszp"?
Tudom, hogy az aszthmát semmi sem szünteti meg, sokkal többet tudok róla bármelyik nagyokosnál, akik azon kívül, hogy grafikonokat nézegetnek, maximum az ország csődbe viteléhez értenek.(lásd Economist)
Nem politikáról beszélek. Hanem infantilis hülyékről, akik most éppen a politikát választották, mert ehhez volt kedvük.
Az a kisgyererek pedig, aki amiatt, mert nem fekhet odabenn, és nem figyelnek rá szakértők, most éjszakákat fog fulladni. A szülei pedig kialvatlan szemekkel járnak majd dolgozni, azért imádkoznak magukban, hogy jöjjön már el egyszer az a világ, amikor a gondolkodás nem csupán statisztikákból áll, mert az a gyengék fegyvere.
Magyarország sokkal különb hely annál, mintsem ilyen máshol sem bevált eszközökkel akarják megváltoztatni.
Ebben szerintem a belső bizniszkörön lévőkön kívül, oldalaktól függetlenül mindenki egyetért.
Aki nem, az még nem volt Amway patin.
Elnézést az Offért, de vannak dolgok, amikor meg kell szólalnom, hogy ne legyen egyoldalú a kánon.
Én már nem is nagyon olvasom. Nem értem, hogy ezt a szánalmas strongot, aki a topikromboláson és a zabáláson kívül semmihez sem ért, miért nem lehet innen kitiltani. Ugyanis semmi köze az Újpesthez...
Előre is elnézést a "pofátlankodásért".Csak egy adalék a nagysikerű eü reformról.
Az egészségügyi minisztérium internetes honlapján megtalálható beutalási lista szerint áprilistól például a celldömölki gyermekeket fül-orr-gégészetre Győrbe, szemészetre Budapestre, tüdőgyógyászatra Kaposvárra kell vinni szüleiknek. Kardiológiai kezelést viszont Szombathelyen kaphatnak, gasztroenterológust pedig Pécsett kereshetnek fel.
Magyarorszag annyira celorszag,hogy allandoan akciozzak a repjegyeket,a magyar arak feleert is alig akarnak menni az emberek.Aki innen elmegy, az jellemzoen nem Kozep-Europaban akar letelepedni, hanem az USA,Kanada,Ausztralia harmas valaelyikeben,+ a magasan kvalifialt szakemberek Angliaban a fizetesek miatt. Itt egy takaritono hazavisz annyit,mint az atlag magyar kozepvezeto.Rossebnek megy majd Pestre kevesebb penzert , a magas arakrol nem is beszelve.
...közember meg rohadjon bele a saját szarába... a kozember halalraq szopja magat a brit rendszerben is. Tudom,volt szerencsem hozza.Surgossegi ellatason ropke negy orat vartam...nem en voltam az egyetlen, volt, aki tobbet vart.
Egyszerűen siralmas hogy ennyire nem látod a fától az erdőt...
Milyen lépést léptek meg könyörgöm?
Az utolsó értékeinket árulják ki alólunk.
Kell a telek valami gazdag galiciai jöttmentnek.
Mi lesz utána? Szarni rá...
A protekciósok meg a politikus szemetek a gazdag zs.bankárok mind mind magánklinikákon gyógyulnak milliókért amit tőlünk lopnak el, a közember meg rohadjon bele a saját szarába...
Vizitdij ezerrel, jövőre drágábban esetleg ha szaporodnál akkor a szülés x százezernél kezdődik stb stb... De bekajálják hogy minden értünk történik.
Ugye az asztmasnak alapbol nincs szuksege korhazi kezelesre,ugye? OK. Amikor egy sportolo megserul, es a rehab.kezeleskor a vizes mozgas az alap, akkor azt miert nem kuldik Harkanyra,Hevizre,vagy akar egy balatoni udulobe?
Meg valami. A Svab-hegyen levo valoban kurva jo levego NEM SZUNTETI MEG az asztmat... vegtelenul sajnalom az asztmas gyerekeket, de ugy fenntartani egy 250agyas korhazat,hogy valodi javulas nem varhato ...
Mindenki szamolgat, persze,hogy szamolgat, B+! Anno voltam parszor korhazi latogatason,es erdekes volt latni,hogy nemelyik osztaly kong az uressegtol, a masikon meg helyhiany van. Ezt talan megszuntetik ezzel+azt is megszuntetik,hogy egy ures osztalyon ugyanannyi nover volt,mint a telthazas osztalyon.az ures osztalyon levo noverek fel ejszakan at neztek a tv-t,meg a szamitogepet basztattak,a telthazas osztalyon levok meg vert izzadtak,annyi melojuk volt.Olyat mar csak felve merek megemliteni,hogy az esszeru atszervezessel penzt is siekrul megtakaritani, mert a fejlesztes is kurvara kene, de nincs ra penz.
Apam 2000ben ket hetet volt korhazban.Egeszsegugyiskent protekcioval relativ jo helyre kerult(MAV korhaz,kulonszoba,...) , de pl. kajat mi vittunk neki,mert a benti ehetetlen, es kurva keves volt.A benti adagok max egy also tagozatos iskolasnak lenne elegendo,a minoseg botranyos.
Az egeszsegugy minden ketseget kizarolag reformokra szorul.Lehet,hogy nem lesz tokeletes, de legalabb meg mertek lepni.
OFF, de sokaknak ( a topiclakok donto tobbsege) fontos lehet.
Van egy reszletes osszeallitas a korhazi agyszamok csokkeneserol.Mivel errol ugat szinte mindenki a politikai eletben, ezert utananeztem a dolgoknak, de a remhirekkel ellentetben probalok a tenyekre koncentralni.
Negativumok :
Megszunik a svabhegyi Gyermekallergologiai Korhaz , a Schopf-Merei korhaz es anyavedelmi kozpont ,az Orszagos Pszichiatriai Intezet(ez nagy hiba),
Kevesebb agy lesz az OSEI ( ez mi a faszom) nevu helyen,az Uzsokiban, a Margitban, a Laszloban,az Istvanban, a Szent Imreben, a Balesetin, a Nyiroben,Karolyiban(a nevet nem hallottam eddig),Jahn Ferencben,Heim Palban,a Budai Egeszsegkozpontban(ez mia rosseb...), es az Allami Egeszsegugyi Kozpontban+ a Mindent a betegekert alapitvanyi korhazban, a SOTE-n, a Peterfyben, a Budai Gyermekkorhazban,Bajcsyban.
Pozitivumok : Tobb agy lesz a kovetkezo korhazakban :
Vadaskert alapitvanyi Korhaz,Szent Janos( ez fontos,mindig tele volt),Az orszagos orvosi rehabilitaciuos intezetben,a koranyiban(a sok fertozo szar miatt ez fontos), az Idegsebeszeten,Bethesdaban.
Ami a szamok mogott van:
A csokkenesek merteke a legtobb korhaznal minimalis.Ahol csokkentes volt, ott jellemzoen az akut reszlegeken levo agyak csokkentek, a kronikus betegkkel foglalkozo szekciokban eroteljes noveles tapasztalhato.A "specialis" intezmenyeknel (okologia,idegsebeszet,...) inkabb emelkedes tapasztalhato.
Szubjektiv info:
Felhivtam Apam telefonon, o ezer eve egeszsegugyis,hogy megis mi a fax van. Azt mondta,hogy az agyak kihasznaltsaga, illetve az agyak iranti plusz igenyek alapjan lett atrendezve minden,szo szerint azt mondta,ha nem jon valami komolyabb jarvany, akkor mindenkinek lesz helye a korhazakban. A bezarasok es a kozpontositasok jellemzoen szakmai jelleguek , amit senki nem ert, az a "Lipot" bezarasa.
Nagyjabol ennyi. Ha jol emlekszem, akkor Tillas neje (mi lehet vele,ezer eve nem irt ide...) is egeszsegugyis , ha erre teved,talan megirja,o mit lat az egeszbol.
LOL : Nem is tudtam, hogy a Mazsihisznek sajat korhaza is van:)))))))))))
matyust lattam eleget jatszani, Frodot ket-harom tv-s meccsen+ az osszefoglalokon.swzerintem Frodo nem max. Reac tarcsi szint.Iszonyatosan lassu( 18evesen,b+ ) , ami egy szelsohatvednel nagyon nem jo. A fizikai felepitese nagyon gyenge kozepes,ez is hatrany.Tudom,meg csak 18korul van,fejlodhet,meg minden, de...
A meglett koru venemberek,mint mondjuk maribor talan meg emlekeznek a fiatal Matyusra. adott volt egy zorall felepitesu ballabas vedo, aki ugyan nem volt tul gyors,igazan kepzett sem, de megharcolt minden labdaert,kifejezetten jol fejelt, es fel tudott menni a tamadasokkal.Frodo felepitesere nem erdemes sok szot vesztegetni,a tobbire meg keveset sem.A leszolt Matyus fiatal ujonckent olyan kondiban volt,ami kulfoldre is eleg lett volna.Frodo felevekre van meg egy Szelesitol is, aki azert nem egy Maldini.
Meg valami. Matyusbol SENKI nem csinalt ugy bohocot,mint a senkihazi maltai torpe a magyar valogatott teljes vedelmebol...
Te tényleg nem vagy normális malacfejű. Nem látod, hogy a HavariaPress jelentette? Mikor te megjelensz az index sötétségbe borul. Eddig csak röhögtem rajtad, de már csak szánakozom.
Naivabb vagy, mint akik elhiszik,hogy Maria szuz volt , Pedig az nem kis dolog.
Figyelj ! Azert az APROpenzert,amit egy legios Vacon,vagy papan kershet ELSPORTOLOKENT , azt az utolso senkihazi makogo bantuneger osszesepregeti a londoni utcakon.Szerinted nekunk mi jut? Afrika selejtje.15-16evesnel idosebb afrikait le sem igazolnek.azt is megmondom,miert.Kibaszott eros jatekosmegfigyelesi halozat van arrafele,ha valaki ketszer egymas utan eltalalja az allo labdat, arrol mar a legtobb nyugati menedzser tud.A franciaknak ott olyan kapcsolataik vannak, amit elkepzelni is nehez.Gyarmatositok voltak,sok volt sztar hazater, es otthon okoskodik...
Megprobalom egyszeruen erzekeltetni a dolgot.Egy "domestic worker" berkoltsege Parizsban 2000+ euro.Afrika nagyobbik reszen havi 200euro mar komoly penz.Ha meg igy sem ertened : Egy kibaszott ,sehol nem jegyzett Toth norbi berkoltsegebol fent tudsz tartani egy komoly, egesz Eszak-Afrikat hesszelo megfigyelocsoportot.Egy Marseille-nek havi tizezer euro csak egy csepp a koltsegvetesuk tengeren, viszont cserebe naprakeszek az afrikai utanpotlasbol.A legtobb magyar szakember a terkepen sem tudja megmutatni az orszagok nagyreszet,nemhogy az ottani helyzetrol akarmit is...
Meg mindig nem erted ?
Ez olyan,mint a disco.Ha egy egeszseges, fiatal, gazdag gyerek vagy, akkor szinte barkit fel tudsz szedni,ha nem vagy idiota.Fellabu alkoholista senkikent maximum a disco kornyeken uveget gyujto csoves venasszonnyal flortolhetsz, de az is meghivatja magat egy Dianara,hogy a tarsasagat elvezhesd.Ezt foditsd le a futballra, es akkor megerted, miert van falabu kuntakintekkel tele az elsoosztaly.
Ugyanis, mint tudjuk, minden alkalmazottért másfél százalék szakképzési hozzájárulást kell fizetni az államnak, mint adó. Ugyanakkor van egy olyan lehetőség, hogy a szakképzési hozzájárulást nem az államnak, hanem egy alapítványnak fizetjük be. Várszeginek van 2-3 alkalmazottja :) Ő ezt a pénzt tolja át a Sándor Károly Akadémia Alapítványnak, amit igazából, így is, úgy is le kellene adóznia.
Többet meg teljesen felesleges, mert ezt sem nagyon tudják már hová költeni...
Mészöly is kihoz most a Vasasból egy korrekt helyezést úgy tűnik, de láttuk mire képes, ha komoly a tét. Semmi garancia nincs rá, hogy Lengyel képes lenne nagy nyomás alatt dolgozni.
A 8/10 arány nem áll a debrecen légiósaira sem, ettől még voltak és vannak is jó idegenjeik de náluk is sok a selejt.
Ez igaz,de azt kihagytad,hogy ha eljutnak a BL selejtezo harmadik fordulojaig, akkor egy szerencses sorsolassal(MU,Olasz,nemet,spanyol elcsapat) tobbszazmilliot kaszalhatnak+az UEfa selejtezo marketingbevetelei,ott egy jo sorsalas adot esetben +szazmillio.Varszegi zsido,nem hulye.Ekkora sanszot nem hagyna ki nehany tizmillioert + ott van meg az,hogy egy BL selejtezore otszor annyi jatekosmegfigyelo megy,o meg ugye a "rabszolgagyerekei" kiarusitasabol bejovo bevetelre szamit elsosorban.
Ami a negereket illeti : erdekes modon a Lokinal tizbol nyolc legios bevalik, mashol tizbol talan ketto.Valahogy el kene lesni a titkukat".
Amikor azt irtam,hogy Meszoly helyett Lengyel legyen az edzonk, akkor az ideirok tulnyomo tobbsege habzo szajjal reagalt ra...a sehol sem kellokbol osszerakott egy csapatot,keves penzbol jol elvannak,stabilan bent fognak maradni.Ha ahhoz a Vasashoz viszonyitunk, akik a sztarokkal kiestek...
Ket lehetoseg van.Vagy nem tudtok szamolni,vagy hulyek vagytok.
A Sandor Karoly Akademia mogott levo fasztudjafejbolanevet alapitvany hat ev alatt 3.5milliardot kapott a Sportminiszteriumtol.Ha azt vesszuk,hogy egymilliardot koltottek felujitasra,allagmegovasra(lofaszt, sokkal kevesebbet), akkor is evi 400milliot kapnak alapbol az allami kasszabol.Innentol kezdve nekik mar mind1, szarert,hugyert jatszanak naluk a gyerekek,az alapitvany es a klub koltsegvetese (SZERINTEM) osszesen kevesebb evi400millional, igy a nevetseges jegybeveteluk, szponzori szerzodeseik mar nyereseg,ha eladnak ketevente egy Juhaszt,vagy Trogerlet,akkor mar koser pezsgovel koccinthatnak a nagy uzletre.harom-negy even belul elmegy toluk a Hrepka,Nemeth,Dudas trio, az a penz siman fedezne egy jo elsoosztalyu klub harom-negyevi koltsegveteset.
Semmi bajom az Akademiaval,orvendetes,hogy van,ahol a fiatalokra is figyelnek, de azert en megnezetnem,hogy mire kapnak evente 600milliot...
egy qtyaütő csapat ellen még esélyük is lehetne a bl-szereplésre és azért az nem kis summa, ráadásul az esetleges játékoseladásokon felül. ha meg az arsenal tarcsitól szopnának ki a selejtezőben, attól még azért nem veszik el az a nem is létező mítosz. nekem egy kicsit az az érzésem hogy ez a mítosz ha máshol nem is de egy helyen biztosan létezik: a mi fejünkben...
azt még valamennyire hihetőnek találom, hogy meg lehet venni bírót, játékost, meccset vagy éppen le kell adni a pontokat, hogy a tulaj másik csapata legyen jobb pozícióban.
de ez a nem akranak bajnokok lenni nekem nem áll össze. az a céljuk, hogy minél többet fejlődjenek a játékosok ezáltal el tudják őket szép pénzért adni. csak azt nem értem, miként fejlődnek ha nem teszik oda maximálisan magukat meccseken és edzéseken?
meg különben is, ha valami csoda segítségével beérjük őket akkor is azt mondjuk, hogy ők hagyták magukat és nem mi voltunk kúrvajók?
Ja, és a bajnokság megnyerése nálunk nem jár annyi pénzzel, mint eladni egy játékost 1 millió euróért, kivéve ,ha bejutnak a BL-be. De erre kb 1% esélye van jelenleg egy magyar csapatnak.
Mert félnek kiengedni a fiatalokat a nemzetközi porondra. Az egész MTK most arra van felépítve, hogy az ő fiataljaik megállják a helyüket európai szinten, ők a jövő. Ha nyáron kiesnek az első fordulóban, akkor oda a mítosz, hogy micsoda hatalmas tehetségek, nemzetközi szintű játékosok. Nem kockáztatnak inkább, első a biznisz. Teli velük a válogatott, özönlenek a játékos megfigyelők Európa minden tájáról. Eladnak még egy-két gyereket annyiért,mint Juhász, és már nullszaldós az egész akadémia várszeginek.
ennél pont elkapcsoltam de ígyis láttam eleget ebből a meccsből. ez a Jászapáti hogy indulhat az nb2-ben? itthon a megye2-es csapatnak komolyabb pályája és stadionja van...
MTK-n meg kijött a szokásos tavaszi fáradtság? faszé nem voltunk képesek megverni a REACot ááá
Azért nem semmi, hogy a zöldségeseknek még az NBII-es meccseken is csalni kell. Most például úgy látott lest a partjelző a Jászapáti góljánál, hogy két zöldséges védő volt a saját gólvonalán... érdekes dolgok vannak. De biztos még büszkék is rá.
Tombol a sotetseg a zoldeknel, VVLnek sikerult alulmulnia onmagat, ami nem kis teljesitmeny.
Izraeli katonák Budapest belvárosában
Több száz izraeli katona tartózkodik Budapest belvárosában - jelenti a HavariaPress. Nem sokkal ezelőtt rendőri felvezetéssel négy, sötétített üvegű autóbusz érkezett a Dohány utcai zsinagóga elé, majd kétszáz, kék bevetési ruhába öltözött izraeli katona szállt ki azokból.
Szoval...
Ot ev alatt meg nem lattam kekruahas katonat,de ettol meg lehetnek ilyenek...
Bevetesi ruha...ez tobb okbol sem stimmel. Pro primo : a bevetesi ruha lehet zold,terepszinu,homokszinu,illetve feher(a Hermonon telen), de kek nem.pro secundo:haver megjarta Libanont,Dzsenint,Ramallahot,Tul Karmot,cirka ezerotszaz spec. , sajtoban nem lathato kepet mutatott.Minden esetben zold gyakorloban voltak.
uetetoro! már bocs, hogy megkérdezem, de milyen tudatmódosítókat szedsz? vagy alapból vagy képes ennyi összefüggéstelen baromság írására? a harmadik szintén nem kizárandó lehetőség, hogy csak az én szerény értelmi képességemmelnem értelmezhetőek a hszeid...
már megbeszéltük, hogy lg23 a nevem :) És a vitába nem szóltam bele, nem is fogok. Egyedül a szövegértelmezésbe szóltam bele. Úgyhogy ne is keverj bele, pls.
Látod b+ ti baszogattok minket! ne szálljon alá?? Ki vagy te? Honnan tudod, hogy én ki vagyok? Vagy, hogy ki az a debreceni ember? Nagyon könnyen írogastz otthonról ilyen felsőbbrendű szavakat, gyere ki Egerszegre, állj fel a kerítésre, és hírdesd ott is a nagyképű baromságodat! Vagy ahoz már nincs merszed????????????
Normálisan reagáltam idáig mindenre, de jobb lenne, ha visszavennél!
Lehet, hogy sokkal magasabb értelmi szinten vagyok, mint te....
természetesen nem az a legnagyobb baja a focinknak, hogy egyesek első rossz labdaérintés után anyázzák Sándort vagy Freudot de ez egy olyan probléma, ami könnyen és gyorsan orvosolható lenne míg az, hogy Freud megtanuljon beadni minimum egy év persze ez sokkal fontosabb.
Én azt nem értem, hogy miért van az, hogy van akit folymatosan a tőle eltérő stílusban (sokkal hangosabban, szervezetten, folymatosan, bár néha valóban alpárian, de soha nem a csapat, vagy egyes tagjai ellen), de ugyanazon csapatnak szurkoló nézők idegesítenek a legjobban. Engem valahogy mindig sokkal jobban idegesít, ha egyszem bunkó ül mellettem, aki a saját csapatot, játékosokat szídja (ahelyett, hogy szurkolna nekik), hátmégha, az ellenfélnek szurkol valaki akár egyedül is, de a mieinket szídja. Igaz, ez otthon, bajnokin, nem nagyon fordul elő. De valóban ez lenne a legnagyobb probléma, akár engem zavar valami néhány pillanatra egy meccsből, akár mást? (Mert mindig előkerül, mert előhozzák.) Nem inkább a játék szinvonala és a hajás (sokszor) teljes hiánya a sokkal zavaróbb?
Bár szerintem nagyon igaza van lg-nek, ki kéne ebből maradnod...
Nekünk is lehet, ki kéne maradni, ez a debreceniek dolga! De vetítsük akkor ezt ki Újpestre!
A lényeg, hogy nyílván a srác sarkítottan írta ezeket a "kapok egy állast..." dolgokat, de te vedd nyugodtan szó szerint....
Igenis, kell lennie egy hierarchiának a kanyarban! Ha belátod, ha nem! Csak így lehet egységesen kiszurkolni egy győzelmet! Ez nem terror! Vagy te tudsz olyat, hogy valakit megvertek, mert nem szurkolt? Annyi szép szektor van még, látod, te is találtál egy másikat! Nincs ebben semmi baj! Ha más a mentalitásod, akkor állj is máshova! Ha elmész egy zenés szórakozóhelyre, ahol mondjuk 2 terem van, akkor oda mész, ahol olyan zene szól, ami neked tetszik.... Nem kell a másik teremben lenned.... Mit is keresnél ott??
Te csak szórakozni jársz a meccsekre (már, ha néha kimász...), mi megpróbálunk tenni is a győzelemért! Egy kicsit a mi meccsünk is... Szeretnénk a legjobbat kihozni magunkból, amit elvárunk a játékosoktól is! Nekünk ez is a szórakozás része!
Szerinted normális dolog ez a szászló pecsételősdi?? Most komolyan! Egy egyszerű Újpest címeres zászlót sem vihetsz be most elvileg! Sőt idegenben biztos nem, hidd el tudom... Te lehet, nem, mert nem jársz idegenbe...
Szerinted ez a rend? Ha egyszer eltüntetnek minket, majd meglátod, milyen is lesz 1000-1500 nézővel síri csendben a Szusza Ferenc Stadion... Bár te valószínűleg úgyse lennél benne abban az 1000-1500-ban... Vagy neked ez az álmod?
Taglalhatnám itt neked több 10 ezer sorban a véleményemet, de vedd már észre, hogy felesleges! Soha nem fogod megérteni az ultra életérzést! Csak akkor ne is kötekedj, ha szabad kérni! Én is leszarom, hogy te kussban végigülsz néhány meccset az A-n...
Mi legalább őszinte meberek vagyunk! És szívből élünk...
És most nyugodtan reagálj rá csomó mondatban, hogy nincs igazam, és, hogy hülyeségeket beszélek!
De nagyon szívesen beszélgetek veled erről egy sör keretében Zalaegerszegen a szünetben! Vagy te ott sem leszel....?? (Komolyan beszélgetésről írok, mert most jön az, hogy fenyegetek, pedig eszem ágában sincs, tényleg beszélhetünk a dolgokról).
Megítélsz embereket, hogy nem is ismered őket... nem tudod, mit miért csinálnak...
A 80-as évek legelején játszott, de csak néhány kupa és edzőmeccsen. Bajnokit nem játszott. Aztán ha minden igaz, később a Csepelben szerepelt hosszú éveken át
Nemtom mi van a hátterében, de elég jót röhögtem, mikor ezt olvastam:
"az utóbbi évek során folyamatosan kialakult feszültség miatt az egyesülettagsága úgy határozott, hogy megköszönve az eddigi közös munkát, a jövőben nem kívánja folytatni a DVSC vezetésével való együttműködést"
Szerintem Szima már a kardjába dőlt, Szilágyi meg tépett ruhában hinti fejére a hamut.
A hetvegen Baktaloranthazan jatszott a Ferencvaros csapata,de isment nem volt penz uzemanyagra a buszuk megtankolasahoz.Vegul ilyen "szerkezetekkel"jutottak el a kisvarosban,s a merkozes elott beugrottak egy kozos ebedre a helyi Mc Donald's-ba.Mint ahogy a kepen is lathato,Lipcsei Petre a kora ellenere(peldat mutatva a fiataloknak),egyedul huzza a csapat szekeret.
Kedves Bakócz Tamás (jól írom) nah, Elnézésed kérem esetleg a nílusparti székely barátod ha megsértettem. Tudod tegnap kezdtem szurkolni az ÚJPEST csapatának labdarúgás. Egyébként minden a szívem csücske Korong (jég) Női Labdarúgás, cselgáncs mert odajár a - kinek oda kell járni. Szal? mi a gaszman? Szivárogtass valamit miért vagy rám állva?
te is tudod jol, hogy tobb klubnal is elofordult az, hogy miutan a legnagyobb hangu ultrak lettek a rendfenntartok, utana "valamiert" nyugodtabb lett a helyzet, a fradista Gal , a Hypos, a Kende ...a Leo security...
Pontosan ugyanannyit fizettünk a bérletért, mintha egyenként vettöóük volna. Ez tudod egy gesztus mindkét fél részéről. Ha nem érted meg, akkor meg felesleges is magyarázni neked.
Undorító egy féreg vagy, hasonló szinten vagy, mint baksz... Akár fradista is lehetnél, de ezzel meg a normális zöldeket sértem meg...
Tudod, a kritka az a szolasszabadsagnak az egyik megnyilvanulasa.Ahhoz meg ugye a vilag nagyobbik reszen mindenkinek joga van.Konkluzio: egy kivulallo is kritizalhat teged akkor, amikor azt uri kedve tartja.Hogy ez neked nem tetszik?Kit erdekel?
Ha valaki hetente három premiert megnéz a moziban, és erre költi a szabadidejét, pénzét, az a saját körében kritizálja a műsort, a terem berendezését, a jegyszedőt, a közönséget, amit akar.
De az, aki öt éve nem vett jegyet és nem látott egy filmet se (és ezáltal fogalma sincsen, hogy mi megy a mozikban), az maradjon csendben.
azt a pár öreg(hangjából itélve) parasztot aki felettünk a tribünön óbégatott egész végig nem igazán nevezném szervezett bandának. de kúrvára idegesítő az biztos és valóban nem ártana ha kivezetné őket valami biztonsági"
Én sem nevezném őket szervezettnek… - de nem is írtam ilyet. Azt írtam "szervezett vagy spontán bandák". A lényeg, hogy valamilyen módon egy táborba sodródott emberek csoportja, akiket már nem olyan egyszerű leszólniuk a többieknek. Sajnos néha egész anyázókórusok vannak körülöttünk, ami tényleg rémes...
Egyébként én nem vezetném ki őket, szerintem az is elég, ha megteremtődnek a körülmények emberek rendreutasításához. Jelenleg nagyon komoly anyázások tudnak kialakulni, ha nem a klubtól vki teszi ezt meg, amibe jóérzésű ember egyszerűen nem megy bele.
"Egyébként sem az a klubszeretet, hogy dögunalmas meccsekkel gyilkolod a szabadidőd meg az idegeid. Attól még nagyon szeretheted a klubodat, hogy beismered: amit előad az aktuális csapat, az sok esetben nézhetetlen és nem nézed meg. Csapat és klub nemazonos."
A szerzőtől kérdezném, hogy akkor, amikor rossz passzban van, és a barátnője/felesége félre kettyint, akkor ő elfogadná ezt magyarázatnak? Hogy ő nagyon szereti, meg minden, de mivel mostanában, nem teljesít úgy ahogy elvárja, hát máshol keresi azt ami neki kell, de ő attól még szereti, és hű hozzá, de nézze már el, mert ez nem megcsalás. Hiszen minek pazarolja a szabad idejét, és az energiáit rád, hogy bármi kis élvezethez hozzájusson tőled? Végül is akkor te nem vagy azonos a nemiszerveddel?"
Ha van gyereked, tudhatod a pedagógiából, hogy személyt és tettet mindig el kell választani. A gyerek viselkedését kell bírálni, nem magát a gyereket, hogy értsen belőle. Ugyanez a szórakoztatóiparban - beleértve nem csak a sport, hanem a színház vagy opera világát is - bevett módon úgy működik, hogy a bírálatot lábbal fejezik ki. Ha szünetben eltűnik a fél nézőtér, ha a második előadásra már a kutya sem vesz jegyet, akkor tudható, hogy a produkció megbukott. Nem a színház, nem a társulat, hanem a produkció!
Az emberek évszázada bevett módon nem gyötrik magukat nézhetetlen produkciókon, még akkor sem ha amúgy imádják mondjuk a Vígszinházat, egy adott színészt/ rendezőt/sportolót vagy úgy általában a művészetet/sportot, és nem mennek oda botrányt okozni anyázással vagy pfujjolással. A távolmaradás nem hűtlenség, hanem a bevett kultúrált módja az elégedetlenség jelzésének, amiből a produkció gazdájának érteni kell. Éppen emiatt a példád olyan szinten kicsavart és erőltetett, hogy értelmetlen és értelmezhetetlen.
"Látod, megint előjött, hogy mi tehetünk arról, hogy kevesen vannak... Gondolkodjatok már! Csendes terror??? Ne már..... Vicc... Ha színházi előadásra vágysz, vegyél jegyet a Nemzetibe…"
Nem tudom pontosan, hogy értelmezésedben ki a "mi", de tudod, a gond azzal van, hogy itt sokan olyan szinten egoisták, hogy bármilyen általános leírást egy jelenségről azonnal magukra vesznek. Pedig akinek nem inge...
Az itteniek többsége tudja nagyon jól, hogy hosszú évek óta kiszálltam a D (pontosabban akkor még B) lelátózásból és már régen A teraszos vagyok - nyilván a példáimat is onnan merítem. Magyarul pl. az ultrák nem lehetnek benne...
De attól, hogy a helyem A terasz, még számtalan példát tudok említeni taplókról, akik ezer olyan dologgal bosszantják a közönség többi részét, ami kultúrhelyen nem volna lehetséges. Ilyenek a helyfoglalók, az Istennek le nem ülők, akik azért az első sorban szeretnek állni, a szabad helyek ellenére lépcsőn ácsorgók, akik a fél pályát kitakarják mások elől, az 5 percenként sörért mindenkin átmászók, a minősíthetetlen hangnemben káromkodók és szidalmazók, a szotyihéjat másra köpködők és még sorolhatnám. Ezek mind apró kellemetlenségek volnának, ha egy kultúrált megjegyzésre megszüntethetők lennének mint pl. egy EB-n. A "csöndes terror" ott kezdődik, amikor agresszív anyázás a válasz, ráadásul kórusban, és nincs rendező, aki elrendezné a dolgot. Tehát az ember választhat, hogy erre a szintre leereszkedve beszáll egy anyázós vitába, ne adj' Isten tettlegességig hagyja fajulni a kérdést, avagy annyiban hagyja az egészet és tűr. Szerinted hányan hajlandóak bármelyikre - főleg a nem éppen olcsó jegyek/bérletek megvásárlása után?
És éppen ezért tűnnek el sokan a lelátókról. Mert ma egy futballmeccsen a jegyvásárlás csak egy kötelezettséget takar a fizetésre, de jogokat - pl. a mérkőzés zavartalan élvezetére - még véletlenül sem kapsz hozzá. És hiába mondod, hogy ez nem színház, hanem futballmeccs, ez sajnos nem így működik. Aki közönséget akar, annak bizonyos minimális szolgáltatásokat nyújtania kell. Az, hogy a futballmeccs élvezetéhez a körülmények adottak-e, nem mosható össze a klubszeretet kérdéskörével, mert nem azonos kategóriákról szólnak. Nem várhatja el egy klub sem, hogy nézhetetlen produkciót méltatlan körülmények közt szenvedj végig, különben rádsüti, hogy nem is szereted. A szurkolóság nem arról szól, hogy a klub érzelmi zsarolással próbáknak veti alá az őt szeretőket, mint ahogy egy párkapcsolat sem arról szól, hogy a másikat folyton teszteled. Éppen hogy a harmónikus együttélésről kellene szólnia, amiben mindkét fél figyel a másikra és nem csak alkalmazkodik, hanem alkalmazkodást is kap. A magyar klubok sajnos önző szeretőként csak elvárnak, de nem tesznek a kapcsolatért, ezért válik egyre több kapcsolatuk passzívvá és plátóivá. Ettől a szeretet megmarad ugyan, de a kapcsolat nem tud kibontakozni - üres a lelátó.
"Műdac? Apám, neked fogalmad sincs a dolgokról... Csak tudnám, akkor minek okoskodsz...
Otthonról, a gép elől kurva könnyű nagy újpestinek lenni…"
Meséld már el lszi, hogy milyen üldöztetéseitek vannak, ami gátolja, hogy szeressétek a klubotokat! Ki gátol meg benne és mivel, hogy olyan hangzatos butaságokat kelljen írni, mint az "igenis kitartok a klubbom, a csapatom mellett, akármennyire kilátástalan a helyzet, és akármennyire próbálnak minket eltakarítani, mindenféle kitalált baromsággal"!
Strong! Te aki harom hetig gondolkodsz, hogy kiadjal-e penzt egy cipore, te repulnel haza csak egy Ujpest meccsert? Kizart. Ez egy tipikus indok, hogy azert nem jarok meccsre, mert balhe van. Nincsen. Hazai meccsen nem is tudom mikor volt utoljara - meg a stadionon kivul sem. Chandler! Ha valaki elfoglalja a nevre szolo berletes jegyedet, akkor szolsz neki, ha nem megy akkor egy rendezonek. Szerintem ez ilyen egyszeru.
Délután akartam reagálni Chandler okos hozzászólására, meg is írtam szép hosszan, de ez a szar valamiért nem küldte el! Aztán mennem kellett dolgozni! Most már nem írom le ugyanazokat, tök felesleges!
De azon elgondolkodhatnál, amit fogalomzavar nevű ember írt.... Azt hiszem más a fogalmunk a klubszeretetről.... Hidd el, mi is látjuk, hogy szar a foci!
Látod, megint előjött, hogy mi tehetünk arról, hogy kevesen vannak... Gondolkodjatok már! Csendes terror??? Ne már..... Vicc... Ha színházi előadásra vágysz, vegyél jegyet a Nemzetibe....
Műdac? Apám, neked fogalmad sincs a dolgokról.... Csak tudnám, akkor minek okoskodsz...
Otthonról, a gép elől kurva könnyű nagy újpestinek lenni...
Bocánat hogy belepofátlankodom, de egy kérdést engedjetek meg méghozzá a köv. idézethez kapcsolodóan:
"Egyébként sem az a klubszeretet, hogy dögunalmas meccsekkel gyilkolod a szabadidőd meg az idegeid. Attól még nagyon szeretheted a klubodat, hogy beismered: amit előad az aktuális csapat, az sok esetben nézhetetlen és nem nézed meg. Csapat és klub nem azonos."
A szerzőtől kérdezném, hogy akkor, amikor rossz passzban van, és a barátnője/felesége félre kettyint, akkor ő elfogadná ezt magyarázatnak? Hogy ő nagyon szereti, meg minden, de mivel mostanában, nem teljesít úgy ahogy elvárja, hát máshol keresi azt ami neki kell, de ő attól még szereti, és hű hozzá, de nézze már el, mert ez nem megcsalás. Hiszen minek pazarolja a szabad idejét, és az energiáit rád, hogy bármi kis élvezethez hozzájusson tőled? Végül is akkor te nem vagy azonos a nemiszerveddel?
Ha valakinek mozibérlete van, meg gyakrabban jár moziba, akkor biztos ő sem egyenlő a film alatt a többivel, hanem hangosan finghat nagyokat, mert ő gyakrabban jár moziba és alkalmazkodni kell hozzá .
tökös liberális gyerek nem fél és felválallja nagy egyenlősdit!
Mikor is találkozhatom veled, hogy megismerjelek, mint egyenrangú szurkolót?
iszunk egy sört, na jó te egy nagy pohár tejet!
ezt a legújabb dumádad megjegyzem, a csendes terror tartja távol a szurkolókat, hozzáteszem még, hogy a kurva nagy antiszemitizmus, meg a hangos szurkolás, nem ám a szar foci, á dehogy...
ja és szervezett banda vagyunk, néha spontán megnyilvánulásokkal, ez így helyes!
azt a pár öreg(hangjából itélve) parasztot aki felettünk a tribünön óbégatott egész végig nem igazán nevezném szervezett bandának. de kúrvára idegesítő az biztos és valóban nem ártana ha kivezetné őket valami biztonsági.
Erről beszélek én is. Amikor szervezett vagy spontán bandák kezdenek hangadóvá válni valahol, akkor tűnnek el a tisztességes polgárok ugyanonnan. Igaz ez kocsmára, szórakozóhelyre, játszótérre, mindenre.
Nem kell a szurkolók elüldözéséhez hangos balhé, verekedés, elég a csendes terror is. Egy hangulat, amiben az emberek nem érzik jól magukat - és kész az üres lelátó.
En egyszer kurvaanyaztam Ujpest jatekost , ezt Zombori Zalannak sikerult kierdemelnie a Klaksvikar elleni hazai meccsunkon,amikor egy olyan ellenfel ellen nem volt kepes egy ertelmes mozdulatsorra, akik ellen pl. Herczeg Miki csukafejessel!!!! talalt be... az egesz meccsen setalt, nem harcoilt egy labdaert sem, neki sikerult az a bravur,hogy egy sok golal megnyert meccs utan basztattak a szurkolok a meccs utan. A meccs utan a bufe elott bemondta a tutit,hogy serulten jatszott,ez fajt, az fajt.Ezt meg el is hitte volna az ember,ha nem fut vele osze aznap este egy szorakozohelyen.Tancolni tudott, jatszani nem...
Ez az,amit soha nem tudtam, es nem is fogok tudni elfogadni.
Anno regen nem szamitott, hol laksz,kire szavazol,milyen gyakran jarsz meccsre. Jottel,jo,hogy itt vagy, Hajra Lilak, azt jonapot.Most meg az egyik mar jogokat kepzel maganak,meg tobbnek hiszi magat... szerintem ez igy nagyon nem jo.
Amikor en Ujpest drukker lettem( nyolcvanas evek vege),akkor a lelaton egy dolog szamitott. Szurkolj a csapatnak, azt kesz!Most mar ilyen-olyan mokusorsok, meg kepzelt elojogok...fasz kivan.
Nem is mariborrral, Bélabácsival van baj. Őket látjuk rendszeresen.
A gond továbbra is azokkal van, akik belepofáznak mindenbe, de nem járnak meccsre.
Meg azokkal, akik kijönnek egy évben párszor, de az 5. percben már kurvaanyáznak, fütyülnek. Utána meg telesírják a netet, hogy milyen szar volt a meccs, bunkók a szurkolók.
Na ezekre mondom én: hiába fizeti ki egy-egy alkalommal a jegyet, huzza meg magát a sarokban, vagy szurkoljon. De semmiképpen se érezze magát feljogosítva arra, hogy észt osszon.
Lehet, hogy sokszor kibeszélt téma, és lehet, hogy nem mindenki ért velet egyet, ettől még így van: a lelátón nincs egyenrangúság.
De legalább Te is igazolod a tételt, hogy az ajándéktárgyak vásárlása és a meccsre járás egymástól független dolgok. :)
A legtöbb kötődő embernek van vmije a klubról - legalább egy kis zászlócskája vagy jelvénye, de sokaknak meze meg trikója is. Ezt még akkor is beszerzi, ha egyébként nem jár ki. Vagy ha nem ő, akkor a rokonok szülinapra vagy karácsonyra. :)
Szerintem a csoportjegyben nem annak van szerepe, hogy kedvezményt kapnak rá. Sokkal fontosabb, hogy együtt a csoport is el van ismerve a klub által ezzel a gesztussal. Akik ki akarják fejezni az összetartozásukat, azoknak ez fontos.
Ajandektargyak... siralmas a helyzet e teren is. Nekem sapka,kulcstarto,jelveny,karkoto van+ vettem szurkoloi DVD-t. Vettem volna amst is, de nincs. Nincs valoban jo minosegu aru,amit nyugodt lelekkel viselnek. Azaz... van valami kibaszott homokszinu gombos polo, de az nekem nem kell . Vennek evente egy melegitot, harom polot, ket sapkat + vagy tizenot-husz zoknit, alsonadragot, ha lenne olyan, amit erdemes lenne megvenni.Sajnos nincs.
Klubszeretet...amikor a majmok a vilaghiru Real Madriddal jatszottak, eszembe sem jutott megnezni a Realt.Londonban sem mentem divatbol meccsre.A United a regi kedvencem, de ok meg pont nem londoniak.Mielott eljottem Magyarorszagrol, az utolso meccs, amin kint voltam, az pont az az Ujpest-BKV kupameccs volt, amire a "divatdrukkerek" jarnak. Hideg, szar ido, botranyos palya,minden adott volt,megis kimentem.
Az ultrak kepzelt (elo)jogai. Errol eszembe jut Tommy Johnson a Football factorybol. Miutan kijon a korhazbol, az elso utja a kocsmaba vezet.Kozben osszefoglalja a tortenteket.Felig agyonvertek,szetmentek a golyoim, es azt kerdik, megerte-e.Hat persze, hogy kurvara megerte !
Az egyik legjobb baratja bortonben, o majdnem belepusztult, de neki megerte...
Nagy biznisz ultranak/hoolnak lenni. Lehetsz esetleg szekus, vagy akar meg a klub alkalmazottja is. Az igazi szurkolo nem a klubbol, hanem a klubert el. Kedvezmenyes csoportjegyar... mi a fasznak?Ha tizezres Lonsdale pulcsit tud venni , akkor a klubjat segitse egy telibaszott teljesaru berlettel is!
Aaaaaaa...amikor a Napoly ellen huszonhatezren kimentunk, senki nem akart csoportos jegyet.En tobb fradistat IS kicsabitottam a meccsre, varialhattunk volna diakjeggyel, de szartunk ra.Orultunk,hogy kaptunk jegyet, szendvics,pia, jegy megvan, let's start the party! Csoportos jegy...szegyen. A veteranis arcok jelentos resze a magyar atlagnal sokkal tobb penzbol gazdalkodik, erre csoportjegy...
Hát igen, ez egy régi vitatéma. De mindig ugyanaz az attitűd jön elő...
"Teljesen egyetértek. Csak ne akarjon beleszólni mindenbe, és ne akarjon egyenl
ő lenni azokkal, akik nem csak ennyit tesznek a klubért."
Ezerszer kitárgyalt tévedés. A stdionban nincs és nem is lehet egyenlőbb. Minenkit, aki megvette a jegyet a meccsre azonos jogok illetnek meg. (Már persze azt leszámítva, hogy melyik szektorba mehet be.) És ez tökfüggetlen attól, hogy mikor és mennyit ordibál vagy eléget-e néhány pirót. Attól meg pláne, hogy előző héten elutazott-e Mucsaújfalura meccsre - ahol egyébként a hazai csapat kasszájába pengették a belépő árát...
Egyébként visszautalnék a 140321 számú hsz-re. A legtöbbször ott kezdődik a bibi, amikor valakik több jogot vindikálnának maguknak, mint ami jár. Ez az a magatartás, amivel távol lehet tartani a népeket a meccstől.
"Ajándéktárgyat szintén nem az vesz, aki egyszer-kétszer jön ki évente."
Baromira nem értem, ennek a kijelentésnek mi az alapja… Az ég-világon semmi összefüggés nincs a kettő közt!
Nekem speciel minden, magát Újpest-drukkernek valló ismerősöm (akik évente pár meccsre ha kijönnek!) rendelkezik mezzel, sállal, kulcstartóval, meg egyéb biszbasszal. Budapesten, vidéken és külföldön egyaránt. A klubszeretet ugyanis az ember szívében van, semmi köze ennek ahhoz, hogy távolról követi-e az ember a klub életét vagy a helyszínről. Sőt! Apámnak is van minden ilyesmi, pedig már egyáltalán nem jár meccsre és valszeg nem is fog többé!
"van bennem valami, amit az "átlagember" soha nem fog megérteni: a klubszeretet! És igenis kitartok a klubbom, a csapatom mellett, akármennyire kilátástalan a helyzet, és akármennyire próbálnak minket eltakarítani, mindenféle kitalált baromsággal!"
Ez a legnagyobb tévedés az egészben. Ez a műdac, vagy micsoda - ellenállás egy nem létező nyomásnak. Szerintem ma Mo-n senki nem akar meggátolni senkit abban, hogy szeressen egy klubot.
Egyébként sem az a klubszeretet, hogy dögunalmas meccsekkel gyilkolod a szabadidőd meg az idegeid. Attól még nagyon szeretheted a klubodat, hogy beismered: amit előad az aktuális csapat, az sok esetben nézhetetlen és nem nézed meg. Csapat és klub nem azonos.
Egyébként magát a magyar futballt is lehet úgy szeretni, hogy beismered: ez már régen nem futball...
Tehat az ultra "kulonb" a tobbinel ... mondjuk ez igaz,mert a szurkolok miatt otven ev alatt nem kapunk annyi buntetest,mint az ultrak miatt az elmult ot ev alatt.
Egy maribor miatt soha nem tiltjak be a palyat, a "mimindenholottvagyunk" emberkek miatt erre mar volt pelda.
Belabacsi nem fog fizetes nelkul tavozni egy boltbol , a Kaos turainal erre nem 1 pelda volt .