"Első féktárcsát szeretnénk cserélni egy kisteherautón, amin a tárcsa úgy jön ki, ha lecsavarjuk az első tengelycsonkról"
-ebből nekem nem derült ki , hogy a kerékagy is lejön.
ugye ujj zsír,
a megfelelő meghúzásra van kb 2 lehetősség
-méred a kerékagy " lógását " ( kb 0.05mm ) ezt kézzel nem igen tudod megállapítani, kell hozzá indikátor óra és egy állvány amit rögzítesz a féktárcsán,
-vagy az egyszerűbb , meghúzod az agycsavart annyira , hogy a tárcsát már nem tudod forgatni és onnan visszalazítod kb 5-10percnyit ( mutatós óra számlapján ) vagy kb 20 fokot, ez kb kézzel már " könnyen forog.
a túl sok zsír sem jó, melegedhet a kerékagy, nehezen forog, kupak nélkül forgasd párszor ha többlet van kinyomja.
Igen, sejtem, ezzel is számolnom kell majd valószínűleg, de viszont a jobb eleje volt zúzva a verdának, természetesen, ami azon a területen volt, annak gatter lett, így a fényszóróval együtt a légkondi feltöltő szelepcsonkjának csöve is ugrott és lehet, hogy a csati is akkor röppent odébb a gázzal egyetemben, valami lelketlen buzeráns lehetett a legkorábbi gazdája, én a 3. tulaj vagyok, akitől vettem az viszonylag normális arc volt, és csak pár hónapig használta, de vigyázott rá, belül azért szépnek mondható, viszont amit adtam AUDI-t érte, az is inkább, egy zúzdaszökevény volt, ott a teljes elektromos rendszer szarni ment, minden műszer kaotikusan jelzett, a váltó a 2-est alig vette az enteriőrje, mint egy VIII.-ker-i bérlakás a központi zár amikor akart, csak akkor működött, szóval nem várhattam szalonállapotot én sem, na mindegy, apránként kifaragok belőle, egy használható, bevásárlós BMW-t :D :D, De segítség nélkül, ez biztos nem menne simán!!
Aki nem értené, úgy az első féktárcsa csapágyastól jön le a tengelyről. Na most mivel van rajta teher is ezért normálisan kéne visszahúzni rá, ennek a mértékét kérdezném.
A némi, az nálam hosszú órákat jelentett, de már meguntam, seggel nem bírtam tovább, azért ezt nem értem, hogy egy ilyen gyakori modellhez sehol nem lehet egy kib...ott dokumentációt találni, csak saccra, több tízmillió fut csak európában ebből!!
Ahogy nézem ebben is megvan a "millió hiba", csak még most fogsz majd találkozni velük.
Ez az érzékelő egy nyomásfüggő jelet ad a klímavezérlőnek, semmi nem tud "fordított" lenni, ez nem egy kapcsoló amit ha máshogy dugsz be fordítva működik.... hanem egy preciziós nyomásmérő, ami mindeféle hibától védi a rendszert, túlnyomás, túlmelegedés, gázhiány, dugulás..stb.
Ha üresen megy a kompreszor, az baromira árt neki, mert a rendszerben az olajnak a gázzal együtt keringenie kell.
A töltés az feltehetően nem lesz hosszú életű, eléggé érzékeny a rendszer, ha már kicsit elmegy a gáz, nem működik, nyilván szökött a gáz rendesen, aztán innen jött ez a "szép megoldás".
A belinkelt ábra, egy E39-esé, nos az én példányom, egy E46 '99-es kiadású, 316i 105 LE 1,8ccm-es, szerintem nem kompatibilis az enyémmel, a másik, meg hogy ezen, amit kiszereltem feltöltő csőrendszer a nyomáskapcsolóval, épp ugyanolyan pozícióban helyezkedik el, mint, amit nemrég vettem és beszereltem, ezért írtam pozicionált állapotot viszonyításul, itt ezt nem lehet forgatni sehova, mert eleve beszerelt, én egy egész csőszakaszt vettem, ez megy a radiátortól a szárító-szűrőn keresztül a hűtőig!!
Nagyon köszi a segítséget, ez is valami, bár ahogy nézem a fotóhoz képest, nálam a szürke-fekete, pont el van cserélve a sárga-feketével, egyelőre elindult a kompresszor, de attól tartok a nyomásérzékelőnek, pont az lenne a szerepe, hogy ha elszökik a nyomás, a kompresszort leállítsa, erre most nekem üresen is elindult..., így joggal következtethetek arra, hogy esetleg a töltést követően, mivel fordított lett a dolog, bacik, majd elindulni, próbáltam nyomást előidézni a rendszerben, elektromos pumpával, de oda sem ba..ott, nem tudom, eleve mekkora nyomás kell oda!? Sajnos egy leharcolt példányt tudtam csak szerezni, illetve egy AUDI A3 1,6 CARAT-tal, szőr a szőrén cseréltem, millió hibával, egyedül talán annyi, hogy a motor jó állapotban van, de csak kopást illetően, mert a víz valahol szökik, mint írtam!! Most mit mondjak, az üzlet jeligéje a "szart-szarért" lehetne!! :)
a feszultseg ertekek egyenessen aranyosak a kiovaso % kijelzesevel.
az 1% -nyi elteres belefer a limitbe. Ma reggel olvastam ezt, mielőtt megérkezett a piros-kék szállítója, aki hozta az új szenzort. Na mondom fasza megy a pócra a többi kacat mellé. De azért kipróbálom, és tádámmm, megszűnt a probléma. Valszeg a két pálya közötti +- -% ba nem fér bele. köszi!
....aztán nem sokkal később őrült keresgélés kezdődött a rosszvas közt és meg is lett a távtartó gyűrű a két csapágy közt, ami benne maradt az előző féktárcsában.