Kizárólag finanszírozásról van itt szó. Ez kiemelkedően a legnagyobb költségvetésű hegymászó-projekt-sorozat, ennyi az állítás, és sikeresen működik. Alpokbeli projektekhez nem kell a sok pénz és különben sem lehetne eladható felület, vagy legalábbis dolgozni kellene rajta, sokat. De azt díjazza a néhánytízfős szakma.
Ebben mi magyarok mindig nagyok voltunk, hogyan magyarázzuk meg a dolgokat. Tudom, hogy a kommunikáció jórészt erről szól, az az ő dolguk, az enyém meg az, hogy értékén kezeljem.
Egyébként, amit idéztem az csak példa az egész kifacsarodott gondolkodásra. A siker mércéje az, hogy teljesített négy mára már túlhaladott-idejétmúlt mászást. Nem az a Salamon Márk aki végigszólózta az összes nagy É-i falat az Alpokban, nem az Fucskó László, akinek az életútja nem férne ide, de sorolhatnám még egy ideig a neveket. Őket a közvélemény nem is ismeri, mert nincs erre szakosodott stábjuk. Ez egyébként szerintem nem baj.
A cikket azok számára linkeltem be, akiknek láthatóan nem áll össze, hogy milyen kommunikációs célokkal és eszközökkel dolgozik egy szponzorált expedíció, és hogy esetleg a csúcs elérésén kívül is létezhet pozitív üzenet. Ha ezt netán megértené azok köre, akik jobb hegymászókért kiáltanak, akár változtathatnának is a helyzeten. Addig azonban marad a sírás meg a fújás.
(Azért egy halk kérdés kikívánkozik: van valakinek az élők közül négynél több nyolcezrese?)
Szerintem meg a 7 Summit egy hegymászó kihívás.Ugyanolyan,mint a 14 8000-es vagy az Alpok összes 4000 feletti csúcsa.De vannak olyanok is,akik pl.Európa összes országának a legmagasabb csúcsát másszák meg.De azt én sem szeretem,amikor másokért másznak.Egy-két ritka alkalmat kivéve szerintem ez erőltetett.
az a különbség, hogy az övé egy nyitott, elfogadó, értékelő gondolkozás, a tied meg egy bezárkózó, ítélkező....
baromság, nincs sportértéke, nincs értelme...ugyan már, milyen alapon??
lehet, hogy az univerzális mászás nagykönyvébe nem kerül bele, de nem csak ezért érdemes csinálni. Egyébként a magyar mászáséba meg bekerült, ez sem átlagos teljesítmény.
Szerintem a 7 summit egy nagy baromság. Meg az hogy teérted is mászom. Ez egy pénzes pasi, megteheti.
Messner a monszun idején tök egyedül volt a hegyen, amikor É-ról megjárta. Ezt illene tudnia.
A mászás könyvét nem a normál utak ismételgetői írják, ezek 50-60 éves, mára már túlhaladott projektek. Az egyén számára teljesítmény, de különösebb sportértéke, ami ettől több lenne, nincs.
Ami még a kedvencem, hogy első ilyen, meg olyan. Ennek aztán semmi értelme nincs.
Ennek már most láthatóan az a vége, ha Dávidnak tizenvalahányadszori próbálkozására összejön a csúcs, hogy a majdani média hype mellett azok, akik előtt ismert a sztori, csak annyit mondanak egy vállrándítás mellett, hogy na végre ... vége.
Én inkább úgy látom,hogy nála valami mentális gát van,amit nem tud(vagy nem mer) áttörni.Lehet,hogy ez lenne az,ami után már az élete kockáztatása is valós veszély lenne(persze így is az,de ott már jobban)?
Igazad van,de a tálalás megint csak a médiafigyelem miatt van.Mondjuk nekem a mostani nyilatkozata másabb,mint az eddigiek.Olyan,mintha most döbbent volna rá,hogy nem biztos az,hogy ezt a célt valaha is elérheti.
Személyesen nem ismerem Örsi Annát,de már olvastam róla.Le a kalappal előtte!Azért amikor megnyerte az 1000 mérföldes versenyt,akkor elég sok helyen írtak róla.Szerintem azt egy jó szakember segítségével meg lehetett volna lovagolni,bár ugye az ő sportága nem éppen az a szponzormágnes...
Szponzorok és megérdemelt szponzoráció.Az a baj,hogy a szponzorok nem csak a teljesítményt nézik,hanem az eladhatóságot is.És mondjuk nálunk egy sziklamászó sokkal kevésbé lenne eladható,mint egy magashegyi mászó.Klein Dávidot pedig már ismeri a nagyközönség,ezért nem kell a nulláról felépíteni.