A BFK-n sehol nem kell ig.fotó,kivéve ha nem tudol stemplizni. Nem kevered véletlenül a Balaton Körtúrával?Mert abban a Somlyó-hegy,a Csere-hegy,a Csákány -hegy és a Tamás-hegy is fényképes ig. pont. Ráadásul sztem a BFK nem is érinti a Somlyó-hegyet alatta halad el,viszont a Balaton Körön ezt is meg kell mászni. ;) :)
A térképet csak otthon tudom megnézni, de természetesen nagyon szívesen megteszem.
Egy szem kiskorú volt velünk. Egyébként szerintem kifejezetten biztató a csapat korfája is. Árulkodó, hogy - azt hiszem - szombaton én a csapat harmadik legidősebb tagja voltam, alig lemaradva az ezüstérmestől.
Ezekszerint ezen a részen megmarad? (ha már nevet váltott..)
Nagyon arcátlan lennék, ha megkérnélek hogy nézd meg a térképeden hogy mettől meddig van ez a palóc út? (már Gyarmattól? és a Karancsig?)
2. most hogy mondod, ott azt hiszem én is fotóztam
Litkéről annyi emlékem van, hogy nagyon vártam a kocsmát, nem találtam (később olahtamas itt a fórumon írta, hogy pedig van), egy kékkútnál ittam magam félholtra (tényleg kicsit sokra sikerült :-) és valahol utána lőhettem a fotót is
végülis potyára, mert sajnos ennél a "mozgalomnál" úgyis csak magának igazol az ember.. :-(
3. azt írtad hogy hány négylábú volt, esetleg kétlábú kiskorúak is képviseltették a korosztályukat?
1. A zöld sáv jelzések rendben megvoltak a túra útvonalán. Tavaly Hollókőn vásároltam egy 2018. évi „Szarvas” Cserhát térképet, ebben Palóc Zöld felirattal jelzik az Északi Zöld ezen szakaszát.
2. Igen, donjuan sporttárs Északi Zöld igazolófüzetébe került bélyegzőlenyomat Ipolytarnócon, de Litkén ő is csak fényképpel tudta igazolni a jelenlétét.
3. Egyes momentumok (szeméttel teleszórt erdő, lepusztult településkép) egyes túratársakban negatív érzéseket indukáltak (düh, frusztráció, stb.), de én úgy érzem, hogy egy nagy csapat jóval könnyebben kirángat ezekből.
Tökéletesen definiáltad a csillaggal jelölt lábjegyzetben, hogy miért maradt ki a Palóc Pompei megtekintése. Nem akartunk végigszaladni rajta. Pontosan nem emlékszem a túra kezdeti időpontjára sem, de nem törekedtünk a pályacsúcs megjavítására, és erre nem is került sor. :-)
Igen, 2014 májusban volt a csinadrattás avatás. Egyébként Bársony István emlékmúzeum leledzik benne. A keresztnél (K3) már rég voltam, de nagyon elhanyagolt volt. Egy korlátra igazán futhatná, mert elég veszélyes hely. Nem járt arra esetleg valaki? Hátha csoda történt öt év alatt.
Pár éve változott az útvonal, ami KÉK volt, az K+ lett, de ami a lényeg:
A büfétől, mely most már nem esik útba jövet-menet, K4 jelek vezetnek a Zseri-vadászház közelében pár éve elkészült, vadászati kiállításnak helyet adó épülethez.
Olvastam anno az átadásról, de hogy mikor festették fel a jeleket, azt nem tudom.
Ki tudja miért, a K4 jelzésű útvonal hiányzott a TUHU térképéről:-(
Ezt a hiányosságot pótoltuk nemrég.
Jókor mentünk, a völgyben, melyben a turistaút kanyarog hóvirág mezőkben gyönyörködhettünk, megpihentünk az erdei szentélynél, majd irány a hegy. Komoly emelkedő!
A Somlyó-hegyi kilátónál(Alsóörs) már nem kell fotó? Nekem még kellett, de sajnos akkor építették és le volt zárva a felvezető út is. Cibálták fel a faanyagot. Később mentem vissza fotózkodni.
köszönettel vettem a beszámolót, örülök hogy jól éreztétek magatokat
ám maradt bennem két kérdés, egyik fontosabb mint a másik :-)
első, hogy voltak-e sáv jelzések, vagy már eltüntették a szürkéző ewokok?
másik, hogy vitt-e valaki pecsételni Északi Zöld füzetet? (donjuannak van, ha jól tudom)
és most eszembejutott egy harmadik is: a csapat többi tagját is egytől-egyig elbűvölték a bukolikus dombok, vagy inkább frusztrálta őket a kilátástalan sorsú falvak (falopások szemetelés meg ami még ezzel jár) látványa?
Bevallom, csikó koromban engem is agyon tudott nyomni ez a dolog, elromlott tőle a hangulatom és akkor már a túrát sem élveztem annyira
egyébként hánykor indultatok neki gyalogosan?
én ezt anno ha jól emlékszem úgy csináltam, hogy elbuszoztam Tarjánon át Ipolytarnócra, gyorsan elfoglaltam a szállásomat, kigyalogoltam a bemutatóhelyig, megnéztem amit meg kell*, du 2 magasságában kezdtem el a tulajdonképpeni túrát, ugyanazt amit ti (lementem a szurdikba is) csak ellenkező irányban
Igaz, mivel el kellett érnem a valami este 6 magasságában érkező utolsó vonatot Ipolytarnóc felé, a szurdokban már eléggé kapkodtam a lábaimat, de végül sikerült
*: hozzátartozik a dologhoz, hogy a bemutatóhelyen hiányérzetem maradt, bár tisztességesen végighaladtam a vezetett bemutatón, nem hagytam ki az ősmaradványok egyetlen darabját sem, egyrészt úgy éreztem hogy ezt a kölyköknek is látniuk kell, nomeg a területen kanyargó tanösvényt is szívesen megnéztem volna, úgyhogy rá egy évre családostól visszatértünk. Így már simán egynapos program annak ellenére, hogy a lombkorona ösvényre nem engedtek fel mert csöpögött az eső :-S
érdekesség, de ebből az időből származó tapasztalatom szerint a határsávból mindenféle kerítésmászás vagy akár tábla nélkül le lehet jutni az ősmaradványokig, aki meg már ott van az valószínűleg simán tud egy induló csapathoz csatlakozni
Csöndben átsétálok a Nógrádkövesdet Litkével összekötő, idő marta országúton, és leereszkedem az Ipoly partjára. Ráérősen fürkészem a lassú sodrású folyó keskeny csíkját. A túlparton megbúvó Rárósmulyad nem a szebbik arcát tárja elém, az itt lakók egyikének sem fityegett első lélegzetvételük alkalmával ezüstkanál a szájukban. Alig 50 méternyire, ha lehetek a Páris patak völgyének, a Palóc Grand Canyonnak a bejáratától. Vigyorogva hallgatom a túracsapat zsezsegését, beszélgetés, felcsendülő nevetés hangja sodródik felém. Tudom, hogy egy ekkora csapat a túrája közben már nem leshet meg legelésző szarvasbikát, zsákmányra vadászó rókát, de bőségesen kárpótol ezért a Minarik Ede féle, a mottóban idézett vezérfonál. Várjuk a sofőrök visszaérkezését Ipolytarnócról, hogy összesen 28-an nekivágjunk az útnak, öt négylábú túratárssal kiegészülve.
Porzik a Páris patak időszakos vízfolyásának a medre az elmúlt hetek száraz, csapadékmentes időszakának köszönhetően. Áhítattal lessük a szurdok fölénk tornyosuló sziklafalait, egymással versengve igyekszünk ráismerni a fatörzsbarlangokra. A miocénban itt hömpölygő egykori folyó deltatorkolatának hordaléka hagyományozta ránk ezt lenyűgöző természeti látnivalót. A zöld + jelzésen kapaszkodunk ki a kanyonból. Néhány száz méter múlva áthatolhatatlan fiatalos állja utunkat, jzp2107 útbaigazító sorai ellenére kicsit hitetlenkedve méregetjük a megközelíthetetlennek tűnő, következő turistajelzést viselő fatörzset. Van, aki járható kerülőutat keresve abszolválja ezt a nehezen szerethető szakaszt, van, aki egy rinocérosz elszántságával, nyílegyenesen.
Az elmúlt néhány napban hárman kénytelenek voltak fertőző ágensek miatt lemondani ezt a túrát. A bozótharc után egyikünk az egyre súlyosbodó gyomorpanaszai miatt, ha nehéz szívvel is, de meghozza a döntését: inkább visszafordulna. Diszkréten megpróbáljuk rábírni a folytatásra, de hajthatatlan. Haloványsápadt arcszíne bennünket is meggyőz a döntése helyességéről. A párja természetesen vele marad, beiktatnak egy tízperces erőgyűjtést, majd három kutyájuk kíséretében óvatosan visszaereszkednek a szurdok bejáratánál parkoló autójukhoz.
Hamarosan eljutunk a zöld sáv/zöld + jelzések találkozásához. Innen már északkeleti irányba fordulva, a természetjáró társadalom egy részét érezhetően megosztó Északi Zöld túraútvonalon haladunk tovább jól járható, széles erdei utakon. Az előző napi, nem jelentős mennyiségű eső hatására is helyenként sárdagasztásba csap át a túra. Többnapos, intenzív csapadék esetében komoly küzdelmet okozhat ez az agyagos, vendégmarasztaló talaj.
Ritkulnak a fák, lassan előbukkan a Dobroda-patak völgyében tengődő Litke, valamint az Ipoly völgye. Leereszkedünk a Cserhát északkeleti pereméről, a keskeny ösvényt kidöntött fák ágai borítják, nem könnyítve meg ezzel az haladást. Az illegális fakitermelés eléggé egyértelmű nyomai ezek. Elnézzük a faluba bevezető utat, kerítésen akadunk fenn. Visszafordulunk, visszacsúszkálunk a jelzésre, és már a helyes úton zúdulunk be Litkére. A bozótosból előbukkanó népes csapatunkat dermedten bámulja két cigányember és egy, a mozgásában nem korlátozott, girhes kutya. Az összképünket talán még szürreálisabbá tette az, hogy egyik ökotudatos túratársunk többzacskónyi, az erdőben összeszedett PET palackkal tűnt fel a falu szélén. Néhány portával odébb két roma fiatal figyel gyanakodva bennünket. Odalépek hozzájuk, köszönök, és reménykedve kérdezem, hogy van-e működő kocsma a faluban. Megenyhülve, szinte sajnálkozva válaszolják, hogy az egyetlen kocsma már jó ideje bezárt Litkén. Esetleg nyitva tartó boltot találhatnánk, érdeklődöm. Az órájukra tekintenek és rázzák a fejüket. Ez van, marad a fénykép. A Litke, Dózsa utca megállónál egészalakos fénykép készült rólam, és szépen látszik annak a szorgos kéznek a munkája is, amely a „DROGOS KURVA” felirattal színesítette a buszmegálló tábláját és a hétköznapokat. Tetejüket vesztett, cabrio házak, és tetővel még rendelkező, de lepusztuló félben lévő épületek váltogatják egymást. A következő kereszteződésnél 6-7 gyerek játszik, kettőnél okostelefon, amivel felvételeket készítenek rólunk. Köszönök, majd egy kicsit pózolok nekik, visítva-nevetve futnak a mellékutcába.
Számos alkalommal leírtam már a véleményem arról, hogy mi áll ezen régiók évszázados Canossa-járásának a hátterében. A Trianoni békediktátum központjuktól elszakítva a perifériára sodorta, a kommunista hatalomátvétel kirabolta, majd – paradox módon – a rendszerváltás a termelőszövetkezetek és egyéb munkahelyek megszüntetésével végleg a padlóra vitte ezeket a falvakat, ahol „… most tél van és csend és hó és halál.” Litke is azon települések közé tartozik, ahol igénybe vehető a falusi CSOK. Csak tessék, Képviselő Hölgyek és Urak, csak tessék, bátran sétáljanak végig ezen a falun (is), és közben gondolkodjanak el azon, hogy – sok egyéb mellett – kézzel fogható munkahelyek híján milyen esélyeket nyújthat ez a családtámogatási kedvezmény az itt lakóknak.
A falut elhagyva hamarosan sűrű akácossal átszőtt, meredek domboldalnak kanyarodik az Kopasz-hegyre felvezető ösvény. Járhatósága és követhetősége esetleges, néhány bőröm alá befúródó tüskét én is magammal hurcolok ebből a növénytársulásból. Az adótorony látványa már sejttette, hogy közeledünk a hajmeresztő, 264 méteres csúcshoz. És ami ott vár bennünket, az bőkezűen kárpótol a bozótharc vérveszteségeiért. Kinyílik a táj, gyönyörű panoráma nyílik a Mátra tekintélyt parancsoló vonulatára, míg attól északkeletre a Palóc Olümposz, a Karancs tömbje vonzza a tekintetet. A szikrázó napsütés hatására a csapat nagy része kényelmesen elnyúlik a dombtetőn, és serényen a télvégére kiürülő kalciferol készletek feltöltésébe kezd.
A túra nekem leginkább kedves szakasza következik. Kopár, bukolikus lankákon hullámzunk, a tekintet bátran megszaladhat északra, a Felvidék hegyei felé is. Latolgatjuk, hogy vajon jelentősebb hófolt, vagy csak a kitett, sziklás hegyoldal fehérlik a legtávolabbi hegyláncon. Délre a Komra-völgyi-víztározó víztükrén csillan meg a napfény. Litke település elkeserítő összképe, a csöndes dombhátak szelíd békéje alapján ez a térség a lesajnált, a reménytelennél is rosszabb helyzetben vegetáló, számomra mégis annyira kedves Cserehátra emlékeztet engem. Nincs csúnya táj, csak szegényes fantáziájú természetjáró.
A csapat végén haladva érkezek a Palóc Pompei, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Látogatóközpontjának parkolójához. Nem sok időnk marad záróráig, ezért inkább autóba szállunk, és Alsótoldon, a Told Gold Fogadó számunkra fenntartott alsó szintjén egy remek „munkavacsorával”, ahol patakokban folyik a palócleves és a brindzové halusky, fejezzük be a napot.
Három éve jött létre ez a csapat. A vezetője – akit persze nem közgyűlésen választottunk meg, minősített többséggel – szabadidejéből nem keveset áldozva, önzetlenül szervezi ezeket a túrákat. Megszerettette a természetjárást többtucatnyi emberrel, akik közül már többek önállóan belekezdtek az OKT bejárásába, vagy éppen a teljesítménytúrázásba. Tevékenysége elismeréseként valószínűleg soha nem fogják majd potentátok szorongatni a kezét a Természetjárás Napján Dobogókőn, nem kerül majd be az Aranyjelvényes Jedi Lovagok kasztjába sem, de azt hiszem, hogy jól meglesz ő enélkül is. Szerintem jóval nagyobb sikerként éli meg azt, hogy létrehozott egy baráti közösséget.
Én pedig azt gyanítom, hogy gyűjteni fogok még kilométereket az Északi Zöld útvonalán.
Nem tudom, van-e másnak is tapasztalata, de szeretném jelezni, hogy ma volt egy "Heyjoe-s, idegenvezetős" megkeresésünk. Már nagyon vártam az első hívást, remélem tudtunk segíteni. :)
Szürke szombat délelőtti időben kezdtünk bele ebbe a túrába. Az első kilométereken az útvonal a hegy mögé kerülve, a káptalanfüredi városrész, és a felsőörsi telkek között halad. Nekem egyik kedvenc buszjáratom a Veszprém-Felsőörs-Balatonalmádi közötti, mely szintén ezen a részen halad keresztül (pár utcával feljebb), érdekes volt most kicsit más perspektívából nézni a tájat. Odahaza éppen metszettem a szőlőt egy nappal korábban, így ezen a napon az út közben látható különböző metszési és művelési formákra volt ráállva a figyelmem. A Csere-hegyre vezető erdei emelkedő elsőre tán fenyegetőbbnek tűnt, de a nap során ez volt talán a legkönnyebb. A kilátót nyitva leltük, és bár felirat biztatott egy jelképes támogatói képeslap megvásárlására - sajnos nem leltem a megfelelő becsületkasszát. A szomszéd épületet lakják, egy megtermett őrkutya szemlélt minket, miközben körülötte - szigorúan pontosan tartott védőtávolságban, 5-6 macska heverészett.
Nem telt bele két óra, már le is ereszkedtünk Alsóörsre. A pecsételést megejtettük a kocsmánál, de mivel ebédelni is szerettünk volna, tettünk egy kilométeres kitérőt a vasútig, ahol a Bakter Bisztróban ettünk egy jó ebédet. Szezonban gyakran sokat kell itt várni, de jó ár-érték arányú hely, és a sínek felé néző terasza nyáron adja a klasszikus resti hangulatot, a vonatok érkezését pedig odabent is bemondják. :) Kutyával is szívesen láttak. A jelzésre visszatérve jött a talán leghangulatosabb rész, a Lovas és Paloznak közötti szőlők. A Pongrácz-kastély nevű építmény külön kiemelendő (én simán templom plusz paplak együttesnek néztem), itthon olvastam csak utána, hogy nem erről van szó. :) A Csákány-hegyen lévő kilátóból megnézhettük, honnan jöttünk, hová megyünk, és innen jól kitárul a kilátás a Nosztori-völgy felé is. Közben egy pár érkezett személyautóval - nem tudtam rájuk nem egy kicsit ferde szemmel nézni...
Innen Csopakig meredek ereszkedő következett. A felső buszmegállónál jól látható helyen van a pecsétes doboz (úgy általában - a BFK-n és a KDP-n is, jellemzően). A következő, Péter-hegyre tartó szakasz hangulatában más mint az előzőek. Az Öreghegyi út vége után egy támfalat és vízelvezetést építenek, de más épületeken is dolgoznak, így itt-ott építési területeken vágtunk keresztül, miközben közüttük több elhagyott, régi telek maradványait is megtaláltuk. A Péter-hegy is olyan, hogy egykor jóval több szőlő és gyümölcsös borította, de a gyenge talajon a magasabb részeken egy idő után nem volt miért művelni. A helyükön kialakult erdők pont ezért egyediek. És ha a hegy mögé kerül a turista, bármennyire is alig van kilátás, elfeledheti hogy egy kiemelt üdülőkörzettől alig egy kilométerre halad. Az ereszkedés a Koloska-völgyig innen elég nyaktörős, bár az is biztos számított, hogy a túra hatodik órájában jártunk már. A Tamáshegyet már ismerősként köszöntöttük - a rend kedvéért a tetőn a kilátóba azért felmásztunk (sokszor voltunk már itt), de továbbindulva rövidesen le is tértünk a jelzésről, hogy az alkonyat már a családunk arácsi nyaralójában érhessen minket...
Az sincs kizárva. Meglátjuk mi lesz a jövő heti kijelölés vége. Még az is lehet, hogy többször kell változtatni, hiszen még sehogy sem állnak a műtárgyak.
Értem, és megértem. Remélem a blogban nem voltam túl pikirt. Olyam megoldás nem jöhet szóba ideiglenesen, hogy egyéni útválasztás? Pl. a jelenleg kijelőlés alatt álló, vagy vele legközelebb álló párhuzamos közút. Már csak azért is mert nemsoká az építés előrehaladásával majd itt sem lehet átkellni.
Remeteszőlős felett a Hosszúerdő-hegy kőtaréja, esetleg a déli bányaudvarok mellől felkapaszkodva. Nagykovácsi túloldalán a Szarvas-árokból a sziklák mellett fölkapaszkodás a Fekete-hegyre (Z+). Ilona-lak - Meszes-hegy átkötés, vagy a Meszes-hegy Perbál felőli oldala. De jópofa a Pilistető a László-kúpjától induló gerincen, a Vaskapu-szikla föntről, lentről, a Háromszázgarádics, a P+ a Simon-halálához a Vörös-útról, esetleg a Postás úton fel a kékről a zöldre.
Az AK és az M4 három keresztezését is lejárták, de amíg nem látszanak ill. el nem készülnek a végleges keresztezési pontok (alul- vagy felüljárók), addig fix, mindig járható átkelési pontok nehezen biztosíthatók. Ez idén valószínűleg így lesz, tehát esetlegesen kerülni kell.
A Hegyes-tető tömbjén a Remete-barlang - Dobozi-orom - Szent-Mihály-hegy szakaszt belekanyarítani egy túrába, ez talán kitett is. Szintén Börzsöny, Hegyes-hegy-orom (Nagybörzsönytől keletre), ez nem kitett, csak meredek.
Visegrádi-hegységben a Vörös-kő a Hétvályús-forrás felől is jó móka.
Esetleg a Naszály Vác-Gombás (sárga háromszög) felől, mondjuk ez sem kitett.
