Nem emlékszem már, hogy melyik indián törzzsel kapcsolatban, de én is hallottam önálló állam létrehozására irányuló kísérletekről. A kísérletezés akkor ért hirtelen és gyászos véget, amikor Samu bácsi azt mondta, hogy felőle aztán lehetnek független állam is, de onnantól kezdve egy büdös centet se kapnak többé az USA kormányától.
<A navahókról jut eszembe, egyszer azt olvastam valahol, hogy beadványt nyújtottak be az ENSZ-hez, amelyben független országot követelnek maguknak. Erről tudtok valamit?>
Nekem ez tök új és hogy őszinte legyek, nehezen is tudom elképzelni. A teljes függetlenséget az USA amúgy sem engedné. Maximum valami korlátozott autonómiát, de még azt is kétlem.
Mondjuk az igaz, hogy ma a navahók a legnépesebb (közel negyedmillió) és az egyik legszervezettebb indián nemzet Észak-Amerikában, külön parlamenttel, háromnegyed Magyarország méretű rezervátummal. A hagyományos gazdasági ágak, úgymint birkatenyésztés, szőnyegszövés és ezüstművesség mellett van némi korszerű (elektromossági?) iparuk is.
Érdekes, hogy a XIX. sz. közepén mégcsak 10-15 ezren voltak, ma meg közel negyedmillióan.
Az indián háborúkban ők is végigjárták a maguk kálváriáját: az 1863-1864. évi navahó hadjáratban az amerikai hadsereg a "felperzselt föld" taktikáját alkalmazta ellenük Canby dandártábornok, James Carleton ezredes és "Kötélvető" Kit Carson őrnagy vezetésével. Településeiket lerombolták, a népet a kietlen Bosque Redondo rezervárumba telepítették, hazájuktól több száz mérföld távolságra. Érdekes döntés volt, hogy 1868-ban a hatóságok megengedték nekik, hogy visszatérjenek őseik földjére. Éltek is a fölkínált lehetőséggel.
<A két évszám közti időben nem voltak indián háborúk? >
Természetesen voltak, de valami oknál fogva ezek jóval kevésbé ismertek, mint a prériindiánok és az apacsok ellen 1860-1890 között viselt háborúk.
Meghaladna a topik terjedelmét, ha részletesen belemerülnénk az 1776-1860 közötti indián háborúk történetébe, de a Dillon-féle Indian Wars című könyvben vagy más angol nyelvű szakkönyvekben ez a korszak is meglehetősen alaposan föl van dolgozva. Sajnos igazán jó magyar nyelvű forrásról nem tudok beszámolni.
Mindenesetre az alábbi nagyobb indián háborúk voltak ebben az időszakban:
1786 - 1795: Az északnyugati indián háború (a mai Ohio, Indiana államok területén)
1811: A Tippecanoe melletti ütközet (Tecumseh főnök "városának" elpusztítása)
1812-1814: A brit-amerikai háború és ezzel összefüggésben a creek törzs elleni háború.
1817-1818: Az 1. szeminól háború
1832-1833: Fekete Sólyom háborúja (szauk-fox törzs háborúja a telepesek ellen Illinois és Iowa államok területén)
1833-1838 (?): A második szeminól háború (a legendás Osceola főnök háborúja)
1855-1858: A harmadik szeminól háború.
Bár a fölsorolásból úgy tűnik, hogy ebben az időben kevesebb indián háború volt, a valóságban ezek némelyike még a síksági és apacs háborúknál is nagyobb pusztítással és véráldozattal járt.
Az északnyugati indián háború elején pl. Michinikwa (Kis Teknős) főnök több algankin nyelvű törzsből összetoborzott harcosai fölmorzsoltak egy 1.300 fős amerikai hadoszlopot (a mai Cincinatti város környékén). A jenkik halottakban, foglyokban és eltűntekben mintegy 800 főt vesztettek. Ez volt a legnagyobb vereség, amit valaha fehér hadsereg az őslakóktól elszenvedett Észak-Amerika földjén.
A második szeminól háború pedig az Egyesült Államoknak több, mint ezer ember életébe és sok millió dollárjába került.
"Mi a helyzet az 1860 előtti időszakkal? Az Egyesült Államok megalapítására 1776-ban került sor. A két évszám közti időben nem voltak indián háborúk? Vagy csak egyszerűen nem tudunk róluk?"
Voltak is, tudunk is róluk. Az ismertebbek:
A Pontiac-féle felkelés, 1763-1766
Tecumseh harca az amerikaiak ellen, 1811-1813
Black Hawk háborúja, 1832
Nem háború, de fontos: a cserokik kitelepítése a Mississippin túlra, 1838.
Ez jó kérdés. A 18. századi angol-francia konfliktusok és a függetlenségi háború idejéről tudunk "indián ügyekről", aztán sokáig csend. Ez talán azzal függ össze, hogy a Vadnyugat meghódítása a 19. század közepén gyorsult fel, és addig a telepeseknek nem voltak konfliktusaik a prériindiánokkal.
November 19. 20 óra Duna TV: "Cheyenne ősz" (amerikai film, 1964). Látta valaki?
Dee Brown könyve a navahó háborúval kezdődik (most már rendesen az elejéről kezdtem el).
Mi a helyzet az 1860 előtti időszakkal? Az Egyesült Államok megalapítására 1776-ban került sor. A két évszám közti időben nem voltak indián háborúk? Vagy csak egyszerűen nem tudunk róluk?
A navahókról jut eszembe, egyszer azt olvastam valahol, hogy beadványt nyújtottak be az ENSZ-hez, amelyben független országot követelnek maguknak. Erről tudtok valamit?
<Nem a bölénybőrre írt képjelekre gondolok (ezek késeiek és részlegesen ismertek), hanem a fazekasok által egész Amerikában használt hagyományos (prekolumbián)jelekre>
Észak-Amerikában csak a délnyugati (Mimbres, Mogollon, Anasazi, Pueblo) és a délkeleti (Mississippi, Mound stb.) kultúrákban volt valódi fazekasság.
Én ezek közül a délnyugati Pueblo-kultúrát és azok ősi előzményeit (Mimbres, Mogollon, Anasazi) javasolnám neked kutatásra.
a Pueblo-kultúrához tartozó népek - hopi, zunyi, tewa, tiwa, towa, queres törzsek - kultúrája, világképe és vallása rendkívül ősi és titokzatos vonásokat mutat.
A viszonylag fiatal és harcias síksági bölényvadász kultúrákkal szemben a Pueblo-kultúra ősi, békés és megállapodott. Fő foglalkozásuk a földművelés (kukorica, bab, tök stb.) némi vadászattal és gyűjtögetéssel kiegészítve. Világképük központi eleme a Világmindenség harmóniája és a Földanya kultusza. Ősi, a föld felszíne alá süllyeszett szentélyeik (kiwa) és az ősi tudást őrző bölcseik (kikmongwi) vannak.
Vallási szertartásaik nagy része tiitkos, oda idegenek a mai napig nem léphetnek be.
A pueblo törzsek rendkívül zárt, összetartó közösségek. Bár nagy részük ma már névleg katolikus, a valóságban az ősi vallást (is) gyakorolják.
A hopi bölcsek tudását pl. napjaink környezetvédő és alternatív mozgalmai is sokra becsülik.
Tudom, hogy téged elsősorban az írás érdekel, de ha be tudsz szerezni egy jó szakkönyvet a Pueblo-kultúráról, sok érdekes dologra fogsz bukkanni.
Én is hasonló nagyságrendű lakota-sájen veszteségekről olvastam, bár volt olyan amerikai forrás, amely - megpróbálva szépíteni a vereséget - 100-150 fős indián veszteségről írt.
Az indiánok viszonylag csekély embervesztesége viszont mindenképp Őrült Ló, Két Hold és Sirály-a-Haragos mesteri taktikáját dícséri.
A síksági indián törzsek között elterjedt bölénybőr-festésnek alapvetően két stílusa van:
1) A realisztikus stílus: ez kissé a mi naív népi festőink munkáira emlékeztet. Jellemzően embereket, állatokat (főleg bölényeket és lovakat), sátrakat, ill. csatajeleneteket ábrázol. A lakoták pl. előszeretettel örökítették meg harci tetteiket. Még a híres Little Bighorni csatáról (1876) is készítettek ilyen stílusú képet, ahol megverték az amerikai lovasságot.
2) A geometrikus vagy absztrakt stílus: ez különféle geometriai és absztrakt mintákból állt, amelyeknek a legtöbbször vallási-mitológiai jelentése volt. A szimbólumok az egyes törzseknél különbözőek lehettek, de ebben már abszolut nem vagyok otthon.
A sájenekkel rokon, algankin nyelvű arapahó nemzet művészetének pl. különösen gazdag volt a szimbolikája. Az arapahók szintén síksági bölényvadászok voltak, de kevésbé harciasak, mint sájen testvéreik. 1875-ben Washingtonban szerződést kötöttek a kormánnyal, utána már nem támadták a fehéreket. Utolsó nomád csoportjuk 1878-ban telepedett le a Wyoming állambeli Wind River rezervátumban.
Vallási dolgokra igen fogékony népség volt, az 1888-1892 közötti szellemtánc-mozgalom nagy hívei és terjesztői voltak.
Az 1890-es években J. S. Mooney amerikai antropológus dolgozott köztük, aki megpróbálta megérteni az arapahó világkép és gondolkodás lényegét. Ő készített rajzokat és feljegyzéseket az arapahó szimbolikáról.
A lakotáknak is volt vallási szimbolikájuk. Ha antikváriumban be tudod szerezni Richard Erdoes - John Fire: Sánta Őz, a sziú indián sámán című könyvét, akkor ne habozz. Nagyon jó összefoglaló van benne a lakota világképről és vallásról, és található benne néhány absztrakt vallási motívum is.
A Volam Olum-ról nekem is csak nagyon felületes ismereteim vannak. Annyit tudok csak róla, hogy fehér nyírfakéregre vörös növényi festékkel felvitt, ékírásszerű (vagy rovásírásszerű?) jelek voltak. A jelkészlet nem volt túl gazdag, ebből arra lehet következtetni, hogy nem betűírás volt. Talán szótagírás?
A delaver (algankin) nyelv szerkezetét és hangkészletét nem ismerem , hogy vajon lehet-e rá szótagírást alkalmazni.
Mivel a nyírfakéreg nem túl időtálló anyag, sok megsemmisült belőlük, ill. a delaverek állandó menekülése alatt is sok elveszhetett belőlük.
Mepróbálok az interneten utánanézni kicsit a témának.
"Thomas Berger: Kis Nagy Ember című korhű történelmi regényében még azt a lehetőséget is felveti, hogy Little Bighornnál a folyamatos tüzelés miatt a Springfield-puskáknak beszorult a töltényhüvely-kivetőjük és ezáltal katonák tucatjai váltak harcképtelenné.
Persze nem állok jót érte, hogy ennek mennyi a valóságalapja."
Szinte semmi. Az ásatások eredménye szerint Springfieldek mindössze 2%-ának szorult be a hüvelykivetője Little Bighornnál. Ez semmivel sem nagyobb meghibásodási arány, mint ami bármely más korabeli lőfegyvernél előfordulhatott.
"Te hogy tudod, Little Bighornnál mennyi volt a sziúk és sájenek összes embervesztesége?"
40-50 fő, míg a 7. lovasezred összesen kb. 250 főt vesztett. Hogyan lehetséges ez? Amikor Custer katonái támadásból védelembe szorultak, az őket bekerítő indiánok szinte az utolsó pillanatig a fegyverek hatásos lőtávolságának határán ill. azon kívül tartózkodtak, 300-1200 méterre a katonáktól. A Little Bighornt megelőző évtizedben az amerikai hadseregben szinte teljesen elhanyagolták a lőkiképzést. Ennek következtében Custer bekerített katonái rosszul céloztak és fegyelemezetlenül, össze-vissza lődöztek a jó távol lévő indiánokra. Így aztán szinte teljesen hatástalanul pazarolta el minden katona a nála lévő 100 db puska- ill. 24 db pisztolylőszert. A munícióból kifogyott katonákat azután már akár íjjal-nyíllal is könnyedén lemészárolhatták az indiánok.
A "vallási motívumokat is tartalmazó bőrfestés" nagyon érdekes lehet.
Néhány jelüket feltehetően értelmezni is tudnánk a székely rovásjelek segítségével - a vallások ugyanis megdöbbentően sokáig képesek ugyanazokat a jeleket használni. Azaz a magyar ősvallás és az indián vallás közös (50-100 ezer évvel ezelőtti) ősforrásra mehet vissza.
Ezért fantasztikus lehetőséget nyújtanak ezek a jelek a magyar ősvallás megismerésére.
Nem a bölénybőrre írt képjelekre gondolok (ezek késeiek és részlegesen ismertek), hanem a fazekasok által egész Amerikában használt hagyományos (prekolumbián)jelekre, amelyekről általában nem is gondolják, hogy eredetileg írásjelekként is szolgálhattak, vagy hogy valódi írásjelekkel lennének rokonságban.
Az előző képen látható anasazi edényen egy ligatúra ismétlődik. Ez két jelből áll: egy kacskaringóból és egy kétcsúcsú hegyből. Ez a "jm" ligatúra, amit JóMa hangalakkal lehet kiolvasni. Ez egy kőkori isten neve, a magyar ima, a finn jumala és az iráni Jima istennév rokona.
Látható még az anasazi "feliraton" egy körbe zárt kereszt is, ez a Föld szójele.
A felirat "Jóma földje" értelmű és a teremtésre utal, azaz arra, hogy ez egy rendezett világ, ahol az emberek betartják a Teremtő utasításait.
Karl May sosem járt indiánok között, szóval ne fogadd el autentikus forrásnak :)
Egyébként az indiánokra is igaz az a tétel, hogy a szomszédos népek valamilyen szinten keverednek, illetve kereskedelmet folytatnak egymással, tehát vannak olyan emberek akik ismerik a másik nyelvét. Ha a főnökök nem beszélték a nyelvet, akkor tolmácsot alkalmaztak. A soknemzetiségű csapatokat is lehet jól vezetni, s az egy nációból származót is pocsékul.
Képzeld, a hétvégén egy barátomtól kölcsönkértem a Dee Brown-féle könyvet.
Jó szokásomhoz híven a vége felé kezdtem el olvasni, Geronimónál, így jutottam el az említett Nana-féle portyához.
Képzeletemben ezt összekapcsoltam a kamaszkoromban (de rég is volt!) látott John Ford filmmel, amelynek elején nagy marha betűkkel szerepelt az 1881 felirat.
Azért gondolom, hogy ugyanarról az eseményről lehet szó.
Az általam ismert észak-amerikai indián törzsek többségének nem volt mai értelemben vett írása.
A lakotáknak és néhány más síksági népnek pl. bölénybőrre festett krónikáik voltak, ezeken azonban írásjelek nem, csak képek voltak. Állítólag az 1780-as évekig visszamenőleg vannak vagy voltak meg ezek a festett bölénybőrök.
A lakotáknak, feketelábaknak, arapahóknak, sájeneknek és varjaknak igen gazdag szimbolikájú, vallási motívumokat is tartalmazó bőrfestésük volt, amit sátorlapokon, pajzsokon, ruhákon, sőt lovakon alkalmaztak.
Az íráshoz a legközelebb az algankin nyelvű delaver (lenni-lenapi) törzs jelrendszere állt, amelyet Volam Olumnak neveztek. Többnyire nyírfakéregre vésett, különös, ékírás-szerű jelekről van szó. A jelkészletet a törzs mai leszármazottai már nem használják, de sajnos nem is értik. Ezért néhány tudós azt állítja, hogy a Volam Olumok későbbi korból való hamisítások.
Elképzelhető, hogy a delaverek közül is eleve csak a beavatottak értették, de erre nincs bizonyíték.
A delaverek nagyon sokat szenvedtek az indián háborúkban, a fehérek az eredeti New York állambeli hazájukból elüldözték és szétszórták őket.
Egy kis töredékük a 19. sz. végén messze Napnyugaton, Oklahoma államban kapott menedéket. Nem csoda, hogy törzsi hagyományaik, így írásuk nagy része is elenyészett a kegyetlen üldözések alatt.
Amennyiben érdekli Önöket az egyik vallásos jelentőségű anasazi szimbólum értelme és olvasata, akkor javaslom Varga Géza: "Az Éden írása" c. tanulmányának elolvasását.
Az indiánok egy fonetikus írás birtokában (a magyar nyelv. írás és ősvallás elemeivel) mentek Amerikába mintegy 12 000 évvel ezelőtt. A közelmúltban elhunyt Otto von Sadovszky amerikai néprajzkutató is hasonló nyelvi eredményekre jutott.
A szerző a tervek szerint áprilisban az Akadémia által szervezett írástörténeti konferencián is előadja a fenti tanulmányban foglaltakat.
A tanulmány csak három jelet tárgyal, de van több is. Aki ismer hasonlóan érdekes, jelszerű indián ábrázolásokat, próbálja meg közzétenni, hogy a kőkori ősírás jelenleg szimbólumként (fazekasjelként, stb) használt elemeit felleltározhassuk!
A képen a kérdéses anasazi edény, egy csángó hímestojás és a Szent Korona felülnézete látható.
Mivel a Nagy Síkságon (Great Plains) nagyon sokféle indián nyelv volt, valamiféle közvetítő nyelvre szükség volt az egyes törzsek között. Érdekes módon mégsem alakult ki semmiféle lingua franca, hanem egy közös jelbeszéd szolgált kommunikációs eszközként. Ennek egyezményes jelei voltak, amit minden törzs megértett.
Pl. ilyen bonyolult mondatokat is el lehetett mutogatni ezen a "nyelven":
- Egy fehér katonafőnök, aki nem túl okos, foglyul ejtette a meszkalérókat.
(Szegény Carleton ezredesről és 1863. évi meszkaléró apacsok elleni hadjáratáról voltak ilyen véleménnyel a rézbőrűek.).
A lakoták és a sájenek között azonban annyiban más volt a helyzet, hogy a sájenek északi ága 1850 után egyre szorosabb szövetségben élt a lakotákkal. Közös vadászmezők, közös ellenségek (a fehérek, a varjak és a paunik). Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben a jelbeszéd már kevés volt.
Mivel a sájenek jóval kevesebben voltak, mint a lakoták, ők tanulták meg a lakoták nyelvét, vagy legalábbis egy jó páran közülük.
Ezt a folyamatot elősegítette, hogy egyes lakota csoportok és a sájenek között vegyes házasságok révén rokoni szálak is kialakultak.
Őrült Ló első felesége is sájen nő volt.
A déli sájenek - akik más közegben éltek - persze kimaradtak ebből a folyamatból.
Meg is jegyzik a krónikák, hogy 1877. novemberében, amikor a legyőzött északi sájeneket a hadsereg Oklahomába telepítette a déli sájenek mellé, a déli sájenek megrökönyödéssel tapasztalták, hogy északi testvéreik mennyi sziú szót kevernek a beszédjükbe.
Mellesleg az intelligensebb főnökök azért a sajátjukon kívül beszélték egy-két szomszéd törzs nyelvét, de ha mégsem, akkor is mindig volt a táborukban egy két idegen törzsből adoptált egyén, akit szükség esetén tolmácsként is lehetett alkalmazni.
Felmerült bennem, hogy vajon a lakoták és a csejenek milyen nyelven társaloghattak egymással? Azt azért nem hiszem, hogy megtanulták volna egymás nyelvét! Talán voltak olyan tolmácsok akik két nyelv tudásával nőttek fel, mert mindkét szülő a másik törzshöz tartozott? Itt a vegyesházasságra gondolok, bár nem tudom volt-e ilyen a lakoták és csejenek között. Vagy azt is el tudom képzelni, hogy néhány szó kölcsönös megtanulásával egyfajta primitív kommunikáció alakult ki? De ez mennyiben elegendő bonyolult stratégiai helyzetek kivesézéséhez, megtárgyalásához? Esetleg volt egyfajta lingua franca amit mindenki megértett?
Gyermekkoromban olvastam a Winnetou-t, és emlékszem egy részre amikor Winnetou nekikészülődött, hogy kihallgatja az ellenséges kiowa (kájova) indiánok tanácskozását, aztán rádöbbent, hogy a egy kukkot sem ért a kiowa nyelvből...
Egy jól felszerelt, jól kiképzet porosz gyalogszázad manlihher puskákkal ellátva és négy szögbe állva fél óra alatt elintézte volna enek a sziú csejen bandának a sorsát. Csaka buta jenkik voltak képsek fölülni Ülő Bivaly primitiv cselének.
"Ulzana (Josanie) egy Chihuahua nevezetű harcos öccse volt. Híres-hírhedt portyáján 1885 novemberében-decemberében 8 emberével Mexikóból átcsapott az Államokba"
Négy évvel korábban egy hasonló kaliberű apacs portyára került sor.
1881 nyarán az előző évben meggyilkolt mimbrenos apacs főnök, Victorio egyik alvezére, az akkor már több, mint hetvenéves Nana kelt át egy maroknyi harcossal a Rio Grandén és portyázta végig a határvidéket. Amikor komolyabb katonai erő vonult föl ellenük, visszaspuriztak Mexikóba.
Az 1881. évi apacs portya szolgál az események hátteréül John Ford egyik filmjének, amelyiknek a címe most nem ugrik be. A film egyébként egy fekete bőrű lovassági őrmesterről szól (Rutlidge őrmester?) , aki fajgyűlölő fehér tiszttársai ármánykodása miatt hadbíróság elé kerül.
Az apacsok persze itt is epizódszereplők, akik megteszik a rendezőnek és a nézőknek azt a szívességet, hogy fejetlenül belevágtatnak a katonaság puskáinak tüzébe, hogy a hős lovaskatonák kényelmesen lepuffanthassák a gonosz, fosztogató apacsokat.
A valóságban Nana alig vesztett embert a nevezetes portyán:)
"Te hogy tudod, Little Bighornnál mennyi volt a sziúk és sájenek összes embervesztesége?"
Bár nem én lettem megszólítva, de az én könyvem 30-40 főt ír, amit - ismerve az indiánok vakmerő, hősködő harcmodorát - meglehetős kétkedéssel fogadok.
