Összeszedtünk egy pár dolgot a piacon kapható főleg INTEX és Bestway mobil kerti medencék üzemeltetésével kapcsolatban.
Megpróbáltuk tematikusan, hátha segít az új tulajdonosoknak élvezetessé tenni a medencézés(beüzemelés, karbantartás, problémakezelés, jótanácsok, ötletek, javaslatok)
LÁSD: http://e-autos.hu/mobilmedencek/
Az áruházak már túlvannak rajta. Sajnos pár éve rájöttek, hogy _nekik_ nem éri meg, így már óvatosan rendelnek. 1 hónapja már a kiárusításon vettem a medencét az auchan-ben. A tesco-ban is mindig ránézek, de nincs semmi. Metro jöhetne még szóba, régebben náluk is sokszor túlrendelték magukat, de pár éves az a tapasztalat is.
Én egy partvissal negyed óránként alaposan felkeverem a medence aljára leült szemetet és közben folyamatosan járatom a homokszűrőt. Idén egyszer porszívóztam amikor kipróbáltam az új porszívót. Azóta csak a partvissal keverem a vizet. Nagyon hamar, egy délelőtt alatt kristály tiszta így a víz. A szkimer nagyon hatásosan megfogja a lebegő szemetet, csak arra kell figyelni, hogy ne üljön le a medence fenekére.
Sziasztok! Idén először medencés életemben algásodtam.Nagyon nehezen tudtam helyrehozni. A víz már szép színű, értékek is jók, de az alján még mindig ott van a ... mi is??? Kiporszívózom és pár óra múlva olyan mint az utolsó képen. Mi ez, segítsetek!
de mindenképpen szeretném a jelenlegi aknát egy pár méterrel odébb kiváltani egy nagyobb (tehát kényelmesebb) aknával, most kell tehát előre végiggondolnom, hogy milyen lehetőségeket építsek bele.
A mostani nyár megfelel egy kerti medencéhez, sőt, bár ne lett volna ilyen kurvameleg, szóval idén valszleg nem "gyújtottam volna be, de ki tudja, mit hoz a jövő. Illetve én tudom, jó nagy szélsőségeket, tornádó, hőség, vízözön kombóban.
Csak infóként, nálam pl nem fogyott annyi gáz a nyáron a 13m3-es medencéhez, hogy számítson az ára. Talán kb 50m3 összesen. Persze használattól függ, én az első meleg napon fellőttem 30c-ra a medencét, onnan a többit a természet intézte. Esetleg néha még rásegítettem. Ha meg rossz idő volt, nem erőltettem feleslegesen a dolgot.
Ha te se tervezel sokkal többet, szerintem ne törődj vele, mennyi a palackos, ha csak azzal tudod megoldani.
Értem, csak én tetőtérben lakom, másrészt nem akarnék fűteni a lakásban nyáron, így le kéne választanom a fűtésről ezt a rendszert.
Tehát nekem el a házig, de ott egy féltető térkővel, fel az emeletre, át valahogyan a falon és úgy a kazán.
Viszont van egy használt kazánom elraktározva... és még csak nem is turbós, dobok rá, egy füstcső darabot, az egészet ráteszem egy sámlira a palackkal együtt.
Nekem is a medence miatti nedves földben tekergő giliszták miatt jönnek a dögök. Kaptam pár éve két barátomtól is olyan szürke golyókat, amiket asszem magtárakban használnak, vízzel érintkezve gázt fejlesztenek és elmennek. Elvileg.
Hellyel-közzel működött is, de ztán vagy immunisak lettek, vagy valami de amúgy el is fogyott a golyó. És akkor jött a kedves német testvérek megoldása a klórgáz. Hypo+sav tölcsér +slagdarab segítségével, akkor leléptek. Ebben az évben nagyon kevés volt, a szomszédnál maradtak szerintem.
Nekem 2*50m cső kellett a kazánig oda-vissza és nincs vele gond, mi lenne? Elmegy a pinceablakig az LPE, oda raktam egy-egy csapot a bejövő és visszatérő ágra, onnantól pedig henco cső megy le a kazánhoz a hőcserélőbe, így ha a csapokat elzárom akkor nem tud folyni ha gond lenne se. Csak addig a 6-8 óráig vannak nyitva a csapok amíg fűtök.
Kegyetlen hosszú járatokat csinálnak a föld alatt. Van egy mezőgazdasági fúrt kutam, rajta egy 40m3/órás teljesítményű szivattyú. Pár éve ki akartam űzni a vakondot a telekről, 8 órán keresztül ment a szivattyú vize a vakond lyukba mire feljött a kis dög az egyik kijáratnál. Sikerült nyakon csípni és kivittem őt a közeli erdőbe és ott elengedtem. Most megint előkerült egy hasonló, tele van a kertem földtúrásokkal.
Én régebben gondolkodtam abban, hogy egy palackosra átalakított gázkazánnal kéne ezt megcsinálni, mert a gázt biztonságosan a medencéig elvezetni, vagy a vizet oda-vissza ahol a kazán van, egyik sem tűnik jó ötletnek.
Látod, ha előbb szólsz, a sógornőm simán vitte volna a cuccost általam, mert zaklat, hogy csináljak neki pocsolyát, amit annyira nem akarok.
Igaz, így ha hagyom elaludni az "ügyet", lehet megúszom a két medence párhuzamos üzemeltetését, mert aki a számítógépet aszerint osztályozza, hogy szép-e vagy sem, az nem biztos, hogy tudná üzemeltetni is azt.
Értem én, azt magam is tapasztaltam, ha egymás után két filmet megnézek a medencében a tableton, akkor az a 2-3 órája alatt a 30-31 fokos víz is jóval hűvösebbnek tűnik, mint az elején. Én úgy gondolom, ha a víz hűvösebb mint a testem, akkor hőt von el, tehát az eltelt időtől és a hőkülönbségtől függően, de fázni fog az ember.
De akkor is fenntartom, hogy nagyon nagy a különbség a víz és a kinti levegő között, nagyon fogsz fázni, amikor ki akarsz jönni a vízből, amikor bemennél a kecóba. Pláne, ha mondjuk fúj is a szél.
Meg lehet csinálni, a régi sportkörrel mi is mentünk decemberben a nyitott termálvízbe, ami jó is volt, hogy a fejemre hó esett míg a habtestem a kellemes mondjuk 40 fokos vízben volt, csak nagyon rossz volt befutni az épületbe.
Én 40e-ből kötöttem rá a gázkazánra a medencénket, mert elegem lett belőle, hogy a kb 1 hetes jóidős időszakok utolsó napjaira lett csak jó meleg a víz. Ebben az árban benne volt egy 30 lemezes hőcserélő, a fűtésbe illesztéshez csapok, idomok, illetve 50m csőszigetelés hogy ne hűljön ki a víz amíg visszaér a medencéig. Keringető szivattyúm az már megvolt hozzá, illetve LPE cső is volt a szolár csőkígyók visszabontásából, nekem nem jöttek be. Ma reggel 24c víz mellett bekapcsolva 8 óra alatt 30c-ra fűtötte a 13m3-es medencét 6,75m3 gázzal. Az kb. 900ft. Ehhez képest egy 500e-es melegítő kb 500 év alatt térül meg. :) Egyébként én is úgy állítottam be a fűtés hőfokot, hogy 8-10kw-al fűt a kazán.
Nekem tavaly előtt lufis volt, az volt ráírva, hogy 3,66 x 0,76, de az a méret az aljára vonatkozott, a teteje 305 cm volt :(
A másik negatívuma az volt, hogy a medence pereme miatt nehézkes volt a gyerekeknek a ki- és beszállás, valamint, hogy megdőlt a medence a vízszintes betonplaccon.
Neked is elmondom, hogy hiába a fűtés, ha nincs fedésed. Fűtéssel nyilván valamennyire meg lehet nyújtani a szezont, de ennyi. Ugyanis hiába melegíted fel a medi vizét október végén 30 fokra, ha a levegő és a környezet meg mondjuk csak 8, te tutira nem mész bele, vagy ha igen, nem akarsz majd kijönni belőle.
Szerintem ha medi vize tiszta, algamentes, ÉS leeresztéskor rendesen be van sokkolva és úgy engeded le, annak jónak kell lennie. Vagy ha nagyon zöldek vagytok és leengedés után spricni segítségével behypózzátok, úgy is jó. Én így teszek, öröktől fogva, tökéletes. Utána letakarom olyan sötét lesz benne mint a tesók fejében (és úgy is kong), semmilyen élet nem maradhat meg ott. Mondjuk pár pókot a nyár elején mindig találok benne, hogy azok mire számítanak amikor bemásznak oda, azt nem tudom.
Én a medence porszívó csövet használom leengedésre, víz alá nyomom, befogom a végét, és megy a medence melletti csatorna lyukba. A víz az utolsó 2 centiig magától kimegy, a maradékot kilapátolom. Megszárad, elbontom és kész. A gumis felfújós marha nagy szívás volt ehhez képest.
Ezért is szeretem /szerettem a csővázas medencét. A homokszűrővel amennyit tudtam leürítettem a medencét, majd a csővázat megbontva a többi vizet kiengedtem az utolsó 1-2 cm-ig. Ezek után gyökérkefe mindenhol, utána azt is kipacsáltam a fűre, majd felmosó....most szárad.
Az alja marad párás, koszos, de úgy csomagolom el, hogy ne koszolódjon ami tiszta.
Így van. Általában aug 20-a után már elromlik az idő, és nem lesz alkalmas fürdőzésre melegítő nélkül. Kivétel volt a múlt év, mert akkor még szeptember elején is nagyon meleg volt. Csak szeptember 10-én bontottam le a medencét.
Bevallom, én még csak nem is sikáltam, pedig se algaellenes cuccot nem kentem rá előtte, se normálisan ki sem tudtam takarítani (lufis és leeresztve ugye bedől az oldala). Leeresztettem, kifordítva, kiterítve (mivel nagy dög, mindenhol gyűrődött, lelógott a földre, a száradás nem volt tökéletes) száradt, aztán eltettem. Nem találtam sehol algát vagy bármi disznóságot tavasszal. 3 éve alaposan bezöldült, míg nyaraltunk, leeresztéskor is elég gáz volt, kifordítottuk, ahogy tudtuk lemostuk, ledörzsöltük, de tökéletes nem lett, utána 3 telet es 2 nyarat töltött a teraszon, időnként eső, hó verte, idén nyáron felállítottam és megintcsak semmi dzsuva a medencében.
Szóval, ha nem volt valami extrém algásodás és nincs naptejjel belejárkálás, sokat/erősen nem sikálnám, kell neked az anyag sok év múlva is. :)
Nekem ugye fullban süllyesztett betonvályúm van, ma a tegnapelőtt 30 fok helyett olyan 28 fokos volt a víz. A nappalok még jók, de ahogy a barátom pár hsz-el ezelőtt írta, ez az éjszakai 14-15 fok már betesz a melegedésnek, ami a vizet érinti. Jövő héten még vagyok, aztán egy hét nyaralás, utána tutira nem tudom használni már a vizet, nem tudom, megéri-e üzemeltetni. Lehet, a nyaralás előtti napon leengedem, minek menjen, pláne, ha nem lesz aki figyeljen rá majdnem egy hétig.
A vakondról meg úgy tudom, hogy nem ez lesz az első, akinek a likjába víz kerül, aztán hogy mediből vagy a jó Isten kegyelméből a domboldal miatt, de ű hallja vagy érzi ha jön a víz, és el tudja tömíteni a járatát. Persze ha egy méterre van éppen, akkor nem, de szerintem ki van ez találva a kis fejükben.
Az anyósom amúgy sokkalta hülyébb mint az az állat, mert megkérdeztem tőle egyszer, hogy miért nyomja a cipője sarkával vissza a pucoktúrást, azt mondta rá, hogy ne jöjjön fel az állat...
Persze amikor megkérdeztem tőle, hogy ha egész életében mondjuk több száz km járatot ás az állat, akkor a te 20cm-es földdugód lesz az akadály? Hát ennyit arról, hogy ha valaki akár 4 elemit, esetleg a kisállattenyésztő szakot végezte el (azt végezte az az emberszabású), attól még lehet hülyébb, mint egy pucok. Nekem sajnos bizonyítékom van rá.
Ma délután 30 fokos volt a víz a medencében. Csak a sima szolár bubis fóliával van takarva egész nap. Ez nekem már pisi meleg, jobban szeretem a 25-27 fokos vizet.
A tavasszal amikor felállítottam a medencét (8 m3-es) akkor egy ügyes kis vakond a homokszűrőtől fél méterre fúrt fel. Én gyorsan kihasználtam az alkalmat és a leeresztő csövet beleraktam a lyukba. Amikor visszamosatom a szűrőt akkor fél m3 biztos, hogy leengedek oda. Meg sem kottyan neki. Nem kell majd a csatornába engednem a vizet a medence leengedésekor, mehet az ürgelyukba. Egy dombtetőn van a medence, a veteményes kertben meg jó néhány vakondtúrás ami mélyebben van a medence fenekénél is. A 8 m3 vizet simán el fogja nyelni. :)
Én szeptember 1. és 4.-e között fogom leereszteni a medencét, évek óta ezt csinálom.
Én ma ezt a saját bőrömön éreztem. Holnap lesz az utolsó meleg nap, asszem még egy utolsót még csobbanok, a jövő héten szerintem már csak a "nyár" kedvéért nem engedem le, de utána csomagolás.
Átsúrolom gyökérkefével (semmi vegyszer), majd a homokszűrőt homok visszamosásra állítom. Így a homok is mosatódik, meg a medence is ürül lefelé. Pont ma csináltam, most szárad a napon a csővázas medence ( eladtam).
Aki azt kérdezi, hogy mikor kell szétszedni, annak szeptember első hetét írnám ( ha nincs vízmelegítő). Már- már érezni korán reggel, hogy 13-15C' van kint, tehát sokat hűl már éjjel a víz....
Köszönöm a gyors válaszokat. Az érdekelne még a fémvázas kinti teleltetésénél, ha valakinek van már tapasztalata, hogy mennyi víz maradjon benne, kell-e valamilyen teleltető folyadék bele és milyen fóliával van letakarva, jó a sima mezőgazdasági, más nem kell mellé?
Nem akarlak becsapni (mást sem), szerintem jobban megéri 35-ért a mall-os 2 év garanciával. De ha az ár számít, én nem állok ellen. :) 3 vagy 4 éves, ebből 1 egész és egy 1/2-3/4 szezont (a mostani, későn állítottam medencét, nem is akartam, csak győzött a család) ment. Baja nincs, csak jövőre egy 16 m3-es medence lesz, ahhoz meg már sokat kellene járatni.
Ha úgy érzed, mégis érdekel a mall-os ajánlat ellenére, írj és a tiéd.
"A kerti szivattyú élettartama töredéke a kifejezetten erre a célra tervezett berendezésnek" egy kerti szivatyú és egy 3-4m3 es medencés is kb ua üzemidőt fut (kb napi 1, max 2 órát) - szezonban mindenképp - nem értem miért lenne kisebb az élettertama, pláne csak töredéke? Talán a homok okozta extra terhelésre gondoltál? Ezért terveztem első körben a "csodazsákkal".
Szia! Jól értem, hogy 25-ért adnál egy 4m3 -es homokszűrős szivattyút? Ha van ilyen lehetőség én stoppolnám is! Emilem publikus, ha döntöttél írj légyszi.
Ja! Én egy 20kg-os homokot vettem de kevés bele, illetve szerintem még egy 5kg simán belemenne (olyan jó 3/4-ig van kb), de már nem szedem szét majd jövőre veszek még hozzá.
QQ-nak állítólag vastag volt a szelep és a tartály közötti gumigyűrű, ezért a bilincset nem tudta rátenni sem. Mondjuk Én nem mértem meg az o-gyűrű "vastagságát" de Nekem simán rátehető volt, persze a bilincs amikor ráteszed eléggé szét van nyílva, de Én bekentem szilikonzsírral és meghúzás közben gumikalapáccsal kocogtatam a bilincset körbe hogy igyazodjon a peremeken.
Akkor Te belenyúltál, az én Leo-mat ennyi idő alatt 1x kellett javítani (tőmítés csees). Igaz, nincs agyonhajtva, viszont szezonban bármiféle védelem nélkül viseli a napot és az esőt.
Nem csak üzemeltetési és bekerülési árak játszanak. A kerti szivattyú élettartama töredéke a kifejezetten erre a célra tervezett berendezésnek. Én locsolásra használok cca 40e Ft-os szivattyút. 10 év alatt ez a harmadik. Közben felújítások.
Rég írtam ide. Kérdésem lenne, a uvc izzóm (18w) elkezdett pislákolni bekapcsolás után és nem is tud folyamatosan világítani. Ez azt jeleni h a végét járja az izzó? Ha az izzó a probléma, megérett már egy cserére is, mert kb 3000 üzemórát égett már. Ki hol vásárolja és milyen márkájú izzót ajánlatok bele? Esetleg valami akciók lesznek e vagy várjak tavaszig? Köszönöm!
De jó lenne tudni, a 4 m3-es szivattyúhoz kepest hogy nyomja a vizet... De Te papírosról váltottál.
Én még hezitálok, lehet, meghirdetem 25-ért a 4-est, ha elmegy, akkor veszek. Meg azon is filózok, hogy venni kéne egy 7-8 m3-es szivattyút, ha minden igaz, ugyanannyi homok van a 4-es meg a nagyobb szűrő tartályában is. Persze a belső kialakítást nem ismerem, fenyeget-e, hogy a nagyobb vízáram visszasodorhatja-e a homokot.
Amúgy ez az o-gyűrű "mizéria" micsoda? Ez a hülye fórum motor megint nem hajlandó keresni. A Marinex-nél homok be, vízzel feltölt, a készre szerelt fedő a szeleppel rárak és kész is.
Nos tegnap összeraktam a Myard tri star 8 szűrőt. Hát tolja a vizet rendesen.
QQ: Nekem simán ráment az o-gyűrű és a bilincs, igaz Én bekentem a gyűrűt szilikonzsírral.
A tartósságára kíváncsi leszek, a műanyagok (tartály kivételével) olyan ridegnek tűnnek, nem az a törhetetlen fajta. Az élettartam hosszabítása miatt tervezem hogy valami "házat" eszkábálok neki, mert szerintem ezeknek az egyik fő ellensége a nap.
Sajnos a kezelési elég gagyi, ami a használat leírását illeti. Esetleg valaki meg le tudná Nekem írni a szelepen pontosan melyik állás mit takar, és abban a funkcióban mit is csinál, mire használatos? Illetve hogy a szűrő tisztítása (homok átmosása) hogyan is történjen, milyen állásokba kell tenni, miért?
Néztem szkimmer-t is felfújható peremű medire. Ott a vízszintnek mindig a szkimmer pereméig kell érnie vagy a szkimmer felfüggesztése olyan hogy bizonyos keretek között beáll (lebeg) a víz szintjére?
Természetesen kiszedi a barnaságot, anélkül nem is érne semmit. :) Szomszéd papírszűrősével 2 nap (sok szűrőtisztítással), nálam az ugyanakkora medencénél 3-4 óra, macera nélkül.
Igen, leginkább a szelep kérdéses, más elvileg javítható, pótolható.
Elvileg azonnal összerakom, épp azért rendeltem meg mert tele lett a hócipőm a kis játék papírszűrővel. Idén egy mérettel nagyobb lett a felfújható medink (4m-es) és a régiből megmaradt pici papírszűrőssel küzdöttem idáig. A végén már a szomszéd felesleges szűrőjét is bevetettem, sorba kötve a kettőt :-)
Tudom kicsit nagy lesz ehhez a medencéhez, de úgy gondoltam ha esetleg később váltunk nagyobbra akkor ne kelljen újat venni. A gari időt csak kibírja, utána meg ha kell hozzá valami akkor azért ez nem egy atomreaktor, meg aztán több néven is fut (QQ látod megtalálta Steinbach néven) szerintem megoldható hozzá a cucc valahonnan. Talán ezeknek a legspeckóbb része az útváltó szelep.
Ha már itt tartunk, porszívózni hogyan kell ezzel?
Nemrég volt téma itt az ivóvíz/kútvíz kérdése: Nem vagyok nagy medencés, gyakorlatilag a klórt, algaölőt, és pelyhesítőt ismerem és használom. Soha nem mérek semmit (ezzel nem azt mondom hogy ez a jó!!!), de alapvetően a szezon elejétől a múlt hétig teljesen tiszta volt a vizem és ez minden évben így van. Kútvízról töltöm fel mindig. Jó vasas a vizünk, a sokkolás után tiszta barna. Ilynekor a kis papírszűrőssel+ a szűrő köré tekert mosogató ronggyal (sűrűn cserélve) két nap non-stop szűréssel kristály tiszta lesz. Napi rendszerességgel fürdik benne 2-8 gyerek (attól függ a szomszédok, kerezstgyerekek épp hol bandáznak :-)) és csak klórt teszek bele, általában olyankor amikor tudom hogy egy napig nem megy bele senki (nincsenek itthon vagy rossz idő esetén. Érdekes módon aztán ilyenkor augusztus közepe, vége fele egyik napról a másikra bealgásodik (zöld). Na ilyenkor van vele meló, és ilyenkor szívás a papírszűrős cucc.
Egyébként az első feltöltés/sokkolás utáni barnaságot a homokszűrővel is ki tudom majd szedni?
Köszönöm egyébként az itteni régi tagok segítségét, és válaszait!
Vissza Debrecenbe Peti. A két gyerek Debrecenben tanul, anya is ott dolgozik, nekem meg mindegy minden, mert félúton van tanya. A tanya 8000 nm, így nincs hiány a kinti dolgokban, szalonnasütő, fű, fa bokor stb....
Még idén összerakod? Ha igen, érdekelne a tapasztalat.
Gobdolkodom a 4 m3/órás lecserélésén, jövőre, a 16 m3-es medencéhez már kicsnek találom. Egyedül az ára aggasztó, a marinex-nél is olcsóbb. (Igaz, nekem az van és semmi baj vele - pedig az is nagyon kilóg lefelé árban.) Illetve egy helyen azt olvastam az értékelésnél, hogy nincs szerviz megadva, garancia lejárta után kérdéses az alkatrész ellátás. No meg, legalábbis mobilon nézve, csak 3 értékelés látszik a mall.hu-n, nem látszik, aki 1 csillagot adott, annak a szűrővel vagy a mall.hu-val volt baja.
Amit csinálok most azt szeretem csinálni, nem veszem úgy hogy munka, és ez jó. Az irodában az órát lestem állandóan, és mindig a pénteket vártam....ez nem volt normális dolog....és jobban elfáradtam, mint most.
Mi már elvileg október- novemberben nem itt leszünk. De, jövök haza hozzád, mert a méhészetet itt folytatom illetve apósékra is rá kell néznem. Találkozunk, nem felejtelek el, meg még megyünk a tanyára is. Most jövőhéten letudom a munka zömét, utána valamikor megkereslek.
Nem átállhatsz, hanem állj át! Éppen a ta-csökkentő hatása miatt javasolt, ha az nincs rendben, a ph- kidobott pénz, folyamatosan kell rakni a medencébe.
A vegyszer és mérés hiányában elhanyagolt vizem most kezd rende jönni. Volt már zöld és fehér is. Tényleg megfontolandó a vízcsere ilyenkor. Minden nap folyamatosan szűrök sokkolok pelyhesítek porszívózok. Most olyan gondom van, hogy a ph rendre magasra megy. Már beleborítottam 1 hét alatt 750 gr ph-t. Mértem egy TA-t. 356 ami elég sok. Átállhatok a savazásra a ph- helyett szerintetek? Mert így heti szinten borítani kell bele a drága anyagot.
Ja az enyem csak 3m3 de erdekes hogy meretre ugyanakkoranak latszik csaka motorteljesitmeny kevesebb csak 250w ez meg 450watt. Azt jelenti hogy ugyanannyi homokon gyorsabban megy at a viz? Egyebkent a en 250wattosom is olyan erovel nyomja hogy mar helyben uszashiz is majdnem jo ez akkor mar elmenyfordos barlangi folyot is csinal :)
Egyebkent feher lisztszeru olajfilmretegszeru ize alakulz ki ma reggelre a viz tetejen. Ebbe ugye mar ne menjen a gyerek hanem rakjal valamit bele? Klor algaolo vagy mi hianyozhat? Klorbeallitas ota multitabletta volt benne de ez kb egy hete van beuzemelve.
Egy ekkora gyereket nem szabad felügyelet nélkül hagyni víz közelében. Akkor már a ki-be emelés is megoldható. Ha nem bírja valakinek a dereka, az persze más.
Nincs olyan jelentősége, ami hibát okozna. Ha kevesebb kevéssé szűr, ha több, nehezebben nyomja át a vizet. Itt nem olyan nagy különbségről beszélhetsz, hogy 1-2-3 centi homoktöltés különbség baj lenne. Én pl. a másik típust addig szoktam tölteni, amikor már elkezd szűkülni a tartály, de soha nem néztem pontosan. Ahogy sikerül.
A másik meg az, hogy én úgy szoktam légteleníteni, hogy az előszűrő tetejét kissé megnyitom, a medence ugye tele van, ilyenkor slaggal szemből a befúvó lyukon keresztül feltöltöm vízzel a rendszert. Aztán előszűrő elzár, és indul a verkli. Az elején párat prüsszög, de igazándiból nem érdekel a dolog, már dobom is a ruhát magamról, megyek bele.
Látom, hogy többen saját kezűleg raktatok össze szuper medencefedőket, fóliasátrakat, üvegházat, de - mivel az én képességeimet ez meghaladná- van-e olyan, aki esetleg készen vett ilyesmit (vagy akár feltekerőt)?
- Mennyire kell tele lennie homokkal a tartálynak (Sandy nevű kék tartályos generikus pumpa)? A középső csövön ezen nincs Min-Max jel. A bolt honlapján 20kg-ot írnak, a gyári - Google translate stencilezve szintű - leírásban 27kg homokot. 20-at betöltve kb. 10 cm hely van a tartály pereméig. Jó ez így?
- Az első légtelenítés jó-e, hogy Backwashban bekapcsoltam kb. 1 percig, jött is szépen a leürítőn a víz. Aztán Rinse megint 1 percig. Kell ezen kívül valamit csinálni? Arra a kis kitekerhető csavarra gondolok a szelep oldalán, aminek a helyére a nyomásmérőt tekertem.
Koszi a valaszokat. Az en eredeti gyari csomagolt intex medemcemhez nem adtak semmilyen csonkot csak 3 lagy dugot meg egy leeresztobe dughato slag adaptert es kb 3 medences boltba plusz obi, praktikerben sincs olyan amit belinkeltem csak amazonon talatam. Ezt vagy ezt
A feszulest kotozessel sikerult megoldani, meg a szokokut effekt is eltunt
ilyennel van valakinek tapasztalata? 4.6-as fémpalástú medencénél (hála a topicnak:-)) már "csak" az a lefedés a probléma:a fólia ne érjen a vízhez (gumimatrac, labda, úszóöv egyelőre kevés), másrészt 1 ember aránylag könnyen (és gyorsan) tudja mozgatni a fóliát. Ez utóbbira valamilyen egyszerű, kézi, feltekerőben gondolkodom.
A medence felől nézve a második bilincs alá kössél fel erős madzagot úgy, hogy a madzag elérje a jobbról, balról levő lábakat. Felülről fűzd át a T idomnál a szomszédos lábakon kívülről, ha egyszerre feszíted a kettőt, akkor megemeli a csövet úgy, hogy nem megy se jobbra, se balra.. Én így csináltam.. :-) Ha nem tiszta, holnap rakok fel fotót, akkor megyek a kertbe, ahol a medi van..
1, Ha használtad volna azt a kék izét, akkor nem feszülne ennyire.. Belülről a széles tányér ráfeküdne a medi oldalára, kívül a csövet - elméletileg - koppig, a medence oldaláig rá tudod tolni a kilógó csonkra...
2, Valami nem kóser, a visszamosatásnál nem szabadna homoknak kijönni..
3, Ha használtad volna azt a kék izét, a befolyó csonkra rá tudnád rakni a sötétszürke csonkot, amire pl. obiban veszel max. 200 Ft-ért egy szürke pvc "kanyar" idomot, és remekül forgatná a mediben a vizedet.. :-)
A szomszédnál volt egy olyan közdarab betéve, ami elvileg a medence oldalánál feltámasztotta a csövet. De csak elvileg, a gyakorlatban nem, ráadásul nem volt rajta bilincsnek hely, csak össze lehetett dugni - egyszer a "hatalmas" nyomás szét is nyomta.
Elvileg belül egy nagyobb kör fekszik fel, nem szabadna gondot okoznia, de tényleg szarul néz így ki. Jövőre, ha felállítom az enyémet, valamit kitalálok. Az alátámasztás amúgy jó lehet, csak ne a tövénél, hanem vagy 10 cm-rel arrébb tedd, így ha tényleg mozogna is a medence, nem feszülhet meg a csonk.
Működhet, de garantáltan szelelésmentesen kell megoldanod, mert ha levegőt szív és leürül a szivattyú és halállal díjazza a dolgot. Ahogy néztem, intex-nél nem olyan egyszerű a dolog.
A csapvíz teljesen tiszta hálózati ivóvíz. Kerti csapról jön, külön óra van hozzá, így kb fele annyiba kerül, mert nem kell csatornadíjat
fizetni érte, csak a vizet.
Akkor egyelőre kombi tablettát, meg adagolót veszek bele, aztán meglátjuk. Legfeljebb ha mégis megzöldül akkor jól meglocsolom a kertet/füvet. :) 2 m3-nyit el is tudok tenni 2 IBC tartályba, ha éppen nincs benne esővíz.
Még egy kérdés. Ha nem akarom tele tölteni, akkor hogyan lehetne keringetni a vizet benne? A csonkok magasan vannak, de egyelőre nem akarom addig tölteni. Működne vajon úgy, hogy a szívócsonkot a medence belsejében megtoldanám egy tömlővel csővel lefelé, hogy beleérjen a vízbe?
Vagy inkább rá kéne valahogy csatlakozni a leeresztő csonkra?
Na beindult a homokszuro. Egybol lett vagy 10 kerdesem de abbol het megoldodott :)
A maradekok:
1. Nyugtassatok meg hogy ez nem feszul nagyon:
2. Elso bekapcsolasra azt javasoltak hogy kezdjem 2-3 perc visszamosatassal. Eloszor is ennyi ido alatt csokkent vagy 10-15 centit a viszint. Es ennyi homok kijott. Ezek normalis jelensegek?
3. Ha jol lattam a javasolt bekotes abrat a felso lyuk a befolyo nyilas. Namarmost lefittyed a cso sulya miatt es ilyen szokokutat jatszik. Van megoldas azonkivul hogy egy deszkaval alatamasztom a csovet hogy a sugar a viszint alatt maradjon?
Ennek a motornak olyan ereje van hogy mar siman elmegy egy ellenaromoltatonak helyben uszashoz csak akkor a hosszabik vegen kene lenni a bejovo nyilasnak
Az itt olvasottak alapján: mielőtt feltöltöttem bespricceltem algaölővel/algastop, hagytam megszáradni aztán feltöltöttem. Először egy fél multitabletta az adagolóba kb két-három naponta néztem a klór és ph szinteket amint elérte a megfelelő szintet hetente egy negyed/harmad multi + hetente egyszer 1dl algastop aztán már csak a mechanikai tisztítás....
Ha vadi új medece, akkor arra godolj, hogy nem steril, zárt csomagolásban érkezett a Föld túlsó feléről. Egyéb esetben esővíz érhette, levegőben is előfordulhatnak mindenfajta spórák.
Kérdés, hogy a csapvíz ivóvíz e? Mert ha moslék jön a csapból, az minden csak nem ivóvíz. Ha ivóvíz minőség, akkor kombinált tablettát bele, és kész.
Igen vannak olyan betegek, akik az ivóvizet klórozzák ha fürdeni akarnak benne, mert rettegnek a bacilusoktól. Persze ha megisszák, akkor jó az anélkül is.
Leírom, hogy én mit tapasztaltam: pesti csapvíz, három nap után kezd el opálosodni minden vegyszer nélkül. Viszont ha feltöltés után rögtön beleteszek egy aquamultit (200gr) az úszó adagolóba, tökéletes marad a víz.
Kérdezném azoktól, akik feltöltés után egyből sokkolnak, miért teszik? Iható csapvízről beszélek. Mit akarnak a vízből elpusztítani?
Nekem, mióta medencém van csak kombi tablettát használok, semmi mást! Most az jön, hogy szerencsés vagyok, pedig nem. A csapvíz mint írtam, három nap után opálosodna, tehát vegyszer nélkül ugyan úgy bezöldülne mint másé.
Azt kellene megnézni, hogy én mit csinálok másképp, mint az akinek bezöldül a vize ( itt nem vegyszerezésre gondolok.) (2002-óta van medencém, de zöld vizem soha nem volt!)
Nagy nehezen kész lett a medence helye, úgyhogy igyexem ma/holnap felállítani (4x2x1m).
A leírás szerint kb. 6,5 m3 víz kell bele.
Kérdés az, ha nem teszek bele egyelőre semmi vegyszert, és normál csapvízzel töltöm fel, akkor meddig marad megfelelő a vízminőség? Kibírja ezt a maradék kb 3 hetet a szezon végéig, vagy mindenképpen kell bele valami mindjárt feltöltéskor?
Ismerősök szerint elég az úszó adagoló + klórtabletta. De ahogy itt olvasgattam, nem úgy tűnik.
Egyelőre van egy PH mérőm (kicsi sárga kínai :)), meg az általános házi vegyszerek, sósav, kénsav(akku sav), hypó, ilyesmi.
Mit vegyek első körben hozzá? Elég egyelőre a tabletta meg az adagolóbója?
Szerintem, az ilyen gyárilag lyukas takaró fóliák alkalmatlanok az olyan medencék fedésére, ahol a cél a minél kevesebb vegyszer használata. Egy jó takaró fólia nagyon sokat hozzá tesz a medence vizének jó minőségéhez.
A gyári sokezres takaróknál (ránézésre szövött zsákanyagnak tűnik), egy idő után a szálak szétcsúsznak és átengedik a vizet és a koszt is. Tapasztalatból mondom, több ilyet használtam.
Két éve mezőgazdasági fóliát használok (feketét) és azt kell mondjam, hogy takarásra és melegítésre tökéletes.
Akkor még egy kérdés: az ilyen lyukas fóliának érintkeznie kell a vízzel tehát feküdjön rá vagy úgy kellene feszíteni, hogy lebegjen. Ami nem igazán kivitelezhető. Nekem a labda sem jött be távtartónak mert elmászott mindig. Sőt volt, hogy úszógumik és karúszók is voltak benne több kevesebb sikerrel :).
Akkor elmondom, hogy ésszel megáldott helyeken eső után, hogyan veszik le a fóliát amin nincs lyuk. Egy slaggal simán leszívják a vizet (közlekedő edények). Előveszik a 2db 2m-es PVC lefolyó csövet (az átmérője 40mm), középen összedugják, ekkor 4m hosszú lesz , pont elég egy 3,6m-s medihez. Erre szépen felcsavarják a takaró fóliát és elteszik. Ennyi.
A takarás egyik lényege a párolgás (és az ezzel járó hőveszteség) megakadályozása. Ebben hatékony a lukas fólia is. A másik, hogy a bogarak fóliára érkezve továbbrepülnek, nem döglenek egyből bele a vízbe. Ebben is jó a lukas fólia is. Amúgy ja... Eső esetén pont mindegy, hogy lukas fólia, vagy nincs fólia. Eső ellen a középen (labdával) kiemelt telifólia a megoldás.
Vékony, 4mm-es üreges polikarbonát fedés ellen mi a fő érv? Az árán kívül... Volt egy ilyen kósza gondolatom, amikor a nagy szél cibálta a fóliámat a medencén...
Ha nagy eső jön, simán rámegy 100 liter víz a fóliára... most azt nehezen szeded le onnan, vagy amikor lehúzod, belemegy úgyis a medencébe. Én is már annak vagyok a pártján, hogy essen bele az eső és a nagyobb leveleket fogja meg.
Szerintem ha nem lenne rajta lyuk és esne az eső akkor a víz mennyisége nyomná bele a koszos takarót a medencébe, így csak kevés esik akkor azon keresztül becsorog a medencébe , de a takaró a helyén marad.... nekem mondjuk pont nincs a lyukakkal bajom
Ezeket a lukakat en nem ertem rajta, lehet hogy kimegy a levego meg ilyesmi de ha rafujja a szel koszt az eso meg belemossa a vizbe, pont a lenyeget veszti el a takaras
nekem is csak akkor merül bele a közepe ha tele van a medence és/vagy esik az eső. Azt olvastam, hogy egy gumilabdát lehet a medence közepébe rakni, az feltartja a takarót. A lyukak épp a miatt kellenek, hogy el tudd emelni a víz felszínéről (elengedje a vákum) utána már meg lehet is feszíteni a széléhez (mondjuk nekem fémvázas van, nem felfújós)...
Nálam ez a süllyedés csak esőben jelentkezett. Én bőrlyukasztóval tettem a lyuk mellé egy másikat és odakötöttem kötegelővel egy PET palackot, azóta nem búvárkodik :).
De ha nem ilyen belulrol felvekvoset csak egy sima csovet dugok bele hogy merevedjen a lagy csonk szerinted karosodhat a medence fala. Merthogy nem fekszik fel belul semi hanem a cso sulya csak ugy szkanderozik a lagy csonkkal. Egyebkent a skimmeremnek lehet van ilyen (a nagy rohanasban el is felejtettem hogy van skimmer) azaz lehet csak egy marad belso tamasz nelkul.
Ja a skimmerol jut eszemeb sikerult egy termetes darabot megvenni a foton nem latszott ekkoranak mint az eletben. Remelem holnap minden osszeal beindul stb.
Ja es a homokszurom felso nagy szigetelo gyurujet szikevel le kellett vagni kb 2/3-ad vastagra csak igy ment ra a nagybilincs
Üdv mindenkinek! Új medencések vagyunl és szeretnék kérdezni a takarásról. 3,05-ös puha falú medink van és van hozzá egy olyan gyári fólia amin van vagy 20 lyuk. Pár hónapig semmi baj nem volt vele szépen ült a víz tetején. Most viszont, ha rátesszük a lyukakon feljön a víz és lesüllyed a fólia. Próbálkoztam beragasztani ezeket de leázik és a nagy hő hatására is leolvad a ragasztó. Lassan kidobom. Mitől lett ilyen?
Akinek mezőgazdasági fólia van ilyen medencén kérem rakjon fel képet annak a rögzítéséről.
Úgy ahogy írtad, a "kékeket" belülről kell beledugni. Kicsit kúpos kialakítású, így feszül bele teljesen a medencén kialakított lukba. A lapos rész a medence oldalfalának támaszkodik. A "kékekre" kell rácsavarni a szívóágnál a rácsos kék, vagy ha porszívózni akarsz a sötétszürke elemet.. A nyomóágnál a fehéret(világosszürkét) A gyári szűrő tisztításánál a bedugott idomokat tudod le vakdugózni - elméletileg a vakdugó is tartozék. (Egy gumiharang, amit rá tudsz nyomni a bedugott kék elem "bütyökjére") A homokszűrő tisztításánál természetesen nem kell használni, illetve csak akkor, ha valamiért szét kell szedni. Ha sima csövet raksz bele, az is jó lehet - egészen addig, míg hozzá nem kell nyúlni a rendszerhez.. Akkor aztán hiányozni fog a vakdugózás lehetősége.. :-) Vagy faraghatod a parafát.. :-)
Elnézést, ha volt már ilyen kérdés, de nem találtam visszaolvasva.
A szitu, most vettem homokszűrős forgatót először, és algás a víz. Vettem "porszívó" kefét, és ki szeretném takarítani vele.
- Hallottam olyat, hogy jelentősebb mennyiségű elölt algát nem szerencsés ráengedni a homokszűrőre, mert akármilyen visszamosás mellett bennemaradhat a homokban a trutyi, és mindig kicsit algás vizet nyom majd a medencébe. Igaz ez?
- Emiatt első alkalommal arra gondoltam, hogy a porszívózást direktben, a homokszűrő nélkül csinálom. A vízforgató motor után van egy kis gégecső, ami belemegy a tartályba. Mennyire istelen ötlet, ha ezt a csövet leszedem a tartályról, és hagyom hogy itt folyjon ki a víz. Ez okozhat kárt a motornak (levegősödés, stb)?
- Tudom, hogy erre lenne a Waste állás a szűrőn, de az enyém csak 4 állású, azon nincs ilyen. Vagy valamelyik állása a karnak mégis jó lenne erre?
Nekem kis 2,4-es Tescos medencém van a hozzá való sajátmárkás szivattyúval. Szenvedtem vele két éven keresztül, hiába ment sokat a szivattyú, szinte semmit nem szűrt le, az alján állt vastagon a kombitabletta miatti csapadék. Idén kezdődött megint, próbaképpen vettem egy csomag 10x20-as Mesoftot (ez egy nem szőtt anyagból lévő sebfedő 200 ft alatt van az ötös csomag) ezt körbetekertem a szűrőbetét körül, és úgy kapcsoltam be. Egy óra múlva hallottam, hogy szörcsög a szivattyú. Vastagon volt rajta a barna trutyi. Azóta ha bekapcsolom, mindig ráteszem, megy néhány órát, utána kiöblítem, ha nagyon koszos, eldobom. És azóta semmi piszok, kristálytiszta a víz.
Ha sokkolás után még mindig egy kicsit csúszós a medence oldala, akkor sokkoljam még egyszer? (PH 7.6, 2,3 m3 vízhez 21 gramm 56%-os klór granulátumot oldottam fel. Egy nap alatt teljesen kiszellőzött.)
Azt nem tudom, hogy ivóvíz-e, de ez jött AKKOR a csapból, illetve egy nappal azelőtt.
Amúgy én a különleges alkalmakat leszámítva életemben mindig csapvizet ittam. Persze a feltöltés közbeni képet is mutathatnám, mert a gyerekek nem bírták ki, és már töltés közben is belementek a vízbe, akkor az teljesen rendben levőnek látszódott.
Az persze lehet, hogy a kevés klór miatt ez így lett, vagy a egy-két nappal azelőtt kinyitott üres medencébe való töltés miatt volt-e így, de a lényegen nem változtat, a csapi víz sem 100%, ha jobb is a kút vizénél.
vegre talaltam egy intex csatlakozo keszletet amit nem artott volna a medencevel adni , de nem volt benne.
Ha jol latom a kekeket belulrol kell beledugni, tehat a lapos resz tamaszt valamit. Ha csak egy egyszeru csovet dugok bele amire megy bilincs eleg lesz?
De. A csapatáson kívül kell idő a le, és felszerelésre is.
A kerti zivattyú karakterisztikája más, mint amit a medencéhez használnak jobb helyeken. Kevesebb vizet, nagyobb nyomással továbbít. Mint pajaci írta, ekkora vízmennyiséghez kell a szűrőfelület, sokat elvesz a medencédből...
Megoldható akár teljesen zártra is csak a tető alatt és az oldalfal között legyen körben egy pár centis rés a szellőzésre. Természetesen alulra is kell szellőzés körben, azaz az oldalfal borítása ne érjen le a földig. A hűvösebb levegő így alul bejut a dobozba, felül meg távozni tud. A fát kezeld le 2-3 rétegben vékonylazurral.
Még egy kérdés eszembe jutott. Ezeknek a homokszűrőknek mennyire kell szellőzés? Arra gondoltam, hogy az egészet belerakom valamilyen ládába, tárolóba, akármibe, hogy jobban nézzen ki, de vajon ártanék vele?
Majd meglátod. Én 2-3 hétig kínlódtam a csodazsákkal, de annyi volt vele a gond, hogy hagytam inkább a fenébe.
A zsákot ipari varrógépen erős cérnával varták meg nekem. A cérna persze szétázott és felszakadt a varrás. A zsák szájára 2 colos tépőzárat raktunk de a víznyomás kinyitotta a tépőzárat. Ha tisztán raktam bele a medencébe szűrni akkor pár percig jó volt, de utána ahogy kezdett eltömődni meg megdagadni a szövet szálai annyira megnőtt a nyomás benne, hogy lelőtte a slagról. A betonon mostam ki a zsákot kifordítva, mert nem akartam hogy beleragadjon a sár. Súrolókefével kellett leszedni róla a zöld trutyit mert a slag nem tudta levinni. Utána persze a beton is tiszta zöld volt, úgyhogy moshattam azt is le. Ha nem mostam ki azonnal a zsákot a használat után mert nem volt idő rá, akkor másnapra olyan büdös lett, hogy a kutya is elmenekült a telek másik végébe.
Eco Top nevű (generikus kínai) homokszűrőhöz adtak egy kis karika PTFE tömítőszalagot. Ha jól sejtem, ez a rézmenetes nyomásmérő órához kellhet, de rá kell ezt rakni mindenképpen, vagy csak tartalék, ha ereszt valahol? Nyilván a stencilezett papíron nem említik sehol (de még az órát mérőt sem, hogy fel kellene rakni).
nincs semmi nut a videon is latszik csak ugy ra van huzva a felsore alul meg picit ferde a fogado resz, 2 orat elvett az eletembol mar irtam a supportnak is.
Azt kizártnak tartom, hogy úgy áruljanak egy homokszűrőt, hogy annak összerakásához még alkatrészt kelljen venni. Vagy rosszul próbálod, vagy kihagytak belőle valamit.
update: nem sikerult osszerakni a szurot :( az obiban meg talaltam csillagaszati aron egy muanyag darabot ami lepcsozetes cso szeru toldo vagy mi. de a szuro tetejet nem tudtam rarakni a homokos reszre mert a hozzaadott gumi tomites annyira eltartja hogy a nagy bilincs az nem tudja osszefogni a kettot. Talan szikevel levagok a tumitogyurubol vagy holnap probalok valami spec boltba venni negyzetes keresztmetszetut kor helyett. De hogy gyarilag ezt hogy talaltak ki azt nem tudom. Az osszerako videoban siman ramegy.
Majd igen. Ez tipikusan akkor van amikor régen mosattál vissza, mondván, hogy bírja még. A homokszűrő fertőtlenítése is fontos ahogy írták. Majd beteszem (amint eszembe jut a tárhely kódom ;-). )
Nem érdemes huzakodni, hogy csap vagy kút. A csapi víz nyilvánvalóan jobb, de azért nem tuti, másrészt időszakonként változó is. m
Nekem pl. 2008-ban ilyen volt az EGY (1) napos vizem, ami csapról töltés volt.
A RAW képek dátumán látom a töltés idejét is, meg ezen kép elkészültét is, tehát nyugodtan állítom, hogy egy napos a történet.
Ja, és nincs módosítva a kép (szín), csak méretben, hogy ide feltölthessem. A legfelső sor fehér csempe fehér, tehát a zöld is ilyen zöld volt a maga valóságában.
panik van :) a fel orasra tervezett szuroosszerakas beuzemeles egy oranal felfuggesztve
A kovetkezok a gondom:
1. homokbeletolteshez a adtak egy kozpontosito muanagot ami a kozepso cso tetejet le is fedi. Amit nem ertek az az hogy ez a cso a aljan szetagazo szorocsonkokkal csak ugy "bele van ejtve" kikozpontositom beletoltom a homokat majd a felso nayg karos reszt welagazasokkal csak ugy rarogzitem azaz a homokbol kiallo kozepso cso nincs lezart kacsolatba a belso resszel. lehet ennek igy kell lennie csak nekem furcsa
2. kimaradt ket gumi ize amirol nem irnak egy mukkot se a szuro osszerakasi utmutatoban. lehet a szivattyu resze esetleg?
esetleg ide tudom berakni de ide meg minek
3. Medence csatlakozas.
a./ Nem adtak tartozek muanyagot a lagy medence csonkhoz. Esetleg bele tudok eroltetni valami pvc csodarabot, de attol tartok a nagy merevitessel a cso sulya majd huzza le es emiatt serulhet a lagycsonk medence fal csatlakozas.
b./ a csovem szepen ramegy a szuro csonk keskeny reszere
de ezutan a cso igy viszonyul a medence csonkhoz. Csak viszonyitaskeppen melleraktam a szurocsonkot a masodik kepen. Tehat ebbe valami ha belemegy az olyan keskeny hogy a szorocsonk keskenyebb reszebe is csak bele megy. szoval itt elakadtam. Hacsak nem szetveszitem ezt a lagy csonkot valhogy amit nem merek leokezas nelkul.
Sokszor felmerült már, a nem mérem, mert kristálytiszta azért rossz megközelítés, mert ha agyon van klórozva, akkor valóban kristálytiszta, csak nem ajánlott. A szomszédnál is sokkolás közeli (vagy azt el is érő) klóros vízben fürödnek a gyerekek. Éppen most bolondult meg a másik szomszéd is, hogy Ő már nem méri, mert jó az, nem algásodik. Miután beleöntött 3 liter hypot a vízbe, miközben 1 liter is már vagy 3-as klórt eredményez az 5 m3 vízben.
Gondolom akkor nálatok az ivóvíz is alapból nagyon "vasas" nem kell fúrt kót sem hozzá :)
"Idén pl beledöglött két veréb is, sok galamb jár felettünk, telexarják." Nálunk még nem történt ilyen, bár mi esténként szorgosan takarjuk kivéve amikor nem :D, viszont sok bogár pusztul bele ezeket szoktam lehalászni. Mostanában viszont megjelentek annyira pici fekete bogarak, hogy a hálón zömmel átmennek kínomban már a párom harisnyáját húztam a merítőre, no azzal azért többé-kevésbé sikerült :/
Köszi, hogy megosztottad a tapasztalatodat! Szóval akkor mégsem annyira jó ez a kombó? Ez elég kár, pedig hogy kitaláltam.... Még a végén hagyom magam meggyőzni, kivárok és hátha most az idény végén akcióznak homokszűrőset... vagy keresgélek a jófogás-on :)
Mi volt egyébként a baj a szivattyú+csodazsák szettel?
Idén kezdtem a papírszűrő helyett az általad tervezett megoldással (kerti sziv. + csodazsák). Kerti szivattyúm volt erre.
Annyira bejött, hogy most a héten vettem egy homokost inkább... Én is nagyon számolgatós vagyok, de elkezdtem az időmet mindennél többre értékelni. Szerintem kérj kölcsön egy szivattyút, vegyél hozzá egy csodazsákot (az még jól jöhet a homokoshoz is), aztán meglátod, olyan-e a dolog, mint amilyennek megálmodtad... ;)
Ezt igazolhatom én is. Junius elején vettem a régi intex 366-os felfújós gyűrűjű medence helyére egy nagyobb besway csővázas medencét. Elegem lett az állandó medence pumpálásból. Frissiben vettem egy 4 m3/h -ás homokszűrőt is az új medencéhez. Friss csapvízzel töltöttem fel, azóta csak heti egy kombi tablettát rakok a szkimerbe. A vizet még egyszer sem mértem meg, mégis kristály tiszta. Napi 1-2 órát megy a homokszűrő.
Gondolom kobmeterre gondoltal... Jol ertettem egy sima keringetoszivattyu van kombinalva a csodazsakkal? Erre a megoldasra meg nem is gondoltam, azt hiszem nem is neztem h mennyi vizet tud megmozgatni. Mondjuk a merete miatt nagyon tetszik ez az otlet is... A 0/24 uzem nem strapalja nagyon le?
Nyilván a szerencsések táborához tartozol, nálunk tiszta sárga a csapvíz. Hát még ha klórozom és kicsapódik.
Egyébként az, hogy nem zöld, nem.barna, nem jelenti azt, hogy a vízben nincs semmilyen fertőző baktérium stb.
Klórozni(sokkolni is!), szűrni, forgatni KELL, akárki akármit mond. Nyilván különböző technikákkal lehet csökkenteni, kivaltani a klórt, de ha már én "készítem" a fürdővizet, szeretem azt tisztának tudni, amennyire csak lehet.
Idén pl beledöglött két veréb is, sok galamb jár felettünk, telexarják. De egy egy haláleset után kihalásztam csórimat, sokkoltam, szűrtem, és mehetett újra a fürdés. Közben Uv megy folyton. Viszont ha ezt elmulasztom, csak kiveszem a tetemet, elkavarom a xart, akkor is tisztának látszik a víz, mégsem az!
Végsősoron mindenki azt tesz, amit csak szeretne. Ezért vettünk saját medencét :)
A szurobekotes holnap meglesz. viszont a medencebol kiallo lagy pvc csonkhoz hogy fogom huzalos gegecsovet hozza toldani amit kerti tavi boltban vettem. Hacsak nem rakok bele valami merev csovet es csobilincsekkel rogzitem.
Erre valami: 1. A sarkai ahol a alja oldala anyagforrasztas van nem er le a foldig. Ha bentrol odalepunk nem veszelyes az?
A linkelt szivattyú 800W-os és 3,3m3 tud átforgatni egy óra alatt ami a mai árakon számolva (kb 38Ft/1kWh) 30Ft. Ha megy naponta két órát mondjuk két és fél hónapon keresztül (30Ft*2*75nap) egy idényben ez 4500Ft -tal terheli a családi kasszát
de ha a szintén linkelt homokszürőt nézem ami ugyan csak 90W-os ellenben 2m3/ h kapacitású azaz -ugyanakkora mennyiségű viz szűréséhez (6m3) - megeszik ez is 270W azaz napi 10Ftot tehát az előbbi példából kiindúlva 75 nap alatt 750Ft áramszámla.
Nos a különbség nyaranként kb 3800Ft a sima szivattyú hátránya , de ha a különbség 19eFT (szűrő+homok) árát elosztjuk azt látom, hogy kb 5 év alatt kerülnék 0-ba azaz ennyi idő alatt fizetnék ki annyit mintha most egyből homokszúrőt vennék. És valljuk be 5 év után sem lesz nagy kiadás a havi (nyári 2.5 hónap alatt)1800Ft extra" áramszámla.
Persze ez mind csakl elmélet, a gyakorlat meg ki tudja mennyiben változik majd :)
ja, kb hetente nézem Bestway lakmusszal is a vizet, de a ph érték mindig tökéletes volt, ph+/- egyáltalán nem használtam, a klór meg a határokon belül mozgott attól függően, hogy mi volt előbb a friss víz vagy az újabb adag multitabletta :D
van viszont egy harmadik reagens is a lakmuszon amit sehová nem tudok tenni és mindig majdnem a legmagasabb értéken volt ez valami összes lugosság vagy mit mutat... és ez az amit nem értek, mert ha a ph jó akkor az összes lugosság miért lehet magas?????
Igen, ezzel én is egyetértek! Kezdő medencés (első év) vagyok, "locsolós" vízórám van azzal töltöttük fel a medencét (tehát ivóvíz minőség!) júni vég, júli eleje körül. Még mindíg tiszta (nem barnul egyáltalán, ezt csak a fúrt kútasoknál hallottam) kb hetente egy negyed/egyharmad multitablettáűt teszek az úszóba, plusz hetente/kéthetente kb 1 dl algaölőt a tetejét rendszeresen lehalászom, az aljáról az itt olvasott módszer szerint (intenzív körbejárás kb 6-8 kör, miután kosz leül, slaggal kiszív, víz frissel pótolva) pucolom el a leüllepedő koszt.
Más:
Arra már rájöttem, hogy a medencéhez kapott papírszűrő elég gyengus a bő 4m3-es medencéhez, a homokszűrő meg qva drága, szóval mit a vélemény egy sima kerti szivattyú (kb 3m3/h) rákötve a csodazsák néven ismert cumó kombinációjáról...ez megállna kb 15eFtba szemben a homokszűrő 30e-től induló árával
A papírszűrős forgatóknak (legalábbis az enyémeknek) nincs könnyen megérinthető fém alkatrésze (és nem vagyok benne biztos, de mintha nem is 230 V-os lenne) , a gyári fűnyírók általában műanyag házzal vannak, leginkább csak a kés érintése rázhatna meg. Egyébként a hibátlan cucc nem rázhat földeletlen konnektorral sem. Nyilván csak ritkán történik baj, de akkor nagy...
Gégecső: ha nem kapsz megfelelő hollandit, akkor az is megoldás lehet, hogy elvágod a gégecsövet, és betoldasz egy megfelelő méretű gégecső darabot két 10 centis PVC cső és négy bilincs segítségével.
Nekem meg az a tapasztalatom, hogy csapvízzel akkor se zöldül be két hét alatt, ha nem rakok bele semmit. Kombitablettával meg sokan elvannak minden méricskélés nélkül.
Köszönöm azon fórumtársak hozzászólását akik a földelt konnektor ügyében megnyilatkoztak. Folyamatban van az ügy, bár egyelőre még a földeletlen konnektorba van dugva a szűrő, aminek igen, földelt dugasza van. Hozzáteszem, akkor eddig az életünkkel játszottunk vagy 10 évig mert azóta ebbe a konnektorba volt dugva a medence régi papírszűrős szivattyúja ami szintén földelt dugaszos. Valamint ebből a konnektorból vesszük az áramot a fűnyíráshoz, de akkor első körben bedugom a Fi relés dugaszt amit délelőtt vettem, legkésőbb hétfőn pedig megoldjuk a földelést is. Ha eddig túléltük, hétfőig még talán kitart a szerencsénk :-)
Más.
Szeretném 1 méterrel távolabb vinni a szűrőt a medencétől mert akkor a terasz sarkán szépen stabilan állhatna. Csakhogy a gyárilag hozzá adott 3m-es , mindkét végén hollandis gégecső már rövid. A medence 32-es csonkjára vettem 38-as átalakítót, arra csatlakozik most a gyári gégecső. Vajon kapható műanyagból ilyen hollandis csatlakozó amihez vehetek gégecsövet? Vagy ha rézből veszem a szerelvényboltban, annak a menete kompatibilis lehet ezzel?
Kéne vennem sürgősen homokszűrőt, mert eléggé romban van. (Régi bestway, amihez nem lehet csövet kapni tudtommal, és a kis cső ment szét a pumpamotor és a szűrőrész között. Meg amúgy is már érett a cserére, a szorítógyűrűje is csupa rozsda.)
Praktikerben meg ilyen helyeken szabad venni ilyesmit? Gondolom, a szakboltokba csak hétfőn tudnék menni, amikor amúgy sem érek rá.
Haha, "friss" és "ivóvíz". Maximum saját felelősségre fogyasztható. Belerakja a klórt, 90% hogy besárgul a vízben lévő vastól. És igen, tapasztalatom szerint 1-2 hét, mire beáll a víz, és nem kell vele annyit foglalkozni. Főleg kezdőként.
Lábak alá mindenképp kell valami, különben megsüllyed. Szintbe kellett volna rakni hozzá pl betonlapkat, én 20*20as 6 centi vastag térkőkockát építettem be a lábak alá. A vízszintes görbület egyenletes talajon ha megtöltöd teljesen eltűnik. A szűrő beszerelése kb 10 perc, én nem hagynám ki, csak a vegyszer nem lesz elég. Pont az elején kellene nagyon sokat szűrni.
(Egyébként én a helyetekben elgondolkodtam volna rajta, hogy az idén már nem állítjuk fel, mivel szerintem ez az utolsó igazi hőhullám. Ilyenkor augusztusban már hűvösebbek az éjszakák, rövidebbek a nappalok, a nap alacsonyabb szögben süt, nem melegszik már annyira fel sajnos. Én ott tartok, hogy mikor lesz szabadnapom szétszedni! :D )
1. A sarkai ahol a alja oldala anyagforrasztas van nem er le a foldig. Ha bentrol odalepunk nem veszelyes az? Igy a viz sulya nem nagyon fesziti
2. Az oldalakat tarto viszintes csovek ugy behajlottak hogy felelmetes latvany van bennuk vagy 10-15 venti hajlas a kozepen lefele es befele. Most kb ket harmadig van vizzel de megallitottam a toltest amig nem okezzatok le:)
3. A medence takaron van egy csomo gyari luk. Mi ertelme van ennek? A medence takarora hullott koszt a eso belemossa a vizbe. Vagy csak en gondolom tul?
4. Szurot nem kotottem be ez csak ilyen gyorsan rakjuk ossze meg meleg van roham medence allitas mert a hazfelujitastol sose jutunk hozza. De medencehez adtak belso dugokat ami jol elzarja a kibe lukakat es majd remelem par napon belul bekotom a szurot. Persze ha ez az otlet mukodik hogy kesobb is be lehet.
5. Csapvizzel toltom. Van kombi vegyszer, aqua multi.klorszint beallitasa utan hetente eg tabletta. Valaki hasznal ilyet? Max 3m atmeroju medencehez ajanlja
6. 3centi lepesallo nikecellt rajta mufovel mar majdnem atszakitjak a labak. Erdemes alaeroltetni valamit netalan visszaengedni a vizet hogy ne szakitsa at ha tele lesz?
A homokszűrő szivattyújának (legalábbis azoknak, amiket én eddig láttam) tuti, hogy földelt konnektor kell! A védőföldeléses gépnek (ellentétben a kettős szigetelésű gépekkel) az a lényege, hogy hiba esetén feszültség alá kerülhet a fém része, (szivattyúnál a benne levő víz is). A védőföldeléses rendszer azért működik, mert ilyenkor a földelésen keresztül záródik az áramkör, kisebb hiba esetén a Fi relé, nagyobb hiba esetén a biztosíték leold, és nincs baj. Ha nincs védőföldelés, akkor hiba esetén azon keresztül záródik az áramkör, aki hozzáér a fém részhez, vagy a medence vizéhez. Részletezzem?
Ha viszont a Te szivattyúdnak nem földelt csatlakozója lenne gyárilag, akkor nincs baj. Szerintem magát a medencét senki nem földeli, a fémvázas, vagy fémpalástos medencéken sincs földelési pont gyárilag.
Ha kellene földelés, akkor egy villanyász meg tudja oldani: leüt egy megfelelő hosszúságú és keresztmetszetű betonvasat a mostani földeletlen konnektor közelében a földbe, és beköt egy földelt konnektort.
Ez egyébként olahpeti olvtárs szakterülete, ha rosszul írtam valamit majd kiigazítja.
Olvasgatom a frissen vásárolt homokos szűrő szettem használati utasítását és azt írja hogy ezt a szűrőt csak földelt tartályhoz csatlakoztassuk. Feltételezem nem a homokot tároló tartályra gondol, mert az a szett része, nyilván olyan amilyennek lennie kell. Úgy értelmezem hogy itt a "tartály" a medence. Nem tudom hogyan kellene egy gagyi puhafaló medencét leföldelni. Az viszont érdekelne hogy a jelenlegi földelés nélküli konnektor ahova be van dugva, jelent e veszélyt, abban az esetben ha mindig kihúzom mielőtt bárki a vízbe menne. Ha veszek egy konnektorba dugható FI relét és oda csatlakoztatom a szűrőt, akkor azt a FI relét földelt konnektorba kell dugni vagy mindegy?
Én pl. visszamosásánál, leeresztésnél mindig jól besokkolom (hypo) a vizet, pontosan a homokban itt-ott megbúvó lehetséges algatenyészetek miatt.
Az idei példa: tavaly sokkolás után leengedés, szűrőből vödrökbe átmer a homok, lerak a szerelőaknába. Ott állt szeptembertől idén nyárig. Elővettem a homokot, megszagoltam, TELJESEN szagtalan volt, pedig a vödörben a homok alja még vizes is volt, egy-egy fűszál darabka volt a vödrökben, így átmosás nélkül vissza a szűrőbe és semmi baja a vizemnek.
Tehát a erős sokkolás nemcsak a víznek hasznos, hanem a homokszűrőnek is. Mondjuk ezt csinálom a kezdetektől fogva, de akkor azér' át szoktam mosni a homokot visszatöltés előtt, de most győzött a lustaság, no meg a meleg, ami akkor volt, amikor a medit üzemeltem be.
Elfogyott a tabletta, elmegyek a Tuskóba, nincs. Elmegyek az Obiba, 4600, hú. Elmegyek a Praktikerbe, 1699, az jó. Pénztárnál meglepi, sokat fizetek, de vettem mást is, ezért kipakolok a motorba, visszamegyek a blokkal, hogy JÓL KIVEREM a balhét a téves ár (polc-kassza viszonylatában) miatt. Aztán persze a granulátum tényleg 1699 és a kombitabletta tényleg 2999 HUF.
"A nyomás ilyenkor visszaesik, de estére megint nagy. Valahogy az átmosatás nem sikerül jól szvsz, mert mikor nyomom ki a vizet, nem látom kicsit se koszosnak."
Ugyanez a jelenség volt nálam is, elzártam a csöveket és leszedtem a homokszűrő felső búráját. A homokréteg tetejét szőnyegszerű zöld egybefüggő dzsuva borította, amit szinte egyben le tudtam szedni róla, de a biztonság kedvéért a homok legfelső rétegéből is eltávolítottam pár centit. Ez a réteg fogta meg a vizet, ide-oda irányba, pont azt a jelenséget produkálva amit írtál. Visszaöblített víz alig volt koszos, nyomás meg pár óra alatt az egekbe szökött. A beavatkozás után teljesen jól működik minden azóta is.
Nekem egy időben nyomóágra volt kötve és bírta! (Az más kérdés, hogy a frász jött rám, amikor az egyik csemete azzal szórakozott, hogy lezárta a befúvó nyílást és úgy spriccelte a többiekre a vizet!)
Ettől függetlenül a szívóágban van a helye, mi akadályoz abban, hogy oda kösd be?
A tanácsotokat szeretném kérni: van egy 3x2x0,76-os Intex fémvázas medencém (jövőre upgrade-elek egy 3,66x0,76-os körmedencére), amiben jelenleg egy 100W-os papírszűrős vízforgató keringeti a vizet. Ráuntam a patrontisztításra, akarok venni helyette egy homokszűrős vízforgatót. Egy 4 m3/h teljesítményű Intex 28644 vízforgatót néztem ki 40-ért, szerintetek megfelelő lenne, vagy tudnátok ajánlani valami jobb vételt?
A másik kérdés: van a rendszer nyomóágára kötve egy műanyag házas Marimex UV-lámpa, el fogja vajon bírni az új vízforgató nyomását?
Szívesen. Érdekes, mert eddig nekem is csak egyszer fordult ilyen elő és kellett is némi idő míg meguntam a vacakolást és szétszedtem, de ilyenkor ezek szerint összeáll a trutyi a homok felett egy ilyen filcszerű réteggé és nem mozdul.
Sajnos a 2 hónapos medencém (4,6 fémpalástos) fóliája az egyik műanyag illesztőn kifeslett. Biztos sorjás volt és nem vettem észre, nem tudom. A lényeg, hogy most egy kb 4 miliméteres résen szivárog ki a víz. Tud valaki olyan ragasztót, ami a víz alatt is megköt? Nem szívesen engedném le a 14 m3 vizet, hogy megragasszam.... Minden jó megoldás érdekel. Előre is köszi!
Nem akarom elkiabálni, de Te voltál az emberem. Nem egybefüggő, de elég stabil felső rétege volt nekem is koszos homokból a szűrőnek, azzal nem bírt el a gép. Azt lemerve, már koszos víz jött öblítéskor, a nyomás is minimális. Köszi még egyszer!
"A nyomás ilyenkor visszaesik, de estére megint nagy. Valahogy az átmosatás nem sikerül jól szvsz, mert mikor nyomom ki a vizet, nem látom kicsit se koszosnak."
Ugyanez a jelenség volt nálam is, elzártam a csöveket és leszedtem a homokszűrő felső búráját. A homokréteg tetejét szőnyegszerű zöld egybefüggő dzsuva borította, amit szinte egyben le tudtam szedni róla, de a biztonság kedvéért a homok legfelső rétegéből is eltávolítottam pár centit. Ez a réteg fogta meg a vizet, ide-oda irányba, pont azt a jelenséget produkálva amit írtál. Visszaöblített víz alig volt koszos, nyomás meg pár óra alatt az egekbe szökött. A beavatkozás után teljesen jól működik minden azóta is.
Azért ne lepődj meg, ha nappal mégis 30 lesz, tűző napon meg grillcsirkét játszhatsz :) Annyi, hogy a hegyek miatt gyorsabban "lemegy" a nap, gyorsabban vissza is hűl a levegő, több a csapadék. Jó pihenést!
Idén kútvízzel próbálnám ki, de lehet, hogy elmarad, ma megyünk Ausztriába (nappal alig 20 fok, vagy annyi sem, éjjel 10 fok, alig varom, hogy "megfagyhassak" :) ), mire visszajövünk, hátha vége a kánikulaának.
Sziasztok! Másnak is van ilyen gondja ahogy olvasom.... Ezt találtam ki. A függőleges csőhöz rögzítem a skimmert és kapott egy kábelkötegelőt is. Így már a helyén marad. Ha ki akarom venni, akkor ez a rész így marad. Remélem nem bonyi a leírás
Sziasztok! Szűrő szárazon futása elleni védelem van valakinek? Fémvázason szkimmerem van, és még nem oldottam meg, hogy ne legyen hajlamos a szkimmer a csövön elfordulva felúszni a víz tetejére, és levegőt szívni... Ekkor a szivattyú szárazon fut. Nyilván a szkimmer kérdést meg kell oldani, de van valakinek valami okosság, ami figyeli mondjuk a nyomást, és ha leesik, leállítja a szivattyút? Ez megoldhatna talán egyéb problémát is...
Nem matricázva van, hanem az anyagba nyomva, de ettől még lehet hibás. Teljesen tiszta víz jön végig. A kettős vissza nyíl a mosatás elméletileg, aztán a csepp a homokrendezés. Hogy tudnám ezt kideríteni?
A fejszeleped jól van felmatricázva ??? Mert amit elmondtál olyan mintha az űrítés funkciót választanád, ilyenkor ugye a medencéből egyenesen a csatorna felé nyomod a vizet. Én 1-2 hetente mosatok vissza, az első 15-20 mp-ben majdnem kávé színű víz megy ki, pedig mindig tiszta a vizem. 4-5 perc visszamosatás ? Annyi idő alatt nekem rohadt sok víz távozna a mediből, én fél perc környékén leállítom.
Tesco/auchan ki van már fogyva vegyszerekből? Állítólag indult a kiárusítás, de felénk már nincs... PH minus granulátum 184 Ft is volt a polccimke szerint! :O
Egy Bestway 2 m3-as homokszűrővel kínlódom. Szinte minden nap át kell mostani a homokját, pedig a leírás szerint havonta kellene... Átmosatom-4-5 percig, aztán lefuttatom a "homokrendezést" is. A nyomás ilyenkor visszaesik, de estére megint nagy. A víz nem gázos, használaton kívül takarjuk a medencét. Valahogy az átmosatás nem sikerül jól szvsz, mert mikor nyomom ki a vizet, nem látom kicsit se koszosnak.
Hát sztem nem megoldás. Ugyanis időlegesen jó a csodazsák, de tartósan használva akadályozza a víz mozgását a medencében és pangó helyek lesznek, ami az algásodást segíti.
Max a hatásfok valami minimálisat csökken . De úgysem fogsz bukdácsolni a csövekben ezért fúrd át a járda alatt és rakj be egy védőcsövet (pl 140-es lefolyócső) és próbáld ki !
ja meg annyi hoyg ebben a kishazban szurke palatetos most van kb 50 fok, ajtaja nincs olyan ól szeru dolog. Nem art ez a szuronek ha majd vegre elindul?
Mar nem emlekszem ilyen reszletrol volt e szo de a szuro a kishazban lesz a medence meg egy jardaval arreb. Ez ala lehet fektetni a ki-be meno ket csovet? vagy gond nekik (vagy nekem lesz esetleg) ha lejjebb mennek mint a medence es aszuro?
Már 4 éve van egy 457*107-es intex medencénk. Eddig papírszűrővel küszködtem, de mindíg tiszta volt a víz. (elég sok meló árán)
Megelégelve a szűrő folytonos mosogatását, illetve tavaszi akción felbuzdulva vettem 1 intex 4m3-es homokszűrőt. Ezt írják: Megfelelő homokszemcse méret: ~0,45 - 0,85mm -es (vagy üvegtöltet: 0,4mm - 0,8mm)!!!
Nos én ilyen méretű üveget vettem, de visszaszűrésnél mindig jön ki valamennyi (!!!) ez normális? Illetve amikor elkezd működni (és néha üzem közben is) visszatolja a koszt/algát/és a dementorokat a medencébe!!! Mi lehet az oka? Mindent az előírásoknak megfelelően szereltem össze (eléggé barkácsolós "ügyes" kezű ember vagyok, nem kétbalkezes...:))
A homokszűrő szettek hogy bírják az időjárás viszontagságait? Egy ismerősöm azt mondja ő tavasszal kiviszi a medence mellé, ősszel meg beviszi. Egész nyáron veri az eső, szerinte ez egy zárt rendszer, bírnia kell? Mi a ti véleményetek erről?
Eh, a jó viszonyra tekintettel az asszonyra most még viccből SEM mutatok megoldást képpel illusztrálva, de én úgy tudom, ha kivágják a meggyfát, akkor a hajtások sem nőnek tovább.
;-)
Esetleg a medit alhatárolod valamivel, nekem a bambuszt sikerült egy sima üvegszálas medencefóliát leásva. Szerintem egy ásószélességben és olyan mélyre, amennyit egy ásóval lehet, szerintem olyan 3 ásónyomnit, ami kb. 3*20 centi már megfelelő.
A meggysarj amikor hajt, akkor még nem fásodott. Puha gyenge zöld hajtás, mint a legtöbb (magról kelő) gyom. Így az nem szúr ki semmit. /Nem úgy a bambusz!! Annak tényleg beton kell./
a leendő medencénk közelében van egy meggyfa, ami idén (közel 10 év után...) mindenfelé elkezdett hajtásokat hozni a gyökeréről. Természetesen a gyökerek is elég magasan futnak, pár centivel a felszín alatt. Ilyen esetben van értelme a kavicsréreg, homokréteg medence aljjal kísérletezni (mondjuk 20 cm vastag murva lent tartja?), vagy beton? Már elég jól kitaláltam, hogy kellene beton nélkül megoldani, de ez a rengeteg gyökér és hajtás elbizonytalanított.
Pedig mennyire nagyon tetszik a felfújhatósok után.
Szóval csővázas 4.57x90-es a kicsike és egy hét alatt elszivárgott kb. 8-10 cm magasságú víz. Most átnéztem és az alján van egy jó nagy seb. Kb. 15 cm-es szakaszon szét van nyílva az alja. Igaz csak egy réteg... Itt kifolyhat ennyi víz? Ez gondolom hegesztési hiba, tehát nem mi okoztuk.
A medence kb. 1-1,5 hónapos, nem is használtuk sokat... Még garis.
Ez garis hibának minősül? Beragasszam valamivel, vagy jelentsem be?
Valaki nem tudja fejből a szódabikarbóna adagolását? A bibliában nem találom, a kalkulátor meg nem magyar, én meg nem tudok külföldiül. (Vagy legalábbis én nem találtam magyar adagolást a bibliában.) Itt a fórumban meg a kereső nem dob ki találatot a szódabikarbónára, pedig le volt írva 1000x ez a szó, tuti.
Szomszéd megint zöldül, klór nulla, ph 7, öntsünk bele khypot, az mindkettőre jó. Fél liter hypo bele, klór kilő, ph 6.7.Nem értem, ha a hypo mindenkinél felviszi a ph-t, nála miért nem? A múltkor is ez volt nála, irtam is.
nekem egyszer majdnem szerencsém volt, szinte mint a videón. Teljesen más okból álltam a kertben ásóval, és egyszer megmozdult a földhányás, jól kiszámítottam, hogy alászúrók és vagy pont kijön vagy kettévágom. Hát a kis dög begyújtotta a rakétát, vagy van neki sport üzemmódja, mert se ez, se az, simán meglépett a lyukjában.
Szóval azóta tudom, hogy ez így nem megy, a robbantásos módszer a célravezető.
Én a macsekot figyeltem, hogy mit bámul már fél órája mozdulatlanul. Aztán másnap reggel ott volt kiterítve a kazánház előtt a kantáros. Meg egy hét alatt még három.
Érdekes ez, mert én próbáltam odasettenkedni, ahol éppen túrt, alig 2 m-re a járdától és észrevett a dög, hiába álltam ott egy fél órát, esze ágában sem volt visszajönni/megmozdulni, a falu főterén meg valami ünnepség alatt tömeg, zaj, minden, ott meg a lábam mellett közvetlenül éppen tolta kifele a földet, nem zavarta semmi, simán ki tudtam volna fordítani. De ünnepre nem ásóval megy az ember :), meg ott nem zavart, messze van a háztól.
A girnyót jól befalta, bár az anyósomat enné meg ilyen gyorsan. Élve persze.
A másikat meg hiszem, ha látom. Azt, hogy kifordítja, azt még csak-csak, de hogy így odalopózik a faleveles részen és a dög nem oson el, azt már kissé nehezebben.
Köszönöm szépen, erre az átvezető idomra van szükségem, csak nem tudtam milyen néven keressem. Sajnos nincs leeresztő sem, ezért is jó lenne legalább egy nyílás. A medence fala műanyag, így a kivágás nem probléma, inkább a továbbszakadás megakadályozása, illetve a tömítés megoldása volt kérdéses, de ezzel az elemmel ez is megoldható lesz. A szivattyút azért szeretném bekötni, mert vannak lebegő piszkok is, amiket a keringető szép lassan ugyan, de el tud távolítani, az eddigi "teaszűrős", lepkehálós kínlódás helyett jobb megoldásnak remélem.
Igen, vannak, de azok nem egy 38-as csövön szívnak vizet!!! :D :D :D
Na figyeld meg, hogy a szivattyúk felszívási magassága függ a légköri nyomástól. Minden szívás igazából tolás. Eltolja a szivattyúból a vizet, a helyén lecsökken a nyomás max 0 barig (vákuum), és a szívócső másik oldalán lévő magasabb nyomás betolja a friss vizet. Ha nincs, ami betolja, a vákuum vígan elvan magában. Pont ugyanúgy, mint a higanyos (vizes) barométerben is... ;)
A lábszelep nem tart vákuumot. Nem működő szivattyúnál nincs vákuum. A lábszelep feladata, hogy a szivattyúban vizet tartson, mert a jet csak vizet képes tolni. Levegőt is tolni képes dugattyús szivattyú esetén nem lenne szükség a lábszelepre.
Tehát a légköri nyomás tolja be a szivattyúba a vizet, nem a vákuum szívja.. Ez nem szavazás kérdése. ;) És igen, totál lényegtelen.
Én úgy emlékszem, simán vannak 1000x-es (1000 m3/órás) szivattyúk ipari területen, sőt a csúcstartó 570 m3/perc (igaz, azt nem nevezném szivattyúnak). A jet-nél is azért kell a lábszelep és/vagy visszacsapó, hogy meglegyen a vákuum, "ne ejtse el a vizet", úgyhogy én továbbra is a vákuumra szavazok a légkörrel szemben. :)
De amúgy lényegtelen itt. Mármint ebben a topikban.
"Nem a kimeneten előállított 10x-es nyomás (nem bar-ra, mennyiségre gondolok) eredménye a bemeneten a 10x-es szívás?"
De! Viszont ha 10000x-es nyomással üríted ki a szivattyút, pont az ugyanakkora légköri nyomás miatt nem fog ugyanilyen tempóval utánaáramlani a víz.. ;)
1 barig (és igen, itt ebben az esetben ebbe bőven beleférünk.. ;)) pongyolán fogalmazva igaz lehet az ugyanannyit tol, mint amennyit szív.. ;)
Ha a medence vizét egy 1 m3/órás es egy 10 m3/órás szivattyúval forgatod, az utóbbiba az ugyanakkora légköri nyomás fog 10x annyi vizet betolni? Nem a kimeneten előállított 10x-es nyomás (nem bar-ra, mennyiségre gondolok) eredménye a bemeneten a 10x-es szívás?
Az eredeti felvetésre visszatérve és újra, egy keringető szivattyúnál értelmezhetetlen, hogy gyengén szív, erősen tol. A 2 oldal ugyanannyi. Mármint mennyiségre. (A nyomás (bar) mellékes, annyit tud, hogy a saját szűrőjén átküldje a vizet.) Az olvtárs nyilván nem bar-ban gondolkodott, mikor írt, vagy legalábbis én automatikusan mennyiségre gondoltam.
Nem volt szó vegyszerről, nem is állítottam, csak felvetettem, hogy ha a kicsi miatt fél a klórtól (jellemző dolog), akkor igazán kár a ketingetéssel foglalkozni, hamarabb lesz algás a víz, mint hogy elkoszolódna, arra a pár napra tényleg elég pörgetni és "porszívózni".
"nem a légkör fogja betolni a vizet, hanem a vákuum"
OK, ne fizikázzunk, de a vákuum nem szív, a légköri nyomás nyom. (Ezért van a 9m, és ezért próbálnál meg vákuummal bármit is beszívni kint az űrben...)
Ja, az bennem fel sem merült, hogy vegyszer nélküli próbálkozás ez! Írta?
Szerintem félreértettél. Jól bepörgetted magad, hányszor futottál körbe?!?
A keringetés és szűrő helyett értettem a körbeszaladást és porszívózást, nem a vegyszerezés, a vízfelszín tisztítása és az esetleges pelyhesítés kiváltására...
Újratöltés , klórszint magas szinten tartása , folyamatos vas kicsapódás kitakarítása szintén elmélet . Finnyás rokonok boldogan ugrottak a "csepp"tiszta medencémbe ! Ez a valóság ! :)
Kicsit túltoltam ! de ez nem mese ! csodák nincsenek !)
Leírom mégegyszer : az összeállt leülepedett szutykot ki tudod szedni .
Nekem fúrt kutam csak fúrt kutam van ! te nyilván csapvízzel nyomod . Próbáltam sok mindent , és a klórsokk , ph belövés Cl szint tartás segített . Homokszűrőm még nincs, közművem nem is lesz . Csak ennyi a tapasztalat. Hidd el , hogy körbeszaladsz meg porszívózol (ezt írtad elég) hülyeség ! de vannak itt szakik , ha megcáfolnak , Tőlük elfogadom ! :)
Amit kitol, annak helyére nem a légkör fogja betolni a vizet, hanem a vákuum, mivel csak vizet tud szívni.
Ilyen esetben nincs értelme különbséget tenni, hogy tol vagy szív. Amennyit az egyik oldalon tol, a túloldalon pont annyit szív - vagy fordítva.
Inkább az a kérdés, hogy a méretéből gondolva ez kicsi gyereknek van szánva. Ha az olvtárs fél a vegyszertől (klórtól), akkor a forgatásnak sok értelme nincs.
Szerintem a feltételezésed csupán elméleti ismeretanyagokon alapul, és nem tudom, mit értesz szutyok alatt. Mert ha szerinted a keringetés-szűrés az überalles tuti, akkor pelyhesítés mire lenne való? Vannak nyilván igényességi szintek, de szerintem ha a víz kristálytisztán átlátszó, az nem szutykos. Bőven jó gyereknek pancsolni. Az általam leírt módszerrel az említett méretű medence vize kristálytisztán tartható. Ez nem elmélkedés, ez gyakorlati tapasztalat.
Vagy neked a tiszta h2o lenne az, ami nem szutykos? :o
Nem. A szivattyú TOL, a kitolt víz helyére csupán a légköri nyomás küldi a medencéből a vizet. Zárt rendszernél pedig a gravitáció pont annyira segíti a beszívást, mint amennyire gátolja a kitolást, szóval a gravitáció nem játszik.. ;)
De amúgy persze igazad van, ilyen méretekben igaz az egyszerűsítés, ami kifolyik, az rögtön befolyik...
Egy kúpos lemezfúrót, vagy körkiszúrót kell kölcsönkérni, ami 32 mm-es, azzal kivágni 1 vagy két lyukat a megfelelő helyen és pld. egy ilyen cuccal meg tudod oldani az átvezetést olcsón: http://www.ontozeswebaruhaz.hu/3628-atvezet-3-4-manyag-tomitessel-anyaval.html. Van 6/4 és 2" változat is, ha nagyobbat szeretnél! A kivágásnál nem árt némi gyakorlat! Gyári medencés megoldás is létezik 2" méretben, esztétikusabban és jelentősen drágábban. A menetes részt kívül nem árt teflonszalaggal, vagy Gumiám pasztával kissé tömíteni, hogy a menet miatt ne csöpögjön.
Ha a fala nem fém, hanem műanyag, akkor egy jó szikével is megoldható óvatosan. Lemez medencénél a gyakorlatban nem próbáltam, de a csővázasnál kívül-belül beragasztott folt erősítéssel tökéletesen működött évekig!
Leeresztő csonk sincs benne gyárilag? Mert az könnyebb lenne meghekkelni!
Mindkét csövet felemeled, locsolókannával valaki teleönti, mindkét cső vegét befogod és lenyomod a víz alá. Ha a szivattyú is légtelenítve van, nem levegősödhet fel, ha a csatlakozóknál sem tud levegőt szívni.
Azért ne keverjük, a 9 m-es határ más miatt van - avagy tök mindegy, mennyi az emelési magassága a mezei jet szivattyúnak, a szívás max. 9 m-e adott, a fizikát nem lehet meghazudtolni.
Itt viszont ez az elméleti határ nem játszik. Ha sikerül a legtelenítés, akkor egy zárt rendszerről beszélünk, amit kitol a kimeneten, az könnyedén bejön a bemeneten, emelési magasság gyakorlatilag nincs, a magasabb vízszint miatt a gravitáció is a beszívást segíti.
Lehet , én vagyok igényes , de amit ezzel a módszerrel kitakarítasz az csak az összeállt szutyok . Arra jó módszer , de a vízed ugyanúgy szútykos marad ! Ne adj rossz, félreérthető tanácsot ! :)
Ebbe nem kell szivattyú, hagyd a fenébe! A keringetést megoldod, ha naponta 1 alkalommal futsz benne 5-10 kört, bepörgetve a vizet, a közepén összegyűlt koszt meg gravitációsan kiporszívózod...
Na jó, persze, de akkor ha 40m-re felnyom, miért nem szív fel, csak 9m-t? ;) Tehát "nyilván" jobban nyom, mint szív! :D Analóg (és fordított) példa, hogy a (főtt) spagettit is csak beszívni lehet, betolni nem! Más példa is eszembe jutott, de talán ez túl konzervatív topic ahhoz! :D
Próbáltam a falán átdobva, majd a bemenő ágat megszívva rácsatlakoztatni. Egy ideig működött a dolog, de elég macerás volt, és ha "porszívózásra" is akarom használni, akkor könnyen előfordulhat, hogy levegőt kap, és kezdhetem elölről a műveletet. Elég rövid csövet adtak amúgy a szivattyúhoz (kb. 2x50 cm), egy 32 mm-es másik gégecsövet csatlakoztattam, azzal próbáltam.
Ha a 2 gégecsövet a perem fölött bedobod a medencébe, lesúlyozod, hogy lent maradjon a víz alatt, a szivattyú alacsonyabban van a víz tetejénél, légtelenítve van az egész, akkor mennie kell a keringetésnek.
Furcsa amúgy, hogy nincs átvezetés a falon, mert ok, hogy nem igazi medence, de azért 2 m3 nem is egy kis pancsikoló, amit teleengedsz vízzel, aztán 2 nap múlva kiengeded.
Bocsánat, ha esetleg már volt téma mostanában, én nem találtam a keresővel. Van egy ilyen gyerekmedencénk, de nincs a falán csatlakozó, amin bevezethetném a keringetőszivattyút. Szerintetek meg lehetne oldani valahogy hogy utólag egyfajta zárható tömszelencét applikáljak a medencére? A szivattyú csövének átmérője 32 mm. Amúgy a szivattyú elég gyenge, sajnos egyáltalán nem szív, inkább csak nyom, ezért kellene a víz nyomását használva belejuttatni azt.
Lassan kezdek képbe kerülni homokos vízforgató ügyben. Annyit tudtam meg hogy vehetek szettet, vagy magam választhatok szivattyút és hozzá tartályt. Őszintén szólva nekem jobban bejönne egy szett, különösképp hogy úgy nézem szettben kicsit olcsóbbak. De lehet hogy tévedek :) Egy helyen felvilágosítottak hogy az Intex a Bestway kínai és az Orange is de az kicsit jobb. Szóval ezek ezért olcsóbbak, és 100000 alatt nehéz minőséget venni. Ezt készséggel elhiszem de a 100000 fölötti összeg nekem sok. Alatta kell maradnom. Javasoltátok a Shott-ot mint sok évig bevált márkát amiről közben kiderítettem hogy olasz. A 4m3/órás változat ami 25/4000-es típusszámú, általában 80000-ért kapható. Mit szóltok ehhez? Ezért az árért van esetleg jobb alternatíva?
Nem olcsóbb? Nekem más volt a tapasztalatom. Már csak ha azt számolom mennyiért betonozták volna le vízszintbe, és a jövőbeli elbontás vélt költségeit számolom. De mindenki maga ismeri a lehetőségeit és a tárcáját.
Nagy dilemmában vagyok, mert kb. semmivel sem olcsóbb a betonnál az "elbontható", a betonon meg biztos nem jön át a vakond meg a fák gyökere. Viszont az előbbi kétségkívül dizájnosabb, mint egy betonplacc...
Körülbelül 5 cm átmérőjű labdák. Először 3,8 m3/liter papírszűrősbe tettem be, nem sok fért bele, de jól tette a dolgát, csak sűrűn kellett tisztítani. Most egy 4 m3/liter homokszűrősbe raktam, ebbe belefért az egész dobozzal. Egy hét után visszamoshattam, de csak tiszta víz folyt belőle.
Tényleg hasonlít az akvárium szűrőanyaghoz.
Ezt az aqualoon szűrőt én is néztem, de kevésnek éreztem a teljesítményét, ezért döntöttem inkább a homokszűrős mellett.
Még annyi érdekelne, mennyi xps-t tettél le? Vastagat, hogy szigeteljen is, vagy csak vékonyat, a medence alját védeni (meg hogy ne legyen olyan kemény a medence alja)? Utóbbi esetben, gondolom, elég 1-2 cm is.
Szia! Mekkorák ezek a labdák? Mekkora papírszűrősbe férnek bele? Nem jönnek ki belőle szálak? Kép alapján nekem olyan, mint az akváriumszűréshez használt perlonvatta.
Akkor ki van emelve, legalábbis úgy emlékszem, 5 cm homokot írtál. (Abból nyilván ment be a murva közé is.)
Próbálnám olcsón kihozni, de nem megy. :) Viszont nem is akarok annyira spórolni, hogy sz.r legyen az eredmény, egyszer kell tisztességesen megcsinálni.
Xps-t milyen vastagon tettél?
Esetleg fotó, amin jól látszik az eredmény? Biztos tettél már be, de túl sok hsz-od van itt :), a zindex keresője használhatatlan ilyenkor. :(
Kiszedtem körben a medence helyét olyan 5-7cm mélyen. Leraktam a vakondhálót. Körbe tettem 40*40-es betonlapokat. A kapott kört feltöltöttem murvával, aztán finom murva, majd homok. Utána aljfólia, majd xps. Ennyi.
De aztán én is lefotóztam őt (őket), mert hogy ikrek, akik nem ismerik a "nem" szót, apjuk fagylaltgyártásban érdekelt, felfedező hajlamúak, meg a többi jó tulajdonság is megvan bennük.
Ja, nekem is olyan savam van, de azért javasoltam a vizeseket, mert ha valaki nem megyeszékhelyen lakik vagy a fővárosban, akkor vízmű céget előbb talál, mint medencéset.
Csak egytől félek, ha törik, akkor megy a víz az aknába
Már évek óta tervben van egy új akna készítése, de nagyon erősen mindig találok kifogást, hogy ne kelljen nekiállni. Ha mégis, akkor viszont már lesz benne bajságérzékelő és leállít mindent, leválaszt, csenget, villog.
Úgy értettem hogy eltűnt, hogy 'megette' a kosz. Kötött klór lett belőle. De aztán éjszaka előtt meg öntöttem bele, és kicsinálta a kötött klórt is (a folyamat közben 'áldozatul esik' a sok hozzáadott klór)
Amúgy szinte minden külföldi szakcikk ami a sokkolásról szól (felületes, és végletekig tudományos is) leírja hogy nem ajánlott diklórral vagy triklórral (granulátum vagy tabletta) sokkolni. Tavaly már szóltam itt erről, de annyira elmegy kémiába, hogy kevésbé való ide. Mindenesetre akkor egy dinaxos vízkezeléssel foglalkozó vegyészmérnökkel is értekeztem erről, aki megerősített ebben. Csak itthon még nagyon gyerekcipő a medencézés mondjuk usa-hoz képest, ahol sztem minden lakosra 2 medence jut, így igazán alapos leírásokat nem igen találni erről magyarul, de szerencsére akit ez érdekel (bár így nyár közepén én is inkább punnyadnék a vízben :) ) és megy az angol, az rengeteg jó cikket talál erről.
Na de éppen Te írtad, hogy másnapra szinte eltűnt, pedig öntöttél bele bőven hypo-t. De nem akarlak meggyőzni, csak ez esetben adta magát egy stabilizált adag.
Medencés boltban lehet kapni 25 literes ballonban nagyobb koncentrációjút, bár az már nem kézzel pancsikolós, és talán nem is mindenkinek adják el, inkább automata adagolós rendszerhez való. Egyszer majd szeretnék olyat, de az soká lesz.
Kipróbáltam az aqualoon szűrőgolyókat, pár hétig papírszűrős forgatósba, utána homokszűrősbe, kb. 2 hónapig ment idáig, szerintem tökéletes. A víz csak egyszer opálosodott egy eső után, de 24 órás folyamatos szűrés után megint kristálytiszta volt. 4 m3 medence, napi 4-5 órát járatom 3,8 m3/liter teljesítményű forgatóval. Remélem sikerül átteleltetnem, akkor nagyon megérte.
Az olvtárs bohóckodásnak tartja a sokkolást, nem igazán láttam értelmét "vitatkozni". De az nem baj, hogy Te reagáltál, így nem csak azt a véleményt látja, aki csak az utolsó x hsz-t olvassa.
Néha sokkolni kell, hogy elkerüljük az esetleges fülfájást, középfülgyulladást stb.... Attól még hogy tisztának tűnik a víz, meg úszkál egy gyenge ( 1-1,5 mg / liter erősségű) tabletta az adagolóban, attól még bekövetkezhet a baj. Eddig szerencsétek volt.
De ha mindenképpen az egyszerűségre hajtasz és a jó szűrőteljesítményre, sokan használjuk a Shott márkájút, ehhez még alkatrész is van, ha úgy adódik. Nekem most éppen kezd elfáradni, de én asszem a 9. idényt kezdtem meg vele, és szerintem most is kis tuninggal menthető lenne. Meg meg is mentem az idény végén.
Van kicsit olcsóbbért is, de ezzel szerintem még senkinek nem volt problémája.
Ha van haver, aki mondjuk a helyi vízműveknél dolgozik, tőle kérhetsz nagy töménységű hypot is. Én is így teszek, amikor eszembe jut, amikor nem futok a boltba. A vizesek asszem 96%-t használnak.
Segítségeteket kérném pár dologban. Változtatni szeretnék azon hogy a 10m3-es puhafalú medencében pár hét alatt barnás zöldes alga veszi át a hatalmat és akkor általában leeresztem és újra feltöltöm. Tegnap egy baráti partin medencéztünk ahol egy Intex homokos szűrő dolgozott és el voltam ájulva hogy a víz olyan volt mint a kristály pedig soha nem engedik le. Szóval azt hiszem beruháznék valami homokos szűrőbe, kerül amibe kerül. Nem ismerem ki magam a márkák között. Mi számít Mercédesznek és mi Trabantnak a homokos szűrők között? Aztán érdekelne mivel mérhetem a ph értéket, menyinek kell lenni és milyen vegyszerrel szabályozhatom? Azonban amíg ide eljutok tenni kellene valamit a jelenlegi 10m3-nyi algásodó vízzel? Olvasom itt hogy a pelyhesítővel könnyebben ki tudom porszívózni. Pelyhesítő kapható az Auchanban? Gondolom ha minden jól működik akkor elég a kombinálta tablettát oldani a vízben, de addig öntsek bele hypót? Amikor ezt mondtam a családnak halálra rémültek hogy megőrültem? :) Szóval hogyan csináljam hogy az algás vizemből tisztát varázsoljak? Hogyan mérhetem a beöntött hypó mértékét? Bocs ha nem olvastam végig 1000 kommentet a tudásért :)
Nem szeretek stabilizált klórkészítményekkel sokkolni, mert a stabilizátor nem ürül a vízből, csak felhalmozódik, ami egyre nyűgösebbé teszi a vízkezelést, bár az itthoni kisebb medencéknél ez nem szokott túl nagy gond lenni. De a 30m3 vizet én inkább kímélném, mint gyakran cserélgetném. Klórszint fenntartásahoz tablettást használok, de ilyen sokkolós esetekben amúgy sem gond a gyors ürülés.
Óvatosan olvtársak, még a végén jönnek a zöldek, és veszélyes hulladék lesz az, amiben egyébként fürdünk!
Mitől ne lenne jó a fűnek az a víz, amiben lehet fürödni??? egyes településeken magasabb a klórtartalma a csapvíznek, mint a medencémbe!
Mondjuk a szűrő visszamosatáskor én inkább a fű helyett a szomszéd ház tövére a kavicságyba engedem. (Nem azért, mert utálom, hanem mert ott van kavicságy a közelben)
Nekem most ment ki 25m3 a kertre -nem pusztult ki semmi. Mondjuk nálam szinte nem is mérhető a klórszint , ázik a nagy tabletta nem bohóckodok sokkolásokkal ( max ha beledöglik egy madár , vagy hétvégi eresztd el a hajamat buli volt) . A tavi UV lámpa jó cucc , javaslom.
Én egy keskeny kavicsos sávba engedem, bőven megy belőle a fűre is*, de én még nem láttam gondot. Szomszéd slaggal az árokba, így egy helyen megy át az 5 m3 vize, de ott sem láttam, hogy a fű prüszkölne. Egyébként, ha jól csinálod, olyan sok vegyszer nincs benne, kissé lúgos víz klórral.
Inkább a mennyiség lehet gond, 5 m3 víz elég sok fűre elég bőséges áztatásra is.
De nem bedzéllek rá semmire.
*Gyakorlatilag az összes a fűre, sövény tövére megy.
érdeklődni szeretnék, hogy szezon végén, mit kezdtek a medence vizével. Gondolom a sok vegyszer miatt kerti öntözésre alkalmatlan. Esetleg elszállíttatjátok szennyvíztelepre, vagy a csatornába kerül leengedésre?
én tennék bele algaölt is meg klórt is. A klór ugye lebomlik, az algaölnek meg hosszú távú hatása van, ha maradnak esetleg a klórozás után algák valami eldugott helyen, mert mondjuk forgatás közben vannak pangó helyek a medencében, az azért szerintem okozhat gondot a későbbiekben.
pár éve medencézek már, és általában sosem volt gondom, de idén házfelújítás miatt csak tegnapelőtt tudtam leszedni a fóliát a medencéről.
Sajnos tegnap sem volt igazán időm vele foglalkozni, így mostanra kissé opálos, középzöld sziíe lett a víznek. Az 1.2 méteres alját csak homályosan látom.
A pH rendben van. Mivel ilyennel még nem volt dolgom, ezért nem tudom mi a helyes eljárás.
Sokkoló klórozás az bizonyosan kell, mert tél óta nem volt benne klór. De vajon ez elegendő (esetleg 2x is megismételve) sok-sok szűrés mellett, vagy kellhet bele algaölő, esetleg pelyhesítő is?
Vagy csináljam lépésekben, és nézzem meg elegendő-e az alapos klórozás?
Nincs azzal baj, több sav kell bele legfeljebb, és a különösen ellenálló dolgok is feldobják a pacskert. :-)
Én egyszer nekiálltam, hogy egy utcai közvilágítás lámpatestbe rakott, külső burájától megszabadított HGl lámpatesttel világítsam éjszaka a medit, de aztán a herce-hurca amikor oda kéne valahogy fülé erősítenem, meg hogy belenéz valaki, elvette a kedvemet.
Az lett volna ám tuti a baciknak meg algáknak. Pláne ha még sózom is mellette a vizet, nem is kellett volna bele lehet más, esetleg pár hetente egy sokkolás és kész.
Az egész onnan indult, hogy a klórozásnál olcsóbb a hypo+sav. Boltban véve forma-forma, igazán ennyi a mondandóm lényege.
Szomszédnál a sokkoló klór másnapra eltűnt, azért fordultam a hypo-hoz, amit amúgy használ. Kérdeztem, mennyit szokott beleönteni, 2 liter, hát beleöntöttem én is. Utána néztem a mérővel, hogy az rengeteg, de ugye csak ennyit láttam.
Ilyen az eredmény, nem vagyok klórszagú, nem piros a szemem, nem esik le a klórtól a csempe sem, szóval úgy gondolom, hogy az elméleti számolás helyett a gyakorlati az célravezetőbb.
Persze nem állítom, hogy az rossz vagy bármi, de egyszerűen ha pl. 3 decitől az adott vízmennyiségben a klórszint fel ment 2-t és négyet akarok mert úgy gondolom az tesz be a nemkívánatos vendégeknek, akkor egyből rá lehet vágni, hogy még ugyanannyit kell beleraknom és kész is.
És nem is kell utána megmérni, szinte biztos, sőt, hogy annyi is lesz.
Ezért csinálom azt, amit leírtam kb. már tíz alkalommal is, hogy belerakok - persze a gyakorlat - pár decit és mérek előtte-utána, így egyszerű aránypár számítással fejben kijön, hogy menni kell még bele, ha kell még. Ezt persze tartom a bolti szarokra is, tuti nincs rá bizonyíték, hogy ami a boltiban van, az tényleg annyi. És amikor itt olvasom másoktól, hogy grammra számolják szinte, hogy mennyi kell a pocsolyába, akkor ott bizony nem mindegy, hogy mondjuk a ráírt 80% az nem-e csak 75%, mert a gyakorlatban az tényleg lényegtelen, de ha már igényem van a gramm pontos számolásra, akkor...!!!!
Tehát a matematika csak tényszerű adatokkal matematika, ellenkező esetben becslés, vagy valószínűségszámítás, esetleg jóslás, de nem számolás, innentől kezdve viszont szerintem az a jó, amit én csinálok, hogy tulajdonképpen megmérem a töménységet igen pontosan de nem közvetlenül hanem közvetve és aszerint locsolom a vízbe.
Persze azt nem számolom bele, hogy a két öntés közti mérés időszaka alatt is elbomlik pár molnyi klór az üvegben, de nekem annyi belefér, amikor a pontosságról beszélünk.
Amúgy 5-6 m3 vízbe a jelzett 2 liter hypo valóban KURVA sok. Nálam úgy, hogy benne van a 200 gr-os tabletta, és egy nagyon gyenge fél liter hypot beleöntök, a cseppentős skálája szerint 5-7-re felmegy a klór, a pH, meg ledobja a kis skálás üvegecske kupakját.
Én is így látom, azért írtam, hogy aki teheti és maga veszi a szert, használjon klórt. (Amúgy elszámoltam, 100 ft a sokkolás.) Viszont ha gyors klór kiürülés a cél, jó lehet a hypo is. Csak annyi a gond, de ezt már írták mások, hogy a hypo-val nem lehet számolni, mert nincs rajta értékelhető összetétel. A mérőm 3-ig skálázott, szomszédnál a 2 liter hypo az 5-6 m3-ben messze magasabb értéket hozott, de lövésem sincs, mennyivel. Mondjuk ki lehet totózni, adagokban beleönteni és mérni.
Mondjuk ez érdekes probléma, mert speciel én szinte csak azt iszom (csapvíz), viszont amit írsz, az csak szocializáció kérdése a véleményem szerint. Apósom sem iszik a csapból, de a faterom, aki városi ember volt , na jó, az elején nagyközség, az meg igen. Após meg földművelő családból kikeresztelkedett ember, ott aztán nem volt csapvíz. Pontosabban vezetékes víz.
A hypo a boltban asszem olyan 80 HUF egy liter, én ezt kb. 3-4 alkalommal használom fel. De ha igazán őszinte akarok lenni, most hogy alkalmanként 30 HUF vagy 200 HUF, szerintem teljesen mindegy a mai világban.
Viszont nem kell előre beruháznom több száz forintot, és az is igaz az esetemben, hogy megszoktam a hypot, ezért maradok mellette és ajánlom másoknak is, ha nem is direktben, csak mint példa.
Amúgy kb. 6 m3 betonteknőről van szó., vagyis mint egy mobilmedi.
És... volt úgy, hogy nem vettem a boltban, de az asszonynak volt, éppen akkor néztem a Doktor Zsivágót, megtetszett a rekvirálás, mint eredményes szerzés.
Hát, én simán beleöntenék kezdésnek 1 litert, ha amúgy felveszi a 2 litert. Legfeljebb lemefy 7-re a ph - mint tapasztaltad, úgyis visszamászik a ph és ha 7.2 is az ideális szint alja, azért 7-nél sem történik tragédia, míg fentebb nem megy. Amúgy most láttam valahol, hogy a klórféléknek az ideális 6.8-7.4.
Mint írtam, a szomszédnál szerintem minimun 4-es a klór (a 3-as skálánál sokkal sötétebb és vígan elvannak a gyerekek. Ettől függetlenül én tartom a bibliában foglaltat, hogy ne legyen több 2-nél, az ideális meg 0.6-1.Biztos van, ahol kicsit mást írnak, de a 3 fölötti biztos nem az igazi, még ha a víz tiszta is.
Nem tudom, ezekből Te mennyit használsz egy sokkolásra és mekkora a medence, azért irtam, hogy klórral 5 m3 víz 200 ft. Ehhez lehet viszonyítani. És nem ingyen számolva, mert akkor a klórt is lehetne úgy számolni, hogy ingyen van. :)
Nekem olcsóbbnak tűnik a bolti 100-200 forintos hypo és sósav, ha tudok szerezni tömény savat, akkor meg pláne. Most is van kb. 15 liternyi kénsavam, szerintem az már életem végéig elég lesz.
Hát lassan én is 2 liternél járok, de ez folyamatosan megy bele.. Gyakorlatilag minden (második) mérésnél 7.8 körül mérek, akkor löttyintek, és akkor a köztes mérésekkor 7.4.. Gondolom, nem rakhatom bele egyből a 2 litert... :/ Klórtabletta adagolásánál még probléma, hogy kis méretű az úszó (5m3 medence), de nagy a tabi, nem megy bele, úgyhogy eltöröm, de így változó méretűekkel dolgozok, lehetetlen kitapasztalni... :) (Nem, direkt szívatom magam, és nem veszek nagy adagolót, illetve kis tablettát, legalábbis amíg el nem fogy a meglévő doboz. Ami még kb. 2-3 szezon... :)) A klórmérésnél még probléma, hogy 0.5-es klórt céloznék meg, de az annyira halovány a színskálán (rózsaszín skálás csepegtetős), hogy szinte nem is látszik. 3-as klórszint mennyire lenne durva? A gyerekedet beengednéd azzal? Az uszoda mennyit használhat?
Rosszat nem teszel vele, csak pénz. (A ph mérésen kívül.) Aztán, ha már megvan a tapasztalat, lehet csökkenteni. Pl. nálunk 2-3 liter sósav kell az 5 m3-es medencéhez. Az új úszóadagolóm (ami működik is, nem ömlik belőle a klór) lassan kitapasztalva, milyen nyílással jó, utána elég csak ritkábban ellenőrizni. Amíg ezek nincsenek meg, addig mérni kell.
Mert a rettegők túloldala a "jó ez mérés nélkül, nem algásodik évek óta". Ja, csak 4-es klór fölötti a víz. Igaz, nem halnak bele, de nagyon nem ajánlott.
Mi itthon ecet helyett azt használunk és viszi a vízkövet. Hogy mennyire sűrű, nem tudom, 3 evőkanál 1.5-2 liter vízben.
Amúgy igen, az aggódók miatt, én sem félek a sósavtól, de ha mondom valakinek, van hogy elhiszi, meg van, hogy az undor ül ki az arcára, hiába mondom, hogy rendes uszodában is használják.
Szerintem nem olcsóbb a hypo+sósav, 5 m3-be szerintem biztos belemegy 2 liter hypo + x dl sósav. Klórból meg 100 ft-nyi (ha még 2000 kilója, idén nem vettem).
Az ilyen anyukáknak javasolni lehet a napi többszöri gyomormosást a család minden tagjának. A gyomorsav (sósav) az ember számára egy teljesen természetes sav.
Sziasztok! Itt olvasom, hogy páran/sokan hetente tervszerű karbantartásként sokkolnak. Tehát ez tűnik a javasolt eljárásnak. Én soha nem tettem, problémám soha nem volt. (Na persze nem 15 éves rutinról beszélünk, 3 éve van medence...) A folyamatosan nyitva tartó uszodákban hogyan oldják ezt meg? Vagy hogyan kerülik el?
Gyenge a citromsav, az ezelőtti cégemnél azzal pucoltuk a vízadagolókat. Egész éjszaka benne ázott az alkatrész, de én különösebben nem láttam semmi hatását, igaz, nem is mocsársűrűségűre kevertem be.
Vízkőre több sav kipróbálása után a cégemnél arra jutottunk, hogy a salétromsavnál jobb nincs. Jelenthet neki a kénsav is és a sósav is.
Bár ha valakinek korlátlanul van lehetősége hozzájutni citromsavhoz, szerintem pH beállításra biztosan jó, gondolok itt a szokásos beszari anyukákra, hogy "sósavat amiben az ÉN gyerekem fürdik? soha!" nekik jó lesz.
Az úszóban ott a tabletta, és használat , időjárás függvényében azzal sokkolok. Igen, viszi a pH-t felfelé mint a rakéta, de egyből megy utána a sav is a megfelelő mennyiségben, így fillérekből - szó szerint - megvan az extra sokkolásom, másnapra tuti lebomlik a hypoban a klór, mert nincs stabilizálva, tehát van egy egynapos rossz idő vagy távollét, akkor arra az esetre tökéletes a hypo.
Én általában reggel beleteszem másnap délutánra a gyakorlat szerint tutira használható a medence.
Kinek van még Shott szűrője? Nekem már sajnos két csonk is elrepedt hoszzában a menetnél. Egyelőre minimális mértékben csöpög amikor nyomás alatt van, tehát működik a rendszer, de félek, hogy az egész csonk esetleg letörik a kapcsolóházról, akkor meg megy a víz az aknába.
Találkozott ilyennel, akinek ilyen szűrője van? Esetleg másmilyen, de ez a hibajelensége?
Wiki szerint sósav 1-1.5, citromsav 2.4. Ha utóbb a tömény porra érvényes, akkor vízzel hígítva nyilván sokkal magasabb. Kotyvasztok egy adagot, úgyis kell a vízkőre és megnézem.
Tudtommal nem attól gyengensav, mert a pH-ja nem alacsony. Ugyanolyan alacsony sztem mint a sósavé, csak a kémiai összetétele más. Jelzem nem vagyok vegyész.
Én éppen ezért használom az utóbbi időben. Sokáig kinlódtam a magas pH-val, nem győztem pH minusszal, ami sokkal drágább. Ezt estefele bele teszem, keringetek, reggel vídáman fürdök benne, még szaga sincs. (Hogy mitől mindig magas a pH azt nem is sejtem.)
Mondjuk arra jó, ha tényleg gyorsan akarsz sokkolni, mert a gyorsaklór is stabilizált, kell idő, míg kiszellőzik/lebomlik.
Jut eszembe, ha már sokan félnek a sósavtól, citromsav vajon jó lehet? Mivel sav, a ph-t nyilván leviszi, csak a ta-val mit tesz vajon? (Vagy bármi más hátrány.) Mert nem sok természetesebb dolog van és egyáltalán nem drága.
Sziasztok! Segítségre lenne szükségem. Próbáltam visszaolvasni az eddigi hozzászólásokat. Sósavat szeretnék tenni a puha falú, 6 köbméteres medencébe. Nem fogja szétmarni az anyagot? Illetve mennyit tegyek bele? A másik fontos kérdés: a sósav után mennyi idő elteltével tehetek bele hypot?
Megint csak szerintem, de nem feltétlen szaglik, legalábbis én nem érzem. A biblia szerint a kötött klór érződik, mi pedig a szabad klórt használjuk/mérjük.
Már aki. Szomszéd, akinek helyre hoztam az algás vizét, nem foglalkozik klór méréssel (meg ph-val sem). Tegnapelőtt megnéztem a vizét, klór min. 4 lehetett (mérő csak 3-ig skálázott), abban játszottak a gyerekek. Mondtam, vegye ki az adagolót, aztán másnap (tegnap) mérjünk, mert ez így sok(k). Aztán tegnap hallom, hogy a gyerekek a medencében hancúroznak.
ok, bocs, csak sokan nem találják meg a fent a linket.
én addig sokkolnám /jól számoltad ;-)/, alacsony ph mellett, amíg meg nem tudja tartani a min. klórszintet
szűréssel (forgatással) és nyitott medencével, gyorsabban csökken a magas klórérték,de ha már nincs mi megegye szépen beáll a min. szintre (az enyém 24 m3)
tudom, h meleg van, meg mindenki fürdene, de a fülészeten vagy a wc-n ülni sokkal kellemetlenebb...
A papírcsíkos teszternél, ahol a klórt zöld szín jelzi, a saját tapasztalatom szerint nem a szín sötétségét, hanem a színárnyalatot kell figyelni. Nálam a zöld mindig jóval világosabb színnel jelzi a megfelelő klórszintet (amit időnként tablettás teszterrel is ellenőrzök). Egyébként pedig 1 fölött a víz már jól szaglik, azaz a klórtól uszadaszagú, ami jelezheti azt, hogy a leolvasásod talán téves, és van elég klór benne.
A mobilmedencek.atw.huoldalt alaposan végignéztem, a GYIK-ot többször is átolvastam (innen tudtam a csodazsákról is). Szerintem jól számoltam a klórt: 26 m3-hez 5 mg/l eléréséhez 56%-os gyorsklórból 232 gr-ot adtam.
2 hónappal ezelőtt vettük az Auchan-ban, Bestway Steel Pro 549*132, 170 eFt. Eddig tartott mire felszabadítottuk a helyet és készítettünk egy szilárd alapot...
Sziasztok! 4 napja állítottam fel első medencénket (26 m3). A fórum olvasása és hosszas tépelődés után arra jutottunk, hogy mégis kútvízzel töltjük fel (elég drága errefelé a víz, meg a csatornadíj is). Feltöltés után egyből mértem AquaChek teszterrel és azt kaptam, hogy pH: 8,4 ill. felette; klór: 0; TA: 240. Ekkor a pH-t lecsökkentettem 7,2-re, majd ment bele a sokkoló klórozáshoz szükséges gyorsklór. Ez után ért a meglepetés, hogy sem félóra múlva, sem 1,5 óra múlva nem volt kimutatható klórtartalom (néha mintha felment volna 0,5-re, de ez a szín beazonosítás a teszteren kicsit bizonytalan). Ekkor úgy döntöttem, hogy még egy sokkoló klórozáshoz szükséges gyorsklórt teszek bele (a 2 sokkolással együtt is csak 10 mg/l lett volna a klórszint). A klórszint megint nem nőtt mérhető értékre, órák alatt sem. Biztos, ami biztos alapon betettem a kombitablettát, de az azóta sem ment fel a klórszint 0,5 fölé. 2. nap estére a pH felment 8 fölé, ezért ismét adtam PH Mínuszt, ami szépen levitte. A víz az első klórozás után bezöldült, de a folyamatos keringetés, és a búvárszivattyú+csodazsák kombó szépen kitisztította 2,5 nap alatt. Normális, hogy nem megy fel 1-re sem a klórszint? Lehet ettől még fürdeni benne? Ha emelni kell a klórszintet, ahhoz először a TA-t kellene levinnem sósavval (a fórumon olvasottak szerint)?
Aki a tablettas tesztert hasznalja: meddig vartok a felrazas utan a leolvasasig?
Tegnap az tortent, hogy medenceviz vetelez, tablettak bele, jol megraz. Ph majdnem egybol feloldva, 7.4 tokeletes, a klormero reszben ugyan voltak me'g tabletta-cafatok de a nagy resze mar feloldodva, konkretan lathatatlan (nullanak leolvashato) szinnel. Na mondom jo, benne volt a kombi tabi jol kinyitva, megis nulla klor, valamit tenni kell. Elobb nekialltam a mechanikus takaritasnak, es mikor visszamentem a merohoz (nem is tudom miert nem ontottem ki), mar be volt rozsaszinesedve es a 0.6 koruli erteket lattam rajta.
Mi a korrekt meresi modszer? Lehet-e barmi (mittudomen, napon hagytam stb. - amennyi kemiat anno tanultam talan nem, de ki tudja) kombinacio ugy, hogy a mondjuk negyed oraval kesobbi adat a hamis? Vagy varjam ki mindig? [Igen, viszonylag hideg a medence vize, bar megmondom oszinten hofokot nem me'rtem... amiatt lehet lassabb oldodas.]
Viszont kiegészíteném, mert így nem egyértelmű: a szlovák használati alapján a 4-es lehet a visszamosás (homok tisztítás), amire 5 percet írnak (én annyi vizet nem pazaroltam, csak addig ment, míg koszos volt a víz), utána 2-es a homok rendezés (arra talán fel percet írnak, de meg kellene nézni). És állítani kikapcsolt szivattyúnál kell!
Elhiszem, csak mikor arra kerestem (azt hittem, azt találtam), mintha mindig kéket láttam volna. Az biztos, hogy a kékre is 3 réteget írtak, plusz 2 háló közöttük. Az intex-nél meg semmi. Megnézem majd a lufis intex-et, annál csak nem gyengébb a fémvázas...
Ami még nem tetszik, hogy webshop-ban fél év garanciát írnak a medencére - én meg jövőre tudom felállítani. Eddig nyugodt voltam, jövő júniusban felállítom, ha baj van vele, benne vagyok az 1 évben. Ha jogos a fél év garancia (85 e ft-nál érdekes, eltérhetnek-e a vevő kárára az általános 1 évtől), akkor tényleg lehet még nagy szopás.
A medencs megvan, remélem nem toszok rá: nem bw, hanem intex metal frame. A bw-ből talán egyféle van, intex-ből meg metal, prism, ultra. A metal meg a "legrosszabb" /legrégebbi. A bw 3 rétegű, az intex-ről meg semmit nem találok.
A függőleges zártszelvények rögzítése úgy történt, hogy műanyag U profil van felhegesztve a medence oldalára, és ebbe van belecsúsztatva a zártszelvény. A műanyaghoz popszegeccsel van rögzítve oldalról.
A medence mérete: 2x3x0,65 m.
Előzőleg ugyanilyen méretű Bestway - csővázas - medencénk volt. Reggelre a víz sokat hűlt. 5-6 fokot is. Tavaly augusztusban, egy hideg éjszakán 9 fokot hűlt. Na ezt untam meg!
Ezért lett szigetelve.
Hétfőn reggelre 1 fokot hűlt a víz. Jó a szigetelés!
valakinek van ugy hogy a mufo csak a medence korul van alatta nem? mennyit kene betolni a medence ala hogy ne jojjon ki , azaz a viz sulya jol a helyen tartja? talaltam most 2200ft praktikerben rovidszalu mufuvet az ugy nez ki nem csuszik vizesen sem. csak a viz atmegy rajta tehat ala kell valami ami a nikeceltol es dobogotol tavol tartja a vizet. hat ez nem egyszeru mulatsag, mikor elkezdtem azt hittem hogy kicsit elengyengetem a foldet osztjovanazugy :)
Igaz, nem olcsó az xps, de az úgyis kellene a betonra is, a homok plusz költsége + a kő (pótlása) remélhetőleg olcsóbb, mint a beton + vasalás + "mester" + sikerül-e a vízszint. A homok tömörítése kérdéses még, mert azt tapasztaltam az enyémnél, hogy a homokot (agyagot) a víz bemossa a kövek alá. Viszont a homokot a tömörítéshez muszáj belocsolni.
Én azt tettem be. A vakond sem szereti, csak valamivel takarni kell , hogy ne álljon ki egy hegyes éles rész se. Ezt oldottam meg pár centi homokkal. Ha vége a medencézésnek akkor nincs betontörés.
Murva a kőzúzalék? Van az udvaron vagy 40 m2, éppen az a bajom, hová tegyem. Duna valamiként árulják, szürkés (kékes) fehér, azzal van felszórva a nem füves terület, de a tüzép a válogatott helyett csupa törmelék, agyagos, aprótól több centisig terjedő izét hozott, nagyon nem szép. Azt esetleg be lehetne tolni a medence alá, ahogy írod.
Tudom, most az van, de a kis (5 m3-es) medencém alján volt egy kis lyuk és az elfolyó víz kissé átrendezte a homokot, arrafelé kicsit lejtős lett. Meg igazából a minden évi gyomlálást, homokegyengetést megspórolnám szivesen.
Ha sikerül megvenni a 457x122-est (család bólintott, de utolsó darab, vagy meg lesz, vagy nem..), én sem tudom, hová tegyem. A házat csak nem vinné el 16 m3 víz, de azért nem szívesen csapnám oldalba. :) A kavics talaj fedést viszont biztos átrendezné.
Vajon 10 cm vastag beton elég lenne a medence alá? Már az is 2 m3 beton, az udvaron dzsuvázást elkerülendő (meg a jó magyar mestereket ismerve) inkább mixert hívnék, az meg már 30 e alsó hangon - de, lehet, hogy sokkal több, rég vettem betont. Plusz vas bele, plusz eps, hogy a beton ne koptassa a medencs alját, nem olcsó. Ekkor medencét ilyen vakondveszélyes helyen nem rakok homokágyba.
Tervben van hogy szárazon újra megfoltozom kívül -belül mert máshol mindenhol rendben van , sőt mintha ez még erősebb anyag lenne mint az új.
Nyár van , meleg van most kell használni és 26 m3 csapvízzeket kidobálni egy hibás ragasztás miatt drága mulatság. Hat nyárral megszolgálta már az árát itt volt az ideje újat venni . Az is zavart hogy a vízvonalon a széle néhol koszos volt amit semmivel nem tudtam lepucolni meg tartottam attól hogy ha megreccsen ez a sok víz elviszi a fél udvart.
A franc se gondolta volna, hogy mennyi különleges feladat adódik a medencével. :)
Most a Bestway puha falú takarófóliájának a tisztítására kérdezem, hogy valaki kitalált már valami jó módszert?
Mert szerintem a port ráviszi, utána meg az eső összesarazza ezzel. Próbáltuk leszedve vizes ronggyal, nem nyerő. Slaggal leveretve, az sem. Aztán próbáltam amikor fent van körbe járva letörölni, hát ahogy megszárad ugyanolyan. De van, amikor a lukakon meg még a medence vízét is összegányolja.
Na akkor tisztázás képpen. A Bestway medencém 6 nyarat szolgált ki , a 6.ban repedt meg az egyik toldás mellett kb egy arasznyira-szerintem anyaghiba ,vagy elvékonyodott a vasaláskor. Befoltoztam , kis szivárgással működött . Most kezdtük a hetedik szezont , fullra feltöltöttem és a ragasztás feladta. Az első két év után mezőgazdasági fóliasátor került fölé ezért az UV től viszonylag védve volt. Ez az a fólia ami 3év garanciás és az 5. éves és itt ott repedezik de még bírja.
Nincs harag, ha nem feltételezed, hogy csak úgy írkalok a vakvilágba.
celebra 57055
@mitvisz1: az épített fóliasátrad hogy bírta a havat?
Nem hajlott meg?
Bár mostanában nem sok hó szokott esni! :)
Köszi
mitvisz1 57059
A 3 éves fólia most 5éves , itt ott repedezik de még egyben van . Mitől hajlana meg a hó lecsúszik róla.
Előzmény: celebra (57055)
celebra 57065
...
A magas ár a méretnek szól, a felhasznált anyagtöbbletnek, semmi esetre sem a tartósságnak, ezért
ne számíts 10-15 évre de még 8-ra se :) Lásd. mitvisz1 kollága medijét, 5 év és már szétrepedt, bár még kitart! :)
Mivel mutvisz1 kolléga után 6 hsz-sal pont 5 évről, pont repedésről és pont bár még kitart-ról írsz, joggal hihettem, hogy erre a hsz-ra gondolsz. Mindenféle ártó szándék nélkül.
Ennyi történt, semmi más, nem írtam ellened, csak ezek szerint a véletlen egyezések csúnyán megtréfáltak. Bevallom, a 200-zal és pláne a 3000-rel ezelőtti hsz-ra nem emlékszem.
Ha nagyot nem tévedek, egy takarófóliáról van szó. Már csak azért is, mert ha a medence fóliája (test) repedezne itt-ott, az konkrétan használhatatlan lenne.
"Amúgy a fémvázasok hogy bírják az UV-t? Kinek mióta bírja / meddig bírta? (Nőnek a gyerekek, lassan kinőjük a 3×0.76-ost, de míg 30ezret ez simán megért, a nagyoknál már annyira nem mindegy, hogy 2-3, vagy 10-15 szezont bír ki...)"
Sajnos ki kell ábrándítsalak! Szerintem egy nagyobb medinél nem a tartósságot fizeted meg a magasabb árral.
A magas ár a méretnek szól, a felhasznált anyagtöbbletnek, semmi esetre sem a tartósságnak, ezért
ne számíts 10-15 évre de még 8-ra se :) Lásd. mitvisz1 kollága medijét, 5 év és már szétrepedt, bár még kitart! :)
"Egyre több hozzászólásnál olvasom, hogy a medence körül műfű, kavics, faburkolat... van leterítve. Az egyszerű gyep miért nem jó? A medence alá tettem fóliát, de nem lóg túl rajta. Akkora a fólia, amekkora a medence."
A kifröccsenő víztől olyan a fű mint a jég, rohadt nagyot lehet esni rajta, nem beszélve arról hogy
a felázott talaj nagyon tud mocskolni, főleg ha gyerekek vannak. A felnőttek tudnak vigyázni, hogy
ne menjen ki a víz és ne hordják el a sarat, ne szaladgáljanak, de a gyerekeknél ez nem játszik! :)
Van pár dolog. Ha van bohókás kisgyerek aki ugribugri, akkor ha kiesik a medencéből, jó ha puhára esik, a kieső játékok ha sok koszt visznek be az sem jó, stb stb... A lényeg, ne legyen balesetveszélyes, és ne vigyél be sok mocskot a medencébe. Sztem.
Egyre több hozzászólásnál olvasom, hogy a medence körül műfű, kavics, faburkolat... van leterítve. Az egyszerű gyep miért nem jó? A medence alá tettem fóliát, de nem lóg túl rajta. Akkora a fólia, amekkora a medence.
Műfüvön gondolkoztam én is, de akkor marad a mosott kavics a medence köré... Az tuti UV álló...
Amúgy a fémvázasok hogy bírják az UV-t? Kinek mióta bírja / meddig bírta? (Nőnek a gyerekek, lassan kinőjük a 3×0.76-ost, de míg 30ezret ez simán megért, a nagyoknál már annyira nem mindegy, hogy 2-3, vagy 10-15 szezont bír ki...)
Sziasztok! Harmadik éve használom a homokszűrôt, de ilyen most történik először. Porszívózás közben, nagyjából mikor kezd telítődni, egyszercsak koszos víz kezd jönni vissza a medencébe. Mi lehet ennek az oka? A váltószelepben lehet valami vagy a "rózsa" csatlakozásánál?
Nem, kb. 4 éve a tesco is. Pro Star 4, 40 e-ről indult, aztán lett 25 e, végül 14 e-ért adták. Következő évben meg utána is figyeltem, de az volt a jellemző (mindegyik hiperre), hogy nagyon óvatosak, inkább már júliusban fogjanak ki, de ne maradjon a nyakukon.
Most bestway 457x122-est láttam 85-ért, ahogy néztem, elég baráti ár, csak nem tudom, érdemes-e lecsapni rá vagy van esély jobb árra.
Volt mindkettő ( felfújható peremű és most csővázas Intex 488 *122 ) és van ( két kamasz gyerekem ). Peremről ugrálva sikerült is behorpasztaniuk pár helyen, de azon kívül, hogy ronda, más baj szerencsére nem történt. Bírta :-)
Pontosítás. Az osan vásárolt be a 9ezressel és csinált kiárusítást. A teszkó csak sima medencével szívta meg és árulta ki fél ár alatt (vagy 12 éve). :-)
A kialakításból fakadóan a lufis elnyúlik, deformálódik, szinte ugrál. :) És bírja. Végülis ezzel nyeli el a mozgási energiát. Ezt nem tudja a fémvázas, ezért aggódok. Igaz, 4.57x122 a kinézett, ott nehezebb ennyire bemozgatni a vizet, de ha egyszer sikerül. .. :), igen nagy energiák szabadulnak el.
Más:
Mi a friss (utóbbi 1-2 éves) tapasztalat: szezon végén van akció és választék, vagy már óvatosan rendelnek a boltok és nincs nagy megmaradó készlet? A tesco-t tudom, hogy óvatos, mióta a nyakán maradt a homokszűrő. :)
Nyöszörögni nyöszörög, mivel nem egy darabból van. :) de szvsz jobban bírja, masszívabb, nekem ránézésre is medencésebb formája van egy vázas medencének mint a lufisoknak. Olyan bután néznek ki :( Nálunk a vázasban volt már, hogy elszabadult a buli, és a széléről elrugaszkodva is becsúszott egy két bukfenc külön kérésem ellenére, de hála istennek semmi baja nem lett. Pedig amikor megláttam mi történik, már temettem a medencét, kertet, mindent :) Ezt egy lufis nem.biztos hogy komálta volna.
Akinek volt már lufis és kör csővázas medencéje, meg esetleg kamasz gyerekei :), a csővázas hogy bírja az "állatkodást" a lufishoz képest? A lufis eszméletlen, mit bír, csővázasról meg csak annyi tapasztalatom van, hogy ha megforgatom benne a vizet (csak kívülről, egy lavórral), nyöszörög minden illesztése a váznak.
Nekem, mint pár napja írtam 6 liter 30%-os sósavval kezd beállni a Ph, pedig csak 4,60-as a medencém!
A sósav hamar hat, ha beleraktál 1 litert (szabályosan meghígítva és körben elosztva beleöntve), és megy a keringtetés kis idő múlva lehetőleg csavarj le vagy 10 gyors kört a medence szélén, hogy jól pörögjön a víz (nem-nem, nem mar szét a sósav), akkor 1-2 óra múlva már újra mérhetsz. Aztán, ha már lejjebb megy a Ph nyilván sokkolni is kéne, meg algaölő sem árt, és persze szűri-szűrni, visszamosni...
Kár lenne lecserélni, időben sem jársz jobban, meg pénzben sem! Nekem pár éve bezöldült többször is, ismerem az érzést!
Az UV lámpa viszont egy csoda! Nekem megvan több éve, de nem volt rendesen bekötve eddig, csak kiegészítésként ment a papírszűrős szivattyúval, amikor eszembe jutott. Most vastag csövezéssel a homokszűrő szívóágába van kötve, megy a szivattyúval együtt kapcsolva, és minimális vegyszerezés mellett, gyakorlatilag 0 klórtartalommal gyönyörű a víz már egy hónapja, és nem mellékesen 27-30 °C-os!
A medencét a műanyagos cég kérésünk alapján, méretre gyártotta. A medence 6 mm vastag PP medence, a perem alatt körben 40x70-es zártszelvény merevítéssel. (Nyugodtam ráállhatsz!)
A oldalfalon függőlegesen 20x40-es zártszelvény, műanyag sínben, merevítésnek. Ez a medence önmagában megáll, nem kell plusz merevítés.
A medencét beburkoltuk 10 cm-es lábazati szigetelőanyaggal. A fakeret anyaga 6x5 cm-es, fenyő, mely műanyag lábakon áll. A fakeret a medence függőleges merevítéséhez csavarral van rögzítve. A keret nem a medence falát tartja, hanem az alumínium trapézlemez burkolatot.
A faház tetején látható napkollektort még nem tudtuk kipróbálni, mert elromlott a keringető szivattyú.
Reményeink szerint éjszakánként a szigetelés miatt kevésbé hűl majd vissza a víz. :-)
Tegnap leraktam a nikecelt a dobogora majd mikor rateritettuk a ismerostol kapott medence foliat derult ki hogy az tiszta jegpalya mikor vizes. Igy eleg veszelyes foleg a dobogo foldbol kiallo resze miatt. Ha ott csuszik el valaki az nagyon veszelyes. Most az otlet az hogy mufuvel burkolnank. Van valakinek mufu a medence korul? Csuszik az is?
Ugy kell elkepzelni hogy lejtos gyepen van egy 3*4m dobogo egyik vege fuvel egy szintbe ezen lenne egy 2*3m csovazas medence.
Ha jól emlékszem, 2 helyen is (egymással szemben) van egy kis rövid egyenes vagy hullámos vonal, úgy 8-10 cm-rel a lufi alja alatt. Persze kívül. :) Legalábbis az én kék medencetestemen fehérrel ott virít. (Bár idén nem láttam, lehet lekopott, vagy nem voltam alapos. De nem is nagyon kerestem.)
Amúgy (legalábbis az enyém) sokat kibír, volt, hogy a lufi közepéig ért a víz. De úgy nem lehet használni, max. óvatos ücsörgésre, gyerekeknek "állatkodni" jóval kevesebb kell bele.
Köszi a tippeket srácok! az 1l sósav, és egy kisebb klorsokk már sokat lendített a témán! most már tisztul a víz, zavaros, de remélem, hogy reggelre a homokszűrő kicsit tovább javít a helyzeten! aztán még 2l sósav.. s talán lemegy 8 alá..
A leírása szerint 61 cm. De nem mértem és felállításkor én is gondolkodtam, hogy vajon még meddig engedjem vízzel, mert a lufi széle még emelkedhetne, de ki tudja, hogy mikor erőlteti már a ragasztásokat.
Nagyon tetszik a medence amit csináltál. Az érdekelne, hogy a fa keretnek mi a keresztmetszeti mérete, és milyen anyagból van? Miből gondolod, hogy ez a fa keret elégséges a medence falának megtartásához. Miben tér el a medencetest egy "normál" PE medencétől ? Gondolom kiderült a kérdéseimből, hogy én is szeretnék egy hasonló medencét 5x3x1,2 méretben, de 40 cm-t besüllyesztenék a földbe. Miért a szigetelésre tetted a fa keretet, miért nem közvetlenül a medence testre ? Gondolom már üzemel a medence, milyenek a tapasztalatok ?
Sztem az olyan. Ha azt írják, hogy x*75cm, az nem a vízszint magassága, hanem feltőltve a karima magassága. Ami olyan 52 cm vízoszlopot jelent emlékeim szerint.
Segitsèg tanàcs kellene.Adott egy bestway 3mx0.76-os medi aminek felàllitàskor körkörösen kb 15cm szèlesègben az oldala lefekszik a földre igy veszitve a magasàgból.a talaj vizszintben van