Elzász 1633 és 1681 közt lett francia terület. Először 1633-ban foglalták el a tartományt, 1648-ban a vesztfáliai békében megkapták a Habsburg birtokokat, a többi részt XIV. Lajos mindenféle kétes jogcímeken foglalta el egyenként,
1681-ben Strassburg volt az utolsó amit elfoglalt, ez volt a reunios politika, ezeket a foglalásokat megerősítette a 1697-es Rijswijki és a 1714-es Rastatti béke is. 1815-ben is elismerte francia területnek a párizsi béke.
1870-ben Poroszország visszafoglalta Elzászt és Lotharingia felét és 1871-ben a frankfurti béke elismerte Németország részének Elzász-Lotharingiát. Az első világháború elvesztése után újra francia terület lett 1940-ig, azután német 1945-ig, azóta francia terület.
Lotharingiában az első veszteség még 1552-ben következett be, ekkor II.Henrik elfoglalta ott Metz,Toul és Verdun püspökségek területét.
Lotharingia egész területe először a harmincéves háború idején 1632-ben került francia megszállás alá, 1661-ig tartott. 1661 és 1670 közt újra független, azután 1697-ig francia megszállás alá került.
1702 és 1714 közt újra francia csapatok szállták meg, de jogilag független maradt.
1735-ben Ferenc Lotharingia hercege aki Mária Terézia későbbi magyar királynő férje lett, lemondott a hercegségről a franciák javára, akik cserében elismerték hogy Mária Terézia jogos örököse Habsburg Károly osztrák császárnak.
Az új herceg Leszczynski volt lengyel király lett, XV. Lajos francia király apósa, amikor meghalt 1766-ban, Lotharingia francia terület lett.
A pofátlan francúzok még a Rajna-vidéket is akarták 1918 után, aztán meg a Saart 1945 után. 1815-ben vissza kellett volna tolni őket a Rhone-ig, nem meghagyni a rajnai határt -- tekintve, hogy Napóleon mit művelt 1814-ig bezárólag.
Luxemburg a francia forradalom idején szakadt el a birodalomtól, amikor a franciák megszállták és Franciaországhoz csatolták, 1815-ben önálló nagyhercegség lett, de a Német Szövetség része. 1839-ben a londoni szerződés elismerte teljesen független államnak, de 1842-ben a német vámszövetség tagjai lettek. 1918-ban felmondták a vámuniót és ezzel megszűnt minden jogi kapcsolat.
A spanyolok birtoka volt előtte. Szintén spanyol birtok volt a Burgund grófság, ezt a spanyolok 1678-ban vesztették el a nijmegeni szerződésben, francia terület lett, elcsatolták a birodalomtól.
És, gondolom, jött a német politikai széttagoltság majd vallási megosztottság vs. francia központosítás/Szent Bertalan éccakája. A reformáció így végképp a francúzok kezére játszott.
Először Hollandia veszett oda, amikor 1581-ben független állam lett, 1648-ban a vesztfáliai békében elismerték hogy független állam és nem a birodalom része.
talán kezdjük egy térképpel, 1512-ben így nézett ki a Német-római birodalom, ekkor még része volt a mai Belgium, Hollandia, Luxemburg területe és a ma Franciaországhoz tartozó Burgundia, Savoya, Lotharingia és Elzász
Mi itt kelet Közép-Európában sokat "hallottunk" a Drang nach Osten-ről, azaz a keletre irányuló német kolonizációról, amely csak a kezdetekkor volt irányítottnak mondható, aztán már inkább spontán, sőt, "hívásra" mentek a telepesek egyre keletebbre, meg sem állva a Volgáig. Azaz egyfelől volt egy vaskos német keleti térnyerés, ugyanakkor, főleg XIV. Lajos deklaráltan erőszakos politikája óta, egy jelentős nyugati térvesztés is, leginkább Lotharingiát, az egyik legnémetebb tartományt érintően. Burgundia már korábban "elveszett", Elzász bedarálását csak késleltette 1871 ill. 1940, sorsa az EU-ban most teljesedik be.
No, erről a nyugati térvesztésről ha valaki tudna részletekbe menően írni.
Ezek 1541-es események. Ekkor jelent mg Luther: A zsidókról és hazugságaikról c. munkája. Aminek aztán az 1914-es események lettek a következményei. ;)
Paul Johnson: A kereszténység története. 1546 megindulnak a vallásháborúk, amelyek aztán eltartanak csaknem pontosan 100 évig. 1648-ban a Westfáliai békével zár az ökdöklések és a vérontás sorozata. Luther ugy hal meg, hogy egy vérben gázoló, szátszakitott Europát hagy maga után.
Luthertől a holokausztig
Luther: A zsidókról és hazugságaikról
„Luther Márton arcképe világszerte több holokauszt múzeumban kiemelt helyen látható, mint aki írásaival egyik megalapozója volt a 20. századi vészkorszaknak. Ma már egyre több evangélikus szerző is elismeri, hogy a reformátor nemcsak teológiai alapon bírálta a zsidókat, hanem több műve tudományos mércével is antiszemita tartalmú. Luther azonban ennél messzebbre ment: rasszista főművében a zsidó kérdés végső megoldását a zsidómentes (Judenrein) Németországban, sőt a keresztény hitnek ellenszegülő zsidók kiirtásában látta.”
Itt emlitve volt Wagner, aki maga is közismert antiszemita volt. A Lutheri elvek végigkisérik a német történelmet. Itt emlitettük Cosima Liszt-et mint Bayreuth megalapozóját. Személyesen nem fogadta az ifju Hitlert, de neki sikerült ennek ellenére összebarátkozni Richard Wagner leszármazottjaival ami kulturális történelmi alapot teremtett a náci mozgalomnak.
Liszt Ferencet is megvádolták antiszemitizmussal. Ma is gyakran idéznek tőle. De fontos tudnunk, hogy Liszt maga egy cikkben tiltakozott minden neki tulajdonitott antiszemita tétel ellen. Az igazság, hogy Liszt „felesége” Carolyne Wittgenstein Liszt tudta nélkül jelentette meg Párizsban a Cigányzenéről irott könyvét, amit Wittgenstein hercegnő Liszt tudta és beleegyezése nélkül megtüzdelt antijudaista tételekkel.
Párt téttel Luther könyvéből, ami aztán meghatározta a 19. századi német antiszemitizmust és végül a legbrutálisabb népirtáshoz vezetett.
„Ők a mi súlyos terhünk, csapásunk, pestisünk, elviselhetetlen csapások országunk számára”
„A nap soha nem sütött náluk vérszomjasabb népre, akik azt képzelik magukról, hogy Isten népe, akik arra lettek rendeltetve, és azt a parancsot kapták, hogy öljék és mészárolják a pogányokat.”
„a mai napig nem tudjuk, hogy milyen ördög hozta őket ide. … Fogva tartanak bennünket, keresztényeket a saját országunkban. Orcánk verítékével dolgoztatnak bennünket, hogy vagyont gyűjtsenek, miközben léhán üldögélnek kályháik mögött, szellentgetés közben tömik magukat, luxusban és kényelemben élnek a mi javainkból, amelyekért olyan keményen megdolgoztunk. … Ők a mesterek, mi pedig a szolgáik vagyunk, a javainkkal, verítékünkkel és munkánkkal”
1541-re, zsidóellenes gyűlölete ekkor már olyan mély, hogy még legnagyobb ellenfelét, az őt birodalmi átokkal sújtó, katolikus V. Károly császárt is megdicséri, hogy kiűzte a zsidókat Spanyolországból, a „viperák legfőbb fészkéből”.
„Mi keresztények dolgozunk, ők élősködnek, mi a munka alapú társadalmat építjük, ők a pénzvilág urai”.
„Ha ti urak és hercegek nem tiltjátok meg törvény által az ilyen uzsorásoknak a nyilvános utak használatát, egy nap majd gárdák állnak fel ellenük, miután ebből a könyvből megismerték a zsidók igazi természetét, és felismerték azt, hogyan kell bánni velük, ahelyett, hogy védelmeznék őket.”
„Ha meg akarok keresztelni egy zsidót, elviszem őt az Elba hídjára, követ kötök a nyakába, a mélybe lököm, és azt mondom: „Megkeresztellek Ábrahám nevében!” (D. Martin Luthers Werke. Kritische Gesamtausgabe, Abteilung 2: Tischreden, Weimar 1912ff., Nr. 1795)
„Mit tegyünk mi keresztények, ezzel az elvetett és kárhozatra ítélt néppel, a zsidókkal? Közöttünk élnek, ezért nem vagyunk kötelesek eltűrni viselkedésüket most, hogy tudomásunk van hazugságukról, gyalázkodásukról és istenkáromlásukról. Ha megtesszük, részesei leszünk hazugságaiknak, átkozódásuknak és istenkáromlásuknak. ... Jó orvoshoz hasonlóan kell cselekednünk, aki, amikor elkezdődött az üszkösödés, irgalom nélkül elkezdi vágni, fűrészelni és égetni a húst, az ereket, a csontokat és velőt. Ilyen eljárást kell követni ebben az esetben is.”
Az idősebb Doctor Justus Jonas (1493. június 5., Nordhausen - 1555. október 9., Eisfeld), német lutheránus humanista, jogász, teológus, reformátor, egyházi énekszerző, Luther személyes jóbarátja és segítője, mind a reformáció, mind a Biblia-fordítás munkájában:
Mert erkölcsi tekintetben... már volt egyszer egy belsö megujulás, pont amikor II. Gyula leszámolt Borgia Sándor teremtette rendszerrel. Amugy Borgia Sándor példás családapa volt, és mint a nemzet keresztapja gondoskodott egész közép Itáliáról, számtalan haladó rendelkezést hozva.
Gyula, erkölcsös ember volt: kiváló hadvezér és bőkezű mecénás. Amit a hadakozás nem vitt el, a művészetekre költötte (még stadiont sem épitett!) Michelangelonak akkora vagyona gyűlt össze mint egy Este-nek vagy Farnesenek.Lásd erről a multkor cikkét. Az hogy szifiliszben szenvedett, magánügy és az akkori zsoldosok közül ugyan ki nem kapta volna el?
Erről beszélek én is. Pontosan ez az amit irsz, hogy a reformáció elszalasztott lehetőségeit, ugy tudjuk megérteni ha világosan látjuk a reformáció szakaszait.
Itt a két szakaszt,te is elválasztod
1. a kompromisszum lehetőségét, nálam ez 1520-ig az egyházi átokig (te ezt 1529-ig tartod)
2. az elfajulo ellenségeskedést (nálam ez 1520-tól, nálad meg 1530-tól)
meg kell különböztetnünk.
(A harmadik szakasz amit Luther még megért a vallásháboruk szakasza, ami Luthert a legmélyebben kétségbe ejtette: "nem ezt akartam").
Igen, a szerencsétlensége a dolognak, hogy Luther két politikailag merev emberkével kellett összecsapnia Leoval és Károllyal.
Addig, a legalább annyira csökönyös és elveihez ragaszkodó Szent Ferenc sokkal jobb politikussal, III. Incével találta szemben magát.
Az a helyzet, hogy a 16.századi emberek megemelkedett erkölcsi elvárásainak nem feleltek meg a reneszánsz pápák, Luther igényei pedig még az átlagosnál is magasabbak voltak, tehát nem volt lehetséges a megegyezés a két fél közt már az elején sem, később pedig főleg nem, amikor már teológiai téren is eltértek a nézetek.
Még mielőtt tovább átkozódsz :) Gyorsan kijavitom, nem olyanok voltak mint egy világi uralkodó, hanem azok voltak.
Még akkor is azok voltak, ha Luther elvárása közelebb állt volna a szentéletű atyákhoz. A sokkoló római látogatása felnyitotta a szemét, de ugy látszik erre nem volt felkészülve.
Nekünk annyit kell tudni, hogy a reneissance idején sem vált még szét az egyház és az állam. Tehát a pápák de facto világi uralkodók is voltak, a Szent Széknek kellett foglalkoznia egész Közép Itáliát kitevő Pápai Állam adóival, tisztségeivel, infrastrukturájával, hadviselésével, védelmével, bűnözésével,világi törvénykezésével, önkormányzataival, igazságszolgáltatásaival, közbeszerzéseivel, épitkezéseivel satöbbi satöbbi.....
A környező hercegségek, akár a Mediciek, Sforzák, Este-k, Della Roverek, Farnesek, Savoyaiak, Habsburgok a Pápai Államot egy hercegségnek tekintették a sok közül amit el lehet foglalni, ki lehet fosztani etc. etc. amint gyöngeséget mutatott. És igen, a pápai hatalom ennek az erősen lefele tendáló ágában (ami majd Napoleon és VI Piusz idején ért a mélypontjára ) valóban egy lett az egymással civakodó hercegségek között.
