Tippek és tanácsok a Jáva, Szumátra, Kalimantan (indonéz Borneó), Sulawesi (Celebesz), Nusa Tenggara (Kis Szunda-szk), Maluku és Pápua (indonéz Új-Guinea) iránt érdeklődők számára. Mivel a csak Balira utazóknak már van egy régóta pezsgő téma, arról inkább oda érdemes írni!
En az 5 napot Bromo nelkul is megosztanam Yogya es Solo (Surakartat mindenki igy hivja) kozott.
Valahogy igy:
1. Yogyai varosnezes
2. Borobudur es Prambanan
3. Kirandulas Diengbe (ez hosszu, gyerekkel talan tulzottan is)
4. Solo varosnezes
5. Candi Sukuh es Ceto, esetleg Tawangmangwu is
Ha nem szalltok meg Soloban, akkor a varost es a Sukuh es Ceto templomokat Yogyabol 1 nap alatt megnezni szerintem tul rohanos. Es azokat a templomokat kar kihagyni, mar csak a kornyezo hegyi taj miatt is!
Azert Bromora guglizz mar ra, biztos ki akarod-e hagyni?
Tehat valszleg ott voltak, ahol reggel eloszor eszlelted a viszketo csipeseket. Keresni oket a lepedot felhajtva, a matracok csucskenek redoiben legcelravezetobb. Ha nem maga a poloska, akkor gyakran kis feher petei vagy apro sotet pottykent lathato urulekei lathatok ott.
Szallasokon azert eleg ritka, inkabb falusi hazakban fordul elo. De barhova behurcolhatjak szallovendegek pl halozsakkal.
Szulavézi, 5. rész: Tentena és környéke (2019.08.01.)
Rantepaóból reggel 9-kor indultunk a kb. 400 km-re fekvő Tentenába egy kényelmes, dönthető üléses, lábtámaszos busszal. Kellett is a kényelem (meg a Daedalon), mert 13 és fél órás volt az utunk. Korábbi vezetőnk, Amos ajánlott nekünk szállást, a Victory Tentena-t, e-mailen felvettük a kapcsolatot a tulajjal, Nonival, aki egy nagyon kedves csaj (az elérhetősége: victorytentena@yahoo.com). A szállás 3 km-re volt a buszállomástól, de a busznál több ojek (azaz motoros taxi) is várakozott (20 ezer UDR/ojek), így nem kellett a sötétben bóklásznunk. A szoba 275 ezer IDR volt, illetve Noninál tudtunk motorokat is bérelni (100 ezer IDR/motor).
Másnap elmotoroztunk az esőerdei környezetben fekvő Salupa (Saluopa) vízeséshez. A 12 szintből álló impozáns zuhatag mentén kőlépcső vezet fel a kristálytiszta vizű kisebb-nagyobb teraszokhoz. Bár a víz jéghideg volt, Marci nyilván nem hagyhatta ki, hogy megmártózzon benne.
Mivel hobbirovarászok vagyunk, így ez a nedves erdei környezet sok-sok izgalmas ízeltlábúval is kedvezett nekünk. Karimás ikerszelvényesek tekeregtek a zöld mohával benőtt sziklákon, színpompás pillangók iszogattak az ásványi anyagokban gazdag csobogókból, hatalmas trópusi keresztespókok hálói terpeszkedtek az ágak között, varázslatos hernyócskák rágcsálták a fák leveleit...
Tamás, a férjem annyira belefeledkezett újdonsült kis barátaink fotózásába, hogy az aznapra tervezett programunkat kénytelenek voltunk kissé megkurtítani. Még elgurultunk a Poso-tó (Danau Poso) partján fekvő Siuri Beach-hez (Pantai Siuri), mert Marcinak ígértünk egy langyosabb vizű fürdőzést is.
Sötétedés után vittük vissza a motorokat Noninak, majd elmentünk vacsorázni egy kifőzdesorra, ahol életemben először (és valószínűleg utoljára) megkóstoltam a sült denevér húst.
Este Noni összehozott minket egy mallorcai párral, akikkel megoszthattuk a másnapra bérelt autót Ampanába (5 főre összesen 800 ezer IDR-t fizettünk a 4 órás útért, valamennyivel olcsóbb lett volna az út tömegközlekedéssel, de átszálással együtt kb. kétszer annyi időbe telt volna).
Sajnos nem hagyhatom ki, a 2019-es indonéz utunk legnagyobb szívását: Tentenában irtózatosan elkezdtem viszketni, mire Noni anyukája segítségével sikerült beazonosítanunk, hogy ágyi poloskák csipkedtek össze. Nem tudjuk, pontosan hol szedhettem össze (mivel Rantepaóban nagyon pöpec szálláson aludtunk, így inkább a buszra gyanakszunk), a lényeg, hogy 2 nap múlva összesen 224 csípést számoltam magamon, amelyek közül több feldagadt, felhólyagzott, ami pár éjszakámat pokollá változtatta. Először cink-oxidos krémmel, majd illóolajokkal kezeltem magam, és legalább egy hét kellett, amíg normalizálódott az állapotom (a csípésekről készült fotóktól megkíméllek titeket). Minden cuccunkat kimostuk/kimosattuk, és onnantól kezdve mindhárman illóolajokkal bekenve aludtunk, így valahogy sikerült megszabadulnunk az élősködőktől. Nem mondanám, hogy ez az élmény rajta volt a bakancslistámon, de mégiscsak egy fontos tapasztalattal gazdagodtam. Onnantól kezdve mindig megnézem az ágy matracát, ha idegen helyen alszom (Magyarországon is).
Szulavézi, 3. rész: Tana Toraja, 3. nap (2019.07.30.)
A Tana Torajában töltött harmadik napunkon egy tradicionális temetési szertartáson vettünk részt. Előző nap még hezitáltunk a dolgon, egyrészt viszolyogtunk attól, hogy végignézzük, ahogy leölik az áldozati bivalyokat, másrészt fenntartásaink voltak azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen eseményen nem gáz-e, ha idegenként részt veszünk (azzal együtt, hogy tudatában voltunk annak, hogy turisták is látogatják ezeket a szertartásokat). Így utólag azt gondolom, minden averziónk csupán a kulturális korlátoltságunkból adódott, és teljességgel alaptalan volt.
Reggel a vezetőnk, Amos elvitt minket a rentepaói állatvásárba. Ami már elsőre igencsak szembetűnő volt számunkra, hogy az állatok (baromfik, disznók, bivalyok) mind-mind nagyon tiszták és hihetetlenül szelídek voltak, simán be lehetett közéjük sétálni. A hatalmas bivalyokat gazdáik simogatták, kézből etették és szappanos vízzel csutakolták őket. Látszott, hogy az állatokat nagy becsben tartják, szépen gondoskodnak róluk, nem bántják, nem rángatják őket, így azok nem is félnek az emberektől. Ezek azok a bivalyok, amelyek majd többnyire a torajai temetési ceremóniák áldozati állatai lesznek. Áldozati funkciójuk mellett pedig természetesen ételként szolgálnak ezeken a többnapos, többszáz vendéget fogadó temetési ünnepségeken.
A temetési ceremónia fontos közösségi esemény Tana Torajában. A több napon keresztül tartó szertartás fontos része az állatáldozatok bemutatása. A jómódú családok 24 bivalyt áldoznak fel, mégpedig lehetőleg 24 különböző bivalyt (a különbözőséget adhatja a szőr vagy a szemek színe, a foltok száma, a szarvak állása stb.). Minél különlegesebb egy bivaly (pl. albínó vagy felemás szemszínű), annál drágább. A temetési szertartás nemcsak a bivalyok miatt költséges: napokon keresztül többszáz embert kell ellátni, illetve maga a sír sziklába vájatása is horribilis összeg és rengeteg idő (előző bejegyzésemre utalva: nem csoda, hogy akár évekig „várakoznia” kell a halottnak, amíg a család kivitelezi a ceremóniát).
Mivel ezen a napon két viszonylag nagy temetés is volt a környéken, így megkértük Amos-t, kérdezzen utána, melyiken van kevesebb turista. Így a Tumbang nevű településen megtartott 4 napos temetési ceremónia első napjára mentünk, ahol rajtunk kívül csupán 3-4 fehér ember volt a többszáz vendég között. Rengeteg olyan ember vesz részt ezeken a gigantikus torajai-i temetési szertartásokon, aki nem volt személyes kapcsolatban az elhunyttal, viszont itt találkozhat a szélesebb értelemben vett közösség tagjaival. A temetés egy olyan közösségi esemény, ahol a falubeli asszonyok és férfiak (jelen esetben legalább százan) önkéntes alapon napokon keresztül sütnek, főznek, felszolgálnak, miközben odagyűlnek a rokonok, ismerősök, saját családjuk vagy településük „delegációjával”. Egy „ceremóniamester” folyamatosan jelenti be az érkező csoportokat, elmondja, hogy kik ők, honnan érkeztek, és milyen ajándékot hoztak az elhunyt családjának. Az ajándék többnyire élő állat, amit a szertartáson leölnek, feldolgoznak és elfogyasztanak, de teljesen sztenderd ajándék a cigaretta is (mi például egy karton cigarettát vittünk magunkkal).
A szertartás helyszíne melletti erdős részen a falubeli férfiak folyamatosan ölték le és dolgozták fel az érkező állatokat. A bambuszcsövekbe csapolt vért és a belsőségeket elvitelre kiporciózták a vendégeknek, a húst pedig egyből megsütötték és tálalták az asszonyok.
A falu ceremóniaterére ideiglenes bambuszépítményeket húznak fel, amelyekben akár éjszakázni is tudnak a vendégek. A torajaiak nagyon vendégszerető emberek, és teljesen természetesnek veszik, hogy idegenek (akár turisták) is jelen vannak egy temetésen. Minket is egyből beinvitáltak egy bambuszemelvénybe, ahol az egyik nagy családdal együtt ettünk, ittunk, beszélgettünk. A halott ravatalához is felkísértek minket, azonban a falu elöljáróihoz és a gyászoló családhoz (akik a tradicionális magtárazók alatt foglaltak helyett) csak a „valódi” rokonok, ismerősök járulhattak részvétet nyilvánítani.
A ceremónia első napján csupán egyetlen bivalyt áldoztak föl. Tartottam tőle, hogy meg fog viselni a dolog, de a kíváncsiságom erősebb volt, mint a viszolygásom. Az állat leölése meglepően gyorsan történt: odament a böllér, egy gyors mozdulattal elvágta a nyakát a hatalmas állatnak, hátraugrott, a bivaly eldőlt, még kétszer-háromszor felemelte a fejét a földről, majd végleg kimúlt. Nem kapcsolódott ehhez semmiféle plusz látványosság vagy hókuszpókusz, gyors és humánus aktus volt, ami után egyből elkezdték nyúzni és feldolgozni az állatot, ott a ceremóniatéren, a vendégek gyűrűjében.
Amikor a Facebookon írtam erről, egyből jöttek a kommentek, hogy ez mennyire brutális dolog. Én meg azt gondolom, hogy a torajai emberek sokkal szebben és tisztességesebben tartják, gondozzák és ölik le az állataikat, mint mi itt, Európában. És bár lehet, hogy egy vegetáriánusnak brutális lenne végignéznie egy állat leölését, de nekünk, akik állatokat eszünk, baromira fontos lenne látnunk, hogyan tartják és ölik le azokat az állatokat, amelyek az asztalunkra kerülnek. Talán jobban megtanulnánk tisztelni az eleségállatainkat, és megbecsülni, nem pazarolni az ételt, sőt talán még a tenyésztési, tartási körülmények megváltoztatására is megpróbálnánk nyomást gyakorolni.
Két fontos gondolatot hoztam magammal Tana Torajából: az egyik az, hogy nemcsak az esőerdők mélyén élnek olyan népek, akik képesek harmóniában élni az állatokkal és a természettel (eddig csak a Mentawai-szigetek belsejében találkoztam ilyen emberekkel), a másik pedig az, hogy a közösségről és az emberi kapcsolatokról is lehetséges egészen más dimenziókban gondolkodni, mint ahogy azt mi tesszük.
A deli reszt durvan ugy javasolnam elosztani, hogy 2-2 nap Ambonon, Saparuan es Nusalauton, aztan pedig 6 Seramon (amibol 2 elmegy az oda- es visszautra). Ha belefer, esetleg 1 napos kirandulas Harukura Ambonrol vagy Saparuarol.
12-13 napban ez jo attekintes lenne Kozep-Malukubol.
Csak Buru es Banda maradna ki.
Utobbit Keijel egyutt hagyhatjatok legkozelebbre, ha megtetszik Maluku - wanbo is gyorsan visszatert oda egy masodik utra, es meg igy is maradt miert visszamennie meg egyszer...
A magaslatokat nagyon konnyu elerni. A Masohibol Sawai fele vezeto ut Sawai elott atkel egy eleg magas hegyvonulaton ami a park resze, annal magasabbat szerintem gyalog sem ernetek el 2-3 napos turaval.
Ha a bennszulott kultura is erdekel, akkor kerdezzetek ra, Huaulu milyen manapsag. Anno csupa hagyomanyos hazbol allt, de asszem azota elerheto uton is, ami biztos hozott valtozasokat. Viszont hagyomanyos vallasukat alighanem meg orzik.
Akkor az északi részen még finomítok, illetve a javasolt helyszíneket nyitva hagyom, és az idő és lehetőségek függvényében fogjuk felkeresni.
Most nekiesek a déli résznek a tanácsaid és Wanbo leírásai alapján. Seramot biztosan nem fogjuk keresztezni, de ha van lehetőség, 2-3 napos esőerdei túrát szeretnénk, esetleg úgy, hogy a magaslatokat is érintsük, mert a fenti régiónak teljesen más az élővilága, mint a tengerparti részeknek.
Es ha mar Seram es kornyeke tervezese van soron, akkor jol gondold at, tenyleg meg akarjatok-e tenne az teljes turat a szigeten at.
Anno mind nekem, mind a rajtam kivul ezt eddig egyedul megtevo masik forumozonak ez 6 nap volt, gyerek nelkul, es abban nincs benne a tura elejere es a vegerol visszautazas es a Sawaiban toltott ido.
A parkbol akar 1 nap alatt is kaphato izelito, a leghagyomanyosabb falu pedig pont a Sawaihoz legkozelebb eso Huaulu volt (azota biztos ez is valtozott).
A masik forumozo nagyon nehezen megtalalt rovid osszefoglaloja utjarol:
A ternatei program sokkal jobb lett es berelt bemoval mind belefer, de a kratonba vagy bejuttok, vagy nem.
Tidoren a Rum- Gurabunga utat forditott iranyban tegyetek meg, Gurabungabol lesetalva. Soasioban a palota megnezese kotelezo es elore leszervezendo Linaval. Es ott nemcsak a Tahula erodot kell megnezni, hanem a kesobb felfedezett es felujitott masikat is.
Arra ne szamitsatok, hogy Tidore utan meg Morotaira repulhettek.
Ez az otlet honnan jott?
Es itt borulhat is a tovabbi napirend, mert hajoval vagy Halmaheran at elmegy 1 nap az idajutasra.
Dodolara viszont eleg 1 nap, itt visszanyerheto az elvesztett nap. Esetleg a masodik nap kiranduljatok el Eszakra, a Gorango strandra vagy a Berebere elotti kis Tabailenge-szigetre. Vagy Berebereben megszallva mindkettohoz - megerik!
Tobelo varosaban semmi neznivalo nincs.
Bereljetek hajot a kozeli szigetekre, kulonosen Pawolera.
Nem nezegetek blogokat, de ahogy Dukonot fustologni latom az elmult evekben, nem vagyok meggyozodve rola, hogy a krater pereme rendszeresen elerheto.
Vezetot en Mamuya faluban berelnek ahol a vulkanologiai megfigyeloallomas is van (bar attol tul sokat ne varjatok).
Dukono utan pedig Luari strandjara mennek napnyugtaig, szerintem sokkal szebb mint Kupa-kupa bar szallas nuku.
Mi az a Tobelo-to?
En a Tobelo regioban csak a Paca es Lina nevu tavakat ismerem.
Mede nevu falurol nem tudok, pedig azt hittem kb minden galelai falut ismerek. En is voltam Galelaban mas vizesesnel is helyi baratommal, de annak a nevet sem tudom (ha egyaltalan volt neki). De szerintem Galelaban van eleg egyeb latnivalo is egy masodik vizesesn kivul is.
Gamkonora 1 nap alatt megmaszhato Gamsungi falubol, de ahhoz ott kell elotte ejszakazni (falusiaknal) es persze oda is el kell jutni Tobelobol Jailolon at. De akkor mar megnezhetok utkozben az erdekes hagyomanyos hazak Sahuban is.
Ez Észak-Malukura a terv. Ha szerinted időben kivitelezhető, illetve nem hagytunk ki olyan helyszínt, amit vétek lenne, akkor ehhez mérten kezdem el tervezni Ceram és környékét.
07.24. Kuala Lumpur-Ternate
07.25. Ternate körbeutazása: Benteng Oranje, Keraton, Mecset, Piac; Benteng Tolukko; Sulamadaha; Danau Tolire Besar;Danau Laguna, Benteng Kalamata. Persze a teljesség igénye nélkül, mert lehet, ennyi minden nem fér bele egy napba.
07.26. Gamalama vulkán megmászása
07.27. Tidore: Rum-Gurabungi közti út, Benteng Tahula, este utazás Daruba-ba repülővel, ha van.
07.28. Dodola-sziget, sznorkelezés
07.29. Dodola-sziget, sznorkelezés vagy másik környező sziget felkeresése
07.30. Daruba-Tobelo, városnézés.
07.31. Dukono-vulkán megmászása, alvás a kráter alatt. Néztem, hogy sokan két napot szánnak rá, mivel este látványosak a kitörések és a napkeltét a kráter pereméről lehetne végignézni.
08.04. Galela: Sapoli vízesés, Jembatan-batu vízesés? Ez utóbbiról annyi információm van, hogy elég szép és 6 km-re található Mede falutól, de hátha a helyiek segítenek. Bár nem tudom, belefér-e mindkét helyszín egy napba.
08.05.-06. Két napunk marad, melyek egyrészt tartalék napok arra az esetre, ha túl sűrű a program, vagy kedvezőtlen az időjárás. A Dukonohoz hol érdemes vezetőt szerezni, a helyi turista irodában Tobelo-n, vagy a vulkanológiai intézetnél Galela-ban? A Gamkonora-t abban az esetben venném bele a programba, ha egy nap alatt kivitelezhető, illetve időben is úgy állunk.
Amikor en jartam az Ibu regioban, az a vulkan nem volt aktiv, kulonosen erdekesnek nem tunt, osvenye meg nagyon rossz volt, ugyhogy ez az egyetlen eszak-malukui aktiv vulkan amit nem masztam meg.
Szulavézi, 3. rész: Tana Toraja, 2. nap (2019.07.29.)
Tana Toraja főként különleges temetési szokásairól híres. A torajaiak barlangokba vagy sziklába vájt sírokba temetik ügyesen tartósított halottaikat. Mivel maga a sír elkészítése és a szertartás igen költséges, ezért a halottak sok esetben nem kerülnek egyből végső nyughelyükre, hanem otthon vagy ideiglenes sírkamrában őrzik őket. Amíg nem kerül sor a temetési szertartásra, addig az elhunytat nem is tekintik halottnak, csupán betegnek. A gazdagabbak valamiféle speciális injekciózási eljárással tartósítják a halottaikat, a szegényebbek pedig napokon keresztül ecetet töltenek az elhunyt szájába.
A temetési ceremónia után (amiről a következő bejegyzésemben beszélek részletesen) a halott bekerül végleges nyughelyére. A sírkamrát általában egy festett falappal zárják le, ami elé (mint egy ablakba) továbbra is hordják a halott számára a kisebb ajándékokat. A sírt időről időre kinyitják, kiemelik belőle a halottat, hogy átöltöztessék. Tana Toraja területén mindenfelé láttunk ilyen sírokat (néhol a termőföldeken elszórtan púposodó vulkanikus kövekben is).
A Bori nevű kegyhelyen egy megalit parkon keresztül lehet eljutni a sírokhoz. A parkban 102 megalit áll, mindegyiket egy-egy előkelő család halottjának temetési szertartására faragták. A megalit parkot rengeteg kisebb-nagyobb szikla veszi körül, mindegyike tele sírkamrákkal, a sírkamrák előtt ajándékokkal. Egyes sírok mohával benőtt hobbit buckaházakra, mások pedig sokablakos panelházakra emlékeztetnek.
Boriban egy számomra különösen megragadó hagyománnyal is találkoztam. Azokat az elhunyt pici gyerekeket, akiknek még nem nőttek ki a fogaik, nem sziklába vájt sírba temetik, hanem elő fába. A fa törzsébe vágnak egy kis fülkét, amit fahánccsal zárnak le. A hiedelmek szerint a fa nedvei táplálják tovább a csecsemőt, aki a fában élve éri el a felnőtt kort, amikor a többi elhunyt emberhez csatlakozhat a túlvilágon. Az egyik ilyen fában, 5 csecsemősírt fedeztem fel. Volt olyan, amit már szinte teljesen eltakartak a léggyökerek.
Bori után utunk Lokomatába vezetett, ahol körbejártuk Tana Toraja legnagyobb egybefüggő temetkezési kőtömbjét. Néhány kriptaszerű sír is található a kőtömb körül: azon családok sírjai, akik nem tudják megfizetni a sziklába vájás hatalmas költségeit. Itt és máshol is szembetűnő volt, hogy milyen szépen megférnek egymás mellett az animizmus és a kereszténység szimbólumai.
Ennek az igencsak tartalmas napnak a zárásaként még ellátogattunk egy lélegzetelállító barlangba. Bár egész nap alig találkoztunk másokkal (akikkel összefutottunk, többnyire indonézek voltak), azonban itt, a Gua Parinding-ben végképp nem volt senki rajtunk és a vezetőnkön, Amos-on kívül. A barlang hatalmas volt (Amos elmondása szerint Tana Toraja legnagyobb barlangja), tele óriási cseppkövekkel, széttört koporsókkal és emberi csontokkal. Annak idején (600-700 éve) ezek a gyönyörűen faragott koporsók a cseppkövekről lógtak (egyrészt, hogy szárazon maradjanak a halottak, másrészt, hogy ne tudják kifosztani a sírhelyet), azonban az idők során a rögzítő kötelek elszakadtak, a koporsók lehullottak, széttörtek, és mindent elleptek az emberi csontok.
Nagyon furcsa érzés volt emberi csontok között sétálni, folyamatosan a lábunk elé kellett néznünk, hogy ne tapossunk rájuk. Mikor lejjebb ereszkedtünk a barlangban, már nemcsak a csontok, hanem a meredeken csúszós, agyagos talaj és a mérgeskígyók miatt is figyelni kellett a lépéseinkre.
Wanbo blogját jó alaposan végigrágom. Időben akkor ketté fogom osztani, így 13-13 nap lesz kb. Északra és Délre. Az Ibu vulkánt nem javaslod? Képeken és videókon nézve az az egyik legaktívabb, bár elég macerás a megközelítése.
Banda-t biztosan ejtjük idén, Kei akkor opcionálisan marad, ha belefér, de nem tervezünk rohanást, max. jövőre is marad itt látnivaló :)
Eszak maradjon, de a tugutilokat es a nemzeti parkot hagyjatok ki, olyasmi lesz Seramon ugyis. Halmahera elovilaga meg Seramenal is gazdagabb, de abbol kaptok majd izelitot a vulkanturakon is.
Ha a vulkanok fontosak, akkor a 2 kijelolt halmaherai melle Gamkonora, Gamalama, Kiematubu es Kiebesi is megfontolandok. Amugy szerintem a legimpozansabb Dukono, HA fel lehet menni a kraterig vagy legalabb a korulotte levo hamu kanyonokig.
Delen Banda maradjon ki mindenkepp a kozlekedes macerai miatt, Keit meg hagyjatok ugy, hogy "ha marad ra ido".
Eszakot ne hagyjatok ki semmikepp mert az a vulkannosabb, gazdagabb elovilagu es sokkal kevesbe turistas resz.
A kimarado deli reszek esetleg maskor bepotolhatok Ambonon keresztul Raja Ampattal kombinalva.
Oes olvassatok el wanbo valamennyi belinkelt blogbejegtzeset, meg a bevezetot is az indoneziai utazasrol, mert azt ugy irta, hogy Balin tul akkor meg csak Malukun jart, tehat erosen Malukura alapozott a leiras.
Amugy szerintem sem sok Malulura egy ev sem, ha valakit nem csak az ismertebb helyek erdekelnek. Rengeteg sziget, iszonyuan valtozatos kukturakkal es elovilaggal. Kb minden szigetcsoportnak sajat endemikus elovilaga van.
Es ami a leirasokbol nem jon le de megis a regio egyik legmaradandobb elmenye szokott lenni, az az emberek rendkivuli baratsagossaga.
Köszönöm, Wanbo bejegyzéseit csak itt futottam át, de látom, lesz mit olvasni.
Nem szeretnénk rohanósra tervezni és már azt se gondolom, hogy Maluku egy évbe belefér, főleg nem 3 és fél hétbe.
Emiatt nem tudom, hogy Banda és Kei szigetekkel mi legyen (anyagilag is van korlátja). Vagy kompletten kihagyjuk az északi részt és majd jövőre visszatérünk, vagy a déli részt lekorlátozzuk Ceram és környékére, mert szerintem a 13 nap kell, főleg, hogy Ceram rovarvilága egyedülálló, és ahogy néztem, az esősebb idény végén leszünk ott, ami a legjobb időszak. A Manusela-ba jobban be szeretnénk menni, esetleg a helyi törzsekig, így akár a togutilok kihagyása is opció.
A vulkánok miatt viszont Halmahera-t valamikor mindenképp meg szeretnénk látogatni.
Szóval az időkorlát miatt még eléggé össze-vissza vagyunk :)
Ternatere legalabb 2 nap kellene: 1 korbeautizni a szigetet, megallni sznorkelezni Sulamadahanal, a mazik a vulkan megmaszni. A varosban is solkal erdekesebb latnivalok vannak a tervezett mecsetnel.
Es bun kenne nem raszanni 1 napot Tidorere, meg ha nem is masszatok meg a vulkant, akkor is megnezendo a palota, a 2 erod, es a sera Gurabungabol Runba.
Javaslom honlapom atolvasasat a tegiorol mert a tervetekbol nagyon az jon le, hogy nem tettetek meg.
Detto wanbo blogbejegyzeseit a regiorol.
Morotaion az emlitett sziget neve semmit nem mond nekem, ott a fo attrakciok Dodola es Sumsum szigetek.
Galelaban a Sapoli vizesesen kivul meg csomo minden van.
A nemzeti park es a tugutilok felketesesere szerintem 3 nap nem eleg, szukseg eseten ezt ejtsetek.
Amugy mindketto megkozelitheto Tobelohoz kozelebb Labi-labibol is.
Az, hogy 3 napot szantok Ambonra, a kornyezo szigetekre es Seramra, raadasul a Manusela Nemzeti Parkkal, az mar vegkepp nonszensz. Ambon alaphangon 2 nap, Saparua minimum 1 (es akkor Haruku es Nusalaut meg sehol), Seramon csak Sawaiba eljutni 1 nap, ott egy szigettura ujabb 1, majd a nemzeti parkon atturazni vagy 5, noha ha csak el akarnatok mondani, hogy ott is voltatok, lehetne Sawaibol is bekukkantani a parkba 1 vagy 2 napban.
Szoval csak ez a resz inkabb bo 1 het mint 3 nap!
Es akkor a szuper nepszeru Banda es Kei-szigetek meg sehol. Szoval ezert irtam, hogy nem gond Malukuban kitolteni 1 honapot.
Elkezdtük tervezni az idei utunkat Malukuba. Nagyjából nettó 25-26 napunk lesz utazás nélkül a térség felfedezésére. Mindenképp északon kezdenénk bízva abba, hogy augusztus elejére Ceram-on is alábbhagy az esős évszak. Ternate-ból kezdjük az utunkat és Ambon-ban fejeznénk be.
Még csak Észak-Malukut próbáltuk megtervezni, de időben nem nagyon látom át, mi mire elég és tartható-e a tervezett menetrend, illetve mi az, ami kihagyható és mi, amit én hagytam ki.
Reggel megérkezett a vezetőnk, Amos a rantepao-i Indra Toraja hotelbe. Amos-t az előző vezetőnk, Dodó ajánlotta, és az elkövetkező napokban az ő segítségével fedeztük fel Tana Toraja fantasztikus világát (3,5 millió IDR: idegenvezetés, kocsibérlés, belépők, temetési szertartásra ajándék. Itt fontos megjegyezni, hogy 2019-ben nagyon felmentek az árak Szulavézin, mivel az előző évi természeti katasztrófa miatt felére csökkent a turisták száma. Különben simán meg lehet oldani önállóan, motorbérléssel is a dolgot, de mi egyáltalán nem bántuk meg, hogy ezt a megoldást választottuk, mert rengeteg információhoz jutottunk az angolul kiválóan beszélő vezetőnktől, illetve a harmadik napon a sofőrünkre bízhattuk a gyerekünket, amíg mi részt vettünk egy temetési szertartáson.)
Először Lemo-ba mentünk, ahol egy igen látványos függőleges sziklafal emelkedik, telis-tele sírokkal és faszobrokkal. Itt megnézhettük azt is, hogyan faragják a halotti szobrokat. (A torajai temetési ceremóniáról és temetkezési szokásokról egy következő bejegyzésemben részletesen írok.)
Második állomásunk Tampangallo volt, ahol egy barlangi temetkezési helyet néztünk meg. Eredetileg a sziklaperemeken helyezték el szépen faragott fa koporsókban a halottakat, de az idők során több koporsó lezuhant, összetört, a csontok kiperegtek belőle. A barlangot jelenleg a helyiek őrzik, mivel – Amos elmondása szerint – korábban előfordult, hogy japán és amerikai gyűjtők kifosztották, több faszobrot is elvittek belőle. Bár már nem temetkeznek ide, a környékbeliek mégis rendszeresen hordanak ajándékokat (cigarettát, kekszet, Fantát) az itt nyugvóknak. Az egyik gyermekkoponya mellett egy plüss Hello Kitty csücsült.
A Tana Toraja-ban töltött napok során többször megálltunk fotózni a rizstermelés különböző fázisait: a begyűjtést, a szárítást, a cséplést. Ezen a vidéken nagyon látványos, ahogy a kisebb-nagyobb, sötét színű vulkáni „bombákon” (a vulkánok által kilövellt kerekded köveken) szárítják a „búzacsokrokat”.
Több faluba is betértünk megcsodálni a tradicionális torajai házakat és az ugyanolyan alakú magtározókat (a magtározó épületek a férfiakat, a házak pedig a nőket szimbolizálják). Ilyenek állnak Sangalla településen is, ahol a házak mellett a pálmabor begyűjtésének és készítésének procedúrájába is beavattak minket. Persze meg is kóstoltuk, ám ez az ecetes ízű lé nem lopta be magát a szívünkbe, vagyis az ízlelőbimbóinkba (a később kóstolt más verziói sem arattak nálunk sikert).
Kuala Lumpurból sötétedéskor érkeztünk repülővel Makassarba. A Labuana Homestay-ben szálltunk meg, de nem ajánljuk, mert zajos és elég lepukkant (annak ellenére, hogy az Agoda fotóin egész jól néz ki és az értélése is jó). Gondolom, egy ekkora városban vannak normálisabb szállások is.
A Lonely Planetben találtunk egy vezetőt (Dodót), aki reggel 9-re odajött, 600 ezer rúpiáért elvitt minket egy egész napos kirándulásra, és megszervezte a továbbutazásunkat az éjszakai busszal Rantepaoba. Nagyon jó fej volt, egész nap bűvésztrükökkel szórakoztatta a 10 éves fiunkat, meg persze minket is.
Kocsival elvitt minket Rammang-Rammangba, ahol a csónakkikötőben megitatott minket kávéval, teával, megetetett sült banánnal, majd csónakot bérelt, amivel bementünk a gyönyörű karszthegyek között elterülő rizsföldekre. Bár a rizsföldek ki voltak száradva, de még így is egészen impulzív látványt nyújtott a táj. Sétálgattunk a rizsföldeken keresztül vezető kis utakon, majd a kilátás miatt felmásztunk egy hegyre, ahol egy kicsit nehézkes volt haladni az élesen töredezett mészkőformációkon.
Ezután Dodó elfuvarozott minket a Gua Leang Leang barlangokhoz. Ezek a karsztvidéken fekvő barlangok arról híresek, hogy tele vannak ősi (több mint 35 ezer éves) falfestményekkel és kézrajzokkal. Csak egy barlangot látogattunk meg, ahová egy parkőr kísért be minket, és mutatta meg nekünk a barlangrajzokat, amik rám – talán az antropológus vénám miatt – kifejezetten nagy hatással voltak.
Estefelé Dodó meghívott minket muszlim rokonaihoz, ahol a hosszú éjszakai buszút előtt még lefürödhettünk, majd az egész család leült velünk a földre, együtt teáztunk, kávéztunk, beszélgettünk. Baromi kedvesek voltak mindnyájan.
Este 8-kor kellett gyülekezni a buszhoz, ami 9-kor indult. Ezek az éjszakai „Business Class” buszok elképesztően komfortosak (130-250 ezer IDR között mozog a jegyár), takaróval, párnával, hatalmas lábtámaszos bőrülésekkel, amelyek lényegében ággyá alakíthatók. Az út 8 órás volt Rantepaoig.
Hajnal 5-re érkeztünk, ami azért elsőre elég ijesztő volt. Az volt a szerencsénk, hogy Dodó foglalt nekünk szállást a – szokásunktól eltérően igencsak igényes – Indra Toraja Hotelben (hármunknak két éjszakára, reggelivel 830 ezer IDR). A buszsofőr egészen a szállásig vitt minket, ahol egyből a rendelkezésünkre bocsátották a szobánkat (hivatalosan csak 13 órától lehetett volna), így tovább aludhattunk a reggeliig.
Most eléggé tervezési válságban vagyunk :D Eredetileg Malukut terveztük, de a szűk négy hetet soknak véltük, aztán elkezdtük tervezni Kalimantant, de egyre több a bizonytalanság bennünk, így újra képbe jött Maluku és persze Nusa Tenggara is. Ha kész lesz a túraterv, akkor küldjük és írjuk a beszámolókat is.
