Tony Blair telefonon kérte meg Orbán Viktort, hogy a Fidesz ne akadályozza meg a magyar csapatok iraki mandátumának meghosszabbítását. Orbán ezt elutasította, mondván, hogy nem teheti, mert a magyarok többsége elutasítja, hogy katonáink március 31-ig maradjanak. (Révépsz Máriusz közlése alapján)
1. Honnan tudja? Készült ilyen felmérés? Nem készülhetett, hiszen a miniszterelnök csak tegnapelőtt jelentette ezt be.
2. Ezzel a Nyugat szemében egyértelműen Orbán és a Fidesz vállalta fel a szövetségesi viszony megromlásának ódiumát. Miért jó ez neki?
Na, azért kérdeztem, mert mint látjuk, utána kellett nézned. Utánanéztél. Nem mondtad azt, hogy 641 cent, merthogy annyi volt májusban, amikor mértük.
Ezzel csak azt szerettem volna illusztrálni, hogy Orbán nem mondhat olyat, hogy a magyar lakosság többsége elutasítja a márciusig való hosszabbítást, tudniillik erre nézve nincs adata, nem készült ilyen felmérés. Egy régi adatra hivatkozik. Így viszont hazug hírébe keveredhet.
A közvélemény változik, miként a Duna vízállása is. Ezzel nem mondom azt, hogy támogatja a hosszabbítást, de azt sem, hogy nem, mert nem tudom. Előbb meg kellene vizsgálni. Viszont egy felelős politikus ne fogalmazzon így egy komoly világpolitikusnak, mert kellemetlen lehet esetleg.
Ha Medgyessy nem rohan a levelet aláírni, most nem lennénk ilyen kellemetlen helyzetben. Jobb lett volna ki sem menni. Nem Orbán itt a felelős, hanem Medgyessy és tanácsadói (gyengébbek kedvéért akkor még közéjük tartozott GYF is).
Elég messze vezetnek a kérdéseid. Ilyenkor eszembe jut pld,. hogy 56-ban jól jött volna nekünk valaki., akire mondhatták volna "mit keres itt".Aztán az is, hogy nem szeretném, ha egyszer csak a terroristáknak igazuk lenne bármiben is. persze biztos játszik az olaj is. Ez nekünk feltétlenül rossz? Kell választanunk az oldalak között? Hova kellene állni? Mert annak ára van, bármelyikre is állunk. Szóval hosszú ez.
Én alapvetően kedvellek téged, de ez a topicod olyan hamis, hogy kár volt megnyitnod:
Orbán is Te is pontosan tudjátok, hogy a lakosság -szerénységemet beleértve - mérhetetlenül útálja ezt a háborút, és tradicionális lakáj jellegü szerepünket más háborús piszkának eltakarításában. Ugyhogy a Fidesz mostani sokszor ügyetlen társadalmi üzenetei között pont ebbe nem kellett volna belekötnöd.
Mi itt a probléma. A magyarok többsége elutasítja az Iraki szerepvállalást. Volt ilyen felmérés, vagy fél éve és 70 valahány % a kivonulás mellett döntött.
Nem hiszem, hogy azért aggódnánk, hogy mi lesz a katonák egészségével. Pénz kapnak érte, ha kell még az életüket is kockáztatniuk kell. Ez üzlet. Engem jobban izgat az, hogy Magyarország mit keres Irakban, kinek az érdekében történik mindez. Ugye nem az olaj a mozgatórugó?
És legfőképpen, ki tudja mikor jut eszébe valakinek itt is robbantani.