Keze, szája, bőre elmossa az időhatárokat, hogy egyetlen órára éreztesse velünk a végtelent, még mélyebbre marja belénk a változó hangulatú szenvedélyt, még szorosabbra szője közöttünk az elválás lehetetlenségét.
Nincs az az ember, aki egy másik embert olyannak szeretne, amilyen. Változtatni akarunk rajta, mert mindig csak látomásokat szeretünk. Ami valóságos, arra nem vágyódhatunk, éppen azért, mert valóságos.
Akár magányosan álló palotában, akár városok embersűrűjében élünk, ugyanazokért az alapvető emberi célokért dolgozunk és küzdünk. Közben azonban nem vesszük észre, mennyire fontos, hogy e célok eléréséért tisztességes eszközökkel harcoljunk. Az eszközt, a módszert mindig úgy kell megválasztani, hogy lehetőleg ne romboljunk vele.
“Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” (Paulo Coelho: A fény harcosa)
"Virág szeretnék lenni könnyű szélben... Tavasz ringatna, napfény, ragyogás... Mit bánom én, hogy mit hoz még az élet! Szakítsanak le, csak mondják: "Csodás!"
"...Az álom és a költészet szabad. Az vagy, akinek képzeled magad: lehetsz király, vagy koldus, egyre megy, anyja után vágyódó kisgyerek... Elestél? Hagyd, hogy felemeljelek, s ha dalolok... hidd azt, hogy csak neked...!"
"Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes." /Weöres Sándor: A teljesség felé/
"A magány ,még ha csendes is, mint a fény, de olyan fény, mely a leghatalmasabb erőt képviseli; nélkülözhetetlen az ember számára. Minden ember egyedül érkezik erre a világra, és egyedül hagyja el."
Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.
