Tény, hogy idővel teljesen "feléli" az összes földet, és a cserép tele van gyökérrel. De a kezdeteknél azt olvastam, hogy nem szereti a rendszeres átültetést, így csak három évente állok neki a nem egyszerű procedúrának. Esetleg olyankor választok le belőle, de nekem jobban tetszik a dúsabb tő, több virággal. Sőt azt is elismerem, hogy ha csak egy virága van, mint nálad, az valószínű nagyobb is lehet, mint nálam.
Te egyben hagyod a sarjnövényekkel? Én azokat mindig leválasztom, így egy cserépben csak egy növény van, így csak egyet virágzik. Ha bent hagynám a sarjakat, elviselhetetlenül összeszorulna, úgy, hogy a vastag gyökerei közt föld már nem is marad.
Hát... az amarillisz nálam már javában hajt, újév körül szoktam friss földbe tenni. De lehet később is, csak meglegyen a megfelelő időtartamú pihenése. A gumós begóniát időjárástól függően febr. vége - márc. elején ültetem, a Haemanthust (piros) még később. Ha ezzel segíthettem...
A virágszárat nem sügős levágni, ha zavar a látvány, pár centivel a virágzat alatt levághatod. A maradék egy idő után könnyen kihúzhtó. Átültetni most semmiképp sem kéne. Ha szerencséd van, hoz majd tőből sarjakat. Azokat leválasztva - ha már legalább fela akkorák, mint az anyanövény - tovább lehet nevelni. Ez a hivatalos verzió (de nekem sem mindig sikerült).
Guzmániám most virágzik el azt olvatam le kell vágni az elszáradt virágot.De hol kell elvágni?a cserép is elég kicsi neki de gondolom ilyenkor nem szabad átültetni.Van különösebb teendő vele?
Minden kedves indexesnek kérném a segítségét. Egy kertészeti játékban, melynek fődíja 100eFt a legjobb 10-be kerültem. Ahhoz, hogy a pénznyeremények egyike is az enyém legyen, segítsetek és 10 napon keresztül minden nap - tudom, nagy kérés - kattintsatok az alábbi linkre : http://greenteamtv.hu/2012/01/23/ime-a-legszebb-szobanoveny-osszeallitas-10-dontose/ és ha tetszenek a képeim (és csak akkor!), melyek alulról a harmadik sorban találhatók, akkor a csillagra kattintva jelezzétek ezt a szervezőknek is. Köszönöm. Időnként majd küldök emlékeztetőt...
Minden kedves indexesnek kérném a segítségét. Egy kertészeti játékban, melynek fődíja 100eFt a legjobb 10-be kerültem. Ahhoz, hogy a pénznyeremények egyike is az enyém legyen, segítsetek és 10 napon keresztül minden nap - tudom, nagy kérés - kattintsatok az alábbi linkre : http://greenteamtv.hu/2012/01/23/ime-a-legszebb-szobanoveny-osszeallitas-10-dontose/ és ha tetszenek a képeim (és csak akkor!), melyek alulról a harmadik sorban találhatók, akkor a csillagra kattintva jelezzétek ezt a szervezőknek is. Köszönöm. Időnként majd küldök emlékeztetőt...
Úgyis csak májusban lenne esedékes a dolog, addig még egyeztethetünk.
Hogy lenne-e szükségem valamire? Nagyon kedves, de majd csak tavasszal, ha úgy látom, hogy egyes növények áldozatul estek... akkor lesz esetleg helyem egy-két új növénynek. A család amúgy is sokallja az állományt...
Szerintem nem úgy érti a kolleganö, hogy a sötét, hideg garázsban akarná virágozatni a növényét, hanem úgy, hogy úgy gondolja, hogy a növényének virágoztatás elött esetleg szüksége van hideghatásra.
Erre tippem sincs, hogy nálad miért nem vált be, mivel nálam ez tökéletesen működik. Lehet hiányolná is ha nem forgatnám rendszeresen )).
"újabb radikális metszést kockáztassak-e, és ha igen, hogyan?"
Most mondanám, hogy csak bátran, mert elpusztithatalan, de ami nálam bevált, lehet, hogy nálad nem működik.
Egyébként a hagyományos zöld levelü fajta van neked, mert az a legszívósabb a szakirodalom szerint. Bár nekem van a zöld-sárga tarka levelüből is és nem vettem észre, hogy érzékenyebb lenne.
Én meg úgy tudom, hogy virágzáshoz bőven kell neki fény. Olyan szobanövény szerintem nem is nagyon van, ami sötét helyen virágzik, az össze virágzós a fényigényesebbek közé tartozik.
Tűző nap nem kell, tehát annyira nem fényigényes, meg nem is fontos ablakban tartani, de azért a helyiség világosabb részében.
Ez nagyon kedves töled, de most nem tudom, mikor leszek ott. Édesanyám viszont mindig otthon van, csak nem tudom, hogy ö el tudja-e ültetni, de majd adok neki részletes használati utasítást. Neked nincs valamire szükséged?
Eddig nálam is jól érezte magát, de ez a radikális metszés, és elforgatás nagyon nem vált be neki, ezért most elbizonytalanodtam, hogy újabb radikális metszést kockáztassak-e, és ha igen, hogyan?
Én kvázi egy fának nevelem. Vagyis van egy csupasz törzse és egy kerekre nyirt lombkoronája. Rendeszeresen nyirom, hogy szép kompakt maradjon és ezáltal teljesen zárt (sűrű) a lombja.
Mennyire lehet metszeni? A folyamatos nyesegetés ellenére tavaly már túl nagynak találtam a lombot ezért visszavágtam (csonkoltam) az ágakat annyira, hogy gyakorlatilag a levélzet 90 %-a lejött. A nejem teljesen fel volt háborodva, hogy tönkre tettem, de semmi baja, nagyon gyorsan kihajtott és szépen fejlődik, csak most még kompaktabb a lombja, de nekem így tetszik, gyakorlatilag egy bonsai. Valamiért nagyon jól érzi nálam magát, pedig semmi különöset nem teszek vele, hetente meglocsolom, 2-3 évente átültetem, ja és kb. havonta forditok rajta 90 fokot, hogy ne féloldalasan nőjön.
Az azért túlzás. Van rajta keleti ablak és az ablak közelében van, de nem világos. Hűvös, világos helyet nem tudok biztosítani. Én úgy tudtam, hogy nem igazán fényigényes.
Nagyon messze tőled, viszont épp ezért mindenféle csomagolási technikát ismerek... csak azt kell tudnom, hogy az átültetésre alkalmas időben itthon leszel-e /vagy valaki más átveszi a csomagot/?