Reggel egy kakaó, az de is csodás,
Hozzá egy szelet, finom fonottkalács. :)))
Illata gőzölög, ó én szegény pára,
Elvesztem érzem, ha gigerli csinálja.
Testemet meleg takaró borítja,
Nyújtózom kéjesen, még nem indul hajsza.
A Kedves kényeztet, hoz mennyei illatot,
Összepakol mindent, mit tálcára rakhatott.
Mézet, kenyeret, na meg egy kis lekvárt,
Bőség zavara, meddig a szem ellát,
De nem érdekel engemet semmi ma,
Csak gigerli bódító, hűsen friss illata.
Köszöntjük a hajnalt, édes pirkadat,
Hálás-vagyok-az-Úrnak-pillanat.
Lágy kenyér, méz előtt kínálja magát,
Fánika elalél, s nem kíván ma mást. :))))))
Nem is hiszem, hogy Néked gyógyfű kell,
Inkább kakaó, az is csak reggel:)))))
Nappal meg ott van a gigerli,
Tudod, a Fánit az ingerli:)))))
Oh szépséges hatvanas,
Mily jó a sok tapasztalat!
S ha szépen van rejtve,
Sok fiatal le lehet ejtve:)))))))))
Öregedés ellen a mezőre megyek,
Fonott kosárkámba gyógyfüveket szedek!
Látod mily jól tartom magam?
Nem lep be a penész, pedig alig múltam 60! :)))))))
Nagy költő lennék? Nem hiszem,
De azért köszönöm a megtisztelő új címem!
Bár ha én az vagyok, mégha néha egyszerű is a rímem,
Te is megérdemled e kitüntető címet tőlem!
Olvasom itt a nagy költőket,
Én, kis porbafingó
Csodálom őket,
Miközben kecskerímneksemond6ótákolmányokkaldeazértnekemtetszenek
Próbálom utánozni a hősöket
:))
No kutyát, azt ne Snejder!
Még megkarmolja a mejjed:(((((
A napot! Azt melengesd szívvel!
Csalogasd sugarát, kedves rímmel!:))))))
Sajnos egy nőnek kell mosni!:(((((
S a házimunkától nem fosni:DDDD (Megint csak bocsi, de a mondanivaló és a rím:((((()
Igy rendelte el Salamon a bölcs
Cserébe megengedte, hogy költs!
Vásárolj neszeszert, illatot és ruhát!
Lepd meg kedvesed ki szereti a puhát:))))))
A zene az szép! És szép a zenész!
A zene szép akkor is ha belepte a penész:))))
Dallama örökké ott cseng,
Ahonnan a zenész csókot csent:))))
Utolsó szakából versednek nem kérek,
Jön az magától, ha vének lesznek az évek:(((((((((((
Fáni a sellő, oh de drága,
Úszkál reggel a fürdőkádban!
Fejét látni, farkát nem,
Mert benne van a vízben:(((
Hej Snejder, pikkelyes a farkad?
Vagy megint magad alá raktad?
Igyekezz, hal lesz vacsorára!
Jön a barátod nem sokára!
Sellő Fáni partra ugrik,
Farka nincs, már az tutti!
Van viszont két szép lába,
A kabinos örömmel néz rája:))))
Lábon szép nő terem,
Ezen a hűvös reggelen:))))))
Hideg van. Fázom.
A sötétség körülvesz, rámtelepszik, fojtogat.
Odakinn a vakító hideg szikrákat csihol a hóbuckákon.
Minden csendes. Fagy.
A szél szanaszét szórja az éjszaka zümmögését.
Miért az ébredés?
Az álom fátyola még szememen, de a tudat már a felszínre tör.
Egy emlékkép odaátról.
Emlékképp.
Istenem, mennyire jobb ott.
Kísért.
Elkísért.
De szép volt!!!
De a valóság gonosz vigyorral az arcomba liheg.
Fázom.
Az ablakon homály kukucskál be.
Nini, a jégvirág a Te arcodat formálja!
Vagy csak belemagyarázom?
Fázom.
A hideg reszket köröttem.
Nem!
Vissza akarok menni.
Vissza oda, ahol veled lehettem.
Vissza! Akarok! Menni!
Szólok magamhoz.
-Miért?
-Csak!
-Fájni fog.
-Tudom.
-Miért kínzod magad?
-………………
Fejem a párnák közé fúrom.
Ágy. Lepedő. Tiszta.
Menni. Akarok. Vissza.
Menni.
Lehunyom a szemeim.
Elképzelek.
Elképzellek!
Ez képtelenség!
Nem ott vagyok, ahol vagyok.
Kinyújtom kezem.
Megérintelek.
A vállad.
Ujjaimat megsimogatja bőröd.
Lassan, szinte alig érintve, elindulok lefelé a felkarodon.
Ez a könyököd!
Elidőzök. Körözök.
Tapogatózva tapogatózok.
Vénádra tévedek. Dobb.
Ütem. Dobb.
A szíved. Dobb.
Hangja. Dobb.
Az élet. Dobb.
Zenéje. Dobb.
Ritmus.
Tovább.
Alkar.
Láthatatlanfinom pihék.
Érintés.
Bizsereg.
A kézfejed.
Művészien kimunkált ívű ujjak.
Tenyér.
Puha, lágy, gyengéd.
Szép.
Egy bátortalan mozdulat, át a csípődre.
Habozva indul kezem fölfelé, kis kanyarral.
Hasad.
Bársony bőr.
Köldök.
Tapintalak.
Egy pillanat.
Még egy.
S még egy.
Aztán újra útra kelek.
Kaland.
Kebleid között kószálok.
Az ígéret völgye!
De nem! Még nincs itt az ideje.
Gyerünk. Tovább.
A nyakad. Selyem.
Föl. Állad vonalán.
Elérem ajkaid.
Teltek, pirosak, csókra hívogatók.
Borzongat.
Most csak egy ujjal érintlek, a többi sértődötten remeg.
Lélegzet.
Melenget.
Orr. A Te orrod.
Végigfutok vonalán.
Rásiklok szemöldököd ívére.
Micsoda gyönyörű szemöldök!!
Nincs még egy ilyen! A tiéd.
Magamnak akarom. Mindened.
Magamnak akarlak.
Akarlak.
Szemhéjad pihen.
Lecsukva ölelkezteti pilláid.
Kedves.
Homlok.
Egy apró, szemmel nem látható ránc.
Gondolsz?
Álmodsz?
A hajad.
Belefűzöm ujjaim. Visszasimogat.
Belémkapaszkodik.
Egy percre megállok. Kiélvezem kényelmét.
Aztán.
Újra.
Útnak.
Indulok.
A füled.
Édes kicsiny fül.
Éhem támad.
Megkóstolnám.
Csak egy picit.
Icipicit.
Belé.
Harapni.
Sóhajtok.
Kezem újra útra kél.
Le.
Vállgödrödön át, lefelé, mellkasod, s melled.
Tenyerem ráfeszül.
Torkom elszorul.
Gyönyörűség.
Izmaim feszülnek mind, csak kezemben pattan szét a gyöngédség.
Maradok. Hosszú időn át.
Aztán önkéntelen, lágyan, óvatosan, körkörösen.
Koncentrálok.
Halálomig hordozni akarom magamban ezen percek bűbáját.
Megfordulsz. Végigsimítom hátad.
Leltárba veszem csigolyáid.
Körmömmel egy szót karcolok bőrödre.
Érzed.
Érted.
Derekad.
Kis gödröcske, ahol gerinced a medencédbe torkollik.
Cirógat.
Lejjebb.
Tenyerem fenekedre simul.
Lágyan belemarkolok.
Combod.
Minden érzékem a kezeimben összpontosul.
Ajándék.
Hogy simogathatlak.
Kéj.
Gyönyör.
Nekem.
Oh, Cathrine, Móni, Ivett!
Értetek ég az ember szíve!:)))))
Ha vagytok és ragyogtok,
S csók alatt csillog a fogatok!
S ha nem vagytok kéznél,
Az ember lassan nincs észnél:DDDDDD
Oh, édes befogadó puhaság,
Minden csupa, csupa vágy! (mintha ezt írtan volna már valahol:DDDD)
De ha sokáig vagytok,
Fogatok már nem csillog,
Csók is ritkán csattan,
Sok fura gondolat pattan:(((DDD
S ilyenkor ketté válik világ,
Sokat nem segít a virág,
S ha nem vagytok kéznél,
Hát az ember szétnéz:DDDDDDDDDDDD
Telihold megint, köd lent, de fent csillagok.
Látni szeretnék, és talán tudnám, hogy _vagyok_.
Visszatérő álom, az érzés mindig ugyanaz,
homály, félelelem.
Az elveszett lelkek egymást keresik.
Késő éj van. Elkerül az álom.
Egy érzésen rágódom, de nem találom
a megfelelő szavakat.
Hangom elakad
mielőtt kimondhatnám, amit akarok.
Nem tudok
szólni. Csak töprengek.
Hiányod üvegszilánkjaiban fetrengek,
iszonyúan fáj.
Odakinn a táj
megroggyan az éjszaka bús súlya alatt.
Bámulom a falat,
s üvölteni támad kedvem, sírni.
Nem tudom, hogy fogom kibírni,
Hogy nem vagy velem.
Félelem
tölt el. Rettegek.
Minden ízemben reszketek,
miközben verejték borítja el testem.
Kétségbeestem.
Annyira hiányzol! Őrület!
Hiányod savként marja szívemet,
izzó parázsként éget.
Bár érne már véget ez a nyomorult éjjel,
mielőtt széjjel
tép a kín, a vágy.
Kivet magából az ágy.
Felkelek.
Bekapcsolom gépemet,
s míg bootol, kerül whisky s jég.
Leülök. Iszom. Aztán töltök még.
Bársonyhidege simogatva égeti a torkom.
Gépelek. Címzett: cathrine27@hotmail.com
Mért nem marad örök az érzés?
Ki válaszolja meg a kérdést?
Ma mért igen, holnap mért nem?
Mért örök és mégsem a szerelem?
Ma énekelsz az egyik combról,
Holnap már mást blúzt gombolsz!
Ma nyelved szánt édes redőt,
Holnap magad elé tartod ernyőd..............
Én már látom a jövőt!
Az orvos fogja a génbelövőt,
20 évesen az embert manipulálják,
S nem nézi többé más buláját:DDDDDDDDDDDDD
De így tesznek a nővel is,
Nem firtatja a férje nyelit:)))
Nem fog feje fájni többet,
S nem lesz, mi úszóövet tömhet!
Ideális lesz minden, nem lesz depi,
Örül majd az életnek mindenki.........................
De addig? Ma neked örülök,
Holnap neki! Én megőrülök,
Mindennek vége!
Megszabadultam végre!
Hát jól van ez így, kérdem????
Nem! Jöjjenek a gének:DDDDDDDDDDDDD
Látványod nyugodni percre sem hagy.
Csak nézlek. Nézlek. Gyönyörű vagy.
Szemem tágra nyílt, nem tud betelni veled.
Tétován indul útra a kezed.
Hozzám ér. Int. És
az érintés
gerincem ívbe hajtja.
Csókolj hát! Rajta!
Ajkad, mint hűs patak.
Csókolj! Csillapítsd szomjamat!
Fond nyakam köré a karod.
Súgd fülembe: éppúgy akarod
a szerelmemet,
ahogy én vágyom tiedet.
Bújj hozzám! Borítson lángba tested,
melyhez foghatót festő még nem festett,
szobrász még meg nem alkotott,
halandó meg nem álmodott.
Nézlek. Kebleden kószál most szemem.
Sóhajtva emelem kezem,
ujjaimban tébolyult vágy remeg.
Megérintelek.
Megfeszülsz. Érzem.
Simogatlak, s nézem,
ahogy tested reagál.
Tenyerem időnként meg-megáll,
hogy élvezze a gyöngédség
minden gyötrelmes gyönyörét.
Csodállak! Ámultan bámulok,
nézem hibátlan alakod.
Kecses derék, tökéletes csípő.
Igazi, létező, földre szállt Istennő.
Hódolok. Szép vagy.
Kontrollom elhagy,
a vágy már szinte fáj.
Muszáj,
hogy megízleljelek,
hogy érezzem bőrödön nyelvemet.
Csókollak. Előbb vállad, majd nyakad.
Aztán ajkam útjába piciny füled akad.
Huszonhét éve, hogy erre éhezem!
Mámorba hullva élvezem,
ahogy csókom sóhajra kényszerít.
Lentebb csúszok. Nyak. Majd melleid.
Egyikre kezem, másikra szám teszem.
Nektárízétől elveszít eszem,
Az imádat hatalmába kerít,
lelkemre fátylat terít,
melynek szerelemből szőtték szálait,
hogy felszítsa a férfi vágyait.
Egyre lejjebb tévedek.
Kábulatba révedek,
ahogy lassan elérem hasad.
Szívem a gyönyörtől szinte meghasad.
Már mindenem remeg.
Lehetetlen betelni veled.
Számba veszem tested minden gödrét, s dombjait.
Végigcsókolom bársony bőrű combjaid,
melyek lassan széjjelebb nyitódnak.
Az érzések lényembe ivódnak.
Nőiséged féltett titka szemem elé tárul,
vágyad gyöngycseppje mindent elárul.
Kívánsz. Akarsz. Vágysz rám.
Epedve indul útjára szám.
kissé kinyújtom nyelvemet,
s megérintelek.
Összerándulsz, összerándulok.
Felröppennek gyönyörsóhajok,
kóstolom zamatod. Ízlelem.
Hozzád képest a nektár íztelen.
Ó, szegény tudatlan istenek,
az ambrózia tiétek lehet,
nekem nem kell! Nem bizony!
Én csak Őt, csakis Őt akarom!
Csókollak. Ott. Nyelvem táncot jár.
A szerelem táncát. És csak arra vár,
hogy a felkorbácsolt gyönyör
majd a csúcsra tör.
Számban összpontosul most minden érzelem.
Leírhatatlanul élvezem,
hogy gyönyört adhatok neked,
hogy megérezheted szerelmemet.
És most! A csoda! A lobbanás!
Fékezhetetlen robbanás.
Kitörsz. A csúcs. Szinte fáj. Gyötör.
Elindult hódító útjára a gyönyör.
A kéj bilincsébe vert tested
pihegve lassacskán elernyed,
lélegzeted szelídül, csitul,
izmaid lazulnak, arcod kisimul.
Én az átélt örömtől kábultan,
elragadtatottan, ámultan
csókolgatom tovább
minden gyönyörűbbnél gyönyörűbb porcikád.
Aztán mikor már teljes a nyugalom,
s az ösztöneim újra én uralom,
felnézek. S erőm ismét elhagy.
Rádcsodálkozom: Mennyire gyönyörű vagy!
