Tapasztalatokra vagyok kíváncsi. Olvasgattam a fórumot.
Egy konkrét vélemény: "Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a termékre, mert nálunk a szabad csőszakasz csupán 8 cm és semmilyen más vízkőkezelő eszközt nem tudtunk alkalmazni. Igaz a vízkeménység nálunk 16 NK, tehát több, mint 15 NK, de csak 1 db fért el, féltem is, hogy beválik-e vajon. Már egy hét után észrevettem, hogy ritkábban van szükség a csapok takarítására, és akkor is kevesebb vegyszerre van szükségem, mert a vékony filmszerű réteg nagyon könnyen letörölhető."
Nem találtam hivatalos ellenvéleményt, vagy bármelyik termék fogyasztóvédelmi megbüntetését (mármint a forgalmazót), pedig régen forgalmazzák.
Ha nem működik akkor nem indított eljárást ellenük senki?
Mondd, miért koptattuk a klaviatúránkat 800 hozzászóláson keresztül, ha nem érted meg a lényeget: egyetlen hazai egyetemen tanító fizikustól vagy kémikustól sem tudnak beszerezni egy kétsoros írást, hogy nem blöff egy ilyen csőre szerelendő vízkőmentesítő.
Nincs objektív bizonyítékuk és csak idő kérdése, hogy mindegyiküket súlyosan megbüntessék a fogyasztók félrevezetése miatt.
>Szerintem az utóbbi. Előlegezzük meg a bizalmat, ugye. -Ettől nem tűnsz ám udvariasnak...
-Visszatérve a "nagyüzemi" kávégépekhez, némi netes keresgélés után kétfélét találtam. Vagy szervízciklusa van, időnként kéri a citromsav-tablettáját, és vízkőtleníti magát, vagy ioncserén alapuló vízlágyító van előtte, amitől állítólag a kávé is finomabb lesz. Mágnesről csak egy miskolci garázscégnél olvastam, akik forgalmazzák is.
Van egy csomó "urban legend", például az "ingerküszöb alatti reklám", ami a pszichológia oktatásba is bekerült, pedig kettős vak tesztekkel nem sikerült igazolni ilyen hatást. Szóval az, hogy hallottál valamit, az nem egy erős érv. Erős érv lehetne, ha pl. azt mondod, hogy fogjak egy erős mágnest, pohár vizet, teafiltert, hóvirágot, stb. és mágnessel ez, anélkül meg az fog történni.
Jaj istenem... 2 verzió van. Vagy tényleg ilyen lassan jár az agyad, vagy mindenáron kukacoskodni akarsz. Szerintem az utóbbi. Előlegezzük meg a bizalmat, ugye. A hozzászólás lényege mondhatni kicsit off volt. Az IPM és a tudományos kutatások összefüggése az, hogy létezik ez a folyóirat is, ami nem a bulvársajtónak készült kutatási adatokkal hajlandó csak foglalkozni. És vannak azok a tudós jóemberek, akik hajlandóak egy ügy érdekében akár szembe menni a trendi és a legtöbbek által elfogad(tat)ott nézetekkel, egy ilyen lap lehetőségeit kihasználva. Oszt' csá...
"Szakmai kiadványokban publikálják ezeket az eredményeket"
vs
"Érdemes az IPM előző számaiba beleolvasni"
ööö. izé. nem lehetne inkább pár példát látni a "szakmai kiadványokra"? ugyanis én nem találtam semmiféle utalást arra, hogy bármiféle kávéfőzőben mágnes lenne a vízkövesedés megakadályozására. további értesítésig ezt blöffnek tekintem.
Nincs benne semmi titokzatos. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam. Szakmai kiadványokban publikálják ezeket az eredményeket, de pont az alaposságuk és szakmaiságuk miatt nem kerülnek (bulvár) címlapra. Sok más területen is ez van, az igazán hozzáértők pedig a fejüket fogják, hogy miért írkálnak a lapok hülyeséget. Nos, egy támogatott, izgalmasra fogalmazott cikk sokkal előbb megjelenik, mint egy száraz, szakmai. Na erről írtam. Érdemes az IPM előző számaiba beleolvasni, elég érdekes dolgokat hoztak felszínre pl. táplálkozásügyben, de a kompaktlámpák káros hatásairól is írnak más szempontból, mint amit a nagy többség gondolna.
Igazad van, itt nem lehet kisérletezni, csak beszélgetni. Abba viszont belefér az a hozzád intézett kérdés, hogy a presszógépbe épített szerkezetet hol említik meg? Hiszen ez nem egy jelentéktelen előny, tehát ezt csak nem felejtik ki a gép termékismertetőjéből! Ne titkold ezt előlünk!
ez nem így működik. azt nem lehet egykönnyen bizonyítani, hogy valami nem működhet. a tudományt úgy csináljuk, hogy
1, megkíséreljük magyarázni a feltételezett jelenséget a modelljeinkkel 2, megfigyeljük a valóságban
a forgalmazó dolga lenne bemutatni valamelyiket. vagy mutasson mérési jegyzőkönyvet (kontrollált kísérlet), vagy mondjon tudományos magyarázatot.
egyelőre ott tartunk, hogy van valami bullshit a gravomágneses izéről, aminek egyszerűen nincs értelme, nem több, mint a star trek plasma coil meg warp 1 meg ilyen kifejezéseinek. valamint van néhány "elégedett ügyfél" által odavetett pár lelkes sor. ez nulla.
a másik oldalon ott áll egy csomó érvelés, ami önmagában nem sok vagy erős, de a semmivel szemben pont elég. ilyenek: a víz mozgatásához energia kell, a készülék energiát nem vesz fel. ha igaz lenne, lehetne örökmozgót építeni, vagy ingyen energiát kapni. stb.
Sokat győzködni a hiszékenyeket a dolog nem működéséről elég értelmetlen. Ha nincs annyi esze valakinek hogy megértse, akkor úgyis hiába. Ha megveszi, saját magát ítéli pénzbüntetésre a hülyesége miatt... :-)
..... A kék színű láng az jelenti, hogy az adott pontban tökéletesebb az égés, ha pirosodik, sőt sárgul, akkor t.képpen ugyanannyi gáz ég el, csak nagyobb térfogategységben, valamelyest alacsonyabb hőfokon. Ennek azért van köze a hatásfokhoz, mivel a magasabb lángoszlop a csőkígyót közvetlenebbül éri. Azt nem értem, hogy a témának mi köze a mágneses vízlágyítóhoz....??? Apám most próbál reklamálni a gyártónál, mivel évek óta ugyanannyit lapátol ki vízkőből, mint én, akinek nincs ilyen ketyeréje.
A tartósan túlhevített fűtőszál, fizikailag erodálódik (tele lesz kívülről induló repedésekkel), így t.képpen a kisebb keresztmetszet miatt az ellenállása nő, a rajta átfolyó áram csökken, ergo kisebb teljesítményt tud átadni a víznek.....
A vízkő kalcium-karbonát kisebb rész magnézium-karbonát. A vízben nem ez van oldva, lévén gyakorlatilag oldhatatlan, hanem Ca, Mg és ami fontos, hidrokarbonát ionok. A vízkő akkor tud kiválni, ha a hidrokarbonát szén-dioxid távozása mellett karbonáttá alakul, ez egy kémiai folyamat. Amikor a víz a csőben elhalad a mágnes alatt, (most a csőre szerelt típusról beszélünk) akkor még nincs benne vízkő. Ha a mágneses/elektromos tér a vízkő keletkezésekor nincs jelen, akkor hogyan lehetne rá hatással?
a papagájkodás azért megy főleg, mert minden tök ugyanazokat a hülyeségeket említi, linkeli, amit már ezerszer megcáfoltak itt. ugyanarra a hülyeségre lehet válaszolni két, háromféleképpen, de aztán már csak ismétlés marad.
>Nem akarom megint előről végigolvasni a topikot, de egy KFKI-s tag sikeresen megírta már, hogy mi lehet az előnye, és miért a mágneses kezelésnek. -A "KFKI" betűsor kétszer fordul elő a topicban. Egyszer most, hogy leírtad. Utána egy linkben, ami nem a mágneses vízlágyításról szól. Úgyhogy belinkelhetnéd még egyszer...
Nem akarom megint előről végigolvasni a topikot, de egy KFKI-s tag sikeresen megírta már, hogy mi lehet az előnye, és miért a mágneses kezelésnek. Egyszer én is belinkeltem félúton, de no reax. Azóta is csak a papagálykodás megy.