Azt hiszem, későn veszem észre, ha baj van. Lehet naivitásnak nevezni. Amikor mások közönyösek maradnak, én meg éppen kezdenék megbízni. Nincs könyörület. Értéktelen vagyok. Alig aktív és sokszor csak reaktív. Mások megint annyira egyben vannak, nekem meg olyan, mintha egy légüres térben lebegnének a darabjaim. Nem esek szét egyértelműen, de egyben sem vagyok.
Szerintem túlságosan mély a halál témája ahhoz, hogy egy anonim internetes fórumon néhány leírt mondatban karcolgassuk a felszínét. Egyszer mindenkinek szembe kell néznie vele. Nekem is, neked is, mindenkinek, aki megszületett és most él. Ez egy természetes dolog, jobb megbékélni vele. Ha az élők soha nem tudnának meghalni, az sokkal rosszabb lenne.
Most olvasom Peter Orban: A Plútó c. könyvét. Még a koronavírus járvány kitörése előtt volt egy álmom, ahol egy nő egy sötét barlangszerű helyen (lásd. Trónok harca - Az ezerarcú isten temploma) különféle kínzásoknak vetett alá egy férfit, bevarrta a száját, stb. Majd egy vízzel teli medencében kellett a férfinak egészen a feje búbjáig elmerülnie. A nő egyetlen szót ismételgetett: "Kneel. Kneel. Kneel." (Térdelj. Térdelj. Térdelj.)
Ezt most megnéztem... neked mi lenne a hivatalos álláspontod, és mi lenne akkor, ha egy szerettedet kéne "megölni"? Én bevallom, hogy inkább úgy viselkednék, mint az ügyvédnő, egy ilyen helyzetben. Azt hiszem. Bár ez nagyjából beláthatatlan... egyszerre fogadnám el a jogát a halálhoz, de nem tudnám, vagy csak nagyon nehezen átírni azt a programot, hogy ne öljek. Még egy háziállatnál is komoly terhelést jelent, amikor ki kell mondani "az utolsó szót".
Gondoljon gyávának az illető, gondolja azt, hogy én vagyok a rossz. Most így érzek ezzel kapcsolatban. Aztán egy valós helyzetben lehet, hogy rávenném magam valahogy.
Még attól sem feltétlenül hozott genetika, mert még mindig érhetett olyan külső hatás, amitől ez kialakult. De ha neked így jobb rátekinteni erre az egészre, akkor gondold úgy, ha így tudod könnyebben elviselni.
Nekem azért jobb a külső hatásokat is figyelembe venni, mert akkor még van remény, hogy létezik egy ellenhatás, ami helyrerakja a dolgokat. Tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de legalább jobban érzem magam attól, hogy ezt gondolom.
Nem is tudtam, hogy még ő is devizahitel károsult, nem olvasok ilyen újságokat. Csak attól, hogy "még ő is", nem lesz jobb a kisembernek... sajnos. Nekem a családomban fordult elő, én is a szenvedő alanya voltam, de mindig koncentrálnom kell, hogy függetlenítsem magam lelkileg ettől, pénzügyileg sokkal tudatosabb vagyok, mint tizenéve azok, akik ebbe belementek, még ha nem is értek túl sokat a pénzügyekhez.
És az alvás. Rengeteget számít. Nem gondoltam volna, de tényleg. Az egész gondolkodása megváltozik az embernek, ha jó alváshoz, jó ételhez, egészséges környezethez van hozzáférése. Ha nincs, mit tehet azért, hogy legyen? Ezen felül milyen céljai vannak az életben? Mert ha azokkal foglalja el magát, addig legalább nem a lét kilátástalansága van a fókuszban.
A szinapszisok és a neurotranszmitterek környezeti hatásokra reagálnak. Akkor is, ha úgy alakult ki, hogy kevés termelődik vmelyik neurotranszmitterből. Ha nem így lenne, nem tudnánk életben maradni, mert nem reagálnánk a változásokra.
Ha pl. devizahitellel küszködsz, amit életed végéig sem tudsz majd kifizetni, akkor ne csodálkozz, ha nem vagy jól. Ez nem genetika.
Azt gondolom, hogy részben genetika, részben környezeti hatások miatt kialakulnak megváltoztathatatlan vagy annak tűnő dolgok. Mindenkinél egyéni, hogy akar-e jobban lenni, ha kis mértékben is, és mennyire képes rá.
Nálam az emberi rosszindulat és közöny, ami sokat "segített", hogy ne legyek annyira terhelhető, úgy érzem, egyre jobban kezelem. De nem leszek már olyan, mint akár pár évvel ezelőtt.
Sokat számít a táplálkozás, mozgás, káros szenvedélyek. Mindenki maga dönti el, hogy érdemes-e ezért kisebb-nagyobb áldozatot vállalnia. Amennyit tud.
Nem lusta,csak annyit nem bír,mint a másik a munkában. Én szomszédom is hajnaltól estig bírja, én meg negyedét bírom a munkának,mint ő. Pont ezt figyelem.
De az általam szedett gyógyszerek mellékhatásai,és a genetika ami okolható,hogy nem teljesítünk egyformán!
Remélem, poénkodásnak vetted. :) Ez egy vicc, nem? Segíts megértenem. Ha nem, akkor mi? Nem is olyan rossz, ahogy a videóban a két pasi illegeti magát. XD Tele vannak szeretettel a gyermekek iránt, ezért bevállaltak egy ilyen szereplést, hogy a felnövő generációk valami kis édelgős cukiságot kapjanak, és kevesebb eséllyel legyenek rablógyilkosok meg erőszaktevők. Mélységes hála ezért, komolyan.
Igaz, hogy Pilinszkyvel nem nagyon kellett súlyoznom magam, inkább csak ráillett egy élethelyzetre. A depresszió előbb volt, mint a súlyozás, de ha előfordul egy depressziómentes időszak, azzal nehéz mit kezdeni.
A Plútó-Szaturnusz tranzit sokat kivett belőlem (ha nem hiszel benne, gondolj ide valami mást... még én sem 100%-ig hiszek benne), mintha még jobban megöregedtem volna, miközben mások elvárják, hogy fiatalként viselkedjek. Nem értik azt, hogy amire ők irigyek, azt miért nem tudom beteljesíteni, mert a saját könnyed fiatalságukhoz hasonlítják. Ha megtudnák, az enyém milyen, nem irigyelnének annyira.
Elég erős kontraszt. :) De lehet, hogy tényleg ilyesmire lenne szükség, még ha idegen és idegesítő is néha ez a nagy "könnyűség". (nem feltétlenül ez, csak általában az ehhez hasonló)
Bennem van egy félelem, hogy ha nem súlyoznám le magam a depresszióval és az azt elősegítő dolgokkal, akkor megszűnnék létezni, elszállnék a p.ba, mintha nem lenne gravitáció. Pedig tudom, hogy ez nem feltétlenül az a súly, ami ne találtathatna könnyűnek vmiféle "égi hatalom" szerint.
Idejött valahogy egy pici Dino-bébi Csuda nagy szemei félve néztek ránk Aztán megnyugodott s mindent meg akart nézni Gyere, vár a világ repülünk a zene szárnyán
Tipi-tapi Dino Utazgatni oly jó Tipi-tapi dino Utazgatni oly jó
Vidám eszkimó, sok pici indián ránk vár Vicces zöld kakadu, sok kicsi kenguru hív már Velünk táncol a fóka s a bálna a partnál Gyere, vár a világ, repülünk a zene szárnyán
Nagyon megertem a gondodat! Nekem is eleg volt a foldi letbol, bar en nem vesztettem el a csaladot, mellettem vannak, de oriasi tehernek erzem magam, meg lehetosegem sincs veget vetni a nyomorusagomnak. Abba mar bele torodtem, hogy nincs tovabb, de miert kell meg szenvedni...
Mit lehet tenni ha az ember elveszti mindazt ami az életében oly fontos volt és nem marad semmi csak az üresség és a fájdalom....valamikor még volt kedvem és erőm felkelni lefeküdni ma már nincs. Van egy fiam nem dobhatom el az életem nem akarom hogy úgy nőjőn fel, de nincs se lelki se fizikai erőm hogy jó "hétvégi" apuka legyek. Ha ez ember elveszti az erejét ha nem tud enni ha fájdalmai vannak ha az orvosok nem találnak rá gyógyszert és elveszti a családját is közben mit lehet tenni......semmit.....olyan üres a lelkem és annyira fáradt vagyok ....ennek semmi értelme így.
Hiába "vágyakozik valaki a vágy után", az még nem azt jelenti, hogy az élete bizonyos területén megjelenő minimális vágyat át tudja irányítani, be tudja csatornázni oda, ahová szeretné, és akkor sem biztos, hogy elég lesz arra. Ha nem volt cél a közléssel, akkor meg tényleg csak hangzatos semmiség...
Ez nem közhely? Teljesen mindegy, csak hangzatos legyen. Nem baj, hogy semmi értelme. Főleg azért nem, mert a közlési vágyhoz minimális energia szükséges, végigvinni egy akár több éves élettervet sokkal nehezebb. De azért milyen hangzatos, hogy "a vágy után vágyakozni". Valakik biztos olvassák és megsimogatják érte a buksidat.