Létrehoztam egy csoportot facebookon azoknak a bonsai kedvelő embereknek akik Dunakeszi vagy annak környékén laknak. Aki szeretne belépni, az írja be a facebook keresőbe h Dunakeszi bonsai és kifogja adni. :)
szia, nekem az utóbbi 2 évben a japán juharom a ház és pince közötti U alakban van télen
cserepestől takarás nélkül a fal mellett és eddig semmi baja, idén se fagyott el a -20 fokban
akkor szoktam kis vizet rá önteni amikor már tényleg teljesen száraz, de ha volt hó akkor azt tettem a földre egy kicsit, nemtudom szerencsém volt e de minél jobban nem néztem rá annál jobban kibírta a teleket
régen féltem pár másik juharnál hogy elfagy cserépbe, teraszaon tartottam vigyáztam rá aztán 1-2 év mulva végelett
Pár éve vettem egy Juniperus squamata 'Blue carpet növénykét. Az én hibámból évekig csak sínylődött, szinte semmit nem nőtt, sőt majdnem ki is pusztult. Az idén nagyobb gondot fordítottam rá, amit új hajtásokkal meg is hálált. Tegnap átültettem. A gyökere is biztató. Ma ismét kézbe vettem, először is lecsipkedtem róla az évek alatt hozott rövidke de el is száradt ágakat, leveleket. Így nézett ki, jól láthatók a fiatal hajtások is:
Sziasztok, tavasz végén vettem egy juhart és a cserépben volt valami kis növény is vele amit egyszerűen nem tudok kiírta szerintem belenőtt a juhar gyökerébe. Nagy gáz lesz vele, ha most átültetem? Amúgy teleltetésnél mire kell figyelni, ha szalmával védem és mondjuk egy nyitott garázsba beteszem az jó neki? Télen ti mennyire, hogy öntözitek? Ez lesz az első tél, hogy kültéri bonsai-om van és nem tudom mire figyeljek.
A nagyobb áruházakban nagyon olcsón érdekes növényeket találhatunk bonsai célra. Ma én is vettem egy növénykét, legalább 4 óra hosszáig dolgoztam vele, ilyen lett.
Sziasztok! Leanderből lehet bonsait nevelni? Ajándékba kaptam húsvétkor egy magról nevelt csöpp kis növényt cserépedényben. Lusta voltam átültetni, és ugyan a 2 levélből 14 lett, de nagyon aprók, 1,5-2 cm hosszúak. Beugrott, hogy ha már így alakult, akár bonsai is lehetne belőle. Mit gondoltok? :)
Nagyon szép a vörösfenyőd. Én már nem metszeném vissza a hajtásait de az átellenesen növő hajtáspárok közül leszedném az egyiket úgy válogatva hogy a leendő fa koronája minél szebb legyen. Jövő tavasszal majd (de csak ekkor) ugyanezt tenném a törpe gránátalmával is. Van egy párár éves törpe gránátalmám nekem is. Most így néz ki:
Segítséget szeretnék kérni a mellékelt képen lévő fa típusának beazonosítására. Sajnos a címkéje már nincs meg, feljegyezve pedig nem lett.
Valamint a napokban feltűnt, hogy buzgón dobálja le a leveleit a fa, amellett hogy úgy tűnik új hajtásai is vannak. Kevés vizet vesz fel, a talaj kb. 4 napja nedves, és számomra beazonosíthatatlan anyag jelent meg a föld felszínén. Nem tudom, hogy nem e csak valami só vagy ásványi anyag kicsapódás, vagy esetleg gomba e.
nekem a juhar se maradt me régebben sose de viszont most igen :D
simán kint hagytam fel mellett cserépben télen és még ebbe a nagy fagyba se lett baja és a nyári levélmetszés is megvolt megint :D
már nemtudom mit csináltam a gránátalmával de valami nemtetszett neki sztem a teleltetéssel basztam ki vele mint mindig mindennel
nekem a vörösfenyő már rég eltünt, egyáltalán az idén volt ? nem tavaly ?
elsárgult lehullott a levele aztán kivettem minden gyökere elvolt száradva
hát mivel én a téltől mnidig félek, tavaszig nem bántanám, de mivel fenyő, gáz a visszavágás mert csak egyszer szeretne hajtani évente és ha nincs jó helyen rügy akkor gáz van
Szia! Ne rémisztgess, teleltetni kell és mivel lombhullató még fény sem kell majd neki:-) Ilyen lett a vörös fenyőm, a tiéd végül megmaradt? Kicsit most tanácstalan vagyok, mert lehet tavasszal kellett volna visszacsípnem a hosszabb hajtásait. Szóval most nem tudom, hogy visszavágjam-e vagy már hagyjam tavaszig?
Sziasztok nem tudtam, hogy a Syzingium buxifolium hoz termést vagy virágot, vagy nem tudom mi lesz ebből, de ma behoztam a bonsai-im és találtam egy csomót rajta. Mellékeltem pár képet, ha valaki tudja segítsen, hogy mi lesz ebből, illetve ezzel, hogy most behoztam mennyire zavartam meg? Vigyem inkább vissza?
Tavasszal, ha jól emlékszem, volt pár nap komoly vagy, amikor már nem voltak védett helyen, és akkor történhetett. A 30 éves nagy füge fánknak is megfagyott a koronája, a nyár folyamán alulról hajtott. A fáim koronája már nem lesz szép, de élnek!
ismét megtapasztaltam, hogy mennyi erő vagy egynövényben. Télen, ill. inkább egy tavaszi fagy alkalmával, három fám fagyott el/meg. A Hegyi juhar a nyár folyamán a törzse alső részén kihajtott több helyen. Az újjas juhar és kínai szil semmi jelét nem mutatta életnek, gondoztam,locsoltam, gondoltam, ha még lehetséges, tavasszal kihajt. Most vettem észre, hogy az újjas juhar a törzse alső részén új, friss hajtást hozott. Talán még a kínai szil sem halt meg taljesen. Bámulatos, hogy egy kicsi edénybe ültetett növény él és hajt. Talán az is szerencse, hogy a koronája fagyott meg és nem a gyökérzete.
Van egy Japán juharfám és eléggé megégette a leveleit a nap. Nem hiszem, hogy baja lenne de rém ronda. Van értelme ilyenkor még levélmetszést csinálni, vagy most már engedjem el és majd lehullajtja 1-2 hónap múlva?