Keresés

Részletes keresés

Ridley4Lev Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14127

Na utána olvastam a félszigetnek. 

A 30-as években legelők voltak ott, állítólag m,egvan még az uradalomnak az épülete, na persze romokban. 1933-ban a Német hadsereg az országg legnagyobb légvédelmi iskoláját hozta létre, saját reptérrel, kikötővel. 1947-ig a keletről özönlő menekülteket itt szállásolták el ideiglenesen az Oroszok. Utána mindent felrobbantottak, pár épület kivételével. Az oroszok saját korházat és iskolát is építettek ide, rnegeteg raktár is működött. 1993-ban vonult ki a Szovjet hadsereg, állítólag 3napokon keresztül folyamatosan mentek jöttek a teherautók. Meglepően felvetődött az ötlet 93 után hogy néhányan visszaköltöznek, de a lőtér mentesítése nem indult el és egy magánvállalkozónak adták el végül (de ismerős szitu). 

 

2000-ben volt egy nagyszabású mentesítés, majd 3 méter mélyen a talajszíntől. Valami olyasmit olvastam ki belőle, hogy a laktanya 100 hektáron terült el. 

 

Állítólag a jövőben 2100 embernek akarnak otthonokat építeni, jelenleg terv is van egy golf pálya és jacht kikötő létesítésére. 

Előzmény: Hamster (14125)
Ridley4Lev Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14126

Az első helyen bal oldalt azok a fedezék szerű dolgok egy tipikus SA-3 tüzelőállás vonalai. A jobb oldali dolgok nekem rt. vagy híradós hely lehetett a szakaszfedezékekből ítélve. 

 

A második szerintem is lőtér volt, a félsziget kezdetén van egy hatalmas laktanya, olyan Kunmadaras nagyságú. A félsziget belseje felé vezet egy út, a végén egy épület ami hasonlít a "O" ponti lőtérre a bakonyban, na persze nem méretben. 

 

Íme: 

 

 

 

Előzmény: Hamster (14125)
Hamster Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14125

Na, a linkeket nem rakta be :(

 

Szóval az üdülő környékének gyanítható helye:

https://maps.google.com/?ll=54.131605,11.667008&spn=0.009329,0.01929&t=h&z=16

 

és a furán üres (lőtérgyanús) félsziget:

https://maps.google.com/?ll=54.08316,11.557274&spn=0.074718,0.154324&t=h&z=13

 

Előzmény: Hamster (14124)
Hamster Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14124

Sziasztok, látom, NDK-s objektumokban is műveltek itt néhányan, hátha tudtok segíteni gyerekkori élményeim megfejtésében. 1987-ben valami építőipari üdülői férőhelycsere keretében a Keleti-tengernél nyaraltunk, egy Rerik nevű város közelében. Konkrétan mezők-szántók közepén volt az üdülő, és folyamatos volt a katonai "jelenlét":

-a megérkezés utáni első emlékem, hogy MiG-23-as géppárok járkálnak pár száz méter magasan, nagyjából párhuzamosan a közeli tengerparttal (az üdülő nem direktben a parton volt, hanem menni kellett, egy kempingszerűségnél lehetett legyalogolni, vagy autóval kicsit messzebb volt strand)

-az üdülő mögötti út túloldalán valami rejtélyes hely állt, antennák látszottak, éjjel piros fény villogott, a felnőttek azt mondták, hogy rakétabázis

-a tengerparttal párhuzamos úton több katonai jármű járkált, mint civil, bár jórészt a Trabant Trampok és kétkormányos IFA-k maradtak meg, mert ezek rettentő viccesnek tűntek

-néha hadihajók úsztak el a parttól kellő távolságban.. méretet, jelleget, típust, ilyesmit nem kérdezzetek, de tökre mások voltak, mint a sokkal messzebb a távolba kivehető nagy fehér kompok (amik talán a nyugati oldalhoz (Dániához) tartoztak)

-egyik nap nagyjából látástól mikulásig a fák tetejének magasságában sorban érkeztek MiG-23-asok. ha jól rémlik, ők talán vöröscsillagosok voltak, ellentétben a tengerpartnál járőrözőkkel. a gépek kimentek a tenger felé, elfordultak, eltűntek a látómezőből, kis gépágyúugatás (lehet, hogy nem konkrétan gépágyú volt, de 12 évesen úgy képzeltem, az lehet), majd nemsokára emelkedtek, visszajöttek a szárazföld belseje fölé, és folytatódott a ringlispil.

 

Namármost az üdülő helyét nem bírom behatárolni, de a lehetséges utak környékén két gyanús objektum is van. Az egyiket benőtte a vegetáció, szóval egyaránt lehet római erőd, második világháborús maradvány és elhagyott orosz bázis is, illetve van egy aktívnak látszó. E pont körül kell keresgélni:

Valaki meg tudja ítélni, mik lehetnek ezek?

 

És mire lőttek a repülőgépek? Mi akkor azt találtuk ki - mivel mintha hajóvontatást láttunk volna előző nap -, hogy hajóroncsra, de most a guglin látok egy elég nagy zavaros lakatlan területet, amiről másutt írják, hogy ma is le van zárva a sok lőszermaradvány miatt:

Ez lehetett lőtér?

 

Lehet, hogy ennek van irodalma, de ötletem sincs, hol lehetne keresni, hátha valaki ismeri a témakört, vagy legalább olyan embert, aki ismeri :)

BLacza Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14123

Nem az Őzike utcával kevered véletlenül?

Üdv: BLacza

Előzmény: ferikdraga (14119)
J.Mullins Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14122
Ja és bocsánatot kérnék ha nem mindig olvashatò az írásom, telefonròl irogatok ezérte lehetnek a furcsa karakterek...
Bandi.S34 Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14121

 

Üdv! Várjuk a képeket!

Előzmény: J.Mullins (14120)
J.Mullins Creative Commons License 2012.09.19 0 0 14120
Üdvözlet minden olvasònak, és hozzászòlónak! Ùj tag vagyok és nagyon örülök, hogy végre sikerült regisztrálnom! Régóta figyelem és követem az oldalt, sikerült végig olvasnom az egèszet. De ne szaporítsam a szavakat, azt szeretnék mondani, hogy amint láttam nem sok szò esett a pécsi A/1- ről... Hát nekem sikerült látnom belülről is és ha szeretnétek akkor néhány képet is megpróbálok feltenni. A laktanyáròl csak annyit, hogy bontják és őrzik!!!! Ne nagyon akarjon senki bemenni!
ferikdraga Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14119

Most is működő vmi kommunikációs állomás, de civil, fegyvertelen, de kutyás őre van. Tavaly nyáron arra sétáltam, beszéltem is az őrrel, aki nem volt túl szószátyár.

Egy híradástechnikával foglalkozó ismerősöm a 80-as évek végén oda járt gyakorlatra meglepő módon, pedig nem katonai suliba járt.

 

Van vmi sztori egy rosszul megépített bunkerről is (nem a bentieket védi a kinti robbanástól, hanem fordítva), de ezt még nem tudta nekem senkise megerősíteni....

Előzmény: Ridley4Lev (14113)
Bandi.S34 Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14118

 

Szuper képek! Na ezek alapján kis hazánkból csoportos fémtolvaj turizmus indulhat ki... Reszkessetek németek! :-)

Előzmény: charlie21 (14116)
Ridley4Lev Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14117

No comment részemről. :(((((((

Előzmény: charlie21 (14116)
charlie21 Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14116

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2111899&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2111787&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2111930&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112444&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112238&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112425&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112020&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112136&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112103&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2111832&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2111999&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112472&sc=photos

 

https://skydrive.live.com/?sc=photos&cid=92d81ba291aec03a#cid=92D81BA291AEC03A&id=92D81BA291AEC03A%2112455&sc=photos

 

 

A volt NDK-ban készült képeim első adagja,szétszedve objektumokra,és még csak ezután jön a java :-)))

 

Kár hogy ilyen helyekért már ennyit kell utazni,de igy egész máshogy látja az ember az ithhoni kifosztott helyeket.Jó kis túra volt!!

 

Ridley4Lev Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14115

Köszönöm

Előzmény: BLacza (14114)
BLacza Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14114

Honvédségi terület most is. Régen működött ott egy radar, a területen álló híradótorony jelenleg is használatban van - ha jól tudom.

Üdv: BLacza

Előzmény: Ridley4Lev (14113)
Ridley4Lev Creative Commons License 2012.09.18 0 0 14113

Tud valaki, valamit erről a helyről fent a Széchenyi hegyen? Emlékszem időnként katonákat lehetett látni a föld úton a vasúti átjárónál. Bár ez nagyon régen volt. 

 

Ridley4Lev Creative Commons License 2012.09.17 0 0 14112

Inkább nem mondom el mit érzek a képek láttán. :)

Előzmény: hadsz (14099)
zajza Creative Commons License 2012.09.17 0 0 14111

Jah értem, akkor azért tűnt furcsának, hogy miért voltak ilyen messze :)

Előzmény: charlie21 (14110)
charlie21 Creative Commons License 2012.09.17 0 0 14110

Ez nem a bakonyi Baglyas.Van egy ilyen nevű terület a tapolcai laktanya mögött is.

A garázs sor ennek a szélén van még a laktanyán belül,olyan mint egy telephely.Innen egy hátsó kapun mentek ki a Baglyasnak nevezett erdős területre.Voltam ott,sok széles erdei út ,és kiépített földsáncos fedezék.Ott gyakorolgatták a gyártmányok felállítását.

Előzmény: zajza (14108)
Zsoltii1993 Creative Commons License 2012.09.17 0 0 14109

Sziasztok. Újra itt vagyok, közbe olvasgatom a témát csak már kicsit lemaradtam. :)

zajza Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14108

"...az irodaháztól kiballagtunk a Baglyasba. Ennek a kapujában huszonnégy órában hivatásos katona őrködött, aki mindenkiről pontosan tisztázta, van-e joga a belépéshez. A kerítésen belül földsánccal körülvett épületekben tárolták a lőszereket. A nagy elővigyázat persze nem ennek szólt, hanem egy hosszú garázssornak, amiben állandó hőmérséklet és páratartalom mellett nyolc szállító jármű állt készenlétben üzem-anyaggal feltöltött rakétatestekkel. A rakéták mindegyike egy 10 -400 kilotonna hatóerejű atombombát tudott volna elrepíteni. A hirosimai elődjük, a Little Boy hatóereje csupán húsz kilotonna volt, de másfél kilométeres körzetben mindent letarolt, negyedmillió ember halálát okozta.

Ha jött volna az éles riasztás, ezekkel azonnal mehettünk volna arra a pontra, ahol a szovjetek a robbanófejeket átadják, és a fejek felszerelése után lehetett volna indítani a rakétákat a célra. Szerencsére erre soha nem került sor  mondja Sánta Béla."
Hol van ez a garázssor a Baglyasban? Ez a csóri bunker közelében lehet?

Bandi.S34 Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14107

 

Kár. Akkor max. maradnak a lérakok Erfurt körül amik múltkor sajnos kimaradtak

Előzmény: hadsz (14106)
hadsz Creative Commons License 2012.09.16 -1 0 14106

Onnan azért ezek elég messze vannak.

 

Előzmény: Bandi.S34 (14102)
endrebá Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14105

Dajcsland, dajcslaaand.. űűber aaalles...

 

Irigykedem kissé...

Előzmény: hadsz (14103)
endrebá Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14104

...itt meg mit össze melóztak némely hadvezérek hogy kiűzzék őket "Mária országából"...

 

Oszt így se jóóóó....

Előzmény: Bandi.S34 (14101)
hadsz Creative Commons License 2012.09.16 -1 0 14103

Vandálok,fémgyűjtők,idióták mindenhol vannak,talán arrafelé nem annyian.

Természetesen ott sem így néz ki mindegyik ojjektum.

Ez a tároló,ha minden jól megy,jövő nyáron nyílik meg múzeumként.Már a pontos nap is megvan. :-)

 

Előzmény: endrebá (14100)
Bandi.S34 Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14102

 

Hamarosan kell mennem megint Erfurt környékére. Ez onnan messze van? Hogy lehet bejutni?

Előzmény: hadsz (14099)
Bandi.S34 Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14101

 

Vannak de ott inkább mobil telefonokkal kereskednek. És törököknek hívják őket

Előzmény: endrebá (14100)
endrebá Creative Commons License 2012.09.16 0 0 14100

Háát ez hihetetlen... hogyan lehetséges hogy ez ilyen épségesen meg tudott maradni?

 

Ott nincsenek ...ööö... khmm.. fémtolvajok...?

Előzmény: hadsz (14098)
hadsz Creative Commons License 2012.09.16 -1 0 14099

Persze,lehet. :)

 

Strausberg,az egykori keletnémet HM vezetési pontja és hírközpontja,

Werneuchen reptér - Gránit tároló,

Raguhn - GSSD légierő és légvédelem HÁP-ja.

 

Hamarosan a többi helyszínről is teszek fel képeket.

 

Előzmény: Bandi.S34 (14096)
hadsz Creative Commons License 2012.09.16 -1 0 14098

minden berendezés,műszer,gép a helyén...

 

 

 

 

 

Előzmény: hadsz (14097)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!