Sir Nyű
2004.07.20
0 0
3391
debreceni tezaurusz, amely letölthető innen:
http://romanid.freeweb.hu/DT2/dt2.htm.
Meg tudja nekem mondani valaki, hogy a szűrő mire jó a programban? Nagyon ígéretesnek tűnik, de látszólag semmit se csinál. Ha működik és valaki mondana példát, boldoggá tenne.
(Pedig pont ilyesmit akartam-akarok elérni a SZTAKI szótárasainál, hogy egyrészt legyen szóvégmutató szótáruk, másrészt meg hogy helyettesítő jelekkel lehessen keresni benne. Sajnos a sok hullamosástól nem érnek rá...)
Előzmény: LvT (3379)
Kis Ádám
2004.07.19
0 0
3390
A tudományos közéletben él az a tévhit, hogy az egyetemi doktor az dr., az akadémiai doktor ("nagydoktor") az Dr.
Ennek azonban tudtommal semmi alapja nincs.
Kis Ádám
Előzmény: LvT (3389)
cyber.greg
2004.07.19
0 0
3388
Helló!
Mondjátok el nekem, hogy a "Dr." és a "dr." között mi a különbség!
LvT
2004.07.14
0 0
3378
Kedves rumci!
Ha én minden olvasnék, amit érdemes... Ezen túlmenően szerzőnk stílusa egy kicsit offenzív nekem, valamint néha úgy tűnik az sok ötletesség között elvész a mondanivaló. Most előkerestem ezt a cikket, és ez utóbbi fél mondatom, erre is áll, pl. "Különben is, a mecseki tigrist azonnal el akarták altatni meg lelőni" . A tigris elaltatása az ember kényszerítő eszközökkel (is) őrizetbe vételével ekvivales, vi. nem alapvető alkotmányos jog korlátozása. A lelövés az az, tehát a tigris esetén sem lehet ezt a két dolgot összemosni. Jól hangozni, jól hangzik, csak bármit meg lehet vele aztán indokolni, még az ellenkezőjét is.
Előzmény: rumci (3376)
rumci
2004.07.13
0 0
3366
Na, jó gyerek vagyok, rendeztem neked a tergo, így könnyebben tudsz majd válogatni:
vala, volna, szab, dob, nincs, sincs, ad, lábad, szabad, zsibbad, puffad, dagad, ragad, tagad, higgad, vigad, fogad, horgad, bágyad, lohad, korhad, porhad, poshad, kushad, rothad, riad, sarjad, akad, fakad, szakad, szikkad, tikkad, pukkad, lankad, okád, kókad, pirkad, roskad, lyukad, halad, szalad, fullad, gyullad, porlad, támad, imád, fonnyad, konnyad, szunnyad, apad, sápad, tapad, lappad, horpad, torpad, árad, fárad, marad, alulmarad, szárad, virrad, forrad, hasad, alvad, olvad, hamvad, hervad, sorvad, nyuvad, suvad, lázad, borzad, izzad, duzzad, fedd, gebed, görbed, fed, pöffed, püffed, heged, csügged, enged, peshed, ijed, erjed, gerjed, terjed, reked, lépked, repked, csipked, serked, éled, feled, széled, dülled, fülled, mélyed, süllyed, dermed, förmed, gennyed, ernyed, görnyed, szörnyed, eped, reped, töpped, süpped, tesped, ébred, ered, mered, szed, véd, réved, téved, szenved, senyved, szid, áld, old, fold, told, száguld, küld, csikland, fecskend, örvend, mond, nyomkod, csapkod, kapkod, lopkod, húzkod, tapod, döfköd, tömköd, bököd, köpköd, tűzköd, kérd, hord, esd, tud, kezd, küzd, edz, pedz, uccse, gyere, döf, kacag, hág, ballag, rág, farag, vág, ég, hebeg, lebeg, rebeg, libeg, biceg, henceg, perceg, serceg, fecseg, recseg, csemcseg, leffeg, liheg, piheg, mekeg, nyekeg, rekeg, brekeg, incseleg, édeleg, szédeleg, őgyeleg, kéjeleg, enyeleg, szépeleg, feszeleg, díszeleg, tetszeleg, tiszteleg, szenveleg, hízeleg, közeleg, képzeleg, érzeleg, billeg, émelyeg, tévelyeg, remeg, csepeg, szepeg, csipeg, sipeg, tipeg, selypeg, leppeg, seppeg, csicsereg, hencsereg, didereg, szendereg, ténfereg, nyekereg, tekereg, kecmereg, szemereg, pereg, csepereg, hempereg, kesereg, sziszereg, fentereg, hentereg, sistereg, pityereg, kevereg, bizsereg, berreg, cserreg, herreg, csirreg, herseg, szeg, piszeg, sziszeg, pisszeg, csetteg, retteg, ketyeg, letyeg, petyeg, ityeg, fityeg, cseveg, rezeg, zizeg, pezseg, bizseg, pizseg, zsizseg, hemzseg, agg, csügg, függ, uralg, rivalg, pang, lappang, ráng, cseng, terjeng, leng, cselleng, ömleng, peng, reng, dereng, mereng, töpreng, fetreng, eseng, verseng, feszeng, teng, setteng, zeng, lézeng, ing, ring, kering, bong, zsibong, dong, jajong, rajong, zajong, ujjong, kong, sikong, hajlong, állong, szállong, villong, hullong, tolong, bolyong, csapong, borong, szorong, forrong, visong, búsong, tátong, lázong, borzong, zsong, döng, ődöng, dühöng, őrjöng, dülöng, hőzöng, csüng, habog, zsibog, csobog, dobog, lobog, robog, zubog, vacog, cincog, kuncog, kocog, varcog, porcog, csacsog, csicsog, picsog, csámcsog, locsog, tocsog, dadog, fog, nyafog, kaffog, laffog, nyifog, bufog, pufog, gágog, gagyog, ragyog, bugyog, páhog, nyihog, vihog, dohog, huhog, suhog, zuhog, riog, sajog, zsivajog, zajog, vijjog, hákog, kákog, makog, krákog, vakog, kunkog, zokog, lóg, oldalog, andalog, fanyalog, társalog, csillog, pillog, villog, kullog, bájolog, párolog, pislog, nyavalyog, kóvályog, bazsalyog, bolyog, tébolyog, imbolyog, ámolyog, támolyog, gomolyog, somolyog, sompolyog, mosolyog, viszolyog, cammog, nyámmog, brummog, mormog, pusmog, piszmog, inog, donog, vinnyog, sunnyog, vernyog, hápog, sápog, csipog, szipog, kopog, ropog, topog, cuppog, acsarog, károg, kanyarog, sanyarog, csavarog, kavarog, zavarog, szivárog, sóvárog, háborog, csámborog, kóborog, zuborog, kuncorog, mocorog, kucorog, csorog, ácsorog, vicsorog, koncsorog, kuncsorog, bódorog, kódorog, forog, zsugorog, vigyorog, korog, csikorog, nyikorog, kunkorog, morog, nyomorog, szomorog, hunyorog, sunyorog, toporog, kuporog, vánszorog, kujtorog, tántorog, fintorog, sustorog, motyorog, durrog, kurrog, surrog, harsog, susog, nyiszog, csoszog, poszog, roszog, szuszog, tátog, kótog, csattog, kattog, pattog, suttog, kotyog, lotyog, motyog, potyog, rotyog, totyog, vartyog, fortyog, hortyog, szortyog, nyávog, csivog, nyivog, nyervog, mozog, buzog, duzzog, bőg, döbög, döcög, göcög, fröcsög, dödög, böfög, pöfög, röfög, töfög, gügyög, köhög, röhög, zökög, füstölög, gőzölög, bűzölög, hömpölyög, hümmög, zümmög, dörmög, dönög, nyög, dünnyög, hüppög, hőbörög, dübörög, csörög, ücsörög, dörög, sündörög, lődörög, görög, hörög, könyörög, pörög, nyöszörög, zörög, dürög, sürög, prüsszög, tüsszög, lötyög, pötyög, pőtyög, tötyög, zötyög, szörtyög, nyüzsög, búg, dug, rúg, súg, zúg, fagy, hagy, megy, fogy, rogy, hoci, sínyli, nyí, rí, sí, fáj, muszáj, váj, eredj, fej, búj, fúj, rak, tessék, dicsértessék, okádik, könnyebbedik, kisebbedik, öregbedik, nemesbedik, kevesbedik, hidegedik, melegedik, öregedik, elegyedik, vénhedik, vigéckedik, kupeckedik, elménckedik, ínyenckedik, cselédkedik, kéredzkedik, méredzkedik, dicsekedik, cselekedik, vélekedik, perlekedik, késlekedik, tülekedik, közlekedik, fenekedik, kenekedik, menekedik, epekedik, cipekedik, kerekedik, nyerekedik, verekedik, törekedik, veszekedik, vetekedik, kötekedik, nevekedik, növekedik, üzekedik, irigykedik, bölcselkedik, incselkedik, kefélkedik, gyengélkedik, büszkélkedik, hetykélkedik, emelkedik, elmélkedik, eszmélkedik, leselkedik, veselkedik, viselkedik, kételkedik, vetélkedik, restelkedik, keresztelkedik, nevelkedik, bővelkedik, hízelkedik, korhelykedik, kevélykedik, kémkedik, kellemkedik, szüremkedik, idegenkedik, szégyenkedik, tehénkedik, éktelenkedik, féktelenkedik, helytelenkedik, szemtelenkedik, szertelenkedik, hirtelenkedik, esztelenkedik, dísztelenkedik, meztelenkedik, szerencsétlenkedik, elégedetlenkedik, engedetlenkedik, idétlenkedik, rendetlenkedik, kegyetlenkedik, ügyetlenkedik, békétlenkedik, neveletlenkedik, kelletlenkedik, illetlenkedik, kellemetlenkedik, türelmetlenkedik, szemérmetlenkedik, egyenetlenkedik, tétlenkedik, okvetetlenkedik, hitetlenkedik, ízetlenkedik, hűtlenkedik, töprenkedik, esenkedik, istenkedik, tüsténkedik, settenkedik, hetvenkedik, berzenkedik, legénykedik, féltékenykedik, tevékenykedik, érzékenykedik, reménykedik, serénykedik, szerénykedik, ténykedik, stréberkedik, ingerkedik, kérkedik, kóklerkedik, zsellérkedik, ismerkedik, mesterkedik, peszterkedik, vezérkedik, üzérkedik, tőzsérkedik, zsémbeskedik, lepcseskedik, édeskedik, negédeskedik, idegeskedik, vendégeskedik, ellenségeskedik, készségeskedik, kétségeskedik, költségeskedik, részegeskedik, betegeskedik, begyeskedik, kegyeskedik, legyeskedik, ügyeskedik, régieskedik, ellenzékieskedik, népieskedik, nemzetieskedik, ékeskedik, gyermekeskedik, gyerekeskedik, jeleskedik, kotnyeleskedik, szeleskedik, nyegléskedik, kedélyeskedik, személyeskedik, szeszélyeskedik, hülyéskedik, szellemeskedik, elméskedik, engedelmeskedik, késedelmeskedik, győzedelmeskedik, kényelmeskedik, szerelmeskedik, győzelmeskedik, szemérmeskedik, színeskedik, fényeskedik, kényeskedik, fölényeskedik, körülményeskedik, kicsinyeskedik, epéskedik, pipeskedik, kereskedik, krakélereskedik, pereskedik, híreskedik, remetéskedik, szenteskedik, korteskedik, kedveskedik, heveskedik, szíveskedik, nyelveskedik, keserveskedik, kezeskedik, tüzeskedik, spicliskedik, pipiskedik, konfidenskedik, renitenskedik, csibészkedik, pöffeszkedik, függeszkedik, méhészkedik, terjeszkedik, lelkészkedik, illeszkedik, dülleszkedik, törleszkedik, színészkedik, terpeszkedik, ereszkedik, merészkedik, nyerészkedik, kertészkedik, nyelvészkedik, tetvészkedik, bűvészkedik, füvészkedik, művészkedik, kétkedik, rendezkedik, egyezkedik, nehézkedik, helyezkedik, vitézkedik, intézkedik, szervezkedik, őrizkedik, reggeledik, éjjeledik, esteledik, közeledik, sekélyedik, émelyedik, tévelyedik, vetemedik, színtelenedik, néptelenedik, szegényedik, keskenyedik, keményedik, telepedik, ülepedik, gémberedik, szenderedik, hengeredik, fehéredik, tekeredik, cseperedik, iperedik, kényszeredik, henteredik, heveredik, keveredik, kövéredik, sebesedik, jegecesedik, édesedik, csendesedik, hegesedik, egységesedik, üvegesedik, zöngésedik, férgesedik, kérgesedik, begyesedik, hegyesedik, tőgyesedik, ügyesedik, rühesedik, fejesedik, tejesedik, teljesedik, lelkesedik, élesedik, szélesedik, levelesedik, mellesedik, pillésedik, terebélyesedik, fekélyesedik, sekélyesedik, nemesedik, szemesedik, fenésedik, egyenesedik, szenesedik, színesedik, fényesedik, gennyesedik, szennyesedik, gyepesedik, népesedik, cserepesedik, deresedik, gyökeresedik, üresedik, meszesedik, penészesedik, részesedik, díszesedik, ecetesedik, tökéletesedik, testesedik, redvesedik, evesedik, levesedik, revesedik, csövesedik, tövesedik, tetvesedik, füvesedik, nyüvesedik, ízesedik, vizesedik, tüzesedik, penészedik, csenevészedik, feketedik, sötétedik, merevedik, nehezedik, csiklandik, szabódik, hosszabbodik, rosszabbodik, olcsóbbodik, nagyobbodik, lassúbbodik, súlyosbodik, kocódik, adódik, oldódik, gazdagodik, rágódik, vastagodik, vágódik, aggódik, rugódik, vágyódik, dalmahodik, hamvahodik, szilajodik, fújódik, nyalakodik, tolakodik, búslakodik, dúslakodik, dulakodik, nyomakodik, gyanakodik, tanakodik, vonakodik, ripakodik, lopakodik, rakodik, rakódik, marakodik, szarakodik, furakodik, mosakodik, tusakodik, baszakodik, kutakodik, civakodik, óvakodik, bizakodik, huzakodik, malackodik, tanonckodik, bohóckodik, kuruckodik, makacskodik, szakácskodik, ripacskodik, szatócskodik, csalárdkodik, ódzkodik, fogódzkodik, lopódzkodik, húzódzkodik, duhajkodik, dévajkodik, tolvajkodik, gazdálkodik, garázdálkodik, kofálkodik, bujálkodik, dajkálkodik, munkálkodik, rókálkodik, dúskálkodik, pletykálkodik, hálálkodik, foglalkodik, ólálkodik, paráználkodik, alamizsnálkodik, cifrálkodik, uralkodik, társalkodik, rosszalkodik, kuktálkodik, lustálkodik, tisztálkodik, utálkodik, kutyálkodik, hivalkodik, sivalkodik, kurválkodik, torzsalkodik, álmélkodik, hurcolkodik, locsolkodik, gondolkodik, csúfolkodik, buzgólkodik, disznólkodik, apostolkodik, panasüolkodik, árulkodik, viszálykodik, komolykodik, gyámkodik, majomkodik, finomkodik, káromkodik, bánkódik, nyugtalankodik, fajtalankodik, oktalankodik, szabálytalankodik, csintalankodik, haszontalankodik, bizonytalankodik, káplánkodik, lábatlankodik, rakoncátlankodik, arcátlankodik, alkalmatlankodik, bizalmatlankodik, nyughatatlankodik, méltatlankodik, rimánkodik, sopánkodik, bosszankodik, titánkodik, dévánkodik, partizánkodik, pajzánkodik, pironkodik, szoronkodik, leánykodik, cigánykodik, hánykódik, ármánykodik, zsiványkodik, hitványkodik, bizonykodik, acsarkodik, hajcsárkodik, cudarkodik, sáfárkodik, kufárkodik, trágárkodik, agyarkodik, fukarkodik, hamarkodik, szamárkodik, kalmárkodik, tanárkodik, iparkodik, bojtárkodik, kontárkodik, betyárkodik, patvarkodik, búvárkodik, kacérkodik, hóhérkodik, fondorkodik, ungorkodik, szomorkodik, bátorkodik, latorkodik, kántorkodik, pásztorkodik, bábáskodik, gorombáskodik, katicáskodik, kapcáskodik, durcáskodik, vádaskodik, kofáskodik, ágaskodik, izgágáskodik, léháskodik, szajháskodik, hepciáskodik, udvariaskodik, viaskodik, nyájaskodik, szájaskodik, kakaskodik, nyakaskodik, mafláskodik, nyavalyáskodik, tamáskodik, diadalmaskodik, aggodalmaskodik, lakodalmaskodik, unalmaskodik, hatalmaskodik, bizalmaskodik, mecénáskodik, inaskodik, katonáskodik, anyáskodik, finnyáskodik, bíráskodik, cimboráskodik, uzsoráskodik, uraskodik, basáskodik, pajtáskodik, kuktáskodik, turistáskodik, butáskodik, atyáskodik, gyáváskodik, páváskodik, durváskodik, csacsiskodik, hamiskodik, zsugoriskodik, raboskodik, dacoskodik, makrancoskodik, gáncsoskodik, gondoskodik, kardoskodik, aggóskodik, hangoskodik, szorgoskodik, fagyoskodik, rongyoskodik, bajoskodik, diákoskodik, alakoskodik, iszákoskodik, vakoskodik, akadékoskodik, aprólékoskodik, takarékoskodik, pajkoskodik, okoskodik, undokoskodik, díjnokoskodik, hivatalnokoskodik, zsarnokoskodik, írnokoskodik, gyakornokoskodik, torkoskodik, piszkoskodik, aggályoskodik, fortélyoskodik, alattomoskodik, krajcároskodik, kocsmároskodik, bravúroskodik, garasoskodik, foglalatoskodik, indulatoskodik, szorgalmatoskodik, akaratoskodik, áhítatoskodik, ájtatoskodik, óvatoskodik, alázatoskodik, titokzatoskodik, tanítóskodik, bakafántoskodik, fontoskodik, pártoskodik, házsártoskodik, hóbortoskodik, pákosztoskodik, farizeuskodik, tanúskodik, háborúskodik, katuskodik, virtuskodik, gubbaszkodik, ragaszkodik, jogászkodik, rugaszkodik, bolhászkodik, fohászkodik, juhászkodik, akaszkodik, pákászkodik, tollászkodik, támaszkodik, pimaszkodik, panaszkodik, hunyászkodik, kapaszkodik, tápászkodik, csimpaszkodik, ravaszkodik, bámészkodik, komiszkodik, pákoszkodik, gonoszkodik, huncutkodik, csukódik, ruházkodik, alázkodik, gyalázkodik, alkalmazkodik, rázkódik, magyarázkodik, hamvazkodik, ódozkodik, hordozkodik, pofozkodik, kalózkodik, nyújtózkodik, tartózkodik, osztozkodik, búcsúzkodik, csalódik, oxidálódik, rongálódik, vizsgálódik, halódik, munkálódik, áskálódik, piszkálódik, szaglálódik, nivellálódik, formálódik, csinálódik, hajnalodik, fanyalodik, nappalodik, aszalódik, kászálódik, kuszálódik, datálódik, fiatalodik, orientálódik, vigasztalódik, regrutálódik, verbuválódik, specializálódik, materializálódik, normalizálódik, palatalizálódik, aktualizálódik, civilizálódik, amerikanizálódik, proletarizálódik, fasizálódik, morzsálódik, bajlódik, kallódik, kínlódik, pácolódik, gubancolódik, kovácsolódik, kulcsolódik, roncsolódik, kapcsolódik, csúfolódik, zsúfolódik, tagolódik, forgolódik, morgolódik, zúgolódik, mozgolódik, rongyolódik, vackolódik, mocskolódik, hánykolódik, hurkolódik, piszkolódik, bajmolódik, bonyolódik, gúnyolódik, párolódik, csiszolódik, koszolódik, tolódik, távolodik, rajzolódik, morzsolódik, torlódik, súrlódik, saslódik, pótlódik, gabalyodik, gombolyodik, vidámodik, folyamodik, iramodik, álmodik, finomodik, nyomódik, fonódik, hányódik, silányodik, savanyodik, halványodik, soványodik, alacsonyodik, vékonyodik, alkonyodik, iszonyodik, csapódik, csillapodik, gyarapodik, habarodik, facsarodik, takarodik, kanyarodik, csavarodik, kavarodik, zavarodik, záródik, sodródik, íródik, háborodik, domborodik, csucsorodik, kondorodik, undorodik, bodorodik, fodorodik, dudorodik, zsugorodik, kunkorodik, szomorodik, áporodik, szaporodik, kuporodik, szóródik, tántorodik, tipródik, kotródik, fúródik, gyúródik, gombásodik, indásodik, rozsdásodik, magasodik, horgasodik, polgáriasodik, hájasodik, aljasodik, gyapjasodik, nyálkásodik, sokasodik, tokásodik, szálasodik, tollasodik, gallyasodik, formásodik, kozmásodik, kocsonyásodik, szárnyasodik, zúzmarásodik, szárasodik, varasodik, ikrásodik, hasasodik, kásásodik, hártyásodik, avasodik, odvasodik, pudvásodik, szuvasodik, házasodik, lombosodik, lobosodik, ráncosodik, korcsosodik, csúcsosodik, világosodik, csillagosodik, hólyagosodik, virágosodik, langyosodik, rongyosodik, molyhosodik, dohosodik, mohosodik, pocakosodik, okosodik, tokosodik, nyirkosodik, piszkosodik, acélosodik, nyúlósodik, homályosodik, kristályosodik, molyosodik, súlyosodik, álmosodik, csomósodik, gyomosodik, gumósodik, izmosodik, fanosodik, szappanosodik, csinosodik, vagyonosodik, posványosodik, tornyosodik, laposodik, iszaposodik, púposodik, polgárosodik, magyarosodik, károsodik, párosodik, iparosodik, zavarosodik, bodrosodik, fodrosodik, pirosodik, zsírosodik, bokrosodik, cukrosodik, korosodik, porosodik, forrósodik, túrosodik, túrósodik, húsosodik, kalászosodik, koszosodik, bajuszosodik, tudatosodik, csontosodik, gazosodik, kamaszodik, kopaszodik, csupaszodik, tavaszodik, játszódik, folytatódik, számítódik, nyitódik, halasztódik, osztódik, civódik, szívódik, vívódik, igazodik, rázódik, tisztázódik, tobzódik, vonzódik, ragozódik, tagozódik, bogozódik, tudakozódik, tájékozódik, fokozódik, átkozódik, szitkozódik, halmozódik, hatványozódik, bodrozódik, fodrozódik, pallérozódik, korlátozódik, húzódik, zúzódik, erősbödik, kezdődik, edződik, szegődik, tengődik, vergődik, bűnhődik, dühödik, különcködik, szedelődzködik, ügyködik, szűkölködik, gyűlölködik, erőlködik, fésülködik, különködik, öröködik, őrködik, sündörködik, gyönyörködik, böstörködik, hörcsögösködik, nyűgösködik, hősködik, göthösködik, dühösködik, ügynökösködik, szűkösködik, élősködik, előkelősködik, nevelősködik, erősködik, kérdezősködik, közösködik, könnyelműsködik, veszkődik, csőszködik, küszködik, működik, szörnyűködik, előzködik, rejtőzködik, öltözködik, költözködik, öntözködik, kötözködik, bíbelődik, zsémbelődik, heccelődik, viccelődik, élcelődik, mérgelődik, cihelődik, rühelődik, ékelődik, csipkelődik, leskelődik, fészkelődik, öklelődik, kémlelődik, szemlélődik, érlelődik, termelődik, tépelődik, terelődik, engesztelődik, évelődik, nevelődik, ívelődik, művelődik, nézelődik, képzelődik, perzselődik, döglődik, nyűglődik, fejlődik, érdeklődik, mérséklődik, öröklődik, sínylődik, sürgölődik, pörkölődik, güzmölődik, zsörtölődik, dörzsölődik, őrlődik, törlődik, ismétlődik, köszörülődik, készülődik, gömbölyödik, tömődik, tűnődik, rökönyödik, verődik, csücsörödik, göndörödik, pöndörödik, tömörödik, töpörödik, törődik, gyötrődik, gyűrődik, szűrődik, vésődik, köpcösödik, redősödik, idősödik, lökdösődik, ködösödik, büdösödik, felhősödik, örökösödik, pörkösödik, üszkösödik, öblösödik, csökönyösödik, erősödik, bőrösödik, szőrösödik, vörösödik, lejtősödik, hűvösödik, egyszerűsödik, sűrűsödik, vesződik, értetődik, vetődik, telítődik, töltődik, kötődik, értődik, sértődik, emésztődik, ütődik, evődik, évődik, tevődik, szövődik, rendeződik, szegeződik, tegeződik, rétegeződik, színeződik, szennyeződik, kereszteződik, szerveződik, végződik, rögződik, tükröződik, fertőződik, képződik, érződik, szerződik, fűződik, fürdik, mosdik, ocsúdik, vajúdik, zörgölúdik, lassúdik, hazudik, sűrűdik, fiadzik, sarjadzik, nyáladzik, pelyhedzik, vemhedzik, leledzik, leveledzik, kéredzik, levedzik, fogódzik, himbálódzik, dobálódzik, lóbálódzik, vagdalódzik, rugdalódzik, példálódzik, tréfálódzik, nyargalódzik, kapálódzik, villódzik, sugdolódzik, tudakolódzik, csókolódzik, burkolódzik, titkolódzik, puhatolódzik, harapódzik, lopódzik, akaródzik, takaródzik, vakaródzik, borsódzik, faggatódzik, hallgatódzik, rángatódzik, ringatódzik, tapogatódzik, tekergődzik, követelődzik, dörgölődzik, kérődzik, tekerődzik, bőrödzik, fenyegetődzik, mentegetődzik, kergetődzik, gyűrűdzik, szegik, fingik, vágyik, tojik, bújik, lakik, szokik, csökik, szökik, bukik, válik, vedlik, ködlik, telik, világlik, vonaglik, szaglik, sereglik, döglik, ihlik, nyílik, robajlik, hajlik, morajlik, zajlik, fejlik, rejlik, sejlik, bicsaklik, kéklik, kereklik, siklik, haldoklik, fuldoklik, tündöklik, csuklik, rozsdállik, langallik, sárgállik, hallik, sarkallik, tarkállik, nyilallik, mállik, pitymallik, hajnallik, barnállik, pállik, párállik, rózsállik, ellik, szögellik, szürkéllik, feketéllik, illik, torkollik, züllik, homálylik, hámlik, sikamlik, csillámlik, sillámlik, villámlik, áramlik, háramlik, iramlik, csuszamlik, szülemlik, rémlik, gyüremlik, szüremlik, türemlik, omlik, bomlik, romlik, ömlik, özönlik, aránylik, fénylik, örvénylik, sínylik, viszonylik, párlik, sárlik, fehérlik, hírlik, porlik, torlik, csömörlik, magaslik, feslik, piroslik, vöröslik, díszlik, oszlik, foszlik, hanyatlik, sötétlik, botlik, kotlik, ötlik, múlik, nyúlik, fűlik, gyűlik, ízlik, bűzlik, parázslik, folyik, bánik, történik, gyónik, szűnik, tűnik, szunyik, kopik, szopik, szarik, érik, ugrik, törik, vásik, esik, késik, bujdosik, bukdosik, fosik, aszik, baszik, galambászik, vadászik, rohangászik, horgászik, rákászik, csíkászik, rókászik, tyúkászik, nyargalászik, halászik, bóklászik, nyulászik, foglyászik, mászik, solymászik, hadonászik, tornászik, bányászik, madarászik, agarászik, bogarászik, dudorászik, kotorászik, eszik, fürjészik, lepkészik, cserkészik, enyészik, tenyészik, egerészik, heverészik, eprészik, sindevészik, csenevészik, haragszik, nyugszik, iszik, fekszik, emlékszik, alszik, hallszik, nőszik, alapszik, játszik, látszik, hallatszik, tetszik, úszik, csúszik, kúszik, alkuszik, esküszik, adatik, foglaltatik, kívántatik, méltóztatik, kelletik, születik, viseltetik, kénytetik, ívik, dívik, ázik, babázik, hibázik, gombázik, cicázik, kukoricázik, kacsázik, brácsázik, labdázik, handabandázik, halandzsázik, teázik, fázik, hárfázik, ágazik, csigázik, jógázik, zsugázik, vizsgázik, juházik, iázik, konferenciázik, szentenciázik, komédiázik, ceremóniázik, hisztériázik, teketóriázik, razziázik, szomjazik, borjazik, sorjázik, csónakázik, kockázik, lovacskázik, talicskázik, fogócskázik, bújócskázik, cikázik, kocsikázik, ladikázik, harmonikázik, karikázik, amerikázik, furikázik, kozmetikázik, taktikázik, polkázik, szánkázik, pálinkázik, gordonkázik, sikonkázik, bokázik, hajókázik, mókázik, rókázik, kvaterkázik, sziporkázik, botorkázik, puskázik, pletykázik, skálázik, trillázik, gondolázik, fuvolázik, vitorlázik, pikulázik, pályázik, korcsolyázik, sikolyázik, furulyázik, dámázik, panamázik, trémázik, adomázik, komázik, lakomázik, származik, szénázik, hozsannázik, uzsonnázik, harsonázik, zónázik, tornázik, tanyázik, devernyázik, tivornyázik, tarisznyázik, oázik, pipázik, pompázik, párázik, kosarazik, citerázik, csírázik, szikrázik, vacsorázik, zongorázik, káprázik, hurrázik, kúrázik, túrázik, diétázik, métázik, vágtázik, vitázik, hintázik, anekdotázik, hahotázik, flótázik, nótázik, pásztázik, cigarettázik, utazik, valutázik, gatyázik, potyázik, kártyázik, portyázik, kutyázik, havazik, tétovázik, habzik, bukfencezik, pincézik, parádézik, ebédezik, csörgedezik, ijedezik, éledezik, ömledezik, düledezik, hüledezik, süllyedezik, dermedezik, tünedezik, görnyedezik, epedezik, repedezik, ébredezik, töredezik, esedezik, révedezik, öklendezik, örvendezik, tőzsdézik, bridzsezik, csemegézik, bigézik, tréningezik, egyezik, rügyezik, éhezik, pilinckézik, főzőcskézik, segédkezik, feledkezik, védekezik, igyekezik, emlékezik, gyülekezik, kerekezik, tekézik, verejtékezik, költekezik, mentekezik, értekezik, egykézik, cikkezik, rendelkezik, ölelkezik, ítélkezik, kölykezik, szégyenkezik, ellenkezik, törvénykezik, érkezik, ígérkezik, fegyverkezik, étkezik, keletkezik, temetkezik, méretkezik, szeretkezik, vetkezik, vétkezik, következik, szövetkezik, építkezik, szépítkezik, felejtkezik, jelentkezik, érintkezik, pitykézik, filmezik, gennyezik, könnyezik, cseresznyézik, szekerezik, pókerezik, gyökerezik, sütkérezik, ülésezik, gyűlésezik, misézik, teniszezik, feketézik, létezik, üzletezik, permetezik, petézik, krikettezik, kávézik, nedvezik, morzézik, bagzik, hólyagzik, magzik, virágzik, lélegzik, hangzik, vérengzik, fogzik, pattogzik, rögzik, bízik, gecizik, focizik, hajcsizik, kocsizik, szundizik, érettségizik, hízik, hokizik, ferblizik, pendlizik, ródlizik, szóbelizik, reggelizik, kuglizik, paklizik, bumlizik, kulizik, papizik, murizik, zsürizik, sízik, fusizik, ultizik, hisztizik, bratyizik, mutyizik, fajzik, rajzik, patakzik, tajtékzik, nyálzik, fogamzik, hullámzik, burjánzik, dohányzik, hiányzik, habozik, bimbózik, gombozik, piacozik, malacozik, adózik, lábadozik, vigadozik, ingadozik, rogyadozik, akadozik, szakadozik, pukkadozik, lankadozik, sokadozik, roskadozik, szaladozik, nyiladozik, hajladozik, málladozik, fulladozik, gyulladozik, hulladozik, omladozik, bomladozik, romladozik, porladozik, oszladozik, foszladozik, fonnyadozik, szunnyadozik, kornyadozik, sápadozik, áradozik, fáradozik, hasadozik, játszadozik, olvadozik, darvadozik, hervadozik, sorvadozik, lázadozik, borzadozik, dáridózik, zsidózik, száguldozik, ájuldozik, ámuldozik, fickándozik, vickándozik, kalandozik, ábrándozik, ugrándozik, bolondozik, rugódozik, álmodozik, húzódozik, biliárdozik, alkudozik, hazudozik, bagózik, dolgozik, pillangózik, harangozik, ácsingózik, szállingózik, kacskaringózik, korongozik, rugózik, kígyózik, hugyozik, szomjúhozik, vakációzik, frakciózik, dikciózik, rádiózik, komissiózik, passziózik, hajózik, tojózik, adakozik, hadakozik, tudakozik, hagyakozik, vágyakozik, kajakozik, lakozik, csatlakozik, szánakozik, várakozik, sorakozik, szórakozik, visszakozik, váltakozik, tiltakozik, bontakozik, tanácskozik, szabadkozik, fogadkozik, imádkozik, szándékozik, csikózik, sakkozik, tarokkozik, próbálkozik, vagdalkozik, csodálkozik, tréfálkozik, találkozik, foglalkozik, vállalkozik, táplálkozik, kínálkozik, sajnálkozik, utálkozik, borotválkozik, ajánlkozik, gondolkozik, siránkozik, botránkozik, szánkózik, dévánkozik, kívánkozik, tilinkózik, homokozik, zárkózik, birkózik, bocsátkozik, hagyatkozik, fogyatkozik, csalatkozik, nyilatkozik, vonatkozik, unatkozik, barátkozik, nyiratkozik, vitatkozik, mutatkozik, avatkozik, hivatkozik, szárítkozik, szorítkozik, csibukozik, bálozik, italozik, melózik, csuklózik, futballozik, kallózik, tallózik, csellózik, karambolozik, pólózik, golyózik, cimbalmozik, malmozik, harmóniumozik, dominózik, kaszinózik, zuhanyozik, napozik, tempózik, lakmározik, szivarozik, cukrozik, motorozik, hancúrozik, máriásozik, állomásozik, alsózik, cirkuszozik, tárogatózik, falatozik, illatozik, szigorlatozik, gyakorlatozik, mulatozik, kamatozik, harmatozik, vonatozik, divatozik, jachtozik, ordítozik, áhítozik, sápítozik, ásítozik, óhajtozik, sóhajtozik, nyújtózik, fagylaltozik, változik, rikoltozik, totózik, tartozik, irtózik, osztozik, tósztozik, lottózik, autózik, távozik, korzózik, különbözik, gyümölcsözik, időzik, rémüldözik, fürdőzik, esküdözik, levegőzik, keringőzik, bőgőzik, hempergőzik, hentergőzik, pezsgőzik, gyöngyözik, felhőzik, kerülközik, törülközik, férkőzik, mérkőzik, gyürkőzik, vetkőzik, ütközik, szellőzik, nőzik, bűnözik, tükrözik, esőzik, tetőzik, képesítőzik, ejtőzik, rejtőzik, öltözik, költözik, kettőzik, fűtőzik, hűtőzik, bogárzik, sugárzik, viharzik, párzik, ivarzik, érzik, vérzik, porzik, hancúzik, búcsúzik, háborúzik, batyuzik, gyűrűzik, izzik, bök, lök, pök, csuk, abál, kiabál, eszkábál, zabál, cibál, ordibál, himbál, plombál, dobál, lóbál, próbál, nyirbál, dangubál, káricál, kóricál, cincál, csal, rágcsál, faragcsál, rágicsál, hangicsál, csócsál, nádal, szádal, szabdal, cedál, koledál, prédál, povedál, vagdal, rugdal, kandidál, likvidál, oxidál, skandál, komendál, árendál, tendál, szondál, szekundál, csodál, kotkodál, harapdál, herdál, irdal, somfordál, furdal, szurdal, dudál, rudal, barázdál, kondoleál, kreál, fal, parafál, tréfál, triumfál, ágál, propagál, szaladgál, ráncigál, hajigál, fumigál, dirigál, taszigál, navigál, szolgál, rohangál, flangál, tangál, tángál, esztrengál, pingál, iringál, rongál, fungál, iddogál, fájdogál, fújdogál, álldogál, szálldogál, hulldogál, folydogál, járdogál, írdogál, sírdogál, csordogál, nyargal, kapargál, esztergál, kapirgál, dorgál, birizgál, húzgál, vizsgál, agyal, ágyal, kalangyál, tárgyal, agyabugyál, hal, hál, zihál, tarhál, fial, piál, variál, fantaziál, kajál, szájal, oktrojál, kakál, nyakal, tapicskál, kukucskál, szekál, csicsikál, hajcsikál, kandikál, vindikál, szundikál, trafikál, kodifikál, kvalifikál, szimplifikál, perszonifikál, glorifikál, elektrifikál, nosztrifikál, klasszifikál, ratifikál, sétifikál, identifikál, pontifikál, publikál, kornyikál, fabrikál, ibrikál, subrikál, csórikál, mórikál, suprikál, sikál, sántikál, muzsikál, dajkál, vájkál, bujkál, nyúlkál, munkál, szunyókál, hajsókál, járkál, sarkal, piszterkál, irkál, babirkál, cirkál, firkál, nyirkál, botorkál, furkál, szurkál, turkál, áskál, bóbiskál, konfiskál, kapiskál, dúskál, császkál, mászkál, foszforeszkál, fluoreszkál, piszkál, poroszkál, motoszkál, úszkál, csúszkál, pletykál, dukál, tálal, talál, szaglál, taglal, foglal, jubilál, zilál, fájlal, vállal, modellál, nivellál, cizellál, vacillál, motollál, számlál, gyomlál, kelebólál, ondolál, bugyolál, kontrolál, szólal, izolál, táplál, koplal, bírlal, spekulál, artikulál, gesztikulál, kalkulál, cirkulál, szimulál, stimulál, kumulál, gratulál, kapitulál, titulál, gazsulál, hizlal, pólyál, furulyál, blamál, reklamál, animál, maximál, tukmál, bérmál, konfirmál, formál, fitymál, dumál, dézsmál, profanál, szanál, stagnál, regnál, szignál, inal, kombinál, farcinál, hallucinál, csinál, rafinál, kínál, egzaminál, eliminál, kulminál, dominál, masinál, sajnál, uzsonnál, abonál, gramofonál, orgonál, ambicionál, petícionál, szankcionál, funkcionál, presszionál, penzionál, fuzionál, tamponál, boronál, patronál, intonál, internál, kintornál, használ, nyal, bónyál, árnyal, szárnyal, kapál, kalapál, salapál, strapál, pipál, talpal, kalimpál, pumpál, kárpál, csupál, okkupál, darál, kárál, nyaral, szeparál, csatarál, babrál, zabrál, celebrál, vibrál, kvadrál, guberál, macerál, moderál, liferál, numerál, temperál, operál, szuperál, fuserál, citerál, alterál, buzerál, lófrál, ugrál, bírál, zsirál, laborál, cimborál, vacsorál, perforál, górál, zongorál, priorál, dekorál, ignorál, honorál, kunyorál, lektorál, doktorál, forral, hátrál, filtrál, ministrál, mustrál, kasztrál, regisztrál, ural, kúrál, baszkurál, maturál, szaturál, hasal, vasal, pisál, taksál, kápsál, retusál, aszal, kaszál, csiszál, nyiszál, riszál, kószál, grasszál, kuszál, datál, hátal, prófétál, vegetál, kvietál, repetál, sétál, trombitál, citál, kapacitál, licitál, meditál, profitál, agitál, habilitál, imitál, prézsmitál, hospitál, szitál, gravitál, hezitál, vizitál, paktál, traktál, szelektál, diktál, kántál, palántál, plántál, garantál, orientál, lamentál, cementál, argumentál, dokumentál, kurrentál, frekventál, prezentál, hintál, szabotál, dotál, optál, portál, testál, protestál, kóstál, rostál, magasztal, vigasztal, tapasztal, marasztal, molesztál, travesztál, statisztál, egzisztál, nyugosztal, gusztál, kokettál, bojkottál, utal, utál, szalutál, mutál, evakuál, menstruál, statuál, perfektuál, fluktuál, csávál, szaval, disztingvál, zagyvál, kultivál, motivál, egzekvál, csóvál, loval, tetovál, szarval, szervál, borotvál, verbuvál, fixál, házal, vegzál, archaizál, silabizál, parodizál, standardizál, plagizál, idealizál, realizál, egalizál, legalizál, specializál, szocializál, lokalizál, normalizál, kanalizál, nacionalizál, racionalizál, opalizál, generalizál, moralizál, centralizál, neutralizál, palatalizál, rivalizál, stabilizál, mobilizál, sterilizál, stilizál, civilizál, bagatellizál, katolizál, polemizál, szolmizál, profanizál, organizál, mechanizál, amerikanizál, vulkanizál, germanizál, onanizál, botanizál, galvanizál, agonizál, ionizál, kolonizál, harmonizál, ironizál, modernizál, tipizál, vulgarizál, gargarizál, szekularizál, popularizál, proletarizál, militarizál, szincerizál, karakterizál, irizál, szatirizál, valorizál, humorizál, terrorizál, motorizál, favorizál, pasztörizál, urizál, kurizál, fasizál, fetisizál, dramatizál, sematizál, automatizál, fanatizál, privátizál, atletizál, politizál, kritizál, praktizál, narkotizál, komótizál, hipnotizál, pityizál, hévizál, bolsevizál, aktivizál, kondenzál, pauzál, lazsál, mázsál, strázsál, protezsál, karimzsál, avanzsál, revanzsál, morzsál, él, trébel, zsebel, zsémbel, heccel, skiccel, bliccel, spiccel, spriccel, viccel, kecel, lécel, kibicel, fércel, tercel, ecsel, nyögdécsel, szökdécsel, szegecsel, köhécsel, pepecsel, trécsel, döngicsél, zöngicsél, gőgicsél, lincsel, kilincsel, tekercsel, ebédel, negyedel, vedel, tizedel, szegdel, nyögdel, szökdel, éldel, szeldel, földel, rendel, lépdel, tépdel, térdel, tördel, tűzdel, menedzsel, bridzsel, fél, kefél, cserfel, eddegél, éldegél, mendegél, vendégel, lépdegél, nézdegél, jegel, legel, elégel, mérlegel, ütlegel, zsinegel, regél, üregel, segél, szükségel, szegel, vesztegel, süvegel, tőzegel, seggel, csilingel, slingel, dülöngél, üldögél, jődögél, nődögél, hergel, nyergel, pergel, keresgél, nevetgél, egyel, kegyel, négyel, figyel, irigyel, völgyel, tőgyel, ügyel, héhel, lehel, terhel, síel, fejel, tejel, kel, peckel, kepickél, evickél, méricskél, ékel, nyeldekel, érdekel, esdekel, pöfékel, lékel, mellékel, remekel, gyüszmékel, énekel, fenekel, spékel, mérsékel, tessékel, székel, értékel, vezekel, érzékel, pikkel, cinkel, sminkel, ösztökél, szemerkél, leskel, fészkel, lel, alél, bélel, delel, felel, jelel, szelel, telel, öklel, kémlel, szemlél, színlel, ölel, érlel, kérlel, észlel, fülel, ízlel, gereblyél, emel, érdemel, kémel, remél, szemel, üzemel, mímel, rímel, stimmel, termel, vermel, eszmél, gerebenel, igenel, szenel, zenél, színel, nyel, igényel, henyél, vezényel, kicsinyel, csépel, térdepel, gépel, kepél, kelepel, ünnepel, kerepel, szerepel, cipel, ciripel, csiripel, tippel, cirpel, bérel, cicerél, cserél, fecsérel, zsigerel, hengerel, ingerel, herél, becsmérel, tenyerel, perel, szerel, terel, vezérel, írel, fejesel, késel, felesel, helyesel, mesél, pesel, résel, présel, finisel, visel, versel, szel, beszél, rekeszel, meszel, neszel, reszel, részel, merészel, fűrészel, szeszel, reteszel, vikszel, gipszel, hebetel, ecsetel, pecsétel, szigetel, hetel, kétel, szeletel, üzletel, metél, szemetel, ismétel, menetel, szünetel, petél, szüretel, vetél, csevetel, követel, jegyzetel, seftel, ítél, csivitel, vizitel, cementel, szentel, kertel, engesztel, keresztel, híresztel, lisztel, tisztel, dinsztel, gittel, nittel, neheztel, lefetyel, vél, kedvel, csévél, kévél, nevel, ível, szível, nyelvel, könyvel, növel, érvel, tervel, füvel, művel, kezel, mézel, lemezel, rezel, ízel, izél, csirizel, vizel, pénzel, képzel, tüzel, lebzsel, körömzsél, perzsel, pisil, puszil, áll, furcsáll, dall, drágáll, sugall, hall, kall, sokall, sarkall, pall, koráll, száll, hosszall, rosszall, hátall, vall, javall, rivall, fuvall, zöldell, gyengéll, szégyell, rühell, kell, szökell, vétkell, csekélyell, vénell, kicsinyell, kevesell, restell, lövell, nehezell, nagyoll, későll, hull, ajánl, lábol, nyalábol, rabol, darabol, sarabol, kaszabol, zabol, díbol, síbol, gombol, rombol, dorombol, tombol, dobol, zurbol, búbol, dacol, piacol, pácol, saccol, proccol, truccol, falcol, polcol, gubancol, viháncol, láncol, flancol, zománcol, ráncol, sáncol, táncol, boncol, koncol, toloncol, poncol, harcol, karcol, sarcol, kvarcol, morcol, hurcol, dúcol, pucol, ácsol, korbácsol, bukdácsol, kodácsol, kotkodácsol, forgácsol, dugacsol, kacsol, rikácsol, barkácsol, pamacsol, tolmácsol, tanácsol, kapacsol, kalapácsol, krampácsol, kopácsol, harácsol, kovácsol, raccsol, traccsol, kavicsol, kulcsol, dancsol, gáncsol, pancsol, parancsol, rovancsol, roncsol, abroncsol, locsol, kapcsol, harmadol, padol, vádol, szomszédol, gajdol, landol, strandol, gondol, gründol, hódol, dúdol, cáfol, raffol, tromfol, srófol, csúfol, zsúfol, adagol, madzagol, világol, maszlagol, magol, pacsmagol, csomagol, szamaragol, nadrágol, szabadságol, nagyságol, újságol, bírságol, szagol, országol, tagol, kutyagol, lovagol, hézagol, anzágol, huzagol, guggol, marcangol, hangol, lángol, mángol, náspángol, barangol, farsangol, husángol, csatangol, bitangol, doppingol, móringol, dorongol, gyalogol, zálogol, horgol, nagyol, rongyol, csahol, kahol, páhol, csihol, kohol, lohol, horhol, korhol, bájol, hajol, tájol, vájol, tolvajol, silbakol, tubákol, vacakol, kotkodákol, tudakol, miákol, cikákol, lakol, pislákol, sumákol, lazsnakol, vernyákol, pakol, szipákol, harákol, abrakol, tasakol, szákol, szuszakol, tákol, csutakol, vakol, nyivákol, zsákol, vackol, lubickol, pacskol, mocskol, pocskol, turbékol, pocsékol, záradékol, szándékol, tartalékol, árnyékol, bugyborékol, kukorékol, borítékol, toporzékol, kubikol, tapsikol, batikol, kuvikol, sztrájkol, makkol, smakkol, blokkol, kakukkol, rukkol, drukkol, curukkol, gyilkol, sulykol, ficánkol, palánkol, tankol, csonkol, okol, bókol, csókol, bujdokol, zarándokol, indokol, fokol, parancsnokol, gondnokol, szónokol, birtokol, rostokol, árkol, markol, parkol, horkol, burkol, hurkol, szurkol, paskol, bóbiskol, iszkol, piszkol, tuszkol, patkol, rovátkol, titkol, csibukol, bandukol, huhukol, dalol, tilol, rámol, számol, vámol, majmol, káromol, ostromol, karmol, mormol, zsurmol, danol, tulajdonol, honol, trónol, hiányol, zsákmányol, méltányol, ványol, hornyol, gúnyol, ápol, csapol, papol, iszapol, istápol, sípol, skalpol, kolompol, lumpol, pumpol, klappol, trappol, stoppol, zsuppol, kúpol, zsúpol, abárol, ócsárol, farol, ugarol, karol, sikárol, miskárol, párol, vásárol, mészárol, tarol, tárol, határol, udvarol, búvárol, zárol, pazarol, zsarol, sakterol, dauerol, kóborol, vándorol, mángorol, gyakorol, porol, spórol, sorol, torol, bitorol, orrol, súrol, fogasol, farkasol, szállásol, másol, javasol, voksol, kuksol, jósol, orvosol, tapsol, marsol, sorsol, jussol, kussol, tussol, húsol, tusol, szól, faszol, dugaszol, gyászol, viaszol, kalászol, válaszol, torlaszol, tapaszol, araszol, kovászol, csiszol, hajszol, majszol, suvikszol, bokszol, kokszol, vonszol, unszol, oszol, koszol, doroszol, szószol, passzol, tol, csatol, gátol, hatol, puhatol, lakatol, zakatol, latol, korlátol, szimatol, kasmatol, zsinatol, lapátol, gyaratol, aszatol, maszatol, szavatol, óvatol, rovatol, koszpitol, rajtol, sajtol, kojtol, hantol, hántol, lantol, pántol, fontol, botol, robotol, pótol, kártol, pártol, startol, sportol, palástol, karistol, kóstol, pustol, dunsztol, kosztol, posztol, kamatyol, potyol, kortyol, karattyol, kuruttyol, panasüol, interjúvol, gazol, gázol, igazol, mázol, ábrázol, vázol, dorbézol, nagyzol, rajzol, bronzol, dobozol, tékozol, pózol, borzol, kalauzol, varázsol, habzsol, horzsol, morzsol, porzsol, duruzsol, kuruzsol, öl, bömböl, dörömböl, zörömböl, gürcöl, görcsöl, szürcsöl, dől, jövendöl, döföl, püföl, regöl, döngöl, dörgöl, göngyöl, dömöcköl, pöcköl, fröcsköl, zöcsköl, tülköl, öldököl, hőköl, ügynököl, elnököl, könyököl, örököl, tököl, pörköl, prüszköl, tüszköl, lötyköl, zötyköl, szűköl, jelöl, gyűlöl, körmöl, csörömpöl, hörpöl, szörpöl, őröl, töröl, hűsöl, csömöszöl, gyömöszöl, szöszöl, böjtöl, szöszmötöl, flörtöl, zsörtöl, kürtöl, füstöl, nyüstöl, bűvöl, gőzöl, közöl, eszközöl, üdvözöl, dőzsöl, dörzsöl, csábul, kábul, jobbul, csorbul, olcsul, dúl, szabadul, vadul, vidul, fájdul, jajdul, sajdul, zajdul, koldul, rándul, indul, kondul, bolondul, bódul, lódul, tódul, szilárdul, csordul, fordul, csikordul, mordul, zúdul, mozdul, buzdul, fúl, csúful, drágul, tágul, hígul, boldogul, sárgul, dugul, izgul, gyúl, lágyul, gyógyul, lanyhul, puhul, ájul, fajul, ifjul, újul, fakul, alakul, szakul, vakul, halkul, csonkul, okul, ritkul, gyalul, szalul, tolul, ámul, bámul, simul, idomul, finomul, nyomul, tanul, nyilvánul, bénul, hasonul, vonul, barnul, nyúl, silányul, irányul, halványul, konyul, vékonyul, alkonyul, viszonyul, bizonyul, satnyul, csúnyul, lapul, alapul, csillapul, gyarapul, szapul, zápul, tompul, árul, járul, kanyarul, tárul, zárul, pirul, virul, borul, domborul, szaporul, szorul, gurul, fásul, aljasul, ittasul, házasul, állandósul, módosul, izmosul, csinosul, azonosul, tornyosul, polgárosul, károsul, párosul, pirosul, csoportosul, társul, gyorsul, lassul, búsul, bosszul, csitul, tisztul, pusztul, butul, rútul, tutul, kutyul, avul, javul, durvul, lazul, torzul, ül, könnyebbül, öregbül, görbül, kevesbül, erősbül, becsül, csücsül, hegedül, szédül, szelídül, rövidül, zöldül, csendül, lendül, pendül, rendül, zendül, zsendül, bődül, csődül, cserdül, ferdül, perdül, serdül, csördül, dördül, gördül, pördül, zördül, üdül, rezdül, pezsdül, hidegül, szegül, részegül, gyengül, kergül, elegyül, vegyül, hűl, kehül, enyhül, békül, kékül, menekül, élénkül, szőkül, szürkül, szűkül, mélyül, hülyül, rémül, szégyenül, szenül, istenül, vénül, különül, szegényül, keskenyül, keményül, könnyül, épül, csepül, települ, repül, szépül, köpül, törpül, derül, szenderül, gyérül, kerül, sikerül, merül, keserül, kényszerül, terül, térül, sirül, örül, pöndörül, tömörül, könyörül, köszörül, ürül, sül, sebesül, csendesül, fésül, egyesül, frigyesül, jésül, teljesül, férjesül, lelkesül, szélesül, érdemesül, színesül, érvényesül, képesül, népesül, részesül, létesül, mentesül, értesül, testesül, ízesül, nősül, minősül, hűvösül, közösül, frissül, szül, feszül, készül, őszül, bőszül, feketül, süketül, sötétül, vetül, fütyül, hevül, révül, merevül, bővül, kövül, nehezül, ízül, üdvözül, güzül, terem, nyom, töm, bán, csobban, dobban, lobban, robban, koccan, moccan, ruccan, loccsan, puffan, fogan, roggyan, buggyan, rohan, suhan, zuhan, rian, nyikkan, rikkan, sikkan, rokkan, bukkan, mukkan, pukkan, horkan, illan, csillan, villan, csappan, koppan, roppan, toppan, cuppan, huppan, zuppan, torpan, csurran, durran, surran, harsan, szán, nyisszan, csosszan, rosszan, csusszan, szusszan, csattan, kattan, pattan, kottyan, lottyan, pottyan, szottyan, tottyan, suttyan, van, kíván, lebben, rebben, libben, döbben, biccen, döccen, percen, sercen, csen, feccsen, reccsen, fröccsen, fen, böffen, röffen, legyen, pihen, ken, nyekken, rekken, csökken, szökken, zökken, serken, billen, cseppen, röppen, csörren, dörren, zörren, tessen, pisszen, szisszen, prüsszen, tüsszen, csetten, retten, kettyen, löttyen, zöttyen, üzen, rezzen, zizzen, fon, oson, von, jön, köszön, un, hány, huny, suny, ró, fő, lő, nő, sző, csap, kap, harap, lep, lép, tép, csíp, lop, rop, szop, top, köp, habar, facsar, hadar, jár, akar, takar, vakar, csikar, mar, kapar, tár, vár, csavar, kavar, zavar, zár, ér, dicsér, fér, ígér, kér, teker, mer, mér, ismer, nyer, teper, kísér, tér, ver, hever, kever, ír, bír, nyír, sír, csór, sodor, gór, tipor, szór, kotor, őr, pödör, söpör, tör, gyötör, varr, forr, fúr, gyúr, szúr, túr, csűr, gyűr, szűr, tűr, ás, olvas, repdes, tépdes, csipdes, verdes, les, nyes, repes, keres, vés, vagdos, fogdos, dugdos, rugdos, sugdos, csókdos, nyaldos, szálldos, csapdos, kapdos, mardos, szurdos, futkos, mos, tapos, futos, bökdös, lökdös, pökdös, szökdös, öldös, köpdös, gombász, kajdász, hajhász, kurkász, szaglász, markolász, karmolász, danolász, kacarász, vakarász, kaparász, gajdorász, vihorász, kórász, hajkurász, esz, csesz, böngész, fürkész, lesz, legelész, hevenyész, csempész, csecserész, fütyörész, tesz, vesz, hisz, visz, tosz, metsz, bocsát, adat, mosdat, tudat, cságat, hágat, vágat, óbégat, aggat, faggat, nyaggat, raggat, szaggat, duggat, lyuggat, csígat, csicsígat, abajgat, jajgat, zajgat, totojgat, csucsujgat, próbálgat, találgat, sétálgat, hallgat, ajánlgat, boncolgat, parancsolgat, csókolgat, dalolgat, ápolgat, latolgat, fontolgat, kóstolgat, bolygat, rángat, ingat, kacsingat, bólingat, ringat, ujjongat, kurjongat, kongat, sikongat, szólongat, pirongat, szorongat, szutyongat, borzongat, bizonygat, adogat, mondogat, fogat, buffogat, pufogat, hagyogat, vagyogat, fogyogat, riogat, rakogat, lógat, csalogat, halogat, nyalogat, válogat, állogat, villogat, bólogat, tologat, támogat, simogat, nyomogat, nógat, vonogat, lapogat, tapogat, szopogat, járogat, szárogat, írogat, cirógat, borogat, varrogat, durrogat, hasogat, mosogat, baszogat, iszogat, noszogat, látogat, tátogat, nyitogat, hajtogat, fojtogat, bujtogat, gyújtogat, nyújtogat, váltogat, szántogat, bontogat, mártogat, tartogat, irtogat, tisztogat, osztogat, fosztogat, pattogat, mutogat, potyogat, rotyogat, hívogat, borzogat, húzogat, takargat, vakargat, sanyargat, csavargat, kavargat, zargat, háborgat, csorgat, vicsorgat, forgat, zsugorgat, csikorgat, nyomorgat, hunyorgat, sunyorgat, kuporgat, fintorgat, hánytorgat, gurgat, kurgat, olvasgat, rakosgat, babusgat, biztatgat, állítgat, ámítgat, számítgat, csitítgat, javítgat, ugat, búgat, krúgat, zúgat, példáügat, igazgat, magyarázgat, nótázgat, izgat, bizgat, dolgozgat, célozgat, mozgat, lapozgat, borozgat, hat, vájat, rakat, ríkat, lát, caflat, zaklat, iklat, állat, hallat, vallat, hullat, tolat, koslat, oszlat, foszlat, mulat, vizslat, folyat, nyomat, fonat, vonat, kapat, arat, gyarat, járat, marat, várat, ugrat, írat, nyírat, sirat, tiprat, varrat, fúrat, ásat, tát, katat, matat, vatat, vágtat, lobogtat, cincogtat, pufogtat, suhogtat, csillogtat, villogtat, párologtat, kopogtat, ropogtat, durrogtat, fitogtat, csattogtat, pattogtat, potyogtat, rotyogtat, nyugtat, rúgtat, itat, vitat, hajtat, kajtat, bújtat, fújtat, baktat, iktat, oktat, szoktat, buktat, altat, áltat, szolgáltat, muzsikáltat, koplaltat, csináltat, nyaraltat, hátráltat, sétáltat, méltat, táncoltat, makkoltat, számoltat, kosztoltat, igazoltat, folytat, nyomtat, gyóntat, vontat, untat, kaptat, koptat, szoptat, fartat, jártat, zavartat, firtat, olvastat, lóstat, úsztat, csúsztat, mulattat, taníttat, futtat, juttat, kutat, mutat, áztat, hibáztat, vizsgáztat, kockáztat, iskoláztat, szabadalmaztat, származtat, csíráztat, kápráztat, túráztat, hintáztat, biztat, adóztat, áldoztat, dolgoztat, hangoztat, kárhoztat, várakoztat, szórakoztat, tájékoztat, foglalkoztat, botránkoztat, vonatkoztat, pároztat, egzecíroztat, kamatoztat, nyújtóztat, változtat, tartóztat, távoztat, búcsúztat, avat, hívat, vivát, fúvat, hozat, húzat, hirdet, fürdet, éget, béget, szedeget, terjeget, keleget, illeget, billeget, emleget, keneget, fenyeget, lépeget, tépeget, csipeget, ereget, kéreget, mereget, méreget, tereget, vereget, eseget, nyeseget, hesseget, eszeget, feszeget, teszeget, hiteget, ejteget, fejteget, rejteget, kelteget, menteget, integet, sérteget, festeget, veszteget, pettyeget, nézeget, rezzeget, nyegget, dédelget, felelget, ölelget, emelget, szemelget, cserélget, terelget, beszélget, közelget, törölget, kerülget, törülget, készülget, gömbölyget, hömpölyget, hümget, csenget, egyenget, lenget, melenget, penget, renget, tenget, zenget, üzenget, tekinget, dönget, köszönget, öblöget, söpröget, gyűjtöget, öltöget, töltöget, döntöget, kötöget, ütöget, sütöget, füttyöget, jövöget, szövöget, ígérget, hengerget, kerget, tekerget, perget, hemperget, kísérget, keverget, bizserget, csörget, görget, pörget, zörget, sürget, rebesget, édesget, erősítget, készítget, jelentget, ijesztget, élesztget, illesztget, ébresztget, üget, kérdezget, jegyezget, legyezget, rezget, tervezget, küldözget, rigyet, lehet, siet, esket, reszket, viszket, ihlet, kellet, illet, őrlet, temet, kenet, kéret, méret, szeret, veret, töret, véset, szegődtet, gyönyörködtet, működtet, szerződtet, etet, étet, tetet, vetet, lebegtet, kecsegtet, csepegtet, rezegtet, köhögtet, lötyögtet, vitet, sejtet, fektet, szöktet, lüktet, éltet, szerencséltet, ebédeltet, térdeltet, legeltet, keltet, békéltet, érzékeltet, feleltet, teleltet, szemléltet, késleltet, üzemeltet, termeltet, térdepeltet, szerepeltet, beszéltet, részeltet, szüneteltet, tiszteltet, kezeltet, jelöltet, erőltet, töltet, ültet, pihentet, öntet, büntet, szüntet, tüntet, kénytet, léptet, csíptet, köptet, értet, ismertet, kísértet, csörtet, törtet, festet, csesztet, késztet, kepesztet, siettet, reszkettet, tettet, nevettet, készíttet, köttet, süttet, fedeztet, eredeztet, egyeztet, éheztet, leckéztet, emlékeztet, következtet, veszélyeztet, figyelmeztet, kényeztet, éreztet, gyümölcsöztet, vetkőztet, szellőztet, köröztet, öltöztet, költöztet, türtőztet, kettőztet, vet, vét, nevet, követ, lövet, nézet, vezet, fizet, főzet, érzet, csábít, kábít, hosszabbít, rosszabbít, továbbít, könnyebbít, kisebbít, szebbít, olcsóbbít, nagyobbít, jobbít, öregbít, csorbít, görbít, helyesbít, nemesbít, kevesbít, súlyosbít, erősbít, kancsít, szabadít, vadít, szédít, szelídít, vidít, rövidít, fájdít, sajdít, sejdít, zöldít, rándít, sandít, csendít, lendít, pendít, rendít, zendít, zsendít, indít, kondít, bolondít, rondít, szundít, bódít, hódít, lódít, tódít, csődít, erődít, szilárdít, cserdít, ferdít, perdít, ordít, csordít, fordít, gördít, zördít, csurdít, zúdít, üdít, rezdít, mozdít, buzdít, pezsdít, bandzsít, csúfít, gazdagít, világít, haragít, drágít, tágít, vastagít, melegít, öregít, segít, részegít, hígít, gyengít, zsongít, boldogít, kögít, sárgít, dugít, lágyít, nagyít, elegyít, vegyít, gyógyít, áhít, enyhít, puhít, dühít, hajít, ifjít, őrjít, újít, alakít, szakít, vakít, ékít, békít, kékít, menekít, kerekít, rikít, sikít, halkít, élénkít, csonkít, okít, örökít, szőkít, sarkít, tarkít, szürkít, piszkít, ritkít, szűkít, alít, kancsalít, andalít, fiatalít, öblít, telít, közelít, hajlít, állít, szállít, említ, homlít, egyenlít, hasonlít, gyámolít, bonyolít, szólít, göngyölít, gabalyít, mélyít, émelyít, tébolyít, gombolyít, gömbölyít, ámít, ficamít, vidámít, számít, rémít, simít, idomít, finomít, tömít, zömít, gyanít, szagtalanít, nyugtalanít, salaktalanít, hatálytalanít, lomtalanít, romtalanít, kártalanít, ivartalanít, portalanít, hatástalanít, párátlanít, csírátlanít, tanít, nyilvánít, bénít, egyénít, szégyenít, féregtelenít, helytelenít, színtelenít, érvénytelenít, törvénytelenít, néptelenít, szőrtelenít, érzéstelenít, víztelenít, függetlenít, tetvetlenít, fertőtlenít, szenít, istenít, vénít, szinít, tulajdonít, rokonít, hasonít, vonít, azonít, barnít, nyit, porhanyít, silányít, arányít, irányít, savanyít, halványít, soványít, fenyít, szegényít, termékenyít, keskenyít, keményít, töményít, eszményít, kicsinyít, könnyít, alacsonyít, konyít, vékonyít, viszonyít, bizonyít, satnyít, csúnyít, sunyít, dicsőít, lapít, alapít, csillapít, gyarapít, sápít, épít, telepít, ülepít, repít, szépít, sipít, selypít, tompít, törpít, magyarít, hárít, takarít, kanyarít, szárít, derít, hederít, szenderít, hengerít, gyérít, fehérít, kerít, ikerít, sikerít, merít, nyerít, serít, keserít, kényszerít, terít, térít, kövérít, pirít, virít, borít, háborít, domborít, vicsorít, csucsorít, undorít, bodorít, fodorít, szigorít, zsugorít, kunkorít, kukorít, mámorít, homorít, nyomorít, szomorít, hunyorít, porít, szaporít, szorít, bátorít, tántorít, fintorít, csücsörít, göndörít, pöndörít, körít, tömörít, aprít, gurít, hurít, ürít, sűrít, ásít, fásít, magasít, hasít, fiasít, tárgyiasít, aljasít, sokasít, másít, forradalmasít, társadalmasít, aknásít, utasít, vásít, lovasít, házasít, sebesít, szembesít, kézbesít, édesít, csendesít, idegesít, véglegesít, semlegesít, ténylegesít, egységesít, mérgesít, egyesít, jésít, teljesít, ékesít, értékesít, lelkesít, tőkésít, élesít, szélesít, hitelesít, személyesít, érdemesít, nemesít, filmesít, egyenesít, szenesít, zenésít, színesít, fényesít, intézményesít, érvényesít, törvényesít, gépesít, gyepesít, képesít, népesít, sikeresít, peresít, ikresít, részesít, díszesít, összesít, létesít, tökéletesít, németesít, mentesít, szentesít, értesít, testesít, helyettesít, nedvesít, füvesít, ízesít, vizesít, tüzesít, hamisít, semmisít, visít, ráncosít, korcsosít, állandósít, módosít, tudósít, világosít, szagosít, tagosít, jogosít, mozgósít, langyosít, bolyhosít, kohósít, szakosít, okosít, parkosít, nyirkosít, kristályosít, folyósít, súlyosít, hajlamosít, államosít, villamosít, párhuzamosít, álmosít, nyomósít, izmosít, általánosít, csinosít, honosít, azonosít, hasznosít, villanyosít, arányosít, szabványosít, tornyosít, laposít, polgárosít, magyarosít, párosít, iparosít, pirosít, cukrosít, sokszorosít, tudatosít, illatosít, gyarmatosít, foganatosít, tartósít, csoportosít, biztosít, szlávosít, gázosít, közömbösít, ködösít, erdősít, büdösít, dühösít, egyenlősít, szeplősít, termősít, nősít, minősít, erősít, vörösít, lejtősít, trösztösít, társít, gyorsít, lassít, frissít, búsít, karcsúsít, dúsít, fiúsít, gyanúsít, tanúsít, árusít, hűsít, egyszerűsít, okszerűsít, célszerűsít, népszerűsít, korszerűsít, ésszerűsít, szít, taszít, feszít, készít, veszít, díszít, őszít, bőszít, passzít, uszít, nyüszít, sötétít, vetít, közvetít, csitít, fitít, sántít, kurtít, tisztít, pusztít, butít, rútít, javít, hevít, merevít, sivít, bővít, durvít, süvít, igazít, lazít, lázít, nehezít, rögzít, időzít, üdvözít, torzít, izzít, hajt, óhajt, sóhajt, szakajt, szalajt, ejt, fejt, lejt, felejt, rejt, sejt, veszejt, ojt, fojt, bujt, gyújt, nyújt, sújt, gyűjt, kiált, vált, félt, kelt, tilt, olt, rikolt, sikolt, volt, ölt, költ, tölt, üvölt, süvölt, teremt, bánt, dobbant, lobbant, robbant, koccant, loccsant, kaffant, buffant, puffant, buggyant, hánt, kurjant, vakkant, rikkant, sikkant, pukkant, firkant, horkant, pillant, villant, pislant, vinnyant, szippant, koppant, roppant, toppant, cuppant, ránt, durrant, szánt, nyisszant, bosszant, szusszant, csattant, pattant, kortyant, kottyant, lottyant, suttyant, lebbent, biccent, pöccent, percent, feccsent, fröccsent, böffent, pöffent, rekkent, csökkent, zökkent, serkent, jelent, szellent, billent, füllent, ment, cseppent, csippent, csörrent, zörrent, prüsszent, tüsszent, csettent, rettent, kettyent, rittyent, löttyent, füttyent, rezzent, int, koccint, sercint, kacsint, legyint, hint, csahint, köhint, suhint, zuhint, tekint, gyökint, nyalint, emelint, bólint, kólint, nyomint, tapint, koppint, hörpint, habarint, kaparint, csavarint, érint, sodorint, kattint, pattint, ont, bont, ront, orront, önt, dönt, köszönt, alkot, lót, köt, árt, gyárt, márt, tart, ért, sért, kísért, irt, fest, zsibbaszt, gubbaszt, puffaszt, dagaszt, ragaszt, aggaszt, horgaszt, bágyaszt, fagyaszt, fogyaszt, lohaszt, poshaszt, rothaszt, riaszt, akaszt, fakaszt, szakaszt, sikkaszt, szikkaszt, tikkaszt, pukkaszt, lankaszt, lyukaszt, halaszt, szalaszt, választ, mállaszt, szállaszt, fullaszt, gyullaszt, hullaszt, hámlaszt, omlaszt, bomlaszt, porlaszt, torlaszt, mulaszt, támaszt, nyomaszt, fonnyaszt, gunnyaszt, apaszt, sápaszt, tapaszt, kopaszt, áraszt, fáraszt, maraszt, száraszt, ugraszt, virraszt, forraszt, alvaszt, olvaszt, hamvaszt, hervaszt, sorvaszt, kotyvaszt, duvaszt, nyuvaszt, suvaszt, borzaszt, izzaszt, duzzaszt, hegeszt, csüggeszt, függeszt, biggyeszt, ijeszt, erjeszt, gerjeszt, terjeszt, készt, rekeszt, szerkeszt, éleszt, keleszt, széleszt, dögleszt, fejleszt, melleszt, illeszt, dülleszt, fülleszt, zülleszt, ömleszt, törleszt, mélyeszt, süllyeszt, emészt, dermeszt, termeszt, meneszt, tenyészt, gennyeszt, ernyeszt, görnyeszt, epeszt, repeszt, köpeszt, töppeszt, terpeszt, ébreszt, ereszt, mereszt, pittyeszt, veszt, téveszt, senyveszt, jöveszt, köveszt, növeszt, rémiszt, oszt, foszt, nyugoszt, füröszt, fut, jut, üt, dűt, fűt, hűt, műt, süt, nyű, hív, szív, vív, óv, bombáz, lóbáz, próbáz, pecáz, kukoricáz, álcáz, pálcáz, szamócáz, rucáz, tárcsáz, nádaz, példáz, gerendáz, szondáz, odáz, bordáz, rudaz, tréfáz, pofáz, ágaz, magáz, csigáz, taligáz, gurigáz, fogaz, lógáz, fugáz, ágyaz, trágyáz, faggyaz, vigyáz, tárgyaz, málház, bolház, marház, ruház, szentenciáz, pocskondiáz, léniáz, hajaz, hájaz, vajaz, héjaz, díjaz, szíjaz, lábszíjaz, aljaz, szomjaz, sorjáz, nyakaz, packáz, kockáz, szecskáz, talicskáz, fricskáz, dekáz, karikáz, rubrikáz, mórikáz, paprikáz, kozmetikáz, vonalkáz, szalonkáz, márkáz, tarkáz, deszkáz, kancsukáz, aláz, báláz, falaz, gyaláz, kanalaz, nyálaz, tábláz, zabláz, méláz, bifláz, tégláz, nyilaz, lalláz, parcelláz, tollaz, számláz, zaboláz, tomboláz, iskoláz, paroláz, dupláz, vitláz, fabuláz, céduláz, gurguláz, formuláz, tituláz, boglyáz, csáklyáz, pólyáz, skatulyáz, gallyaz, rámáz, kocsmáz, karimáz, simáz, szabadalmaz, javadalmaz, szidalmaz, rágalmaz, fogalmaz, irgalmaz, forgalmaz, szorgalmaz, nyugalmaz, sugalmaz, alkalmaz, cirkalmaz, tilalmaz, szalmáz, oltalmaz, bántalmaz, tartalmaz, jutalmaz, summáz, cicomáz, komáz, lármáz, formáz, zsolozsmáz, danáz, szirénáz, aknáz, szalonnáz, koronáz, párnáz, cérnáz, csatornáz, szárnyaz, tarisznyáz, csapáz, tépáz, csipáz, lámpáz, ráz, magyaráz, poharaz, szamaraz, csataráz, cifráz, csíráz, újráz, szaporáz, forráz, kontráz, uraz, figuráz, cenzúráz, vasaz, tusáz, glosszáz, csatáz, malátáz, adtáz, tapétáz, krétáz, nyugtáz, fajtáz, aktáz, gyantáz, palántáz, hintáz, mintáz, pártáz, postáz, tisztáz, vattáz, parkettáz, kottáz, gyertyáz, fattyaz, parittyáz, csáváz, szavaz, hamvaz, pányváz, szarvaz, morzsáz, beljebbez, sebez, becéz, lécez, recéz, pincéz, szemcséz, pomádéz, fedez, csüggedez, lengedez, rengedez, zengedez, gerjedez, terjedez, serkedez, széledez, képedez, süppedez, meredez, tévedez, idéz, kendez, fecskendez, lelkendez, rendez, kérdez, előlegez, bélyegez, szegez, összegez, tegez, rétegez, végez, szövegez, üvegez, igéz, szögez, csergéz, mérgez, egyez, hegyez, jegyez, legyez, vemhez, delejez, tetejez, leckéz, ékez, fékez, környékez, festékez, címkéz, csipkéz, pitykéz, élez, kábelez, cselez, felez, jelez, éjjelez, nikkelez, szélez, vételez, hitelez, kötelez, levelez, csilléz, emléz, leplez, gereblyéz, engedélyez, zsindelyez, negélyez, segélyez, szegélyez, helyez, perselyez, feszélyez, hüvelyez, betlehemez, elemez, jellemez, peremez, prémez, szemez, előttemez, ütemez, címez, hímez, védelmez, jövedelmez, fegyelmez, kegyelmez, figyelmez, élelmez, vélelmez, kérelmez, sérelmez, értelmez, filmez, néz, ganéz, gerebenez, röntgenez, éljenez, tömjénez, kénez, ellenez, cinez, színez, fényez, engedményez, eredményez, kezdeményez, véleményez, veteményez, nehezményez, versenyez, kérvényez, ötvényez, intézvényez, szennyez, környez, képez, kepéz, cserepez, szerepez, csempéz, erez, érez, hébérez, ciceréz, cserez, káderez, hengerez, szekerez, kenyerez, piperéz, szerez, kétszerez, centerez, szilveszterez, vérez, revolverez, manőverez, cefréz, írez, mágnesez, veséz, meszez, neszez, szeszez, téz, csetepatéz, kísérletez, részletez, díszletez, permetez, jelenetez, keretez, méretez, tetéz, liftez, selejtez, keltez, cementez, intéz, szintez, koncertez, vértez, keresztez, lisztez, bankettez, teremtettéz, pettyez, kedvez, nedvez, evez, csévéz, kévéz, nevez, élvez, enyvez, övez, kövez, szervez, tervez, tetvez, füvez, kezez, rezez, vizez, börzéz, bíz, ciciz, faramuciz, dribliz, kurbliz, frocliz, cucliz, vándliz, írásbeliz, rigliz, smirgliz, csakliz, verkliz, fásliz, gumiz, őriz, pusziz, pitiz, nemz, vonz, koboz, gálicoz, polcoz, zománcoz, újoncoz, rácsoz, kavicsoz, abroncsoz, zsibbadoz, dagadoz, ragadoz, bágyadoz, fakadoz, gornyadoz, apadoz, torpedóz, áldoz, oldoz, foldoz, toldoz, csiklandoz, gondoz, hordoz, golfoz, pofoz, szalagoz, csillagoz, magoz, ragoz, tagoz, légóz, digóz, harangoz, bogoz, bádogoz, lúgoz, rugóz, hoz, bolyhoz, porcióz, ricsajoz, olajoz, tutajoz, tojóz, pfujoz, akóz, tudakoz, ablakoz, szakoz, palackoz, zacskóz, ajándékoz, tájékoz, árnyékoz, borítékoz, csíkoz, szajkóz, cakkoz, lakkoz, dukkóz, bunkóz, okoz, fokoz, homokoz, parkoz, szurkoz, tuskóz, átkoz, hálóz, pókhálóz, vonaloz, generáloz, kazaloz, padlóz, céloz, acéloz, páncéloz, taglóz, profiloz, silóz, gingallóz, hallóz, kallóz, pallóz, istállóz, ollóz, karamboloz, rigoloz, naplóz, sarlóz, tarlóz, túloz, szabályoz, akadályoz, esztergályoz, osztályoz, kvártélyoz, béklyóz, golyóz, szipolyoz, ráspolyoz, makadámoz, amalgámoz, hámoz, rohamoz, reklámoz, villamoz, számoz, láttamoz, balzsamoz, almoz, halmoz, ólmoz, csomóz, templomoz, nyomoz, krómoz, lajstromoz, kormoz, ciánoz, kappanoz, szappanoz, utánoz, galvánoz, csinoz, kínoz, ónoz, gramofonoz, viszonoz, betonoz, kotonoz, cigányoz, horganyoz, zuhanyoz, csákányoz, átalányoz, villanyoz, tanulmányoz, adományoz, hagyományoz, takarmányoz, kormányoz, forgatmányoz, szállítmányoz, aranyoz, irányoz, kátrányoz, dugványoz, bálványoz, utalványoz, állványoz, márványoz, szivárványoz, hatványoz, indítványoz, szigonyoz, horgonyoz, hernyóz, tornyoz, csapoz, lapoz, alapoz, galoppoz, púpoz, sugároz, viharoz, karóz, futkároz, ajnároz, sároz, vásároz, csatároz, határoz, tataroz, gitároz, kantároz, fuvaroz, bodroz, fodroz, dombéroz, púderoz, palléroz, furnéroz, kunéroz, tányéroz, egzecíroz, trancsíroz, radíroz, szaldíroz, kandíroz, spendíroz, morfondíroz, szondíroz, gardíroz, hazardíroz, studíroz, stafíroz, szekíroz, karikíroz, markíroz, parkíroz, maszkíroz, reszkíroz, randalíroz, profilíroz, brillíroz, rigolíroz, alarmíroz, planíroz, paníroz, szceníroz, treníroz, zseníroz, vagoníroz, garníroz, storníroz, tempíroz, kopíroz, frappíroz, paríroz, sifríroz, guvríroz, kasíroz, masíroz, klisíroz, paszíroz, pliszíroz, lanszíroz, finanszíroz, forszíroz, masszíroz, dresszíroz, satíroz, poentíroz, patentíroz, szortíroz, frottíroz, lavíroz, szervíroz, fixíroz, frizíroz, zsíroz, cukroz, gyomroz, oroz, boroz, táboroz, toboroz, foncsoroz, klóroz, zsinóroz, poroz, záporoz, rizsporoz, soroz, szoroz, sokszoroz, toroz, sátoroz, ostoroz, bútoroz, apróz, rajcsúroz, húroz, politúroz, zsúroz, azsúroz, sóz, orsóz, borsoz, viaszoz, korlátoz, vivátoz, ankétoz, sikítoz, simítóz, sipítoz, kárpitoz, visítoz, rojtoz, aszfaltoz, kiáltoz, boltoz, foltoz, sikoltoz, pántoz, csontoz, pontoz, botoz, motoz, drótoz, riposztoz, aduttoz, sávoz, bronzoz, garázsoz, rúzsoz, dörömböz, lépcsőz, redőz, lövöldöz, üldöz, küldöz, kendőz, lődöz, főz, nyűgöz, győz, felhőz, vetkőz, előz, öklöz, mellőz, fölöz, nélkülöz, köpölyöz, parfümöz, önöz, kölcsönöz, rögtönöz, csötönöz, ösztönöz, dögönyöz, sürgönyöz, ernyőz, cölöpöz, tükröz, bőröz, köröz, söröz, szőröz, többszöröz, tőröz, pasztőröz, vesszőz, tetőz, üvöltöz, öntöz, kötöz, fertőz, ezüstöz, kettőz, ötvöz, ágyúz, faggyúz, húz, faluz, zsaluz, tanúz, nyúz, koszorúz, sarkantyúz, szivattyúz, űz, fűz, kölyűz, seprűz, gyűrűz, tűz, betűz, bütüz.
Így elég könnyen meg tudtam számolni, hogy 3277 olyan egytagú ige van, amely nem végződik z-re, l-re, zik-re, lik-re. Persze az ezekre végződők közül is egy csomó van, amit nem hozna létre ma produktív szabály (vö. pl. vizsgázik, vizsgál).
Előzmény: rumci (3365)
rumci
2004.07.13
0 0
3365
A magyar nyelv értelemző szótárában a következő nem összetett igék találhatók (összesen 6283 db, köztük persze sok -z és -l képzőssel is, ezek leválogatása azonban csak manuálisan lehetséges, úgyhogy ezt én most nem tettem meg):
abajgat, abál, abárol, ablakoz, abonál, abrakol, ábrándozik, ábrázol, abroncsol, abroncsoz, acélosodik, acéloz, acsarkodik, acsarog, ácsingózik, ácsol, ácsorog, ad, adagol, adakozik, adat, adatik, adódik, adogat, adományoz, adomázik, adózik, adóztat, adtáz, aduttoz, ágál, agarászik, ágaskodik, ágaz, ágazik, agg, agg, aggályoskodik, aggaszt, aggat, aggodalmaskodik, aggódik, aggóskodik, agitál, agonizál, agyabugyál, agyal, ágyal, agyarkodik, ágyaz, ágyúz, áhít, áhítatoskodik, áhítozik, ajándékoz, ajánl, ajánlgat, ajánlkozik, ajnároz, ájtatoskodik, ájul, ájuldozik, akad, akadályoz, akadékoskodik, akadozik, akar, akaratoskodik, akaródzik, akaszkodik, akaszt, aknásít, aknáz, akóz, aktáz, aktivizál, aktualizálódik, alacsonyít, alacsonyodik, alakít, alakoskodik, alakul, alamizsnálkodik, alapít, alapoz, alapszik, alapul, alarmíroz, alattomoskodik, aláz, alázatoskodik, alázkodik, álcáz, áld, áldoz, áldoztat, alél, alít, aljasít, aljasodik, aljasul, aljaz, alkalmatlankodik, alkalmaz, alkalmazkodik, alkonyodik, alkonyul, alkot, alkudozik, alkuszik, áll, államosít, állandósít, állandósul, állat, álldogál, állít, állítgat, állogat, állomásozik, állong, állványoz, álmélkodik, álmodik, álmodozik, álmosít, álmosodik, almoz, alsózik, alszik, általánosít, altat, áltat, alterál, alulmarad, alvad, alvaszt, amalgámoz, ambicionál, amerikanizál, amerikanizálódik, amerikázik, ámít, ámítgat, ámolyog, ámul, ámuldozik, andalít, andalog, anekdotázik, animál, ankétoz, anzágol, anyáskodik, apad, apadoz, apaszt, ápol, ápolgat, áporodik, apostolkodik, aprít, aprólékoskodik, apróz, árad, áradozik, áramlik, arányít, aránylik, arányosít, aranyoz, araszol, áraszt, arat, arcátlankodik, archaizál, árendál, argumentál, árkol, ármánykodik, árnyal, árnyékol, árnyékoz, árt, artikulál, árul, árulkodik, árusít, ás, ásat, ásít, ásítozik, áskál, áskálódik, aszal, aszalódik, aszatol, aszfaltoz, aszik, átalányoz, átkoz, átkozódik, atletizál, atyáskodik, automatizál, autózik, avanzsál, avasodik, avat, avatkozik, avul, ázik, azonít, azonosít, azonosul, áztat, azsúroz, bábáskodik, babázik, babirkál, babrál, babusgat, bádogoz, bagatellizál, bagózik, bagzik, bágyad, bágyadoz, bágyaszt, bajlódik, bajmolódik, bájol, bájolog, bajoskodik, bajuszosodik, bakafántoskodik, baktat, báláz, ballag, bálozik, bálványoz, balzsamoz, bámészkodik, bámul, bán, bandukol, bandzsít, bánik, bankettez, bánkódik, bánt, bántalmaz, bányászik, barangol, barátkozik, barázdál, barkácsol, barnállik, barnít, barnul, basáskodik, baszakodik, baszik, baszkurál, baszogat, batikol, bátorít, bátorkodik, batyuzik, bazsalyog, becéz, becsmérel, becsül, béget, begyesedik, begyeskedik, békéltet, békétlenkedik, békít, béklyóz, békül, bélel, beljebbez, bélyegez, bénít, bénul, bérel, bérmál, berreg, berzenkedik, beszél, beszélget, beszéltet, betegeskedik, betlehemez, betonoz, betűz, betyárkodik, bíbelődik, biccen, biccent, biceg, bicsaklik, bifláz, bigézik, biggyeszt, biliárdozik, billeg, billeget, billen, billent, bimbózik, bír, bírál, bíráskodik, birizgál, birkózik, bírlal, bírságol, birtokol, bitangol, bitorol, bíz, bizakodik, bizalmaskodik, bizalmatlankodik, bizgat, bízik, bizonygat, bizonyít, bizonykodik, bizonytalankodik, bizonyul, biztat, biztatgat, biztosít, bizseg, bizsereg, bizserget, blamál, bliccel, blokkol, bóbiskál, bóbiskol, bocsát, bocsátkozik, bódít, bodorít, bodorodik, bódorog, bodrosodik, bodroz, bodrozódik, bódul, bogarászik, bogárzik, boglyáz, bogoz, bogozódik, bohóckodik, bojkottál, bojtárkodik, bokázik, bóklászik, bókol, bokrosodik, bokszol, boldogít, boldogul, bolhászkodik, bolház, bólingat, bólint, bólogat, bolondít, bolondozik, bolondul, bolsevizál, boltoz, bolygat, bolyhosít, bolyhoz, bolyog, bolyong, bombáz, bomladozik, bomlaszt, bomlik, boncol, boncolgat, bong, bont, bontakozik, bontogat, bónyál, bonyolít, bonyolódik, bordáz, borít, borítékol, borítékoz, borjazik, borogat, boronál, borong, borotvál, borotválkozik, boroz, borozgat, borsódzik, borsoz, borul, borzad, borzadozik, borzaszt, borzogat, borzol, borzong, borzongat, bosszankodik, bosszant, bosszul, botanizál, botlik, botol, botorkál, botorkázik, botoz, botránkozik, botránkoztat, bődül, böffen, böffent, böfög, bőg, bőgőzik, böjtöl, bök, bökdös, bököd, bölcselkedik, bömböl, böngész, bőrödzik, bőrösödik, bőröz, börzéz, böstörködik, bőszít, bőszül, bővelkedik, bővít, bővül, brácsázik, bratyizik, bravúroskodik, brekeg, bridzsel, bridzsezik, brillíroz, bronzol, bronzoz, brummog, búbol, búcsúzik, búcsúzkodik, búcsúztat, buffant, buffogat, bufog, búg, búg, búgat, búgat, buggyan, buggyant, bugyborékol, bugyog, bugyolál, búj, bujálkodik, bujdokol, bujdosik, bújik, bujkál, bújócskázik, bujt, bújtat, bujtogat, bukdácsol, bukdosik, bukfencezik, bukik, bukkan, buktat, bumlizik, bunkóz, burjánzik, burkol, burkolódzik, búsít, búslakodik, búsong, búsul, butáskodik, butít, bútoroz, butul, búvárkodik, búvárol, buzdít, buzdul, buzerál, buzgólkodik, buzog, büdösít, büdösödik, bűnhődik, bűnözik, büntet, büszkélkedik, bütüz, bűvészkedik, bűvöl, bűzlik, bűzölög, caflat, cáfol, cakkoz, cammog, cedál, céduláz, cefréz, celebrál, céloz, célozgat, célszerűsít, cementál, cementel, cementez, centerez, centralizál, cenzúráz, ceremóniázik, cérnáz, ciánoz, cibál, cicázik, cicerél, ciceréz, ciciz, cicomáz, cifrálkodik, cifráz, cigánykodik, cigányoz, cigarettázik, cihelődik, cikákol, cikázik, cikkezik, cimbalmozik, cimborál, cimboráskodik, címez, címkéz, cincál, cincog, cincogtat, cinez, cinkel, cipekedik, cipel, ciripel, ciripel, cirkál, cirkalmaz, cirkulál, cirkuszozik, cirógat, cirpel, citál, citerál, citerázik, civakodik, civilizál, civilizálódik, civódik, cizellál, cölöpöz, cucliz, cudarkodik, cukrosít, cukrosodik, cukroz, cukrozik, cuppan, cuppant, cuppog, curukkol, csábít, csábul, csacsiskodik, csacsog, cságat, csahint, csahol, csákányoz, csakliz, csáklyáz, csal, csalárdkodik, csalatkozik, csalódik, csalogat, csámborog, csámcsog, csap, csapáz, csapdos, csapkod, csapódik, csapol, csapong, csapoz, csappan, császkál, csatangol, csatarál, csataráz, csatároz, csatáz, csatlakozik, csatol, csatornáz, csattan, csattant, csattog, csattogtat, csávál, csavar, csavargat, csavarint, csavarodik, csavarog, csáváz, csecserész, csekélyell, cselédkedik, cselekedik, cselez, cselleng, csellózik, csemcseg, csemegézik, csempész, csempéz, csen, csendesedik, csendesít, csendesül, csendít, csendül, csenevészedik, csenevészik, cseng, csenget, csepeg, csepegtet, csépel, cseperedik, csepereg, cseppen, cseppent, csepül, cserdít, cserdül, cserél, cserélget, cserepesedik, cserepez, cseresznyézik, cserez, cserfel, csergéz, cserkészik, cserreg, csesz, csesztet, csetepatéz, csetteg, csetten, csettent, cseveg, csévél, csevetel, csévéz, csibészkedik, csibukol, csibukozik, csicsereg, csicsígat, csicsikál, csicsog, csígat, csigáz, csigázik, csihol, csikar, csíkászik, csikland, csiklandik, csiklandoz, csikordul, csikorgat, csikorog, csíkoz, csikózik, csilingel, csillagosodik, csillagoz, csillámlik, csillan, csillapít, csillapodik, csillapul, csilléz, csillog, csillogtat, csimpaszkodik, csinál, csinálódik, csináltat, csinosít, csinosodik, csinosul, csinoz, csintalankodik, csíp, csipáz, csipdes, csipeg, csipeget, csipked, csipkelődik, csipkéz, csipog, csippent, csíptet, csírátlanít, csíráz, csírázik, csíráztat, csiripel, csirizel, csirreg, csiszál, csiszol, csiszolódik, csitít, csitítgat, csitul, csivitel, csivog, csobban, csobog, csócsál, csodál, csodálkozik, csókdos, csókol, csókolgat, csókolódzik, csomagol, csomósodik, csomóz, csónakázik, csonkít, csonkol, csonkul, csontosodik, csontoz, csoportosít, csoportosul, csór, csorbít, csorbul, csordít, csordogál, csordul, csorgat, csórikál, csorog, csosszan, csoszog, csóvál, csődít, csődül, csökik, csökken, csökkent, csökönyösödik, csömörlik, csömöszöl, csördül, csörgedezik, csörget, csörög, csörömpöl, csörren, csörrent, csörtet, csőszködik, csötönöz, csövesedik, csucsorít, csucsorodik, csúcsosodik, csucsujgat, csúfít, csúfol, csúfolkodik, csúfolódik, csúful, csuk, csuklik, csuklózik, csukódik, csúnyít, csúnyul, csupál, csupaszodik, csurdít, csurran, csuszamlik, csusszan, csúszik, csúszkál, csúsztat, csutakol, csücsörít, csücsörödik, csücsül, csügg, csügged, csüggedez, csüggeszt, csüng, csűr, dacol, dacoskodik, dadog, dagad, dagadoz, dagaszt, dajkál, dajkálkodik, dall, dalmahodik, dalol, dalolgat, dámázik, danáz, dancsol, dangubál, danol, danolász, darabol, darál, dáridózik, darvadozik, datál, datálódik, dauerol, dédelget, dekáz, dekorál, delejez, delel, dereng, deresedik, derít, dermed, dermedezik, dermeszt, derül, deszkáz, dévajkodik, dévánkodik, dévánkozik, devernyázik, dézsmál, diadalmaskodik, diákoskodik, díbol, dicsekedik, dicsér, dicsértessék, dicsőít, didereg, diétázik, digóz, díjaz, díjnokoskodik, dikciózik, diktál, dinsztel, dirigál, díszeleg, díszesedik, díszesít, díszít, díszletez, díszlik, disznólkodik, dísztelenkedik, disztingvál, divatozik, dívik, dob, dobál, dobálódzik, dobban, dobbant, dobog, dobol, dobozol, dohányzik, dohog, dohosodik, doktorál, dokumentál, dolgozgat, dolgozik, dolgoztat, dombéroz, domborít, domborodik, domborul, dominál, dominózik, dong, donog, doppingol, dorbézol, dorgál, dorombol, dorongol, doroszol, dotál, döbben, döbög, döccen, döcög, dödög, döf, döfköd, döföl, dögleszt, döglik, döglődik, dögönyöz, dől, dömöcköl, döng, dönget, döngicsél, döngöl, dönög, dönt, döntöget, dördül, dörgöl, dörgölődzik, dörmög, dörög, dörömböl, dörömböz, dörren, dörzsöl, dörzsölődik, dőzsöl, drágáll, drágít, drágul, dramatizál, dresszíroz, dribliz, drótoz, drukkol, dúcol, dudál, dúdol, dudorászik, dudorodik, dug, dugacsol, dugaszol, dugdos, duggat, dugít, dugul, dugványoz, duhajkodik, dukál, dukkóz, dúl, dulakodik, dumál, dunsztol, dupláz, durcáskodik, durran, durrant, durrog, durrogat, durrogtat, duruzsol, durváskodik, durvít, durvul, dúsít, dúskál, dúskálkodik, dúslakodik, duvaszt, duzzad, duzzaszt, duzzog, dübörög, dühít, dühödik, dühöng, dühösít, dühösködik, düledezik, dülled, dülleszkedik, dülleszt, dülöng, dülöngél, dünnyög, dürög, dűt, ebédel, ebédeltet, ebédezik, ébred, ébredezik, ébreszt, ébresztget, ecetesedik, ecsel, ecsetel, eddegél, édeleg, édesedik, édesget, édesít, édeskedik, edz, edződik, ég, egalizál, egerészik, éget, egzaminál, egzecíroz, egzecíroztat, egzekvál, egzisztál, egyel, egyenesedik, egyenesít, egyenetlenkedik, egyenget, egyénít, egyenlít, egyenlősít, egyesít, egyesül, egyez, egyezik, egyezkedik, egyeztet, egykézik, egységesedik, egységesít, egyszerűsít, egyszerűsödik, éhezik, éheztet, éjjeledik, éjjelez, ejt, ejteget, ejtőzik, ékel, ékelődik, ékesít, ékeskedik, ékez, ékít, éktelenkedik, él, élcelődik, éldegél, éldel, éled, éledezik, elégedetlenkedik, elégel, elegyedik, elegyít, elegyül, elektrifikál, élelmez, elemez, élénkít, élénkül, élesedik, élesít, éleszt, élesztget, élez, eliminál, éljenez, ellenez, ellenkezik, ellenségeskedik, ellenzékieskedik, ellik, elmélkedik, elménckedik, elméskedik, elnököl, előkelősködik, előlegez, élősködik, előttemez, előz, előzködik, éltet, élvez, emel, emelget, emelint, emelkedik, émelyedik, émelyeg, émelyít, emészt, emésztődik, emleget, emlékezik, emlékeztet, emlékszik, emléz, említ, énekel, enged, engedelmeskedik, engedélyez, engedetlenkedik, engedményez, engesztel, engesztelődik, enyeleg, enyészik, enyhít, enyhül, enyvez, eped, epedezik, epekedik, epéskedik, epeszt, épít, építkezik, eprészik, épül, ér, érdekel, érdeklődik, érdemel, érdemesít, érdemesül, erdősít, ered, eredeztet, eredj, eredményez, ereget, ereszkedik, ereszt, érettségizik, erez, érez, éreztet, érik, érint, érintkezik, erjed, erjeszt, érkezik, érlel, érlelődik, ernyed, ernyeszt, ernyőz, erődít, erőlködik, erőltet, erősbít, erősbödik, erősbül, erősít, erősítget, erősködik, erősödik, ért, értékel, értékesít, értekezik, értelmez, értesít, értesül, értet, értetődik, értődik, érvel, érvényesít, érvényesül, érvénytelenít, érzékel, érzékeltet, érzékenykedik, érzeleg, érzéstelenít, érzet, érzik, érződik, esd, esdekel, esedezik, eseget, eseng, esenkedik, esik, esket, esküdözik, esküszik, esőzik, esteledik, esz, eszeget, ésszerűsít, eszik, eszkábál, eszközöl, észlel, eszmél, eszmélkedik, eszményít, esztelenkedik, esztergál, esztergályoz, esztrengál, etet, étet, étkezik, evakuál, évelődik, evesedik, evez, evickél, evődik, évődik, ezüstöz, fabrikál, fabuláz, facsar, facsarodik, faggat, faggatódzik, fagy, fagyaszt, faggyaz, fagylaltozik, fagyoskodik, faggyúz, fáj, fájdít, fájdogál, fájdul, fájlal, fajtalankodik, fajtáz, fajul, fajzik, fakad, fakadoz, fakaszt, fakul, fal, falatozik, falaz, falcol, faluz, fanatizál, fanosodik, fantaziál, fanyalodik, fanyalog, fárad, fáradozik, farag, faragcsál, faramuciz, fáraszt, farcinál, farizeuskodik, farkasol, farol, farsangol, fartat, fartat, fásít, fasizál, fasizálódik, fásliz, fásul, faszol, fattyaz, favorizál, fázik, fecseg, feccsen, feccsent, fecsérel, fecskend, fecskendez, fed, fedd, fedez, fedeztet, fegyelmez, fegyverkezik, fehéredik, fehérít, fehérlik, fej, fejel, fejesedik, fejesel, fejleszt, fejlik, fejlődik, fejt, fejteget, fekélyesedik, feketedik, feketéllik, feketézik, feketül, fékez, fekszik, féktelenkedik, fektet, fél, feled, feledkezik, felejt, felejtkezik, felel, felelget, feleltet, felesel, felez, felhősödik, felhőz, felhőzik, félt, féltékenykedik, fen, fenekedik, fenekel, fenésedik, fentereg, fenyeget, fenyegetődzik, fényesedik, fényesít, fényeskedik, fényez, fenyít, fénylik, fér, ferblizik, fércel, ferdít, ferdül, féregtelenít, férgesedik, férjesül, férkőzik, fertőtlenít, fertőz, fertőződik, feslik, fest, festeget, festékez, festet, fésül, fésülködik, feszeget, feszeleg, feszélyez, feszeng, feszít, fészkel, fészkelődik, feszül, fetisizál, fetreng, fiadzik, fial, fiasít, fiatalít, fiatalodik, ficamít, ficánkol, fickándozik, figuráz, figyel, figyelmez, figyelmeztet, filmesít, filmez, filmezik, filtrál, finanszíroz, fingik, finisel, finomít, finomkodik, finomodik, finomul, fintorgat, fintorít, fintorog, finnyáskodik, firkál, firkant, firtat, fitít, fitogtat, fityeg, fitymál, fiúsít, fixál, fixíroz, fizet, flancol, flangál, flótázik, flörtöl, fluktuál, fluoreszkál, focizik, fodorít, fodorodik, fodrosodik, fodroz, fodrozódik, fog, fogad, fogadkozik, fogalmaz, fogamzik, fogan, foganatosít, fogasol, fogat, fogaz, fogdos, foglal, foglalatoskodik, foglalkodik, foglalkozik, foglalkoztat, foglaltatik, foglyászik, fogócskázik, fogódzik, fogódzkodik, fogzik, fogy, fogyaszt, fogyatkozik, fogyogat, fohászkodik, fojt, fojtogat, fokol, fokoz, fokozódik, fold, foldoz, foltoz, folyamodik, folyat, folydogál, folyik, folyósít, folytat, folytatódik, fon, fonat, foncsoroz, fondorkodik, fonódik, fontol, fontolgat, fontoskodik, fonnyad, fonnyadozik, fonnyaszt, fordít, fordul, forgácsol, forgalmaz, forgat, forgatmányoz, forgolódik, formál, formálódik, formásodik, formáz, formuláz, forog, forr, forrad, forradalmasít, forral, forraszt, forráz, forrong, forrósodik, forszíroz, fortélyoskodik, fortyog, fosik, foszforeszkál, foszladozik, foszlat, foszlik, foszt, fosztogat, fő, földel, fölényeskedik, fölöz, förmed, főz, főzet, főzőcskézik, frakciózik, frappíroz, frekventál, fricskáz, frigyesül, frissít, frissül, frizíroz, frocliz, frottíroz, fröccsen, fröccsent, fröcsköl, fröcsög, fugáz, fúj, fújdogál, fújódik, fújtat, fukarkodik, fúl, fuldoklik, fullad, fulladozik, fullaszt, fumigál, fungál, funkcionál, fúr, furakodik, fúrat, furcsáll, furdal, furikázik, furkál, furnéroz, fúródik, furulyál, furulyázik, fuserál, fusizik, fut, futballozik, futkároz, futkos, futos, futtat, fuvall, fuvaroz, fúvat, fuvolázik, fuzionál, függ, függeszkedik, függeszt, függetlenít, fülel, fűlik, fülled, füllent, fülleszt, fürdet, fürdik, fürdőzik, fűrészel, fürjészik, fürkész, füröszt, füstöl, füstölög, fűt, fűtőzik, füttyent, füttyöget, fütyörész, fütyül, füvel, füvesedik, füvesít, füvészkedik, füvez, fűz, fűződik, gabalyít, gabalyodik, gágog, gagyog, gajdol, gajdorász, galambászik, gálicoz, galoppoz, galvanizál, galvánoz, gallyasodik, gallyaz, gáncsol, gáncsoskodik, ganéz, garantál, garasoskodik, garázdálkodik, garázsoz, gardíroz, gargarizál, garníroz, gátol, gatyázik, gazdagít, gazdagodik, gazdálkodik, gazol, gázol, gázosít, gazosodik, gazsulál, gebed, gecizik, gémberedik, generalizál, generáloz, gennyed, gennyesedik, gennyeszt, gennyezik, gépel, gépesít, gerebenel, gerebenez, gereblyél, gereblyéz, gerendáz, gerjed, gerjedez, gerjeszt, germanizál, gesztikulál, gingallóz, gipszel, gitároz, gittel, glorifikál, glosszáz, golfoz, golyóz, golyózik, gombásodik, gombász, gombázik, gombol, gombolyít, gombolyodik, gombozik, gomolyog, gondnokol, gondol, gondolázik, gondolkodik, gondolkozik, gondoskodik, gondoz, gonoszkodik, gór, górál, gordonkázik, gornyadoz, gorombáskodik, göcög, gőgicsél, gömbölyget, gömbölyít, gömbölyödik, göndörít, göndörödik, göngyöl, göngyölít, görbed, görbít, görbül, görcsöl, gördít, gördül, görget, görnyed, görnyedezik, görnyeszt, görög, göthösködik, gőzöl, gőzölög, gramofonál, gramofonoz, grasszál, gratulál, gravitál, gründol, gubancol, gubancolódik, gubbaszkodik, gubbaszt, guberál, guggol, gumiz, gumósodik, gunnyaszt, gúnyol, gúnyolódik, gurgat, gurguláz, gurigáz, gurít, gurul, gusztál, guvríroz, gügyög, gürcöl, güzmölődik, güzül, gyakorlatozik, gyakornokoskodik, gyakorol, gyaláz, gyalázkodik, gyalogol, gyalul, gyámkodik, gyámolít, gyanakodik, gyanít, gyantáz, gyanúsít, gyapjasodik, gyarapít, gyarapodik, gyarapul, gyarat, gyaratol, gyarmatosít, gyárt, gyászol, gyáváskodik, gyengélkedik, gyengéll, gyengít, gyengül, gyepesedik, gyepesít, gyere, gyerekeskedik, gyérít, gyermekeskedik, gyertyáz, gyérül, gyilkol, gyógyít, gyógyul, gyomlál, gyomosodik, gyomroz, gyónik, gyóntat, gyorsít, gyorsul, gyökeresedik, gyökerezik, gyökint, gyömöszöl, gyöngyözik, gyönyörködik, gyönyörködtet, gyötör, gyötrődik, győz, győzedelmeskedik, győzelmeskedik, gyújt, gyújtogat, gyúl, gyullad, gyulladozik, gyullaszt, gyúr, gyúródik, gyűjt, gyűjtöget, gyülekezik, gyűlésezik, gyűlik, gyűlöl, gyűlölködik, gyümölcsözik, gyümölcsöztet, gyűr, gyüremlik, gyürkőzik, gyűrődik, gyűrűdzik, gyűrűz, gyűrűzik, gyüszmékel, habar, habarint, habarodik, habilitál, habog, háborgat, háborít, háborodik, háborog, háborúskodik, háborúzik, habozik, habzik, habzsol, hadakozik, hadar, hadonászik, hág, hágat, hagy, hagyakozik, hagyatkozik, hagyogat, hagyományoz, hahotázik, hájasodik, hajaz, hajaz, hajaz, hajaz, hájaz, hajcsárkodik, hajcsikál, hajcsizik, hajhász, hajigál, hajít, hajkurász, hajladozik, hajlamosít, hajlik, hajlít, hajlong, hajnallik, hajnalodik, hajókázik, hajol, hajózik, hajsókál, hajszol, hajt, hajt, hajt, hajtat, hajtat, hajtogat, hákog, hal, hál, halad, hálálkodik, halandzsázik, halászik, halaszt, halasztódik, haldoklik, halkít, halkul, hall, hallat, hallatszik, hallgat, hallgatódzik, hallik, hallóz, hallszik, hallucinál, halmoz, halmozódik, halódik, halogat, hálóz, halványít, halványodik, halványul, hamarkodik, hamisít, hamiskodik, hámlaszt, hámlik, hámoz, hamvad, hamvahodik, hamvaszt, hamvaz, hamvazkodik, hancúrozik, hancúzik, handabandázik, hangicsál, hangol, hangoskodik, hangoztat, hangzik, hánt, hantol, hántol, hány, hanyatlik, hánykódik, hánykolódik, hányódik, hánytorgat, hápog, harácsol, haragít, haragszik, harákol, háramlik, harangoz, harangozik, harap, harapdál, harapódzik, harcol, hárfázik, hárít, harmadol, harmatozik, harmonikázik, harmóniumozik, harmonizál, harsan, harsog, harsonázik, hártyásodik, hasad, hasadozik, hasal, hasasodik, hasít, hasogat, hasonít, hasonlít, hasonul, használ, hasznosít, haszontalankodik, hat, hátal, hátall, hatalmaskodik, hatálytalanít, határol, határoz, hatástalanít, hatol, hátrál, hátráltat, hatványoz, hatványozódik, havazik, házal, hazardíroz, házasít, házasodik, házasul, hazudik, hazudozik, házsártoskodik, hebeg, hébérez, hebetel, heccel, heccelődik, hederít, heged, hegedül, hegesedik, hegeszt, hegyesedik, hegyez, héhel, héjaz, héjaz, helyesbít, helyesel, helyettesít, helyez, helyezkedik, helytelenít, helytelenkedik, hempereg, hemperget, hempergőzik, hemzseg, henceg, hencsereg, hengeredik, hengerel, hengerez, hengerget, hengerít, henteredik, hentereg, hentergőzik, henyél, hepciáskodik, herdál, herél, hergel, hernyóz, herreg, herseg, hervad, hervadozik, hervaszt, hesseget, hetel, hetvenkedik, hetykélkedik, hevenyész, hever, heveredik, heverészik, heveskedik, hevít, hévizál, hevül, hézagol, hezitál, hiányol, hiányzik, hibázik, hibáztat, hidegedik, hidegül, higgad, hígít, hígul, himbál, himbálódzik, hímez, hint, hintál, hintáz, hintázik, hintáztat, hipnotizál, hirdet, híreskedik, híresztel, hírlik, hirtelenkedik, hisz, hisztériázik, hisztizik, hiteget, hitelesít, hitelez, hitetlenkedik, hitványkodik, hív, hivalkodik, hívat, hivatalnokoskodik, hivatkozik, hívogat, hízeleg, hízelkedik, hízik, hizlal, hóbortoskodik, hoci, hódít, hódol, hóhérkodik, hokizik, hólyagosodik, hólyagzik, homálylik, homályosodik, homlít, homokoz, homokozik, homorít, honol, honorál, honosít, hord, hordoz, hordozkodik, horgad, horganyoz, horgasodik, horgászik, horgaszt, horgol, horgol, horgol, horgonyoz, horhol, horkan, horkant, horkol, hornyol, horpad, hortyog, horzsol, hospitál, hosszabbít, hosszabbodik, hosszall, hoz, hozat, hozsannázik, hőbörög, hőköl, hömpölyget, hömpölyög, hörcsögösködik, hörög, hörpint, hörpöl, hősködik, hőzöng, hugyozik, huhog, huhukol, hull, hulladozik, hullámzik, hullaszt, hullat, hulldogál, hullong, humorizál, huncutkodik, huny, hunyászkodik, hunyorgat, hunyorít, hunyorog, huppan, hurcol, hurcolkodik, hurít, hurkol, hurkolódik, húroz, hurrázik, husángol, húsol, húsosodik, húz, huzagol, huzakodik, húzat, húzgál, húzkod, húzódik, húzódozik, húzódzkodik, húzogat, hűl, hüledezik, hülyéskedik, hülyül, hümget, hümmög, hüppög, hűsít, hűsöl, hűt, hűtlenkedik, hűtőzik, hüvelyez, hűvösödik, hűvösül, iázik, ibrikál, iddogál, idealizál, idegenkedik, idegesít, idegeskedik, identifikál, idétlenkedik, idéz, idomít, idomul, idősödik, időzik, időzít, ifjít, ifjul, igazgat, igazít, igazodik, igazol, igazoltat, igenel, igényel, ígér, ígérget, ígérkezik, igéz, ignorál, igyekezik, ihlet, ihlik, ijed, ijedezik, ijeszt, ijesztget, ikerít, iklat, ikrásodik, ikresít, iktat, illan, illatosít, illatozik, illeget, illeszkedik, illeszt, illesztget, illet, illetlenkedik, illik, imád, imádkozik, imbolyog, imitál, inal, inaskodik, incseleg, incselkedik, indásodik, indít, indítványoz, indokol, indul, indulatoskodik, ing, ingadozik, ingat, ingerel, ingerkedik, inog, int, integet, interjúvol, internál, intéz, intézkedik, intézményesít, intézvényez, intonál, ínyenckedik, ionizál, iparkodik, iparosít, iparosodik, iperedik, ír, iramlik, iramodik, irányít, irányoz, irányul, írásbeliz, írat, irdal, írdogál, írel, írez, irgalmaz, irigyel, irigykedik, iringál, irizál, irkál, írnokoskodik, íródik, írogat, ironizál, irt, irtogat, irtózik, iskoláz, iskoláztat, ismer, ismerkedik, ismertet, ismétel, ismétlődik, istállóz, istápol, istenít, istenkedik, istenül, iszákoskodik, iszapol, iszaposodik, iszik, iszkol, iszogat, iszonyodik, italozik, itat, ítél, ítélkezik, ittasul, ityeg, ivartalanít, ivarzik, ível, ívelődik, ívik, izél, ízel, ízesedik, ízesít, ízesül, ízesül, ízetlenkedik, izgágáskodik, izgat, izgul, ízlel, ízlik, izmosít, izmosodik, izmosul, izolál, ízül, izzad, izzaszt, izzik, izzít, jachtozik, jajdul, jajgat, jajong, jár, járat, járdogál, járkál, járogat, jártat, járul, játszadozik, játszik, játszódik, javadalmaz, javall, javasol, javít, javítgat, javul, jegecesedik, jegel, jegyez, jegyezget, jegyzetel, jelel, jelenetez, jelent, jelentget, jelentkezik, jeleskedik, jelez, jellemez, jelöl, jelöltet, jésít, jésül, jobbít, jobbul, jogászkodik, jógázik, jogosít, jósol, jődögél, jön, jövedelmez, jövendöl, jöveszt, jövöget, jubilál, juhászkodik, juházik, jussol, jut, jutalmaz, juttat, kábelez, kábít, kábul, kacag, kacarász, kacérkodik, kacsázik, kacsingat, kacsint, kacskaringózik, kacsol, káderez, kaffant, kaffog, kahol, kajakozik, kajál, kajdász, kajtat, kakál, kakaskodik, kákog, kakukkol, kalandozik, kalangyál, kalapácsol, kalapál, kalászol, kalászosodik, kalauzol, kalimpál, kalkulál, kall, kallódik, kallóz, kallózik, kalmárkodik, kalózkodik, kamaszodik, kamatozik, kamatoztat, kamatyol, kanalaz, kanalizál, kancsalít, kancsít, kancsukáz, kandidál, kandikál, kandíroz, kántál, kantároz, kántorkodik, kanyarít, kanyarodik, kanyarog, kanyarul, kap, kapacitál, kapacsol, kapál, kapálódzik, kapar, kaparász, kapargál, kaparint, kapaszkodik, kapat, kapcáskodik, kapcsol, kapcsolódik, kapdos, kapirgál, kapiskál, kapitulál, kapkod, káplánkodik, kappanoz, káprázik, kápráztat, kápsál, kaptat, karakterizál, kárál, karamboloz, karambolozik, karattyol, karcol, karcsúsít, kardoskodik, kárhoztat, káricál, karikáz, karikázik, karikíroz, karimáz, karimzsál, karistol, karmol, karmolász, károg, karol, káromkodik, káromol, károsodik, károsul, karóz, kárpál, kárpitoz, kártalanít, kártol, kártyázik, kásásodik, kasíroz, kasmatol, kaszabol, kaszál, kászálódik, kaszinózik, kasztrál, katat, katicáskodik, katolizál, katonáskodik, kátrányoz, kattan, kattint, kattog, katuskodik, kavar, kavargat, kavarodik, kavarog, kávézik, kavicsol, kavicsoz, kazaloz, kecel, kecmereg, kecsegtet, kedélyeskedik, kedvel, kedveskedik, kedvez, kefél, kefélkedik, kegyel, kegyelmez, kegyeskedik, kegyetlenkedik, kehül, kéjeleg, kékít, kéklik, kékül, kel, kelebólál, keleget, kelepel, keleszt, keletkezik, kell, kellemetlenkedik, kellemkedik, kellet, kelletik, kelletlenkedik, kelt, kelteget, keltet, keltez, kémel, keményedik, keményít, keményül, kémkedik, kémlel, kémlelődik, ken, kendez, kendőz, keneget, kenekedik, kenet, kénez, kényelmeskedik, kenyerez, kényeskedik, kényeztet, kényszeredik, kényszerít, kényszerül, kénytet, kénytetik, képedez, kepél, képesít, képesítőzik, képesül, kepesztet, kepéz, képez, kepickél, képzel, képzeleg, képzelődik, képződik, kér, kérd, kérdez, kérdezget, kérdezősködik, kéredzik, kéredzkedik, kéreget, kerekedik, kerekezik, kerekít, kereklik, kérelmez, kerepel, keres, keresgél, kereskedik, keresztel, keresztelkedik, keresztez, kereszteződik, kéret, keretez, kérgesedik, kerget, kergetődzik, kergül, kering, keringőzik, kerít, kérkedik, kérlel, kérődzik, kertel, kertel, kertészkedik, kerül, kerülget, kerülközik, kérvényez, késedelmeskedik, késel, kesereg, keserít, keserül, keserveskedik, késik, keskenyedik, keskenyít, keskenyül, késlekedik, késleltet, későll, készít, készítget, készíttet, készségeskedik, készt, késztet, készül, készülget, készülődik, kétel, kételkedik, kétkedik, kétségeskedik, kétszerez, kettőz, kettőzik, kettőztet, ketyeg, kettyen, kettyent, kévél, kevélykedik, kever, keveredik, kevereg, keverget, kevesbedik, kevesbít, kevesbül, kevesell, kévéz, kézbesít, kezd, kezdeményez, kezdődik, kezel, kezeltet, kezeskedik, kezez, kiabál, kiált, kiáltoz, kibicel, kicsinyel, kicsinyell, kicsinyeskedik, kicsinyít, kígyózik, kilincsel, kínál, kínálkozik, kínlódik, kínoz, kintornál, kisebbedik, kisebbít, kísér, kísérget, kísérletez, kísért, kísértet, kíván, kívánkozik, kívántatik, klappol, klasszifikál, klisíroz, klóroz, kóborog, kóborol, koboz, koccan, koccant, koccint, kockáz, kockázik, kockáztat, kocódik, kocog, kocsikázik, kocsizik, kocsmároskodik, kocsmáz, kocsonyásodik, kodácsol, kodifikál, kódorog, kofálkodik, kofáskodik, kohol, kohósít, kojtol, kókad, kokettál, kóklerkedik, kokszol, koldul, koledál, kólint, kolompol, kolonizál, komáz, komázik, kombinál, komédiázik, komendál, komissiózik, komiszkodik, komolykodik, komótizál, koncertez, koncol, koncsorog, kondenzál, kondít, kondoleál, kondorodik, kondul, konferenciázik, konfidenskedik, konfirmál, konfiskál, kong, kongat, kontárkodik, kontráz, kontrolál, konnyad, konyít, konyul, kopácsol, kopaszodik, kopaszt, kopik, kopíroz, koplal, koplaltat, kopog, kopogtat, koppan, koppant, koppint, koptat, koráll, kórász, korbácsol, korcsolyázik, korcsosít, korcsosodik, korhad, korhelykedik, korhol, kóricál, korlátol, korlátoz, korlátozódik, kormányoz, kormoz, kornyadozik, kornyikál, korog, koronáz, korongozik, korosodik, korszerűsít, korteskedik, kortyant, kortyol, korzózik, kosarazik, koslat, kóstál, kóstol, kóstolgat, kószál, koszol, koszolódik, koszorúz, koszosodik, koszpitol, kosztol, kosztoltat, kotkodácsol, kotkodákol, kotkodál, kotlik, kotnyeleskedik, kótog, kotonoz, kotor, kotorászik, kotródik, kottáz, kottyan, kottyant, kotyog, kotyvaszt, kovácsol, kovácsolódik, kóvályog, kovászol, kozmásodik, kozmetikáz, kozmetikázik, ködlik, ködösít, ködösödik, kögít, köhécsel, köhint, köhög, köhögtet, kölcsönöz, költ, költ, költ, költ, költekezik, költözik, költözködik, költöztet, költségeskedik, kölykezik, kölyűz, könnyebbedik, könnyebbít, könnyebbül, könnyelműsködik, könnyezik, könnyít, könyököl, könyörög, könyörül, könnyül, könyvel, köp, köpcösödik, köpdös, köpeszt, köpköd, köpölyöz, köptet, köpül, körít, körmöl, környékez, környez, körömzsél, köröz, köröztet, körülményeskedik, köszön, köszönget, köszönt, köszörül, köszörülődik, köt, kötekedik, kötelez, kötődik, kötődik, kötöget, kötöz, kötözködik, köttet, kövéredik, kövérít, köveszt, követ, követel, követelődzik, következik, következtet, kövez, kövül, közeledik, közeleg, közelget, közelít, közlekedik, közöl, közöl, közömbösít, közösködik, közösül, közvetít, krajcároskodik, krakélereskedik, krákog, krampácsol, kreál, krétáz, krikettezik, kristályosít, kristályosodik, kritizál, krómoz, krúgat, kubikol, kucorog, kufárkodik, kuglizik, kujtorog, kukorékol, kukoricáz, kukoricázik, kukorít, kuksol, kuktálkodik, kuktáskodik, kukucskál, kulcsol, kulcsolódik, kulizik, kullog, kulminál, kultivál, kumulál, kuncog, kuncorog, kuncsorog, kunéroz, kunkog, kunkorít, kunkorodik, kunkorog, kunyorál, kupeckedik, kúpol, kuporgat, kuporodik, kuporog, kúrál, kúrázik, kurbliz, kurgat, kurizál, kurjant, kurjongat, kurkász, kurrentál, kurrog, kurtít, kuruckodik, kuruttyol, kuruzsol, kurválkodik, kushad, kussol, kuszál, kuszálódik, kúszik, kutakodik, kutat, kutyagol, kutyálkodik, kutyázik, kutyul, kutyul, kuvikol, küld, küldöz, küldözget, különbözik, különcködik, különködik, különül, kürtöl, küszködik, küzd, kvadrál, kvalifikál, kvarcol, kvártélyoz, kvaterkázik, kvietál, lábad, lábadozik, lábatlankodik, labdázik, lábol, laborál, lábszíjaz, ladikázik, laffog, lágyít, lágyul, lajstromoz, lakatol, lakik, lakik, lakkoz, lakmározik, lakodalmaskodik, lakol, lakomázik, lakozik, lakozik, lalláz, lamentál, lámpáz, láncol, landol, langallik, lángol, langyosít, langyosodik, lankad, lankadozik, lankaszt, lanszíroz, lantol, lanyhul, lapátol, lapít, lapogat, laposít, laposodik, lapoz, lapozgat, lappad, lappang, lapul, lármáz, lassít, lassúbbodik, lassúdik, lassul, lát, látogat, latol, latolgat, latorkodik, látszik, láttamoz, lavíroz, lázad, lázadozik, lazít, lázít, lázong, lazul, lazsál, lazsnakol, leánykodik, lebben, lebbent, lebeg, lebegtet, lebzsel, lécel, lécez, leckéz, leckéztet, lefetyel, leffeg, legalizál, legel, legelész, legeltet, legénykedik, légóz, legyen, legyeskedik, legyez, legyezget, legyint, léháskodik, lehel, lehet, lejt, lejtősít, lejtősödik, lékel, lektorál, lel, leledzik, lélegzik, lelkendez, lelkesedik, lelkesít, lelkesül, lelkészkedik, lemezel, lendít, lendül, leng, lengedez, lenget, léniáz, lep, lép, lepcseskedik, lépcsőz, lépdegél, lépdel, lépeget, lépked, lepkészik, leplez, leppeg, léptet, les, leselkedik, leskel, leskelődik, lesz, létesít, létesül, létezik, letyeg, levedzik, levegőzik, leveledzik, levelesedik, levelesedik, levelez, levelez, levesedik, lézeng, libben, libeg, licitál, liferál, liftez, liheg, likvidál, lincsel, lisztel, lisztez, lóbál, lóbálódzik, lóbáz, lobban, lobbant, lobog, lobogtat, lobosodik, loccsan, loccsant, locsog, locsol, locsolkodik, lódít, lódul, lófrál, lóg, lógat, lógáz, lohad, lohaszt, lohol, lokalizál, lombosodik, lomtalanít, lop, lopakodik, lopkod, lopódzik, lopódzkodik, lóstat, lót, lottózik, lottyan, lottyant, lotyog, lovacskázik, lovagol, loval, lovasít, lő, lődörög, lődöz, lök, lökdös, lökdösődik, löttyen, löttyent, lötyköl, lötyög, lötyögtet, lövell, lövet, lövöldöz, lubickol, lúgoz, lumpol, lustálkodik, lüktet, lyuggat, lyukad, lyukaszt, macerál, madarászik, madzagol, mafláskodik, magasít, magaslik, magasodik, magasztal, magáz, mágnesez, magol, magol, magoz, magzik, magyaráz, magyarázgat, magyarázkodik, magyarít, magyarosít, magyarosodik, majmol, majomkodik, majszol, makacskodik, makadámoz, makkol, makkoltat, makog, makrancoskodik, malackodik, malacozik, malátáz, málház, málladozik, mállaszt, mállik, malmozik, mámorít, mángol, mángorol, manőverez, mar, marad, marakodik, maraszt, marasztal, marat, marcangol, mardos, marház, máriásozik, márkáz, markíroz, markol, markolász, marsol, márt, mártogat, márványoz, masinál, masíroz, másít, másol, maszatol, mászik, masszíroz, mászkál, maszkíroz, maszlagol, matat, materializálódik, maturál, maximál, mázol, mázsál, mecénáskodik, mechanizál, meditál, megy, méhészkedik, mekeg, méláz, melegedik, melegít, melenget, mellékel, mellesedik, melleszt, mellőz, melózik, méltányol, méltat, méltatlankodik, méltóztatik, mélyed, mélyeszt, mélyít, mélyül, mendegél, menedzsel, menekedik, menekít, menekül, meneszt, menetel, menstruál, ment, menteget, mentegetődzik, mentekezik, mentesít, mentesül, mer, mer, mér, mered, meredez, méredzkedik, mereget, mereget, méreget, mereng, merészel, merészkedik, mereszt, méret, méretez, méretkezik, merevedik, merevít, merevül, mérgelődik, mérgesít, mérgez, méricskél, merít, mérkőzik, mérlegel, mérsékel, mérséklődik, merül, mesél, mesterkedik, mészárol, meszel, meszesedik, meszez, métázik, metél, metsz, mézel, meztelenkedik, miákol, militarizál, mímel, ministrál, minősít, minősül, mintáz, misézik, miskárol, mobilizál, moccan, mocorog, mocskol, mocskolódik, modellál, moderál, modernizál, módosít, módosul, mohosodik, mókázik, molesztál, molyhosodik, molyosodik, mond, mondogat, morajlik, moralizál, morcol, mordul, mordul, morfondíroz, morgolódik, mórikál, mórikáz, móringol, mormog, mormol, morog, morzézik, morzsál, morzsálódik, morzsáz, morzsol, morzsolódik, mos, mosakodik, mosdat, mosdik, mosogat, mosolyog, motivál, motollál, motorizál, motorozik, motoszkál, motoz, motyog, motyorog, mozdít, mozdul, mozgat, mozgolódik, mozgósít, mozog, mukkan, mulaszt, mulat, mulatozik, mulattat, múlik, munkál, munkálkodik, munkálódik, murizik, mustrál, muszáj, mutál, mutat, mutatkozik, mutogat, mutyizik, muzsikál, muzsikáltat, működik, működtet, műt, művel, művelődik, művészkedik, nacionalizál, nádal, nádaz, nadrágol, nagyít, nagyobbít, nagyobbodik, nagyol, nagyoll, nagyságol, nagyzol, naplóz, napozik, nappalodik, narkotizál, náspángol, navigál, nedvesít, nedvez, nedvezik, negédeskedik, negélyez, negyedel, négyel, nehezedik, nehezell, nehezít, nehézkedik, nehezményez, neheztel, nehezül, nélkülöz, nemesbedik, nemesbít, nemesedik, nemesít, németesít, nemz, nemzetieskedik, népesedik, népesít, népesül, népieskedik, népszerűsít, néptelenedik, néptelenít, neszel, neszez, neutralizál, nevekedik, nevel, neveletlenkedik, nevelkedik, nevelődik, nevelősködik, nevet, nevetgél, nevettet, nevez, néz, nézdegél, nézeget, nézelődik, nézet, nikkelez, nincs, nittel, nivellál, nivellálódik, nógat, normalizál, normalizálódik, noszogat, nosztrifikál, nótázgat, nótázik, nő, nődögél, nősít, nősül, nőszik, növekedik, növel, növeszt, nőzik, numerál, nyafog, nyaggat, nyájaskodik, nyakal, nyakaskodik, nyakaz, nyal, nyalábol, nyáladzik, nyalakodik, nyálaz, nyaldos, nyalint, nyálkásodik, nyalogat, nyálzik, nyámmog, nyaral, nyaraltat, nyargal, nyargalászik, nyargalódzik, nyavalyáskodik, nyavalyog, nyávog, nyegget, nyegléskedik, nyekeg, nyekereg, nyekken, nyel, nyeldekel, nyelvel, nyelveskedik, nyelvészkedik, nyer, nyerekedik, nyerészkedik, nyergel, nyerít, nyervog, nyes, nyeseget, nyí, nyifog, nyihog, nyikkan, nyikorog, nyiladozik, nyilallik, nyilatkozik, nyilaz, nyílik, nyilvánít, nyilvánul, nyír, nyírat, nyiratkozik, nyirbál, nyirkál, nyirkosít, nyirkosodik, nyiszál, nyisszan, nyisszant, nyiszog, nyit, nyitódik, nyitogat, nyivákol, nyivog, nyom, nyomakodik, nyomaszt, nyomat, nyomint, nyomkod, nyomódik, nyomogat, nyomorgat, nyomorít, nyomorog, nyomósít, nyomoz, nyomtat, nyomul, nyög, nyögdécsel, nyögdel, nyöszörög, nyugalmaz, nyughatatlankodik, nyugoszt, nyugosztal, nyugszik, nyugtalanít, nyugtalankodik, nyugtat, nyugtáz, nyújt, nyújtogat, nyújtózik, nyújtózkodik, nyújtóztat, nyúl, nyulászik, nyúlik, nyúlkál, nyúlósodik, nyuvad, nyuvaszt, nyúz, nyű, nyűglődik, nyűgösködik, nyűgöz, nyüstöl, nyüszít, nyüvesedik, nyüzsög, oázik, óbégat, ócsárol, ocsúdik, odáz, ódozkodik, odvasodik, ódzkodik, óhajt, óhajtozik, ojt, okád, okádik, okít, okkupál, okol, okosít, okoskodik, okosodik, okoz, okszerűsít, oktalankodik, oktat, oktrojál, okul, okvetetlenkedik, olajoz, ólálkodik, olcsóbbít, olcsóbbodik, olcsul, old, oldalog, oldódik, oldoz, ollóz, ólmoz, olt, olt, oltalmaz, olvad, olvadozik, olvas, olvasgat, olvastat, olvaszt, omladozik, omlaszt, omlik, onanizál, ondolál, ónoz, ont, opalizál, operál, optál, ordibál, ordít, ordítozik, organizál, orgonál, orientál, orientálódik, oroz, orrol, orront, orsóz, országol, orvosol, oson, ostoroz, ostromol, oszladozik, oszlat, oszlik, oszol, oszt, osztályoz, osztódik, osztogat, osztozik, osztozkodik, óv, óvakodik, óvatol, óvatoskodik, oxidál, oxidálódik, öblít, öblöget, öblösödik, ődöng, őgyeleg, öklel, öklelődik, öklendezik, öklöz, öl, öldököl, öldös, ölel, ölelget, ölelkezik, ölt, öltöget, öltözik, öltözködik, öltöztet, ömledezik, ömleng, ömleszt, ömlik, önöz, önt, öntet, öntöz, öntözködik, őr, öregbedik, öregbít, öregbül, öregedik, öregít, őriz, őrizkedik, őrjít, őrjöng, őrködik, őrlet, őrlődik, örökít, öröklődik, öröködik, örököl, örökösödik, őröl, örül, örvend, örvendezik, örvénylik, összegez, összesít, őszít, ösztökél, ösztönöz, őszül, ötlik, ötvényez, ötvöz, övez, özönlik, packáz, packáz, pácol, pácolódik, pacskol, pacsmagol, padlóz, padol, páhog, páhol, pajkoskodik, pajtáskodik, pajzánkodik, pákászkodik, paklizik, pakol, pákoszkodik, pákosztoskodik, paktál, palackoz, palánkol, palántál, palántáz, palástol, palatalizál, palatalizálódik, pálcáz, pálinkázik, pall, palléroz, pallérozódik, pállik, pallóz, pályázik, pamacsol, panamázik, panasüol, panasüolkodik, panaszkodik, páncéloz, pancsol, pang, paníroz, pántol, pántoz, pányváz, papizik, papol, paprikáz, parádézik, parafál, párállik, parancsnokol, parancsol, parancsolgat, párátlanít, párázik, paráználkodik, parázslik, parcelláz, parfümöz, párhuzamosít, paríroz, parittyáz, parkettáz, parkíroz, parkol, parkosít, parkoz, párlik, párnáz, parodizál, párol, paroláz, párolódik, párolog, párologtat, párosít, párosodik, párosul, pároztat, pártáz, partizánkodik, pártol, pártoskodik, párzik, paskol, passziózik, paszíroz, passzít, passzol, passzol, pásztázik, pásztorkodik, pasztörizál, pasztőröz, patakzik, patentíroz, patkol, patronál, pattan, pattant, pattint, pattog, pattogat, pattogtat, pattogzik, patvarkodik, pauzál, páváskodik, pazarol, pecáz, peckel, pecsétel, pedz, példálódzik, példáügat, példáz, pelyhedzik, pendít, pendlizik, pendül, penészedik, penészesedik, peng, penget, pénzel, penzionál, pepecsel, perceg, percen, percent, perdít, perdül, pereg, perel, peremez, peresít, pereskedik, perfektuál, perforál, pergel, perget, perlekedik, permetez, permetezik, perselyez, perszonifikál, perzsel, perzselődik, pesel, peshed, peszterkedik, petél, petézik, petícionál, petyeg, pettyeget, pettyez, pezsdít, pezsdül, pezseg, pezsgőzik, pfujoz, piacol, piacozik, piál, picsog, piheg, pihen, pihentet, pikkel, pikulázik, pilinckézik, pillangózik, pillant, pillésedik, pillog, pimaszkodik, pincéz, pincézik, pingál, pipál, pipázik, piperéz, pipeskedik, pipiskedik, pirít, pirkad, pirongat, pironkodik, pirosít, piroslik, pirosodik, pirosul, pirul, pisál, pisil, pislákol, pislant, pislog, piszeg, pisszeg, pisszen, piszkál, piszkálódik, piszkít, piszkol, piszkolódik, piszkoskodik, piszkosodik, piszmog, piszterkál, pitiz, pityereg, pittyeszt, pityizál, pitykéz, pitykézik, pitymallik, pizseg, plagizál, planíroz, plántál, pletykál, pletykálkodik, pletykázik, pliszíroz, plombál, pocakosodik, pocsékol, pocskol, pocskondiáz, poentíroz, pofáz, pofoz, pofozkodik, poharaz, pókerezik, pókhálóz, polcol, polcoz, polemizál, polgáriasodik, polgárosít, polgárosodik, polgárosul, politizál, politúroz, polkázik, pólózik, pólyál, pólyáz, pomádéz, pompázik, poncol, pontifikál, pontoz, popularizál, porcióz, porcog, porhad, porhanyít, porít, porlad, porladozik, porlaszt, porlik, porol, porosodik, poroszkál, poroz, portál, portalanít, portyázik, porzik, porzsol, poshad, poshaszt, postáz, posványosodik, poszog, posztol, pótlódik, pótol, pottyan, potyázik, potyog, potyogat, potyogtat, potyol, povedál, pózol, pöccent, pöcköl, pödör, pöfékel, pöffed, pöffent, pöffeszkedik, pöfög, pök, pökdös, pöndörít, pöndörödik, pöndörül, pördül, pörget, pörköl, pörkölődik, pörkösödik, pörög, pötyög, pőtyög, praktizál, prédál, prémez, présel, presszionál, prezentál, prézsmitál, priorál, privátizál, próbál, próbálgat, próbálkozik, próbáz, proccol, profanál, profanizál, prófétál, profilíroz, profiloz, profitál, proletarizál, proletarizálódik, propagál, protestál, protezsál, prüsszen, prüsszent, prüszköl, prüsszög, publikál, pucol, púderoz, pudvásodik, puffad, puffan, puffant, puffaszt, pufog, pufogat, pufogtat, puhatol, puhatolódzik, puhít, puhul, pukkad, pukkadozik, pukkan, pukkant, pukkaszt, pumpál, pumpol, púposodik, púpoz, puskázik, pusmog, pustol, puszil, pusziz, pusztít, pusztul, püffed, püföl, rabol, raboskodik, racionalizál, raccsol, rácsoz, rádiózik, radíroz, raffol, rafinál, rág, ragad, ragadoz, rágalmaz, ragaszkodik, ragaszt, rágcsál, raggat, rágicsál, rágódik, ragoz, ragozódik, ragyog, rajcsúroz, rajong, rajtol, rajzik, rajzol, rajzolódik, rak, rákászik, rakat, rakodik, rakódik, rakogat, rakoncátlankodik, rakosgat, rámáz, rámol, ráncigál, ráncol, ráncosít, ráncosodik, randalíroz, rándít, rándul, ráng, rángat, rángatódzik, ránt, ránt, ráspolyoz, ratifikál, ravaszkodik, ráz, rázkódik, rázódik, razziázik, realizál, rebben, rebeg, rebesget, recéz, recseg, reccsen, redősödik, redőz, redvesedik, regél, reggeledik, reggelizik, régieskedik, regisztrál, regnál, regöl, regrutálódik, rejlik, rejt, rejteget, rejtőzik, rejtőzködik, reked, rekeg, rekeszel, rekeszt, rekken, rekkent, reklamál, reklámoz, remeg, remekel, remél, reménykedik, remetéskedik, rémiszt, rémít, rémlik, rémül, rémüldözik, rendel, rendelkezik, rendetlenkedik, rendez, rendezkedik, rendeződik, rendít, rendül, reng, rengedez, renget, renitenskedik, repdes, reped, repedezik, repes, repeszt, repetál, repít, repked, repül, résel, restelkedik, restell, részegeskedik, részegít, részegül, reszel, részel, részeltet, részesedik, részesít, részesül, reszket, reszkettet, reszkíroz, részletez, rétegez, rétegeződik, reteszel, retteg, retten, rettent, retusál, revanzsál, réved, révedezik, revesedik, revolverez, révül, rezdít, rezdül, rezeg, rezegtet, rezel, rezez, rezget, rezzeget, rezzen, rezzent, rí, riad, rian, riaszt, ricsajoz, rigliz, rigolíroz, rigoloz, rigyet, rikácsol, ríkat, rikít, rikkan, rikkant, rikolt, rikoltozik, rimánkodik, rímel, ring, ringat, ringatódzik, riog, riogat, ripacskodik, ripakodik, riposztoz, riszál, ritkít, ritkul, rittyent, rivalg, rivalizál, rivall, rizsporoz, ró, robajlik, robban, robbant, robog, robotol, ródlizik, rogy, rogyadozik, roggyan, rohamoz, rohan, rohangál, rohangászik, rojtoz, rókálkodik, rókászik, rókázik, rokkan, rokonít, rombol, romladozik, romlik, romtalanít, roncsol, roncsolódik, rondít, rongál, rongálódik, rongyol, rongyolódik, rongyoskodik, rongyosodik, ront, rop, ropog, ropogtat, roppan, roppant, roskad, roskadozik, rostál, rostokol, rosszabbít, rosszabbodik, rosszalkodik, rosszall, rosszan, roszog, rothad, rothaszt, rotyog, rotyogat, rotyogtat, rovancsol, rovátkol, rovatol, rózsállik, rozsdállik, rozsdásodik, röffen, röfög, rögtönöz, rögzik, rögzít, rögződik, röhög, rökönyödik, röntgenez, röppen, rövidít, rövidül, rubrikáz, rucáz, ruccan, rudal, rudaz, rúg, rugaszkodik, rugdal, rugdalódzik, rugdos, rugódik, rugódozik, rugóz, rugózik, rúgtat, ruház, ruházkodik, rukkol, rútít, rútul, rúzsoz, rügyezik, rühell, rühelődik, rühesedik, saccol, sáfárkodik, sajdít, sajdul, sajnál, sajnálkozik, sajog, sajtol, sakkozik, sakterol, salaktalanít, salapál, sáncol, sandít, sántikál, sántít, sanyargat, sanyarog, sápad, sápadozik, sápaszt, sápít, sápít, sápítozik, sápog, sarabol, sarcol, sárgállik, sárgít, sárgul, sarjad, sarjadzik, sarkal, sarkall, sarkallik, sarkantyúz, sarkít, sárlik, sarlóz, sároz, saslódik, satíroz, satnyít, satnyul, sátoroz, savanyít, savanyodik, sávoz, sebesedik, sebesedik, sebesít, sebesül, sebez, seftel, segédkezik, segél, segélyez, seggel, segít, sejdít, sejlik, sejt, sejtet, sekélyedik, sekélyesedik, selejtez, selypeg, selypít, sematizál, semlegesít, semmisít, senyved, senyveszt, seppeg, seprűz, serceg, sercen, sercint, serdül, sereglik, sérelmez, serénykedik, serít, serked, serkedez, serken, serkent, sért, sérteget, sértődik, sétál, sétálgat, sétáltat, sétifikál, setteng, settenkedik, sí, síbol, síel, siet, siettet, sifríroz, sikál, sikamlik, sikárol, sikeresít, sikerít, sikerül, sikít, sikít, sikítoz, sikkan, sikkant, sikkaszt, siklik, sikolt, sikoltoz, sikolyázik, sikong, sikongat, sikonkázik, silabizál, silányít, silányodik, silányul, silbakol, sillámlik, silóz, simáz, simít, simítóz, simogat, simul, sincs, sindevészik, sínyli, sínylik, sínylődik, sipeg, sipít, sipítoz, sípol, sír, siránkozik, sirat, sírdogál, sirül, sistereg, sivalkodik, sivít, sízik, skálázik, skalpol, skandál, skatulyáz, skiccel, slingel, smakkol, sminkel, smirgliz, sodor, sodorint, sodródik, sóhajt, sóhajtozik, sokadozik, sokall, sokasít, sokasodik, sokszorosít, sokszoroz, solymászik, somfordál, somolyog, sompolyog, sopánkodik, sorakozik, sorjáz, sorjázik, sorol, soroz, sorsol, sorvad, sorvadozik, sorvaszt, soványít, soványodik, sóvárog, sóz, söpör, söpröget, söröz, sötétedik, sötétít, sötétlik, sötétül, specializál, specializálódik, spékel, spekulál, spendíroz, spiccel, spicliskedik, spórol, sportol, spriccel, srófol, stabilizál, stafíroz, stagnál, standardizál, startol, statisztál, statuál, sterilizál, stilizál, stimmel, stimulál, stoppol, stoppol, storníroz, strandol, strapál, strázsál, stréberkedik, studíroz, subrikál, súg, sugall, sugalmaz, sugároz, sugárzik, sugdolódzik, sugdos, suhan, suhint, suhog, suhogtat, sújt, sulykol, súlyosbít, súlyosbodik, súlyosít, súlyosodik, sumákol, summáz, suny, sunyít, sunnyog, sunyorgat, sunyorog, suprikál, súrlódik, súrol, surran, surrog, susog, sustorog, suttog, suttyan, suttyant, suvad, suvaszt, suvikszol, süketül, sül, süllyed, süllyedezik, süllyeszt, sündörködik, sündörög, süpped, süppedez, sürget, sürgölődik, sürgönyöz, sűrít, sürög, sűrűdik, sűrűsödik, süt, sütkérezik, sütöget, süttet, süvegel, süvít, süvölt, szab, szabad, szabadalmaz, szabadalmaztat, szabadít, szabadkozik, szabadságol, szabadul, szabályoz, szabálytalankodik, szabdal, szabódik, szabotál, szabványosít, szádal, szaggat, szaglál, szaglálódik, szaglász, szaglik, szagol, szagosít, szagtalanít, száguld, száguldozik, szájal, szájaskodik, szajháskodik, szajkóz, szakácskodik, szakad, szakadozik, szakajt, szakaszt, szakít, szákol, szakosít, szakoz, szakul, szalad, szaladgál, szaladozik, szalagoz, szalajt, szálasodik, szalaszt, szaldíroz, száll, szállásol, szállaszt, szálldogál, szálldos, szállingózik, szállít, szállítmányoz, szállong, szalmáz, szalonkáz, szalonnáz, szalul, szalutál, szamaragol, szamaraz, szamárkodik, számít, számítgat, számítódik, számlál, számláz, szamócáz, számol, számoltat, számoz, szán, szánakozik, szanál, szándékol, szándékozik, szánkázik, szankcionál, szánkózik, szánt, szántogat, szaporáz, szaporít, szaporodik, szaporul, szappanosodik, szappanoz, szapul, szárad, szarakodik, szárasodik, száraszt, szarik, szárít, szárítkozik, származik, származtat, szárnyal, szárnyasodik, szárnyaz, szárogat, szarval, szarvaz, szatirizál, szatócskodik, szaturál, szaval, szavatol, szavaz, szceníroz, szebbít, szecskáz, szed, szedeget, szédeleg, szedelődzködik, szédít, szédül, szeg, szegdel, szegecsel, szegel, szegélyez, szegényedik, szegényít, szegényül, szegez, szegeződik, szegik, szegődik, szegődtet, szegül, szégyell, szégyenít, szégyenkedik, szégyenkezik, szégyenül, szekál, székel, szekerez, szekerezik, szekíroz, szekularizál, szekundál, szel, szeldel, széled, széledez, szelektál, szelel, szélesedik, szélesít, szeleskedik, szélesül, széleszt, szeletel, szélez, szelídít, szelídül, szellemeskedik, szellent, szellőzik, szellőztet, szembesít, szemcséz, szemel, szemelget, személyesít, személyeskedik, szemereg, szemerkél, szemerkél, szemérmeskedik, szemérmetlenkedik, szemesedik, szemetel, szemetel, szemez, szemez, szemez, szemlél, szemlélődik, szemléltet, szemtelenkedik, szénázik, szenderedik, szendereg, szenderít, szenderül, szenel, szenesedik, szenesít, szenít, szentel, szentenciáz, szentenciázik, szentesít, szenteskedik, szenül, szenved, szenveleg, szennyesedik, szennyez, szennyeződik, szeparál, szepeg, szépeleg, szépít, szépítkezik, szeplősít, szépül, szerel, szerelmeskedik, szerencséltet, szerencsétlenkedik, szerénykedik, szerepel, szerepeltet, szerepez, szeret, szeretkezik, szerez, szerkeszt, szertelenkedik, szervál, szervez, szervezkedik, szerveződik, szervíroz, szerződik, szerződtet, szeszel, szeszélyeskedik, szeszez, szid, szidalmaz, szigetel, szignál, szigonyoz, szigorít, szigorlatozik, szíjaz, szikkad, szikkaszt, szikrázik, szilajodik, szilárdít, szilárdul, szilveszterez, szimatol, szimplifikál, szimulál, szincerizál, színel, színesedik, színesít, színeskedik, színesül, színészkedik, színez, színeződik, szinít, színlel, színtelenedik, színtelenít, szintez, szipákol, szipog, szipolyoz, sziporkázik, szippant, szirénáz, sziszeg, szisszen, sziszereg, szít, szitál, szitkozódik, szív, szivárog, szivarozik, szivárványoz, szivattyúz, szível, szíveskedik, szívódik, szlávosít, szóbelizik, szocializál, szokik, szoktat, szól, szólal, szolgál, szolgáltat, szólít, szolmizál, szólongat, szomjaz, szomjazik, szomjúhozik, szomorít, szomorkodik, szomorodik, szomorog, szomszédol, szondál, szondáz, szondíroz, szónokol, szop, szopik, szopogat, szoptat, szór, szórakozik, szórakoztat, szorgalmatoskodik, szorgalmaz, szorgoskodik, szorít, szorítkozik, szóródik, szorong, szorongat, szoronkodik, szoroz, szortíroz, szortyog, szorul, szószol, szottyan, sző, szögellik, szögez, szökdécsel, szökdel, szökdös, szökell, szökik, szőkít, szökken, szöktet, szőkül, szörnyed, szörnyűködik, szőrösödik, szőröz, szörpöl, szőrtelenít, szörtyög, szöszmötöl, szöszöl, szövegez, szövetkezik, szövődik, szövöget, sztrájkol, szundikál, szundít, szundizik, szunnyad, szunnyadozik, szunyik, szunyókál, szuperál, szúr, szurdal, szurdos, szurkál, szurkol, szurkol, szurkoz, szuszakol, szusszan, szusszant, szuszog, szutyongat, szuvasodik, szűkít, szűköl, szűkölködik, szűkösködik, szükségel, szűkül, szül, szülemlik, születik, szünetel, szüneteltet, szűnik, szüntet, szűr, szürcsöl, szüremkedik, szüremlik, szüretel, szürkéllik, szürkít, szürkül, szűrődik, tábláz, táboroz, tagad, tágít, taglal, taglóz, tagol, tagolódik, tagosít, tagoz, tagozódik, tágul, tájékoz, tájékozódik, tájékoztat, tájol, tajtékzik, takar, takarékoskodik, takargat, takarít, takarmányoz, takarodik, takaródzik, tákol, taksál, taktikázik, talál, tálal, találgat, találkozik, talicskáz, talicskázik, taligáz, tallózik, talpal, támad, tamáskodik, támaszkodik, támaszt, támogat, támolyog, tamponál, tanácskozik, tanácsol, tanakodik, tanárkodik, táncol, táncoltat, tangál, tángál, tángál, tanít, tanítóskodik, taníttat, tankol, tanonckodik, tántorít, tántorodik, tántorog, tanul, tanulmányoz, tanúsít, tanúskodik, tanúz, tanyázik, tányéroz, tapad, tápászkodik, tapaszol, tapaszt, tapasztal, tapétáz, tapicskál, tapint, táplál, táplálkozik, tapod, tapogat, tapogatódzik, tapos, tapsikol, tapsol, tár, tárcsáz, tárgyal, tárgyaz, tárgyiasít, tarhál, tarisznyáz, tarisznyázik, tarkállik, tarkáz, tarkít, tarlóz, tárogatózik, tarokkozik, tarol, tárol, társadalmasít, társalkodik, társalog, társít, társul, tart, tartalékol, tartalmaz, tartogat, tartósít, tartozik, tartózkodik, tartóztat, tárul, tasakol, taszigál, taszít, tát, tataroz, tátog, tátogat, tátong, tavaszodik, távolodik, távozik, távoztat, teázik, tébolyít, tébolyog, tegez, tegeződik, tégláz, tehénkedik, tejel, tejesedik, teker, tekercsel, tekeredik, tekereg, tekerget, tekergődzik, tekerődzik, teketóriázik, tekézik, tekinget, tekint, tékozol, telel, teleltet, telepedik, telepít, települ, telik, telít, telítődik, teljesedik, teljesít, teljesül, temet, temetkezik, temperál, tempíroz, templomoz, tempózik, tendál, ténfereg, teng, tenget, tengődik, teniszezik, tenyerel, tenyészik, tenyészt, ténykedik, ténylegesít, tép, tépáz, tépdel, tépdes, tépeget, tépelődik, teper, tér, tér, tercel, térdel, térdeltet, térdepel, térdepeltet, terebélyesedik, tereget, terel, terelget, terelődik, terem, teremt, teremtettéz, terhel, terít, térít, terjed, terjedez, terjeget, terjeng, terjeszkedik, terjeszt, termékenyít, termel, termelődik, termeltet, termeszt, termősít, terpeszkedik, terpeszt, terrorizál, terül, térül, tervel, tervez, tervezget, tesped, tessék, tessékel, tessen, testál, testesedik, testesít, testesül, tesz, teszeget, tetejez, tetet, tetéz, tétlenkedik, tetovál, tétovázik, tetőz, tetőzik, tetszeleg, tetszik, tettet, tetvesedik, tetvészkedik, tetvetlenít, tetvez, téved, tévedez, tevékenykedik, tévelyedik, tévelyeg, téveszt, tevődik, téz, tikkad, tikkaszt, tilalmaz, tilinkózik, tilol, tilt, tiltakozik, tipeg, tipizál, tipor, tippel, tiprat, tipródik, tisztálkodik, tisztáz, tisztázódik, tisztel, tiszteleg, tiszteltet, tisztít, tisztogat, tisztul, titánkodik, titkol, titkolódzik, titokzatoskodik, titulál, tituláz, tivornyázik, tizedel, toboroz, tobzódik, tocsog, tódít, tódul, tojik, tojóz, tojózik, tokásodik, tokosodik, tol, tolakodik, tolat, told, toldoz, tollasodik, tollászkodik, tollaz, tolmácsol, tolódik, tologat, toloncol, tolong, tolul, tolvajkodik, tolvajol, tombol, tomboláz, tompít, tompul, top, topog, toporog, toporzékol, toppan, toppant, torkollik, torkoskodik, torlaszol, torlaszt, torlik, torlódik, tornászik, tornázik, tornyosít, tornyosodik, tornyosul, tornyoz, torol, toroz, torpad, torpan, torpedóz, torzít, torzul, torzsalkodik, tosz, tósztozik, totojgat, totózik, tottyan, totyog, továbbít, többszöröz, töfög, tőgyel, tőgyesedik, tökéletesedik, tökéletesít, tőkésít, tököl, tölt, töltet, töltődik, töltöget, töm, töményít, tömít, tömjénez, tömköd, tömődik, tömörít, tömörödik, tömörül, töpörödik, töpped, töppeszt, töpreng, töprenkedik, tör, tördel, töredezik, törekedik, töret, törik, törleszkedik, törleszt, törlődik, törődik, töröl, törölget, tőröz, tőröz, törpít, törpül, történik, törtet, törülget, törülközik, törvényesít, törvénykezik, törvénytelenít, tötyög, tövesedik, tőzegel, tőzsdézik, tőzsérkedik, traccsol, trafikál, trágárkodik, trágyáz, traktál, trancsíroz, trappol, travesztál, trébel, trécsel, tréfál, tréfálkozik, tréfálódzik, tréfáz, trémázik, tréningezik, treníroz, trillázik, triumfál, trombitál, tromfol, trónol, trösztösít, truccol, tubákol, tud, tudakol, tudakolódzik, tudakoz, tudakozik, tudakozódik, tudat, tudatosít, tudatosodik, tudósít, tukmál, tulajdonít, tulajdonol, túloz, túr, túrázik, túráztat, turbékol, turistáskodik, turkál, túrosodik, túrósodik, tusakodik, tusáz, tuskóz, tusol, tussol, tussol, tuszkol, tutajoz, tutul, tükröz, tükrözik, tükröződik, tülekedik, tülköl, tündöklik, tünedezik, tűnik, tűnődik, tüntet, tűr, tűr, türelmetlenkedik, türemlik, türtőztet, tüsténkedik, tüsszen, tüsszent, tüszköl, tüsszög, tűz, tűzdel, tüzel, tüzesedik, tüzesít, tüzeskedik, tűzköd, tyúkászik, uccse, udvariaskodik, udvarol, ugarol, ugat, ugrál, ugrándozik, ugraszt, ugrat, ugrik, újít, ujjong, ujjongat, újoncoz, újráz, újságol, újul, ultizik, un, unalmaskodik, unatkozik, undokoskodik, undorít, undorodik, ungorkodik, unszol, untat, ural, uralg, uralkodik, uraskodik, uraz, urizál, úszik, uszít, úszkál, úsztat, utal, utál, utálkodik, utálkozik, utalványoz, utánoz, utasít, utazik, uzsonnál, uzsonnázik, uzsoráskodik, ücsörög, üdít, üdül, üdvözít, üdvözöl, üdvözül, üget, ügyel, ügyesedik, ügyeskedik, ügyetlenkedik, ügyködik, ügynököl, ügynökösködik, ül, ül, üldögél, üldöz, ülepedik, ülepedik, ülepít, ülésezik, ültet, ünnepel, üregel, üresedik, ürít, ürül, üszkösödik, üt, ütemez, ütközik, ütlegel, ütődik, ütöget, üvegesedik, üvegez, üvölt, üvöltöz, űz, üzekedik, üzemel, üzemeltet, üzen, üzenget, üzérkedik, üzletel, üzletezik, vacakol, vacillál, vackol, vackolódik, vacog, vacsorál, vacsorázik, vádaskodik, vadászik, vadít, vádol, vádol, vádol, vadul, vág, vágat, vagdal, vagdalkozik, vagdalódzik, vagdos, vágódik, vagoníroz, vágtat, vágtázik, vágyakozik, vágyik, vágyódik, vagyogat, vagyonosodik, váj, vájat, vajaz, vájkál, vájol, vajúdik, vakációzik, vakar, vakarász, vakargat, vakaródzik, vakít, vakkant, vakog, vakol, vakoskodik, vakul, vala, válaszol, választ, válik, vall, vállal, vállalkozik, vallat, válogat, valorizál, vált, váltakozik, váltogat, változik, változtat, valutázik, vámol, van, vándliz, vándorol, vánszorog, ványol, vár, várakozik, várakoztat, varasodik, várat, varázsol, varcog, variál, varr, varrat, varrogat, vartyog, vasal, vásárol, vásároz, vasaz, vásik, vásít, vastagít, vastagodik, vatat, vattáz, vázol, véd, védekezik, vedel, védelmez, vedlik, vegetál, végez, véglegesít, vegzál, végződik, vegyít, vegyül, vékonyít, vékonyodik, vékonyul, vél, vélekedik, vélelmez, véleményez, vemhedzik, vemhez, vendégel, vendégeskedik, vénell, vénhedik, vénít, vénül, ver, verbuvál, verbuválódik, verdes, vereget, verejtékezik, verekedik, vérengzik, veret, vérez, vergődik, verkliz, vermel, vernyákol, vernyog, verődik, versel, verseng, versenyez, vértez, vérzik, vés, veselkedik, véset, veséz, vésődik, vesz, vesz, veszejt, veszekedik, veszélyeztet, veszít, veszkődik, vesződik, vesszőz, veszt, vesztegel, veszteget, vet, vét, vetekedik, vetél, vételez, vetélkedik, vetemedik, veteményez, vetet, vetít, vétkell, vetkezik, vétkezik, vetkőz, vetkőzik, vetkőztet, vetődik, vetül, vezekel, vezényel, vezérel, vezérkedik, vezet, viaskodik, viaszol, viaszoz, vibrál, viccel, viccelődik, vickándozik, vicsorgat, vicsorít, vicsorog, vidámít, vidámodik, vidít, vidul, vigad, vigadozik, vigasztal, vigasztalódik, vigéckedik, vigyáz, vigyorog, viháncol, viharoz, viharzik, vihog, vihorász, vijjog, vikszel, világít, világlik, világol, világosít, világosodik, villámlik, villamosít, villamoz, villan, villant, villanyosít, villanyoz, villódzik, villog, villogat, villogtat, villong, vindikál, vinnyant, vinnyog, virágosodik, virágzik, virít, virrad, virraszt, virtuskodik, virul, visel, viselkedik, viseltetik, visít, visítoz, visong, visz, visszakozik, viszálykodik, viszket, viszolyog, viszonoz, viszonyít, viszonylik, viszonyul, vitat, vitatkozik, vitázik, vitet, vitézkedik, vitláz, vitorlázik, vív, vivát, vivátoz, vívódik, vizel, vizesedik, vizesít, vizez, vizitál, vizitel, víztelenít, vizsgál, vizsgálódik, vizsgázik, vizsgáztat, vizslat, voksol, volna, volt, von, vonaglik, vonakodik, vonalkáz, vonaloz, vonat, vonatkozik, vonatkoztat, vonatozik, vonít, vonít, vonogat, vonszol, vontat, vonul, vonz, vonzódik, völgyel, vörösít, vöröslik, vörösödik, vulgarizál, vulkanizál, zabál, zabláz, zabol, zaboláz, zabrál, zacskóz, zagyvál, zajdul, zajgat, zajlik, zajog, zajong, zakatol, zaklat, zálogol, záporoz, zápul, zár, záradékol, zarándokol, zargat, zárkózik, záródik, zárol, zárul, zavar, zavarodik, zavarog, zavarosodik, zavartat, zendít, zendül, zenél, zenésít, zeng, zengedez, zenget, zihál, zilál, zizeg, zizzen, zokog, zománcol, zománcoz, zónázik, zongorál, zongorázik, zöcsköl, zökken, zökkent, zökög, zöldell, zöldít, zöldül, zömít, zöngésedik, zöngicsél, zördít, zördül, zörget, zörgölúdik, zörög, zörömböl, zörren, zörrent, zöttyen, zötyköl, zötyög, zubog, zuborog, zúdít, zúdul, zúg, zúgat, zúgolódik, zuhan, zuhanyoz, zuhanyozik, zuhint, zuhog, zuppan, zurbol, zúzmarásodik, zúzódik, zülleszt, züllik, zümmög, zsákmányol, zsákol, zsaluz, zsarnokoskodik, zsarol, zsebel, zsellérkedik, zsémbel, zsémbelődik, zsémbeskedik, zsendít, zsendül, zseníroz, zsibbad, zsibbadoz, zsibbaszt, zsibog, zsibong, zsidózik, zsigerel, zsinatol, zsindelyez, zsinegel, zsinóroz, zsirál, zsírosodik, zsíroz, zsivajog, zsiványkodik, zsizseg, zsolozsmáz, zsong, zsongít, zsörtöl, zsörtölődik, zsúfol, zsúfolódik, zsugázik, zsugorgat, zsugoriskodik, zsugorít, zsugorodik, zsugorog, zsúpol, zsuppol, zsurmol, zsúroz, zsürizik.
Jó munkát a feldolgozásukhoz!
Előzmény: Onogur (3362)
Kis Ádám
2004.07.13
0 0
3363
Kedves rumci!
Teljesen jogos ebben a párban a *? boksz+ol – *boksz+oz
Hogy mondanád azt, hogyha valaki cipőpasztával ken be valamit?
A két képző párhizamossága sok példán megfigyelhető:
tárol - táraz
sorol - soroz
(át)lapol - lapoz
torol - toroz
vizel - vizez
Kis Ádám
Előzmény: rumci (3360)
Onogur
2004.07.13
0 0
3362
Kedves rumci és Yogi!
Észrevételeteket, hozzászólásotokat köszönöm. Igazatok van. Nem gondoltam bele olyan mélyen, hogy az -l még mindig produktív :o(, csak azt éreztem, hogy a közeltmúltban még az volt.
No, de hozzászólásom eredeti okára még mindig nem kaptam választ. Ti. arra lennék én kíváncsi, hogy az említett zárt csoport -, mely nem -z/-l képzőpárral alkotott, hanem képző nélküli ige - mely igéket tartalmazza. Ez szerintem vagy 2-300 alapigét tartalmazhat ill. a tájnyelv igéi, mely akár több is lehet. S talán e csoportban is található jópár -z/-l végű ige (néz, űz, húz, hoz, ... ?híz-, áz-, fáz-|ik? ... öl, ül, él, nyúl, nyal, ...). S vannak a gyanús elemek, melyek nagy valószínűséggel bele is tartoznak, de jó fantáziával akár már kikopott alapszó képzett elemének is tekinthetnénk (evez, érez, emel, ... vagy fő->fől-főz szenvedő-műveltető?), persze itt tételesen vizsgálni szükséges az etimológiát.
O.
Előzmény: rumci (3360)
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!