Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal......Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
Amikor lehunyod két csillag-szemed Amikor párnádra hajtod a fejed Amikor gondod a holnapra hagyod Amikor álmodsz - én Veled vagyok. Amikor lépted rossz útra téved Amikor sorsod nehéznek érzed Amikor egyedül maradtál végleg Amikor nincs más - vezetlek Téged.
Amikor sírnál - de elfogyott könnyed Amikor érzed - a szavak is ölnek Amikor a sötét elnyelne Téged Amikor fény kell - én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad Amikor örök vendég a bánat Amikor felhők ültek a szemedre Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson Amikor eljön a halál érted Akkor élni én hívlak Téged...
Csoóri Sándor: Márciusi nap
Nincs hétköznapibb csoda a napnál. Nincs bujtogatóbb, mondhatnám, szellemibb élmény az első tavaszi napsütésnél. A föld rögtön megérzi: taraja, bőre megpirkad. A fák rögtön megérzik: alig hallhatóan ropognak. A madarak pedig, felejtve a tél cenzori szigorát, pillanatok alatt olyan szabad és jó közszellemet teremtenek a levegőben, érvelnek, buzognak, feleselnek, hogy aki hallja őket, megirigyli.
Gárdonyi Géza: Március (részlet)
Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya.
Kedves hónapom vagy te nékem. Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki. Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett, és a tűzbe mélázva tűnődtem: hol vannak virágaid? hol vannak madaraid? mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?
Az ősmagyar hitvilág rendkívül gazdag különböző lényekről szóló mondákban - nem hiányoznak a tündérekről szóló mesék sem. Ami a tündér szó eredetét illeti, egyik valószínű eredete, a "tűnni" ige, ami kifejezheti a tündéri természet fel- majd eltűnő jelenségét. Erre utalnak az olyan szólásmondások, kifejezések is, mint "eltűnt, mint a tündér", "tündér szerencse", "tündér világ". Másik lehetséges eredete a szónak a "tündöklő", "tündöklik" kifejezések, melyek a tündérek világának pompájával, a tündéri fénnyel, szépséggel, boldogsággal hozható összefüggésbe.
A régi néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének, ahol a néphagyomány egyébként a mai napig számos várat régen tündérek által lakottnak vagy általuk építettnek tart. Ezek a régi várak az aranyi, dévai, kecskekői, firtosi, tartodi, torjai és a kolozsvári várak. A tündérek társas viszonyban élnek, és érdekes, hogy a mondák többnyire csak tündérlányokról mesélnek, férfiakat csak nagyon ritkán emlegetnek. Az egyik legfontosabb jellemzője a magyar tündérlegendáknak az arany szín központi szerepe - lépten-nyomon találkozunk sarkig érő aranyhajú tündérekkel aranyos ruhában. A tündérek "Arany Boldoghonban" élnek és arany oroszlán áll őrt a palota kapujában, ahol minden aranyból van. Az Aranyka, mint tündérnév is meglehetősen gyakori. Mindez valószínűleg az idillszerű életkörülményeket hivatott szimbolizálni. Az Arany Boldoghonba a réz, ezüst és arany erdőkön át vezet az út, ahol a fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst források folynak, és ahol a varjúkárogás is rigódal. A palota ablakaira madarak repülnek és énekükre a tündérek táncra kelnek. A tündérgyermekeknek ajkára az égből csöpög a tej és bölcsőjük hóból és napsugárból van. Ha könnyeznek, szemükből gyöngy hull és ha mosolyognak, ajkaikról rózsák. Másik szembetűnő jellemzője a magyar tündérmeséknek a hetes szám fontossága. Legnyilvánvalóbb erre utaló jel, hogy tündérhon hetedhét országon, hét tengeren, vagy hét világon is túl található - ez az "útleírás" mondhatni rendszeres a magyar tündérmítoszokban. Néhány más hasonló kifejezés még a "hét mély völgy" és az "égig nyúló hét hegylánc".
Tündérországba mindazonáltal csak nagyon ritkán juthat el halandó, ehhez a tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni, és akkor is csak kemény próbák kiállása és megingathatatlan hűség tanúságtétele után juthat el hozzájuk. Aki hűtlenséget mutatott, varázslattal visszaküldték és gyakorta sanyarú pásztoréletmódra ébredt fel az ilyen, soha nem tudván, hogy került ki tündérhonból. A monda viszont azt tartja, hogy régen a tündérek éjjelente rendszeresen átjártak a mi világunkba Csallóközben, mikor annak még nem ez volt a neve, hanem Macskarév. Egy öreg fűzfa alatt terítették meg asztalukat, és bárki csatlakozhatott hozzájuk, és annyit szedhetett, amennyit akart és miután fölállt, a tündérek sarujából aranypor hullott a nyomába. Miután egy gazember egyszer hálátlanul viselkedett a tündérekkel, azok nem jöttek többet. Amíg a tündérek erre a helyre jártak, annyira szép volt, hogy "aranykert"-nek hívták, de miután eltűntek, Csallóköz lett a neve. Más legendák szerint a hajdani erdélyi tündérvárakban időközönként a mai napig megjelennek néha a tündérek, akik az adott várban laktak. Így a Mezőbánd melletti Pogányvárban kilencévente megjelenik két tündér, a Déva várában lakott tündér pedig hétévente tér vissza.
Elnézést és ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán jövök, de nagyon nem jól vagyok - kifogytak az erőtartalékaim :) Szép hétvégét, szép napot kívánok Mindannyiótoknak! Remélve, hogy megérkezik a tavasz - örömünkre.
Lelkes Miklós Erdei csend
Át a fenyősötéten madár szállt, fényt hozott. A szívnek csend kiáltott. Kiáltott, hallgatott.
Mentem a kékben, zöldben. Ölelt álom-hazám. Manóárnyak szaladtak az erdő színpadán.
Fenyősor felsötétlett. Ringott a fák alatt gyanta- és gombaillat, aranyláng-pillanat.
A csendnek szív kiáltott , s a szívnek csend, fehér: csendből jöttünk, s a csendbe volt-létünk visszatér.
Felragyogott a forrás, s egy könnycsepp szívemen. Manók árnyán át nézett kerek, kíváncsi szem.
A könnycsepp csillagot szórt, s vélte titkon: talán üzen álom-hazámnak könnycseppes volt-hazám,
de csak fenyő sötétlett, csend fénylett, hallgatott, s nem-lét ringatott létet, arany pillanatot.
Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés… tavasz!
Ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.
"Olykor vágyaink börtönének ablakán is beszűrődik a hajnali Nap sugara és fénykezével ha csak pillanatokra is, de megérintheti sebzett lelkünk. Ettől az érintéstől új vágyak fogannak bennünk és általuk erősödik a remény, amely gyengíti láncainkat, enyhíti, elviselhetőbbé formálja bánatunk kínzó terhét..."
(Paudits Zoltán)
A nap mintha szétömlene, s bár mindenüvé jut belőle, mégsem apad ki. Ez onnan van, hogy szétömlése tulajdonképpen kisugárzás. Ettől a kisugárzástól kapta a "napsugár" is a nevét. Hogy milyen a napsugár, azt megláthatod, ha megfigyeled a sötét helyiségbe valami résen át behatoló napfényt: egyenes sugárban terjed, mintegy nekifeszül az útjában álló szilárd tárgynak, amely elzárja előle a mögötte levő űrt. - Ott megáll, el sem csúszik, le sem esik. Ugyanígy kell értelmednek áradni és szétömleni: de nem kiapadni, hanem folyton sugárzani - a szembenálló akadályokra nem erőszakosan vagy szenvedélyesen ráfeszülni, nem esni le, hanem ott maradni, és azt, ami a fénye számára hozzáférhető, megvilágítani. Ami pedig visszautasítja, az maga magát fosztja meg a fénytől.
“A gondolat örök - amint megszületett visszavonhatatlanul éli életét. Gondoltál-e valaha arra, hogy valaki beleláthat a gondolataidba? Gondoltál-e valaha arra, mi történne veled, ha valaki tudomást szerezne minden titkos gondolatodról? Gondoltál-e valaha arra, hová kerülnek azok a gondolatok, amelyeket nem mondasz ki, és nem váltasz tettekre, melyekről - úgy hiszed -, rajtad kívül senki sem tudhat? Gondoltál-e valaha arra, mi történne a világgal, ha minden, de minden gondolatod - a szép és a jó, a kegyetlen és az irgalmatlan -, ami valaha eszedbe jutott, megvalósulna? Gondoltál-e arra, hogy vannak helyes, és vannak gonosz gondolatok, melyek - bár nem mondjuk ki, és nem váltjuk valóra őket - saját életet élnek a világegyetem hatalmas körében? Gondoltál-e arra, hogy az emberi gondolat a leghatalmasabb építő és romboló erő? Gondoltál-e arra, hogy egyetlen egyben nincs különbség jó és rossz gondolat között? Tudod-e, hogy mindkettő visszavonhatatlan? Tudod-e, hogy van Valaki, aki a visszavonhatatlan gondolatokat elgondolta, és ez a Valaki te magad vagy, aki éppúgy örök, mint a gondolat, amelyet elgondoltál?
(Tatiosz)
