Mint közismert, a nagytömegű csillagászati objektumokban elképesztő fizikai körülmények uralkodnak.
A neutroncsillagokban a gravitáció összezúzta a közönséges anyagot. Nemcsak hogy az elektronhéjak szakadnak be, de különleges magfizikai folyamatok során az atommagok is felmorzsolódnak, és rettenetes energiájú, hőmérsékletű, gravitációba zárt neutronlevessé válik. Ez az anyag, ahol még a neutronok is szinte egymáshoz préselődnek, iszonyú sűrűségű: egy kockacukor méretű mintája is sok tonnát nyomna.
Még ennél is elképesztőbbek a körülmények a fekete lyukak mélyén.
A fekete lyukakban minden ismert részecske felbomlik és tiszta energiává válik.
Feltehetően erre a sorsra jutnak a tömegért, gravitációért felelős, ma még csak feltételezett
részecskék is.
Higgs részecske, gravitron, és úgy tudom, más, rokontulajdonságú részecskéket is feltételeznek más elméletek.
De nyilván ezek is.
Ekkor viszont a fekete lyukak tömegének utánpótlás hiányában folyamatosan csökkennie kellene, ahogy megemészti, tiszta energiává alakítja a tömegért, gravitációért felelős részecskéket.
Vagy ez is történik, csak az a néhány miliszekundum, ami alatt ez bekövetkezik, innen, kívülről nézve
akár sok száz milliárd évig tart?
És ha igen, ilyesmi indította be az ősrobbanást is?
Ez nem igaz. A jobbra és balra haladó haladóhullámok interferenciájából kialakuló állóhullámok nem nyugalomban levő elektronokból áll. A hullámfüggvény lehet, hogy állóhullám, egy stacionárius állapot, de ebből az elektronok, aminek az állapotát leírja nincs feltétlenül nyugalomban.
A Dirac egyenlet szerint a terben allo elektron /1 terdimenzioban nezve/ egy fenysebesseggel jobbra, es egy ugyancsak fenysebesseggel balra halado elektron szuperpoziciojaban van.
Ezt a mindeniranyu rezgest ha elhagynank, akkor is leirhato lenne az egesz folyamat, de nem felelne meg a valosagnak.
Nem lenne interferencia. Arrol nem is beszelve, hogy az elektronnak pontosan kellene tudnia, merre van a masik elektron.
A QED megmutatta, hogy az elektron/foton minden lehetseges utvonalat szamitasba kell venni. Igy kapjuk a legpontosabb eredmenyt.
Ha a rezgo elektron-buborek vegigfut imaginarius idoben a fenykupon, akkor a legkozelebbi elektronon fogja leadni az energiajat.
Ez megfelel az legkisebb hatas elvenek , es a Fermat-elvnek is. /ami vegul is ugyan az/.
A masik, hogy a tavolsag fuggvenyeben a Dirac-delta egyre keskenyebb lesz.
Ezeknek a tuhoz hasonlo elektron-teridonyulvanyoknak egy idointervallumra eso szama allando, ezert a tavolsag fuggvenyeben annak a valoszinusege, hogy ez a N darab tu kozul egy eltalal egy masik elektront, a tavolsag negyzetevel lesz forditottan aranyos.
Igazából a virtuális részecske minden olyan részecskeállapot, ami véges élettartammal létezik. Mert a "valós" részecskék azok a kezdeti(minusz végtelen időpont) és végállapotok(plusz végtelen időpont), amik már stabilak, és örökké léteznek. Mert ezek az aszimptotikus állapotok azok amikre épít a QED, ezeknek van jól meghatározott tömegük. A virtuális részecskék véges ideig léteznek, és ezért a tömegük eltérhet az úgynevezett aszimptotikus (örökké létező) részecskemegfelelőiktől.
lattam nehany ismeretterjeszto musort, ahol a virtualis reszecskeket probaltak szemleltetni, nem sok sikerrel.
Sokkal jobb hasonlat, ha a teridoben mozgo elektron vilagvonalait, mint egy fenyofat kepzeljuk el. Ha kepzeletben egy szeletet vesszuk a fanak, akkor az agak metszetenel kis koralaku darabkakat kapunk.
Olyan a metszet, mintha kulonallo korokbol allna a fa.
Mivel az amplitudo no, /a hullamfuggveny szetterul az univerzumban/, ezert a ez a terido fenyofa alul keskenyebb, felul szelesebb, es minden aga 45 fokban all, mivel a fenykup mindig ilyen szogben ter el a meroleges idotengelytol.
hanem sok időre nézve a sok becsapódási szitúáció alkot egy sokaságot.
Igy igaz. Ez elektron vegtelen rugalmas buborekken leirhato. Ez a Dirac-delta fuggveny szerint kepes rezegni a fenykupon. Mivel a ter es az ido is ezen a fenykupon van, ezert kepes korbeforogni azon. Ez szamunka ugy jelentkezik, hogy tobb helyen letezik egyszerre a mi terunkben.
Mivel valojaban egyetlen rezgo buborek, ezert utkozes utan eltunik azokrol a helyekrol, amelyek a fenykupon az elnyelodes idopontja utan helyezkednek el.
Nem eliras, h a perdulete. Mivel ket szeparalt terido hataran "forog", ezert szamunkra ez h/2 nek merheto. Ezert kell 720 fokot forgatni rajta, hogy visszaterjen az eredeti helyzetebe.
"Blohincev szerint a függvény egyszerre több részecskére vonatkozik, de ez számomra nem tűnik hihetőnek. Ugyanis egyetlen részecske is úgy csapódik be, mintha interferálna (olyan helyen). Ha jól emlékszem."
Én is így tudom. Ha csak egyetlen részecske van egyszerre jelen a detektorban, akkor is az a részecske csak egy fénypontot okoz a fényképezőlemezen. Vagyis sok különböző mérés során becsapódások rajzolják ki az interferenciaberendezést. De a sok részecske, ha egyszerre csak egyenként vannak a berendezésben, mégis sokaságot alkotnak. Nem úgy mint egy részecskesokaság alkotta részecske (egy időben sokan vannak jelen), hanem sok időre nézve a sok becsapódási szitúáció alkot egy sokaságot. Én így tudtam értelmezni.
"Mi is a különbség a Hilbert-tér és a Banach tér között?
A Banach-tér normált topologikus vektortér; a norma persze metrikát indukál, és minden Cauchy-sorozat konvergens (teljesség).
Hilbert-térben továbbá skaláris szorzat is van, és a normát abból származtatjuk: az y elem normája a <y,y> skaláris szorzat négyzetgyöke."
Köszönöm szépen. Vagyis a Hilbert-tér egy olyan Banach-tér, ahol a norma a skalárszorzat alapján van definiálva?
A szuperpozició és a kvantummérés kapcsolata nagyon érdekes. A hullámfüggvény kapcsolata. A különböző kvantummechanikai szemléletek összevetése. Én a Blohincev-féle statisztikus kvantummechanikai szemléletet tartom korrektnek, és elutasítom a szubjektivizmuson alapuló koppenhágai interpretációt. Mert a megfigyelő észlelésének nem lehet szerepe a jelenségek kialakulásában. Csak a mérésnek során a detektorban kialakuló jelenségeknek lehet szerepük a hullámfüggvény összeomlásnak. Tök mindegy, hogy rá nézzünk-e a részecskére vagy sem.
A koppenhágai interpretáció nem jelenti azt, hogy "szubjektív"(?) megfigyelő van. Pontosan azt jelenti, hogy a mérés (benne a detektor) befolyásolja a mért értéket. A méréskor a hullámfüggvény összeomlik.
Blohincev szerint a függvény egyszerre több részecskére vonatkozik, de ez számomra nem tűnik hihetőnek. Ugyanis egyetlen részecske is úgy csapódik be, mintha interferálna (olyan helyen). Ha jól emlékszem.
Mi is a különbség a Hilbert-tér és a Banach tér között?
A Banach-tér normált topologikus vektortér; a norma persze metrikát indukál, és minden Cauchy-sorozat konvergens (teljesség).
Hilbert-térben továbbá skaláris szorzat is van, és a normát abból származtatjuk: az y elem normája a <y,y> skaláris szorzat négyzetgyöke.
